SZEMPONT
A Rovatból

Simkó Edit: „Üss, vagy fuss, de ne tűrd tétlenül!”

Simkó Edit többdiplomás pedagógus január elején beadta felmondását. Elhagyja a pedagógusi pályát azért, hogy reményei szerint egyszer visszatérhessen.

Link másolása

A polgári engedetlenségi mozgalom egyik legismertebb arca Simkó Edit magyar szakos tanár, aki februárban egyedüliként kezdett polgári engedetlenségbe az általános iskolában, ahol tanít. Azóta számos tüntetésen felszólalt, két hete pedig felmondott, tiltakozva a Pintér Sándor féle új teljesítményértékelési rendszer ellen, ami számára az utolsó csepp volt a pohárban. Elvekről, morálról, értékrendről beszélgettünk, és arról, mivégre is a harc.

– Sokan megírták, hogy beadta a felmondását.

– Úgy adtam be, hogy ha teljesülnek azok a feltételek, amiket kértünk, akkor hajlandó vagyok visszavonni. Persze, ha a hatalom ki akar rúgni, bátran tegye meg. De addig is van egy felmondási idő, így a nyolcadik osztályomat elvihetem a felvételiig. Most lesz az írásbeli, és utána szóbelik következnek. Sem a nyolcadikosaimat nem hagyom cserben, sem a kollégáimra nem akarok plusz terhet róni, mert nem győzik már így se. Mostantól, amíg ki nem telik az időm, rendesen dolgozom. Az országos sztrájkot természetesen szervezem és csinálom, mert a tömeges demonstrációkba be kell állni, hogy minél többen legyünk.

Egyre többen mernek beleállni, most már vidéken is. Talán csak átütjük azt az ingerküszöböt, és rájönnek odafönn ezek az urizáló, hozzá nem értő gonosz dilettánsok, hogy baj van. Amit csinálnak, az az ország jövőjének elrablása.

– Úgy gondolja, hogy rájönnek?

– Bízom benne. De megmondom mi az én félelmem. Az, hogy Magyarországból egy uradalmat akarnak csinálni. Ha a világra nézünk, nem is több Magyarország egy uradalomnál, a méreteit tekintve. Az emberek jobbágyságban tartásához az kell, hogy buták legyenek, és tanulatlanok. Efelé igyekeznek. Tudjuk is egyébként a statisztikákból, hogy a Fideszre szavazók és a tanultság viszonya fordítottan arányos. Minél tanulatlanabb valaki, annál nagyobb eséllyel fog Fidesz-szavazóként szerepelni a listájukon. Annál inkább az ő hívük. Tehát lesz egy ilyen provincia, amit szerintem ki akarnak vezetni az EU-ból. Ettől is nagyon tartok egyébként, hogy a kompországunk keleti irányba megy el. Tehát lesz itt egy provincia, ahol lesz jobbágyság is, és ők urizálhatnak tovább, mert annyit ez a jobbágyság mindig ki fog tudni termelni, hogy ők azért úri módon eléldegéljenek. Most derült ki, hogy egyedül a minisztereink keresnek európai színvonalon.

– A beadott felmondása egy gesztus. Ér valamit?

– Igen. Ez a békés ellenállás. Elmondom, mire gondolok.

Még nyáron, amikor a katás tüntetések voltak, és a hídról pakoltak le minket a rendőrök, úgy búcsúztam el tőlük, hogy addig jó, amíg én vagyok itt. Mert ha azok jönnek, akik borogatnak, mert éheznek, sokkal nehezebb lesz a helyzetük.

Mi aranyosan elcsacsogunk, meg letessékelnek, remekül elszórakozunk. Szelídek vagyunk. Ha azonban megérkeznek az éhségtüntetők, akkor nagyobb baj lesz. De én nem örülnék neki, ha megérkeznének.

– Miért?

– Mert az éhségtüntetők már reménytelenek. Fejvesztetten dúlnak, harcolnak. Ők általában egyszerűbb emberek. Olyankor már nehezen lehet irányítani a tömeget. És a radikális változásból könnyen lehet egy újabb diktátor. Viszont a békés ellenállás az tartós. Tehát az, hogy nem csinálom, nem dolgozom, otthagyom. Ha így dől meg a hatalom, sokkal nagyobb eséllyel mozdul el demokratikus irányba egy ország, ellentétben az erőszakos változásokkal.

– Akkor ezek szerint nálunk kellene a legstabilabb demokráciának lenni, hiszen a magyar átmenet 1989-ben példásan békés volt.

– Igen, igen, de ott elbénázták. A Kádár-rendszer legmélyére estünk vissza. Rettentő jól szórakozom, de tényleg röhögök, mikor komcsiznak. Tehát annyira vicces, hogy azok komcsiznak, akik pontosan ezt a kádári komcsi érát akarják vissza, annak is a legelejét, tehát a legrosszabb részét. Nem azt, amikor már aránylag szabadon lehetett létezni.

– Tehát a békés ellenállásba vetett hite miatt csinálta végig ezt az egészet?

– Két oka van, hogy miért csinálom. Az egyik, hogy nagyon remélem, jönnek velem a kollégák. A másik az, hogy már szakmailag kényszerítenének szakmaiatlan helyzetekbe. Nem vagyok rá hajlandó. Nem vagyok az a buszvezető, akinek azt mondják, hogy na, vidd ezt a csoportot A-ból B-be, a kerekek kopottak, csöpög az olaj, bármikor belobbanhat és felgyulladhat, és én azt mondom, hogy jó, viszem. Nem, nem viszem. Nem vállalom azt, hogy egy csomó ember az áldozata lesz ennek.

Nagyon fontos, hogy nem fogok ebbe beleroppanni. Én egy több diplomás, értelmiségi ember vagyok, ráadásul alkotó ember. Az identitásomnak nagyon fontos része az, hogy tanár vagyok. Ezt szerettem a legjobban a diplomáim közül. Nem is véletlen, hogy ide tértem vissza. Középiskolában kezdtem, aztán voltam pszichológus, mindenfélét csináltam, de ide tértem vissza, és ezt csinálom, mert ezt szeretem. De el tudom engedni, ha azt akarják, hogy olyan körülmények között csináljam, amikor már nem öröm többé.

– Jancsó Miklós egyszer azt mondta, hogy a filmrendezés az a gazdag gyerekek hobbija. Félreértés ne essék, de ezek szerint az ön személyes bátorsága azért innen is leledzik, hogy van B, meg C-terve is egzisztenciálisan.

– Körülnéztem, és most komolyan azon gondolkodom, hogy olyan munkát fogok végezni, amihez nem kell a diplomám. Nem gazdagítom vele az államot. Azt sem tartom kizártnak, hogy nem szellemi munkát fogok végezni, hanem olyat, amit letudok nyolc órában. Azért, hogy ne az agyam fáradjon el, hogy közben gondolkozni tudjak azon, amit majd munka után alkotni akarok. Tehát nem úgy van B tervem, hogy biztos az egzisztenciám. Valószínűleg meg kell húzni majd jócskán magam, de meg fogom tenni, mert tudom, hogy miért teszem. Van, amikor az ember ezeket bevállalja.

– De hogyan kövesse az ön példáját egy tanár, ha mondjuk visszafizetendő lakáshitele van, amit minden hónapban fizetnie kell?

– Ez a legegyszerűbb! Bárhol dolgozik, egy pedagógus, sokkal többet fog keresni.

Bemegy egy szalagsor mellé pakolni, már többet keres. Hirdetnek raktárosi állásokat a környéken. Tényleg megnéztem. Alapból százezer forinttal többet kínálnak a jelenlegi fizetésemnél. És ez csak a kezdőfizetés.

Tehát, ha valakinek az a baja, hogy a részleteket fizetni kell, akkor azonnal váltson, és menjen dolgozni valahova, fizesse vissza a részleteit. Ha sokan elmegyünk, akkor hamarosan kénytelenek lesznek változtatni, és akkor mehetünk vissza tanítani. Ezt kell látni, hogy ez egy oda-vissza ható folyamat, ha bele mernek állni.

– Eszembe jutott Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. Ő nagyon egyedül maradt, amikor előre rohant. Más a helyzet most?

– Az ő személyes története valóban nagyon tragikus volt, de én nem olyan vagyok, amilyen ő. Lehet, hogy abban hasonlítunk, hogy ő is ki mert állni, de én nem vagyok egyedül. Nagyon sok pedagógus van ebben a mozgolódásban. Amikor azokat az azóta klasszikussá vált fenyegető leveleket hozták a tankerből, külső programon voltam diákokkal. A Hunyadi téren volt egy rendezvény fiataloknak, és utánam jött három vezető beosztású ember, hogy átadhassák a fenyegető levelet. Válaszoltam rá. Ketten elmentünk a tankerbe, és elvittük a választ, hogy iktassák.

Utána százak mentek a tankerületekbe. Így növekszik a mozgalom, az ellenállás.

Tehát egyre többen vagyunk.

– És elegen látják, hogy mi történik?

– Brunhilde Pomselnek van egy emlékirata, a Goebbels titkárnője voltam. Ott őszintén leírja, hogyan tudta a valóságot nem észrevéve kiszolgálni azt az egész undorító, ordas hazugságokkal és aljas gyilkosságokkal teli náci rendszert. Tehát, hogy hogyan tud egy amúgy jó lelkű, jó szándékú ember kollaboránssá válni. Megdöbbentő, hogy mennyire vak tud lenni az ember a saját élethelyzeteire.

Szerintem most is van egy ilyen vakság nagyon sok emberben.

Nem néz ki, nem lép hátrébb, hanem csak benne van taposómalomban. Nem áll meg néha elgondolkodni és összegezni, hogy honnan indultam, hol tartok, mert ugye ez a rendszer apránként darabol.

– Mikor kell elmenni?

– Ez egy nagyon komplex kérdés. Október 23-án, a tüntetés után a lányomékkal beültünk egy sörözőbe beszélgetni egy jót. És ott mondták, hogy a 30-as fiatalok körében nagyon erősen ott van a gondolat, hogy el kell menni, mert Orbán vakószínűleg ki akarja vezetni az EU-ból az országot. Azt mondtam nekik, ha népszavazásra bocsátanak egy ilyen kérdést, akkor azonnal menjenek ki és kintről szavazzanak. Mert az már azt jelenti, hogy megmérték a közvélemény-kutatóikkal, és tudják, hogy nekik kedvező eredmény várható. Ha pedig kiléptetnek minket az EU-ból, másnap lehull a vasfüggöny. Tehát, hogy akkor menjenek.

Erre visszakérdeztek, és akkor most nem értenek engem, mit harcolok. És azt mondtam, hogy most üss vagy fuss, ez van. És mind a két magatartás elfogadható. Egy nem. Az, hogy csöndben csinálod. Hogy csak húzod az igát, nem szólsz semmit.

Ez volt Hitlernek is a titka, a közönyösök. Mert egyébként vannak jó dolgai a diktatúrának. Infantilizál, tehát a felelősséget leveszi rólunk, azt lehet majd mondani adott esetben, és mondták is, sokszor, hogy parancsra tettem, hát ez volt a feladat.

Tehát lehet menekülni, na de legyen már a morál is mögöttünk, és a felnőtt felelősségünk, hogy mi az, ami az én morális értékrendem szerint nem megengedhető. És az én morális értékrendem szerint nem megengedhető, hogy az ország így leépíti az oktatását, az egészségügyét, hogy így becsüli meg a szakembereit. Az ápolóktól kezdve a tanárokon át a pedagógiát segítő dolgozókon keresztül, a tűzoltóig, a rendőrig. Merthogy ők sem élnek ám sokkal jobban. Néha, hogyha nagyon sok időm van, elolvasom, amit írnak rám, mocskolódó messenger üzeneteket. És ha valamelyikben nemcsak alpári stílusban hőbörög az illető, hanem van benne gondolat, mondjuk a keserűsége, hogy ő ennyiből él és eltartja a gyerekét, akkor válaszolok neki. Hogy ne rám haragudjon, mert nem egymás ellen vagyunk mi, megnyomorított csoportok. Arra haragudjunk már, aki ezt teszi velünk. És érdekes módon mindig megtalálom velük a közös pontot, és akkor elkezdenek gondolkodni. Nekem már ennyi elég. Mert nem tudok valakit teljesen megfordítani, de elgondolkodtatni talán igen, hiszen pedagógus vagyok. Úgyhogy ezt tudom erre mondani. Nem tudom, hogy menni kell-e, de el tudom fogadni, ha valaki menni akar. Üss vagy fuss, csak ne tűrd tétlenül.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bohár Dániel szerint komoly üzenet Gulyás Gergelynek az a mondata, amit senki sem ért
A Megafon riportere külön kiemelte a Magyar Péter-ügyről szóló, meglehetősen furcsa 8 másodpercet.

Link másolása

Szürreális párbeszéddel zárolt a csütörtöki Kormányinfó. Az ATV riportere Magyar Péterről kérdezte Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy megingott-e a miniszterelnök bizalma benne a történtek után, azt felelte:

„...úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki”

– mondta Gulyás, majd a sajtótájékoztató hirtelen véget is ért.

A különös válasz feltűnt Bohár Dánielnek is. A Megafon riportere szerint a miniszter mondandója valójában „komoly üzenet” lehet.

A Magyar Péter-ügyről szóló 8 másodpercet külön ki is emelte a Kormányinfóból:

A hozzászólások között azonban többen is jelezték, nem értik pontosan mi az üzenet, amit megfogalmazott Gulyás Gergely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert félreérthetetlen üzenetet küldött a költészet napján
A Mindegy átka könnyen értelmezhető napjaink Magyarországára is.

Link másolása

Áthallásokkal teli, a mai Magyarországra is könnyen értelmezhető verset szaval a költészet napján Alföldi Róbert. A színész-rendező Ady Endre: A Mindegy átka című költeményét adja elő egy videóban, amit a közösségi oldalán tett közzé.

A vers szövege:

„Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk