hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Schiffer András: Ha egy helyi, falusi képviselő lop, panamázik, előbb megtudják a helyiek, mint a rendőrség

A Karátson Gábor Kör egyik alapítója szerint az ökopolitika sokkal összetettebb, mint a környezetvédelem, a mai ökopolitika nagyrésze csak "zöldrefestés", de azt is elmondja, miért tartja rossz ötletnek az Európai Egyesült Államok gondolatát.

Link másolása

hirdetés

Június 4-én mutatják be a Karátson Gábor Kör Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek címen megjelent vitairatát. Ebből az apropóból beszélgettem az egyik társszerzővel.

- Kicsit beszélj a Karátson Gábor Körről. Kik hozták létre, miért...

- A Karátson Gábor Kör két fázisban alakult meg. Én még parlamenti képviselő voltam, amikor Lányi András kezdeményezésére összejött egy társaság. Volt is néhány alkalom a FUGA-ban, de aztán ez úgy abba maradt, nem is jutottak odáig, hogy egyesületként megalakuljanak.

Ez még az az időszak volt, amikor Lányi Andrással nem igazán kerestük egymás társaságát. Viszont már ebben a kezdeményben részt vett Ikotity István képviselőtársam, ő közvetített köztünk.

Végül 2019 szeptemberében alakítottuk meg formálisan is az egyesületet, méghozzá a Karátson Gábor emléklakásban, a Deák téren, ahol nem csak festményei, rajzai láthatóak, hanem a közéleti aktivitásának emlékei is.

Körülbelül harmincan hoztuk létre ezt a kört. Az alapítók részben olyanok, akik akkoriban a humánökológia szakirányra jártak, amit annak idején Lányi András indított még 1995-ben. Az első évfolyamon még én is részt vettem. Azután pár éve, amikor nyugdíjba ment, átadta a stafétát Takács-Sánta Andrásnak, aki ugyancsak alapító vezetőségi tagunk.

hirdetés

Mellettük az alapítók között volt pár korábbi LMP-s harcostárs, és néhány további rendszerkritikus gondolkodó, mint például Tallár Ferenc filozófus.

- Miért pont Karátson Gábor?

- Azért ezt a nevet választottuk, mert Karátson Gábor szellemiségében szeretnénk létrehozni egy ökopolitikai műhelyt. Ha úgy tetszik, egy szellemi menedékházat.

A kör első kezdeményezése a 2019-ben indult szabadegyetem-sorozat volt, az első évadban „Tanácstalan köztársaság” néven az ELTE Lágymányosi Campusán, amit a Covid sajnos félbeszakított.

- Akkor tulajdonképpen ez egy „thinktank”, vagy vannak egyéb, távlati céljaitok is?

- Ha arra gondolsz, hogy a politikai küzdelemben részt akarunk-e venni, akkor erre nagyon határozott nemet tudok mondani. Nem erre hoztuk létre: ez egy ökopolitikai "menedékház".

- Néhány hete kiadtatok Harmadik út címen egy ökopolitikai programtöredéket. Mint mondod, nincsenek politikai ambícióitok. Akkor mi volt a cél?

- Az, hogy vitát gerjesszünk. Programja annak is lehet, akinek nincsen pártja.

Szerettük volna világossá tenni, hogy hol ér véget az ökopolitika, és honnan kezdődik a zöldre festés.

Mi az, ami valóban ökopolitikai rendszerkritika, és mi az, ami csupán a rendszer manőverezése? Ami csupán „greenwashing” és a „greenshaming”, tehát a zöldre festés és a zöld szégyenítés? A Harmadik Út egyébként a Karátson Gábor Kör belső szemináriumának terméke: a teltházas, nyilvános beszélgetésekkel párhuzamosan ugyanis egy ilyen „befeléfigyelős” folyamatot is elindítottunk.

- „A környezettudatos politikai nyilatkozatok általában kétfélék: hazugok vagy kétségbeejtők” írjátok. Mit mondtok ezzel szemben ti?

- Ez az irat nemcsak a magyar, hanem a globális valóságról szól. Ne a szükségleteknek megfelelő kommunikációs termékeket állítsunk elő, amikben azok sem hisznek, akik ezeket árulják, hanem próbáljunk számot vetni a globális helyzettel, a jövő nemzedékek életfeltételeit fenyegető valósággal.

Egyre inkább azt látjuk kampányokban, hogy könnyen fogyasztható és gyorsan eldobható politikai termékeket árulnak, ahol az sem lényeges, hogy az illető hisz-e benne, csak jól árulja a terméket, jól játssza a rá kiosztott szerepet.

Egyre kényszerítőbb a helyzet, hogy szembenézzünk a valósággal, szembenézzünk azzal, hogy a következő generációk életfeltételeit hogyan zabáljuk fel.

- Úgy érzem, jelentős fogalomzavarral is meg kell küzdeni. Sokan, ha azt hallják, ökopolitika, akkor lényegében a környezetvédelemre gondolnak.

- Lányi Andrásnak van egy régi szavajárása: a környezetvédelemnek nincs értelme, mert a környezet az védhetetlen.

A környezetvédelem önmagában a másutt megtermelt externáliák elszállítására szorítkozik. Amikor a nemzeti parkba vagy az erdő szélére letesznek egy szeméthegyet, akkor a környezetvédő elviszi, vagy bejelentést tesz.

Az ökopolitika ezzel szemben olyan holisztikus látásmód, amelyik egészben próbálja kezelni a problémát. Azzal vet számot, hogy a globális kapitalizmus működése szünteti meg a következő generációk létfeltételeit.

Nem elég elhordani az externáliákat, mert az olyan körülbelül, mintha vizet gereblyéznénk, hanem az egész társadalmi működést kell úgy átalakítani, hogy ne pusztítsuk tovább az erőforrásainkat.

Abban teljesen igazad van, hogy a mai közbeszédben ezek a fogalmak állandóan keverednek-kavarodnak. Ebben némi szándékosságot is érzek, hogy azok a nagytőkés érdekcsoportok, akik a feszültségek elcsatornázásában érdekeltek, megpróbálják úgy csomagolni a környezeti problémákat, hogy a saját felelősségükről eltereljék a figyelmet.

Tipikus megnyilvánulása ennek a „green shaming”, amikor arra próbálnak nagyvállalati kampányok rámutatni, hogy egyedül te vagy a felelős, rajtad múlik a bolygó sorsa.

Amikor különböző politikai erők próbálják magukat zöldíteni (a mai magyar politikai közdelemben is láthatjuk, amikor egy hamisítatlan neoliberális alakulat képviselő jelöltje is hangoskodik, hogy ő a zöld politikát fogja képviselni) szándékosan vagy tudatlanságból, de a fogalmakat is összekeverik.

Azt hiszik, elég egy harcos, aki hangosan kiabál, amikor valahol valamilyen szennyezés történik, miközben az ökopolitikai felfogás az ma a globális politikában egy alternatíva mind a populizmusra, mind a progresszív bőrbe csomagolt, technokrata neoliberális irányzatra.

- Az is nagyban akadályozza az ökopolitikai gondolkodás terjedését, hogy minden fontos történést beáraz az aktuálpolitika, és szinte előre lehet tudni, hogy a pártszimpátia, párt hovatartozás alapján ki mit fog reagálni.

- Éppen ezért fontos a Karátson Gábor Kör missziója. Hogy legyen egy társaság, amelyik a napi versenyen kívül szembesíti a közvéleményt azzal, hogy maga a globális kapitalista világrendszer a probléma.

Nem véletlen, hogy az elmúlt egy évben számos globális kezdeményezéshez csatlakozott a Karátson Gábor Kör. Például az Európai Unió és a Mercosur közti szabadkereskedelmi tárgyalások elleni tiltakozáshoz, vagy a méhek megmentésére indult európai kezdeményezéshez.

Azt próbáljuk bemutatni, hogy maga a rendszer hogyan szűkíti be a választási lehetőségeinket. Azért fontos, hogy egyesületi formában, szellemi műhelyként tesszük ezt, hiszen nem vagyunk érdekeltek a politikai versenyben.

- A politikai aktorok felé közeledtek a programotokkal?

- Nincs ilyen szándékunk, de nem is hiszem, hogy érdekelné őket. A közvélemény állóvízébe szeretnénk kavicsot dobni. Függetlenül attól, hogy mi az épp aktuális adok-kapok, hogy ki hány centi illetve kinek van nyelvvizsgája és kinek nincs. Vannak ennél húsbavágóbb dolgok, amikről érdemes lenne vitákat folytatni. Rögtön kiderül, hogy egész másutt vannak az egyetértési és egyet nem értési pontok, mint amit a politikai felszín mutat.

- Érdemi változást politikai hatalommal, tőkével vagy a tömegek nyomásával lehet elérni. Szerinted hogy lehet ezt a rendszert kimozdítani?

- A Karátson Gábor Kör nyilvánvalóan nem tud tömegeket megmozgatni. Mi egy gondolati változást próbálunk inspirálni. Ha el tudsz indítani egy másfajta politikai diskurzust, egy másfajta politikai gondolkozást, az a politikai keresletet is meg tudja változtatni.

- Nagy szimpatikus, amit a közbizalomról írtok. Ugyanakkor persze nincs olyan politikai erő, amelyik ne ígérne átláthatóságot, egyenes beszédet. Te még mindig hiszel benne, hogy ez a valóságban is megvalósulhat?

- Ha az a kérdés, hiszek-e abba, hogy létezhet olyan kormányzás, ahol a hatalomban egyáltalán nem fordul elő korrupció és tisztességtelenség, akkor erre azt felelem: természetesen nem vagyok naiv.

De azok, akik azzal a tőkével kapnak belépőjegyet a politikai színpadra, hogy a korábbi elitnek tartanak tükröt, azoknak sokkal nagyobb a veszíteni valójuk egy-egy ballépésnél, mint a rendszer erőinek. Pártpolitikusként is ezt mondtam.

A másik és egyben érdemi válaszom viszont az, hogy abban bízunk, előbb-utóbb tömegek jönnek rá a világon arra, amit Lányi András úgy fogalmaz meg: a Földet megmenteni nem lehet, viszont a saját földjét mindenki meg tudja menteni.

Magyarul: a lokális kezdeményezések megerősödnek. Minél kisebb lokalitásról van szó, annál inkább átlátják az emberek, és elementáris is az igényük az átláthatóságra. Egy falu vagy egy társasház ügyeiben napi szinten forog az ott élők fejében, hogy vajon mit csinálnak az ő felhatalmazásukkal, mit csinálnak a pénzükkel.

Minél absztraktabb egy rendszer – lásd az államot –, annál hajlamosabbak az emberek beletörődni, hogy a politika az már csak ilyen.

Ezért is tartom veszélyesnek az Európai Egyesült Államok gondolatát, mert azzal gyakorlatilag lemondunk róla, hogy azt a bürokráciát bárki valaha is érdemben ellenőrizni tudja.

Hogy visszakanyarodjak a kérdésedre: ha erős lokális közösségekből épül fel egy társadalom, akkor attól függetlenül, hogy éppen milyen arányban vannak a hatalomban lévők között tisztességes és tisztességtelen emberek, az erős lokális öntudat önmagában biztosíték a tisztulásra.

Ha egy helyi, falusi képviselő lop, panamázik, először is előbb megtudják a helyiek, mint a rendőrség, és az illető biztos lehet abban, hogy el kell onnan költöznie.

Ha nagyban panamázol, jó kommunikációs hadsereg áll mögötted, jó esélyed van rá, hogy a szavazóid azt mondják, a politika már csak ilyen, és végső soron te ő értük lopsz, nem ellenük.

“A világ mostani rendje nem azért fenntarthatatlan, mert a természet eltartóképességének korlátaiba ütközik, hanem azért ütközik természeti korlátokba, mert fenntarthatatlan. Az emberi beavatkozás nyomán kibontakozó természeti katasztrófa új megvilágításba helyezi mindazt, amit az együttélés értelméről, a társadalom rendjéről gondolunk.”

Szeretettel várunk a Karátson Gábor Kör Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek címen megjelent vitairatának bemutatóján a Kossuth Klubba (Múzeum utca 9.) 2021 június 4-én 16:30-kor.

Lányi András szerkesztő, Kajner Péter, Schiffer András, Tallár Ferenc társszerzők.

A Facebook eseményt itt találod.

A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a résztvevők ezen a linken regisztrálhatnak.

A Harmadik Út teljes terjedelmében elérhető a Karátson Gábor kör honlapján.

- Az egyik fejezet a programotokban „Az értelmes együtt-nem-értés politikai kultúrája.” Tény, hogy lassan nem tudunk egymással beszélni.

- Amit ma Magyarországon látunk, az nem egyéb, mint hogy egymás mellett lebeg két véleménybuborék. Nem hogy nincs esély a szót értésre, de mindkét véleménybuborék úgy van kialakítva, hogy még véletlenül sem hallatszódjon be a másik érvelése.

Akkor, amikor a lokalitás irányába szeretnénk vinni a társadalmat, az nem csak a gazdálkodásról szól, hanem a döntéshozatal mikéntjéről is.

Fontos lenne, hogy megerősödjön a közvetlen állampolgári részvétel lehetősége, és itt ne csak népszavazásra gondolj. Például jó lenne eltörölni a kiemelt beruházási törvényt, amivel a legtöbb disznóságot tudják a kormányok elkövetni. Az állampolgári részvételre pont a legnagyobb beruházásoknál van szükség, lásd a gödi Samsung esetét, vagy amit Dél-Pesten óhajt a kormány véghezvinni.

- Ahogy olvastam a ma jellemző, minél több adatot a fejbe töltő oktatással is szakítanátok.

- Ez egy évszázados hagyomány a magyar oktatási rendszerben, amellyel húsz évvel a rendszerváltás után sem sikerült szakítani. Megjegyzem, nem csak a köz- hanem a felsőoktatásban sem.

- Még valamit idéznék. „Nem fogadjuk el sem a globális üzleti hálózatok, sem az új párthűbéri rendszer játékszabályait, mert hatalmát mindkettő létforrásai pusztítására építi.”

Nekem szimpatikus ez a gondolat, de adja magát a kérdés: egy ilyen kis országnak milyen lehetősége van a jó lét növelésére úgy, hogy megszabaduljon mindennemű külföldi üzleti és politikai függőségtől?

- Ebben a tekintetben Magyarországnak tragikusan óriási tartalékai vannak. Az egész rendszerváltás úgy ment végbe 89’ után, hogy az országot odadobták a külföldi befektetőknek.

Tehát bőven van tartalékunk abban, hogy részben megpróbáljuk a saját termelőkapacitásainkat a meglévő tudással, a meglévő termelési kultúrával újjáépíteni.

Ezért szalasztott el óriási lehetőséget az elmúlt egy évben, a Great Lockdown alatt a magyar kormány.

Másrészt segíthetünk a helyi gazdaság ösztönzésével. A tavalyi karantén megmutatta, hogy egy ország, amelyik még kelet-európai viszonylatban is nagyon kitett a globális ellátó láncoknak, ott milyen ellátási zavarokat okozhat egy ekkora lezárás, mint amit tavaly megéltünk.

De egyben a lehetőséget is mutatja, mert abban a pillanatban, hogy maszktól kezdve élesztőn át a wc papírig Magyarország önellátó, akkor nem csak karantén esetén nem kell sorban állni, hanem kiderül, hogy mégsem vagyunk annyira rászorulva az importra. Az az ország amelyik csökkenteni tudja az import-függőségét, az növelni tudja a szuverenitását, az önrendelkezését.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Sokkoló volt” - elmondták a Direkt36 újságírói, hogy tudták meg, hogy valószínűleg lehallgatták őket az izraeli kémszoftverrel

Panyi Szabolcs és Szabó András tényfeltáró újságírók is a Pegasus magyarországi célpontjai között voltak. Videóban beszéltek arról, mikor törtek be megfigyelőik a telefonjukba, és hogyan jutottak hozzá bizalmas információkhoz.

Link másolása

hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, vasárnap nyilvánosságra hozták a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat által vezetett nemzetközi ténylfeltáró projekt eredményeit, miszerint magyar célszemélyek ellen is használták az elmúlt években az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, a célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is.

Az oknyomozásban részt vett a Direkt36 tényfeltáró központ két újságírója, Panyi Szabolcs és Szabó András is, akik arról számoltak be, hogy őket is megfigyelték az izraeli kémszoftver segítségével. Most egy videóban meséltek arról, hogy tudták ezt meg, illetve hogyan kerültek be a nemzetközi tényfeltáró csapatba.

Panyi elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Süddeutsche Zeitung, a legnagyobb német országos napilap újságírói keresték meg a Direkt36-ot azzal, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül. Már ekkor sejtették, hogy valószínűleg egy megfigyeléses lehallgatásos sztoriról van szó. Panyi április közepén hívta fel Szabó Andrást, akinek szokatlan volt, hogy kollégája még a megszokott kommunikációs csatornáikon keresztül sem volt hajlandó semmit elárulni arról, miért kell találkozniuk személyesen. Már aznap este találkoztak a Direkt36 irodájában, ahol a magyar munkatársak mellett külföldi lapok újságírói is jelen voltak.

"Szabolcs egy kémfilmbe illő történettel állt elő. Először elmondta, hogy az ő telefonját ismeretlenek, feltehetően még az is lehet, hogy egy titkosszolgálat feltörte. A nemzetközi újságírói csoport vizsgálata pedig arra jutott, hogy az én telefonomat is feltörték, ami elsőre teljesen hihetetlen volt"

- mesélte Szabó.

hirdetés

Panyi telefonját az Amnesty International jogvédő szervezet biztonsági munkatársai vizsgálták át, akik megállapították, hogy 2019. április 4. és november 7. között több mint fél éven keresztül kimutathatóak a Pegasus kémszoftver egyértelmű nyomai a mobilján. Szabó esetében pedig az derült ki, hogy 2019-ben két alkalommal, június 13-án és szeptember 24-én törtek be a telefonjába.

A kémprogram révén a megfigyelők hozzáférhettek az újságírók telefonján lévő képekhez, videókhoz, bekapcsolhatták a mikrofont, melynek révén felvehettek beszélgetéseket, sőt még a kamerát is be tudták kapcsolni. Panyi szerint azonban főként szöveges tartalmakat figyelhettek meg, tehát e-maileket, szignálon küldött üzeneteket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tisztelt fapados légitársaságok, meddig szórakoztok még a befizetett pénzünkkel?

Szerzőnk időben kinn volt a reptéren, minden szabályt betartott, mégsem szállhatott fel az egyik legismertebb fapados cég görögországi járatára.
Fotó: JESHOOTS-com/Pixabay - szmo.hu
2021. július 20.


Link másolása

hirdetés

Hajnalban azzal a naiv hittel szálltam taxiba, hogy ilyenkorra már a krétai tengerparton heverészek majd. Most mégis a reptéri kávézóban ülök egy túlárazott kapucsínó fölött, és azon töprengek: mégis hogy történhet meg olyasmi, mint ami velem történt ma reggel?

Az még hagyján, hogy az ismert fapados légitársaság össze-vissza variálta a járataim indulási idejét az elmúlt hetekben - pandémia van, vagy legalábbis a pandémia szünete két felvonás közt. Érthető, hogy sok helyen még akadozik a rendszer.

A becsekkolás mindig is sok apró részfeladatot vont maga után, a poszt-korona világban azonban további macerákkal is terhelik az utasokat. Így a szokottnál is nagyobb a kockázat, hogy valamit elveszít, elront, elnéz az ember.

Amíg korábban egy túlméretezett samponos flakon miatt lehetett jól megszívni, most kibővült az arzenál: oltási igazolvány, PCR-teszt, a célországba való belépéshez szükséges QR-kód, PDF-ek, na meg a szokásos papírhalom. És akkor még ki sem tértünk a kilókra, centikre, apró betűs, megcsillagozott, zárójeles feliratokra.

Megannyi buktató, aminek más szerepe sincs, mint hogy az egyszeri utas belezavarodjon. Aztán a gatyáját is ráfizesse a reptéren, ha még fel óhajt szállni az általa már egyszer kifizetett és lefoglalt járatra.

Én a magam részéről sprinteltem már eleget reptereken át az elmúlt 15 évben. Most a legkevésbé sem vágytam ilyen élményre, mielőtt végre kiszabadulnék az országból.

Éppen ezért két órával a gépem indulása előtt már egy rakás papírral, letöltött dokumentummal, alaposan bepakolt, lemért csomaggal álltam a megfelelő sorban. Csakhogy ez marhára nem érdekelt senkit.

hirdetés
Hamar egy kafkai per vádlottja lettem, akinek védekezni semmi joga, hiszen ő követett el… na de mit is?

Az elején úgy tűnt, minden rendben van. Elfogott a régről ismerős reptéri hangulat: szüttyögtem a végtelenbe hömpölygő sorban.

Közben konstatáltam, hogy az amúgy 7:50-re kiírt gépem azóta 7:10-re került át. Na és? Sebaj, hiszen időben vagyok. Igaz, békeidőben még nem telt utasonként 20 percbe a becsekkolás, ám ez láthatóan már a múlté. A kordonok még két kanyarra osztották a sort, ami alig moccant valamit előre.

“Ugye, nem lesz ebből gond?” - villant át az agyamon a gondolat, ami teljesen abszurdnak tűnt. Mégis hogy felelhetne érte az utas, ha túl lassú a becsekkolás? Csak nem mennek sehová, amíg nem győződtek meg róla, hogy mindenki a fedélzeten van - nyugtattam magam.

Az aggodalom azután mégis utat tört magának, és megszólítottam a mögöttem álló srácot:

“Bocsánat, te is Heraklionba mész?”

“Hát persze” - közölte nagy mosollyal -, “ne aggódj, még csomóan oda tartunk.”

Innentől nem aggódtam.

Amikor azonban végre a check in-pultig értem a dokumentumköteggel, az ügyintéző sajnálkozva végigmért:

“Ja, Heraklionba tíz perce bezárt a kapu.”

Éreztem, hogy a pulzusom enyhén megemelkedik, mégsem hittem el egyből, hogy ez megtörténhet.

“Dehát sorban állok, itt vagyok két órája, és nem csak én!” - érveltem. Erre a mögöttem álló srác és barátnője is előkerült, majd megjelent egy apuka négy kisgyerekkel.

“Mindannyian itt állunk órák óta” - magyaráztuk, mire az ügyintéző vállat vont:

“Ja, dehát mi kiabáltunk záráskor, kétszer is, hogy Heraklion!”

Tehát a zsibongó tömegben kellett volna meghallanunk, ahogyan a nő kétszer elkiáltja magát, és azzal a lendülettel átrepülni a többi sorbanálló feje fölött, akik mind ugyanúgy várakoznak előttünk.

Nem járt jobban az a férfi sem, aki egy másik gépre várt, és akit sms-ben tájékoztattak róla, hogy a járata két órát késik - arról viszont már nem szóltak, hogy a becsekkolás az eredeti időben ér véget. Annak dacára tehát, hogy a felszállási időpontokat az utolsó percekig cserélgetik, a kaput az eredeti időpontban zárják. Nem tetszik érteni? Ja, hát tetszett volna elolvasni a szabályzatot!

Félreértés ne essék: az tök érthető, hogy a fapadosoknál nem hunynak szemet a szabályok tudatos kijátszása fölött. Az már kevésbé, hogy egyrészt direkt szívatósra alkotják meg őket, másrészt amikor maguk a dolgozók is belegabalyodnak, minden mulasztás vagy bénázás felelősségét az utasra terhelik.

Nem ecsetelném a húsz perces szenvedést, aminek során sikerült megértetnünk, hogy a pénzükért cserébe szeretnénk felszállni a repülőre.

Habár itt szerencsére nem (annyira) szabadultak el az indulatok, nekem egyből eszembe jutott a Black Mirror egyik részének jelenete: amikor a járatát törlik, a jobb sorsra érdemes főszereplő hiába akad ki teljes joggal, hiszen felemeli a hangját a reptéri alkalmazottal szemben. Aki csúnyán beszél, annak természetesen nem lehet igaza - mint azt egy szélesen vigyorgó biztonsági őr viselkedése is megerősíti. Nem a jelen írás keretei közt, de megérné töprengenünk a jelenségen: vajon mennyit von le egy ember személyes igazságából, ha kiakad és anyázni kezd, valamint mennyit ad hozzá, ha udvariasan mosolyogva védi a védhetetlent? Sokan a baltás gyilkosról sem feltételeznénk rosszat, amíg egyébként szépen köszön a szomszéd néninek. Ezt a műsort ajánlom a témában.

A személyzet végül lázas telefonálgatásba kezdett, azután közölték: a kapitány úr megvár bennünket, ha sprintelünk. Hát, akkor sprinteljünk - gondoltam. Mégsem úszhat meg minden kellemetlenséget az ember.

A sprint egészen az átvilágításig tartott, ahol egy biztonsági őr állta az utamat:

“Elnézést, de kinyomtatott beszállókártya nélkül nem engedhetem át” - közölte.

Az ügyintézőknek ugyanis húsz perc győzködés, telefonálgatás, iratellenőrzés során sem sikerült odaadniuk a beszállókártyámat. Innentől azonban hiába is bizonygattam, hogy a malőr nem az én hanyagságom következménye.

A biztonságis hölgy csak a vállát vonogatta, mondván, ők nem állnak a fapados cég alkalmazásában. A helpdesknél aztán megtudhattam: jogomban áll panaszt tenni, esetleg egy következő járatot foglalni magamnak - természetesen újabb súlyos összegért, ahelyett, hogy mondjuk ennek az árát visszakapnám.

Tragédia persze nem történt. Még most, helyben foglaltam egy másik gépre.

De mi van azokkal, akik az utolsó összekuporgatott filléreiket költik egy fapados járatra? Ők vajon miféle segítségre támaszkodhatnak egy ilyen helyzetben, és kinek a hanyagságából bukják a régóta halasztódó nyaralást?

A kisember számára csábító ajánlat, hogy néhányezer forintért járhatja be Európa legjobb helyeit - ezért cserébe viszont amit nyerünk a réven, azt általában elveszítjük a vámon.

A fapadosok a kapkodásunkon, az utazás előtti stresszes állapotunkon nyerészkednek. Ki vágyik erre, amikor szeretné maga mögött hagyni és kipihenni az év fáradalmait?

Ha ugyanis nyugodtan, kiszámíthatóan és biztonságosan szeretnénk utazni, akkor - tapasztalatom szerint - minimum másfélszer annyi pénzt kell rászámolnunk a fapados jegyünkre.

Nem óhajt két órán át sorban állni? Feladna értelmes méretű bőröndöt, amit nem kell egy rózsaszín keretbe szuszakolni? Harapna valamit az úton? Nem szeret leghátul zötykölődni a turbulenciában? Akkor legyen szíves perkálni! Így lesz a tízezerből ötvenezer forint.

Én legközelebb inkább egy megbízható nagy cég “all inclusive” ajánlatára szavazok, és ha már feltöltődni szeretnék, megspórolom a pánikot, a kapkodást és a ráfizetést.

A fapadosok károsultjainak pedig üzenném: remélem, senki nem mulaszt el panaszt tenni, aki önhibáján kívül hasonló helyzetbe került. Lehet, hogy egy cég belső szabályzata, vagy az abból fakadó visszásságok ellen szót emelni szélmalomharc, de ne becsüljük le a kritikus tömeg erejét.

 


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Kordos Szabolcs: Berki Krisztián sikere előtt kicsit értetlenül állok

A Showbusiness, Hungary című könyv szerzője szerint Győzike ösztönös marketingzseni, az influenszerek rajongói pedig gyakran fanatikusabbak, mint a hagyományos sztárokéi. Interjú.

Link másolása

hirdetés

Kordos Szabolcs legújabb sikerkönyve, a "Showbusiness, Hungary", ahogy a cím sejteti, a hazai sztárok világát mutatja be. Foglalkozik azzal, hogy mennyire gazdagok a hazai hírességek, a menedzserek munkájával, megtudhatjuk, hogy lehet elejét venni egy-egy botrány kitörésének, de külön fejezet szól a Barátok köztről és az influenszerekről is.

- A Showbusiness Hungary nem az első könyved, amely egy szubkultúra kulisszái mögé visz el. Írtál többek között luxusszállókról, taxisokról, légi közlekedésről. Hogy kezdődött ez a sorozat?

- Nagyon-nagyon régen Kecskeméti Dávid fotós kollégámmal megjelent egy könyvünk. Az volt a címe, hogy Tilos a belépés. Csupa olyan izgalmas helyre mentünk el, ahová átlagemberként nehéz besétálni. A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájától kezdve a metró alagúton át a Four Seasons elnöki lakosztályáig sok helyre eljutottunk.

Engem rettentően érdekelt addigra a luxusszállodák világa. Kezdő újságíróként sokat jártam ilyen helyekre, vártam a Magyarországra érkező sztárokat a „lobbyban”. Sokszor elgondolkoztam a recepciósokkal szemben ülve, hogy nekik vajon milyen életük lehet?

Kicsit a magyar valóságban mozognak, kicsit azonban egy különleges nemzetközi miliőben.

Érdemes lenne őket kifaggatni.

hirdetés

Azt már tudtam, hogy ez egy zárt világ, nem könnyű megnyitni az érintetteket. Akkor találtam ki a módszeremet, hogy a szakmában jártas embereket környékezek meg és anonim interjúkat készítek velük. Ezt a módszer követem azóta is.

- És a jelek szerint az olvasókat is érdekli.

- Igen. Rögtön az első kötet, a Luxushotel, Hungary nagy siker lett, hazai viszonyokban mondhatni, hogy bestseller. Ez nemcsak abból látszik, hogy elkészült második része is, hanem a sokadik újranyomásból is. Kilenc évvel a megjelenése után még most is kint van a piacon új borítóval.

Azóta a Hungary sorozat kilenc kötetesre bővült, a lefrissebb darabja a Showbusiness, Hungary.

- Volt olyan téma, amin elkezdtél dolgozni, de utóbb elvetetted? Vagy a kiadó lebeszélt róla?

- Ilyen nem volt, az viszont állandó, hogy olvasók keresnek meg témaötletekkel. A könyvelők életétől kezdve a tanárokon át az egészségügyet feltáró riportkötetig sok minden felmerült. Szerencsére van még témám bőven, igazából az a nehézség, hogy kiválasszam, mi legyen a következő. Mindig törekszem arra, hogy a bemutatott világokban legyen valami elérhetetlenség, glamour.

- Sok könyv megjelent már a magyar celebvilágról. Mi az, amit úgy éreztél, nem írtak még meg?

- Szerintem kimondottan ilyet, mint a Showbusiness Hungary, nem írtak még. Legalábbis én nem találkoztam vele, márpedig eléggé közelről figyelem a könyvpiac és a sztárvilág történéseit.

Olyan könyv volt már szépszámmal, amit hírességek írtak a saját életükről, vagy egy újságíró az ő történeteiket gyúrta egybe. Rengeteg interjúkötet is megjelent már. Ám olyan riporttal, ami ezt az egész iparágat kívülről-belülről, a sztárokat körülvevő emberek, menedzserek, producerek, újságírók és persze maguk a hírességek szemszögéből mutatja meg, nem találkoztam még.

Számomra a Showbusiness annyiban eltér a sorozat korábbi darabjaitól, hogy a szórakoztatóipar/média világban én is otthonosan mozgok.

Évekig voltam sztáros újságíró, dolgoztam a kommunikációs szakmában, televíziók környékén, beleláttam ebbe a világba.

Rengeteg kérdést kaptam a pályám során, hogy hogyan működnek a dolgok valójában, miért ebből lett sztár és nem abból, mennyit lehet ezzel valójában keresni? Miért van ebből botrány, amikor abból nincs?

Ezekre a kérdésekre próbáltam választ adni.

- Azt mi alapján döntötted el, hogy kinek írod ki a nevét, és ki az, akire legfeljebb csak utalsz?

- Nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne legyen a könyvből kibővített pletykamagazin, ami az egyes sztárok lejáratására szolgál. Az összes többi könyvemnél is szempont volt, hogy nem szabad senkit kipécézni, mert az egyéni sztorikon keresztül a világ működését akarom bemutatni.

Általában azokat említettem név szerint, akiket muszáj volt, mert esetükben minden körbeírás ellenére ordít, hogy ki a megszólaló. Ha például a Barátok köztről beszélünk, akkor mindenkinek Kalamár Tamás jut eszébe. Ő volt ennek a sorozatnak az atyja. Nincs értelme Istvánnak nevezni.

- Sztár, híresség, celeb. Ezek rokon fogalmak, de mégsem fedik le teljesen egymást. A könyved kikkel foglalkozik?

- Ebben a könyvben olyan emberekről írok, akiknek a nevét ha elkiáltjuk a 4-es 6-os villamoson, akkor 10-ből legalább 5 ember felkapja a fejét, azonnal tudja kiről van szó. Ez a sztárság egyik fokmérője.

A másik fokmérő talán az, hogy mennyire eladható a sztár, mert lehet, hogy ismernek valakit, de annyira rossz a megítélése, hogy például egyetlen cég, nagyvállalat se állna be mögé, nem szeretné, ha a termékeit az adott figura reklámozná. Ha ezt az osztályozást nézzük, akkor pénzben is jól kifejezhető, hogy mennyit ér egy sztár.

Sok ember lesz ugyanis híres anélkül, hogy igazi tartalom, vagy teljesítmény állna mögötte.

- Azért én úgy látom, igazán hosszútávon csak azok tudnak a toppon maradni, akik hajlandók munkát belefektetni.

- Ez pontosan így van. Egyrészt meg kell újulni, másrészt rettentő sok munkát kell beletenni. Harmadrészt nem árt valami tehetség. Azt is tehetségnek nevezem, ha valaki képes másokat bármilyen módon szórakoztatni, a figyelmüket fenntartani.

Elképzelhető, hogy valaki ideig-óráig híres lesz, és szakíthat ebből magának különböző előnyöket, de hogy 10-20 éven keresztül fenntartsa az érdeklődést maga körül, ahhoz azért nagyon sokat kell tenni.

 

- Ilyen szempontból érdekes volt számomra, amikor azt írod a könyvben, hogy Győzike ösztönös marketing zseni. Előszeretettel szoktam példálózni vele. Mert bár a Győzike jelenség nagyon távol áll tőlem, ahhoz, hogy valakit – ráadásul egy ilyen nehéz személyiséget - ilyen hosszú időn keresztül foglalkoztasson a média, és ennyi nézője legyen, ahhoz tudni kell valamit.

- Így van. Nyilván az ő imidzse, elismertsége nincs mondjuk Presser Gáborral egy súlyban, de folyamatosan fenntartja az emberek érdeklődését. A közönség nagy részét pont azzal szórakoztatja, hogy megosztó személyiség. Bőven vannak azonban, akik csak szeretnének ennyire megosztó személyiségek lenni és a kutyát sem érdeklik.

- Ez már nem kapcsolódik szorosan a könyvedhez, de érdekel a véleményed. Amit végképp nem tudok sehova tenni, az a Berki Krisztián jelenség. Még most, ennyi év távlatából sem látom, hogy mi volt az a tett, az a teljesítmény, amivel ő így ki tudott emelkedni, és ennyire ismertté vált.

- Ráadásul mellette ismertté vált Hódi Pamela is, aki mostanra teljesen levált róla, és saját, hatalmas online rajongótábort épített fel. Fogalmazzunk úgy, hogy Berki is inkább a megosztó figurát hozza mint az elismertet.

Megmondom őszintén, hogy az ő sikere előtt kicsit értetlenül állok.

- Nagyon sok témát érintesz a könyvben. Számodra melyik volt a legérdekesebb?

- Érdekelt az influenszerek világa. Magyarországon is kialakult egyfajta kettős celeb státusz. Vannak a hagyományos hírességek, akiket milliók ismernek. Sebestyén Balázs, Gálvölgyi János vagy Liptai Claudia neve mindenkinek mond valamit, aki nem szatyorban élte le az elmúlt évtizedeket. Régebben egyszerű volt a képlet: aki főműsoridőben szerepel a tévében, az híres.

Alapvetően ez még mindig így van, de azért közben kezd kialakulni egy alternatív, szubkulturális celebvilág is. Ezek az újfajta sztárok a széles közvélemény előtt kevésbé ismertek, azonban ők is több százezres vagy akár milliós eléréssel rendelkeznek és rajongóik gyakran sokkal fanatikusabbak mint a hagyományos sztároké.

Ugyanakkor, azt is sokan elmondták már, hogy hiába próbálják meg a televíziók a népszerű netes influenszereket átemelni abban a reményben, hogy majd kapnak velük egymillió új nézőt, ez nem feltétlenül járható út.

Az influenszerek a saját közegükben működnek jól, ahol maguk alakítják a szabályokat, annyiszor veszik fel a pár másodperces bevágást, ahányszor csak akarják, az otthoni forgószékükben ülnek és a saját közönségükhöz beszélnek.

- Talán az is benne van, hogy a követőik nem mennek velük a tévébe, mert nem hajlandóak megváltoztatni a médiafogyasztási szokásaikat.

- Nem, mert cikinek érzik, és azt is cikinek gondolják, hogy a kedvencük eladta magát.

- Már a beszélgetés elején céloztál rá, hogy bőven van még témád. Azt tudni, hogy konkrétan miről fog szólni a következő könyv?

- Sok mindenen gondolkozom. Szexipar, éjszakai élet, kamionosok… Nem tudom még pontosan. Amelyik legjobban megmozgatja a fantáziámat. Egyelőre ezt a kötetet pihenem ki, ilyenkor mindig van egy kis írásundorom, ami idővel remélhetőleg megint átfordul majd írásvággyá. De ahhoz kell néhány hét.

címfotó: Móricz Sabján Simon

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Az emberek sokszor tévesen azt hiszik, hogy egy gyerekkori minimális úszástudás a vadvízen is elég”

Batházi Tamással, a Vízimentő Szakszövetség elnökével a Balatonba fulladt testvérpár tragédiájáról, és arról is beszélgettünk, mire kell odafigyelni a fürdőzésnél, legyen szó felnőttekről, vagy gyerekekről. De azt is elmondta, mit csináljunk, ha mégis bajba kerülünk.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, vasárnap belefulladt a Balatonba egy 13 éves fiú és 17 éves testvére. A gyerekek gumimatraccal mentek be a tóba az alsóbélatelepi strandnál, de később eltűntek a vízben. A kisebbik fiú testét egy SUP-os férfi találta meg, azonnal kivitte a partra, de a vízimentők és a légimentők sajnos már nem tudták megmenteni az életét. A nagyobb testvért pedig órákkal később, sajnos már holtan találták meg szonárral felszerelt mentőhajók segítségével.

Édesapjuk szerint a fiúk tudtak úszni, rendszeresen ugráltak a mély vízbe. Szerinte felhevülhetett a gyerekek teste, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe, ez okozhatta a bajt.

Batházi Tamással, a Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség elnökével beszélgettünk a tragédiáról, és arról, mire figyeljünk mindannyian, ha fürdeni, úszni megyünk. A szakszövetség elnöke mindenekelőtt közölte: szervezetük osztozik a gyászban és a fájdalomban a családdal.

Batházi Tamás szerint a tragédia megfelelő szülői vagy felnőtt felügyelettel, és mentőfelszereléssel, mentőmellény használatával lehetett volna elkerülhető. Emellett az is fontos lenne szerinte, ha az önkormányzatok kijelölnék bójasorral a hirtelen mélyüléseket, hogy a strandolók ne kerüljenek olyan helyre, ami a vízbiztonságukat veszélyezteti.

hirdetés
"Nagyon csalóka a déli part, mert nagyon sokáig sekély a víz, és hirtelen mélyül, az úgynevezett marásoknál. Ezek sajnos az esetek nagy többségében nincsenek kibójázva. Ha ki lennének, az adna egy biztonságérzetet a strandolóknak, hogy azon túl már ne menjenek"

- fogalmazott a Vízimentő Szakszövetség elnöke, aki azt is hozzátette,

"Az emberek sokszor tévesen azt hiszik, hogy egy gyerekkori minimális úszástudás a vadvízen is elég. Ilyenkor nyáron kimondottan figyelni kell rá, hogy a nagy hőségben, a nagy napsütésben ne hirtelen menjenek be a vízbe, mert az akár érrendszeri- vagy szívelégtelenséget okozhat még a legedzettebb szervezetnek is".

Ugyanakkor - bár hozzátette, nem ismeri a pontos körülményeket - ebben az esetben szerinte valószínűtlen, hogy a felhevült test okozta a tragédiát, mert a matrac tetején kicsi rá az esély, hogy teljesen szárazak maradjanak, és ne hűljön kicsit a testük.

"Valószínűleg valami váratlan dolog történhetett. Lehet, hogy beestek a matracról a vízbe, és hirtelen bepánikoltak, hogy nem ért le a lábuk. Az is lehet, hogy begörcsölt a lábuk, ahogy a hideg vízbe értek, ez még a sportolókkal is előfordul"

- fogalmazott Batházi Tamás.

Általánosságban elmondta, hogy kiskorú fürdőzőnél fontos, hogy lehetőleg legyenek ott a szülők, vagy egy felnőtt a parton, és szemmel kövessék, hogy ha baj van, azonnal tudjanak menni segíteni. Hozzátette ugyanakkor: "a legfőbb alapszabálya a vízimentésnek, hogy csak olyan induljon el, aki biztos a dolgában".

A vízimentők szakszövetségének elnöke arról is beszélt, az általános óvintézkedéseket a fürdőzéssel kapcsolatban mindenkinek érdemes betartania.

"Ez nem életkorfüggő! Onnantól kezdve, hogy valaki önállóan be tud menni a vízbe, 3 évesen vagy akár 100 évesen, fontos figyelni a felhevült test visszahűtésére, és a tudáshoz megfelelő mentőfelszerelésre is. Ha valaki jól is tud úszni, lejár heti kétszer-háromszor az uszodába, de kimegy a nyílt vízbe, begörcsölhet esetleg a lába a hőmérséklet-különbségtől, vagy csak attól, hogy nincs hozzászokva a szervezete, hogy ilyen nagy melegben napsütésben, vízben legyen, az nagy pánikot tud okozni, akár még versenyzőknél is, de civileknél biztos. Onnantól pedig nagyon könnyen olyan állapotba kerülhet, hogy több vizet nyel... stb.

Batházi Tamás szerint különösen fontos az is, hogy figyeljük a viharjelzőket, és még a jó úszástudók se menjenek viharban nyílt vízbe, mert "a víz felszíne felett a magas páratartalomtól, és esetlegesen az esőtől nem lehet levegőt kapni, emiatt sok tragédia történik".

Ha mégis, bármilyen körülmények között bajba kerülnénk, akkor szerinte "a legjobb dolog, ha nem pánikol az ember, mert a pániktól eleve megszaporodik a légzésszám, nem úgy viselkedik, nem úgy gondolkozik az ember." Ha megnyugszunk, már azzal segítünk magunkon, hogy a megfelelő légzés miatt, nem viharos körülmények között a testünk lebegni fog a vízen.

Emellett próbáljunk olyan helyen fürdeni, ahol van a közelben segítség, és ha baj történik, meghallják a segítségkérésünket - tanácsolta Batházi Tamás.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: