NULL
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Rokont te itt csak akkor fogsz látni, ha a néni meghal, és lecsaphatnak az örökségre, mint a vércsék”

Ezt a házunk gondnoknője mondta nekem azután, hogy az egyik idős néni bezárta magát a lakásába, mert feledékeny szegény, és elkeverte a kulcsot. Azt is hozzátette: ’Az lesz a vége, hogy őt is mi fogjuk elvitetni az elfekvőbe.’
Hargitay Judit. Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. május 21.

hirdetés

Úgy kezdődött, hogy álltam a kerekes bőröndömmel a kelenföldi vasútállomás peronján, amikor megszólalt a mobilom. Akkor értem haza a három napos jógatáborból, minden porcikám fájt, a szemem előtt csak egy forró fürdő lebegett. Nem túl lelkesen néztem az ismeretlen számot a kijelzőn, aztán mégis felvettem.

– Halló, jó estét, a fenti szomszéd, Margitka fia vagyok – szólt bele egy meglett férfihang. Tudtam, ki ő, öt év alatt, ha háromszor beszéltünk. Annyi információm volt róla, hogy valahol a belvárosban lakik. A 84 éves Margit néni, akit néha lehívtam magamhoz kávézni, biztonsági okokból megadta neki a számomat.

– Jó estét, csak nincs valami baj? – kérdeztem.

– Meg szeretném kérni, hogy menjen át anyámhoz, mert ma beszéltünk telefonon, és megígérte, hogy kikeresi a vízvezetékszerelőnk számát, de mire visszahívtam, már nem emlékezett semmire.

Nekitámasztottam a bőröndöt az aluljáró falának.

hirdetés

– De fizikailag jól van? Azt hittem, elesett, vagy ilyesmi...

– Ja, semmi baja, majd holnap én is átugrom, csak az utóbbi hónapokban egyre feledékenyebb, nézzen már rá, legyen szíves.

– Én nagyon szívesen, ha hazaértem, mert most szálltam le a vonatról, de ha nem lett rosszul, nincs vészhelyzet, “csak” az a probléma, hogy elfelejt dolgokat, akkor én most mit tudok tenni? Nem kellene inkább elvinni kivizsgáltatni?

Kis csönd a vonal végén.

– Jó, jó, persze, majd elvisszük, de azért csak nézze meg, kérem.

Beng. Letette a telefont. Kicsit furcsálltam a dolgot, de fél órával később becsülettel felcsöngettem Margit nénihez. Bent bömbölt a tévé, nem nyitotta ki (ez már többször is előfordult). Másnap délelőtt megint bekopogtam, akkor már kijött, szépen felöltözve, indult a rendelőbe a napi ízületi injekciójáért. Nem említettem neki a fia telefonját, csak beszélgettünk. Nevetgélt, kedves volt és összeszedett. Annyit azért megjegyzett: “A fiam ígérte, hogy ma reggel átjön, de nem sikerült neki idetalálnia, mindegy, majd este talán felhív.”

Lent, a postaládáknál futottam bele a gondnoknőbe. Nagyon kedves nő, segítőkész, jól ismeri Margitkát is. Elmeséltem neki, mi történt. A szeme tágra kerekedett, figyelmeztetően felemelte az ujját, és szabályosan rám rivallt:

– Jaj, ne engedd, hogy a nyakadba varrják! Itt van a fia egy köpésre, három unokája Pest környékén, családosok, kocsival, tele pénzzel, láttad már őket itt egyszer is? Le se sz...ják. Van képük téged hívogatni? Igen, szenilis egy kicsit, de imádnivaló a néni, tessék szépen a családjának gondoskodni róla.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Hétvégente cápákkal úszunk és azt esszük, amit magunknak fogunk” – magyarként a Bahamákon

Barbara két és fél éve él a karibi szigeten, amit a legtöbben földi paradicsomként ismernek. Elmesélte, mi igaz ebből, milyen a helyiek munkamorálja és mennyire változtatta meg az életüket a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

December elején megjelent cikkünkben külföldön élő magyarokat kérdeztünk, akik a járványügyi korlátozások miatt nem tudtak hazalátogatni karácsonyra, és olyanokat is, akik a nehezített pálya ellenére bevállalták az utat.

Utóbbiak közé tartozott Barbara, akit nem mindennapi lakóhelye miatt arra kértünk, meséljen részletesebben is arról, milyen az élet a Bahamákon, mi van a képeslapra illő pálmafák és homokos strandok mögött.

Elöljáróban annyit, hogy a valóság közel sem olyan rózsaszín és idilli, amilyennek első hallásra tűnhet, a koronavírus megjelenése óta pedig ez hatványozottan igaz. De a többit mondja el ő.

– Hogy kerültél a Bahamákra?

– Ugyanannál a nagy, nemzetközi könyvvizsgáló cégnél dolgoztam már korábban is, mint most, csak a párizsi irodájukban. Volt egy olyan lehetőség, hogy aki másik kirendeltségre való áthelyezést szeretne, feltölthette az önéletrajzát egy erre szolgáló felületre. Én is így tettem, de nem jelöltem meg konkrét helyszínt, és később el is feledkeztem az egészről.

hirdetés

Már visszaköltöztem Budapestre, amikor 2018 májusában jött egy megkeresés a bahamai irodából, hogy keresnek valakit az enyémhez hasonló tapasztalattal. Nagyon meglepődtem, de végül elfogadtam az ajánlatot, amit egy háromkörös interjú után kaptam. Szeptemberben költöztünk ki a párommal, aki amerikai állampolgár, de már Párizsban is együtt éltünk.

– Mit szóltak a döntéshez a családtagjaid és barátaid?

– Érthető módon kicsit sokkolta őket, mivel alig egy évet töltöttünk csak otthon az újbóli költözés előtt. De persze megértették, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, és ki kell használni.

– Tudtál valamit a szigetről a költözés előtt az olyan közhelyeken kívül, mint a pálmafák, homokos tengerpart, földi paradicsom?

– Őszintén szólva nem igazán. A költözés előtt soha nem jártam még ott, de látatlanban is mindig vonzott a partmenti élet, nagyon szeretem a meleget és a vízi sportokat is. A párom véleménye is sokat nyomott a latban, mivel ő velem ellentétben járt már a szigeten, és meggyőzött, hogy érdemes kipróbálni.

A bűnözési ráta ugyan elég magas, majdnem Mexikóval van egy szinten, ami kicsit riasztó volt, összességében még sincs ok félelemre. Több a lopás és a betörés, mint Magyarországon, de nem olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam

– Hogy ment a beilleszkedés?

– Egy-két leendő kollégámmal sikerült felvennem a kapcsolatot már azelőtt, hogy megérkeztünk, közülük többekkel elég szoros barátság köt össze a mai napig. Szerencsére az itt élők többsége nagyon befogadó, a helyiek és a külföldiek egyaránt. Szíves fogadtatásban volt részünk, az első napokban szerveztek egy munka utáni összejövetelt is, hogy még könnyebben meg tudjuk ismerni egymást.

– A munkamorált milyennek érzed a magyarral, illetve európaival összehasonlítva?

– Különbözik, de az én helyzetem speciális, mert a munkaköröm eleve nagyon stresszes és kemény terület. Párizsban rengeteget túlóráztam, egy évből legalább 6 hónapban reggel 9-től este 10-ig dolgoztam, és a maradék időben se nagyon tudtam végezni fél 8 előtt. Kemény időszak volt. A Bahamákon ehhez képest jobb a helyzet, viszonylag normális időben be tudom fejezni a munkát, kivéve határidős projektek idején.

Az itteniekre alapvetően igaz a sztereotípia, hogy lazábban veszik a dolgokat, nem sietnek el semmit, nehezen lehet kizökkenteni őket a saját tempójukból. Ezt főleg ügyintézés során volt nehéz megszokni, amikor egy 10 perces elintéznivaló végül 2 órát vesz igénybe. Cserébe azzal szemben is sokkal megértőbbek, ha te nem készülsz el időben valamilyen feladattal.

– A sziget másik arcát, ami a turistáknak mutatott idilli kép mögött van, mennyire látod?

– Valóban igaz, hogy a paradicsomi idill nem minden. Látszik, hogy létező probléma a szegénység, messze nem csak milliomosok élnek itt. A fővárosnak van egy Over-the-Hill nevű része, ahol kis házak sorakoznak nagyon szorosan egymás mellett, a közbiztonság itt a legalacsonyabb.

A munkámból kifolyólag rálátok arra, milyenek a bérek az egyes pozíciókban, és sajnos óriási a különbség mondjuk egy bolti eladó és egy vezető beosztású irodai dolgozó fizetése között. Az élelmiszer kivétel nélkül nagyon drága, mivel sziget lévén mindent importálnak, így az árak az amerikai szint kétszeresét is elérhetik. A minimálbér viszont alacsony, szinte lehetetlen normálisan megélni belőle.

– Te miért szeretsz ott élni?

– Tipikus strandolós napokat nem igazán szoktunk tartani, a vízi sportlehetőségek sokkal jobban vonzanak. A párommal elkezdtünk szabadmerülni és halat fogni manuális, gumis szigonnyal (a szigonypuska nem megengedett, ez viszont igen). Nagyon szeretem, hogy azt esszük, amit magunknak fogunk. Különösen, hogy annak ellenére, hogy szigetről van szó, nincs kimondott halpiac és a boltokban sem lehet helyi, friss fogást kapni. Emellett lenyűgöző az állatvilág is: a minap például cápákkal úsztunk, mert nemzeti ünnep volt és egy ismerősünk megkérdezte, nincs-e kedvünk vele menni. Az ilyen élményekért éri meg igazán, de ezek többnyire hétvégékre koncentrálódnak, a munkanapok nem sokban különböznek attól, mintha bárhol máshol élnénk.

– Mi az, ami hiányzik Magyarországról?

– Elsősorban a családom és a barátaim, illetve az, hogy elérhető áron lehessen ételt venni. A kakaós csiga és a túró rudi hiánycikk, pörköltet viszont itt is szoktam néha készíteni. Ha magyaroknak mondom, nem hiszik el, de az a helyzet, hogy otthon a Bahamákhoz képest sokkal szervezettebb minden. Könnyebben lehet információhoz jutni, jóval kezelhetőbb a bürokrácia és az adminisztráció.

– Mennyire változtatta meg a mindennapokat a vírushelyzet?

– Az eleje nagyon nehéz volt. Ez egy kis sziget rosszul felszerelt kórházakkal, a miniszterelnök pedig pontosan tudta ezt, mivel korábban az egészségügyben dolgozott. Ezért amikor március közepén diagnosztizálták az első esetet, elővigyázatosságból azonnal teljes lezárást rendelt el.

Hónapokig kijárási tilalom volt hétvégente, még boltba se lehetett menni, nemhogy strandra. Ezt a bezártságot rettentő nehéz volt elviselni, főleg úgy, hogy itt nincs nagy tömeg, szóval kockázat nélkül kimehettünk volna legalább futni vagy sétálni, mégsem engedték. Június közepéig a teljes part zárva volt, még azok se mehettek a vízbe, akiknek a házához tartozott egy külön bejáratú szakasz. A sziget legnagyobb vonzerejét vették el.

A boltokat is korlátozták, előfordult, hogy csak heti három nap tarthattak nyitva. És ez csak az élelmiszerboltokra vonatkozik, az összes többit teljesen bezáratták. El lehet képzelni, mekkora tömegjelenetek alakultak ki emiatt, nekünk például egy alkalommal négy órát kellett várnunk, mire bejutottunk. A húsvéti szünet öt napja is teljes karanténban telt, végig otthon kellett ülni, azelőtt külön stresszes volt a bevásárlás. Pár hétig, amíg ez az állapot tartott, komolyan gondolkodtunk rajta, hogy azonnal el kéne költöznünk, de persze a határok is zárva voltak. Úgy éreztük magunkat, mintha börtönben lennénk.

Július elején kezdtek lazítani, onnantól már lehetett külföldre utazni, de vissza csak negatív teszttel engedtek – kivéve azokat, akik 72 órán belül megfordultak.

Ebből lett a baj, mivel nagyon sokan járnak át Floridába vásárolni, és persze ők behozták a vírust. Így kezdődött a második hullám augusztus közepén, újabb kemény lezárással és hétvégi kijárási tilalommal.

Ez tartott októberig, azóta már viszonylag jó a helyzet: éjjel továbbra se lehet kimenni, de hétvégén már igen, nyitva van a part, és negatív teszttel a turisták is karantén nélkül utazhatnak be.

Sor a bolt előtt karantén idején

– Hosszú távra tervezel ott?

– A szerződésem eredetileg két évre szólt, tavaly hosszabbították meg még egy évvel, most július végéig érvényes. Ha tovább akarnék maradni, valószínűleg lenne rá lehetőség, de még nem döntöttük el. Szeretnék más területen is dolgozni, a könyvvizsgálatot már nem nagyon szeretem csinálni. Annak idején Párizsból is emiatt jöttünk el, szóval most már tényleg szívesen váltanék. Itt élni viszont szeretünk, úgyhogy az is benne van a pakliban, hogy a szigeten próbálok másik munkát találni. Egyelőre még minden képlékeny.

Barbara kalandjait Instagramon @hyperactivebee néven lehet követni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Szégyenszemre a 22 éves lányom tart el, mert nem hagynak dolgozni – nélküle már az utcán lennék”

Étteremtulajdonos, szállodaigazgató, rendezvényszervező, valamint két vidéki kocsmáros mesélte el, hogyan hatott rájuk a két és fél hónapja tartó újbóli lezárás.
Láng Dávid; címkép: Mika Baumeister/Unsplash - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

November 11-én jelentették be a máig hatályos járványügyi korlátozásokat. Azóta általános rendezvénytilalom van érvényben, az éttermek kizárólag elvitelre és házhozszállításra készíthetnek ételt, a szállodák pedig csak üzleti vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

A minap szinte az egész sajtót körbejárta a hír, hogy ez az állapot egészen pünkösdig fennmaradhat. Bár a kormány nem sokkal később tagadta, hogy ilyen döntést hoztak volna, abban gyakorlatilag minden szakmabeli egyetért, hogy még jó néhány nehéz hónap áll előttük.

Legutóbb szeptemberben, a határzár bejelentése után pár héttel készítettünk körképet az aktuális helyzetről, most pedig ismét megkérdeztünk néhány szereplőt a turizmus és vendéglátás területéről, milyennek látják a kilátásaikat.

„De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? ...ja, ez nem is olyan jó, ugye?”

„A tavaszi hullám kezdetekor kénytelenek voltunk mi is átállni házhozszállításra, de a Netpincér és a Wolt által felszámított költségek a 27%-os elviteles ÁFA-kulccsal együtt akkora terhet róttak ránk, hogy gyakorlatilag minden tartalékunkat lenulláztuk” – idézi fel Lévai Zsuzsi, a Halkakas Halbisztró tulajdonosa.

A fentieknek köszönhetően a forgalom 50%-a úgy ment ki a kezükből, hogy még semmi másra nem költöttek: se alapanyagra, se rezsire, se bérekre. A 2600 forintos fish & chips árából például 1300 forint maradt náluk, ebből kellett volna kigazdálkodniuk minden fennmaradó költséget.

hirdetés

Nagyon bíztak a kormányzati mentőcsomagban, de elmondása szerint inkább látványintézkedéseket kaptak valódi segítség helyett, amire alapozhattak volna. Ennek fényében különösen várták az újranyitást, ami után szeptemberig folyamatosan növekedett a forgalmuk. Ekkor azonban beütött a határzár és az újbóli krach – bár bezárniuk még nem kellett, a vendégszám megint durván visszaesett.

„A novemberi szigorításkor az volt az első gondolatom, hogy én ezt még egyszer nem tudom megcsinálni. Akkor még a 27%-os ÁFA volt érvényben, és pár hónap alatt nem tudtunk annyi tartalékot képezni, hogy kicsit is megérje újra kiszállításra átállni.”

Már el is mondta az alkalmazottaknak, hogy nem folytatják, amikor támadt egy furcsa megérzése.

„Másnap reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogy nem szabad bezárnunk, mert valami történni fog. A rákövetkező napon pedig bejelentették, hogy az elviteles ÁFA 5%-ra csökken.”

Ez hatalmas segítség volt, egyben elindított benne egy olyan gondolatmenetet is, hogy ki kell próbálniuk a saját házhozszállítási rendszert.

„Rájöttem, hogy nem arra kell várnom, hogy az emberek maguktól megtaláljanak, hanem nekem kell odamennem hozzájuk és a szájukba rágnom, hogy itt vagyok, lehet tőlem rendelni, ha halat szeretnél enni.”

Elkezdett speciális halnapokat hirdetni, először saját lakóhelyén, Nagykovácsiban, illetve a környező budai kerületekben: a hét egy adott napján délig bárki leadhatta neki a rendelést, az étteremből hazafelé pedig ő maga szállította ki a halvacsorát.

Helyi Facebook-csoportokban kezdte hirdetni a lehetőséget, személyes hangvételű posztokkal szólítva meg az embereket. A dolog pedig bevált: novemberben és decemberben nagyon jól ment, és Zsuzsi a januárral kapcsolatban is bizakodó.

Egy jelenet különösen élénken megmaradt benne. Bekopogott egy családhoz, az apuka nyitott ajtót, aki ránézett, és így szólt: „De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? …ja, ez nem is olyan jó, ugye?” Ez tökéletesen összefoglalta a helyzet kettősségét.

„Először megijedtem, utána viszont összeszedtem az összes kreatív energiámat, hogy rájöjjek, hol van rám igény a piacon” – meséli.

Bár elmondása szerint ötször annyi munkával legfeljebb feleannyi bevételre tesznek szert, legalább felszínen tudnak maradni, és ha az érdeklődés nem csökken, tavasz végéig biztosan ki tudják húzni leépítés nélkül.

„Tisztában vagyok azzal, hogy akit most utcára raknék, az nagy valószínűséggel ott is maradna, ami hatalmas felelősség. Ráadásul nyolc éve csinálom ezt az éttermet, és nem fogom olyan könnyen adni.”

„Ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága”

„Tőlem három háznyira van egy bolt, amióta zárva vagyok, nyolcan-tízen is álldogálnak ott minden nap, nagyobb zajt csapva, mint korábban az én vendégeim” – meséli Hajnalka, aki egy kisebb sörözőt üzemeltet egy dél-békési kisváros központjában. A lezárások előtt ez elég volt a kényelmes megélhetésre, azóta viszont nullára csökkent a bevétele.

„Senki ne mondja nekem, hogy az higiénikusabb, ha a bolt előtt isszák az emberek a sört és a helyben kimért pálinkát, mosdólehetőség nélkül” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy nem a boltos ellen irányul a kirohanása, hanem a rendszer ellen.

Felháborítónak tartja, hogy minden más üzletág működhet a kiskereskedelemtől a szolgáltatókig, a vendéglátósokat viszont teljesen ellehetetlenítik. „Ha nekik szabad, nekem miért nem?” – teszi fel a kérdést.

Egyéni vállalkozóként ráadásul semmilyen támogatásra nem számíthat. „Nincs egy vas jövedelmem sem, ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága. Egyedül az a szerencsém, hogy a testvéremnek van egy boltja, ahová áthordtam egy részét, és ő eladta. De ez egyedi helyzet, másoknak mindent ki kell dobniuk” – panaszolja.

Az egészben az a legnehezebb számára, hogy senki nem tudja megmondani, mikor nyithatnak ki újra. Alkalmi munkákat leszámítva addig máshova se mehet el dolgozni, mivel aligha fogadnák el, ha azt mondaná, „bocs, fogalmam sincs, meddig tudok maradni, hiszen a saját vállalkozásom az első.”

„Hogy mennyit bírok még ki? Másfél, maximum két hónapot. Ha addig se változik semmi, végleg bezárok és eladom a helyet. Örökké nem élhet az ember bizonytalanságban” – összegez.

Nála is nehezebb helyzetben van Anita, aki egy környékbeli, de még kisebb településen működtet kocsmát bérlőként.

„Ez egy épülő vállalkozás, alig két éve nyitottam, így semmi tartalékom nincsen. Van viszont lakáshitelem és egy ősrégi, rossz kocsim, amit megcsináltatni sincs pénzem. Ketten élünk a 22 éves lányommal, szégyenszemre ő tart el, nélküle valószínűleg már az utcán lennék” – sorolja.

A legnagyobb pofátlanságnak azt tartja, hogy nem engedik el a havi 50 ezer forintos katát, így azt a november 11-i bezárás óta is fizetnie kell. Erre jön még rá a bérleti díj – bár azt decemberre legalább már elengedték – és a rezsiköltség, ami annak ellenére se nulla, hogy nem tart nyitva.

Összesen már legalább 200 ezer forint kiadása volt a kocsma miatt azóta, hogy egyáltalán nem jön belőle bevétel.

„Egy falusi kocsmáról eleve ne képzelje senki, hogy dől belőle a pénz: normál esetben is épphogy arra volt elég, hogy hónapról hónapra épphogy megéljek, félretenni szinte semmit nem tudtam” – teszi hozzá.

A bezárás után próbálkozott más munkával, de annyira alulfizették – mindössze 6000 forintot kapott naponta –, hogy abból még a katát se tudta kigazdálkodni. A vállalkozását most már felfüggesztette, így legalább a havi 50 ezer forintot nem kell fizetnie, az eddigi veszteségekért azonban senki nem kompenzálta. És mivel nem megszüntette, csak szünetelteti, munkanélküli segélyre sem tud jelentkezni.

Anita is tapasztalja, hogy az eddig a kocsmába járók a bolt elé szoktak át, kenyér helyett már az alkohol teszi ki az ottani forgalom nagy részét. Az üvegeket pedig szétdobálják az utcán, aminek semmi következménye nincs.

„A plázákban tömegnyomor van, Kékestetőn is tömegek kirándulnak gond nélkül, ezzel vannak tele az újságok. Mi meg itt azon matekozunk, hogyan ne kopjon fel az állunk” – mondja kiábrándultan. Már a tavaly tavaszi újranyitás is nagyon nehezen ment neki, most pedig még bizonytalanabb abban, érdemes-e folytatnia.

„Tavaly ősz óta az idei őszre lövünk, addig aligha lesz értékelhető forgalom”

„2019-ben 1366 rendezvényünk volt, a tavalyi évről pedig még januárban is azt mutatta minden elemzés, hogy újabb rekordok fognak dőlni. Ez végül igaz is lett, csak épp negatív előjellel” – mondja Tatár György, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás, illetve a https://www.cegeshelyszinek.hu és http://www.rendezvenyhelyszinek.hu ügyvezetője.

A bevételek visszaesése miatt már az első lezárás idején meg kellett válnia néhány munkavállalótól, a bő 20 fős csapat magját azonban akkor még meg tudta tartani.

A nyár alapvetően nem a céges rendezvények szezonja, de az újranyitás után így is egész sok megrendelést és ajánlatkérést kaptak. A szeptembertől decemberig tartó csúcsidőszak is erősen indult, aztán ahogy egyre nőtt az országban a fertőzöttek száma, úgy kezdték sorra visszamondani a már lekötött eseményeket is. Ezek között ráadásul több olyan volt, ami tavaszról került át őszre, de végül az új időpontban se tudták megtartani.

Az őszi korlátozások bejelentésekor Tatár már látta, hogy ezen egyhamar nem lesznek túl, így újabb alkalmazottakat kellett elküldenie. A cég létszáma most már az eredetinek alig a fele.

„Folyamatosan egyeztetünk egyrészt a megrendelőinkkel, másrészt a rendezvényhelyszínekkel és az alvállalkozókkal (catering-szolgáltatók, rendezvénytechnikai vállalkozások, előadóművészek stb.) de leginkább csak azért, hogy tartsuk egymásban a lelket és megbeszéljük, ki hogyan látja a helyzetet. A legrosszabb az, hogy senki nem tud semmi biztosat.”

Neki viszont mindenképp terveznie kell, ezért most arra készül, hogy szeptembertől talán már lehet értékelhető mennyiségű céges rendezvényre számítani, előtte viszont aligha. A piacvezető pozícióból fakadóan bízik benne, hogy át tudják vészelni ezt a lezárást is, addig azonban még jó néhány nehéz hónap vár rájuk.

Tatár a fentiek mellett egy kis szállodát is üzemeltet Balatonfüreden Boutique Hotel Annuska néven. Itt szintén minimálisra csökkent a forgalom, amióta csak üzleti, gazdasági, vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, ennek ellenére nem zárt be és nem bocsátott el senkit.

“Az volt a karácsonyi ajándék, hogy mindenkinek megtartottam az állását annak ellenére, hogy üzletileg nem értelmezhető mennyiségű vendégünk volt.”

„Bár az átoltottságtól és a járványügyi helyzettől függ, de az elvi esély megvan rá, hogy a nyári főszezon Balatonfüreden már rendben lesz. Biztosat viszont itt sem lehet tudni és 2 hónap nyilván nem tudja eltartani az évet” – teszi hozzá.

A leépítést mindazonáltal ezután is szeretné elkerülni, a helyzete pedig abból a szempontból szerencsésebb, hogy a szálloda méreteiből adódóan eleve kevés alkalmazottat foglalkoztat. Tavaly nyáron pedig azt tapasztalták, hogy a vendégek szívesebben jönnek az ehhez hasonló kisebb helyekre, ahol sokkal kevesebb a kontaktus lehetősége és a higiéniai előírások is könnyebben betarthatók.

„Fő feladatunk az optimizmus, felkészülés és a reménykedés”

„Mi a járvány kezdetén nagyon hamar reagáltunk a kialakult helyzetre, március közepén bezártunk és egészen augusztus közepéig nem is fogadtunk vendéget. Ekkor nyitottunk ki, de alig pár hét után jött a határzár, így szeptember közepén ismét úgy döntöttünk, hogy így nincs értelme nyitva tartani” – meséli Galla Gergő, a 179 szobás Barceló Budapest igazgatója.

Helyzetüket tovább nehezítette, hogy a járvány előtti időben szinte az összes vendégük külföldi turista volt.

Elmondása szerint 10-20 szobás kihasználtság miatt egyszerűen nem érte volna meg nyitva maradni, kompromisszumokat a minőség rovására – például, hogy egészségügyi okokból ne legyen teljes a reggeli, vagy a szobaszervíz – pedig nem akartak kötni.

A forgalomkiesés miatt már tavaly áprilisban radikális lépéseket kellett tenniük: „A főszezonra tervezett belsős csapat jelentős részét sajnos el kellett küldeni, illetve olyan is volt, aki magától választott más szakmát ebben a turizmus számára kiemelten nehéz helyzetben, így ma már csak alig többen mint 10-en maradtak teljes állományban”

– sorolja az igazgató. Ezt a létszámot már szeretnék megőrizni, de arra a kérdésre, ők mivel tudják hasznossá tenni magukat a bezárt szállodában, így felel:

„Fő feladatunk a szálloda műszaki állapotának megőrzése, az épület őrzése, amiben jómagam is részt veszek, és a folyamatos készenlét, készülés az újranyitásra. Emellett az is feladatom, hogy a kollégákban megpróbáljam tartani a lendületet, hogy megtalálják a munkában a kihívást, így folyamatokat optimalizálunk, rendszerezünk. Olyan feladatokat is próbálunk megoldani, amelyekre a főszezon forgatagában lehetetlen időt fordítani, de sajnos ezekből lassan egy év zárt állapot után egyre kevesebb van.”

A jövővel kapcsolatban próbál optimista lenni, már amennyire a rengeteg bizonytalanság megengedi: „Két héttel ezelőttig bíztunk a tavaszban, most bízunk a nyárban, aztán lehet, hogy ha áprilisban újra beszélünk, akkor már az őszben bízunk majd.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Diktátumot küldött a dolgozóknak a Dunaferr a szakszervezet szerint

László Zoltán, a Vasas alelnöke arról is beszélt, hogy egészen vállalhatatlan mértékben semmibe veszi a kormány azt, hogy mekkora károkat okoz a munkavállalói jogok gyengítésével.
Szadai Levente - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Hónapok óta tart a kálváriája Magyarország egyik legnagyobb cégének, a dunaújvárosi Dunaferrnek és dolgozóinak. A dolgozók bére és az egyéb juttatások több hónapja késnek, ráadásul augusztus 14-én a vezetőség felmondta a kollektív szerződést is. November végén hiába szólította fel a cégbíróság “a cégszerű működés törvényes visszaállítására” a Dunaferrt, a helyzet azóta sem oldódott meg.

Sőt, ezután olyan történt, ami talán példátlan a rendszerváltás utáni Magyarország történelmében: december 11-én nem engedték be a gyárkapun a dolgozók választott képviselőit, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort.

A cég azonnali hatállyal felmondott a szakszervezeti vezetőknek és kikapcsolta az internetet és a telefont a szakszervezeti irodában.

A cég vezetője, Evgeny Tankhlievich az elbocsátásokkal kapcsolatban az MTI tudósítása szerint azt közölte: "megelégeltük a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetőinek áruló, kollaboráns magatartását is, és nem engedjük meg, hogy a továbbiakban bármiféle támogatást adjanak dunaferres munkavállalóként a zsákmányra éhes támadóknak".

Az ügyben a legújabb fejlemény az volt, hogy kedden a cég levélben tájékoztatta a dolgozókat, hogy április végéig fenntartaná az általa tavaly augusztus közepén felmondott kollektív szerződés feltételeit, és így továbbra is biztosítaná a szerződésben foglalt dolgozói juttatásokat az új kollektív megállapodás megkötéséig.

A szakszervezet válaszáról és a Dunaferrnél kialakult helyzetről a Vasas Szakszervezet alelnökét, László Zoltánt kérdeztük.

hirdetés

“A helyzet jelen pillanatban az, hogy nem közeledtek az álláspontok. A cég nyilvánvalóan érzi, hogy a munkavállalókkal szemben az, hogy elvették tőlük a dolgozói juttatásokat, egy nagyon erős és nagyon nem barátságos lépés” - fogalmazott.

László Zoltán szerint a felajánlott megállapodás egy diktátum volt a cég részéről. “Ha én adok egy normaszöveget, amire azt mondom, hogy ezen egy szóval, egy centiméterrel változtatni nem lehet, ezen tisztázatlan dolgok tisztázására nem kerülhet sor, az diktátum” - hangsúlyozta.

“Például ebben a szövegben, amit a munkáltató eljuttatott a szakszervezetekhez, nem egyértelmű, hogy arra gondol, hogy a szakszervezetek és a munkáltató is felejtsék el az eddigi sérelmeket vagy csak arra, hogy a szakszervezetek álljanak el a pertől, de a munkáltató nem változtat azon az álláspontján, hogy a szakszervezeti jogokat nem tekinti teljes értékű jognak és a szakszervezeti tisztségviselők munkaviszonyát továbbra is megszűntnek tekinti” - fejtette ki.

Ezek mellett szerinte semmilyen jogi garanciát nem tartalmazott a cég ajánlata arra vonatkozóan, hogy kifizetik az elmaradt béreket és juttatásokat. Továbbra is az adott hónap elején közli a munkáltató a dolgozókkal, hogy mire számíthatnak az elmaradt bérekkel és juttatásokkal kapcsolatban, amiket részletekben fizet a cég.

A Vasas alelnöke elmondta, hogy mindezek miatt a szövetségi tanács, a munkavállalók képviselői nem írták alá a megállapodást.

László Zoltán a szakszervezet egy további aggályáról is beszélt lapunknak: “Ha a mai napon megnézi valaki a cégbírósági adatokat, akkor azt látja, hogy nincsen bejegyezve igazgatótanácsi tag, akinek mandátuma lenne munkáltatói jogkört gyakorolni. Ilyen szempontból teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy kivel állapodunk meg? Bennünket felhatalmaztak a munkavállalók, de a másik oldalon hol a felhatalmazás?”

Az elmúlt hónapok eseményei kapcsán megjegyezte, egészen elképesztő, ahogyan megszüntették a munkaviszonyát a szakszervezeti vezetőnek. Szerinte ezzel a cég egy több évtizedes, jó munkakapcsolatot tett tönkre.

“Ebben rendkívül nagy felelőtlenség van” - jegyezte meg. “A munkaadónak túl azon, hogy képviseli a tulajdonosokat és nyilván mindent megtesz a profitmaximalizálásért, felelőssége is van a munkavállalókért. Több ezer emberről beszélünk, tízezrekről, ha a családokat és a beszállítókat is nézzük. Ha ezt a felelősséget nem vállalja fel a munkáltató, akkor fordulhat elő olyan, hogy a munkavállalók képviselőivel ilyen módon jár el. Tehát nem csak törvénytelenül, de ami még súlyosabb, felelőtlenül járt el” - folytatta.

A szakszervezeti vezető szerint a mindenkori kormányzatnak is felelőssége van abban, hogy a munkavállalók képviselete mennyire tud működni az adott gazdasági és társadalmi keretek között.

“Felmérik-e vajon azt, hogy milyen gazdasági-társadalmi következménye van annak, hogy a dolgozói érdekképviseletet így legyengítették? - tette fel a kérdést.

László Zoltán szerint a társadalom egészségével játszik a mindenkori kormány, amely a munkavállalói jogokat gyengíti.

“A magyar társadalomra jellemző betegségek túlnyomó többsége, például a mozgásszervi megbetegedések vagy a légzőszervi betegségek a munka világából származnak. Ha legyengítik a szakszervezeteket, az óhatatlanul fogja magával hozni azt, hogy a munkaadók kevesebb figyelmet fordítanak a munkavállalóikra, a bérekre és a körülményekre” - magyarázta.

László Zoltán szerint ez, igaz különböző mértékben, de a rendszerváltás óta minden magyar kormánynál fellelhető volt. “Jelen pillanatban egészen felvállalhatatlan mértékben semmibe veszik azt, hogy mekkora gazdasági- és társadalmi károkat okoznak túl azon, hogy egyébként a dolgozóknak ez rossz, a közérzetük rossz. Hát egye fene, a közérzetükkel ne foglalkozzon a politika, én azt még elviselem. De, hogy ennek a gazdasági-társadalmi következményeit ennyire nem tudja felmérni a kormány, vagy azért, mert cinikus, vagy azért, mert ostoba, az bűn” - mondta.

A Dunaferr-ügyben pedig szerinte az ő álláspontjuk világos, ezért továbbra is a cég térfelén pattog a labda. Megteheti, hogy felelős munkaadóként kompromisszumos megoldást keres, de akár azt is, hogy az el nem fogadott megállapodás tartalmát egyoldalúan életbe lépteti. Mindenesetre az biztos a Vasas alelnöke szerint, hogy a “lehető legrosszabb, ami történhet, a teljes bizonytalanság már előállt, és ez az állapot most úgy látszik, hogy továbbra is fennmarad.”

Az ügyben megkerestük a Dunaferrt is, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Betűtévesztők 'sokkot' kaphatnak egy ilyen feladattól” – tanárok a középiskolai felvételiről

Alapvetően kevés idő jut viszonylag nehéz feladatokra, és egy részük nem is biztos, hogy a szükséges kompetenciákat méri – fejtette ki Jocó bácsi, illetve egy magyar szakos kollégája a Felelős Szülők Iskolája beszélgetésén.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Szombaton megírta a központi középiskolai felvételi vizsgákat az ország közel 75 ezer 4., 6. és 8. osztályos diákja. A feladatsorok nehézségét szülői szervezetek részéről több kritika is érte, míg mások szerint nem volt kirívóan nagy kihívás azok megoldása, az általában begyakorolt feladatokhoz hasonlók köszöntek vissza a vizsgán is.

A Felelős Szülők Iskolája Facebook-oldalán vasárnap délután tartottak egy beszélgetést, amelyen részt vett Balatoni József, azaz Jocó bácsi is. A történelem szakos tanár szerint a feladatsor tényleg nehéz volt az idei felvételi mindkét tantárgyból. De azért nincs minden veszve, hiszen az iskolaválasztás után még ott van a szóbeli, mint javítási lehetőség, és még a sorrendváltoztatás is megoldható.

Hozzátette, hogy az idő rövidsége és a feladatok mennyisége miatt általában nehéz minden kérdésre helyes választ adni a vizsgák során. Mint említette, idén a feladatok nehézsége mellé plusz stresszfaktorként beléptek a koronavírus-helyzet miatti intézkedések is.

Fülöp Bea magyartanár és újságíró szerint nemcsak nehéz és hosszú volt a feladatsor, de olykor a feladatok megfogalmazása sem segítette a diákok munkáját. Emiatt a szakértő a magyar vizsgák során az átlagosnál több befejezetlen vizsgalapra számít, holott a téma (a digitális és a részvételi oktatás összehasonlító érvelése) minden diák számára mindennapi élmény.

A beszélgetésben részt vevő felek alapvetően a két, legnagyobb vitát kiváltó feladatot vizsgálták meg. Szerintük a kettő közül a mondatelemzést alapul vevő volt a könnyebb, hiszen azt a diákok sokat gyakorolják, és a logikája és megoldási sémái miatt általában kedvelni is szokták.

hirdetés
A halandzsaszövegben való eligazodást azonban - bár a tananyagban szintén szerepel ilyen feladat - már bonyolultabbnak tartották. Szerintük itt mind az idő, mind a szöveg szétfeszítette egy középiskolai felvételi vizsga kereteit.

Külön kiemelték, hogy az enyhe diszlexiával vagy betűtévesztéssel küzdő gyerekekre irreálisan nagy terhet róttak ezzel a megfejtendő szöveggel.

A beszélgetésben részletesen kitértek a felvételivel kapcsolatos további lépésekre, lehetőségekre, melyek a felvételizőkre várhatnak. Előre láthatólag egy héten belül már a kijavított felvételi lapokat tekinthetik meg a diákok, indokolt esetben “reklamálhatnak”.

Hamarosan kiderül az országos átlag is, ami alapján az iskolák kialakítják a felvételi pontszámokat.

Február 19-ig kell leadni a választott iskolák és szakok listáját, ezt követően pedig jön a szóbeli (már ahol lesz) és az esetleges sorrendmódosítás lehetősége – erről is részletesen beszélgettek a Felelős Szülők Iskolája "Felvételi kibeszélő" című videójában a szakértők, Jocó bácsi és Fülöp Bea mellett Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője.

A beszélgetés itt visszanézhető:

Február 15-ig tart a Felelős Szülők Iskolája által szervezett "Hovatovább 2 - Középiskolai Felvételi Expo, Nyílt Napok és Börze" nevű esemény, ahol a diákok, szülők, tanárok is hasznos infókat kaphatnak a továbbtanulással, felvételivel, iskolaválasztással kapcsolatban. Részletekért KATT ide.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: