Botrány az ELTE-n: kollégái támadják Mráz Ágostont a téves jóslatok miatt
Komoly feszültség alakult ki Mráz Ágoston Sámuel körül az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ahol a Nézőpont Intézet vezetőjét több kollégája is bírálta, egyesek pedig etikai vizsgálatot is indítanának ellene – írja a 24.hu. A lap szerint
A lap információi szerint az április 27-ei tanszéki értekezleten lényegében Mráz Ágostonról és tevékenységéről volt szó. Az egyik jelen lévő oktatótárs a politológus egyetemi szerepét is megkérdőjelezte.
Más úgy emlékszik, hogy az értekezleten egyesek kifejezetten durva stílusban beszéltek Mrázzal, és nemcsak számonkérni, de „rögtönítélni” is szerettek volna.
A 24.hu úgy tudja,
A politológus végül marad, és megtartja a szemináriumait az ELTE ÁJK-n.
Egy jelen lévő oktatótárs szerint Mráz Ágoston Sámuel nem adott kielégítő magyarázatot, és azt az álláspontot képviselte, hogy a rendelkezésükre álló mérésekből ilyen támogatottsági adatokra következtettek.
A választás másnapján a Nézőpont Intézet önkritikus közleményt adott ki, amelyben elismerték, hogy azok a kutatások adtak reálisabb képet, amelyek a Tisza Párt jelentős előnyét mutatták, és módszertani önvizsgálatot indítottak.
A választás előtt a közvélemény-kutatások már élesen eltérő képet mutattak. Miközben a Medián február végén már 20 százalékpontos Tisza-előnyt mért a biztos szavazók körében, a Nézőpont Intézet akkor még egyértelmű Fidesz-előnyről kommunikált.
Két nappal később, április 3-án pedig már azt jósolták, hogy a kormánypártok 109 mandátummal abszolút többséget szerezhetnek. Ezzel szemben a Fidesz végül mindössze tíz egyéni körzetet nyert, a többit a Tisza Párt vitte.