hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből

Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Link másolása

hirdetés

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

Parlamenti szavazás a pedofiltörvénynek álcázott melegellenes törvénymódosításról; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Amit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.

De én itt sem állnék meg: a kedden az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény egyszerűen emberellenes.

Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,

amikor utoljára kellett honfitársainknak így vagy úgy bűnhődniük azért, amilyennek születtek. Hol vagyonelkobzással, hol megkülönböztető jelzéssel – hol pedig 18-as karikával és 22 óra utánra száműzve.

Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.

Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.

hirdetés

Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.

Ha eddig is voltak tizenévesek, akik nem bírva az érzéseikkel és a környezetük által rájuk nehezedő nyomással, inkább a halált választották a szenvedések helyett, mi várható akkor, ha az állam, amiben élnek, deklaráltan is kirekeszti őket a társadalomból?

Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.

Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.

”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.

Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.

Kérdezhetném, hogy ennek az őrületnek vajon hol van a vége, de az igazság az, hogy azt sem nagyon látjuk, hol kezdődik.

Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?

Én nem vagyok meleg - de erről nem tehetek. Sokan mások azok – és épp annyira nem tehetnek róla, mint én az ellenkezőjéről.

Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.

Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből.

Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.

Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.

Ne a melegek miatt álljunk ki a súlyosan homofób és emberellenes törvény ellen – hanem magunk, mindannyiunk miatt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Sokkoló volt” - elmondták a Direkt36 újságírói, hogy tudták meg, hogy valószínűleg lehallgatták őket az izraeli kémszoftverrel

Panyi Szabolcs és Szabó András tényfeltáró újságírók is a Pegasus magyarországi célpontjai között voltak. Videóban beszéltek arról, mikor törtek be megfigyelőik a telefonjukba, és hogyan jutottak hozzá bizalmas információkhoz.

Link másolása

hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, vasárnap nyilvánosságra hozták a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat által vezetett nemzetközi ténylfeltáró projekt eredményeit, miszerint magyar célszemélyek ellen is használták az elmúlt években az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, a célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is.

Az oknyomozásban részt vett a Direkt36 tényfeltáró központ két újságírója, Panyi Szabolcs és Szabó András is, akik arról számoltak be, hogy őket is megfigyelték az izraeli kémszoftver segítségével. Most egy videóban meséltek arról, hogy tudták ezt meg, illetve hogyan kerültek be a nemzetközi tényfeltáró csapatba.

Panyi elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Süddeutsche Zeitung, a legnagyobb német országos napilap újságírói keresték meg a Direkt36-ot azzal, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül. Már ekkor sejtették, hogy valószínűleg egy megfigyeléses lehallgatásos sztoriról van szó. Panyi április közepén hívta fel Szabó Andrást, akinek szokatlan volt, hogy kollégája még a megszokott kommunikációs csatornáikon keresztül sem volt hajlandó semmit elárulni arról, miért kell találkozniuk személyesen. Már aznap este találkoztak a Direkt36 irodájában, ahol a magyar munkatársak mellett külföldi lapok újságírói is jelen voltak.

"Szabolcs egy kémfilmbe illő történettel állt elő. Először elmondta, hogy az ő telefonját ismeretlenek, feltehetően még az is lehet, hogy egy titkosszolgálat feltörte. A nemzetközi újságírói csoport vizsgálata pedig arra jutott, hogy az én telefonomat is feltörték, ami elsőre teljesen hihetetlen volt"

- mesélte Szabó.

hirdetés

Panyi telefonját az Amnesty International jogvédő szervezet biztonsági munkatársai vizsgálták át, akik megállapították, hogy 2019. április 4. és november 7. között több mint fél éven keresztül kimutathatóak a Pegasus kémszoftver egyértelmű nyomai a mobilján. Szabó esetében pedig az derült ki, hogy 2019-ben két alkalommal, június 13-án és szeptember 24-én törtek be a telefonjába.

A kémprogram révén a megfigyelők hozzáférhettek az újságírók telefonján lévő képekhez, videókhoz, bekapcsolhatták a mikrofont, melynek révén felvehettek beszélgetéseket, sőt még a kamerát is be tudták kapcsolni. Panyi szerint azonban főként szöveges tartalmakat figyelhettek meg, tehát e-maileket, szignálon küldött üzeneteket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Az arcát és a fejét gyakorlatilag körbelőtték” – családja szerint túlzott erőszakot alkalmazott a TEK egy pszichés beteggel szemben

A paranoid skizofréniában szenvedő férfire azért hívták ki a rendőröket, mert a szomszédok szerint fegyverrel fenyegetőzött. A család szerint azonban megelőzhető lett volna az eset, ha a férfi két nappal korábbi incidense után a rendőrök máshogy járnak el vele szemben.

Link másolása

hirdetés

A police.hu június 18-án számolt be arról, hogy egy férfi gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzött egy budapesti társasházban. A rendőrség rövid közleménye szerint egy férfi tett bejelentést aznap délelőtt, hogy a szomszédja fegyvert fogott rá.

“A budapesti rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is megérkezett. A férfi közben bezárkózott a saját lakásába. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 12 óra 40 perckor behatoltak a lakásba, és ott elfogták G. Krisztiánt, akinél egy gáz- és riasztófegyvert találtak. A 42 éves budapesti férfit előállították a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indult ellene eljárás” - írják.

A 42 éves férfi elfogásáról egy rövid videót is közzétett a rendőrség.

A Terrorelhárítási Központ videója

Krisztián paranoid skizofréniában szenved, gyógyszeres kezelés alatt áll. A férfi családja és jogi képviselője szerint erről a hatóságok is tudtak, elfogásakor ugyanakkor a TEK kommandósai gumi- és babzsáklövedékes fegyverrel is lőttek rá. A férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Családja szerint túlzott erőt alkalmaztak Krisztiánnal szemben, ezért feljelentést tettek. Ráadásul szerintük az ügy a férfi néhány nappal korábbi incidense kapcsán megelőzhető lett volna.

Krisztián édesanyja a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy a fiának pszichés betegsége miatt vannak jobb és rosszabb periódusai. Egy ilyen rosszabb periódusában két nappal a fent említett eset előtt bement egy budakeszi fodrászatba, édesanyja szerint az ő otthonukból elvitt, gyerekkori, légpisztolyával. A megrémült fodrász kihívta a rendőröket, de Krisztián addigra nem volt ott. Később megkeresték a férfi édesanyját és nevelőapját, aki tanúvallomást is tett Krisztián pszichés állapotáról, illetve arról, hogy légpisztoly lehet nála, lövedékek nélkül. Az édesanya szerint könyörögtek a rendőröknek, hogy vigyék be a pszichiátriára a férfit. Ez azonban nem történt meg.

hirdetés
"Aznap többször is hívtak telefonon a Budaörsi Rendőrkapitányságról, hogy tudom-e hol van Krisztián. Mondtam, hogy fogalmunk sincs, lehet, az erdőben bolyong, vagy hazament. Még este 10 órakor is hívtak, hogy megvan-e, nem volt. Én a telefonban is azt mondtam a rendőröknek, hogy az egyetlen jó dolog, amit tehetnek, ha megvan, akkor azonnal beszállíttatják a pomázi pszichiátriára. De nem tették. A kapitányság azt írta, hogy nem voltak meg a letartóztatás feltételei. Kérdem én, milyen feltétel nem volt meg? Ott volt a bejelentés, mi akadályozta meg őket abban, hogy bevitessék a pszichiátriára? Szemmel láthatóan zavart állapotban volt"

- mondta lapunknak Krisztián édesanyja.

A férfit még aznap a lakásánál fogták el a VI. kerületi rendőrök, majd átadták a budaörsi kollégáiknak. Krisztiánt gyanúsítottként fegyveres garázdaság miatt hallgatták ki, a légpisztolyáról pedig megállapították, hogy nem lőfegyver, és elengedték.

Krisztián édesanyja lapunknak elmondta, hogy fiának, aki egyedül élt, korábban már több konfliktusa is volt a szomszédaival. Ők hívták ki a rendőröket, amikor a budakeszi fodrászatban történt incidens után két nappal, állításuk szerint Krisztián fegyverrel a kezében jelent meg a házban. A férfi bezárkózott a lakásba, mire a rendőrök kiértek, azt azonban ekkor még nem tudták, hogy éles fegyver van-e nála, így a Terrorelhárítási Központtól kértek segítséget.

“Kijött a TEK 16 emberrel és egy kutyával. Felvonultak, de azt pontosan nem tudjuk, hogy itt mi történt, mert az ügyvédnek sem adták ki a felvételeket, amit készítettek, csak egy rövid videót közöltek erről. Az eredményt viszont láttuk: az ablak, az ajtó javíthatatlanul bezúzva...a nyilvános videó szerint Krisztiánt arccal lefelé látták el, és ugyanígy arccal lefele vitték ki a mentőautóba.

A TEK szerint Krisztián többször rájuk lőtt, az ablakon keresztül is, tűzpárbaj volt, ellenszegült, de ők nem közvetlen közelről bántották, vagy lőttek rá, hanem messziről, ahogy azt a szabályzat előírja, és szerintük nem volt felesleges beavatkozás és túlzott erőszak alkalmazása. Ehhez képest az arcát és a fejét gyakorlatilag körbelőtték. A szíve tájékán is volt egy seb, az lehet sokkoló volt, nem tudom. Szerencsére ez elmúlt. A jobb tüdejénél viszont a babzsáklövedéktől kapott egy ütést, le is állt a légzése egy időre, a klinikai halál állapotából kellett visszahozni. A jobb tüdeje jelen pillanatban sem tökéletesen működik. Emellett eltört az állkapcsa, az arccsontja, a jobb halántékán volt egy artériás vérzés, és a koponyája több helyen összetört. Ha messziről lőnek, az nem ilyen erőteljes.

Így került kórházba, ahol még aznap megműtötték” - mondja Krisztián édesanyja.

A család a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult. Jogi képviselőjük, dr. Győző Gábor lapunknak azt mondta, egyrészt rendőri intézkedés elmulasztása miatt panaszt tettek a fodrászatban történt incidens kapcsán. A család álláspontja szerint ugyanis a rendőröknek el kellett volna venni a légpisztolyt Krisztiántól, és intézkedniük kellett volna a pszichiátriára való beszállításáról. Dr. Győző Gábor szerint a rendőrségnek bizonyítékként kellett volna lefoglalnia a légpisztolyt, mert "az egy bűncselekmény elkövetési eszköze volt, még akkor is, ha nem lőfegyver". Ráadásul álláspontjuk szerint így megelőzhető lett volna a későbbi incidens is.

Krisztián pszichiátriára való beszállítása iránt pedig azért lett volna fontos intézkedni az ügyvéd szerint, mert ezt csak a hatóság teheti meg.

"A pszichiátriai betegekre az a jellemző, hogy nem mindig van bennük együttműködési készség, és valamilyen mértékű erőszakkal tudják rávenni őket, legalábbis egy ideig, arra, hogy megfelelő ellátást, gyógykezelést kapjanak. Ebből a szempontból az ellátórendszernek is van hiányossága, hiszen arra csak a rendőröknek van lehetősége, hogy valakit erőszakkal pszichiátriára szállítsanak.

A mentő és a rendőrök bevihetik egy polgári pszichiátriára, ott elrendelhetik a kötelező pszichiátriai gyógykezelést, amit a bíróság felülvizsgál. Tehát van rá mód, hogy valakit az akarata ellenére ideig-óráig benntartsanak” - fogalmazott a család jogi képviselője.

Krisztián elfogásának körülményeivel kapcsolatban pedig bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettének fennáló gyanúja miatt tettek feljelentést.

"Nem tartjuk lehetségesnek, hogy Krisztián sérülései keletkezhettek úgy, ahogy a rendőrök állítják. Azt nehezen lehet vitatni, hogy a TEK kiszállása indokolt volt-e, mert egy lakó bejelentést tett, hogy állítása szerint Krisztián megfenyegette őt egy fegyverrel. Abban a pillanatban a hatóságok csak annyit tudtak, hogy egy férfi bezárkózott a lakásába egy fegyverrel, ami akár éles lőfegyver is lehet. A rendőrök állítása szerint Krisztián nemcsak rájuk fogta a fegyvert, hanem többször lőtt is, szerintünk nagy valószínűséggel ez nem felel meg a valóságnak. A rendőrök viszont ezzel indokolják a fellépésüket"

- mondta lapunknak dr. Győző Gábor, aki azt is hozzátette: a fegyverszakértői vélemény szerint Krisztián légpisztolyából már nem lehetett lövedéket kilőni, mert nagyon régi.

A család jogi képviselője szerint, olyan bizonyítékok is a rendelkezésükre állnak, miszerint a TEK tudta, hogy pszichés beteggel szemben intézkednek. Dr. Győző Gábor lapunknak azt is elmondta, hogy kérték a TEK felvételeit az akcióról, de egyelőre nem kapták meg. Pedig az ügyvéd szerint ez nagyon fontos lenne.

A fodrászüzletben való incidens kapcsán megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez irányítottak minket. Illetve kerestük a Terrorelhárítási Központot is, ahonnan szintén azt válaszolták: "Az ügyben az eljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja, így azzal kapcsolatban nem áll módunkban tájékoztatást adni".

Kérdéseinkre végül a Központi Nyomozó Főügyészség írásban annyit közölt: "A megjelölt ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az elfogással összefüggésben a férfi jogi képviselőjének feljelentése alapján hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt külön eljárást folytat".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tisztelt fapados légitársaságok, meddig szórakoztok még a befizetett pénzünkkel?

Szerzőnk időben kinn volt a reptéren, minden szabályt betartott, mégsem szállhatott fel az egyik legismertebb fapados cég görögországi járatára.
Fotó: JESHOOTS-com/Pixabay - szmo.hu
2021. július 20.


Link másolása

hirdetés

Hajnalban azzal a naiv hittel szálltam taxiba, hogy ilyenkorra már a krétai tengerparton heverészek majd. Most mégis a reptéri kávézóban ülök egy túlárazott kapucsínó fölött, és azon töprengek: mégis hogy történhet meg olyasmi, mint ami velem történt ma reggel?

Az még hagyján, hogy az ismert fapados légitársaság össze-vissza variálta a járataim indulási idejét az elmúlt hetekben - pandémia van, vagy legalábbis a pandémia szünete két felvonás közt. Érthető, hogy sok helyen még akadozik a rendszer.

A becsekkolás mindig is sok apró részfeladatot vont maga után, a poszt-korona világban azonban további macerákkal is terhelik az utasokat. Így a szokottnál is nagyobb a kockázat, hogy valamit elveszít, elront, elnéz az ember.

Amíg korábban egy túlméretezett samponos flakon miatt lehetett jól megszívni, most kibővült az arzenál: oltási igazolvány, PCR-teszt, a célországba való belépéshez szükséges QR-kód, PDF-ek, na meg a szokásos papírhalom. És akkor még ki sem tértünk a kilókra, centikre, apró betűs, megcsillagozott, zárójeles feliratokra.

Megannyi buktató, aminek más szerepe sincs, mint hogy az egyszeri utas belezavarodjon. Aztán a gatyáját is ráfizesse a reptéren, ha még fel óhajt szállni az általa már egyszer kifizetett és lefoglalt járatra.

Én a magam részéről sprinteltem már eleget reptereken át az elmúlt 15 évben. Most a legkevésbé sem vágytam ilyen élményre, mielőtt végre kiszabadulnék az országból.

Éppen ezért két órával a gépem indulása előtt már egy rakás papírral, letöltött dokumentummal, alaposan bepakolt, lemért csomaggal álltam a megfelelő sorban. Csakhogy ez marhára nem érdekelt senkit.

hirdetés
Hamar egy kafkai per vádlottja lettem, akinek védekezni semmi joga, hiszen ő követett el… na de mit is?

Az elején úgy tűnt, minden rendben van. Elfogott a régről ismerős reptéri hangulat: szüttyögtem a végtelenbe hömpölygő sorban.

Közben konstatáltam, hogy az amúgy 7:50-re kiírt gépem azóta 7:10-re került át. Na és? Sebaj, hiszen időben vagyok. Igaz, békeidőben még nem telt utasonként 20 percbe a becsekkolás, ám ez láthatóan már a múlté. A kordonok még két kanyarra osztották a sort, ami alig moccant valamit előre.

“Ugye, nem lesz ebből gond?” - villant át az agyamon a gondolat, ami teljesen abszurdnak tűnt. Mégis hogy felelhetne érte az utas, ha túl lassú a becsekkolás? Csak nem mennek sehová, amíg nem győződtek meg róla, hogy mindenki a fedélzeten van - nyugtattam magam.

Az aggodalom azután mégis utat tört magának, és megszólítottam a mögöttem álló srácot:

“Bocsánat, te is Heraklionba mész?”

“Hát persze” - közölte nagy mosollyal -, “ne aggódj, még csomóan oda tartunk.”

Innentől nem aggódtam.

Amikor azonban végre a check in-pultig értem a dokumentumköteggel, az ügyintéző sajnálkozva végigmért:

“Ja, Heraklionba tíz perce bezárt a kapu.”

Éreztem, hogy a pulzusom enyhén megemelkedik, mégsem hittem el egyből, hogy ez megtörténhet.

“Dehát sorban állok, itt vagyok két órája, és nem csak én!” - érveltem. Erre a mögöttem álló srác és barátnője is előkerült, majd megjelent egy apuka négy kisgyerekkel.

“Mindannyian itt állunk órák óta” - magyaráztuk, mire az ügyintéző vállat vont:

“Ja, dehát mi kiabáltunk záráskor, kétszer is, hogy Heraklion!”

Tehát a zsibongó tömegben kellett volna meghallanunk, ahogyan a nő kétszer elkiáltja magát, és azzal a lendülettel átrepülni a többi sorbanálló feje fölött, akik mind ugyanúgy várakoznak előttünk.

Nem járt jobban az a férfi sem, aki egy másik gépre várt, és akit sms-ben tájékoztattak róla, hogy a járata két órát késik - arról viszont már nem szóltak, hogy a becsekkolás az eredeti időben ér véget. Annak dacára tehát, hogy a felszállási időpontokat az utolsó percekig cserélgetik, a kaput az eredeti időpontban zárják. Nem tetszik érteni? Ja, hát tetszett volna elolvasni a szabályzatot!

Félreértés ne essék: az tök érthető, hogy a fapadosoknál nem hunynak szemet a szabályok tudatos kijátszása fölött. Az már kevésbé, hogy egyrészt direkt szívatósra alkotják meg őket, másrészt amikor maguk a dolgozók is belegabalyodnak, minden mulasztás vagy bénázás felelősségét az utasra terhelik.

Nem ecsetelném a húsz perces szenvedést, aminek során sikerült megértetnünk, hogy a pénzükért cserébe szeretnénk felszállni a repülőre.

Habár itt szerencsére nem (annyira) szabadultak el az indulatok, nekem egyből eszembe jutott a Black Mirror egyik részének jelenete: amikor a járatát törlik, a jobb sorsra érdemes főszereplő hiába akad ki teljes joggal, hiszen felemeli a hangját a reptéri alkalmazottal szemben. Aki csúnyán beszél, annak természetesen nem lehet igaza - mint azt egy szélesen vigyorgó biztonsági őr viselkedése is megerősíti. Nem a jelen írás keretei közt, de megérné töprengenünk a jelenségen: vajon mennyit von le egy ember személyes igazságából, ha kiakad és anyázni kezd, valamint mennyit ad hozzá, ha udvariasan mosolyogva védi a védhetetlent? Sokan a baltás gyilkosról sem feltételeznénk rosszat, amíg egyébként szépen köszön a szomszéd néninek. Ezt a műsort ajánlom a témában.

A személyzet végül lázas telefonálgatásba kezdett, azután közölték: a kapitány úr megvár bennünket, ha sprintelünk. Hát, akkor sprinteljünk - gondoltam. Mégsem úszhat meg minden kellemetlenséget az ember.

A sprint egészen az átvilágításig tartott, ahol egy biztonsági őr állta az utamat:

“Elnézést, de kinyomtatott beszállókártya nélkül nem engedhetem át” - közölte.

Az ügyintézőknek ugyanis húsz perc győzködés, telefonálgatás, iratellenőrzés során sem sikerült odaadniuk a beszállókártyámat. Innentől azonban hiába is bizonygattam, hogy a malőr nem az én hanyagságom következménye.

A biztonságis hölgy csak a vállát vonogatta, mondván, ők nem állnak a fapados cég alkalmazásában. A helpdesknél aztán megtudhattam: jogomban áll panaszt tenni, esetleg egy következő járatot foglalni magamnak - természetesen újabb súlyos összegért, ahelyett, hogy mondjuk ennek az árát visszakapnám.

Tragédia persze nem történt. Még most, helyben foglaltam egy másik gépre.

De mi van azokkal, akik az utolsó összekuporgatott filléreiket költik egy fapados járatra? Ők vajon miféle segítségre támaszkodhatnak egy ilyen helyzetben, és kinek a hanyagságából bukják a régóta halasztódó nyaralást?

A kisember számára csábító ajánlat, hogy néhányezer forintért járhatja be Európa legjobb helyeit - ezért cserébe viszont amit nyerünk a réven, azt általában elveszítjük a vámon.

A fapadosok a kapkodásunkon, az utazás előtti stresszes állapotunkon nyerészkednek. Ki vágyik erre, amikor szeretné maga mögött hagyni és kipihenni az év fáradalmait?

Ha ugyanis nyugodtan, kiszámíthatóan és biztonságosan szeretnénk utazni, akkor - tapasztalatom szerint - minimum másfélszer annyi pénzt kell rászámolnunk a fapados jegyünkre.

Nem óhajt két órán át sorban állni? Feladna értelmes méretű bőröndöt, amit nem kell egy rózsaszín keretbe szuszakolni? Harapna valamit az úton? Nem szeret leghátul zötykölődni a turbulenciában? Akkor legyen szíves perkálni! Így lesz a tízezerből ötvenezer forint.

Én legközelebb inkább egy megbízható nagy cég “all inclusive” ajánlatára szavazok, és ha már feltöltődni szeretnék, megspórolom a pánikot, a kapkodást és a ráfizetést.

A fapadosok károsultjainak pedig üzenném: remélem, senki nem mulaszt el panaszt tenni, aki önhibáján kívül hasonló helyzetbe került. Lehet, hogy egy cég belső szabályzata, vagy az abból fakadó visszásságok ellen szót emelni szélmalomharc, de ne becsüljük le a kritikus tömeg erejét.

 


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Kordos Szabolcs: Berki Krisztián sikere előtt kicsit értetlenül állok

A Showbusiness, Hungary című könyv szerzője szerint Győzike ösztönös marketingzseni, az influenszerek rajongói pedig gyakran fanatikusabbak, mint a hagyományos sztárokéi. Interjú.

Link másolása

hirdetés

Kordos Szabolcs legújabb sikerkönyve, a "Showbusiness, Hungary", ahogy a cím sejteti, a hazai sztárok világát mutatja be. Foglalkozik azzal, hogy mennyire gazdagok a hazai hírességek, a menedzserek munkájával, megtudhatjuk, hogy lehet elejét venni egy-egy botrány kitörésének, de külön fejezet szól a Barátok köztről és az influenszerekről is.

- A Showbusiness Hungary nem az első könyved, amely egy szubkultúra kulisszái mögé visz el. Írtál többek között luxusszállókról, taxisokról, légi közlekedésről. Hogy kezdődött ez a sorozat?

- Nagyon-nagyon régen Kecskeméti Dávid fotós kollégámmal megjelent egy könyvünk. Az volt a címe, hogy Tilos a belépés. Csupa olyan izgalmas helyre mentünk el, ahová átlagemberként nehéz besétálni. A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájától kezdve a metró alagúton át a Four Seasons elnöki lakosztályáig sok helyre eljutottunk.

Engem rettentően érdekelt addigra a luxusszállodák világa. Kezdő újságíróként sokat jártam ilyen helyekre, vártam a Magyarországra érkező sztárokat a „lobbyban”. Sokszor elgondolkoztam a recepciósokkal szemben ülve, hogy nekik vajon milyen életük lehet?

Kicsit a magyar valóságban mozognak, kicsit azonban egy különleges nemzetközi miliőben.

Érdemes lenne őket kifaggatni.

hirdetés

Azt már tudtam, hogy ez egy zárt világ, nem könnyű megnyitni az érintetteket. Akkor találtam ki a módszeremet, hogy a szakmában jártas embereket környékezek meg és anonim interjúkat készítek velük. Ezt a módszer követem azóta is.

- És a jelek szerint az olvasókat is érdekli.

- Igen. Rögtön az első kötet, a Luxushotel, Hungary nagy siker lett, hazai viszonyokban mondhatni, hogy bestseller. Ez nemcsak abból látszik, hogy elkészült második része is, hanem a sokadik újranyomásból is. Kilenc évvel a megjelenése után még most is kint van a piacon új borítóval.

Azóta a Hungary sorozat kilenc kötetesre bővült, a lefrissebb darabja a Showbusiness, Hungary.

- Volt olyan téma, amin elkezdtél dolgozni, de utóbb elvetetted? Vagy a kiadó lebeszélt róla?

- Ilyen nem volt, az viszont állandó, hogy olvasók keresnek meg témaötletekkel. A könyvelők életétől kezdve a tanárokon át az egészségügyet feltáró riportkötetig sok minden felmerült. Szerencsére van még témám bőven, igazából az a nehézség, hogy kiválasszam, mi legyen a következő. Mindig törekszem arra, hogy a bemutatott világokban legyen valami elérhetetlenség, glamour.

- Sok könyv megjelent már a magyar celebvilágról. Mi az, amit úgy éreztél, nem írtak még meg?

- Szerintem kimondottan ilyet, mint a Showbusiness Hungary, nem írtak még. Legalábbis én nem találkoztam vele, márpedig eléggé közelről figyelem a könyvpiac és a sztárvilág történéseit.

Olyan könyv volt már szépszámmal, amit hírességek írtak a saját életükről, vagy egy újságíró az ő történeteiket gyúrta egybe. Rengeteg interjúkötet is megjelent már. Ám olyan riporttal, ami ezt az egész iparágat kívülről-belülről, a sztárokat körülvevő emberek, menedzserek, producerek, újságírók és persze maguk a hírességek szemszögéből mutatja meg, nem találkoztam még.

Számomra a Showbusiness annyiban eltér a sorozat korábbi darabjaitól, hogy a szórakoztatóipar/média világban én is otthonosan mozgok.

Évekig voltam sztáros újságíró, dolgoztam a kommunikációs szakmában, televíziók környékén, beleláttam ebbe a világba.

Rengeteg kérdést kaptam a pályám során, hogy hogyan működnek a dolgok valójában, miért ebből lett sztár és nem abból, mennyit lehet ezzel valójában keresni? Miért van ebből botrány, amikor abból nincs?

Ezekre a kérdésekre próbáltam választ adni.

- Azt mi alapján döntötted el, hogy kinek írod ki a nevét, és ki az, akire legfeljebb csak utalsz?

- Nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne legyen a könyvből kibővített pletykamagazin, ami az egyes sztárok lejáratására szolgál. Az összes többi könyvemnél is szempont volt, hogy nem szabad senkit kipécézni, mert az egyéni sztorikon keresztül a világ működését akarom bemutatni.

Általában azokat említettem név szerint, akiket muszáj volt, mert esetükben minden körbeírás ellenére ordít, hogy ki a megszólaló. Ha például a Barátok köztről beszélünk, akkor mindenkinek Kalamár Tamás jut eszébe. Ő volt ennek a sorozatnak az atyja. Nincs értelme Istvánnak nevezni.

- Sztár, híresség, celeb. Ezek rokon fogalmak, de mégsem fedik le teljesen egymást. A könyved kikkel foglalkozik?

- Ebben a könyvben olyan emberekről írok, akiknek a nevét ha elkiáltjuk a 4-es 6-os villamoson, akkor 10-ből legalább 5 ember felkapja a fejét, azonnal tudja kiről van szó. Ez a sztárság egyik fokmérője.

A másik fokmérő talán az, hogy mennyire eladható a sztár, mert lehet, hogy ismernek valakit, de annyira rossz a megítélése, hogy például egyetlen cég, nagyvállalat se állna be mögé, nem szeretné, ha a termékeit az adott figura reklámozná. Ha ezt az osztályozást nézzük, akkor pénzben is jól kifejezhető, hogy mennyit ér egy sztár.

Sok ember lesz ugyanis híres anélkül, hogy igazi tartalom, vagy teljesítmény állna mögötte.

- Azért én úgy látom, igazán hosszútávon csak azok tudnak a toppon maradni, akik hajlandók munkát belefektetni.

- Ez pontosan így van. Egyrészt meg kell újulni, másrészt rettentő sok munkát kell beletenni. Harmadrészt nem árt valami tehetség. Azt is tehetségnek nevezem, ha valaki képes másokat bármilyen módon szórakoztatni, a figyelmüket fenntartani.

Elképzelhető, hogy valaki ideig-óráig híres lesz, és szakíthat ebből magának különböző előnyöket, de hogy 10-20 éven keresztül fenntartsa az érdeklődést maga körül, ahhoz azért nagyon sokat kell tenni.

 

- Ilyen szempontból érdekes volt számomra, amikor azt írod a könyvben, hogy Győzike ösztönös marketing zseni. Előszeretettel szoktam példálózni vele. Mert bár a Győzike jelenség nagyon távol áll tőlem, ahhoz, hogy valakit – ráadásul egy ilyen nehéz személyiséget - ilyen hosszú időn keresztül foglalkoztasson a média, és ennyi nézője legyen, ahhoz tudni kell valamit.

- Így van. Nyilván az ő imidzse, elismertsége nincs mondjuk Presser Gáborral egy súlyban, de folyamatosan fenntartja az emberek érdeklődését. A közönség nagy részét pont azzal szórakoztatja, hogy megosztó személyiség. Bőven vannak azonban, akik csak szeretnének ennyire megosztó személyiségek lenni és a kutyát sem érdeklik.

- Ez már nem kapcsolódik szorosan a könyvedhez, de érdekel a véleményed. Amit végképp nem tudok sehova tenni, az a Berki Krisztián jelenség. Még most, ennyi év távlatából sem látom, hogy mi volt az a tett, az a teljesítmény, amivel ő így ki tudott emelkedni, és ennyire ismertté vált.

- Ráadásul mellette ismertté vált Hódi Pamela is, aki mostanra teljesen levált róla, és saját, hatalmas online rajongótábort épített fel. Fogalmazzunk úgy, hogy Berki is inkább a megosztó figurát hozza mint az elismertet.

Megmondom őszintén, hogy az ő sikere előtt kicsit értetlenül állok.

- Nagyon sok témát érintesz a könyvben. Számodra melyik volt a legérdekesebb?

- Érdekelt az influenszerek világa. Magyarországon is kialakult egyfajta kettős celeb státusz. Vannak a hagyományos hírességek, akiket milliók ismernek. Sebestyén Balázs, Gálvölgyi János vagy Liptai Claudia neve mindenkinek mond valamit, aki nem szatyorban élte le az elmúlt évtizedeket. Régebben egyszerű volt a képlet: aki főműsoridőben szerepel a tévében, az híres.

Alapvetően ez még mindig így van, de azért közben kezd kialakulni egy alternatív, szubkulturális celebvilág is. Ezek az újfajta sztárok a széles közvélemény előtt kevésbé ismertek, azonban ők is több százezres vagy akár milliós eléréssel rendelkeznek és rajongóik gyakran sokkal fanatikusabbak mint a hagyományos sztároké.

Ugyanakkor, azt is sokan elmondták már, hogy hiába próbálják meg a televíziók a népszerű netes influenszereket átemelni abban a reményben, hogy majd kapnak velük egymillió új nézőt, ez nem feltétlenül járható út.

Az influenszerek a saját közegükben működnek jól, ahol maguk alakítják a szabályokat, annyiszor veszik fel a pár másodperces bevágást, ahányszor csak akarják, az otthoni forgószékükben ülnek és a saját közönségükhöz beszélnek.

- Talán az is benne van, hogy a követőik nem mennek velük a tévébe, mert nem hajlandóak megváltoztatni a médiafogyasztási szokásaikat.

- Nem, mert cikinek érzik, és azt is cikinek gondolják, hogy a kedvencük eladta magát.

- Már a beszélgetés elején céloztál rá, hogy bőven van még témád. Azt tudni, hogy konkrétan miről fog szólni a következő könyv?

- Sok mindenen gondolkozom. Szexipar, éjszakai élet, kamionosok… Nem tudom még pontosan. Amelyik legjobban megmozgatja a fantáziámat. Egyelőre ezt a kötetet pihenem ki, ilyenkor mindig van egy kis írásundorom, ami idővel remélhetőleg megint átfordul majd írásvággyá. De ahhoz kell néhány hét.

címfotó: Móricz Sabján Simon

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: