Mit tegyünk, hogy ne bukjunk 28% adót a megtakarításainkon?

Mihez kezdenél, ha egyik hónapban egyszerűen nem érkezne meg a fizetésed, amiért megdolgoztál? És akkor, ha ez zsinórban harmadik hónapja történne meg veled, ráadásul abban sem lehetnél biztos, hogy belátható időn belül rendeződik a helyzet?

A dolgozók 8-10 százaléka a kialakult helyzet miatt már felmondott.

Nekünk három olyan dolgozó mesélt a motivációiról, akik saját bőrükön tapasztalják az elvonásokat, egyelőre mégis kitartanak.

„Azon már túl vagyok, hogy szégyelljem magam, amiért kölcsönökből kell élnem”

A Fűtött Utca névre hallgató Dankó utcai hajléktalanszállóról korábbi riportunkban is hosszan írtunk már. Lényegében egy óriási hangárról van szó, amely ezer sebből vérzik: nagyon rossz a szigetelése, télen pedig rendszeresen leáll a kazán, ami annyira elavult, hogy már a javítására sem találnak szakembert.

A körülmények speciálisak, mivel itt sosincs teltház, még akkor sem, ha elérik a törvényben meghatározott maximális befogadóképességet. Nyáron általában 100 körüli embernek biztosítanak fedelet egy időben, a téli krízisidőszakban viszont akár 170-180 főre is felkúszhat a létszám.

„Soha nem voltunk teletömve pénzzel, de az elmúlt 10 évben különösen nehezített körülmények között dolgozunk. Néhány éve is előfordultak már akadozások a munkabérek kifizetésében, ilyen drasztikus helyzet viszont még soha, mint most, már negyedik hónapja” – mondja Szécsi Viktor, aki 2004 októbere óta dolgozik itt, mint ügyeletes szociális munkás.

Egy szociális munkás alapjáraton sincsen túlfizetve: még a 24 órás szolgálat miatt járó éjszakai- és műszakpótlékokkal együtt sem éri el a nettó bérük a 300 ezer forintot. Szécsi szerint szinte mindenkinek van valamilyen extra kiadása: „Én lakáshitelt fizetek, mások lakbért. Gyerekeim ugyan nincsenek, így róluk nem kell gondoskodnom, a nyugdíjas édesanyámról viszont nem feledkezhetek meg.”

Megtakarítása egyáltalán nincs, az utóbbi néhány hónapban kénytelen volt baráti kölcsönökhöz folyamodni. „Szerencsére többen is megnyugtattak, hogy ráérek visszaadni, de ez az egész akkor is méltatlan. Ráadásul van egy idős kutyám is, akinek nem mondhatom, hogy bocs, ma nem kapsz vacsorát. Ahogy nekem is kell ennem, és rezsit fizetnem is.”

A Fűtött Utcán dolgozó 23-24 szociális munkásból mára 18 vagy 19 maradt. Közülük más egyelőre nem tervez felmondást, Szécsi is biztos benne, hogy nem fog meghátrálni.

„Októberben lesz 19 éve, hogy itt dolgozom, de már a főiskolai tanulmányaim is ide kötnek. Nekem ez kicsivel többet jelent, mint egy szimpla munkahely. Mindenkit ismerek, engem is mindenki ismer, a lakók és a dolgozók egyaránt” – indokolja.

Iványira viszont egyáltalán nem neheztel, hiszen a lelkész, ha akarná, se tudná kivonni a beosztottait a probléma alól, lévén ők is a rendszer részei. „Megértem az ő helyzetét is, óriási teher nehezedik rá, kész csoda, hogy még bírja” – teszi hozzá.

Némileg biztató, hogy a nemrég közzétett számok alapján 1%-os felajánlásból az Oltalom Karitatív Egyesület 71 millió forintra, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség pedig 1 milliárd 300 millió forintra számíthat. Az utóbbit viszont január 31-ig kell átutalnia a Magyar Államkincstárnak, és az eddigi tapasztalatok alapján ki is szokták várni a határidőt.

Addig marad a bizakodás, illetve a nyilvánosság ereje, amit ő a saját eszközeivel ki is használ: napi rendszerességgel posztol a közösségi oldalán, „nem siránkozást, csak a száraz tényeket, és hogy álljunk ki minden rászorulóért. Szerintem ennek van pozitív hozadéka, így az is megismerheti Iványi Gábor munkásságát, aki esetleg nem hallott még róla.”

„Ki kell, hogy tartsak a végsőkig. Szerencsés a helyzetem, mert van kihez fordulnom, és azon már túl vagyok, hogy szégyelljem magam, amiért kölcsönökből kell élnem. Tudják rólam, hogy nem szerencsejátékra költöm, hanem ételre.”

„Havi 80 ezer forintért bérelek egy szobát, ennél lejjebb már nem tudom adni az igényeimet”

Jánosi Zsuzsával már-már zavarba ejtő élmény interjúzni: a fiatal nő végig mosolyogva beszél olyan elképesztő állapotokról is, amelyekre a legkézenfekvőbb reakció a tehetetlen düh, vagy még inkább az elkeseredett üvöltés lenne.

Az egyetem elvégzése után nem szeretett volna iskolában dolgozni, pár évig cégeknek tartott magyar mint idegen nyelv kurzusokat. Ugyanakkor benne volt a kíváncsiság, milyen lehet az iskolai közeg. Állami fenntartású iskolába viszont nem akart menni, így esett végül a MET által fenntartott kőbányai Wesley János Általános Iskolára a választása, ahol az idei az ötödik tanéve.

Ő is júniusban kapta meg utoljára a teljes fizetését, a krízisalapból a nyár során egy 100 ezres és egy 50 ezres utalás jutott neki. Hogy megéljen valahogy, besegít egy esti iskolában és magántanítványai is vannak, emiatt a hét három napján csak este 7-8 óra körül végez. Elmondása szerint akad olyan kollégája, aki szobafestést vállal délutánonként, más bébiszitterkedést, szinte mindenkinek van valamilyen másodállása.

Miután szembesült a tanévre várható kétségbeejtő helyzettel, augusztus végén beadta a felmondását. Azonban mivel most végzős az osztálya, akiket negyedik éve tanít, képtelen volt magukra hagyni őket. Ezért végül az egy hónapos felmondási ideje letelte előtt eldöntötte, hogy ezt a tanévet még végigcsinálja.

Tanárhiány szempontjából minden eddiginél nagyobb most a baj: “van olyan kolléga, aki eredetileg maradt volna, de végül mégis elment, több másik pedig, akit óraadóként vártunk, visszamondta.”

Ráadásul mivel magyartanárból még viszonylag jól állnak, a felmondása után a magyaróráit pár kivétellel szétosztották. Ezért miután kiderült, hogy a tanév végéig mégis marad, nagyrészt inkább más órákat kapott: az összesen 24 órájából így most mindössze 4 olyan, amire hivatalos képesítése van.

A napközi külön égető probléma, mivel a napokban az utolsó olyan kolléga is azonnali hatállyal felmondott, aki még vállalni tudta. „Ő eleve nyugdíj mellett járt vissza, és azt mondta, nem bírja tovább, hogy egy tisztességesen ledolgozott élet után ilyen őrületben fejezze be a pályafutását.”

Most csak megy előre, nem gondolkodik a helyzetén, már csak azért se, mert napról napra olyan tantárgyakból kell felkészülnie, amiket soha nem tanított még.

A felső tagozaton rajta kívül mindössze egy ember maradt teljes állásban, egy másik félállásban, és még valaki az alsó tagozatos tanítók közül itt is megtart néhány órát, mert van hozzá papírja. „Ennyien vagyunk összesen, el is mondtuk év elején a gyerekeknek, hogy idén ezt a négy arcot fogják látni, teljesen mindegy, milyen órára csengetnek be.”

Zsuzsa azt mondja, ő még szerencsés helyzetben van, mivel saját magán kívül csak egy kutyáról kell gondoskodnia. Azok a kollégái viszont, akiknek családot kell fenntartaniuk és esetleg hitelük is van, már nincsenek itt.

„Én 80 ezerért bérelek egy szobát, és az egyik hónapban már ezt se tudtam kifizetni. Ennél lejjebb nem tudom adni az igényeimet. A szeptemberi lakbérre haladékot kaptam októberig, de az a szomorú helyzet, hogy akkor se biztos, hogy tudnak majd fizetni.”

„Ami engem illet, talán el tudnék lebegni addig. Az egyik barátomnak például el kellett altatni a kutyáját, maradt utána egy 20 kilós zacskó kutyatáp, amit megkaptam tőle, így legalább erre nem kell költenem. Étkezést szintén kapunk itt, jelenleg pedig nagyjából semmi másra nem költök. Ez hosszú távon nyilván tarthatatlan állapot, de ha én is elmennék, összeomlana a felső tagozat.”

Ha októberberben tényleg lehúzzák a rolót, az Zsuzsa szerint a gyerekeknek legalább annyira fájdalmas lenne – ha nem még fájdalmasabb –, mint a tantestületnek.

„Sokaknak ez az egyik legstabilabb pont az életében, arról nem is beszélve, hogy otthon egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak meleg ételhez. A napközi kiesése pedig azért nagy érvágás, mert ahol egy szobában van összezsúfolódva egy egész család, ott esély sincs tanulni vagy leckét írni.”

A saját jövője miatt annyira nem aggódik, mivel több nyelven is beszél, aligha lenne gondja az elhelyezkedéssel. A mostani közeg viszont nagyon hiányozna neki.

Jelenleg ennek a forgatókönynek van a legnagyobb esélye, az egyetlen reménysugár az lenne, ha januárig ki tudnák gazdálkodni a béreket magánadományokból. Ha viszont csak az 50-100 ezer forintos csepegtetés marad, az biztosan nem lesz elegendő.

„Nem lehet Isten segítségét kérni a boltban, vagy a lakbér kifizetésekor”

Galyas Éva ötödéves teológushallgató a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, emellett a józsefvárosi gyülekezet munkatársa: havonta egyszer prédikál, bibliaórákat tart, az egy éve indult Oltalom Rádióban pedig hírszerkesztőként dolgozik.

„Amikor 2-3 éve elkezdtem itt dolgozni, akkor is voltak nehézségeink, de nem ilyen nagyságrendben. Egyszer tavaly is előfordult, hogy csúsztak a fizetések, de akkor végül utólag a teljes összeget megkaptuk. Aztán hetekig őriznünk kellett a Dankó utcai gázcsonkot, nehogy kikapcsolják a gázt. És ott voltunk a NAV-razzia idején is, szóval azt hiszem, éppen belekerültem a dolgok sűrűjébe” – meséli.

Szerinte a mostani nagyobb elvonási hullám folyamatosan lebegett a MET és az Oltalom feje felett, de arra aligha számított bárki, hogy immár negyedik hónapja nem fogják megkapni a fizetésüket. Egyedülálló, kisgyerekes szülőként ez különösen súlyosan érinti.

Egyelőre mindenki másodállásokat, alkalmi munkákat néz, amiből fenntarthatja magát és a családját, miközben a rendes állását is el tudja látni. Ő különböző civil projektekben vesz részt (szintén nem túl sok pénzért), de vállalt már takarítást is.

Éva az 1%-os felajánlásokkal kapcsolatban is szkeptikus: szerinte annyiféle módon próbálták már ellehetetleníteni őket, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy ennek a pénznek a visszatartására is kitalálnak valamit. Mindazonáltal próbál optimista maradni és bízni benne, hogy végül megkapják az összeget.

„Dühös már nem vagyok, annyi minden miatt lehet dühösnek lenni, ami ebben az országban történik, hogy belefáradtam. Egyre szűkülnek azok a terek, ahol még szabadon lehet gondolkodni, nagyon aggódom a főiskola jövője miatt is: itt szabadabb, ökumenikusabb teológiát oktatnak, de könnyen előfordulhat, hogy megpróbálják bedarálni, mert olyan értékek mellett állunk ki, mint a szabadság és a társadalmi szolidaritás. Az viszont biztos, hogy Iványi Gábor nem fogja feladni.”

Ha támogatnád a krízisalapot, a következő számlaszámon teheted meg: 11708001-20520380 (OTP Bank) – számlatulajdonos: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Tamás nem egyszerűen felmondott az iskolájában, az országot is elhagyta. A diplomáját ugyan sikerült honosíttatnia, mégis arra készül, hogy Angliában is elvégezze a tanár szakot. Most Plymouthban oktatási asszisztensként szintén az oktatásban dolgozik. Így belülről ismeri mind a két ország közoktatási rendszerét.

Van mit mesélnie. Ahogy Lillának is.

- Vannak még élő kapcsolataid a volt munkahelyeden?

- Összesen talán egy. Akikkel tartottam a kapcsolatot, azok már vagy külföldön, vagy nem a közoktatásban vannak.

- Az az egy, aki ott maradt, mit mond, mit él meg?

- Minden évben egyre rosszabb, egyre nehezebb, csak várja a megfelelő lehetőséget, hogy lépjen. A lehetőséget, ami nem a közoktatás, mert ott mindenütt ugyanazokat a nehézségeket élhetné csak meg. És itt jönnek be a különbségek. Angliában a legelső, nagyon nagy különbség, hogy itt nincs tanárhiány. Ahol dolgoztam, többször is megtörtént, hogy kerestek természettudomány tanárt. A jelentkezők közül behívtak ötöt, interjúztak velük, és a nap végén azt mondták, hogy nem veszik fel egyiket sem, még keresnek tovább, mert nem találták elég jónak a jelentkezőket.

- Mi volt a legsokkolóbb különbség, amikor az első napjaidon bementél Angliában az új munkahelyedre?

- Komolyan meglepett, hogy mennyire sok a kisegítő személyzet. Nem elég, hogy bőven van elég tanár, de már az a tény is sokat elárul, hogy itt van még oktatási asszisztens és tanulási mentor is. Minden osztályban akadnak olyan gyerekek, akikkel valami miatt külön kell foglalkozni. Itt az állam alkalmaz erre szakembereket, akik segítenek a tanárnak az órán ezekben a helyzetekben, félreülnek a kihívásokkal küzdő diákokkal, és külön dolgoznak. A tanároknak magas a fizetésük, ezért cserébe hetente 48 órát dolgoznak egy kimutatás szerint. Amikor Budapesten tanítottam, legalább ennyit dolgoztam, hatodannyi pénzért, és mindenféle kisegítő személyzet nélkül. Osztályfőnök is voltam, és nem volt senki, hogy megcsinálja az adminisztrációt, például a fénymásolást helyettem. Szakközépiskolában és szakiskolában is tanítottam, az utóbbiban előfordult tanulási nehézséggel, beilleszkedési problémákkal küzdő tanuló, ezeket a szituációkat szintén egyedül kellett az osztálytermen belül megoldanom, amellett, hogy közel harminc gyereket tanítottam is közben. Itt, ha a tanár úgy látja, hogy egy-két gyerek nincs olyan állapotban, hogy be tudja fogadni a tananyagot, akkor megkér, hogy vigyem át őket egy másik terembe, ott beszélgessek velük, vagy adjak nekik külön feladatot, amit megcsinálunk együtt. Az oktatási asszisztens rengeteg olyan szituációban segít, amikor a tanár stresszhelyzetbe kerül.

És emiatt előfordul, hogy akár tíz percet is azzal tölt az órából, hogy a problémás gyerekeket lenyugtassa, ahelyett, hogy a többiekkel haladna a tananyagban.

- Hány fősek az osztályok?

- Itt attól függően vannak együtt az órán a gyerekek, hogy ki mit tanul, aki magasabb szinten tanulja a matekot, az másik húsz gyerekkel kerül össze, mint amikor az angolt tanulja. Általában húsz gyerek van egy tanórán. Ha a létszám efölé megy, a tanárok panaszkodnak, hogy nehezebb így tanítani.

- Milyen az iskolák felszereltsége? Mennyiben tér el a hazaitól?

- Az otthoni helyzettel csak 2018-ig tudom összehasonlítani, nem tudom, hogy azóta fejlődött-e Magyarország. Ahol a közoktatásban utoljára tanítottam, ott rögzített padsorok voltak, örültünk, ha az egész iskolában akadt egy-két interaktív tábla. Hogy a gyerekeknek ki tudjunk adni használatra laptopot, az elképzelhetetlen volt. Jó, ha a tanároknak jutott a munkához.

Nincs olyan, hogy azért nem tudok használni egy oktatási szoftvert, mert nincs min futtatni. Az óráknak legalább egyharmadában már számítógépen tanulnak. És a jövő ez. Hiszen amikor kimennek az iskolából a diákok, az első, hogy előveszik a mobiljukat - Magyarországon is.

- Ha azt nézed, hogy milyen szemléletmóddal tanítanak, hogy nyúlnak a gyerekekhez, akkor milyen különbségeket látsz a két ország között?

- A legnagyobb különbség, hogy az oktatásban a hangsúly a nevelésen van. Angliában a legtöbb tanár úgy van vele, hogy magánügy, hogy ki hogy tanul, milyen eredményt ér el egy-egy tantárgyból, de a közösségben való lét, az együttműködés, a tolerancia, az elfogadás, erre óriási hangsúlyt fektetnek. 15-16 éves kor alatt az, hogy ki hogy tanul, másodlagos. Addig osztályzatokat sem kapnak. A kötelező érettségi nagyon alapszintű. Ha valaki figyel az órákon, átmegy. Házi feladatot sem nagyon szoktak adni, teszteket írnak, erre mindig kapnak egy százalékos értékelést, de megbukni nem lehet. Láthatja a szülő és a diák, hogy ebben az évben matematikából mondjuk 30 százalékot hozott, de ennek nincs következménye.

Míg Magyarországon szinte szó sem esik ilyesmiről, a tanulmányi eredmények határoznak meg mindent.

- Milyen lelkiállapotban járnak iskolába Angliában gyerekek, jellemző-e a szorongás?

- Az iskola miatt biztos, hogy nem szoronganak. Én az angoloknál elfogadóbb nemzettel még nem találkoztam. Ha bemegy egy diák az iskolába, bármilyen bőrszínű, vallású, szexuális orientációjú, biztos lehet benne, hogy senki nem bánthatja emiatt. Ha esetleg azt élné meg, hogy valaki valamilyen módon mégis bántja, akkor rengeteg helyre fordulhat támogatásért. Ifjúságvédelem, pszichológus, klubok, fórumok és specialisták állnak rendelkezésére. Biztos, hogy egy gyerek nem fog éveket eltölteni úgy az iskolában, hogy ott nem érzi jól magát.

- Van különbség az angol és a magyar diákok között?

- Ami nekem nagyon feltűnt, hogy az angol gyerekeknek sokkal nagyobb az önbizalma, mint a magyaroknak. És valószínűleg azért, mert egész életükben azt tapasztalják, hogy mindenki elfogadja és támogatja őket.

- Ez az önbizalom nem egyenlő a szemtelenséggel, ugye?

- Abszolút nem arrogancia, csak magabiztosság. Minden ember értékesnek tartja magát, mint ahogy egymást is annak tartják. Szerintem ez nagyon fontos.

Szerintem ez Magyarországon komoly probléma, és nemcsak a diákoknál, hanem az egész magyar társadalomban.

- Magyarországon már csak egyféle tankönyvből lehet tanítani. Angliában hogyan látod, mekkora szabadsága van a tanárnak a módszerek megválasztásában?

- Nagyon nagy. Ez egészen addig elmegy, hogy még az érettségi sem centralizált. Még az is úgy működik, hogy van 4-5 cég, hasonlóak az otthoni nyelvvizsgaközpontokhoz, és hozzájuk lehet bejelentkezni érettségizni. Nálunk nem ugyanazt az érettségi vizsgaközpontot használta az angol munkaközösség, mint a történelem. Ez engem nagyon meglepett, ezért meg is kérdeztem az okát. Elmagyarázták, hogy a különböző érettségiztető cégek történelemből például más-más korszakot tartanak fontosnak. Egy olyan iskolában, ahol mondjuk hátrányos helyzetű gyerekek járnak, a tanár látja, hogy bizonyos témakörök közelebb állnak azokhoz a gyerekekhez, és ez alapján választ érettségiztető céget. Míg egy elit iskolában megint más részét tartják a történelemnek fontosnak, ők azt tanulják kiemelve. Mert azok a témakörök kellhetnek az egyetemre. A tanárok igazíthatják a tantervet a diákokhoz, nem mindenkinek ugyanaz a követelmény.

- Tehát a tanárok megválaszthatják a tanítási módszereiket, a tankönyveket sőt még a vizsgaközpontokat is.

- Gyakorlatilag igen. A módszerekben persze egy iskolán belül igazodnak egymáshoz a tanárok. Természetesen nem a személyiségüket kell háttérbe szorítaniuk, de ha az óramenetet nézzük, azok hasonlóak, egyfajta sablonok. Más szempontból tehát sokkal nagyobb a kontroll rajtuk. Amikor Budapesten tanítottam, volt olyan kolléga, aki egy kétoldalas számonkérésre ráírta, hogy egyes, és semmi más visszajelzést nem adott a diáknak. Mások egy teljes oldalt teleírtak visszajelzéssel. Itt a visszajelzéseknek is megvan a saját rendszere. Online felületeket használnak, melyekkel nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan lehet szöveges visszajelzést adni. Lehet kommunikálni a gyerekekkel, szülőkkel. Ebben sokkal nagyobb az összhang a tanárok között.

- Ha már az összhangról beszélünk, van különbség a két ország tantestületei között?

- Angliában rengeteg pedagógiai tréning van, amit komolyan is vesznek. Havonta-kéthavonta tartanak a teljes tantestületnek tréningeket, ahol csoportokban modellezni kell, és ez eléggé összekovácsolja a kollektívát. Ehhez kell az is, hogy

Nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak, nincs okuk arra, hogy versengjenek egymással, mint például a státusztörvény miatt otthon. Visszatérve a tréningekre, azok nagyon hasznosak. Egyrészt iskolaidőben csinálják, nem veszik el a tanár szabadidejét, másrészt olyanok, melyeknek gyakorlati haszna van. Nemcsak azt mondják a trénerek, hogy ezt a módszert tudod majd alkalmazni, hanem azt is, hogy a következő héten bejövünk, és megnézzük, hogyan tudod alkalmazni. Nem olyan céllal, hogy kirúgassunk, hanem bejövünk, megnézzük az órát, és el fogjuk mondani hétről-hétre, hogyan fogod tudni még jobban alkalmazni, amit tanultál. Ez velem is így volt. Órák után leültünk egy 20-25 perces megbeszélésre, ahol két ember, meg az igazgatóhelyettes ült velem szemben, és úgy kezdték, hogy most elmondunk 10 olyan dolgot, amiben tök szuper vagy. Utána egy dolog, amin meg javíthatsz. Emiatt a hozzáállás miatt kialakul a kölcsönös tisztelet egymás iránt. Magyarországon, ha részt is vettünk tréningeken, azok nem olyanok voltak, amire azt mondtam volna, hogy a következő héten már tudom alkalmazni. És a nyolc év alatt egyszer sem voltak bent az óráimon.

- Hogy áll az iskola vezetősége Angliában a beosztottakhoz?

- Értékelik a kollégákat, nemcsak úgy, hogy kap az év végén valamit, hanem itt az iskola teljesen professzionális módszerekkel fejezi ki, hogy szeretnének időt és energiát fektetni abba, hogy te még jobb tanár legyél, mert szükségük van rád, és minden segítséget meg akarnak adni ahhoz, hogy jobban tudd végezni a munkádat.

- Hogy látod magad 10 év múlva? Hol fogsz élni, mit fogsz csinálni?

- Egyértelműen itt. Remélem, hogy 10 év múlva is ugyanitt leszünk a feleségemmel, és ugyanígy az oktatásban fogok dolgozni, akármiként. Szeretek tanítani, mindig is úgy voltam az oktatással, hogy teljesen mindegy mit csinálok, csak előre vigyen. Ha lehet akkor tanárként, de amit jelenleg csinálok, azt is nagyon hasznosnak tartom és élvezem. Egyébként itt az általános közoktatás nagyon hasonlít arra, amilyen Budapesten az az alapítványi iskola volt, ahol dolgoztam az utolsó évben. Ez pedig azt jelenti, hogy nem arról van szó, hogy Magyarországon lehetetlen lenne felépíteni egy jó minőségű oktatási rendszert. Hiszen az alapítványi iskolában is azok a tanárok dolgoznak, akik korábban a közoktatásban tanítottak, de onnan elmenekültek. És teljesen más értékek mentén tudják tanítani a magyar gyerekeket, normális, és az életre felkészítő módon, akárcsak itt.

Reménykedem abban, hogy még az én életemben javulás áll be a magyar oktatás helyzetében, de, hogy reagáljak a kérdésedre, ez nem 10 év múlva lesz.

Tíz hónappal a 2022-es népszámlálás lezárulta után a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a végleges adatokat. Többek között kiderült, hogy hányan élnek Magyarországon, hányan vallják magukat valamelyik egyház tagjának, hányan élnek házasságban vagy épp egyedül, ahogy az is, 10 év alatt mekkora volt a népességfogyás.

Mellár Tamás az első Orbán kormány idején, 1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal élén állt, 2002 és 2004 között pedig az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöke volt. A statisztikus, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora 2018-ban független képviselőként bejutott a parlamentbe, jelenleg pedig a Párbeszéd frakció tagja. Arról kérdeztük, hogyan értelmezi a most nyilvánosságra hozott adatokat.

– Sok olyan izgalmas adat van még hátra, ami nem jelent meg, a kedden publikáltak leginkább az alapdemográfiával kapcsolatosak. Azt gondolom, hogy alapvetően a várakozásoknak megfelelően alakultak ezek az adatok. Nyilvánvaló volt, hogy az ország népességének csökkenése tovább folytatódik, és most már jelentősen 10 millió alatt vagyunk, ahogy az is, hogy a társadalom egyre inkább elöregszik. Az átlagéletkor tovább emelkedett, és folytatódott az a tendencia is, hogy egyre több a kisebb család, azaz egyre kevesebb a három-négy gyerekes család, miközben nagyon sok egyedülálló van.

Mindezt annak ellenére, hogy az elmúlt években komoly támogatásokat kaptak, de úgy látszik, hogy a szekularizáció világtrendjét nem lehet megtörni Magyarországon sem, vagyis a modernizáció ezen a szinten behatolt hazánkba is.

– Egyértelműen a modernizációban látja a vallásosak számának csökkenésének okát? A kettővel ezelőtti, 2001-es népszámláláshoz képest a római katolikusok száma csaknem megfeleződött.

– 2001-ben még 5 millió felett volt a katolikusok száma, most pedig már csak 2,9 millió. Pedig akkor sem volt már kötelező válaszolni a vallási kérdésekre, de azért sokkal többen feleltek ezekre a szenzitív, érzékeny témákra. A társadalom most már jóval öntudatosabb, talán ennek is köszönhető, hogy csak 60 százalék adott választ a vallási hovatartozására.

Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár 2001-ben sokan vallották magukat vallásosnak, közülük sokan nem járnak rendszerese templomba, nem fizetnek egyházi adót, és így valójában mégsem tekinthetők ők olyan igazi, elkötelezett hívőnek. Talán csak megszokásból, vagy esetleg félelemből írták be, hogy vallásosak, ami esetükben nagyjából abban merül ki, hogy karácsonykor és húsvétkor elmennek a templomba, megkeresztelik a gyerekeket, egyházi esküvő és temetés van, de ennél szorosabb kapcsolatuk valójában nincsen a vallással.

– Ugyancsak drasztikus csökkenés mutatkozik az adatok alapján a romák számában. Míg 2011-ben még 315 ezren vallották magukat romának, addig 2022-ben már csak 209 ezren, miközben 1 millió ember erre a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Ennek mi állhat a hátterében?

– Azt gondolom, hogy ebben az esetben alapvetően a félelem lehet a kulcs. Vagyis nem akarják a romák bevallani a saját nemzetiségüket, mert félnek a megbélyegzéstől, félnek a hátrányos megkülönböztetéstől, ezért sokan inkább nem válaszoltak. Sajnálatos módon a mostani népszámlálás arról híresült el, hogy névvel és lakcímmel vették fel az adatokat, nem úgy, mint a korábbi esetekben. Emiatt

Talán ennek tudható be, hogy ezekre a nem kötelező kérdésekre nagyon sokan nem adtak választ. Azokhoz képest, akik a népszavazás során romának vallották magukat, valójában jóval többen vannak az ebbe a nemzetiségbe tartozók. Ahogy az is valószínűsíthető, hogy azoknak a jelentős része, aki nem válaszolt erre a kérdésre, pontosan azért nem válaszolt, mert félt megvallani a roma azonosságát. De olyan esetekben, amikor nincs konkrét válasz, a statisztikusok is csak találgatni tudnak, mi állhat a háttérben.

A gazdaságpolitika számára nem az a fontos, hogy Kis Péter, Nagy József vagy Sárközi János milyen nemzetiségű, hanem sokkal inkább az, hogy bizonyos térségekben, bizonyos területeken, bizonyos helyeken és országos szinten mekkora az egyes népességcsoportok mérete. Ezek milyen demográfiai és egyéb tulajdonságokkal rendelkeznek, mert a gazdaságpolitikák és egyáltalán a társadalompolitikát is ehhez kellene illeszteni.

– Ahogy említette is, az ország lakossága most már jóval 10 millió alatt van. 333 ezerrel élnek kevesebben Magyarországon, mint a legutóbbi népszámlálás idején. Azonban ez a csökkenés a népességfogyás, a kivándorlás és a koronavírus-járvány fényében talán kevésnek tűnik.

– Igen, könnyen elképzelhető, hogy valójában még ennél is jelentősebb népességfogyásról van szó. Nem tudjuk például azt sem, hogy akik tartósan külföldön vannak, továbbra is ott akarnak maradni, vagy idővel hazajönnek.

Akkoriban a határon túli magyarok beáramlása volt jelentős, de az uniós csatlakozás után ez okafogyottá vált. Az ide érkező menekültek is csak tranzitországnak tekintik Magyarországot, és tovább akarnak menni. Kevésbé valószínű tehát, hogy az itt letelepedő külföldiek annyian lennének, hogy jelentő mértékben kompenzálni tudták volna a népességfogyást nyugatra vándorlásból fakadó veszteségeket.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy több százezer magyar él életvitelszerűen külföldön, ennek ellenére mégis itthon élőként vették számba őket a tavalyi népszámlálás során?

– Igen, ez elképzelhető. Bár emlékeim szerint úgy szólt a szabályozás, hogy azokat nem számolják bele, akik 12 hónapnál hosszabb ideig külföldön vannak. De ha épp akkor hazajöttek, vagy a szüleik azt gondolták, hogy ők mégiscsak itthoniak, és ezért kitöltötték a nevükben a kérdőíveket, akkor őket is beleszámolták annak ellenére, hogy eszük ágában sincs már visszajönni.

Egyedül a jelentős bérhazautalásból lehet valamilyen következtetést levonni. Ezek alapján bizony masszívan 6-700 ezer, vagy akár még 800 ezres számot is lehet valószínűsíteni.

– A két napja nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy közel 1,5 millió ember él egyedül Magyarországon, ami a nem egész tízmilliós népesség jelentős részének tűnik.

– Én is azt gondolom, hogy ez sok, de ez is egy világtendencia. Első lépésben a családok háromgenerációs együttélése szűnt meg. Ehhez jön hozzá, hogy sokan nem akarnak családalapításra vállalkozni, vagyis nagyon jelentősen individualizálódik a társadalom. Ez pedig sajnálatos módon egyenes következménye annak, hogy egyszemélyes háztartások jönnek létre. Ehhez vegyük még hozzá, hogy folyamatosan növekszik a várható élettartam, így az idős házaspárok tagjai közül az egyik akár évekre is egyedül maradhat a másik halála után.

Ráadásul ezek az egyszemélyes családok sokkal nehezebben tudnak megbirkózni a rezsi és a különböző kiadások fedezetének előteremtésével.

– A kedden megismert adathalmaz alapján véleménye szerint mi lenne az a legfontosabb következtetés, amit a kormánynak mindenképpen le kellene vonnia?

– Szerintem azt mindenképp, hogy nem lenne szabad elvtelenül támogatni a történelmi egyházakat a keresztény Magyarországra hivatkozva, mert ez nem visz előre bennünket. Láthatólag nem tudja megakadályozni a vallásosok számának csökkenését az, hogy ingatlanokat, pénzt és funkciókat adunk a történelmi egyházaknak. Ráadásul bizonyos társadalmi csoportokat akár taszíthat is, ha az egyház közel kerül az államhoz. Számukra sokkal fontosabb lenne az egyházak függetlensége, és az, hogy valóban azon értékek mentén végeznék a munkájukat, amiket a Bibliában meg lehet találni. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy az a családtámogatási politika szintén nem produktív, mert nem növelte számottevően a gyermekes családok, főként a többgyermekes családok számát.

akik láthatóan sokan vannak, és rengetegen szegények köztük.

Már biztosan telt ház, 60 ezernél is több szurkoló előtt fogadhatja a magyar labdarúgó-válogatott október 14-én a Puskás Arénában Szerbiát. A magyarok hazai Eb-selejtezőire 30 ezer bérletet vásároltak korábban, a maradék helyekre szóló jegyeket kevesebb, mint három óra alatt elkapkodták pénteken. Percek múlva pedig a jegyeket felvásárló üzérek már sokszorosan áron kínálták a belépőket az interneten. Ráadásul megjelentek olyanok is, akk hamisítványokat próbáltak elsózni.

A TrollFoci felvette velük a küzdelmet, és közzétette a Facebookon egy sor gyanús hirdetést, sőt, volt, akire rá is írtak. Így sikerült elérniük, hogy több kamuhirdető profilja is eltűnjün a netről. De ennél jóval többre lenne szükség. Erről beszélgettünk Szabó Levente Zsolttal, a TrollFoci főszerkesztőjével. Szerinte az egész helyzet abból fakad, hogy az utóbbi évtizedekben nem tapasztalt érdeklődés van a magyar válogatott mérkőzései iránt.

– Ha valaki nekem azt mondja tizenöt éve, hogy a magyar válogatott iránt ekkora érdeklődés lesz, akkor simán kiröhögtem volna. Voltak korábban olyan meccsek, hogy 4-5 ezer ember lézengett a Puskás lelátóin. Még akkor sem volt a mostanihoz hasonló érdeklődés a válogatott meccsjegyek iránt, amikor 2016-ban kijutottunk a franciaországi Európa-bajnokságra.

– Mit tapasztaltatok péntek délelőtt, amikor 10 órakor elindult a szerbek elleni hazai meccsre szóló jegyek értékesítése az interneten?

– Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy már tavaly megvettük a bérleteket az Eb-selejtezőkre. Ettől függetlenül mi is beálltunk a sorba, mert ismerősöknek kellett volna jegy. Amint megnyitotta az MLSZ a jegyértékesítő-rendszert, 20-30 perccel később a Trollfoci követői már küldték is a fotókat arról, hogy valaki a 48 ezredik vagy 50 ezredik volt a sorban. Akadt azonban olyan szerencsés is, aki beállt a sorba, és két perce múlva volt is jegye. Nagyjából három órával később megérkeztek az első üzenetek arról: nem elég, hogy sokan lecsúsztak a jegyvásárlásról, de már a különböző focis csoportokban meg is jelentek a jegyüzérek.

– Mennyibe kerültek a jegyek eredetileg?

– Négy kategóriában árulták pénteken a Szerbia elleni meccsre a jegyeket: a legolcsóbb 6000, a legdrágább pedig 21 500 forintba került. Amire mi szerettük volna a Trollfocinál felhívni a figyelmet: ha valaki megveszi a jegyet, az az övé, így annyiért adja el később, amennyiért akarja. Amíg vannak rá vevők és megveszik sokszoros áron, addig ezek a nepperek ezt fogják csinálni. Szerintünk ez azonban eléggé tisztességtelen magatartás, még hogyha nem is tud az ember ezzel semmit kezdeni. Viszont ott jött az igazi probléma, amikor megjelentek azok a jegyüzérek, akik megpróbáltak hamisítványokat rásózni az emberekre.

Ez viszont már csalás, vagyis bűncselekmény. Ezeket a totál hamis jegyeket olcsóbban, 20-30 ezer forintért árulták, amire az ember azt mondja, hogy na jó, egyszer belefér, de a Puskás bejáratánál már hoppon maradnánk vele.

– Az ilyen teljesen nyilvánvaló hibákon kívül miről lehet még felismerni a kamujegyeket és árusítóikat?

– Sokan direkt erre hoztak létre hamis Facebook-profilt. Rögtön gyanús, ha valakinek csak öt ismerőse van. A másik jel az lehet, hogy ha az eladó nem ajánlja fel a jegy névátírását, ami az MLSZ honlapján keresztül 1500 forintba kerül.

– Voltak olyan olvasóitok, akik végül vettek ezekből a méregdrága jegyekből?

– Igen, volt olyan, aki vett a 60 ezres jegyből. De sokkal több volt abból, aki vásárolt pár tízezres belépőt, és kiderült, hogy csalás áldozata lett. Ilyenkor legfeljebb a hatóságokhoz tudnak fordulni, hiszen feltehetően kamuprofilokkal levelezgettek. Szerintem elég hosszadalmas folyamat, mire visszakapja a pénzét az ember, de ez az esetek 90 százalékában sajnos nem történik meg.

– Hogyan reagáltak azok az üzérek, akiknek az ajánlatait posztoltátok a Facebookon?

– Ezek kivétel nélkül az olvasóktól érkezett képernyőfotók voltak. Arra gondoltunk, hogy ezzel „segítjük” a nepperek munkáját, és adunk egy elég nagy platformot, ahol hirdetni tudják magukat. Közülük többen leszedték a hirdetést, amivel sikerült megelőzni, hogy másokat átverjenek.

Végül erre nem került sor, de nem sokkal később eltűnt az ő hirdetése is.

– Magyarországon valóban semmi nem szabályozza, hogy milyen áron lehet továbbértékesíteni egy megvásárolt belépőt?

– Tudtommal nincs ilyen szabály. Vegyük példának a koncerteket: jövőre jön Magyarországra a Coldplay. A bulikra hamar elkapkodták a jegyeket, így itt is csak másoktól lehet már vásárolni. Ebben az esetben is olyan irreális árakon mennek a jegyek, hogy az valami elképesztő. Szerintem ezzel jelenleg nem lehet mit kezdeni. Az MLSZ most azon dolgozik, hogy a jegyeladási rendszerben a jövőben a hűséges szurkolók élvezzenek előnyt, és csak utánuk választhatnának a maradék jegyekből azok, akik ritkábban járnak meccsekre. Ez valahol kifogásolható, de meg is lehet érteni. Ugyanúgy díjaznák a hűséget, mint egy benzinkúton vagy egy szupermarketben.

– Hogyan működik a jegyértékesítés az olyan országokban, ahol régebb óta van akkora érdeklődés a foci iránt, mint most nálunk?

– Például Barcelonában csak úgy lehet a stadionba jutni, ha a 100 ezer bérletes közül néhányan nem mennek meccsre, akkor azokra a jegyekre le lehet csapni. Vagyis nagyjából kihalásos alapon lehet csak jegyhez jutni. De a posztjaink alatt megjelentek már a magyar helyzetre vonatkozó javaslatok is.

– Szerinted botrány lesz a hamis jegyekből az október 14-i meccsen?

– Biztos vagyok abban, hogy ebből nem lesz botrány, és orvosolni fogja a helyzetet a szövetség addigra.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) érzékelve az egyre nagyobb felháborodást a borsos áron kínált jegyek kapcsán, hétfő este közleményt adott ki. Ebben hangsúlyozták, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben tehetetlenek, ugyanakkor felhívták mindenki figyelmét, hogy körültekintően vásároljon meccsjegyeket, mert rengeteg hamisítványt is kínálnak a feketepiacon. Egyben jelezték, hogy átalakítják a MLSZ Szurkolói Klubot, hogy a mostanihoz hasonló helyzet ne fordulhasson elő többet és jogszabály-módosítást kezdeményeznek a jegyüzérekkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében.