Kiszámoltuk, mit tegyünk 3 millió forinttal, ha eddig állampapírban tartottuk

Az Egyesült Államok évtizedeken át segítette Afrika szegényebb régióit. Évente 2800 milliárd forintnyi támogatást biztosítottak, amelyből éhező gyerekek kaptak élelmet, életmentő gyógyszereket osztottak, és háborús övezetekben humanitárius segélyt nyújtottak.

A támogatás a világ legnagyobb, globális segélyügynökségétől, a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségtől (USAID) egy bonyolult hálózaton keresztül áramlott a segélyeket nyújtó kis, közepes és nagy szervezetekhez. Így biztosítottak például HIV-gyógyszereket több mint 20 millió embernek, táplálék-kiegészítőket az éhező gyerekeknek, működtettek különböző oktatási és segélyprogramokat a menekülteknek, árva gyerekeknek és azoknak a nőknek, akiket erőszak ért.

Most azonban Donald Trump és Elon Musk úgy döntött, hogy teljesen megszüntetik az USAID-et.

Musk csapata átvette az irányítást az USAID washingtoni központjában, az alkalmazottak 94 százalékát elbocsátották vagy felfüggesztették, és az afrikai programokat szinte teljesen leállították. A kenyai, dél-afrikai és szenegáli USAID-hivatalok dolgozóit a világ leggazdagabb embere „bűnözőnek” nevezte közösségi médiás bejegyzéseiben, majd azonnali hazatérésre utasították őket.

Bár egy amerikai bíróság egyelőre megakadályozott néhány lépést, így is óriási a bizonytalanság a New York Times szerint.

Az USAID világszerte hatalmas létszámleépítést hajt végre. A héten kiszivárgott információk szerint a több mint 10 ezer munkatársból alig 300-an maradnak, Afrikában pedig mindössze 12-en folytathatják a munkát. Igaz, másnap reggel már 611 főről beszéltek. Sokan remélik, hogy sikerül még néhány pozíciót megmenteni, de így is rengeteg embernek kellett távoznia.

A történtek miatt tömeges elbocsátások indultak az összes olyan szervezetnél, amelyik eddig a rendszer része volt. A New York Times becslése szerint mostanára világszerte 100 ezer ember vesztette el a munkáját, az Egyesült Államokban pedig 42 államban 52 ezren kerültek utcára.

Az afrikai országok most kétségbeesetten próbálnak megoldást találni, hogy pótolják az amerikai segélyeket, amelyekből eddig az egészségügyet és az oktatást finanszírozták. Segélyszervezetek és ENSZ-programok is összeomlottak, mert elvesztették költségvetésük felét vagy még nagyobb részét.

Kenyában az USAID adatai szerint legalább 40 ezer egészségügyi dolgozó veszíti el az állását. A támogatások elapadása miatt az ország két legnagyobb menekülttábora is veszélybe került, ahol több mint 700 ezer ember él.

Etiópiában 5000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, mert az ő fizetésüket is amerikai források fedezték. „El sem hisszük” – mondta Medhanye Alem, aki egy olyan szervezetnél dolgozott, amely háborús traumát átélt embereket kezelt. „A központ, ahol eddig segítettünk, most teljesen bezárt.”

„Megszabadultak az összes munkatárstól, az összegyűlt tudástól és a bizalomtól – nemcsak az Egyesült Államokban, hanem azokban az országokban is, ahol az USAID működött” – tette hozzá egy másik volt alkalmazott. „Évtizedekbe telt ezt kiépíteni, de két hét alatt lerombolták.”

– mondta Maria Carrasco, aki 25 éve dolgozott az USAID-hez kötődő projekteken, mielőtt őt és kollégáit elbocsátották. „Évekig dolgoztunk azon, hogy segítsünk másokon, és most mindezt egy pillanat alatt eltörölték.”

Az egészségügyben a következmények egyenesen katasztrofálisak. A Guttmacher Intézet szerint az első héten 900 ezer nő és lány maradt fogamzásgátlás és más reproduktív ellátások nélkül a segélyek befagyasztása miatt. Ha a leállás három hónapig tart, ez a szám elérheti a 11,7 milliót. Az intézet becslése szerint ennek eredményeként 4,2 millió lány és nő eshet akarata ellenére teherbe.

Néhány USAID által finanszírozott szervezet tiszta vizet és higiéniát biztosított, különösen a menekülteknek. Mások a gyermekbénulás és a kanyaró ellen harcoltak a konfliktusövezetekben. Megint mások szakértőket fizettek, akik az Ugandában és Tanzániában felbukkanó veszélyes kórokozók, például Ebola és Marburg kitöréseinek megfékezésében segítettek.

A megszorítások különösen érzékenyen érinti a HIV-programokat. Ezek a programok a legveszélyeztetettebb csoportokra, például transznemű emberekre és meleg férfiakra összpontosítottak, akik sok országban ki vannak rekesztve vagy akár üldözik is őket. Ugandában például az amerikai támogatásból működő szervezetek létfontosságú pénzügyi és egészségügyi segítséget nyújtottak a HIV-vel élőknek. Az országban ugyanis a törvény akár halálbüntetéssel is sújthatja azokat, akik azonos nemű partnerrel létesítenek kapcsolatot.

Az amerikai külügyminiszter később ugyan engedélyezte a létfontosságú gyógyszerek és segélyszállítmányok folytatását, de sok szervezet továbbra sem kapott pénzt. Egy nagy segélyszervezet például a várt támogatásának kevesebb mint 5 százalékát kapta meg, mások pedig egyáltalán semmit.

„Örülök, hogy a külügyminiszter kiadott egy engedélyt és posztolt róla az interneten, de ezzel nem tudjuk kifizetni a számláinkat” – mondta egy segélyszervezet vezetője.

Az amerikai segélyek kiesése az afrikai gazdaságokra is óriási hatással van: Dél-Szudán GDP-jének 15 százaléka amerikai támogatásból származott. Szomália gazdaságának 6 százaléka is az USAID-en múlott. A Közép-afrikai Köztársaságban pedig 4 százaléknyi kiesést okoz a döntés.

A segélyek elmaradása miatt az amerikai mezőgazdaság is hatalmas veszteséget szenved el: eddig évente több százmilliárd forintnyi élelmiszert szállítottak segélyként a világ különböző pontjaira, most viszont hatalmas készletek állnak raktárakban és kikötőkben. Több mint 166 milliárd forint értékű kukorica, lencse és rizs nem jut el a rászorulókhoz.

Trump ráadásul csak 30 napot adott az összes USAID-alkalmazottnak, hogy elhagyják Afrikát. Ez sok családnak óriási problémát okoz, mert sokan most kénytelenek a gyerekeiket is kivenni az iskolából.

Samantha Cooper, aki az anyák és gyermekek egészségügyi programjában dolgozott, új állást kapott volna a HIV/AIDS osztályon, de néhány napon belül munkanélküli segélyt kellett igényelnie, mert hirtelen elveszítette a megélhetését. „A segély még a lakbéremet sem fedezi. Az élelmiszerjegyek legalább segítenek, de így is nagyon nehéz helyzetben vagyok” – mondta a New York Times-nak.

Sokan még nála is rosszabb helyzetbe kerültek.

Egy Afrikában dolgozó külügyi tisztviselő azt mondta, hogy nem tudja, hogyan mondja el a két kisgyerekének, hogy elveszítette az állását. Férjével együtt a fejlesztési szektorban dolgozott, és most attól tart, hogy az összes megtakarításukat el kell költeniük.

„Úgy érzem, az egész szektor elsüllyed. Egész életemben fejlesztéssel és közegészségüggyel foglalkoztam. Mit fogok most csinálni?” – kérdezte kétségbeesetten.

Ha esetleg a bírósági döntések következtében a segélyprogramokat újra is indítják, a kár már bekövetkezett. Sok szervezet már bezárt, az emberek elköltöztek, és a bizalom is megrendült.

„A küldetésünk az életmentés és a szenvedés enyhítése. Az, hogy ezt egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül elvették tőlünk, egyszerűen szívszorító.”

Miközben a kormány azt mondja, hogy „minden eszközzel kész fellépni” az élelmiszerinfláció ellen, az év első hónapjaiban az élelmiszerárak látványosan tovább nőttek. A KSH friss adatai szerint januárban éves szinten 6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, egyes alapvető termékek pedig még ennél is sokkal nagyobb mértékben, a liszt például 43,2, a tej 25, a tojás pedig 23,8 százalékkal lett drágább, ha a tavaly januári árakat vesszük alapul.

A kormány közleményében „átmeneti jelenségről” és „év eleji átárazódásról” beszél, de közben Nagy Márton újra ársapkákat lebegtet. Hogy mennyire lehet ez sikeres, és miért van az, hogy az élelmiszerinfláció újra és újra visszaköszön, arról Raskó György agrárközgazdászt kérdeztük.

– Ön is hasonló mértékű drágulást tapasztalt?

– Nagyjából igen. Persze nyilvánvalóan nincs mögöttem olyan apparátus, mint a KSH, de ez körülbelül egyszer helytálló, legalábbis a januári adatokra, és elképesztően magas. Mégpedig azért, mert Közép-Európa legmagasabb élelmiszeráraira jött rá ez az újabb 5,5 százalék.

– Nagy Márton úgy reagált, hogy a kormány, ha kell, kész megint ársapkákat bevezetni. Milyen realitása van annak, hogy így az élelmiszer-inflációt hatásosan és tartósan letörje a kormányzat?

– Közgazdaságilag abszolút káros, politikailag viszont eszméletlenül előnyös. Ez nyilvánvalóan politikai döntés lesz, nem pedig gazdasági aspektusok alapján meghozott ésszerű lépés. A politika nem az ésszerűségről szól, hanem az érzelmekről.

Viszont nagyon hamar ugyanaz fog történni, mint 2022 tavaszán, hogy amin ársapka volt, annak a veszteségét az adott élelmiszerlánc átterhelte olyan termékekre, amelyek szabadárasak voltak, azok emiatt drágábbak lettek. A végén ezt is, azt is a lakosság fizette meg Magyarországon. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a politikai előnyeit az akkori kormányzó párt, a Fidesz élvezte, hiszen megnyerte a választásokat 2022-ben. Most megint közeleg a választás éve, emiatt biztos vagyok benne, hogy az ársapkával a kormány azért fog próbálkozni, mert ahogy mondtam, nem a gazdasági szempontok a lényegesek, hanem a vélt és várható politikai előny.

– Egy ársapka rövid távon jelentheti az infláció csökkenését?

– Nem. Sőt, fölöslegesen gerjeszti. Ez egy érdekes szindróma, mert a kereskedőnek alig van valami kis nyeresége. Az élelmiszer-kiskereskedelemben a nyereségráta most forgalomarányosan 0,6-0,7 százalék között van, azaz majdnem a nullával egyenlő, és ez egy olyan átlag, amiben benne van a Lidl hatalmas nyeresége és a többieknek a masszív vesztesége is. Ezért azt gondolom, hogy az a kereskedő, akinek most előírják, hogy viselje az árbefagyasztás terheit,

A probléma csak az, hogy amíg egy nagy nemzetközi lánc és hipermarket több ezer termékre szét tudja osztani a kis áremeléseket, így azt majdhogynem észre sem veszik, addig egy olyan vegyesbolt, ami egy faluban működik, vagy egy kisvárosban, esetleg egy külső kerületben, annak erre nincsen lehetősége, tehát nem tudja szétteríteni az ebből származó veszteséget.

– A nyugdíjasok 3,2 százalékos emelést kaptak most, és novemberben jön a korrekció. Nem tudom, hogy milyen inflációs kilátásaink vannak, ez a jelenlegi éves 5,5 százalék 3 százalék alá nyomható-e addig, de az biztos, hogy most a nyugdíjasok finanszírozzák a különbözetet a havi bevásárlásaikban. És azt tudjuk, hogy a nyugdíjasok által megélt infláció magasabb, talán még a 6% fölött is van.

– A szolgáltatások és különösen a gyógyszertárban megvásárolható, nem vényköteles termékek, valamint az egyéb gyógyászati készítmények eszméletlen módon megdrágultak januárban. A nyugdíjasokat lehet, hogy sokkal jobban érinti ez, mint az élelmiszerfogyasztás. Az a lehető legminimálisabb szinten van, ahogy nekem a kiskereskedők mondják. A nyugdíjasnak van ideje akciós újsággal a kezében néhány boltot végiglátogatni, és mindegyik boltban megvenni azt, ami ott éppen akciós, ezért

Ez a tétel pedig messze az átlaginflációs ráta fölött van.

– Nézzük meg, hogy mi az, ami alakíthatja a továbbiakban ezt az inflációt!

– A magyar forint árfolyamának alakulása az egyik fontos tényező. A beszerzők, tehát akik élelmiszert importálnak Magyarországra, nem nagyon bíznak a forint erős voltában, tehát magukat bebiztosítva „begyengítik” a forintot. Tehát amikor valaki importál például Olaszországból, Spanyolországból zöldséget, gyümölcsöt, akkor

hiszen az inflációs várakozások most felerősödtek Magyarországon. Ha egy terméket egy gyártó x áron akart eladni, a januári inflációs adat után biztos, hogy módosítani fogja az árkalkulációját, és rá fog tenni néhány százalékot, mert azzal kalkulál, hogy úgyis drágulni fog minden az inputoldalon. És ez aztán szépen fűti magát. Ehhez hozzájönnek a kormány inflációkövető adóemelési intézkedései, gondolok itt például a jövedéki adóra. Ez a lépés a kormány részéről tudatos volt, hogy még nagyobb legyen az infláció Magyarországon, hiszen

Ez az inflációs finanszírozásból származó plusz állami bevétel alapot képezhet arra, hogy például a választások előtti időszakban valamilyen csoportnak, társadalmi rétegnek, például éppen a nyugdíjasoknak adjanak valamilyen címmel például nyugdíjprémiumot. A nyugdíjas akkor majd úgy érzi, hogy ő a kormánytól ajándékba kapott 1000 forintot, és abban a pillanatban elfelejti, hogy amikor ezt a pénzt kapta, az maximum annak a kompenzálása, amivel ő az év hónapjai során finanszírozta az államot. Ez a gazdaság szereplőit más gondolkodásra készteti, ők is belépnek az inflációs spirálba. Tehát a kormány indítja az inflációt és gerjeszti, és erre a vonatra sokan mások is felülnek. Eljutottunk ahhoz az alapproblémához, hogy

Hasonlóan a jegybank iránti bizalom is úgyszintén. A gazdasági élet szereplői nem bíznak a saját kormányukban, állandóan attól félnek, hogy valamilyen újabb adót, illetéket vet ki, újabb olyan megszorító intézkedést alkalmaz, amely a gazdasági szereplőkre és a lakosságra vonatkozik. Ez mára előidézte azt a helyzetet, hogy az állam, a fogyasztók és a gazdasági élet, tehát a termelők között nincsen meg az a morális szolidaritás egymás iránt, hogy fegyelmezzük magunkat, és próbáljunk egészséges gazdasági és termelői árszerkezetet kialakítva stabilitásra törekedni. Itt most senki nem törekszik ilyen stabilitásra, hanem csak rövid távú előnyökre. A kormányzó párt természetesen megteheti, hogy elsősorban a politikai előnyökre koncentrál.

– Ezek szerint sok jóra nem számíthatunk az infláció csökkenését illetően.

– Maradjunk a Tej Terméktanács magatartásánál. Megint indukált egy olyan átadási árat a kiskereskedelem felé, arra való hivatkozással, hogy a nyers tej ára fölfelé megy, ami nincsen köszönőviszonyban sem a magyar lakosság vásárlóerejével. A legdrágább tej-, tejtermékárak Magyarországon vannak Közép-Európában, miközben itt vannak a legalacsonyabb reáljövedelmek. Erre utalok, hogy nincsen felelősségvállalás azok részéről sem, akiknek a saját érdekük lenne, hogy maguk iránt bizalmi légkört alakítsanak ki, amikor a magyar tejet leveszi az ember a polcról.

– Vannak-e emellett még objektív okok is, amelyek az inflációt gerjeszthetik? Például termésben milyen kilátásaink vannak idén?

– Most jön az újabb feketeleves, és ezt az évet nem tudom, hogy a kormány hogyan fogja infláció oldalon menedzselni, mert elkezdtek emelkedni a mezőgazdasági nyersanyagárak, és a gabona, tehát a búza és a kukorica árai a nemzetközi piacokon, amiben részben Trump kereskedelmi háborús lépései is közrejátszanak. Emelkednek a nyersanyagok árai. Ez azt jelenti, hogy április 1-től újra emelkedni fognak a tápárak, takarmányárak. Ez beépül a tejbe, húsba, nem sorolom tovább. Ahogy hízik az állat, és ahogy fejik a tehenet, ebben a tejben és a húsban megjelenik a drágább takarmány, ami újra komoly emelkedést jelent az átadási árban a feldolgozó, illetve a feldolgozó részéről aztán a kereskedő felé. Ráadásul minden idők legszárazabb telén leszünk hamarosan túl. A téli csapadék elképesztően kevés, a talajok vízzel való feltöltöttsége tragikus állapotban van.

Ez azért lényeges, mert Magyarországon a mezőgazdaság teljesítménye erősen időjárásfüggő, mivel a növényi termékek adják az agrár-GDP több mint 50 százalékát. Ha az időjárás rossz, akkor a mezőgazdasági év is rossz lesz. A mezőgazdaság nem fog tudni a gazdasági növekedéshez érdemben hozzájárulni. Tehát nem igazán jók a kilátások a mezőgazdasági termelőknek az év elején, azért sem, mert az a termény, amit tavaly megtermeltek, az is szűkösebb lett, mint egy normál évben szokott, de pénzhiány miatt eladták ősszel egy jóval alacsonyabb árszinten,. Már csak azok a termelők fognak a mostani magasabb árakból profitálni, akiknek még van készletük, viszont a többiek, akik magyar gabonát akarnak feldolgozni, szembesülnek azzal, hogy csak magas áron lehet belföldről is vásárolni, és az importár is magas lesz. Tehát a nyomás elkezdődött termelői oldalról is az élelmiszer-infláció följebb vitelében. Ezért az élelmiszerek vonatkozásában kétségesnek tartom, hogy az állam 3,3%-ra le tudja vinni az éves inflációt 2025-ben.

– Múltkor beszéltünk róla, hogy amennyiben azt a bizonyos öntözőcsatorna-hálózatot, amit hagytak tönkremenni, helyrehoznák, akkor más lenne a helyzet, mert nem kellene ilyen szárazsággal számolni.

– Ez igaz, de még tervezési szakaszban van a dolog. Már mindenki tudja, a vízügy is tisztában van azzal, hogy vízelvezetés helyett a vízmegtartás koncepcióra kell áttérni. De ehhez a teljes infrastruktúra rekonstrukciójára van szükség, arra meg tudomásom szerint néhány milliárd forintnál többet az állam ebben az évben nem tud áldozni. Tehát hiába tudjuk az eszünkkel, hogy ezt a deficitet mielőbb meg kellene szüntetni, jelen pillanatban nincs meg hozzá a pénzügyi forrás. Az Uniótól lehetne szerezni pénzt ehhez, csak hát az Unióval való kapcsolatunk most nem olyan, hogy erre gondolhassunk.

Egy édesapa szívszorító posztja kering napok óta a közösségi médiában. Lakatos László azért döntött úgy, hogy megosztja a világgal fájdalmas történetét, mert lakóautót keresett a fiával. Csanád édesanyja alkoholista volt, Laci ezért 10 évvel ezelőtt egy szatyorral és pár ezer forinttal a zsebében otthagyta a családi otthont, hogy egyszer majd újat építhessen magának és a fiának. Három évig élt hol az utcán, hol egy heverőn egy munkásszállón, és volt, hogy a kukából evett, miközben harcolt a gyermekéért. Aztán végre ki tudott venni egy lakást, és Csanád is hozzákerülhetett. Nemrég vásárolt egy telket, rajta egy présházzal, amit fel szeretnének újítani, hogy végre saját otthonuk legyen. Az idő is sürgeti őket, hiszen a jelenlegi albérletben csak augusztusig maradhatnak. A tervük az, hogy amíg elkészül az otthonuk, egy lakóautóban élnek majd. Laci ehhez kért segítséget a Facebookon, és ismét kiderült, hogy a közösségi médiának mekkora ereje van.

Lakatos László 55 éves, egy 16 éves fiú édesapja. Apa és fia jelenleg egy kétszobás albérletben él együtt Győrben, és tervezgetik a közös álmukat, egy saját otthont. De az elmúlt évek keményen meggyötörték őket, bár Laci azt mondja, eleve nem kezdődött rózsásan az élete.

Mindig is érdekelte a művészet, zenész, festő vagy szobrász szeretett volna lenni. A szülei viszont egyáltalán nem támogatták. Végül az írásban találta meg a boldogságot. Azt mondja, az első vízválasztó az életében az volt, amikor bevonult katonának. Miután leszerelt, 20 évesen úgy döntött, hogy nem bírja tovább az otthoni légkört, az alkoholista szüleit, így elköltözött.

15 évesen ismerte meg a kisfia későbbi édesanyját, akivel végül évtizedekkel később jöttek csak össze. Azt mondja, nagy szerelem volt, hamar össze is költöztek, és az első éveik nagyon jól teltek, aztán az asszony inni kezdett.

„A párom alkoholista lett, gyakorlatilag minden nap részeg volt. Teljesen felpuffadt, majd amikor már a menstruációja is elmaradt, elment orvoshoz. Kiderült, hogy 6 hónapos terhes. Kegyetlen volt az a három hónap, amíg meg nem született a fiam. Egyrészt azért, mert mindenhova követtem az anyját, hogy ne igyon. Másrészt pedig elképesztően aggódtam, hogy mi történik egy olyan gyerekkel, aki már magzat korában hónapokig más sem kap, csak alkoholt. Féltem, hogy egészséges lesz-e, szellemileg, fizikailag ép lesz-e. Aztán megszületett Csanád, akiből egy makkegészséges, okos, értelmes fiú lett” - meséli Laci.

Azt mondja, a felesége csupán három hónapig nem ivott, amíg szoptatta a kisfiát. Aztán minden folytatódott tovább.

- emlékszik vissza Laci.

Közben külföldre is elment dolgozni, a kisfiával viszont nem sokat foglalkozott az édesanyja otthon. Végül 2015-ben elszakadt nála a cérna, és úgy döntött, otthagyja a családi otthont, az akkor hatéves kisfiát, és azon fog dolgozni, hogy elhozhassa onnan.

„Igazság szerint már évek óta gondolkoztam azon, hogy lelépek. Aztán úgy döntöttem, hogy kockáztatok, otthagyom a gyereket, és valamilyen úton-módon, megteremtek egy lakást, hogy őt is elvihessem magammal. Volt egy szatyrom, abban volt pár zokni, póló, alsónadrág, egy feltöltőkártyás telefon, és 3-4 ezer forint a zsebemben. Nem volt hova mennem, így hetekig az utcán éltem. Munkahelyem viszont volt. Rengeteg munkát vállaltam el, korán mentem és későn végeztem. Nemcsak a pénz miatt, hanem azért is, hogy ne kelljen »otthon« lenni. A munkahelyen legalább tudtam zuhanyozni, és meleg volt”.

Végül a munkaadója segítségével sikerült bekerülnie egy munkásszállóra. Fél évvel később pedig már össze tudott rakni annyi pénzt, hogy kibéreljen egy ágyat egy olyan helyen, ahol közel negyven embert zsúfoltak össze.

„Közben látogattam a fiamat, és elmentünk ide-oda, ha volt rá pénzem. Nem is tudom elmondani, hányszor ettem kukából, de fiamnak lett csokija, cipője. Minden alkalommal, amikor hazavittem, futott a kerítés mellett, és azt kiabálta: »édesapa ne hagyj itt!« De hiába jártam hivataltól hivatalig, mivel nem volt normális lakhatási lehetőségem, ott kellett hagynom azt anyjával” - fogalmaz Laci.

Később aztán ki tudott venni egy szobát magának, de az egyik munkahelye megszűnt, így ismét csak egy ágyra futotta. Azt mondja, muszáj volt összeraknia a pénzét, mert mindenáron el akarta hozni a fiát az alkoholista anyjától. Kemény három év telt el, mire összegyűjtött annyi pénzt, hogy kivehessen magának egy lakást. Pont időben, mert ekkor volt a bírósági tárgyalás is a gyerek elhelyezéséről. Az édesanyja rögtön az első alkalommal lemondott Csanádról, Lacinak pedig már volt egy albérlete, így végre magához vehette a fiát.

„Én magam vittem be a heverőjét, ezenkívül nem volt semmi a lakásban. Pár hónap múlva lett szék, asztal, tányérok, felmosó vödör stb. De egyetlenegy dolog érdekelt, hogy velem van a fiam. Ez azóta is gyakran eszembe jut és elsírom magam, de előttem van az anyja, hogy utolsó nap üvöltött velem, hogy nem viszem semmire” - fogalmaz Laci.

„Amikor eljöttem otthonról nem tudtam, hogy mennyi időbe fog telni, mire el tudom hozni Csanádot az anyjától. Szörnyű volt, mert olyan lassan telt az idő, nem láttam, hogy mikor lesz ennek vége. De minden nap elképzeltem magamban, hogy megcsinálom, elképzeltem, hogy sikerült, és, hogy lett otthonunk. Így próbáltam hozzáállni, viszont azért mindig ott volt a fülemben a kisördög, hogy hát nincs mit ennem, egy új cipőt se tudok venni magamnak, akkor hogyan tudnék kivenni egy lakást. Kegyetlen volt. De aztán sikerült” - mondja könnyeivel küszködve az édesapa.

Laci és Csanád most egy kétszobás albérletben lakik Győrben. Időközben az apa egy autót is tudott venni, részletre, és lett egy kiskertjük is, 30 kilométerre az albérletüktől.

„Én biztonsági őrként dolgozom. Van két munkahelyem. Mindkettő 24 órás szolgálat. Egyiket leadom, rohanok a másik helyre. Minden harmadik nap szabad csak. Ilyenkor próbálok anyu és apu lenni egyben, mivel a fiam anyja másfél éve meghalt. Reggel hazaérek, elviszem suliba Csanit, aztán bolt, mosás, főzés, takarítás, kicsi alvás míg megy a gép, aztán vissza fiamért. Évek óta így megy. Ha hétvégére esik a szabadnapom akkor irány a birtok” - fogalmaz Laci.

Az albérletben csak augusztusig maradhatnak, addig el kellene készülni a házzal. Ugyanakkor egyszerre fizetni az albérletet és a felújítást nagyon nehéz. Laci és Csanád így kitalálta, hogy amíg a ház el nem készül, vesznek egy lakókocsit és abban fognak élni a telken. Csakhogy egy lakókocsi is nagyon drága. Laci úgy érezte, hogy most ismét egy olyan helyzetbe került, ahonnan nehezen tud elmozdulni. Ekkor jött az öltet, hogy a közösségi médiában kér segítséget. Felkavaró őszinteséggel írta meg a történetüket azért, hogy találjon valakit, akitől részletre vásárolhat egy lakókocsit.

„Lehet, hogy más ember nem kötözne be egy ilyen házba. De van teteje, oldala, annyi, hogy kicsi. Nem egy 80 négyzetméteres 50 milliós családi házunk lesz, az még az álmaimban sincsen benne, de azt gondolom, hogy kettőnknek ez a kis ház bőven meg fog felelni. Van egy nagyon jó, száraz, boltíves pince, oda például tervezünk egy könyvtárszobát, vagy pihenőt, vagy étkezőt, majd meglátjuk” - meséli Laci.

„Közben jönnek a felajánlások, nyílászárók, ruha, étel, és kapkodom a fejemet, hogy mi történik. Sokan írták azt is, hogy adománnyal segítenének minket. Hihetetlen jó szándékú emberekre akadtam, vagy ők énrám már nem tudom” - fogalmaz.

Apa és fia tehát hamarosan a telekre költözhet, igaz egyelőre csak a lakókocsiba, de szépen lassan el tudják kezdeni felújítani az otthonukat. Csanád autószerelőnek tanul, nagyon sokat segít az apjának, együtt ültetnek, nemsokára pedig felépítik a kerítést is.

Orbán Viktor és Alice Weidel, az AdD vezetőjének budapesti találkozója nagy sajtóvisszhangot kapott Németországban. Mindez összefügg a tíz nap múlva esedékes német szövetségi választásokkal: a második helyre mért szélsőjobboldali AfD igyekszik magát valódi kormányképes alternatívaként pozícionálni. Próbálja felmutatni, hogy nem elszigetelt többé, hanem képes akár külföldi kormányokkal is együttműködni.

A Die Welt „Szövetséget építenek?” című cikkében kiemeli, hogy az AfD vezetése egyre kiterjedtebb hálózatot szeretne kiépíteni az EU-n belül azokkal a pártokkal, amelyek támogatják a „nemzetállami szuverenitás” eszméjét. Mivel a 2024-es EP-választáson az AfD a reményeik ellenére nem tudott bekerülni semmilyen, valóban erős koalícióba, most a meglévő kapcsolataik mélyítését célozzák.

A Die Welt szerzője, Philipp Fritz azt írja:

A Süddeutsche Zeitung „Nagy példakép: Magyarország” címmel számolt be a találkozóról. A lap, amely már a 2023-ban és 2024-ben lezajlott AfD-látogatásokat is élénken követte, ezúttal arra keresi a választ, hogy miért pont most és miért pont újra Budapest a célpont?

Azt írják, hogy Weidel fogadtatása állami látogatásnak tűnt, a külsőségek alapján. Arra viszont emlékeztetnek, hogy habár a február 23-i Bundestag-választások közvélemény-kutatásaiban az AfD jelenleg a második helyen áll az CDU-CSU mögött 20-22 százalékkal, azonban a kormányban való részvételre nincs esélye, mert egyetlen más párt sem akar vele koalícióra lépni. Az AfD pedig évek óta hangsúlyozza, hogy közel áll a Magyarországon 2010 óta hatalmon lévő Orbán jobboldali populista és EU-kritikus politikájához.

A cikkben szó szerint idézik az AfD társelnökét:

A Süddeutsche szerint a migrációs politikán túl a médiafölény és a civil szféra befolyásolása is téma lehetett a találkozón.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) „Isten hozta, Elnökasszony!” címet viselő beszámolója elsősorban politikai szempontból tartja jelzésértékű útnak Weidel találkozóját, amely mögött a lap szerint az a szándék húzódik, hogy az AfD nagyobb nemzetközi beágyazottságot demonstráljon a német választók felé.

A 2025-ös Bundestag-választási kampány már a küszöbön áll, a pártok kezdenek mozgósítani, és az AfD-n belül is erősödik az a hang, hogy „nem lehet csak a belpolitikai konfliktusokra” hagyatkozni.

A FAZ újságírója, Stephan Löwenstein szerint Orbán, aki közel 15 éve van hatalmon Budapesten, különösen 2015 óta azt a politikát folytatja, hogy gyakorlatilag egyetlen menedékkérőt sem fogad be Magyarországon (kivéve válogatott korábbi potentát barátait). A migránsokat a határoknál visszafordítják, lehetőség szerint határkerítés segítségével is, vagy diszkréten átintegetik őket nyugat felé. Orbán Európa "várkapitányának" nevezte magát egy olyan metaforával, amely egy fiatalkorában népszerű televíziós sorozatból származhatott. Vendégéről az elemző ezt írta:

A Welt „Orbán úr, Ön példakép. Magyarország útját fogjuk követni” című írásában vitriolos felütéssel indít: a terem szerintük úgy nézett ki, mintha Weidel állami látogatásra készülne.

Az elemzők bár szót ejtettek a sajtótájékoztatóról, leginkább az AfD vezetőjének a magyar miniszterelnök iránti csodálatát emelték ki, hosszas, szó szerinti idézetekkel. Végül megállapították, hogy az AfD évek óta hangsúlyozza, hogy közel áll a Magyarországon 2010 óta hatalmon lévő Orbán jobboldali populista és EU-kritikus politikájához, viszont egyelőre az AfD még nem ül be az Orbán által alapított Patrióták Európáért jobboldali európai parlamenti frakciójába.

A jobboldali populista AfD közvélemény-kutatások szerinti erősödése azonban érdekessé teheti Orbán számára a német pártot, különösen azért, mert a magyar politikus évek óta azon dolgozik, hogy összefogja a jobboldali és szélsőjobboldali erőket Európában - írják.

A Tageszeitung, a berlini baloldali-liberális napilap „Alice in Orbanland” címmel írt cikke üti meg a legkritikusabb hangot. Az írás szerzője, Gareth Joswig azt emelte ki a két politikus sajtótájékoztatójáról, hogy önkéntelenül is viccessé vált, amikor Weidel kikelt a német közszolgálati műsorszolgáltatás ellen. Mert pontosan leírta, mit tett Orbán a magyar médiakörnyezettel. A szerző ezen a ponton emlékezteti az olvasókat, hogy míg Németország a 10. helyen áll a világon a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexén, és a közszolgálati műsorszolgáltatás szerkesztőségei függetlenek és szabadok, addig Magyarország viszont a 67. helyen áll. Joswig szarkasztikusan hozzáteszi: By the way, a közös barát Oroszország a 162. helyen áll a sajtószabadság rangsorában.

A szerző szerint Orbán és Weidel találkozója egyben következménye is annak, hogy Friedrich Merz (CDU) megdöntötte a tabukat, miután a Bundestagban először vitte keresztül a migrációról szóló indítványt a jobboldali szélsőségesek szavazataival. Akkor Orbán stílusosan így kommentálta a történteket az X-en: „Jó reggelt, Németország! Üdvözlünk a klubban!”

Alice Weidel 2025-ös budapesti útja a lap szerint leginkább azt mutatja: a német jobboldali-populista erő és a magyar kormány közös nevezőre talál a brüsszeli kritika elutasításában és a „nemzeti határvédelem” magasztalásában.

A német sajtó zöme azonban kritikus vagy legalábbis szkeptikus a találkozó eredményét illetően. Jól hangzik a szigorú migrációellenes retorika, de a gyakorlati együttműködés, például uniós szinten, korántsem olyan sima. Ráadásul a Fidesznek is egyensúlyoznia kell a Néppárttól való elszakadás óta: keresi a szövetségeseket, de túl messzire sem mehet az EU-ellenes retorikában, mert közben szüksége van uniós forrásokra.

A német lapok szerint az az igazi kérdés: lesz-e ebből valódi politikai szövetség, vagy megmarad a kapcsolattartás a sajtótájékoztatók és a zárt vacsorák szintjén? A német sajtó szerint Weidel a „meg nem értett, de lassan erősödő” pártvezető képében tetszeleg, a magyar kormány pedig a „hatékony szuverenitásvédelem” példájaként jelenik meg retorikájában. Az azért biztos, hogy a következő hónapokban az AfD és a magyar kormány kapcsolata újra meg újra a figyelem középpontjába kerül, ahogy közeledik a 2025-ös német szövetségi választás.