„Nagyon jó látni, hogy egy idősebb tanár itt nincs kiégve, hanem ő a kincs a tanári karban” - Eszter gyerekei az Egyesült Államokban járnak általánosba
Már a kicsiket is megtanítják prezentálni, a szülők bemehetnek velük ebédelni, és ha baj van, terapeuta foglalkozik a gyerekekkel. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkat az Egyesült Államokkal folytatjuk.
Eszter nyolc éve költözött ki férjével az Egyesült Államokba, két lányuk már kint született, de mivel maga is nagyon fiatal, élénken él benne minden, ami a magyar iskolákban történt vele.
Saját tapasztalatait összehasonlítva a kintiekkel, egy dolgot fogalmaz meg újra és újra: nagyon jó az amerikai oktatási rendszerben diáknak lenni.
Különösen annak fényében mondja ezt, hogy családjával egy krízisen is keresztülment az utolsó évben, az iskola pedig példaértékűen állt a helyzethez, végig a család és a gyerekek segítségére volt.
- Mi a véleményed az amerikai oktatási rendszerről?
- Ebben én nagyon markáns véleményt fogalmazok meg: már gimnazistaként összehasonlítottam a magyar rendszert az amerikaival, és már akkor úgy gondoltam, hogy nem szeretném a saját gyerekemet magyar iskolába járatni. Már akkor is az amerikai iskolákkal szemeztem. Igazából találtam is egyet, Diósdon van egy keresztény amerikai iskola, ami lényegesen kevesebbe kerül, mint a Nagykovácsiban lévő. Nyáron családi okokból felmerült a hazatelepülés lehetősége is, akkor oda mentek volna tanulni a gyerekek.
- Hogy épül fel kint az oktatás?
- Az első év a kindergarten, utána 12 évfolyamos iskola következik, ami három részre tagozódik: low-, middle- és high schoolra. Aki augusztus elsejéig betölti az ötödik évét, az mehet kindergartenbe, amiről én a németes kifejezés miatt azt hittem, hogy óvoda, de nagyot tévedtem. Ez nem óvoda, hanem a magyar első osztálynak felel meg. Itt tanulnak meg írni, olvasni, számolni. Komoly is a követelmény: aki nem tanul meg olvasni, az nem megy tovább elsőbe.
- Az idősebbik lányod most hányadikos?
- Most másodikos, így neki ez a harmadik éve ebben az iskolában.
- A kisebbik?
- Ő most lett ötéves, de nem kezdte el a kindergartent, hanem ugyanannak az iskolának van egy academy preschoolja, és oda jár. Azt el kell mondjam, hogy ők magániskolába járnak, ez itt az Egyesült Államokban egyáltalán nem különleges. A különbség nem nagy az állami- és a magániskolák között, de nekem fontos volt, hogy keresztény iskolában tanuljanak, és ezt találtuk. A keresztény iskolák közt is van két irány, itt nem apácák és szerzetesek tanítanak, ez a lazább, a mission school. Egy héten egyszer van mise, de egyébként normál iskolaként funkcionál. Nekünk számított, hogy a tanárok keresztények. De akár állami az iskola, akár vallásos, elképesztően patriótának nevelik a gyerekeket. Minden iskolának van egy amerikai futball-csapata, a mi iskolánkban az a Patriots, szóval nem csak az amerikai identitást nevelik bele a gyerekekbe, de azt is, hogy ők melyik focicsapathoz tartoznak, esetünkben te egy Patriot vagy - tanítják nekik. Ez nagyon szépen erősíti a csapatszellemet.
- Amerikában sokat hallani az iskolai lövöldözésekről. Nálatok téma-e ez egyáltalán, és ha igen, hogyan védekezik az iskola?
- Az ilyen hírek engem is mindig nagyon megijesztenek. Pár éve a mi iskolánkban lezárták az összes külső bejáratot, nem lehet csak úgy besétálni az épületbe, csöngetni kell, és akkor engednek be, ha látják, hogy te vagy az. Aztán van nálunk egy rendőr is, aki folyamatosan bent tartózkodik az iskolában, akit szintén nagyon szeretnek a gyerekek. Ő ott van akkor is, amikor nyílt nap van, az ajtóban áll, arcról ismer mindenkit, pedig több százan járunk ebbe az iskolába.
- Milyen felszereltségű a suli?
- Érdekesség, hogy a környékünkön lévő állami iskolák modernebbek, mint a miénk. Elképesztően jól felszereltek. Itt, Amerikában adót fizetsz a helyi önkormányzatnak a ház után, amiben élsz, akár bérlő, akár tulajdonos vagy. Annak egy részéből tartják fenn az iskolákat, és mivel ez egy jó környék, jut elég pénz rájuk. Elképesztően felszerelt épületeik vannak, sportlétesítményeik, ilyesmi.
- A magyar viszonyokkal összehasonlítva tudsz példát mondani?
- Ami a leginkább egyszerűsíti az életem, hogy semmit nem kell a gyereknek megvennem, hanem mindent megkap az iskolában. Úgy kezdi az évet, hogy ott van a padon a műanyag doboz, ami tele van a megfelelő színű ceruzákkal, zsírkrétákkal, filcekkel, füzetek vannak, minden gyerek kap iPad-et, ezt szerencsére nem hozhatja haza még.
Nincsenek tankönyvek, iPad-en dolgoznak, meg fénymásolt papírokon adja oda a tanár az adott anyagot. Minden héten megkapjuk az összes papírt, amin dolgozott. Van egy „csütörtök-dosszié”, akkor küldik haza a heti munkákat,
egy része visszamegy - ezek a felmérések, amit láttamoznom kell -, más részét itthon hagyhatja. De harmadik osztályig nincs osztályzás sem. Csak tájékoztatnak.
- Milyen következményei vannak a rosszul sikerült felméréseknek?
- Vannak olyan tesztek, amelyeket az egész országban kötelező megírni. Az a MAP teszt. Az egyik része nyelvi és művészeti-, a másik matematikai képességeket mér. Az eredményt rögzítik év elején, januárban és áprilisban. Nekünk nem volt ezzel soha gondunk, így igazából nem tudom, mi történne, ha nem jó eredményt írna a gyerek. De ez a teszt nagyon izgalmas. Az iPad-en csinálják, és úgy tervezték meg a programot, hogy ne tudjanak egymásról másolni.
A kérdések ugyanis egyénre szabottak. Az alapján adja a következő kérdést a rendszer, hogy a gyerek hogy válaszol az előző kérdésekre. Nehezíti, vagy könnyíti azokat. Ha sokat ront, egyszerűbb kérdéseket kap, ha jók a válaszai, egyre nehezebb kérdéseket kap a programtól.
A végén egy diagramot kapunk, azon látszik, hogy mennyi pontot ért el a lányom, mennyi az átlag az iskolában, mennyi az átlag a környéken és mennyi országosan.
- A tanár akkor nem is értékel?
- De, az sem marad el. Van évente 4 szülői, és ami nekem nagyon tetszik, hogy nem úgy vannak, mint Magyarországon, hogy kiáll a tanár és elmondja az összes szülő előtt a dolgokat. Itt egy egész napot szánnak arra, hogy találkozz a tanárral és ezen a napon nincs is tanítás. Előre be kell foglalnod az időpontodat és kettesben lehetsz a tanárral. Kicsit olyan, mint otthon a fogadóóra, csak több időt szánnak a szülőkre, és el is kell rá menni. Év elején van egy nap, amikor bemutatkoznak egymásnak a családok és a tanárok, az esemény neve: Ismerd meg a tanárodat. Ilyenkor a tanár megmutatja a tantermet, ad a gyereknek ajándékcsomagot, mesét, nyalókát, azután kezdődik csak az első nappal a tanítás. A második héten van egy frontális szülői értekezlet, akkor ismertetik a tanévben fontos dolgokat, elvárásokat, mi hogy lesz. Olyankor találkozhatsz a többi szülővel is. Az első ilyen nap nekem hatalmas élmény volt. Ültem abban a szép, színes, kidíszített osztályteremben, egy tökéletes osztálytermet képzelj el, ott volt a tanár, az asszisztens, hallgattam őket és úgy mentem haza, hogy én legszívesebben visszamennék az iskolába újra diáknak, annyira jó lenne itt tanulni. Azt éreztem, hogy nagyon jó a gyerekemnek, amiért ide járhat, mert ez egy tök jó iskola.
Karácsony előtti mézeskalács-projekt az iskolában
- Hány tanár van a gyerekekkel nap közben?
- A mi iskolánkban kindergartenben és első osztályban folyamatosan két ember van a gyerekekkel, egy tanító és egy asszisztens, az osztály pedig 16 fős. Második osztálytól egy tanárral mennek tovább, és egy asszisztens jut 3-4 tizenhat fős osztályra. Ami még nagy különbség a hazai rendszerhez képest, hogy
itt a tanárok egyetlen évfolyamra kapják csak meg a gyerekeket. Aki elsősöket tanít, az nem viszi tovább őket másodikba, hanem a következő évben megint elsősöket tanít.
A másodikos sem viszi az osztályát harmadikba.
- Minden évben más tanár tanítja az osztályt?
- Nem egészen. Nem csak a tanárok cserélődnek le (ami egyébként szomorú, mert annyira jók, hogy fájdalmas a búcsú), az osztályok összetétele is minden évben más.
- Maguk a gyerekek? Ezt hogy keverik ki?
- Ezt sosem tudjuk, de olyan érzésem van, hogy a nehezebb eseteket szétszórják az évfolyamon. Év végén leülnek az előző évi tanárok és a következő évi tanárok, és egyenként végigmennek a névsoron és szétosztják a gyerekeket az évfolyam 4 osztályába.
- Minden tanévben új osztálytársai lesznek a gyerekeknek?
- Igen, de azért van egy pár, aki megmarad. Ez minden évben izgalmas, augusztus elsején tudjuk meg, hogy ki a tanár és kik lesznek az osztálytársak. Arra azért figyelnek, hogy legalább egy barátja ott legyen mindenkinek, ne szeparáljanak senkit el teljesen.
- Legendás az amerikai filmekből ismert iskolai ebédlő. Bent esznek a gyerekeid?
- A mi iskolánkban helyben főzik az ételt, és nagyon odafigyelnek a különböző allergiákra, például semmiféle mogyorós dolog nem mehet be az épületbe. Még egy nutellás szendvics sem. A lányomnak tejallergiája van, ezt az iskolai nővérnek év elején kell jelezni, és akkor külön tálcán kap mindent az ebédnél.
Jó ételek vannak, ezt onnan tudom, hogy a szülők is bemehetnek ebédelni a gyerekeikkel. Nagyon élvezi a gyerek, amikor megleped őt, beállsz vele a sorba, ha mennek ebédelni, és te is ott eszel.
- Próbálom elképzelni: tudod, hogy egykor mennek majd enni, akkor bemész a suliba és az iskolai menzán együtt esztek, majd mindenki megy a dolgára?
- Körülbelül. A portán bejelentkezel, öt dollárt fizetsz, és együtt ehettek. De tényleg nagyon jó ebéd van öt dollárért. Én nem szoktam szólni a lányomnak előre, mindig meglepem. Pontosan lehet tudni, hogy hánykor mennek, és nagyon élvezi ezeket az alkalmakat.
- Vannak délutáni foglalkozások?
- Az iskola 8-15 óráig tart, kivéve a szerdákat, akkor reggel 9-kor kezdenek, de nem csak nálunk, ez általános. Azoknak a családoknak, ahol mind a két szülő dolgozik és háromkor nem tudják hazavinni a gyereket, biztosítanak iskola utáni felügyeletet este 6-ig. Addig lefoglalják őket, vannak játszóterek, tornaterem, néha filmet néznek. Az állami iskolákban a délutáni foglalkozások ingyenesek, nálunk fizetős mind. Egyébként itt a kicsiknél még nincs igazán nagy kínálat, az a nagyobbaknál jellemző. Később lehet jelentkezni majd művészeti foglalkozásokra és sportra. Nagyon jól felszerelt sportlétesítményei vannak az intézményeknek. Én azt látom, hogy a gyerekek szeretnek iskolába járni. Az enyémek alig várják, hogy mehessenek. Nagyon jó hely az iskola.
- Milyen tantárgyaik vannak?
- Van testnevelés, természettudomány, persze olvasás és írás, de még főzést is tanulnak, olyankor a konyhán főznek-sütnek. Művészeti óráik is vannak, és szerdánként bibliaóra.
- Milyenek a tanárok?
- Eddig minden évben nagyon jókat kaptunk. Az első osztályos tanárnője egy nagyon tapasztalt, idősebb nő volt, akinek az volt az utolsó tanéve.
Mégis, nagyon jó érzés volt látni, hogy itt egy idősebb tanár, aki évtizedek óta tanít, nem egy kiégett, unott ember. Nem hogy utálja már a gyerekeket, de ő a legjobb tanár, akit kaphatsz, mert annyira sok tapasztalata van.
Ő a legnyugodtabb, legrendesebb, egy kincs a tanári karban. Ezért teljesen nyugodtan bízom rá a gyerekemet, mert tudom, hogy csak épülni és kapni tud tőle, tudom, hogy vele jó neki.
- Ez olyan idillinek hangzik, ezek szerint nincsenek is problémák?
- Ezt nem mondanám, már nekünk is volt gondunk. Azt például nem gondoltam volna, hogy első osztályban is lesznek bullingolások a gyerekek között. Az egyik kislány ugyanis épp a lányomat nézte ki magának. Ezt úgy vettem észre, hogy hirtelen nem akart iskolába menni. Kérdezgettem, hogy mi a baj, és nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy az egyik kislány miket mond és csinál. Az iskola ezt példaértékűen kezelte. Minden oktatási intézménynek korcsoportok szerint van terapeutája. Amikor reggel bementem vele az iskolába, beszéltünk a tanárral, aztán a lányom beszélt a terapeutával, és már úgy tudtam eljönni, hogy nyugodt lehettem a dolog miatt. Beszéltek a másik kislánnyal, bevonták a szüleit is, a pszichológus akkor is megfigyelte őket, amikor később kimentek szünetekre, heteken keresztül foglalkoztak a problémával, hogy lássák, biztosan megoldódott a helyzet. Olyan terapeutájuk van, aki rá tudja venni a gyerekemet arra, hogy megnyíljon, még jobban, mint én. Ez nagy biztonságot ad. Annyira jól kezelték a szituációt, hogy azóta a lányom és a kislány nagyon jó barátnők lettek.
Nem hagyják magukra a gyerekeket a problémáikkal
- A gyerek is szólhat a tanárnak, ha problémái vannak, vagy elvárás, hogy rajtatok keresztül érkezzen a jelzés?
- Egyáltalán nem. Elég, ha azt mondja, hogy ma nem érzem jól magam, szeretnék Mrs. Hack-kel beszélni, akkor megoldják, hogy tudjon az iskolapszichológussal beszélni. Én már csak abból tudom, hogy a lányom nála járt, hogy váratlanul kapok egy emailt, amiben tájékoztat, hogy volt egy megbeszélésük, elmondja, hogy hogy van a gyerek. Ez nekem nagyon nagy segítség. Különösen az után, amin átmentünk.
Az, hogy a lányaink jól vannak, az nagy részben az iskolának köszönhető. Amikor kiderült, hogy válunk, onnantól külön figyelmet szenteltek nekik és az egész témát nagyon diszkréten kezelték.
A tanárnője, a terapeuta és az igazgató is odafigyelt rá. Jó volt, hogy tudott kivel beszélgetni azokról a dolgokról, amikről velünk nem. Idén már másik tanára van, egy háromgyerekes nő, aki mozaikcsaládban él, egy végtelenül aranyos ember. Ezt a hozzáállást én nem tapasztaltam Magyarországon. Annak ellenére, hogy voltak jó tanáraim, de azt hiszem, talán a közeg nem olyan otthon, hogy a tanárokat motiváltan tartaná.
- Mit tudnál még kiemelni, ami nagyon más, mint Magyarországon?
- Nagyon gyakorlatias a rendszer. Vegyük az első osztályt. Úgy épül fel, hogy év végére a gyereknek össze kell raknia egy projektet és a projektre épül rá a tanítás. A lányom témája az volt, hogy ki kellett választania egy állatot, annak kellett utánanéznie, és írnia egy könyvet, amit aztán év végén prezentált. Ebben a könyvben különböző információk voltak az állatról. A rajzóráikon különböző illusztrációt készített ehhez, tehát több tantárgy tananyaga is erre az egy projektre épült rá. De ennek kapcsán megtanulta, hogyan kell információkat keresni, hogy kell azt felhasználni, hogy kell összerakni egy prezentációt, az milyen részekből áll, és azt is, hogy hogyan adja elő az összes szülő előtt. Mert ez volt a történet vége. Ott ültem a többi szülő között amikor az én szégyenlős gyerekem prezentált, és nagyon büszke voltam rá, hogy mennyire szépen tud előadni. Mert közben erre is megtanították. Hogy legyen képes mások előtt beszélni. És szerintem ez nagyon hiányzik a magyar oktatási rendszerből.
- Egy szégyenlős gyereket nagyon nehéz lehet rávenni a szereplésre...
- Megvan a módszerük rá. Év közben ugyanis folyamatosan prezentálnak az osztálytársaik előtt. Már 3 éves koruktól ezt csinálják, akkor vannak a „mutasd meg és mesélj róla” órák, minden héten.
Kapnak egy zsákot egy betűvel, másnap be kell vinni otthonról valamit a zsákban, ami azzal a betűvel kezdődik. Meg kell mutatni és beszélni kell róla, bemutatni a többieknek. Vagyis prezentálni.
Első osztályban pedig minden gyereknek van egy hete, ami csak róla szól. Ez nálunk úgy zajlott, hogy az első napra össze kellett raknunk egy kartonon egy bemutatót, a lányom betett képeket magáról, a családjáról, honnan jöttem, mit csináltam, mit szeretek - ezt prezentálta is. A második napon az ő kedvenc könyvéből olvasott fel a tanító. Volt egy nap, amikor mikrofont kapott a kezébe, és kérdésekre kellett válaszolnia, és mindenkinek kellett kérdezni, az utolsó napon pedig beültették középre és az összes osztálytársának mondania kellett valami pozitív dolgot, ami a lányomról szól. Egy ilyen közegben felnőni nagyon nagy dolog. Nem csoda, hogy annyira magabiztosak az amerikaiak. Azért, mert ezt egész kicsi korban elkezdik felépíteni bennük.
Kicsit más egy olyan oktatási rendszerben tanulni, ahol mind a gyerekek, mind a tanárod arra törekszik, hogy elismerő szavakat mondjon neked, és nem úgy zajlanak a dolgok, ahogy én nőttem fel.
Még ha azt is akarják kifejezni, hogy lehet, hogy valamiben javítanod kellene, akkor is a pozitívumokkal kezdik. Nagyon szeretem az oktatási rendszert itt. Azt, hogy majd a végtermék mi lesz, azt nem tudom még. Persze nem hiszem, hogy azért, mert itt már 5 évesen olvasnak, okosabb 18 éveseket fognak kinevelni.
- A lányaid kétnyelvűek?
- Teljes mértékben. Kicsit tartottam is tőle, hogy oldják ezt meg. Mi itthon csak magyarul beszéltünk, ezért tökéletesen beszélnek magyarul. Angolul a közösségben és a barátoktól tanultak meg. Heti kétszer négy órát jártak közösségbe 2 éves koruktól kezdve. Persze találkoztunk angol anyanyelvű barátokkal, a tévé angolul szólt itthon, valahogy rájuk ragadt. Mind a kettőjük késve kezdett el beszélni, de a gyerekorvos mondta, hogy ne izguljak, ha két nyelvű közegben vannak, akkor később szólalnak majd meg. Aztán amikor elkezdtek végre beszélni, egyszerre használták mind a két nyelvet, úgy, hogy különbséget tudtak tenni, hogy kihez milyen nyelven szóljanak. De ők egymással már angolul beszélgetnek. Ezt is mondta előre a szakember: mivel a kortársaikkal angolul beszélnek, ezért egymással is így fognak. Azt azért nem élvezem, amikor a gyerek kijavítja az angolomat, de nagyon aranyosan csinálja, és hát ő már jobban tudja nálam.
