HÍREK
A Rovatból

Sok ápoló kevesebb fizetést kaphatott, egyes kórházakban covid-pótlék sincsen

A Független Egészségügyi Szakszervezethez érkezett eddigi visszajelzésekből az látszik, hogy nem egységes az új szolgálati jogviszony hatálya alá tartozók pótlékainak elszámolása. A Kórházi Főizgazgatóság szerint viszont nem csökkent az érintett dolgozók fizetését meghatározó alapilletmény.

Link másolása

Egyre több ápoló panaszkodik a Független Egészségügyi Szakszervezet közösségi oldalán arra, hogy kevesebb fizetést kapott az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződés aláírása után - mondta el Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke a Népszavának.

Mint mondta, felmérést indítottak a tagok között, hogy kiderüljön, hány érintett van. Van, aki azt írta, hogy lényegesen kevesebb pénzt kaptam úgy is, hogy többet ügyelt, míg más arról számolt be, hogy a Covid-osztályon dolgozók 12 órára járó bruttó 7000 forintos pótlékát bruttó 5000 forintra csökkentették.

A szakszervezethez érkezett eddigi visszajelzésekből az látszik, hogy nem egységes az új szolgálati jogviszony hatálya alá tartozók pótlékainak elszámolása. Egyes helyeken ugyanis a szakdolgozókat is megpróbálják „benyomni” az orvosoknál alkalmazott pótlékrendszer alá. A megemelt orvosi bérekre ugyanis alacsonyabb százalékkulccsal is lehet számolni a túlmunkadíjakat. Csakhogy a szakdolgozók alapbére nem, vagy nem olyan mértékben nőtt, mint az orvosoké, így náluk a pótlékkulcs csökkentése a jövedelmüket is kurtítja - írja a Népszava.

A fizetéscsökkenés másik oka lehet az, hogy az intézményi irányítás megváltozásával a covid-pótlékot csökkentették. Soós Adrianna az ATV Start című műsorában azt mondta, semmilyen központi intézkedés nem született eddig ezzel kapcsolatban, tehát minden intézmény maga dönt a pótlékról. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakban például a kezdetektől fogva egy fillért sem fizetnek, de a Heves Megyei Kórház is ide sorolható. Itt egy 12 órás műszak alatt 5000 forint egy ápoló bruttó pótléka. Pedig a szakszervezet elnöke szerint a covid-pótlékkal ösztönözni lehetne a munkavállalókat arra, hogy szívesebben dolgozzanak a Covid-osztályokon.

A bércsökkenést az is okozhatja, hogy sok helyen igyekeznek megszüntetni a korábbi keresetkiegészítéseket annak ellenére is, hogy egy februári kormányrendelet kimondta: a szakdolgozók illetménye nem lehet kevesebb.

A Független Egészségügyi Szakszervezet azt kérte az Országos Kórházi Főigazgatóságtól, hogy legyen egységes a covidos-betegek mellett dolgozók pótlékrendszere. Konkrét javaslatot is tettek erre, szerintük a plusz összegnek 250 ezer forint/hó vagy 1500 forint/óra kellene lennie.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság csütörtökön közleményben cáfolta, hogy csökken az egészségügyi szakdolgozók fizetését meghatározó alapilletmény. Közlésük szerint az egészségügyi szolgálati jogviszony garantálja, hogy egyetlen, a hatálya alá tartozó szakdolgozónak sem lehet alacsonyabb az alapilletménye, mint amit számára 2020. december 31-ig megállapítottak. Az illetményen felüli díjak esetében egyes pótlékokat jogszabály rögzít tételesen, míg az ügyeleti díjak és műszakpótlékok esetében a jogszabály csak törvényi minimumot ír elő, amelytől pozitív irányban – közös megegyezéssel – eltérhetnek a munkaadók és munkavállalók. Az ügyeleti díjakkal és műszakpótlékokkal kiegészített fizetés minden esetben az elvégzett munkával áll arányban, így a fizetésbeli eltéréseket ennek fényében kell vizsgálni – írják.

Arról is tájékoztattak, hogy a fizetések csökkenésével kapcsolatban az intézmények részéről még nem érkezett jelzés az Országos Kórházi Főigazgatósághoz. Az egyedi esetek kivizsgálása és tisztázása érdekében azt javasolják, hogy az érintettek forduljanak a munkáltatójukhoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.

Link másolása
KÖVESS MINKET: