„Mi már a jachtra gyűjtünk” – Két hétig voltam MLM-ügynök, de egy életre elegem lett belőle
Épp a tengerparton sütkéreztem, amikor robbant a hír: amíg én külföldön költöm a pénzem, a kormány szép csendben bedarálja a katát. Másfél hónap maradt kiokoskodni, mivel egészítsem ki a bevételeimet. Pedig idén már voltak hónapok, amikor úgy éreztem, sikerült megteremtenem a rég áhított életszínvonalat. Nos, az átalányadó ebbe nem volt belekalkulálva. Hát ezért, az első sokk hatására kerestem fel az MLM-mel házaló Facebook-kontaktomat, aki már hónapok óta zsongott körülöttem az ajánlatával.
A multi-level marketing lényege, hogy az értékesítés hálózatépítés, illetve az ismerősök ügyfélként, vásárlóként való megnyerésével, bevonásával történik. Alapötletét az a felismerés adta, hogy egy elégedett fogyasztó a terméket továbbajánlja, így ő maga személyesen, közvetlenül részt vesz az értékesítésben. Egy ponton túl az értékesítőnek már nem is kell foglalkoznia a termékeladással, hiszen az MLM hálózatában alatta lévők jutalékaiból is komoly jövedelemre tehet szert.
A legtöbbünknél kialakult immunválasz, hogy leépítjük azt az ismerőst, aki “kihagyhatatlan üzleti lehetőséggel” kecsegtet. Hiszen az MLM-ről már majdnem minden háziasszony szerzett egy-két rossz tapasztalatot, a Forever Livingtől egészen az Avonig. De hát változnak az idők, és változik az MLM tálalása is.
Meg aztán Gábor jól szituált, okos, kellemes ember. Egy budai villában éldegél, és a medence partjáról ontja a kockás hasú szelfiket. Egyszóval nem csirkefarhátra kell neki a jövedelemkiegészítés. Ha pedig még ő is ennyire hisz ebben az üzletben, az bizonyára nem lehet véletlen - érveltem a saját józan eszemmel szemben.
Mint kiderült, az új szlogen még itt is a technológia és az innováció. Hiszen miért is ne akarná minden tizedik kerületi LIDL-pénztáros úgy érezni magát, mint aki a Szilícium-völgybe jár plasztikáztatni?
Végül én is vettem egy mély levegőt, és felpakoltam Innovatív Technológiákkal - ekkor még pusztán fogyasztóként. Bizony, zsebbe nyúlós történetnek ígérkezett: nem elég a százezres gépeket megvenni, további tíz-húszezer forint a hozzájuk passzoló krém vagy gél. A megfelelő árukapcsolással pedig csak becsusszan a kosárba egy fogkrém, önbarnító vagy bőrkeményedésvakaró is, tovább terhelve az egyenlegemet.
A termékek viszont tényleg kiválónak bizonyultak, bár a mögöttük álló technológiát csak részben sikerült megismernem. Ma is úgy használom őket, ahogyan a kóla receptjét sem firtatom a kisboltban. És bár az eredmények jók, maradt emiatt némi hiányérzetem.
Végre a magam ura lehetek
Gábor azonban örült volna, ha szintet lépek, és vásárlóból terjesztővé, ügynökké, nagykövetté vagy mivé avanzsálok - tökmindegy, hiszen minden megnevezés ugyanazt a nyomulást takarja. Ezért kötött össze Rékával, aki igazi szaktekintély: az elsők közt kezdte árusítani az Innovatív Technológiákat, azóta pedig már ő is luxuskörülmények közt múlatja a hétköznapjait.
Nem értek valamit? Réka majd segít. Hiszen ő az, aki kapásból rávágja, melyik arckrémben van havasi gyopárka, hány eladás után lesz valaki dupla black diamond. És egyáltalán: ő az, aki olyan meggyőzőerővel bír, hogy még a totál szkeptikusokat is képes berántani a bizniszbe.
Rékával egy belvárosi bárba beszéltünk meg találkozót. Egyből éreztem, simulékony, akár egy pár selyemkesztyű: egy pillantással beméri, milyen hangot pendítsen meg az embereknél.
Hamar kérdések kereszttüzében találtam magát, amiket Réka mintha egy képzeletbeli Excel-táblázatból lesett volna ki. Mivel foglalkozom? Mennyit keresek és mennyi szabadidőm marad a munkám mellett? Mik a kilátásaim a következő évekre?
Na hát akkor, bizonyára én is örülnék, ha a magam ura lennék! A saját főnököm. Ha magam oszthatnám be az időmet, és annyit szánnék mindenkire, amennyit csak szeretnék. Igaz, ennél a résznél hozzátettem, hogy szabadúszóként eddig már nagyjából eljutottam.
Réka erre irányt váltott: elmesélte, hány ezer dollárt keresett az első évben, és hogy családjával már egy szép új jachtra gyűjtenek. Nem szerettem volna megint feleselni vele, hogy én a magam részéről nem lennék boldogabb egy jachton, és a luxusélet halálra untatna a harmadik Dior-táska után. Ütemesen bólogattam, mint akit nagyon lelkesít a dolog.
Egy próbát mindenesetre megér - gondoltam. Ha több ezer dollárt nem is, hátha egy kis mellékest összeszedek a termékekkel. Hamar kiderült: ez is meghatározott protokoll szerint történik. Első lépés egy csoport létrehozása a közösségi médiában, ahol én, akár egy önjelölt influenszer promózom a fényvédőt, ajakbalzsamot, szempillanövesztőt és egyebeket, amiknek a felét se használom. No, hát éppen ezért kell minél több mindent beszerezni - biztatott Réka.
Innentől más dolgom sincs, mint naponta három szelfit lőni, ahogy magam kenegetem, és szmájlikkal, csillámokkal, matricákkal teleaszott posztokban hirdetni a boldogságomat. Igaz, ettől felsírt a bennem élő marketinges épp úgy, mint az egészséges tudásszomjjal élő ember, aki vásárlás előtt szereti megvizsgálni a céget, a termékeket, az összetevőket. És aki inkább tényekre hivatkozva árulna bármit, mint leöntve a csillámpóni-maszlaggal.
A hálátlan dög
A napok teltek, és én félgőzzel vettem részt a saját csoportomban, amit javarészt csak a többi terjesztő (bocs, nagykövet) lájkolt, illetve a keménymagos barátaim, na meg persze azok, akiknek megesett a szíve rajtam. De hogyan is csináltam volna mindezt hitelesen, ha magam sem hittem az egészben? A termékekben igen, de abban már kevésbé, hogy pont most, pont ez hiányozna a kétszázhúsz nettón tengődő magyar társadalomnak. Ahol kenyérgondok vannak, ott nem a ránctalan homlok a prioritás.
Eközben Réka elrángatott egy újabb szeánszra, ahol komoly kiképzést kaptunk: a következő lépés az lett volna, hogy kétszáz neves listát írjunk az ismerőseinkről, és keressük meg mindegyiket az ajánlattal. De mi a helyzet, ha valamelyik netán felhúzná magát, amiért aranytojást tojó tyúknak nézzük?
A trendi kávézóban jól szituált anyukák gyűrűjében üldögéltem, akik láthatóan imádták az egészet. Az én gyomromban mégis kényelmetlen érzés fészkelődött - valójában már ott volt hetek óta, de nem fojthattam le többé. Már minden porcikám tudta, hogy mást sem akarok, csak egérutat nyerni ebből az egész helyzetből. De hát mit kezdjek Gáborral és Rékával? Hiszen ők mindketten olyan kedvesek voltak, több ízben megkávéztattak, foglalkoztak velem… hát mi vagyok én? Egy hálátlan dög?!
Néhány nap múlván Réka is megérezte, hogy lanyhul az érdeklődésem. Ezért olyan stílusban ripakodott rám, mint egy főnök a beosztottjára: ugye összeszedem magamat? Pedig ő SEM fizette be helyettem a villanyszámlát. Mégis úgy diktálta nekem a programokat, a feladatokat, mintha bármiféle fizetést kapnék az ebbe fektetett órák után, és nem csak ő gyarapodna az általam megvett termékekből.
Akkor tűnt fel, hogy Réka kommunikációja döcögősebb, mint egy chatbot, aminek nem táplálták be a megfelelő válaszokat. Elég feltenni néhány keresztkérdést, máris lassul a szoftver. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy alaposabban is utánanézek az MLM-témának. Ebben többek közt John Oliver, James Jani és az Önkényes Mérvadó volt a segítségemre.
Összegzem a legfontosabbakat, amiket innen megtanultam:
- Az érintett cégnél a beszervezettek HÉT, azaz hetes százaléka ad el BÁRMIFÉLE terméket. 93 százalék azok aránya, akiken a 7 százalék élősködik. A legtöbb terméket éppen az a 93 százalék veszi meg, akit a 7 százalék beránt maga alá. Külsősök felé alig működik az értékesítés.
- A forrásaim első körben említették a szégyenérzetet - épp, ahogyan azt én is megfogalmaztam. Könnyű jóhiszemű, empatikus embereket elkötelezetté tenni, aztán a konfliktuskerülésük mentén berántani.
- A többszintes kifizetési rendszer addig hangzik jól, amíg rá nem döbbenünk: a tizenharmadik szintnél elfogyna a Föld lakossága. Ezek után érdemes megkérdőjelezni, vajon hány szintig reális embereket toborozni magunk alá.
- A legtöbb MLM épp olyan retorikával működik, mint a szekták: személyiségfejlesztő könyvek, előadások, show-műsorok, őrjöngés. Hiszen ki ne akarna egy kivételes közösség része lenni? Aztán kidurran a lufi, és kiömlik belőle a csillámpor.
- Végül: az MLM-ből meg lehet gazdagodni, ha valaki kellőképpen elvetemült, hogy non-stop vegzálja az ismerőseit.
De mégis hogyan szabadulhatnék?
Hamar beláttam: ebből már csak akkor menekülhetek, ha ghostolom az egész társaságot. Ezt persze rettenetesen szégyelltem, hiszen a hétköznapjaimban nem így szoktam kezelni az embereket. Aztán beláttam, épp ideje volt, hogy ebben a helyzetben én is egy kis szégyentelenséget gyakoroljak. Aznap beszéltem Gáborral és Rékával utoljára. Most már rossz álomnak tetszik az egész, ami azt példázza, mennyire megzuhantam a kata eltörlése miatt.
Más bizonyára szenvedélyesen szeretne jachtozni, és itt ki is kaparhatja a maga aranyát. Szíve joga érte felégetni minden emberi kapcsolatát. Arra azonban tisztelettel kérem, engem húzzon ki a listájáról!
