SZEMPONT
A Rovatból

„Próbáltam éreztetni vele, hogy én itt vagyok, bennem bízhat, nem hagyom ott” - Ilona hetekig kórházban hagyott babákat vett magához

Volt amelyik nem sírt, mert azt tanulta meg odabenn, hogy felesleges. Egy másikat elválasztottak kiskorú anyukájától, ami hatalmas törést okozott neki. Jenei Ilona, aki négy éve nevelőszülő, mindegyikükön próbált segíteni.


Mintha egy játszótérre jöttem volna, olyan érzésem volt, ahogy beléptem az udvarra. Csúszda, kisautók és megannyi játék mindenhol. A nappaliba lépve egy igazi gyerekbirodalomba csöppentem: dinók, hercegnők, társasok és mesekönyvek között találtam magam. Öt gyermek otthona ez.

Jenei Ilona hét évvel ezelőtt pár hónap különbséggel örökbefogadott két kislányt. Több gyermeket is szeretett volna, de az állam addigra már megnehezítette az örökbe fogadást az egyedülállók számára. Úgy döntött, hogy akkor nevelőszülő lesz. Kislányai háromévesek voltak, amikor az első gyerek megérkezett hozzájuk. Ilona azóta már egy gyermeket hazagondozott a vérszerinti szüleihez, egy pedig örökbefogadó szülőkhöz került. Jelenleg három gyermeket nevel a kislányain kívül. Az elmúlt években többször is előfordult, hogy pár hetes babákat kellett magához vennie, olyan gyerekeket, akik életük addigi részét kórházakban töltötték. Most többek között mesélt arról, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie ezekkel a babákkal kapcsolatban, hogy milyen, amikor el kell válni egy gyermektől, akit hosszú ideig nevelt, de arról is beszélgettünk, hogy a jelenlegi árak mellett, hogyan lehet anyagilag megoldani öt gyermek nevelését.


- Miért döntöttél úgy, hogy nevelőszülő leszel?

- Mindig is szerettem volna gyerekeken segíteni. Két kislányom van, akiket örökbe fogadtam. Az egyikük most novemberben lesz hétéves, a másikuk pedig januárban. Két hónap különbséggel kerültek hozzám. Szerettem volna még több gyereken segíteni, de akkor az állam már megnehezítette az örökbefogadást az egyedülállók számára, én pedig egyedül vágtam ebbe bele. Azt viszont nem éreztem annyira magaménak, hogy bemenjek egy nevelőotthonba pár órára, így jött az ötlet, hogy akkor nevelőszülő leszek.

- Mit kellett tenned azért, hogy nevelőszülő lehess, hogyan zajlik ez a folyamat?

- Négy évvel ezelőtt, áprilisban döntöttem úgy, hogy beadom a jelentkezésem az SOS Gyermekfalvakhoz. Aztán egy novemberi napon egyszer csak megcsörrent a telefon. Első körben egy interjún kellett részt venni, aztán készült egy környezettanulmány és egy pszichológiai vizsgálat is, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy nevelőszülő legyek. Ezeken mind megfeleltem. Nagyon boldog voltam, mert elkezdhettem a tanfolyamot, amin felkészítettek minket, hogy milyen típusú gyerekek érkezhetnek hozzánk, hogyan működik ez a folyamat, mi a gyám a feladatköre, mi a mi feladatkörünk, hol helyezkedünk el a rendszerben, kiktől és hogyan kérhetünk segítséget, tehát elmondanak mindent. Aztán jött a Covid, a tanfolyamot pedig a szigorítások miatt nem tudták elindítani. Őrjítő volt a várakozás, mire végre eljött az enyhítés.

- Hónapok teltek el, mire elvégezted a tanfolyamot. Ezalatt az idő alatt egyszer sem volt olyan, hogy elbizonytalanodtál volna?

- De volt, a tanfolyam első napján. Bementem a terembe, leültem, körbenéztem - nagyon sokan voltunk - és akkor arra gondoltam, hogy “Úristen, biztos, hogy én ezt szeretném csinálni? Itt szeretnék lenni?” Ilyen érzések kavarogtak bennem. Aztán hazajöttem, és még akkor sem voltam biztos benne, hogy másnap vissza fogok menni. Persze mindenki nagy szeretettel fogadott, és minden jó volt, de azért megfordul az ember fejében, hogy egy új dolog vár rá, az újtól pedig általában először félünk. Aztán végül másnap is elmentem.



- A lányaid háromévesek voltak, amikor az első nevelt gyermek hozzád került. Feléjük hogyan kommunikáltad le, hogy érkezik egy gyerek, aki csak egy ideig van veletek, és később elmegy?



- Szerintem nagyon fontos, hogy a saját gyerekeinknek az ő szintjükön kommunikáljuk azt, hogy mi történik körülöttük, mert ők csak azt látják, hogy jön egy gyerek, aki aztán elmegy, emiatt pedig előfordulhat, hogy a saját helyzetüket is bizonytalannak érzik.

Felmerülhet bennük az, hogy anya miért adta oda azt a gyereket valakinek, és akkor ez velem is megtörténhet, engem vajon mikor fog odaadni?

Azért, hogy ezt elkerüljem, van egy bevált történetem, amivel el tudom magyarázni nekik a helyzetet. Ők úgy tudják, hogy annak a gyereknek, aki hozzánk kerül nincs háza, nincs hova mennie, és addig mi vigyázunk rá, amíg az anyukája és az apukája épít neki házat, szobát, és akkor már haza tud menni. A lányaim ezt abszolút megértették.



- Hogyan került hozzád az első gyermek?


- Pár hónapja kaptam meg az engedélyem, amikor felhívtak, hogy lenne egy két és fél éves kislány. Ilyenkor nem rögtön hazaérkezik a gyerkőc a nevelőszülőhöz, hanem elkezdődik egy ismerkedés. Elmentünk a nevelőotthonba, jött velem a tanácsadóm is, találkoztunk az igazgatóval, a pszichológussal és a gyermekorvossal is. Ők mindent elmondanak a gyerekről, és ezután találkozhattam a kislánnyal. A gondozója kihozta őt egy játszószobába, először köszöntünk egymásnak, játszottunk egy picit. Fontos, hogy nem szabad lerohanni a gyereket, hogy én vagyok a nevelőszülőd, pár nap múlva hazaviszlek, hanem szépen lassan ki kell építeni a bizalmat benne. Nekünk nagyon jól ment, hamar megtaláltuk a közös hangot, így pár nap után haza is vihettem. Minden nagyon szépen, könnyedén ment, hamar összecsiszolódott az ő kis napi rutinja a miénkkel. Nyolc hónapig volt velünk, utána pedig hazamehetett a szüleihez.


- Milyen volt, amikor először el kellett válni egy gyerektől? Számomra ez tűnik a legnehezebb dolognak a nevelőszülőségben.


- Abszolút, bárhonnan nézzük, mindig nagyon nehéz elengedni egy gyereket. Két hetünk volt rá, hogy felkészüljünk arra, hogy elmegy. Tudtam, hogy hazamegy, de attól még nehéz volt.

És csak ott motoszkált bennem, hogy vajon tényleg szépen fognak vele bánni? Tényleg megcsinálja neki ugyanazt az anyukája, amit én megcsináltam?

Izgultam érte, de próbáltam nyugtatni magam, hogy jó döntést hoztunk, jó helyen van, biztonságban van, nekünk pedig el kell őt engednünk, és majd jönni fog egy újabb gyerkőc az életünkbe, akinek az útját segíthetjük. Természetesen azért minden gyermek nagy űrt hagy maga után, főleg, ha a későbbiekben már nem tudok róla. Ez mindig a szülők döntése.



- Az utóbbi időben többször is olvashattunk arról a sajtóban, hogy több száz baba van jelenleg is a kórházakban. Ők olyan gyermekek, akiket valamilyen oknál fogva nem vihetnek haza a vérszerinti családjukhoz, viszont mivel a szülők nem mondtak le róluk, örökbe sem adhatóak. Nálad korábban is volt, és jelenleg is vannak olyan gyermekek, akiket pár hetesen te hoztál haza a kórházból.



- Volt egy kisfiú, akit 4 hetesen hoztam haza a kórházból. Őt az édesanyja a körülményei miatt örökbe szerette volna adni. Rögtön el kezdtek neki örökbefogadó szülőket keresni, de ketten is visszautasították. Az egyik pár azért, mert az édesapa roma volt, a másik pedig azért utasította vissza a gyermeket, mert volt egy születési rendellenessége. Az édesanyja hasában rátekeredett a lábára a köldökzsinór, ami elszorította a nagylábujját, amin így nem fejlődött ki köröm, a másik három lábujját pedig összeszorította, ezeknél pedig összenőtt a bőr. Az örökbefogadó szülők úgy gondolták, hogy emiatt mozgássérült lesz a gyerek, hogy nem fog tudni járni, ezért visszautasították.

A kisfiú anyukája ezután nem írta alá, hogy örökbe adja a gyereket, mert azt mondta, hogy ha így leszólták a kisfiát, akkor inkább kerüljön be a rendszerbe, és ő tartja vele a kapcsolatot.

Ekkor kezdtek el nevelőszülőt keresni neki, így került hozzám, de ő akkor már 4 hetes volt.



- Te beleláttál abba, hogy a kórházakban hogyan bánnak az ottmaradt babákkal. Mit tapasztaltál?



- A kórházakban kevés a dolgozó, egyszerűen nincs idejük arra, hogy az ottmaradt babákkal foglalkozzanak. Az alapvető dolgokat természetesen megcsinálják: megetetik őket, pelenkát cserélnek, megfürdetik, de ennyi. Nem szeretgetik, nem babusgatják, hogyha sír, nem tudják felvenni. Azt mondják, hogy még nincs etetési idő. Azzal nem tudnak foglalkozni, hogy most éppenséggel fáj a hasa, nem büfizett rendesen, vagy bármi más baja van.

Az a gyerek ott van egyedül a kórházban és csak sír... majd egyszer csak abbahagyja a sírást, mert megtanulja, hogy felesleges, úgysem veszi fel senki.

De azt is hallottam, hogy a kórházakban igazából nem is merik annyira dajkálni az ottmaradt babákat, még akkor sem, ha van rá idejük, mert nem tudják, hogy mi történik azzal a gyerekkel, miután elviszik onnan. Az is lehetséges, hogy bekerül egy csecsemőotthonba, ahol szintén kevés dolgozó van, és ugyanúgy nem tudnak annyi időt szánni minden gyerekre. És ha a kórházban felveszik, magukhoz szoktatják, de a csecsemőotthonban nem foglalkoznak vele ugyanígy, akkor az a gyermeknek megint egy törés lesz, és aztán már nagyon nehéz lesz újra bíznia az emberekben.



- Azzal a kisfiúval is voltak ilyen tapasztalataid, akit hazahoztál a kórházból? Ő milyen volt?



- Négy hét után hazahoztam a kórházból, és a gyerek nem sírt, mert megtanulta, hogy felesleges. Néztem, hogy idő van, ennünk kellene, pelenkát is cserélhetnénk, de az a kisfiú csak feküdt az ágyon, csendben volt és nézegetett. Nem sírt, nem jelezte, hogy neki valamire szüksége lenne.



- Hogyan tudtál ezen változtatni? Vissza lehet építeni egyáltalán ezt a reflexet egy ilyen pici babánál?



- Nagyon nehéz ebből kihozni a picit, de elkezdtem vele foglalkozni. Sokszor beszéltem hozzá, mondogattam neki, hogy “Szia, itt vagyok!”, “Foglalkozok veled!”, “Nézz rám!”. Többször felvettem, ránéztem, megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, nincs e valami baj. Próbáltam belőle reakciókat kiváltani, éreztetni vele, hogy én itt vagyok, bennem bízhat, nem hagyom ott. Nagyon-nagyon nehéz ezt kezelni, de muszáj. 



- Nemcsak ez a kisfiú került hozzád ilyen úton. Minden kórházból elhozott gyermeknél ezt tapasztaltad?



- Nem, egy másik gyerkőcöm például pont ennek a szöges ellentéte volt. Az ő édesanyja kiskorú volt, amikor a pici született, és az sem volt opció, hogy családbafogadással el tudják helyezni. Így ez a baba egy hónapig az édesanyja mellett volt a kórházban. Aztán, amikor eldőlt, hogy hozzám kerül, akkor egyik pillanatról a másikra elválasztották az édesanyjától.

