„Minden szilveszterünk egy rémálom” – ilyen egy petárdás szilveszter egy kutyatartó családnál
Van egy kutyánk. Kettő volt, de a másik elpusztult áprilisban. Rákban. Nagyon csúnya halála volt, a kezeink között feküdt, amikor beadattuk neki az utolsó injekciót. Akinek volt már háziállata, valószínűleg tudja, milyen ez. Nem jó.
A szilveszteri petárdázás, meg a tűzijáték régi hagyomány, számomra is évtizedek óta hozzátartozik az óév búcsúztatásához. Nem mondom, hogy mostanra már nem idegesít egy kicsit, de a lakótelepünk fái viszonylag letompítják a durrogást, egy éjszakára el lehet viselni, nem nagy ügy.
A nagyobbik kutyánk, Jamie kiegyensúlyozott, nyugis állat volt, egy barátnőméknél született egy hatos alomban, gondozták, szerették, hat hétig a testvéreivel meg az anyjával összebújva élt. Ez meg is látszott rajta. Élete tizenhárom éve alatt kizárólag a nagy, tescós műanyag szatyrok, a macskák, meg az egyenruhás emberek tudták kihozni a sodrából. Azokat mindig megugatta, amúgy elvolt, mint a befőtt.
A szilveszteri petárda- meg tűzijáték-durrogtatást elintézte annyival, hogy bevackolt a kedvenc menedékhelyére, a konyha sarkába, a nagy ebédlőasztal alá, és reggelig ki se mozdult. Sétánál is két gyors pisi után rongyolt vissza a lakásba. Nyilván félt, de alig látszott rajta.
A kisebbik kutyánk, Lulu – aki még él, szintén tizenhárom év körül van – viszont teljesen más. Őt a nagyszüleim falujában szedtem fel az utcáról, csonttá fogyott, vattás szőrű, nagyon kedves arcú tacsikeverék volt, de akkor már nem sok lehetett neki hátra, pedig fiatal állat volt. Az állatorvos, akihez elvittem, komoly gyomorfertőzést állapított meg nála – ki tudja, éhségében mit evett össze –, meg sajnos egy elhanyagolt emlőrákot is, amit azonnal műteni kellett. Hónapokig küzdöttünk az életéért a dokival, de szerencsénk volt. Lulu felgyógyult, azóta igazi vasgyúró, a család bohóca, és mellesleg a világ leghálásabb teremtménye.
Viszont ideges típus. A tacsiknak ez fajta-jellegzetessége is, de nyilván nem segített az sem, hogy a falubeliek elbeszélése szerint mielőtt megtaláltam, Lulu két tacsi-társával kóborolt az utcákon, és a két másikat elkapta a sintér, és Lulu orra előtt agyonverte őket. Ott, a nyílt utcán, falun akkoriban ezzel nem nagyon variáltak.
Lulu elmenekült, de a traumatizáltság azóta is látszik rajta. Fél a mennydörgéstől, az erős széltől, attól is, ha a szomszédban fúrni kezdik a falat. Aztán két éve, egy gyomorhurut kapcsán elvégzett röntgenvizsgálatnál az orvosok és az én legnagyobb döbbenetemre az is kiderült, hogy
Lulu bőrébe TIZENKILENC darab sörét van betokozódva, és ez csak a törzse, amit a röntgen látott. A fülében és a szeme fölött is van, ki lehet tapintani. Tehát erre a kutyára kóborló korában rendszeresen lőttek is.