Magyar Péter: Nem uralkodni fogok, szolgálni fogom a hazámat
„Én nem uralkodni fogok, szolgálni fogom a hazámat” – mondta első miniszterelnöki beszédében szombaton Magyar Péter. A kormányfő Antal József szavait idézte fel, amik kijelöli ennek az útját.
Magyar azt mondta: ő nem különb bárkitől az országban, és azért van most a miniszterelnöki székben, mert a magyarok milliói változást akartak. A komrányváltás szerinte figyelmeztetés minden miniszterelnök számára arra, hogy a hatalom múlandó. A döntéseik következményei azonban generációkon át velünk maradnak.
Magyarország mindig talpra tudott állni, most pedig azon kell dolgozni, hogy milyen lesz „az otthonunk, a sorsunk, a gyerekeink és az unokáink jövője.”
Magyar Péter szerint Magyarország miniszterelnökének lenni megtiszteltetés.
Szerinte példátlan az az út, amit az elmúlt két évben Magyarország, a magyar emberek megtettek, és megköszönte nekik ezt. Mint mondta: a magyar emberek arra adtak felhatalmazást, hogy lezárják az évtizedek sodródását, illetve, hogy ne csak kormányt, hanem rendszert is váltsanak. Rendszerváltás és igazságtétel viszont nincs megbékélés nélkül, de szerinte ez nincs szembenézés nélkül. Mint mondta: a magyar nép nem fogja megtenni azt a szívességet, hogy ez a szembenézés elmaradjon.
– utalva Gyurcsány Ferencre és Orbán Viktorra.
Ezután a miniszterelnök arról beszélt, hogy „egy olyan országot örököltünk, ahol a magyar emberek fele 300 ezer forintból kísérel megélni”. Szót ejtett a gyermekvédelemről, ami szerinte kiszolgáltatott gyerekeket hagyott magára, miközben ezermilliárdok tűntek el „alapítványokból, a Nemzeti Bankból, túlárazott és felesleges beruházásokkal és politikai klientúra zsebében”.
Szerinte ezért egy szűk elitet leszámítva az egész ország súlyos árat fizetett ezért, a fideszes, a baloldaliak, a kiábrándultak és a Mi Hazánkra szavazók is. „Ami történt, az nem a magyar emberek hibája” – tette hozzá.
Szerinte az Országgyűlésből kihullott ellenzéknek is van felelőssége, és azt mondta, a magyar nép nem olyan politikai elitet érdemel, amilyen az elmúlt években képviselte.
„Megfogadjuk, hogy olyan országot építünk, ahol a politika képes biztonságot, közös célokat adni, ahol a családok képesek meghallgatni egymást, és örülni annak, hogy ugyanahhoz a hazához tartoznak.
– mondta Magyar Péter.