Ha már tízcsilliárdokat ölünk belétek, fiúk, lassan meg kéne tanulni focizni
Tegnap két dolgot néztem meg a tévében. A magyar-portugál Eb-meccs első félidejét, és a második utolsó tíz percét (mint kiderült, az is bőven elég volt), aztán találomra átkapcsolva egy közéleti műsort, ahol az egészségügyi szakdolgozók érdekképviseletének nevében nyilatkozott egy hölgy arról a friss felmérésről, miszerint az egészségügyisek FELE gyakorlatilag azonnal el fogja hagyni a pályát, amint meglesz az új állása.
Ez ugye nem az orvosokat jelenti, hanem az ápolókat, szakasszisztenseket, beteghordozókat, és úgy általában mindenkit, akik az elmúlt egy évben emberfeletti megpróbáltatásoknak kitett magyar egészségügy tartóoszlopai. Nélkülük nincs ellátás, pont. A felmérés szerint most, hogy lejár a felmondási stop, ezeknek az embereknek már kész tervük van a távozásra: egyhatoduk azonnal nyugdíjba megy, egyharmaduk teljesen elhagyja a pályát, a többiek már külföldi állásokról tárgyalnak, illetve kapják sorozatban az ajánlatokat a magánegészségügyből. A képviselőjük szerint egy-két hónap, és el fognak tűnni a rendszerből. Amikor a riporter megkérdezte, meg lehet-e ezt a (szerintem Armageddonnal felérő) katasztrófát állítani, az volt a válasz: igen, egy azonnali, jelentős béremeléssel.
Ekkor kapcsoltam vissza a meccsre, ahol könnyes szemű focistáink épp a kapitális zakót gyászolták. És igen, eszembe jutott, hogy mindezt havi 2-3 milliós fizetésért teszik, miközben egy kezdő ápolónő bére nettó 160 ezer forint.
Makacsul tartotta magát bennem a rossz érzés, és a gondolat: ha egy országban ekkora baj van, ha ilyen döbbenetes aránytalanságok vágnak mellbe egyetlen nyáresti tévézés során, akkor itt már nem elég a kényelmes, közhelyes helyi érzéstelenítő, miszerint "ne legyünk már demagógok".
De, legyünk. Már ha az demagógia, hogy úgy gondolom: ha egy ilyen kicsi, számtalan nehézséggel küszködő ország, mint mi, tíz, sőt százcsilliárdokat öl a fociba, most már több mint egy évtizede, akkor kedves könnyes szemű, gyászoló, milliós fizetésű fiúk: ezért a pénzért lassan tán meg kéne tanulni focizni.
Ne értsetek félre: meggyőződésem, hogy a népléleknek a foci fontos. A világon mindenütt az. Nincs még egy sport, aminek ilyen globális, mentális "feldobó" ereje van, ami ennyire lelkessé, büszkévé, önfeledté tud tenni ennyi embert. És ilyen összetartozás-tudatot képes teremteni. De csak akkor, ha nyerünk – vagy legalább szoros döntetlent játszunk.
A tegnap esti meccs viszont nekem azt bizonyította: ez így, fiúk, bizony nagy luxus. Tudom, hogy a portugálok a címvédők, meg ott van Ronaldo, de azért az nincs rendben, hogy 85 percig szaladgáltok a pályán (igen, láttam, hogy komoly, darálós küzdelem folyt közben, lőttünk egy les-gólt is, a mai foci már csak ilyen, ezt nektek kell a legjobban tudnotok), aztán az utolsó öt percben úgy bevágnak nektek három gólt, mint a huzat. Ebből kettőt a 36(!) éves Ronaldo. Engesztelő mosollyal.
Miközben (és most megint demagóg leszek) az általatok képviselt országban milliók nézegetik huszadika után, hogy vehetnek-e egy fél kiló cseresznyét, vagy az már nem jön ki, az már megengedhetetlen dőzsölés. Ápolók, beteghordozók, tanárok, nyugdíjasok, sorolhatnám. Akik közül biztos sokan drukkoltak nektek tegnap, és megérdemelnének annyit, hogy legalább büszkék lehessenek rátok egy kicsit. Ehelyett megalázottnak érezték magukat.
Én nem tudom, mi a baj a magyar focival. Nem tudom, hogy a mi agyondédelgetett futballistáink mitől "törnek meg" 85 perc után (ez volt az egyik érv, hogy megtörtek, amit őszintén sajnálok, de hát ugye egy meccs 90 percig tart, gondolom, ez senkit sem ért meglepetésként, úgy kell felkészülni, hogy azt a 90 percet lehetőleg kibírják a játékosok).
Arra is emlékszem, hogy öt éve a magyar fiúk kis híján megverték a portugálokat, és volt hajdanán egy ma már csak a legendák ködébe vesző Aranycsapat is, akik egész jól rugdalták azt a labdát, pedig kétlem, hogy annyi minden a fenekük alá lett volna rakva, mint a mostaniaknak. Szóval nem tudom, mi itt a baj. Ezt boncolgassák a szakértők.
A küzdeni akarás meg a kitartás a versenysportban alap, nem dicsérendő érdem. És a focit nem küzdeni akarásra játsszák, hanem gólra.
Az a véleményem, fiúk, hogy a teljesítményetek alapján egyszerűen nem kéne ennyi pénzt kapnotok. Előbb meg kéne tanulni focizni. A millióitokat pedig a nyomorgó egészségügyisek közt kéne szétosztani. Ők legalább bizonyították, hogy nem törnek meg 85 perc után.