Egészen addig cicizett, de amikor az anya hazament a kórházból, elkezdték cumisüvegből etetni, tápszert kapott, ami már eleve furcsa volt neki. Másnap meg megjelentem én, és magammal vittem. Ő minden pillanatban sírt.

Hogyha letettem a kiságyba, ordított, ha megetettem, ordított, ha cumit adtam a szájába, ordított. Már nem volt ott az anyukája, aki meg tudta nyugtatni, cicire tudta tenni, ha kell. Én ezeket nem tudtam neki biztosítani. Pár hónapos korában észrevettük, hogy a látása nem fejlődik rendesen, és nagyon feszesek voltak az izmai is. Én ezeket is annak tudom be, hogy nagy törés volt számára, amikor egyik pillanatról a másikra el kellett válnia az anyukájától. De ezeken mind dolgozunk.


- Sokszor nemcsak az adminisztráció miatt töltenek sok időt a kórházakban ezek a babák, hanem azért is, mert nem tudják azonnal nevelőszülőhöz helyezni őket, hiszen sok nevelőszülő hiányzik a rendszerből. Szerinted ennek mi az oka?



- Szerintem legfőképp az, hogy “elviszik” tőlük a gyermeket.

Nagyon nehéz feldolgozni, hogy ott van nálad egy gyerkőc, neveled, segíted őt, próbálod a lehető legjobban csinálni, és aztán egyszer csak vissza kell őt adnod a családjának, vagy örökbefogadják.

Erre nem mindenki alkalmas. Amikor jelentkeztem nevelőszülőnek, a pszichológiai vizsgálaton nálam is az az eredmény jött ki, hogy valószínűleg nehezen fogom majd elengedni a gyerekeket. De sikerült ezen dolgoznom, és magamban helyre tenni, hogy én csak egy ideig segítem az ő életüket. Illetve nyilván, ha most mindegyiket örökbefogadnám, akkor már egy egész gyereksereg lenne nálam, holott az ő érdekük nem ez, hanem az, hogy visszakerüljenek a családjukhoz. Nevelőszülőként mi egy átmeneti időszakban vagyunk részesei a gyerekek életének, de ezt magunkban is helyre kell tenni.



- Mi a helyzet az anyagi részével? Te most jelenleg a két kislányodon kívül három gyermeket nevelsz, tehát összesen ötöt. Azért öt gyermeket nevelni anyagilag is emberpróbáló lehet, főleg a jelenlegi árak mellett. Hogyan lehet ezt megoldani, milyen juttatások járnak a nevelt gyerekek után?



- Abban az esetben nehezebb a helyzet, ha pici babát nevel az ember.

Mellette egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset lehet dolgozni, viszont a GYED csak azoknak jár, akik minimum egy éve nevelőszülők.

Nekem szerencsém volt, mert amikor az első gyerek hozzám került, akkor a sajátjaimmal még GYED-en voltam. De ha valaki elsőre egy újszülöttet vesz magához, és mellette van egy 8 órás munkahelye, akkor azt nagyon nehéz megoldani. Nálam jelenleg a legkisebb gyerkőc is bölcsibe jár már, így főállásban tudok dolgozni, ami mellett van egy nevelőszülői munkaviszonyom, ami igazából foglalkoztatási jogviszonynak minősül. A gyerekek után külön ellátmányt kapunk. Ennek az összege a gyermek életkorától is függ, hiszen 0-3 éves kor között szükség van például pelenkára, tápszerre, idősebb gyermeknél írószerekre, lányoknál tisztasági dolgokra. Ugyanakkor

a gyerekek ellátmánya nagyon kevés a mostani árakhoz képest. Ha összeadom azt, amit utánuk kapok, akkor a nettó összeg nem éri el a minimálbért. Sokszor van olyan, hogy na vajon ezt a hónapot hogyan oldom meg?

Az egyik kislány tápszere például havonta 30 ezer forint, és akkor még nem vettem pelenkát, ruhát, beteg sem volt a gyerek. A legkisebb gyerekkel fejlesztésekre járunk, ami heti 10 ezer forint. De van egy szívbeteg kisfiú is nálam, akinek szüksége van egy külön oltásra, ami 40 ezer forint. És abból két hónapon belül kettő kell, tehát összesen 80 ezer. Az oviban is kérik a tisztasági csomagot, fizetni kell a csoportpénzt, a heti gyümölcspénzt, a külön programokat, mint például egy színházi előadás. Ezeket mind több gyerekre. Azt meg már meg sem említem, hogy mi van, ha például tej- vagy gluténérzékeny valamelyik, az megint plusz kiadás. 



- Tulajdonképpen nevelőszülőként is mindent megtesztek azért, hogy a gyerekeknek stabil és élményekkel teli élete legyen.

- Úgy gondolom, hogy minden nevelőszülő a hálózatnál megtesz mindent a gyerekekért. Ugyanúgy lemondunk dolgokról a javukra, átcsoportosítjuk a fizetésünket is, ha éppen arról van szó, hogy mindent meg tudjunk adni a gyerekeknek, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben. Fejlesztésre, különórára visszük őket azért, hogy a legtöbbet kihozzuk belőlük.

Nyilván tisztában kell lennünk azzal, hogy annak a gyereknek van egy múltja, de mindent megteszünk azért, hogy az életre neveljük, hogy a későbbiekben akárhogy is alakul majd az élete, meg tudja állni a helyét, be tudja osztani a kis pénzét, legyen neki legalább egy szakmája, amiből el tudja magát tartani.

Azt ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy mindehhez rengeteg segítséget kapunk az SOS Gyermekfalvaktól, szakemberi és anyagi téren egyaránt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter a Rogán Antal elleni szankcióról: Ez részben a Biden-adminisztráció örökségépítéséről szól
Az Egyesült Államok a szövetséges országok vezetőiről is gyűjt információkat titkosszolgálati eszközökkel - mondja a Political Capital ügyvezető igazgatója. A Rogán Antal elleni szankció részben a Biden kormány örökségépítéséről szól.


Váratlan döntést hozott a Biden-adminisztráció: az amerikai pénzügyminisztérium korrupció miatt szankciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. Az indoklás szerint a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter olyan rendszerszintű korrupciós hálózat részese, amely veszélyt jelenthet a transzatlanti kapcsolatokra és az amerikai érdekekre. Az ügy messze túlmutat egy személyes botrányon, hiszen a magyar–amerikai viszony eddigi mélypontját jelzi.

A kormány szerint mindez cask a nagykövet pitiáner, személyes bosszúja, és Trump beiktatása után hamar levetetik a listáról a propagandaminisztert. Hogy erre mennyi az esély, és a mostani d9ntésnek milyen következményei lehetnek, arról Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

– Mi értelme van egy 11 nap múlva leköszönő kormányzatnak egy ilyen radikális lépést tennie?

– Az ilyen döntések szűk körben, zártan születnek az amerikai adminisztrációban. Ez egy fekete doboz, amelybe csak a szűk bennfentes kör láthat bele. Senki sem számított erre pont most. Nem ismerek olyan jól értesült újságírót, aki előre látta volna ezt a lépést. Évek óta téma volt, hogy szankcionálni fognak egyes magyar tisztviselőket, keringtek is listák, amelyek részben már a múltban is előkerültek. Korábban a kitiltási botrány idején is csak szűk körben volt ismert az érintettek személye, és valójában csak azokról tudtunk biztosat, akik a médiában magukról ezt elmondták. Emiatt minden magyarázat némileg spekulatív. Úgy vélem,

ez részben a Biden-adminisztráció örökségépítéséről szól. Egy leköszönő kormányzatnak fontos, hogyan ítélik meg utólag a tevékenységét, és miben tud tartós hatást elérni.

Magyarország kiemelt figyelmet kapott, mint az egyik legrosszabbul, ha nem a legrosszabbul viselkedő szövetséges. Ezt nyíltan jelezte Pressman nagykövet is a beszédeiben. Emlékezetes, hogy Magyarországot nem hívták meg a Summit for Democracy rendezvényre, ezzel a gesztussal a magyar rendszert hallgatólagosan a nem-demokráciák közé sorolták. Rogán szankcionálása egyértelmű jelzés: a magyar kormánynak éreznie kell, hogy a Biden-adminisztrációnak még az utolsó napjaiban is van hatalma. Ráadásul a demokraták sem tűnnek el az amerikai politikából – legyen az négy, nyolc vagy tizenkét év, visszatérnek majd a hatalomba. Ez az amerikai váltógazdaság természete: a hatalom ciklikusan váltakozik a demokraták és a republikánusok között. Ezért ez az intézkedés nem előzmények nélküli, és közel sem biztos, hogy az utolsó hasonló döntés.

Hatással lesz a magyar kormányra, a kétoldalú kapcsolatokra, és nem számíthatunk arra, hogy ezt a döntést Trump elnök azonnal annulálja.

Ha a demokraták újra hatalomra kerülnek, akár a midterm (félidős) választásokon is, Magyarország számíthat további szankciókra. Ez rendkívül erős üzenet, amelyet szövetséges államok hivatalos vezetőivel vagy szerveivel szemben ritkán alkalmaz az amerikai kormány. Korábban a török külügyminisztérium és védelmi minisztérium került szankciós listára a Szíriában folytatott hadműveletek miatt, de ezeket az intézkedéseket az amerikai kormány azóta visszavonta.

– Ez a szankció éppen annyira szólhatott Orbán Viktornak, mint Rogán Antalnak, nem?

– Természetesen. Könnyen elképzelhető, hogy ez az intézkedés a jövőbeli Trump-adminisztráció helyzetét is megkönnyítheti Magyarországgal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak számos igénye és elvárása lesz a következő elnöki ciklus során. Ebben az esetben Trump elnök és a környezete akár arra is hivatkozhat, hogy a helyzet nem egyszerű, mivel a pénzügyminisztériumban ezek az akták továbbra is ott vannak, nem tűnhetnek el egyik pillanatról a másikra. Úgy vélem, van itt egyfajta bürokratikus önmozgás is, amely lehetőséget ad arra, hogy Trump erre hivatkozva hűtse le a magyar elvárásokat.

– Nagyon nehéz visszavonni, ha már valaki felkerült a szankciós listára?

– Az én tudásom szerint ez valóban nehéz, bár hozzáteszem, hogy nem vagyok jogász. Amit eddig olvastam, az alapján a döntés megváltoztatásához azt kellene bizonyítani, hogy a szankció alapjául szolgáló helyzetmegítélés vagy bizonyítékok nem állják meg a helyüket. Ez azt jelentené, hogy Rogán Antal és köre nem folytattak és nem folytatnak korrupt tevékenységet. Jelenleg csak spekulálni tudunk, pontosan milyen ügyek azok, amelyek a döntés alapjául szolgáló aktában vannak, de ismerve Rogán Antal hivatalos-üzleti tevékenységét, ez nem tűnik könnyű feladatnak. Idővel talán nyilvánosságra kerülnek információk arról, hogy pontosan milyen ügyek szolgáltak alapul a döntéshez.

Szinte biztosnak tűnik, hogy ezek között lehetnek olyan üzletek, amelyek Oroszországgal vagy Kínával köttettek, vagy orosz és kínai szereplőknek kedveztek, például a lélegeztetőgép-botrány vagy éppen a letelepedési kötvények.

Az viszont egyértelmű, hogy ez Magyarországnak kedvezőtlen, mivel rontja az alkupozícióját. Elképzelhető, hogy ez lesz az a „nulladik pont”, amit el akarnak érni, hogy Rogán lekerüljön a listáról. Ha azonban ezt sikerül elérni, valószínűleg más fontos célokról, például a kettős adóztatás megszüntetéséről le kell majd mondaniuk. Ez a helyzet tehát komoly stratégiai kompromisszumokat követelhet meg.

– Mennyire biztos, hogy a listára kerülés mögött konkrét bizonyítékok is vannak?

– Ez egészen biztos. Egy ilyen komoly döntés mögött nagyon alapos, adatokkal és tényekkel bőségesen alátámasztott irathalom áll. Természetesen abban, hogy ezt éppen most, az utolsó pillanatban emelték be, van politikai szándék is, ezt nem lehet tagadni. Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy az ehhez szükséges információk már régóta az amerikaiak rendelkezésére állnak. Úgy vélem, hogy a Treasury az amerikai államszervezet kevésbé átpolitizált intézményei közé tartozik. Itt az intézményi folytonosság az elmúlt időszakban is nagy szerepet játszott.

Könnyen lehet, hogy ez a téma már a korábbi Trump-adminisztráció alatt is felmerült.

Erre utalnak korábbi, 2020 előtti cikkek a Wall Street Journalban és más helyeken. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az erre vonatkozó információk nem kizárólag ebben a ciklusban gyűltek össze, a jelenlegi döntés alapjául szolgáló információs bázis már hosszabb ideje létezik, és folyamatosan bővült.

– Elképzelhető, hogy Washingtonban Orbán Viktorról is őriznek aktákat? Ha én lennék a miniszterelnök, akkor most lenne okom félni?

– Mindenféleképpen. Az Egyesült Államok a szövetséges országok vezetőiről is gyűjt információkat titkosszolgálati eszközökkel. Néhány éve volt például botrány abból, hogy kiderült (bár nem meglepő), hogy Angela Merkel ellen is kémkedtek. Magyarországra visszatérve: nyilván sok olyan akta gyűlhetett össze, ami kellemetlen lehet. Attól én nem tartanék, hogy ezek az akták csak úgy eltűnhetnek, mint nálunk sok ilyen irat a rendszerváltáskor. Ezek az információk megmaradnak, előkereshetők. Tehát van egy gomb, amit vagy megnyomnak, vagy nem nyomnak meg, de megnyomhatják, ha akarják.

Az, hogy a miniszterelnökről is vannak információk, afelől ne legyenek kétségeink, ha Rogán Antalról vannak.

Amit biztosan lehet tudni, hogy már az előző, Biden alatt elfogadott szankciós döntésnek is drasztikus következménye lett. Amikor az IIB, a Nemzetközi Beruházási Bank ellen vezettek be szankciókat, azután kilépett Magyarország az IIB-ból, mert félt a magyar kormány attól, hogy emiatt átterjedhetnek a problémák a magyar bankrendszerre, és fizetőképességi problémák jelentkezhetnek. Ott is azt láttuk, hogy Orbán tágabb üzleti környezetében szereplő embereket érinthetik ezek a szankciók. Valószínűleg ez ebben az esetben is így van, de mondom, ezt nem tudjuk pontosan. De az biztos, hogy tudnának olyat húzni, ami az Orbán Viktor körüli üzletembereknek sokkal kedvezőtlenebb lenne. Tehát igen, ez most Damoklész kardja, és én azt gondolom, hogy nem véletlenül. Számított-e erre a magyar kormány? Szerintem nem véletlen az, hogy 2020-tól kezdve egyfolytában a Biden-adminisztráció ellen kampányoltak.

– De ez okos taktika volt?

– Szerintem a döntés mögött három fő megfontolás állhatott. Egyrészt úgy vélték, hogy a kétoldalú viszonyt úgysem tudják megjavítani. Másrészt számítottak rá, hogy valamilyen szankciók úgyis jönni fognak Magyarországgal szemben, hiszen ez már eldőlt. Ennek alapján egy számukra előnyös politikai stratégiát követhettek: még mielőtt ténylegesen történne valami, politikai boszorkányüldözést kiáltanak. Így, amikor a szankciók tényleg megvalósulnak, már azt mondhatják, hogy erre számítottak, hiszen „Bidenék gyűlölnek minket." Ez a narratíva a Fidesz szavazótáborának bőven elég lehet. Egy harmadik megfontolás, amiből kiindulhattak, az az volt, hogy az amerikai politikai ciklusok váltakoznak, és úgyis csak négy évig tartanak a demokraták intézkedései. Úgy gondolhatták, hogy ki kell várni, amíg a populista jobboldal visszatér az Egyesült Államokban, ezért nem érdemes közeledni a demokratákhoz, mert ők csupán átmeneti hatalmi tényezők. Ez a várakozás részben igaznak bizonyult, de, ahogyan már korábban is említettem, a demokraták nem fognak eltűnni az amerikai politikából. Így az Orbán-kormány ugyanazzal a problémacsomaggal találkozhat újra, mint Obama, majd Biden alatt, és Orbán személyesen is szembesülhet ezzel a helyzettel. Ebből a szempontból nem biztos, hogy a konfrontatív kommunikáció okos stratégia volt.

Talán, ha a magyar kormány másként viselkedik az Egyesült Államokkal szemben, lett volna esély arra, hogy ezek a szankciók elkerülhetők legyenek. Nagyon sok hangos jelzés érkezett korábban. David Pressman nagykövet beszédeiben rendszeresen megfogalmazta, hogy változásra van szükség a kétoldalú kapcsolatokban, különben következmények lesznek.

Az is egyértelművé vált, még az első Trump-adminisztráció alatt, hogy az Orbán-kormány nem hajlandó változtatni a működésén, nem akar eltávolodni Oroszországtól és Kínától, és nem kíván az Egyesült Államok geopolitikai érdekeinek megfelelő politikát folytatni, különösen Oroszország és Ukrajna ügyében. Ugyanakkor szeretné kihasználni a NATO és az EU által nyújtott gazdasági és politikai előnyöket. Politikailag az ügy hatása korlátozott lehet az Orbán-kormány népszerűségére. Az ellenzéki szavazók eddig is meg voltak győződve arról, hogy a kormány korrupt, a kormánypárti szavazók számára pedig ez az ügy csak egy újabb politikai boszorkányüldözésnek tűnhet, amelynek nem fognak sok hitelt adni.

– Egészen addig, amíg valahol valakik elkezdenek szivárogtatni...

– Valóban, vannak esetek, amikor szivárogtatások jelennek meg a sajtóban, de előfordul, hogy semmi vagy szinte sem kerül nyilvánosságra, ahogy az például a kitiltási botrány esetében történt. Talán az, hogy a Biden-adminisztráció leköszön, növelheti a szivárgások esélyét, mert ilyenkor gyakran lazulhatnak a belső kontrollok. Ugyanakkor ez csak feltételezés. Az ilyen döntések hátterét illetően továbbra is igaz, amit korábban mondtam: az amerikai szankciós mechanizmus egy fekete doboz. Nem láthatunk bele pontosan, hogyan működik, és milyen információk és konkrét megfontolások mozgatják a döntéshozatalt. Az azonban biztos, hogy ezt a döntést nehéz lesz „visszacsinálni”, és bizonyosan nem szerepel elől a második Trump-adminisztráció prioritáslistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Káosz az ügyfélkapus átállás körül: „Az állam ahelyett, hogy képezte, betanította volna az embereket, kiplakátolta az országot”
A lakosság nincs felkészülve, így muszáj lenne halasztani a csütörtökre tervezett átállást - mondja Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Ráadásul szerinte az EU még ki sem tűzte a kötelező váltás határidejét, így semmi sem sürgetne.


Január 16-án, vagyis csütörtökön megszűnik az Ügyfélkapu eddig ismert formája, és helyét az Ügyfélkapu Plusz, illetve a Digitális Állampolgár applikáció (DÁP) veszi át. Bár az átállás régóta ismert, úgy tűnik, sokan csak most kapnak észbe, és nem igazán tudják, mit és hogyan kellene tenniük.

Tény, hogy a kétfaktoros azonosítás bonyolultabb, mint a hagyományos, csupán felhasználónévre és jelszóra épülő belépés, noha azok számára, akik internetbankot használnak, ez a megoldás már ismert lehet. Ennek ellenére január 16-e után sokan találhatják magukat a digitális senkiföldjén. Ruszin Zsolttal, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökével beszélgettünk az átállás okairól és a lehetséges megoldásokról.

– Hónapok óta figyelmezteti a kormányzat különböző csatornákon az embereket, hogy ideje lépni, és az Ügyfélkapu Pluszt vagy a digitális állampolgárság (DÁP) alkalmazást letölteni. Volt idő erre. Mi az, ami ezek után probléma ebben most?

– Az, hogy valakinek többször közlik, hogy csináljon meg valamit, amire ő nem képes, az nem tudom, milyen módon segítene. Tehát nem közölni kell vele, hanem,

ha az állam ezt szeretné, akkor meg kell őt tanítani.

Ugyanis a magyar állam – szemben más uniós tagállamokkal – kötelezővé tette az elektronikus ügyintézést, és nagyjából másfél millió személy Magyarországon elektronikus ügyintézésre kötelezett. Belőlük 500 ezer körülbelül, akiknek nagy része egyéni vállalkozó és őstermelő, egyedül alkalmatlanok arra, hogy ezt a QR-kódos, autentikátoros rendszert megértsék és elsajátítsák, és a DÁP-ot sem képesek önállóan regisztrálni. És vannak még negyedmillióan, akik viszont nem hajlandóak erre. Tehát az érintett közösség felét nem sikerült bevonni ebbe a dologba.

– Ez valószínűleg már hónapokkal előbb kiderült. Nem próbáltak egyeztetni a kormányzattal?

– Természetesen próbáltunk. Semmilyen választ nem kaptunk, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem válaszolt. Az Idomsoft és a DMÜ, tehát a Digitális Magyarország Ügynökség válaszolt. Csütörtökön is volt velük egy találkozónk, hiszen Both András, a DMÜ vezetője, aki egyben az Idomsoft Zrt. vezetője is, rendelkezésünkre állt, és közölte, hogy ő nem döntéshozó.

– Csak végrehajtja azt, amit a kormányzat kér tőle?

– Amit Rogán Antal akar. Ő azt hajtja végre. Rogán a döntéshozó ebben a kérdésben. A miniszterelnök ebben nem döntéshozó. Ez a Miniszterelnöki Kabinetiroda területe lett, és ezek a lépések mind-mind a miniszter kezében összpontosulnak.

– Ügyfélkapu már eddig is volt. Történik-e valami szintlépés most?

– Arra szoktak hivatkozni, hogy ez biztonsági igény. A jelenlegi magyar rendszer alacsony biztonsági szintű.

Valóban szintet kéne lépni, de erre nincs kitűzött határidő még.

Az Európai Unió közzétett már műszaki paramétereket, és hamarosan közzé fog tenni határidőket, de még nem tette meg. Románia például, egy másik európai uniós tagállam és szomszédunk, nem csinál semmit.

– Nézzünk meg olyan európai példákat, ahol működik hasonló rendszer. Mi a különbség? Hogyan működik, kiknek kötelező, van-e ennek offline alternatívája?

– Az Európai Unióban az általános forgalmi adó kapcsán vannak elektronikus ügyintézésre vonatkozó elvárások, de ezek általában jogi személyekre vonatkoznak, akiket mindenféle módon lehet képviselni. Tehát sokkal szűkebb kör az, akik érintettek ezzel a fajta ügyintézéssel.

– Végül is, mi az, amit másként kellene csinálni ahhoz, hogy sikerüljön megugrani ezt az átállást?

– Egy ügyvezető például, aki 70 éves, nem biztos, hogy egymaga kiigazodik ebben. És azért nem, mert az állam ahelyett, hogy képezte, betanította volna őt, kiplakátolta az országot.

– Oktatóvideók kellettek volna?

– Dehogyis, bár felőlem az M1 óránként lejátszhatná az Ügyfélkapu Plusz regisztrációját bemutató kisfilmet. Azt a 2 perces videót, amit készítettek 2022-ben. Ha ezt megtette volna mondjuk szeptembertől kezdve, hogy minden órában egyszer lejátssza ezt a videót, akkor mindenki láthatta volna. És akkor hátha tudatosul, hogy mit kell csinálnia. Mert nem mindenki tudja ugyanezt az interneten megnézni. Nem tudja, hogy a mobiltelefonját erre is lehet használnia, de az is lehet, hogy nyomógombos a telefonja. Lehet, hogy nincs is internete.

– Ilyen edukáció viszont nem volt?

– Nem, és azt látjuk, hogy a lakosság erre nincs felkészülve, így muszáj lenne halasztani az átállást. Már csinált ilyet az állam. 2011-ben az Orbán-kormány háromszor is elhalasztotta az egyéni vállalkozók nyilvántartásba vételének digitalizálását. Még a Bajnai-kormány alkotta meg a törvényt, azután 2010 nyarán, a választások után indult el az egyéni vállalkozók nyilvántartásának digitalizálása, azelőtt a polgármesteri hivatalok tartották őket nyilván, ezt vették át az okmányirodák, és elkezdték azokat digitalizálni. Nagyjából mindig az érintettek fele jelent meg.

Tehát a 100%-nak az első határidőig megjelent a fele, majd elhalasztották. Akkor megint megjelent a maradék fele, majd megint elhalasztották, és megint megjelent a maradéknak a fele.

Kiszámolható, hogy 12,5 százalék maradt, akinek végül is törölték az egyéni vállalkozását. Ha most az elektronikus ügyintézésre kötelezettekből abszolválja a dolgot a fele, akkor ha elhalasztjuk, és megint elvégzi a maradéknak a fele, majd megint halasztunk, és megcsinálja a maradéknak a fele, már jobban állunk. Ráadásul 2027-ig ráérünk.

– Ön szerint miért ilyen fontos ez most?

– Mindenki hátsó szándékot lát mögötte, pedig csak az történik, hogy a kormánynál van néhány nagyon okos informatikus, és sürgetik a változtatást. Erre a miniszter úr beterjeszti, a kormány rábólint, bemegy az Országgyűlés elé, stb. Meg kell valósítani, csak nem jó az időzítés.

– 2025-öt írunk, és a digitális korszak már elkezdődött az 1990-es évek végén, 26-28 év után miért van, hogy a 60-70 éves generáció még mindig ennyire nehezen követi ezeket a változásokat? Ez számomra azért furcsa, mert ezek az emberek huszonvalahány évvel ezelőtt 40-50 évesek voltak.

– 2005-ben a Gyurcsány-kormány még a választásra készülve eldöntötte, hogy az Európai Unióban elindulunk a nagyfokú digitalizáltság felé. Jön az elektronikus ügyintézés hőskora, az első lépések erre vonatkozóan. 2006-ban vadul egyeztettünk és tesztelgettünk, hogy hogy néz ki ez az Ügyfélkapu, majd sikerült meggyőznünk őket, hogy ezt ne kapkodjuk el. Ez 2006 nyara, még nincs őszödi beszéd. Ott ülünk a minisztériumban, és győzködjük egymást, hogy gyerekek, ez nem lesz így jó, mert ez így nem fog átmenni, mert sokan papíron bérszámfejtenek, papíron könyvelnek. 2005-2006 még az Excel-tábla is komoly innováció volt. És meggyőztük őket. És a 2006. január 1-től tervezett elektronikus ügyintézést 2007-re halasztották.

Képzési programok indultak. Meg kellett tanulni az internetet előfizetni, beállítani, erre vonatkoztak egyébként adókedvezmények is, az internet előfizetésére, meg a számítógép beszerzésére. Azaz közpénzből hozzájárultunk ahhoz, hogy az infrastruktúra fejlődjön.

Most, 2024-25-ben látjuk azt, hogy az állam hozzájárulna ehhez? Nem, hanem kiplakátolja az országot.

– Most is be kellene tanítani az embereknek?

– Ha százmillió forintot kaphatott volna a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és a Luca Pacioli Közgazdász Hallgató Egyesület, mi csodákat csináltunk volna az idősebb lakossággal.

– Mit?

– Olyan betanításokat lehetett volna csinálni a faluházakban, hogy csoda! Osztogattunk volna mobiltelefonokat, és nyilván elvártuk volna a nagyobb állami mobilcégektől, hogy ha elnyerünk 100 millió forintot, akkor 20 ezer forintért vehessünk egy okostelefont, nagy mennyiségben több ezer darabot, darabját 20 ezerért.

– Mennyiségi kedvezményre gondol?

– Igen. És ezeket kiosztottuk volna azoknak a lakosoknak, ahol látjuk, hogy erre van szükség, természetesen legalább két év internet-előfizetéssel.

– Ez a 100 millió forint hogyan arányulna a plakátkampányhoz?

– A becslésünk szerint a plakátkampány körülbelül 300 millióba kerülhetett. De ott van a norvég alap, amiből eleve lehetne ilyeneket csinálni.

– Van még olyan, vagy lesz még?

– A norvég alapot azért szüntették be, mert a kormány 2017-ben, ha jól emlékszem, attól félt, hogy a norvég alap pár tízmilliárd forintjával megnyerheti az ellenzék 2018-ban a választásokat. Most viszont annyira kell a pénz, hogy Lázárék újra elkezdtek velük tárgyalni, és elvileg február táján már megállapodnának. Ha elhalasztják az Ügyfélkapu átalakítását, és kinyílik a norvég alap, több milliárd forint nyílhatna meg erre a célra. És mi nem lopnánk el, hanem csodákat csinálnánk vele.

– Az Európai Unióban digitális Észtország az abszolút első. Ott az idősebb korosztály is tud élni ezekkel a lehetőségekkel. Ők hogy csinálták?

– A diákok oktattak, utána lehet nézni. Ugyanazt csinálnánk, amit ők. Tehát a diákokat vonnánk be, mi valószínűleg iskolaszövetkezeteken keresztül. Itt elsősorban a Luca Pacioli Egyesületre támaszkodnánk, de az iskolaszövetkezeten keresztül másokat is bevonnánk a programba, annak érdekében, hogy főleg a kistelepüléseken, zsákfalvakban minél több helyre tudjunk eljutni, és ott dokumentált módon legyen betanítás, és ha szükséges, akkor legyen mobiltelefon-átadás, és utána legyen nyomonkövetés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
70 éves Karikó Katalin, aki a tudományos világ csúcsára ért, de zavarja, hogy nem tud elég időt az unokáival lenni
A méltán híres kutató születésnapját családi körben tölti amerikai otthonában. Önéletrajzi könyve nemcsak érdekes, de inspiráló is.


Karikó Katalin 2023-ban Nobel-díjat kapott az mRNS-kutatások terén elért áttörő eredményeiért, de az út a tudományos világ csúcsáig közel sem volt zökkenőmentes. Élete és karrierje tele volt kihívásokkal, amiket újra és újra le kellett győznie, hogy végül igazi hőssé váljon.

Decemberben, amikor Karikó a svéd fővárosba utazott a díjátadóra, már a repülőn elkezdődött az ünneplés: a pilóta és az utasok is gratuláltak neki, mert mindenki tudta, miért ül azon a járaton. Önéletrajzi könyvéből az is kiderül, hogy a rengeteg siker mögött álló amerikai akadémiai rendszer sem olyan tökéletes, mint amilyennek tűnik. Karikó története így nemcsak inspiráló, hanem árnyalt képet is ad a tudományos világ működéséről.

Karikó Katalin ma, január 17-én ünnepli a 70. születésnapját, és a Blikknek korábban elmondta, hogy a jeles napot biztosan családi körben, Amerikában tölti. Az mRNS-kutatás Nobel-díjas úttörője szerint az unokáival sosem tud annyi időt együtt lenni, amennyit szeretne, ezért most minden percet kiélvez velük.

„Ma már a nővéremhez is hazamegyek Budapestre, meg Pennsylvaniában is otthon vagyok, ahol Bélával (Francia Béla, Karikó Katalin férje – a szerk.) élünk, de a lányomnál, Zsuzsiéknál, Kaliforniában is otthon érzem magam. Ráadásul itt vannak az unokáim, a három és fél éves Sanyika és a kétéves Zsuzsika. Biztosan nem vagyok túl jó nagymama, mert kevés időt tudunk együtt tölteni, de nagyon örülök nekik. Egészséges, értelmes gyerekek, és ez a legfontosabb!”

– idézte a kutató szavait a Nők Lapja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Élet-halál harc: a 26 éves magyar táncosnak 35 millió forintra van szüksége a gyógyuláshoz
Szabó Áron agyában egy 4 centis, műthetetlen daganat növekszik. Barátai összefogtak, hogy megmentsék a tehetséges táncművészt, aki hihetetlen akaraterővel küzd a betegség ellen.


Szabó Áron, a 26 éves táncművész neve sokaknak ismerősen csenghet. A fiatal tehetség már gyerekkora óta a táncnak szentelte életét, lenyűgöző koreográfiáival és energikus előadásaival rengeteg rajongót szerzett magának. Ám egy májusi napon minden megváltozott: Áron váratlanul összeesett, és az orvosok egy agresszív, műthetetlen agydaganatot, úgynevezett óriássejtes glioblasztómát diagnosztizáltak nála.

„Képzeld el, hogy a 2 méter magas, szálkás barátod, akivel az imént még versekről és színházról beszélgettél a Duna-parton, hirtelen élet-halál harcot vív egy 4 centis tumorral az agyában”

– írják Áron barátai, akik kétségbeesetten keresik a megoldást.

A magyarországi kezelések nem hoztak áttörést, de van remény!

Áronnak azóta két életmentő műtéte is volt, sugárkezelést és kemoterápiát kapott, és hihetetlen akaraterővel küzd a betegség ellen.

Már diagnózisának napján át is esett első, életmentő műtétjén, egy shunt-ot helyeztek be az életét veszélyeztető mértékű agynyomás csökkentésére. A bal agyféltekéjében, az életfontosságú működéseket irányító törzsdúcok mellett elhelyezkedő 4 cm-es tumorból egy héttel ezután mintát vettek, amely során az agya bevérzett, így újabb sürgős műtétre volt szükség.

Az orvosok kimondták - a még altatásban lévő - Áron elvesztette jobb oldali végtagjainak működését. Áron ezt megcáfolván két nap elteltével,  még tudatán kívül felhúzta jobb lábát az ágyon. Azóta sem törődik bele semmibe.

A kórházban töltött hét alatt minden egyes nap készségeket tanult újra.

„Az étel szájáig való eljuttatása, a felülés az ágyban, jobb tenyere ökölbe szorítása, artikulációjának visszaállítása, mind mind egyre inkább ráébresztettek minket arra, hogy Áron fejében nincs helye a kérdéseknek és kétségeknek. Egy héten belül a kórház udvarán a saját két lábán jött felém, kaján mosollyal az arcán: látod, már ezt is tudom!” - írja egyik barátja.

Májusi két műtétje óta volt egy kórházi tüdőgyulladása, egy szövődményként kialakuló légmelle, megszámlálhatatlan rehabilitációs foglalkozása, mindennapos sugárkezelésre járt 6 héten keresztül, kemót kapott és kap, és együtt él a ki nem műthető rosszindulatú daganattal. Mozgástartományának nagy részét visszaszerezte, napról napra erősödik. Igyekszik újratanulni az olvasást és az írást, művészetterápiára jár, különböző gyógyszeres és mentális technikákkal tesz minden nap magáért, és a gyógyulásáért.

Ám a hazai kezelések lassan elérik a határaikat. Szerencsére Áron barátai egy külföldi, németországi klinikán találtak reményt.

Egy személyre szabott vakcina kifejlesztésére van lehetőség, ami Áron saját immunrendszerét aktiválná a daganat elpusztítására. A terápia ígéretes, a korábbi kezelések eredményei alapján szignifikánsan meghosszabbíthatja a túlélést a glioblasztómában szenvedő betegeknél.

35 millió forint: ennyibe kerül Áron esélye az életre!

A külföldi kezelés azonban rendkívül drága: 85.000 euróba, azaz körülbelül 35 millió forintba kerül. Ez az összeg egy átlagember számára szinte elérhetetlen, de Áron barátai hisznek az összefogás erejében.

„Hiszünk abban, hogy együtt, sokan, több közösség, rengeteg jó ember összefogásával sikerül összegyűjteni a pénzt” – írják.

Hozzáteszik, Áron nem csak egy tehetséges táncművész, hanem egy érzékeny, intelligens, humoros fiatalember, aki mindig ott volt, ha valakinek szüksége volt rá. „Mindig éppen azzal van melletted, amire szükséged van - hol racionális értelmezéseivel, hol pedig néma, de mérhetetlen biztonságot sugalló csendjével és bizalmas, meleg ölelésével.”

Két nap alatt 6,3 millió forint gyűlt össze Áron kezelésre, vagyis a szükséges összes 18%-a. Ha te is segítenél, KATTINTS IDE.


Link másolása
KÖVESS MINKET: