Szívszorító beszámoló egy családról, ahol a szülők a közös eutanázia mellett döntöttek: „Könnyek szöktek a szemembe mikor néztem, ahogy együtt vacsoráztunk”

Budapestet is elérte az árvíz, szerda reggelre a rakpartokat elöntötte a Duna. A Hajógyári-szigetet már lezárták a katasztrófavédelem munkatársai, és a Margit-sziget nagy részére is már csak a védekezésben részt vevők léphetnek be.

Az áradás miatt már lezárták a Margit hídnál a H5-ös HÉV megállóját, és a BKK Info szerint a 4-es és a 6-os villamos sem áll meg itt. Karácsony Gergely reggel azt is írta, lehet olyan helyzet, amikor a metrónak ki kell hagynia a Batthyány téri állomást.

Munkatársunk szerda délelőtt járt a belvárosban, ahol már teljesen elöntötte a víz a rakpartokat. A folyó várhatóan szombaton fog tetőzni a fővárosban, ilyen a helyzet most a Budapesten:

@szeretlekmagyarorszag.hu #árvíz #duna #budapest #szeretlekmagyarország #szmo ♬ eredeti hang Szeretlek Magyarország.hu

Súlyos a helyzet Esztergomban, miután a várost is elérte az árvíz. Munkatársunk beszámolója szerint a kis Duna-ág hatalmasra duzzadt, és a Prímás-sziget egy részét már elöntötte a víz. A Nagy-Duna part menti területei is súlyosan érintettek: a folyó elárasztotta a kikötőt, valamint a vár és a bazilika alatti sétányt és parkot. A környékbeli épületek egy része víz alatt áll.

Így néz ki most az egyik legszebb magyar város:

A közeli Visegrádnál a 11-es főutat le kellett zárni az Esztergom felé vezető szakaszon, így a forgalmat a hegyeken keresztül Szentendre felé terelik. Az Esztergomba vezető alternatív útvonal jelenleg Pomázon át, Dobogókő irányában érhető el.

A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy maradjon biztonságos távolságban az érintett területektől.

Furcsa csendesség van a Rómain. A máskor forgalmas Nánási út szinte kihalt. Autók alig járnak rajta. Homokot szállító nagy teherautó annál több.

Amit tudni kell a helyről: az, ahova járni szoktunk, a büfék, és csónakházak bohém világa valójában az utolsó tégláig ártérbe épült. Mindig is el-elöntötte a Duna ezt a területet, a helybeliek meg megtanultak együttélni ezzel, mint adottsággal. A lakóházak zöme feljebb épült, ahova már alig merészkedik a Duna: a Nánási út és a Királyok útja feletti terület jól védhető.

A legelső, ártérre épített lakóház ma is áll, köszöni jól van, száz éves is elmúlt már. Nem nyelte el a folyó, a lakói megvédték, emellett szerencséje is volt. Mostani tulajdonosa mesélte, hogy a házhoz a háborúban is kegyesek voltak az istenek: noha egész közel csapódott be egy nagy bomba, de a ház épségben megúszta.

Most egy család lakik benne, idősebb házaspár. Amikor kiderült, hogy jön az áradás, a gyerekek, rokonok is eljöttek, hogy segítsenek. Fiatal férfi pakolja a zsákokat, amikor megszólítom. Ő nem lakik itt, sőt az ő háza is kicsit feljebb, Szentendrén szintén veszélyben van, de ma itt segít a szülőknek. Az egész kerítés elé vastag fólia, arra homokzsákok kerülnek. Szakszerű munkájuk láttán egyértelmű: nem ez az első árvizük, megvan már a technika, hogyan kell dolgozni.

– mondja a férfi, egy pillanatra sem abbahagyva a zsákok pakolását. Először purhabbal a járdához ragasztják a nejlonfóliát, hogy ne szivárogjon át a víz alatta sem. Majd jönnek a zsákok, sorban egymásra pakolva.

Kiderül, először 100 zsákot kaptak az önkormányzattól, üresen. Végül az asszony bement az önkormányzatra, hogy kérjen még zsákokat, mert a száz zsákkal nem sokra mennek.

„Rám nézett, és mondta, hogy hát akkor ad még háromszázat. Hát mondom, ezt egyből is ideadhatták volna, de aztán kaptunk még ennyit, és most azokat töltögetjük, illetve várjuk, hogy hozzanak még homokot.”

Kérdésemre, meddig ér majd a víz az előrejelzések szerint, mutatják.

2013-ban ennél fél méterrel feljebb volt, most ennyivel könnyebb a helyzet. De adódik a kérdés, a hermetikusan lezárt házba hogy mennek be, és hogy jutnak ki? Már ha egyáltalán ki akarnak jutni, hiszen innen napokig csak csónakkal, azaz kenuval lehet közlekedni majd.

Létrával, a falon átmászva tudnak jönni-menni, ha szükséges. De most arra rendezkednek be, hogy ha jön a víz, akkor maradnak a házban. De senki se gondolja azt, hogy onnantól csak annyi lesz a dolguk, hogy kivárják a végét. A stresszes rész akkor jön. Valakinek mindig ébren kell majd lennie és figyelni az esetleges buzgárokat, vagy azt, hogy a csatornából feltör-e a víz. S ha igen, azonnal indítani a szivattyút. Éjjel, hajnalban, amikor kell.

Kicsit lejjebb, a vízhez közelebb többszintes társasház áll. A kapu már teljesen el van torlaszolva, ők már felkészültek. Itt már a víz is megérkezett a ház elé, igaz, egyelőre még pár centi csupán.

– mondja a férfi bentről, a zsákok mögül. Az iskolás gyerekek, és bejárósan dolgozók elmentek. Így is maradtak elegen arra, hogy beosszák egymás között az ügyeletet. Ők is 100 homokzsákot kaptak, de homokot már nekik kellett venniük bele. A többi homokzsákot még a korábbi árvizekből tették el.

A szivattyú errefele alapfelszerelése a házaknak, azok is készenlétben állnak.

Kinézve innen már a sétányt látni, illetve azt, ami látható még belőle. A padok teteje még kilátszik a vízből, holnapra már felettük hömpölyög a folyó. A kávézók, borozók, büfék hívogató feliratai most kicsit bizarrnak tűnnek:

Talán most a Dunát üdvözlik. Megérkezett.

Augusztus utolsó péntekén, vagyis a tanév kezdete előtt mindössze egyetlen munkanappal derült ki, hogy a kormányhivatal Iványi Gáborék szegedi iskolájának működési engedélyét is visszavonta. Ezzel 150 gyerek sorsa vált bizonytalanná, akiknek szó szerint az utolsó percekben kellett új intézményt keresni. Arra voltunk kíváncsiak, mi történt az azóta eltelt két hétben, ki hogyan tudta megoldani a nem mindennapi kihívást.

Noéminek 3 autista gyereke van, akik 12, 9 és 7 évesek. Mindannyian a szegedi Wesley-be jártak, ehelyett három alternatívát ajánlott fel számukra a kormányhivatal. Ezek közül az egyik intézményről kiderült, hogy egyáltalán nem tud integrálni autistákat, a másik két helyen pedig kijelentették, hogy csak a körzet szerint hozzájuk tartozókat fogadják.

Végül ismerősi ajánlásra találtak rá egy többségi iskolára Bordányban, ahol az igazgató nagyon készséges volt, és át is vette a három gyereket. Távolságban ez nagyjából ugyanolyan messze van tőlük, az osztálylétszámok viszont már annál jobban eltérnek a korábbitól.

Ez a létszám Noémi szerint nagyon lefárasztja a gyerekeket, sokkal kevésbé tudnak koncentrálni. A tanárok figyelméből is csak az eddigi töredéke jut rájuk: a Wesley-ben a főbb tantárgyaknál mindig ketten voltak egyszerre a gyerekekkel, egy pedagógus, illetve egy asszisztens, most viszont a 28-29 diákra egyetlen tanár jut.

Emellett az alaphangzavar is jóval nagyobb, a ricsaj pedig nagyon rossz hatással van az autistákra. A történtek az egyik gyereknél olyan autisztikus tüneteket is előhoztak, amelyeket eddig soha nem produkált.

„Ha időben fel tudjuk készíteni őket a változásra, sokkal könnyebben fogadnak akár egy ilyen helyzetet is. Most viszont erre esély sem volt” – magyarázza, hozzátéve: külön nehézséget okoz az a két gyerekénél is jellemző tünet, hogy szó szerint értelmeznek dolgokat. Ennek fényében kellene megmagyáznia nekik, hogy „nincsen iskola, mert bezárták”, miközben az épület továbbra is ott van, a kapun be lehet menni.

A legnagyobb gyerek a délutáni csoportos foglalkozásokon, felzárkóztatáson se tud részt venni, mert a két kisebbet Noéminek haza kell vinnie, és nem tudja kire hagyni őket, amíg visszamegy a nagyért, hiszen a férje ekkor még dolgozik.

„Nagyon bízom benne, hogy újra kinyit a Wesley, mert a gyerekek ott vannak biztonságban, ott működik az integráció és a differenciált oktatás. A gyerekeink jövője függ ettől, hiszen Szegeden és környékén nincs másik, autistákat integráló gimnázium” – mondja elcsukló hangon Noémi.

Anna (nevét kérésére megváltoztattuk) gyereke szintén autista, az értelme viszont nem sérült, szakvéleményében az szerepel, hogy integrált intézményt javasolnak számára. Már az óvodás éveit is a szegedi Wesley-ben töltötte, jól megszokta a környezetet, most kezdte volna a első osztályt az iskolában.

Miután eldőlt, hogy erre nem kerülhet sor, édesanyja írásban felkereste mind a négy általános iskolát, amelyet ajánlottak, de az összes helyről elutasító határozatot kapott. Ezután felhívta a szegedi tankerületet és jelezte, hogy mindenhol visszautasították a jelentkezését.

Nem sokkal később jelezték neki, hogy az eredeti listán nem szereplő Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola átveszi a gyerekét. Ráadásul nemcsak őt, hanem több mint 20 iskolatársát is.

„A munkafüzetek és tankönyvek nagy része olyan, amit a gyerekem már egy évvel ezelőtt is tudott. Attól félek, hogy teljesen le fog maradni, amivel elvágják őt a továbbtanulás lehetőségétől is” – mondja Anna.

Szerinte a Wesley pont ideális átmenetet jelentett a hagyományos iskolák, valamint a Bárczihoz hasonló, súlyosabb állapotú gyerekekre specializálódott intézmények között.

„Mindenki megkapta a megfelelő fejlesztést, aminek köszönhetően a saját maguk számára kényelmes tempóban tudtak haladni. A Bárcziban sajnos nem tudnak így differenciálni egy osztályon belül.”

Bár a kezdeti, 16 fős osztálylétszámot a második hétre kettébontották, Anna így is attól tart, hogy a tanulásban akadályozott tanrend miatt a Wesley-ből átvett gyerekek sokkal nagyobb hátrányba fognak kerülni, mintha maradhattak volna az eredeti iskolájukban.

Anikó fia, Bálint első osztályosként került a Wesley-be, a Pedagógiai Szakszolgálat javasolta nekik az iskolát. Az elmúlt 10 évet ott töltötte, most kezdte volna a 11. évfolyamot. Édesanyja szerint bár nagyon nehezen ismerkedik, az évek során mégis egyre nőtt az önbizalma, mert rengeteg elfogadást és szeretetet kapott.

Egyetlen iskolát ajánlottak fel nekik, a Szegedi Eötvös József Gimnáziumot, ahol közölték, hogy ők nem fogadnak autistákat. Néhány nappal később viszont kaptak egy e-mailt, hogy másnap menjenek be egy átvétel előtti beszélgetésre, mivel mégis fogadják Bálintot. Így végül egy hét csúszással tudta megkezdeni a tanévet a tankerület által kijelölt iskolában, három osztálytársával együtt.

Szerencsére nem rakták őket össze más, nagy létszámú osztályokkal, négyen kaptak egy külön tantermet. Mivel mindannyian autisták, akik rosszul viselik a tömeget és a zsivajt, már ez is nagy könnyebbség volt.

Ugyanakkor egyelőre nincsenek állandó tanárok, szinte minden nap más jön be hozzájuk órát tartani. Hiányzik a biztos alap, ami eddig megvolt, és ami az autisták számára különösen fontos.

„Az iskola tényleg igyekszik megoldást találni, de így is teljesen bizonytalan vagyok, mi fog történni. Ez az egész nagyon nem jó a gyerekek számára, egy nehezen kialakult, családias légkörből szakították ki őket.”

(Címlapkép: az aHang és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szeptember 6-i akciója, melynek során 150 üres székkel a 150 utcára tett gyerekre hívták fel a figyelmet.)