SZEMPONT
A Rovatból

Kovács Kokó István: Biztos vagyok benne, hogy rengeteg gyerekben merül fel, hogy ezt én is ki akarom próbálni

Kokó azt mondja, a Sztárbox hatására még sok felnőtt ismerősében is felmerült, hogy hobbiszinten kipróbálja az ökölvívást, amit Kabát Peti KO-ja ellenére nem tart életveszélyes sportágnak. De a bunyóban szerinte benne van ez a fajta befejezés.

Link másolása

Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok bokszoló látja el a Sztárbox szakmai felügyeletét. Ő felel az edzők, a sportfelszerelések és a ring kiválasztásától kezdve egészen a hivatalos személyek és bírák kijelöléséig minden szakmai részletért.

Arról beszélgettünk, mekkora hatása lehet szerinte az RTL műsorának a hazai ökölvívás népszerűségére, és mit gondol arról, ami vasárnap Kabát Petivel történt, aki néhány pillanatra az eszméletét is elvesztette, miután Rácz Jenő kiütötte a ringben.

– Volt fél év felkészülés, mielőtt kiálltak a ringbe a versenyzők. Mire elég ez a fél év? Biztonsággal fel tudtak készülni arra, ami esetleg megtörténhet?

– Ez valóban egy veszélyes sportág, de nem életveszélyes, legalábbis nem kell azzal számolni, hogy maradandó, súlyos sérüléseket szerezhetnek. Valóban előfordul az ökölvívósportban az eszméletvesztés. Ezt láttuk most is. De nem erről szól az ökölvívás. Amikor a sztárok elvállalták, ezzel is képben voltak. Természetesen erre fel lehet készülni. Minél régebb óta űzi valaki ezt a sportot, annál jobban fel tud készülni, de

van olyan, akit a 30 éves pályafutása végén ütnek csak ki.

Nem is biztos, hogy a felkészülés ideje határozza meg azt, hogy ki van veszélyben, és ki nincs.

– Mi a fiziológiája annak, mi történik, amikor valakit kiütnek? Ez egy agyrázkódás?

– Ha minden igaz, akkor az agy hozzáér a koponyacsonthoz, és ez okoz egy rövidzárlatot, amely egyébként maga az agyrázkódás.

Ez egy 8 napon belül gyógyuló, egy picit sem súlyos sérülésnek minősül.

Nagyon-nagyon ritkán jár amnéziával, pillanatnyi eszméletvesztéssel. Nem egy szerencsés dolog természetesen, főleg ha sűrűn előfordul az emberrel, de nem ez az ökölvívás, miközben persze mindenki ezért nézi. A bunyóban ez benne van, ez a fajta befejezés. Erre belül minden bunyós lélekben fel kell, hogy készüljön. Még olyanról is hallottam, hogy egy újságíró azért, hogy megfelelő módon átérezze az ökölvívást, kiüttette magát, hogy kipróbálja ezt a fajta eszméletvesztést. Ezt azért nem ajánlom senkinek.

– Ezután mennyi időt kell lábadozni, gyógyulni?

– Nem tudom, az agyrázkódásnak milyen specifikációja van, de azt tudom, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülésről beszélünk, azt is el tudom képzelni, hogy ma már semmi baja Kabát Péternek, de az is lehetséges, hogy ma még fáj egy picit a feje.

– Ő mit hibázott?

– Rácz Jenőnek volt villámgyorsan fogadó jobb csapottja, illetve hibázott Kabát is természetesen,

rosszul védekezett, gyakorlatilag beleugrott a pofonba.

Azért azt is tegyük hozzá, hogy ez itt két erő találkozása. Egyrészt Kabát Péter ugrott neki Rácz Jenőnek, másrészt pedig Rácz Jenő egy fogadó ütéssel megállította az épp levegőben tartózkodó ellenfelét.

– Amikor egy olimpiai aranyérem bármilyen sportágban megszületik, akkor özönleni kezdenek a gyerekek az adott szakosztályokra. A Sztárboxnak is lehet ilyen hatása?

– Az, hogy főműsoridőben egy kereskedelmi televízió most már negyedik hete folyamatosan ökölvívást közvetít, egész biztos, hogy automatikusan generál érdeklődést a sport irányába, minden korosztályban. A nézettségi adatok azt mutatják, hogy az egész ország ezt nézi. Ha valami nagyon nem szimpatikus dolog lenne, akkor nem néznék az emberek. Hogy nézik, ez egyben azt is jelenti, hogy amit látnak, az tetszik nekik. A gyerekek látják, hogy a sztárjaik, akiket akár a színházban, akár a színpadon, akár a zenészként követnek, valami olyat csinálnak, és olyanról beszélnek, csupa pozitív dologról, amit eddig még nem láttak, vagy amivel még nem találkoztak.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg gyerekben merül fel annak a lehetősége, hogy ezt én is ki akarom próbálni.

De nem csak gyerekekben. Számtalan ismerősömtől futott be kérdés, hogy most a sztárok meghozták a kedvét, és szeretne hobbiszinten ezzel a sporttal foglalkozni. Tegyük hozzá, hogy ma Magyarországon lényegesen több hobbiökölvívó van, aki kiegészítő sportként a munkája mellett, akár már felnőttként, csak heti egy vagy két alkalommal jár le edzésre, mint ahány versenyző.

– A Sztárbox versenyzői között van olyan, akiből lehetne profi?

– Minden sportágra igaz, nem csak az ökölvívásra, hogy ezt bizonyos életkor fölött már nem tudod megtanulni. Van egy csomó olyan dolog, amit egyszerűen képtelenség 20-30 éves korban megtanítani valakinek. A mozgásoktól kezdve, a különböző emberi reakcióktól kezdve az érzékszervek működéséig.

– Csak az érdekel, hogy azért van-e köztük, aki ügyes?

– Olyan nagyon sok. Mindegyik. De itt inkább az számomra nagyon fontos, hogy mindegyikük, mind a 24-en vereségtől, győzelemtől függetlenül azt mondta, hogy

köszönik, hogy rájuk gondoltunk, hogy ők ebbe a műsorba beléphettek, és elkezdhették a felkészülést, mert nem gondolták volna soha, hogy ez ilyen csodálatos sportág.

Elmondták, hogy nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki fejlődésen mentek keresztül, és amikor eljutottak odáig, hogy a mérkőzés eljött, addigra már olyan állapotba kerültek, és annyira közel kerültek ehhez a sportághoz, hogy hálával tartoznak nekünk, meg az edzőiknek, hogy ez megtörténhetett velük.

Andreas Rentz/Bongarts/Getty Images

– Ha most a műsor hatására bárki azt mondja, hogy ő is át akarja élni ezt az élményt, kik azok, akiknek ajánlott, és kik azok, akiknek semmiképpen sem, hogy megpróbálják?

– Olyan nincs, akinek semmiféleképpen nem ajánlanám, az ökölvívás kortalan. Bizonyos terhelések egy adott kor után már természetesen nem egészségesek, de például itt volt Szegő Bandi bácsi, most halt meg. 75 éves volt, nem is olyan rég, hogy megültük a születésnapját. A születésnapján egy bokszteremben köszöntöttük, és ott adtuk át nekik a veterán bunyósok ajándékát, mert ő élete végéig bejárt és edzett.

Rengeteg ilyen embert ismerek, aki kortalan, 70-80 éves, és mindig jár edzésre.

Persze fiatalon igazán szórakoztató ez, amikor még dinamikus és ruganyos az embernek az izomzata, de valamilyen szinten, akár hobbiszinten is nagyon sokan vannak, akiknek nem a küzdelem kell, hanem az a fajta stressz-levezetés, amit akár zsákon gyakorlással, vagy edzéssel, az edzővel való iskolázással meg lehet oldani. Nem kell mindenféleképpen magával a combat-résszel, a test-test elleni küzdelemmel foglalkozni. Ettől még az ökölvívás ugyanúgy be tudja tölteni a legtökéletesebb kiegészítő sport szerepét mindenkinek az életében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A feltételezett új orosz űrfegyver visszalőhet minket a kőkorszakba – emberélet kioltása nélkül is
Nem emberi életeket, hanem a civilizációnk életszínvonalát és technológiai feltételeit vehette célba Oroszország azzal a rejtélyes űrfegyverrel, ami alacsony Föld körüli pályán okozhat beláthatatlan pusztítást - figyelmeztetnek az amerikai titkosszolgálatok.

Link másolása

Az, hogy Oroszország növeli az alacsony Föld körüli pályára állított katonai műholdak számát, nem újkeletű dolog: az amerikai hírszerzés először 2022 elején, az Ukrajna elleni invázió kezdetén jelezte az orosz űrtevékenység fokozódását, és nyomozni kezdett az ügyben.

A New York Times emlékeztet: a kémügynökségek arra jutottak, hogy Oroszország újfajta űrfegyver telepítésén dolgozik - egy olyan eszközön, ami alacsony Föld körüli pályán végrehajtott nukleáris robbanással bolygónk infokommunikációs rendszereinek egészét fenyegeti.

Ha a veszély valós, akkor egyben globális: az állítólagos űrfegyver azokat a szatellit hálózatokat veheti célba, amelyek mára fontosabbak talán a mélytengeri optikai kábeleknél is, hiszen a nemzetközi adatkapcsolat, a navigáció, a logisztika vagy például az online kereskedelem alapját, kvázi a világgazdaság egyik legfontosabb motorját jelentik.

Annak ellenére tehát, hogy emberéletet közvetlenül nem tudna kioltani, egy ilyen fegyver az egyik legnagyobb fenyegetés lenne, ami létezik.

A világunkat összekapcsoló sok ezer műholdat veszélyeztetheti az, ha Oroszország atomfegyvert juttat az űrbe - intett óvatosságra Antony J. Blinken amerikai külügyminiszter az egy hete rendezett Müncheni Biztonsági Konferencián is, ahol az oroszokkal az USÁ-nál sokkal jobb kapcsolatot ápoló kínai és indiai kollégájával is átbeszélte az űrbéli nukleáris fenyegetés lehetőségét. A politikus egyértelművé tette: ha Moszkva atomrobbantást hajtana végre a Föld körüli pályán, akkor a detonáció válogatás nélkül tarolná le a létfontosságú műholdakat, legyenek azok amerikai, kínai, indiai vagy bármely más nemzethez tartozó eszközök.

Akárcsak a Kessler-szindróma

Nem kell találgatni, hogy milyen globális károkat okozna egy ilyen támadás az egész világon, mert egy hasonló esemény lehetséges következményeit már 1978-ban leírták.

Donald J. Kessler, a NASA tudósa a róla elnevezett forgatókönyvben felvázolta: a Föld körül keringő űrállomások és műholdak megsemmisülése kommunikációs sötétségbe borítaná az emberiséget, és ehhez elég az orbitális pályán hagyott űrszemét néhány kisebb darabjának összeütközése is, ami láncreakciót indítana el a fejünk felett és elpusztítana minden űreszközt, a kommunikációs műholdaktól a Nemzetközi Űrállomásig.

Ha bekövetkezne, az globális katasztrófát jelentene, hiszen a törmelék komoly károkat okozna azokban a szolgáltatásokban, amelyektől jelenleg mindannyiunk életmódja függ.

Egyes számítások szerint az első műhold 1957-es fellövése óta az emberiség több mint nyolcezer tonnányi hulladékot hagyott Föld körüli pályán. A becslések kb. 2350 üzemképtelen műholdról, 28 ezer darab tíz centiméternél, illetve 900 ezer darab egy centiméternél nagyobb objektumról szólnak, és utóbbiak akár egyetlen egy darabja is elég lenne ahhoz, hogy elpusztítson egy használatban lévő űreszközt, ha összeütközik vele.

Kessler mindezt véletlen baleset következményeként vázolta fel, és nyilván eszébe sem jutott, hogy valaha valaki lenne annyira elvetemült, hogy nem csak előidézne egy ütközést, hanem egyenesen nukleáris robbantást hajtana végre a Föld körüli pályán, még tovább fokozva ezzel a végzetes hatást.

Ha két irányíthatatlan űrtörmelék véletlen találkozása is kommunikációs kőkorszakot idézhet elő (és erre szándékosság nélkül is egyre nagyobb az esély), el lehet képzelni, mit művelne egy irányított atomrobbanás láncreakciója.

Illusztráció: Európai Űrügynökség

Az USA szerint beláthatatlan következményekkel járna

Amerikai tisztviselők és külső elemzők úgy vélik, egy ilyen esemény bőven okozna akkora katasztrófát, mint a Kessler-szindróma.

Összeomlanának a globális kommunikációs rendszerek és az égadta világon minden meghibásodna, a segélyszolgáltatásoktól a mobiltelefonokon át a villamos energia generátorok és vízszivattyúk szabályozásáig, magyarán: működésképtelenné válnának a létfontosságú infrastruktúráink.

Ennek oka az, hogy egy orbitális pályán bekövetkező atomrobbanás iszonyatos mennyiségű űrtörmelékkel szórná meg a fent keringő kommunikációs eszközöket.

Ha egy ilyen végzetes esemény nem lenne önmagában is elég súlyos (de igen, lenne), még hosszú évtizedekre meg is pecsételné az emberiség sorsát, hiszen csak rendkívül lassan helyrehozható károkat okozna. Nagyon hosszú ideig az esetleg megmaradó műholdakkal se lehetne kapcsolatba lépni, a megsemmisült szatelliteket pedig nehéz volna pótolni, hiszen a szétszóródott törmelék ellehetetlenítené új eszközök fellövését és pályára állítását. Teljes kommunikációs sötétség. Akár évtizedekig.

Oroszország tagad

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy múlt heti nyilatkozatban kijelentette: ellenzi a nukleáris fegyverek űrbe történő telepítését, és hazája csak ahhoz hasonló képességeket fejleszt, amilyeneken az USA is dolgozik. Erre erősített rá a The Guardian szerint Szergej Sojgu védelmi miniszter, aki tagadta, hogy tervbe vették volna egy ilyen fegyver megalkotását.

„Nem telepítettünk az űrben nukleáris fegyvereket, vagy azok bármely elemét, hogy műholdak ellen használjuk őket, vagy hogy olyan mezőket hozzunk létre, ahol a műholdak nem tudnak hatékonyan működni”

– állítja Sojgu. A feltételezett nemzetközi fenyegetés kapcsán a politikus azt mondta: az orosz szándékokról szóló amerikai állítások célja szerinte az, hogy ráijesszenek a saját törvényhozóikra, mert ettől remélik azok támogatását újabb pénzforrások feloldására, amit Ukrajna támogatására, vagyis az Oroszország elleni küzdelemre fordítanának. A miniszter úgy véli, a Fehér Ház ilyen módon akarja rávenni Moszkvát a nukleáris fegyverzetellenőrzési tárgyalások újrakezdésére is, hiszen országa ezekből a nemzetközi szerződésekből nem sokkal a háború kezdete után kiszállt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha valaki meg tudja csinálni ezt a bravúrt, az ő lehet” - Van-e még Milák Kristófnak esélye a párizsi olimpián?
A napokban még mindig csak a 24. születésnapját ünnepelő olimpiai bajnok magyar úszó, Milák Kristóf hosszú kihagyás után újra edzésbe állt. A lapunknak nyilatkozó újdonsült vb-bronzérmes Németh Nándor szerint a következő időszakot fejben is bírnia kell.

Link másolása

A Dohában megrendezett világbajnokságon Honda Tomoru nyerte a 200 méteres pillangóúszást. Magyar szempontból nem a japán sportoló diadala, hanem az időeredménye volt az érdekes: az 1 perc 53.88 másodperces eredmény több mint három és fél másodperccel gyengébb Milák Kristóf világcsúcsánál. Ez még egy visszafogott becslés szerint is azt jelenti, hogy a magyar klasszis közepes formában is megnyerhette volna ezt a versenyszámot a vb-n.

Bosszantó? Örömteli? Ki-ki döntse el magában.

Milák először a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon győzött 200 pillangón, ezt követte a 2019-es vb-, a 2021-es olimpiai és a 2022-es hazai rendezésű vb-elsőség, majd az Európa-bajnoki cím, kiemelkedő időeredményekkel. Legutóbb a 2023 márciusában rendezett felnőtt országos bajnokságon szerepelt, majd fizikai és mentális problémákra hivatkozva többek között a nyári fukuokai világbajnokságot is kihagyta.

Korábban úgy volt, hogy szeptemberig kapott pihenőt, de ezután sem tért vissza az uszodába. Végül az idei, dohai vb is kimaradt.

A közelmúltban az a hír járta, hogy „álruhában és lehetetlen időpontokban”, de úszóedzéseket végez a Duna Arénában. A Nemzeti Sportnak nyilatkozott Szabó Álmos, a paralimpiai úszóválogatott vezetőedzője, aki arról beszélt, „Milák Kristóf valóban megjelent a Duna Arénában, ahol szárazföldi és vizes edzésmunkát is végez. Nem viselt kapucnit, nem bujkál senki elől, a saját belépőkártyájával, a szokásos edzésidőben jelent meg, és abban az edzésidősávban edzett, amikor mindig is készült. Súlyfelesleg nincs rajta, de biztosan szüksége lesz azért majd még újra pár kiló izomra.”

A sportoló a múlt héten is úszott a Duna Arénában, nem is rosszul, egymás után sorozatban 29 másodperc alatt nyomta le az 50 pillangókat, kis pihenőkkel. A sportoló várhatóan ott lesz a márciusi spanyolországi edzőtáborban is.

Most, hogy Milák Kristóf ismét visszatért, sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy extra-tehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy egy nagy kihagyás után is eredményt érjen el az olimpián?

Németh Nándor egy héttel ezelőtt sporttörténeti sikert ért el azzal, hogy a világbajnokságon bronzérmet szerzett 100 gyorson. A BVSC sportolója őszintén beszélt portálunknak a Milákkal kapcsolatos gondolatairól, érzéseiről.

Németh Nándor, Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Sokan kérdezősködnek róla, de körülbelül ugyanannyit tudunk, mint az újságírók. A mi szempontunkból a váltó miatt érdekes az ő felkészülése, ugyanis nem mindegy, hogy a 4X100 méteres magyar csapat hogy áll majd fel Párizsban. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogyaz úszás egyéni sportág, mindenki maga dönt a saját életéről, ezt nem tudjuk befolyásolni. Húsz hét van az olimpiáig, ennyi idő alatt végig lehet csinálni egy felkészülést – ha nincs az ember mögött egy év kihagyás.”

„Kristóf azonban rendkívül tehetséges, ha valaki meg tudja csinálni ezt a bravúrt, az ő lehet.”

„Ha valaki egy hosszabb pihenő után újra munkába áll, annak az eleje biztosan jó, de aztán jönnek az egyre erősebb edzések, a korai kelések, és ezt fejben is bírni kell. Reméljük a legjobbakat” – mondta Németh.

Kristóf első komoly versenye az áprilisi országos bajnokság lehet, ahol kiderülhet, hol tart a felkészülésben. Az akkori idejéből lehet majd sejteni, hogy mire lesz képes az ötkarikás játékokon.

Selmeci Attila, aki nyolc éven át, a tokiói olimpia végéig irányította Milák felkészülését, néhány hete optimistán beszélt erről a kérdésről.

„A jelenlegi helyzetet látva egyes szakemberek azt mondják, nem valószínű, hogy egy ekkora kihagyás után ez az idő elegendő lesz az eredményes olimpiai szerepléshez, legyen Kristóf bármekkora tehetség. Én a kivételek közé tartozom, tartom magam a korábbi kijelentésemhez: ha most elkezdi és a szükséges intenzitással végzi a munkát, elmegy az edzőtáborba, akkor érzésem szerint sikerülhet jól a felkészülése. Persze az újabb esetleges zavaró körülményeket, egy sérülést, betegséget, pszichés nehezítő tényező kialakulását nem lehet előre látni” – fogalmazott Selmeci a hvg-nek.

Fotó: Getty Images/Matteo Ciambelli

Milák olimpiai indulása egyébként nincs veszélyben, mert már 2022-ben teljesítette az induláshoz szükséges A-szintet

– írta a Telex.

A swimswam.com nemzetközi portál összeállításában a világ 100 legjobb úszója közül a 30. helyre tette Milákot, arra hivatkozva, hogy „2022 óta nem szerepelt jelentősebb versenyen, fizikai és lelki fáradtságra „hivatkozva”. A szaklap méltatja a magyar klasszist azért, mert korábban megdöntötte Michael Phelps világrekordját, a párizsi esélyek kapcsán viszont kiemelik, hogy az idő nem neki dolgozik, ráadásul, a regnáló világbajnok Leon Marchand párizsi hazai közönség előtt úszik majd.

Milákot a végletek embereként jellemzik: két aranyérmet is nyerhet, de az is lehet, hogy el sem indul az olimpián.

És valóban ez a nagy kérdés, hogy kitart-e a lendülete Párizsig? Felül tud emelkedni a korábbi problémáin és legyőzheti-e saját magát?

Szerdán mindenesetre találkozott az edzőjével, Virth Balázzsal, akivel hónapok óta nem dolgozott együtt, és lapértesülések szerint megállapodtak abban, hogy mostantól újra közösen készülnek. Milák továbbra sem akar nyilatkozni, pedig többen próbálták meggyőzni őt arról, hogy a legtöbbet az segíthetne rajta, ha végre mondana valamit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Nagyon elszomorító, hogy hagyják ilyen mennyiségben mérgezni a helyi lakosokat” - Simon Gergely a Gödön levegőbe került magzatkárosító anyagról
A debreceni akkumulátorgyárban is ugyanezt az anyagot akarják használni, de Komáromban és Iváncsán is ezt használják. A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint úgy tűnik, mintha ezek az üzemek teljesen kontroll nélkül szennyezhetnék a környezetüket.

Link másolása

Ijesztő mértékben szennyezte Göd levegőjét a Samsung SDI akkugyára 2019 és 2022 között, derült ki az Átlátszó keddi cikkéből. A lap kikérte a város és a gyár 2021-es és 2022-es légszennyezettségi adatait, melyek alapján csak a szén-dioxid mennyisége 2018-hoz képest a hétszeresére nőtt, míg az elektróda-gyártás során használt mérgező szerves oldószerből, az N-metil-2-pirrolidonból (NMP) 88 tonna került a levegőbe Gödön 2019 és 2022 között.

Simon Gergely szerint hiába derültek ki ezek az elszomorító számok, eddigi tapasztatai alapján nem sok változás várható a akkugyárak működésének szabályozásában. A Greenpeace regionális vegyianyag-szakértőjét beszélgetésünk elején arra kértük, hogy néhány szóban foglalja össze, mit kell tudni a nagy mennyiségben a levegőbe és vízbe eresztett oldószerről.

– Az N-metil-2-pirrolidon, vagyis NMP a gyógyszer- és akkumulátorgyártás során is alkalmazott oldószer, ami nagy mennyiségben gőzölög és párolog ki, de szennyvízbe is kerülhet.

Ennek a magzatkárosító reprotoxikus, vagyis emberi szaporodásra káros anyagnak a használatát az Európai Unióban korlátozták.

Vagyis elvben az uniós jogszabályok alapján csak nagyon indokolt esetben szabad használni, és nyilván mindent meg kell tenni egyrészt annak érdekében, hogy minél hamarabb kiváltsák, másrészt pedig hogy senki ne kerüljön vele kapcsolatba. Ehhez képest teljesen abszurd, hogy ilyen hihetetlen nagy mennyiségben volt engedélyezve a kibocsátása. Az Átlátszó cikkéből is kiderült, hogy a 2 mg/köbméter helyett itt 150 mg/köbméter kibocsátását engedtek mostanáig.

– Miért történhetett meg, hogy az ajánlott hetvenötszöröse volt itt a korlát?

– Azt gyanítom, hogy ez teljesen szabálytalan volt. Úgy érezzük, hogy az elmúlt években a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy kipárnázzák az akkumulátorgyárak és a hozzájuk kapcsolódó üzemeknek az útját.

Amikor a saját dolgozóik tömegét mérgezik meg, akkor is elhanyagolható, néha csak pár tízezres bírságot kaptak,

mint például az SK Innovation komáromi gyára. Miután Gödön betemették a figyelőkutakat, a helyi civilek és lakosok mérték ki, hogy az NMP benne van a talajvízben. Nyilvánvaló, hogy nem próbálják ezeket a gyárakat szorosan fogni, és nem is tudták az elmúlt években megakadályozni, hogy szennyezések legyenek. Olyan, mintha a hatóságoknak minimális kontrollja lenne az akkumulátorgyárak és a hozzájuk kapcsolódó hulladékfeldolgozók fölött.

– Az Átlátszó cikkéből kiderül, hogy a 88 tonna NMP nagy része, vagyis 81,4 tonna egyetlen év alatt, 2021-ben került a levegőbe. Ezt a magasra tolt korlát vagy valamilyen egyéb dolog eredményezhette?

– Lehet, hogy valamilyen ipari baleset történt, de nem tudom a pontos okát. Ezt kizárólag a Samsung és reményeim szerint a hatóságok tudhatják. Nagyon elszomorító, hogy hagyják ilyen mennyiségben terhelni és mérgezni a helyi lakosokat.

– A lap cikke a 2019 és 2022 közötti adatokra vonatkozott, vagyis azok a magzatok, akikkel akkoriban várandósak volt az anyukák, ma már akár 5 évesek is lehetnek. Van arra vonatkozóan bármilyen adat, hogy a környékbeli újszülöttek esetében ebben az időszakban megugrottak a különböző egészségkárosodások?

– Sok esetben ezeknek a szennyeződéseknek hosszú távú, akár csak évek múlva jelentkező hatása van. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy mindig ennyire rövid távú, direkt összefüggés jelentkezik.

– A helybélieknek mennyire kell megijednie attól, hogy ez a mérgező szerves oldószer a levegőbe került?

– Én semmiképp nem örülnék helyiként, hogy évekig ilyen anyagokkal voltam terhelve ekkora mennyiségben. Egyébként a Greenpeace pont a folyamatos bejelentések miatt egy évvel később volt is ott mérni, de mi már sokkal alacsonyabb koncentrációt tapasztaltunk.

Gondolom, a bejelentések és büntetések hatására elkezdték szigorúbban venni.

Azóta már csak az említett 2 mg/köbméter határértéket engedik nekik is. De hallottam olyan információt, hogy más üzemekben még mindig a 150 mg/köbmétert engedélyezik.

– Nem először van gond az NMP-vel. Van valamilyen megoldás arra, hogy valamivel helyettesítsék ezt az anyagot?

– Hát hogyne. Tele van a szakirodalom azzal, hogy mivel lehetne ezt az unió által is korlátozott anyagot helyettesíteni, ami nyilván több pénzbe kerül. De az semmiképp nem lehet megoldás, hogy nem helyettesítik, és arról sem gondoskodnak, hogy lakosok ne találkozzanak ezzel az anyaggal. Tudomásom szerint Németországban a hasonló gyárakban 1 mg/köbméter vagy még ezalatti a kibocsátási határérték, semmiképp sem a gödi 150 mg/köbméter.

– Hogyan tudják megóvni az egészségüket a gödiek ebben a helyzetben, ha van rá egyáltalán bármilyen lehetőségük?

– Nehéz erre bármit mondani. Folyamatos bűzre panaszkodnak, kiderült, hogy a határérték feletti a zajszennyezés, majd az, hogy bekerült a vízbe az NMP.

Úgy tűnik, mintha ezek az üzemek teljesen kontroll nélkül szennyeznék a környezetüket. Rá kellene kényszeríteni valahogy a magyar hatóságokat, hogy tartassák be a szabályokat.

Azt gondolom, hogy ezen felül Gödön mind a vízre, mind pedig a levegőre minél hamarabb egy nagyon szigorú monitoring-rendszerre lenne szükség, ami folyamatosan vizsgálja, hogy nincsenek-e terhelve ilyen mérgekkel a helyiek.

– A közeljövőben még több akkumulátorgyár épülhet Magyarországon. Ami Gödön ezzel a mérgező anyaggal történt, az egyedi eset és specifikusan csak erre a gyárra és az üzem termékeire vonatkozik?

– Nem.

Debrecenben is ugyanezt akarják használni, de Komáromban és Iváncsán is ezt használják. Sóskúton van egy NMP-feldolgozó, a bátonyterenyei és szigetszentmiklósi akkumulátor-hulladékfeldolgozóból is ugyanez az anyag juthat ki a környezetbe,

vagy okozhat ott problémát információink szerint.

– Tapasztalatai szerint milyen következményei lehetnek annak, hogy az újságcikk kapcsán kipattant ez az ügy?

– Nem sok minden. Számtalan botrány volt az akkumulátorgyárak körül, érdemi változás nélkül. Annyi történt, hogy az egyre újabb üzemek engedélyezésénél a lakosság elkezdett izgulni ezeknek az adatoknak a fényében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Heti Betevő: Mi mindenkinek adunk enni, legyen akár nyugdíjas néni, fizikus, vagy börtönviselt
A Heti Betevő 10 éve tart ételosztásokat minden vasárnap, nemrég az Év Fővárosi Civil Szervezetének választották őket. Mindannyian önkéntesen dolgoznak, és hisznek benne, hogy akár egy tál étel is segíthet valakinek talpra állni.

Link másolása

„Június másodika óta vagyok hajléktalan. Meghalt a férjem, az első házasságából született gyerekei örökölték a lakást, én haszonélvező voltam. De jelzálogkölcsönt vettek fel rá, amit nem fizettek, így jött a végrehajtó, és egy szatyorral az utcára kerültem. Azóta egy hajléktalanszállón élek, a jelenlegi árak mellett albérletet biztosan nem tudnék fizetni.”

Zsuzsát a Heti Betevő hagyományos vasárnapi ételosztásán, a sorban állók között szólítjuk meg. Hangjában nyoma sincs önsajnálatnak, szemlátomást teljesen megbékélt a sorsával. Elárulja azt is, hogy jelenleg az Első kézből a hajléktalanságról nevű szervezetnél önkénteskedik, korábban pedig pszichiátriai szakápolóként dolgozott.

„Rengeteg hajléktalan betegünk volt, soha nem gondoltam, hogy egyszer én is azzá válok. Voltak előítéleteim, de most már nincsenek. Nem vagyok elkeseredve, múlt lezárva, próbálom ebből az új életből is a legtöbbet kihozni” – mondja optimistán.

A magas, rasztahajú Árpi néhány méterrel arrébb épp átvette a saját csomagját. Ő is abszolút pozitív szemléletű, bízik benne, hogy hamarosan rendeződhet a helyzete. Több mint 10 éven át ingázott különböző munkásszállók között, majd végül egy hajléktalanszállón kötött ki. Az utcán csak egyszer, nagyjából egy hétig élt, szóval inkább technikailag számít hajléktalannak – teszi hozzá.

„Persze ha nem támogattak volna az ismerőseim, valószínűleg már 10 éve az lennék.” Nagyon sokáig nem volt munkája, végül 3 éve a Menhely Alapítványnál sikerült elhelyezkednie, a Kürt utcai irodában dolgozik adminisztrátorként.

„Minden héten ide járok, mivel a hónap végén általában már nincs pénzem, az elején pedig spórolni szeretnék. Az étel kiváló, csak jókat tudok mondani róla.”

Zsuzsa és Árpi is az úgynevezett Albérlők házába szeretnének bejutni. Ez egy kifejezetten olcsó lakhatási lehetőség, rezsivel együtt mindössze 36 ezer forintot kell fizetni havonta egy saját szobáért (miután egyben letettek egy nagyobb összeget foglalóként). Ha elfogadják a pályázatukat, háromszor-négyszer akkora életterük lesz, mint jelenleg.

Zsuzsa

Árpi

Spontán gerillaakcióból hivatalos egyesület

A Heti Betevő ötlete a Kisüzemben született éppen 10 évvel ezelőtt, akkor még név nélkül. A hely két szakácsa gondolta úgy, hogy mivel egy korsó sör árából meg tudnak főzni egy adag ételt, szeretnének olyan embereknek segíteni, akik ezt egyébként nem engedhetnék meg maguknak.

„A környező utcákban sok szociális bérlakás található, amelyek lakóit enyhén szólva nem veti fel a pénz, ez növelte a személyes érintettséget. Az első alkalom árát még a két szakács és a törzsvendégek dobták össze, előtte végigjárták a környéket és szóltak azoknak, akik például az utcai szellőzőknél melegedtek, valamint értesítették a hajléktalanszállókat is”

– meséli Holczer-Nagy Emese, aki a kezdetektől részt vesz a projektben, jelenleg az éttermekkel való kapcsolattartásért és a kommunikációért felel.

Az időpont azért lett vasárnap, mert a szociális ellátórendszerben a hétvégék jelentik a legkritikusabb pontot: míg hétköznap több népkonyha is üzemel városszerte, ilyenkor szinte sehol nem osztanak ételt. Szóval tulajdonképpen „piaci rést” töltöttek be a választásukkal.

Kezdetben csak a hajléktalanokat célozták, idővel viszont egyre bővült a kör. „Nyilvánvalóan nem ellenőrizhetjük, ki milyen jogcímen áll be a sorba, de nem is szeretnénk. Ha valaki rászorulónak érzi magát, mi soha nem vonjuk kérdőre” – fogalmaz Emese.

Az évek során nagyon vegyes vendégkör alakult ki: a fedél nélkül élők mellett sokgyermekes családok és elsőre kimondottan jólszituáltnak tűnő fiatalok is feltűntek a vasárnapi ételosztásokon.

Az elején egyáltalán nem volt engedélyük, gerillaakcióként kivitelezték az egészet: egyszerűen kivitték az ételt a Kisüzemmel szemközti Klauzál térre, kiosztották, majd hazamentek. Persze a szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok miatt ez hosszú távon fenntarthatatlan volt, ezért egyesületté alakultak. Ekkor választották a Heti Betevő nevet is.

Holczer-Nagy Emese

Tóth Gergely és Lánczi Éva társelnökök

Előkészítő munka a Kisüzemben (maga a főzés most nem itt zajlott)

Még a Covid idején sem tartottak szünetet, bár a szokásos formában nem oszthattak ételt, de megoldották. A VII. kerületben már bőven túl vannak az 500. osztáson, emellett működik helyi szervezetük a VIII. kerületben (itt kimondottan családoknak osztanak), valamint Székesfehérváron, Pécsen és Makón.

„Az elejétől fogva alapelvünk, hogy minőségi ételeket készítünk, hiszen önmagában az, hogy valaki szegény, nem ad okot arra, hogy könyörületből csak úgy odalökjenek valamit elé. Mi mindenkinek megadjuk a méltóságot.”

Ottjártunkkor épp lencsegulyás volt a menü a Babka jóvoltából, de az 5-6 hetenkénti rotációban rendszeresen sorra kerül a Kisüzem, a Kőleves, a Két Szerecsen Bisztró és a Pad Thai (ők csak a Heti Betevő kedvéért hentestokányt készítenek), valamint több szálloda, például a Marriott és a Hilton is.

Cserébe csak az alapanyagok árát kérik el, amit adományokból térít az egyesület. Az erre a célra szolgáló gyűjtődobozok sokaknak ismerősek lehetnek a pesti éjszakából, de Emese szerint ma már inkább szimbolikus szerepük van: megtartják őket, hiszen valaha innen indultak, a támogatások nagy része ugyanakkor átutalással érkezik. Sok rendszeres adományozójuk van, valamint 1%-os felajánlásokra is jogosultak.

Év végén rendszeresen megrendezik a Művészek a Heti Betevőért nevű aukciót is, melynek során az alkotók által felajánlott festményeket és egyéb műtárgyakat árverezik el. Ebből mindig több millió forint folyik be, amit teljes egészében az ételosztások költségeire fordítanak.

Van is bőven mire költeni: egy 300 adagos ebéd alapanyagára alsó hangon 200 ezer forint, a dobozokkal kukászsákokkal, gumikesztyűkkel, teával, cukorral pedig akár 300 ezer forintra is felmehet – és ez csak a VII. kerületi osztás.

Minden sorban álló egy külön történet

Egy alkalommal 300-350 adag ételt készítenek, de olyan nincs, hogy valaki éhesen megy haza: ha meleg étel már nem jutna neki, vészforgatókönyvként szendvicset kap. Ahogy az egyesület egyik társelnöke, Tóth Gergely fogalmaz, ők mindenkinek adnak enni, legyen akár nyugdíjas néni, fizikus, vagy börtönviselt.

Az egyik legizgalmasabb dolognak a sorban állók élettörténeteinek megismerését tartja: amíg a Klauzál tér volt a bázisuk, szinte mindenkivel váltani tudtak legalább néhány mondatot, hiszen a többség ott is ette meg az ételt.

„Egészen durva történetek vannak: vegyük például azt, hogy nevelőintézetből jöttél, 12 éves korodtól mászkálsz az utcán, apró bűntények miatt (kapuban alvás, köztéri alkoholfogyasztás, stb.) egyre több lesz a rovásodon, aztán bekerülsz a rendszerbe, és onnantól ki-be mászkálsz a sittről” – említ egy tipikus sorsot Tóth Gergely.

Szerinte ez egy óriási, rendszerszintű probléma, amiben az ő szerepük annyi, hogy legalább heti egyszer meleg ételhez jussanak azok is, akik teljesen a perifériára szorultak – mindegy, hogy önhibájukból, vagy attól függetlenül.

„Az álmom, hogy előbb-utóbb mindenkit el tudjunk kapni, aki megbillen, még mielőtt végzetesen elesne.”

Szerencsére akadnak pozitív példák is. Egy család tagjai például szinte szégyenkezve álltak be a sorba, miután a szülők elvesztették a munkájukat. Néhány alkalom után viszont már arról számoltak be, hogy újra van keresetük, ezért köszönetet mondtak az addig kapott segítségért, és többet nem is jöttek. Volt olyan vendégük is, aki összegyűjtötte a pénzt egy robogóra, és azóta futárkodással keresi a kenyerét.

Sokakkal a hétköznapokon is tartják a kapcsolatot: előfordult, hogy valakinek laptopot szereztek a munkájához, vagy épp a számláit segítettek rendezni. Ezt nem is feltétlenül, mint egyesület, hanem egyszerűen csak magánemberként.

Az Év Fővárosi Civil Szervezete díjhoz járó szimbolikus kulcs

Egyik önkéntesük a Romaversitas Alapítványnál dolgozik, neki azt sikerült elérnie, hogy egy rendszeresen sorban álló fiatal lány jobb iskolába kerüljön.

„Sok mindenre inspirál bennünket ez a munka: valaki zoknit vásárol, majd szétosztja a sorban állók között, gyűjtöttünk már cipőket, egy önkéntesünk pedig kötögető szakkört szervezett, ahol a résztvevők sapkákat készítettek, majd ezeket szintén szétosztották” – meséli Holczer-Nagy Emese.

Arra is jól bevált taktikájuk van, hogyan csökkentsék a sorba a szüleikkel együtt beálló gyerekek szégyenérzetét: megkérik őket, hogy segítsenek az önkénteseknek például teát tölteni, ezzel feladatot adva nekik.

„Hiszünk benne, hogy a szegénység nem szégyellni való dolog”

A Heti Betevő stábja ősszel találta ki, hogy neveznek az Év Fővárosi Civil Szervezete díjra. Ez egy több körös megmérettetés volt, a legjobb 10 közül végül internetes szavazással végeztek az élen, megelőzve például a Magyar Hospice Alapítványt és az Oltalom Karitatív Egyesületet.

„Bármelyik szervezet megérdemelte volna a győzelmet, hiszen kivétel nélkül jól látható és fontos munkát végeznek” – mondja Lánczi Éva társelnök, hozzátéve: emiatt nem is számítottak rá, hogy végül ők kerülnek ki győztesként.

Most egy évig használhatják a Főváros Civil Szervezete elnevezést, ami biztosan hozzátesz majd az ismertségükhöz, emellett kaptak egy szimbolikus kulcsot is a városhoz, valamint 1 millió forintot. Utóbbit egy az egyben beforgatják a tevékenységükbe, ezzel további 2-3 ételosztásuk költségei lesznek biztosítva.

És hogy mit hoz a jövő? Mivel a Klauzál teret néhány hete felújítás miatt lezárták, kényszerhelyzet alakult ki. Ideiglenesen a Csányi utca egyik foghíjtelkén kaptak helyet, de azóta innen is tovább kellett állniuk. Az önkormányzattal folytatott több hónapos egyeztetés után február 18-tól az Akácfa utca 61-es szám alatti Akácos Udvarban folytatják, reményeik szerint ez a helyszín tartósabb lehet.

Holczer-Nagy Emese szerint gyakran felmerül, miért nem költöznek kijjebb Belső-Erzsébetvárosból, de szeretnének láthatóak maradni, mivel hisznek benne, hogy a szegénység nem szégyellni való dolog.

„Nem akarjuk azzal megalázni a vendégeinket, hogy egy rozsdaövezetben, vagy mondjuk egy erdő szélén adjuk át nekik suttyomban az ételt. Ezzel egyben példát is mutatunk mindenkinek: segíteni jó dolog, nyugodtan vágj bele te is a saját lakókörnyezetedben!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk