SZEMPONT
A Rovatból

Inkább anyám, mint egy főbérlő

30 év feletti felnőttek meséltek arról, miért élnek még mindig, vagy újra a szüleikkel, ahelyett, hogy albérletbe mennének vagy saját lakást vásárolnának. Mint kiderült, különböző okok miatt választják a mamahotelt.

Link másolása

Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez. Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza. A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul. Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.

Miért kényszerül valaki arra, hogy 30 éves kora felett visszaköltözzön a szüleihez? Van, akinek a párkapcsolata ment tönkre, van, aki nem hajlandó kifizetni a mostani albérletárakat, van, aki magányos édesanyját nem akarja egyedül hagyni vagy éppen beteg szüleinek segít, ezért lakik otthon. Egyáltalán nem érzi mindenki cikinek, hogy 30 éves kor felett újra a szüleikkel élnek, némelyikük kifejezetten élvezi a szülők társaságát, sok közös programot csinálnak együtt.

Negyvenéves dolgozó nőként vagy majdnem ötvenévesen agglegényként is tud még kényelmes lenni az egykori gyerekszoba és az sem hátrány, ha mindig meleg étel várja őket az asztalon. Néha ugyan megkapják az ismerősöktől, hogy mamahotelben élnek, de válaszul ők csak megvonják a vállukat, mert jelenleg mindenkinek így a legjobb, még ha nem is feltétlen büszkék rá. A bioritmust és a magánéletet viszont olykor nehéz összeegyeztetni, ha anyuka a másik szobában alszik.

"Próbálok nem hozzászokni, hogy együtt élünk"

Andreával és Zsolttal (a riportalanyok nevét kérésükre megváltoztattuk) egy, a házukhoz közeli étteremben találkozunk, a 66 éves Andrea 45 éves fia karjára támaszkodva sétál be, a nő járókerettel szokott közlekedni, de ha fia mellette van, akkor nincs szüksége rá. Jelenleg együtt élnek Budapesten egy kétszobás panellakásban, de az együttélés nem teljesen új számukra, mert Zsolt az utóbbi években hosszabb-rövidebb időkre hazaköltözött.

Zsolt 19 évesen ment el először otthonról, előtte édesapjával élt, aki még gyerekkorában vált el Andreától. Sokáig nem ápoltak jó viszonyt édesanyjával, mert látták egymásban a saját hibáikat és ezt nem bírták elviselni, de ma már ebből nem észlelhető semmi, folyamatosan viccelődnek egymással, mindkettejüknek jó humora van. Zsolt hosszabb időre először egy egészségügyi műtét miatt költözött anyjához, mivel dolgozni nem tudott, képtelen lett volna fenntartani egy albérletet. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, de az akkori viharos kapcsolatuk miatt ez nem volt egy könnyű döntés.

"Akkor én is végiggondoltam, hogy hová is mehetne. Nincs senki más, vissza kell menekülni anyához, mert nincs más olyan ember a földön, aki annyira szereti, mint én”

– emlékszik vissza Andrea.

Zsolt másfél évig maradt, mire teljesen felépült a műtétből, ez volt az első alkalom, hogy megfértek egymás mellett édesanyjával, két hónap után vették észre, hogy valami csoda folytán még nem veszekedtek. A férfi akkor 37 éves volt, most 45 éves fejjel újra édesanyjával él január óta, és szeptemberig tervez maradni. A lábadozási időszak után Zsolt újra ki tudta fizetni az albérletet, pár évvel később pedig egy komoly kapcsolata is lett, ami négy évig tartott, össze is költöztek a nővel. Ekkor jött a második visszaköltözés. A kapcsolat kezdett megromlani, ezért megbeszélték, hogy szünetet tartanak, ami különköltözéssel is együtt járt. Zsolt nem akart egy albérletszerződéssel elköteleződni, ezért úgy döntött, hogy ideiglenesen visszamegy édesanyja lakásába. Végül a barátnővel nem sikerült kibékülni, így Zsolt ott ragadt.

Az elsődleges motivációja a maradásra, hogy lakásra gyűjt, amit 5 éven belül szeretne megvásárolni, de egy albérlet fenntartása mellett erre nehezebben tudna spórolni.

Anya és fia szerint az együttélésben az egyik legnehezebb a bioritmusuk összehangolása a kis kétszobás lakásban. Zsolt otthonról végzi a munkáját, informatikai értékesítéssel foglalkozik, emiatt pedig gyakran tárgyal telefonon jegyzőkkel, polgármesterekkel, miközben az anyja a konyhában csörömpöl, mert ebédet főz – mesélik nevetve. A főzés kétségtelenül az egyik legjobb hozadéka az együttélésnek, ami kizárólag Andrea reszortja, a közös ebédekhez pedig Zsolt lánya is csatlakozni szokott, aki a munkahelyéről ugrik át. Ezt a szokásukat annyira kedvelik, hogy a szétköltözés után is szeretnék megtartani.

Andreának is hasznára van a fia jelenléte, akire rá lehet sózni az olyan munkákat, amiket ő nem tudna megoldani, például kiüríteni a nehéz légkonditartályt vagy lecsapni a büdősbogarat a falon. Azonban a házimunkát és a bevásárlást nem osztották fel maguk között, mert Andreának erről más elképzelései vannak.

"Én továbbra sem tágítok attól, hogy önálló legyek. Az csak egy plusz, hogy ő segít, de mivel átmeneti a helyzet, ezért nem akarok túlságosan ráállni arra, hogy ő itt van és rászoruljak a segítségére”

– magyarázza az anyuka.

Anyának és fiának rengeteg közös programja van. Zsolt rendszeresen hordja édesanyját kocsival ide-oda, elmennek együtt kirándulni, de olyan is előfordul, hogy Zsolt becsatlakozik édesanyja baráti társaságába, mert Andrea szerint imádják a férfit, de a férfi barátai is kedvelik Andreát. Legutóbb a nő megkérte fiát, hogy jöjjön le érte a Balatonra, végül Zsolt egy barátnőjével ment le, egész nap közösen strandoltak, hazafele énekeltek a kocsiban és remekül szórakoztak.

Amikor arról kérdezzük őket, hogy milyen nehézségei vannak az együttélésnek, akkor mindketten rávágják, hogy a magánélet, ami komoly szervezést igényel. Mindketten aktívan randiznak, ha pedig fel akarnának vinni valakit, akkor előbb meg kell beszélni a másikkal, hogy csináljon magának programot máshol, utazzon el. Szerintük ez nem lenne probléma, ha egy nagyobb lakásban laknának, de a panelben nem lehet egy randit diszkréten kivitelezni. A másik, amiben sokat kell egyezkedni, az a biortimus. Szerencsére mindketten későn fekszenek le, viszont Zsolt szeret tovább aludni reggel, mint édesanyja, akinek osonni kell a konyhában ilyenkor, mert a fia szobája onnan nyílik.

Noha anya és fia remekül megvannak, Zsolt egyáltalán nem büszke arra, hogy most az édesanyjával lakik együtt és ez fordítva sem feltétlen könnyű.

"A tudat a legnehezebb, hogy még nem a sajátomban lakom. Alapvetően ez nem egy egészséges dolog, mert persze, anyámnak jó, hogy nincs egyedül meg segítek neki, de alapvetően nekem egy negatív érzés, hogy anyámmal élek”

– magyarázza Zsolt.

Andreának az jelent nehézséget, hogy a fia a visszaköltözésekkel folyamatosan átrendezi az életét, mert hol arra kell berendezkednie, hogy Zsolt ott lakik, hol pedig arra, hogy egyedül van. A szekrényekben is jobban össze kell húznia magát, és nem járhat-kelhet a lakásban úgy, ahogy ő akar. Néha viccből a fia fejéhez szokta vágni, hogy átjáró házat csinál a lakásából.

Zsolt szeptemberre időzíti, hogy elköltözik, addigra szeretne albérletet találni. Elsősorban a környéken keresgél, hogy közel legyen édesanyjához, és persze át tudjon járni a finom ebédekre.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Csináltunk egy kis hálófülkét is, amit a testhő is melegít” - otthont építettek hajléktanoknak pécsi egyetemisták
Egyetlen forint kiadás nélkül épült fel a kunyhó. Közel száz magyar és külföldi diák két héten át önkéntesként dolgozott rajta. Tanáruk szerint mindez nagyon segíti az elfogadást, és biztos, hogy lesz folytatása.

Link másolása

Odakinn már éjszakánként fagy. Ilyenkor különösen nehéz azoknak a hajléktalanoknak az élete, akik kis kalyibákban húzzák meg magukat hobbikertekben, erdőszélen. A deszkákból, ajtókból összetákolt bódécskák nem ütik meg fehér inges politikusok ingerküszöbét. Ha mégis, inkább lerombolni szokták a kalyibákat.

Akadt azonban egy pécsi egyetemi oktató, aki inkább segíteni szeretett volna. Egyszerre látott ebben küldetést, ugyanakkor mind szakmai, mind emberi szempontból fontos feladatot az építész- és szociológus szakos diákoknak. Ők pedig jöttek, és a kis házikó felépült. A miértekről és a hogyanokról beszélgettünk Dányi Tibor Zoltánnal..

– Hogyan jött egyáltalán az ötlet?

– Érdekelt ez a fajta építészet, ami építészek nélkül zajlik, mert az építészet maga elég drága mulatság. A tervezés is, meg a kivitelezés is. Egy csomó ember ebből ki van zárva, nem tudja megfizetni. Pécsett és környékén is vannak olyan területek, ahol az emberek a saját maguk által épített kunyhókban laknak. Azt akartam kideríteni, hogy mit tud valaki magától előállítani, mi az a szükséges minimum, amit így magának megteremt az ember? Szociálpszichológus barátokkal kezdtük ezt vizsgálni Pécs környékén. A zártkertekben sok emberrel megismerkedtünk, és voltak köztük olyanok, akiken látszott, hogy tényleg nem tudják egyedül megteremteni azokat a körülményeket, amivel átvészelhetnek egy telet.

Most jöttek ide áprilisban, és láttuk a házon, hogy nem lesz alkalmas télen az ottlétre.

Másoktól is megkérdeztük, hogy kell-e segítség, de volt, aki azt mondta, hogy ő megoldja maga. Nyilván voltak rossz tapasztalatai, oka a bizalmatlanságra. De itt megvolt a fogadókészség, nagy örömmel fogadták a segítségünket. Mi pedig próbáltunk összerakni nekik egy kis kunyhót. Kunyhót mondtam, mert azért ez nem ház. A házzal szemben vannak bizonyos követelmények, aminek a mi kis kunyhónk sok szempontból nem felel meg. Amit építettünk, inkább ahhoz hasonlít, amit ők maguk csinálhattak volna, vagy amit az ilyen körülmények között élő emberek képesek lehetnek maguknak megcsinálni.

– Mi a különbség az önök által épített kunyhó, és aközött, amit eredetileg építettek azok, akiknek segítettek?

– Ők egy régi, már eléggé tönkremenő építménybe költöztek be, de a környéken vannak többen is, akik saját maguk által készített kunyhóban laknak. Van, aki ajtólapokból rakja össze, de mondjuk, nem volt arra pénze, vagy nem is gondolt rá, hogy el kellene emelni a talajtól. Ajándékba kaptunk 12 talajcsavart, ami egyből megoldotta azt a problémát, hogy így nem ázik be a ház. Vagy nem biztos, hogy mindenki tud hőszigeteléshez jutni, ez is nagy különbség. A hőszigetelést adományból kaptuk. Építkezésekből megmaradt egy-két tábla, így állt össze az egész kunyhóra való.

– Tehát felépült egy jobb minőségű, hőszigetelt építmény, ahova már nem fúj be a szél, emberhez méltóbb körülményeket tudtak ezzel biztosítani.

– Igen, ez volt a cél, és az is, hogy motiváljuk is a közösséget, hogy maguk is lépjenek előre, próbáljanak meg változtatni a saját körülményeiken. Bátorítjuk őket, hogy próbáljanak jobb helyzetbe kerülni, de tudni kell, hogy

60 év körüli, szakképzetlen emberekről van szó, akik nem tudnak már munkát kapni.

Kizárt, hogy valaha is olyan jövedelmük legyen, hogy akár egy önkormányzati bérlakást béreljenek, és fizessék a rezsit. Itt általában az öregségi nyugdíj szokott előrelépést jelenteni, már ha megéri valaki a nyugdíjas kort.

– Odáig meg sokan azért nem jutnak el, mert egészségtelen kalyibákban élnek.

– Igen.

– Az utóbbi napokban megjött a hideg. Hogyan vészelik ezt át az önök által épített kunyhóban?

– Az „ügyfelünk” azt mondta, hogy jaj, Tiborkám, nem kell egész nap fűteni, elég, ha csak kétszer rakjuk meg a kályhát.

Nagyon boldog volt, hogy csak kétszer kell egy nap megrakni.

Persze ez függ a külső hőmérséklettől is. De minden oldalról szigetelve van az épület, és van benne hőtükör fólia is. Ez mind segít abban, hogy ne vesszen el a meleg. Csináltunk egy kis hálófülkét is, amit a testhő is melegít.

– Volt róla szó, hogy szociológusok bevonásával dolgoztak. Ez egy érdekes együttműködés, hogy építészek és szociológusok így együtt keresnek maguknak valami feladatot. Az egyetemisták mit profitáltak ebből a munkából?

– A szociológusok is sokan voltak, úgy ötvenen, az építészeti karról is majdnem ötvenen eljöttek. Szerintem

segíti az elfogadás készségének kialakulását az emberben, ha olyan emberekkel találkozik, akik ehhez hasonló körülmények között élnek.

Ilyenkor azért kiderül, hogy nem mindenki olyan rettenetes gazember, hogy ezt érdemelné. Igazából az emberi oldal kerül elő egy ilyen találkozáskor. Többször volt már hasonló programunk, ahol a diákok találkozhattal hajléktalanokkal, máskor is terveztünk már nekik. Mindig az az egyik legnagyobb hozadéka, hogy nagyon-nagyon tudjuk segíteni az elfogadást. Emellett az építészeket nagyon inspirálta az, hogy itt kézbe foghatnak egy fűrészt, meg egy csavarhúzót, vagy láthatnak párazáró fóliát élőben, és hőszigetelést. Tehát a nagyon egyszerű, kezdetleges technikákat gyakorolhatták.

– Lesz folytatás?

– Biztos, hogy lesz, hogy milyen formában, azt most még nem tudjuk megmondani. Közben meghívtak bennünket egy adománygyűjtésbe, azon vettünk részt. Elsősorban magánadományokat, céges adományokat gyűjtöttünk, sikerült is 500 ezer forint körüli összeget gyűjteni, amit ilyesmire fogunk fordítani. Valószínű, hogy rendezünk egy workshopot diákoknak, ahol tervezünk majd valamit, és aztán van egy kis pénzünk is, hogy kivitelezzük, mert ebbe a mostaniba nulla forinttal vágtunk bele.

– Végül is kinek a zsebéből mentek a kiadások?

– Semmilyen kiadásunk nem volt. Igazából kukázás volt. Csak használt anyagokat használtunk fel.

– És a szerszámok? Azokat mindenki otthonról hozta?

–Az egyetemünkön, a karunkon van egy jó kis gyűjtemény, azt használtuk. Erre sem kellett költeni. Persze van, amit meg kellett venni, meg az utat még egy kicsit rendbe kell tenni, mert az intenzív használattól a kis földút nagyon megviselt lett.

– Mi volt a legnehezebb?

– Talán a sok apró adományt megszervezni. A szállítás miatt volt olyan, amit nem is tudtuk befogadni. Messziről ajánlották fel, csak egy darabot, ami nem nagyon éri meg. Mi arra is szerettük volna használni ezt a projektet, hogy a Szolidáris Építészet Kutatócsoportként a körforgásos gazdaság lehetőségeit kutassuk. Például azt, hogy hogyan lehet visszaforgatni anyagokat.

Ezeknek az elveknek már nem felel az meg, hogy én az ország második felébe elmegyek egyetlen ajtólapért.

Helyi anyagokat kell használni. Esetleg más funkciója lehet, mint az eredeti funkciója volt. Életben kell tartani a már létező építőanyagokat vagy alapanyagokat.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Rák és a kerekesszék miatt költöztek faluból a városba – „Ahova te mész, oda megyek én is”
Megteremtették tökéletes otthonukat, de nem tölthetik ott a nyugdíjas éveiket. A feleség és a férj is beteg lett. Nincs sírás, a humor a bajban is segít.

Link másolása

Nagy – beteljesületlen - álmom volt egy asztalos nagypapa és egy kézműves nagymama unokájának lenni. Konti Zoltánék öt unokájának ez sikerült. A két legidősebb 8 évet tölthetett a nagyszülők keze által készített játékok, díszek között a Szombathelyhez közeli Sében.

Ez egy különleges hely volt a gyerekeknek. Itt nem volt minden műanyag és digitális.

Persze a lego itt sem fából készült, és számítógép is volt, de valahogy mégis évtizedekkel ezelőtti hangulatban lehetett itt múlatni az időt. A nagyszülők most visszaköltöztek a városba, ahonnan indultak. Újra emeletes házban élnek. A nagypapa szerint nem rossz hely ez. „Nagyon jó itt a lift. Tökéletes, nyílik, csukódik” – mondja Zoli viccelődve. Felesége, Zsuzsa is nevetve mondja, hogy ez csábította ide őket.

Kétségtelen, hogy a jó lift segít a mozgásban, de a költözés oka, ennél összetettebb. Egy nagy házat kellett maguk mögött hagyni, amit ugyan előrelátóan egy nagy családra számítva építettek fel, de nem arra, hogy egyszer nyugdíjasan, akár mozgáskorlátozottan is használhassák.

89-ben kezdték az építkezést, és egy bő év alatt készült el a 180 négyzetméteres, hét szobás, két konyhás, két fürdőszobás ház, meg a 65 négyzetméteres asztalos műhely. Ami fából készült, az mind Zoli munkája volt.

„Maszek voltam, kisiparos így mondták akkor. Sokat dolgoztam, de megérte. Felneveltünk három gyereket és mindig volt pénzünk.”

Felesége óvónő volt körülbelül 20 éven át. Igy esett, hogy az óvodás időszakban Zsuzsa mindhárom gyermekével együtt töltötte az egész napot.

Ügyeskezű, így sokat készített díszeket és játékokat, nemcsak a munkahelyére, hanem otthonra is. „Én előbb az anyagot látom meg, és az adja az ötletet, mit csináljak belőle. Gyerekként szerettem hímezni, babázni és mindig bütykölni valamit, mint régen a technika órákon.”

Ez a szenvedély ma is tart, Zsuzsa azóta is varrja a kreatív asztali és fali-díszeket, bájos angyalokat és vidám vászontáskákat. Férje szerint nagyban kellett volna gondolkodnia. „Ő úgy gondolta, hogy elaprózom a tehetségemet, mert kisebb dolgokat készítek. De amikor abbahagytam az óvónőséget, ezekkel tudtam a vásárba menni. Elkezdtem ugyan patchworkozni, ágytakarót meg faliképeket csináltam foltokból, de lusta voltam hozzá. Nagyon nagy munka. El sem adtam, csak a  családnak csináltam” – idézi Zsuzsa a múltat.

Az óvónőképzőben tanult ugyan kézműves technikát, de ki akarta egészíteni a tudását egy budapesti művészeti iskolában. Diplomát is kapott volna, csakhogy az akkor 7 éves kislánya nagyon szomorú volt, hogy hetente 3 napig nem láthatja az édesanyját. A népi mesterségek kurzust így félbehagyta. Zoli nem bánta, szerinte ott csak elrontották volna a kreativitását.

Az alkotás szenvedélyének azért néha gátat kellett szabni. „Otthon is díszített folyton, össze-vissza ragasztózott mindent. Ha belelendült, felvirágoztatta az egész lakást, telerakta mindenféle manókkal. Akkor jöttek a viták, hogy nem az óvodában vagyunk” – meséli Zoltán, bár tudja, öt unoka kitesz azért egy kisebb óvodát.

A leginkább természetes anyagokból berendezett háznak felbecsülhetetlen értéke van, de csak a családnak.

„Nekünk inkább az otthonosság számít, az, hogy jól érezzük magunkat. Ha valaki betör hozzánk, gondban lenne, mit vigyen el, mert nagyon értékes dolog sosem volt.”

Úgy tíz éve kezdődtek az egészségügyi problémák. A sokat mozgó, tornázó, futó, napi két órát bicikliző Zsuzsa térdei kopni kezdtek. Ez még nem jelentett akkora problémát, de elkezdett szédülni a biciklin, egyre kevésbé érezte biztonságban magát két keréken. Aztán a járása is bizonytalan lett. Rengeteg orvosnál jártak, és egy kaposvári neurológus azt mondta, ez egy gyógyszer mellékhatása.

„A Savaria karneválra készülve alig aludtam, hogy minél több terméket vihessek a vásárba. Valahogy akkor az agyam kiakadt a felpörgéstől, és bipoláris zavar, mániás depresszió lett a vége. Erre olyan gyógyszert kaptam, ami egyensúlyzavart okoz. Most már csak járókerettel tudok mozogni, illetve tolószékben” - meséli Zsuzsa a szomorú tényeket, de azonnal kitér a dolog pozitív oldalára is.

„Ez nekem egy korai lenyugvás. Többet tudok így kézműveskedni. Én ezt imádom, megnyugtat. Tudok közben zenét és hangoskönyvet hallgatni.”

Zoli nyugdíj előtti segélyre ment 60 évesen. Úgy látta, Zsuzsát nem lehet sokáig egyedül hagyni otthon, mert ha elesik, nem biztos, hogy fel tud állni.

„Negyvenvalahány ezer forinttal indultam,  most 72 ezer forintot kapok havonta. Próbálok félrerakni belőle, de eddig egy forintot sem sikerült” – vallja be, hogy neki sem megy a lehetetlen.

Ebből a jelen is szűkösen jön ki, a jövőre máshonnan kell a pénz.

Ő két éve tudta meg, hogy végbélrákja van.

„Voltak jelek, hogy sűrűbben kellett mennem vécére, háromszor-négyszer is egy nap, de nem volt hasmenés, meg véres széklet. Szentesen voltam osztálytalálkozón, és az osztálytársak között sokan dolgoznak az egészségügyben, többen betegek ezzel-azzal, úgyhogy összeült a konzilium, és arra jutottak, hogy jobb lenne kivizsgáltatni, miért van változás a szervezetemben. Másnap interneten beütöttem, hogy gyakori székelés, és kidobta, hogy végbélrák.

„Elmentem a háziorvoshoz, hogy figyelj, végbélrákom van! Röhögött, de a tükrözés engem igazolt. Rosszindulatú daganatok a végbéltől nyolc-tíz centire. Bolondok napján volt a műtétem.”

„Ügyes volt a sebész, ki sem kellett vezetni a beleimet.”

Eredetileg tíz napig kellett volna a kórházban maradnia, de ő a harmadik napon már sétálgatott, fotózgatott, és öt nap után haza is engedték.

„Az első nap a műtét után betettek valami elfekvőbe, intenzív osztályra. Ott meghaltak emberek mellettem, az nyomasztó volt. Most én már nem beszélek orvosokkal betegségről. Az onkológusnak is csak a házam próbálom meg eladni” – mondja mosolyogva, majd komolyan folytatja.

„Az onkológián mindenki halálközeli állapotban van. Egy kupacban ülünk ott hatvanan nagyjából, mindenki az élete végére várva. Ez a doktornőt is megviseli, és amikor bemegyek hozzá, igyekszem kicsit kizökkenteni.”

A betegsége nem okoz sok bajt, azt mondja, ha nem kellene protekciót keresnie, hogy megkaphassa a három havonta esedékes ultrahangját, nem is lenne dolga vele. „Nem fáj semmim. Figyelnem kell magamra, okosnak kell lenni, hogy milyen messzire megyek, van-e vécé.”

Zoli a műtét előtt sem omlott össze. Azt mondja, nem szabad időt hagyni az elgyengülésre. Félelem helyett felmérte, mit kell tenni most. „Összehívtam a családot, elmondtam, hogy ez van, de nem tudni, mi lesz. Megbeszéltük, hogy ki foglalkozik majd Zsuzsával, ki gondozza az állatokat, ki viszi ki a szemetet. Elmondtam, hogy mennyi pénz van.”

„Mindent elrendezve mentem a műtétre. Aztán visszajöttem és mondtam, hogy senkinek semmi dolga, mindent csinálok tovább.”

A ház eladásáról is ő döntött.

„A gyerekek mindig mondták, hogy nagy nekünk ez a ház, vegyünk egy kisebbet. Húztam az időt, mert az unokák nagyon szerettek ott lenni, és persze mi is, Zsuzsával. Amikor kiderült, hogy Zsuzsának kerekesszék kell, akkor egyértelmű volt a költözés.”

Felesége azonban nem volt túl határozott. Ezt azonban Zoli már tudta a kezdetektől. A házasságkötésük előtt is meggondolta magát menyasszonya. „Az esküvő napján mondtam, hogy nem akarok férjhez menni. Ezt mindig az orrom alá dörgöli, hogy azt se tudtam, mit akarok. Bepánikoltam valamitől” – meséli Zsuzsa.

Zoliból most is dől az irónia: „Mondjuk nem lett volna nagy veszteség lefújni a lakodalmat, kis összejövetelt terveztünk, az anyósom tisztaszobája volt a helyszín. Egy mezei csokrot rendeltünk, rajtam az érettségi öltönyöm volt, ő meg a barátnője menyasszonyi ruháját vette meg.”

Zsuzsa bizonytalansága végigkísérte több mint negyven éves házasságukat, de hamar kialakult a megoldás. Zoli döntött, ha el kellett adni valamit, vagy épp nem tudták, hol nyaraljanak. A tapasztalatok végül mindig azt igazolták, Zoli nem téved.

Tavaly karácsonykor jelentette be a családnak, hogy átköltöznek a szombathelyi kis lakásukba, amit addig albérlőknek adtak ki.

„Noha a gyerekek folyton nyúztak a ház eladásával, amikor mondtam, itt az idő, megszeppentek, hogy eztán nem úgy lesz, mint eddig. A nagyobbik lányom sajnálta legjobban, mert ő Ausztriából jár haza, ők szerettek ott aludni a három gyerekkel, jók voltak ott a közös esték, közös ébredések.”

„Én is nagyon szerettem azt a házat, imádtam. Nagy törés volt nekem a költözés” – vallja be Zsuzsa, de férje döntésében most is bízott.

„Azt mondtam, ahova te mész, oda megyek én is.”

Két helyre költöztek, az emeletes házba, és picit távolabb egy kis kertbe. „Itt van öt percre biciklivel. Patak mellett van, fás terület. Odahoztam a tyúkokat, meg a kutyát, és egy kis garázsszerűt építettem oda, átmentettem az unokáknak a csúszdát, mászókát, hintát. Elhoztam Okos házát, foteljét. Ő vigyáz itt a tyúkokra. Nélküle a róka elvinné mindet” – meséli Zoli, milyen új otthonuk „udvara”.

A zöld hulladékot is ide hordják a tyúkoknak. Itt egy picit több szemetük lesz, mint a nagy házban volt, mert ott sok mindent el is égethettek a kazánban. Itt a papír megy majd a szelektív gyűjtőbe.

„A gyerekeinken azt látom, hogy kicsit görcsölnek a műanyag miatt, de mi az újrahasznosításba nőttünk bele. Most is visszaválható palackból isszuk a szódát, papírba csomagolva veszem a húst, az állatok meg sokat megesznek, mi nem termelünk sok szemetet” – ecseteli Zoli.

Zsuzsának is eszébe jutott valami, igaz azzal kicsit megbántotta a lányát.

„Boginak készítettem karácsonyra egy akkora macit, mint ő maga. Nagyon szerette, de kinőtte a szobáját, a maci pedig felkerült a padlásra. Aztán egyszer lefejeztem szegény állatot. Tömőanyag kellett a párnákhoz és babákhoz.”

Lányát újabb babák varrásával kiengesztelte, sőt, a mai napig engeszteli.

„A három gyerekes Bogi csinál otthon egy tízfős magánóvodát. Ott is csak természetes anyagból készült babákat, játékokat, díszeket akar. Ezeket csinálom most. Odakerülnek a Zoli által készített fa baba-ágyak is.”

Vásárba már nem járnak.

„Olyan szinten megváltozott az életünk, hogy ha nincs vécé – ráadásul mozgássérült típus - a közelben, és ha akadályok vannak kerekesszékkel, akkor túl sok a probléma. Én ilyen lezárós típus vagyok. Én el tudom engedni azt is, ami jó volt. Most új helyzet van. Ha eladjuk a házat, újra ki kell találni, mi legyen a pénzzel. Valamit osztani kellene a gyerekeknek, a saját egészségünkre is kell költeni, és azért a jövőre is kell félretenni. Hosszú távon azért nyomasztó mindkettőnk betegsége” – mondja Zoli komolyan. Ez is része a sokat viccelődő férfinak, aki 42 éve Zsuzsa párja, az ő legnagyobb örömére.

„Kifogtam a legjobb pasit, akit lehetett. Minden szempontból a legjobb” – mondja Zsuzsa, tőle szokatlanul határozottan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Úgy próbálnak fifikázni, hogy nem értik a rendszert” – szakértő a horrorisztikus gázszámlák okáról
A Gázszámla rejtély nevű Facebook-csoportban rengeteg panaszosnak segítenek eligazodni a szabályrengetegben. Ribárszki Anna azt mondja, a legtöbb számlára van logikus magyarázat, de a szolgáltató kommunikációja csapnivaló.

Link másolása

Már második éve van tele időről-időre a sajtó és a Facebook horrorisztikus gázszámlákkal, rémtörténetekkel, kétségbeesett fogyasztók panaszaival. Legutóbb a múlt héten az RTL foglalkozott azokkal a diktálós fogyasztókkal, akik a vártnál akár négyszer magasabb számlát kaptak novemberben.

A Gázszámla rejtély nevű Facebook-csoportban mindenkinek igyekeznek hasznos tanácsokat adni, aki szeretné megérteni a rendszert. Ribárszki Anna, a csoport egyik alapítója mélyen beleásta magát a szabályokba, még magyarázó videósorozatot is indított a neten. Vele beszélgettünk a mostani és a korábbi panaszokról és a magyarázatokról.

– Novemberben újra panaszok árasztották el a netet a gázszámlákkal kapcsolatban. Ezúttal a diktálósok egy része járt rosszul. Most mi lehetett a probléma?

– Ezt a jelleggörbe szót kellene jól értelmezni. Az emberek szótárába ez csak tavaly került bele, addig senki sem tudott róla. Mindenki úgy értelmezi, hogy az a görbe, ami kint van az MVM oldalán. De ez így nem igaz. Két fontos változó van benne: az egyik az, hogy csak fűtésre, vagy egyéb célra is használjuk a gázt (jellemzően a konyhában még), és a görbe jellege évente is változik, mindig az adott évszak hőmérsékletei alapján, nyilván nyáron alacsony, télen magas.

– Ebből az következik, hogy nincsen rögzített jelleggörbe, hanem azt mindig az adott időjárási adatoknak megfelelően, utólag generálja le a szolgáltató?

– Így van. Csinálhatunk görbét különböző évekre. Tehát, aki évi 3000 köbméter fogyaszt, annak is más lefutású volt a görbéje tavaly, és más lesz az idén. Minden évben az aktuális időjáráshoz alkalmazkodva használjuk a gázt, például idén senki sem fűtött szeptemberben, mert meleg volt. Tavaly ősszel viszont fűtöttünk szeptember második felében. De az a jelleggörbe, amit az MVM kirakott, az a 20 éves átlaghőmérsékletek alapján készült. Átlagos hőmérséklet pedig nincsen.

Sajnos az MVM kommunikációja csapnivaló. Ki kellene oda írni, nagy piros betűkkel, hogy figyelj Béla, ezek átlagos számok!

Az emberek hajlamosak arra, hogy nem olvassák le az órát, hanem egyszerűen csak megnézik a táblázatot és azt diktálják be, ami ott szerepel. Tavaly ez stimmelt, mert hidegebb volt. De idén meleg volt, és aki reflexből diktált, az rosszul járt. Miért? Mert meleg volt, tehát nem járt szeptemberre annyi kedvezményes gáz, mert más volt az aktuális jelleggörbe. Aki erre nem figyelt, az csodálkozott, hogy a bediktált érték után miért jött jóval magasabb számla, mint tavaly. Azért, mert idén a meleg ősz miatt nem járt annyi kedvezményes gáz szeptemberre.

– Sokan nem is sétálnak el a gázóráig, hanem csak a papír alapján diktálnak valamit? Ezzel az erővel lehetne átalányban is az illető, nem?

– Pontosan. Nekik jó lenne, ha átalányba mennének, de általában ők arra hivatkoznak, hogy azért vannak diktálós rendszerben, mert „nem akarnak az MVM-nek hitelezni”. Csak hát az a baj, hogy úgy próbálnak fifikázni, hogy nem értik közben a rendszert. Pedig ha elmennének az óráig, bediktálnák azt, amit mutat, akkor nem kapnának irreálisan magas számlát. Maga az alaprendszer egyébként logikus, csak az MVM-nek is megfelelően kellene kommunikálni a fogyasztókkal.

A napi görbéről részletesen

– Tehát kimondhatom azt, hogy aki érti a rendszert, és ennek megfelelően diktál, nagy meglepetések nem érhetik?

– Igen, csak ahhoz, hogy értse a rendszert, el kellene olvasni, hogy mindezt befolyásolja az idei hőmérséklet és a fűtőérték, csak ezt nem olvassák el az emberek. Ráadásul valójában napi értékek vannak. Tehát, aki a hónap közepén diktál, úgy gondolkodhat, hogy akkor vesznek egy átlagot a táblázatból, de az a valóság, hogy október elején még meleg van, október végén pedig hideg. Ez akkor lenne igaz, ha október 1-től 31-ig minden áldott napon ugyanolyan hőmérséklet lenne.

– A jelleggörbe egy átlagos házzal számol? Azt már nem veszi figyelembe, hogy az adott ház energetikailag milyen állapotban van?

– Nyilván egy rossz energetikai állapotú háznak, aminek az éves fogyasztása 3000 köbméter, a 3000 köbméterre rajzolt görbéje magasabban fut, mint az 1800-ra megrajzolt. Egy ilyen esetben érdemes a támogatott kvóta feletti részt mással pótolni. Jelenleg a legolcsóbb fűtési mód a kedvezményes gáz, de a legdrágább meg a piaci gáz. Ilyenkor érdemes például valamilyen elektromos kiegészítő fűtést alkalmazni.

– Mik azok a további tipikus panaszok, problémák, amikkel még jelentkeznek a csoportban?

– A nyáron csőstől jöttek azok a számlák, amik nálunk csavaros számlák néven híresültek el. Azoknak a tavaszi leolvasósoknak, akik megkapták télre a nagy mennyiségű kedvezményt, nyárra elfogyott, és akkor bizony a kis fogyasztású Mari néni is kapott 200 ezres számlát nyárra. Bár én azt mondom, hogy maga a jelleggörbe egyébként egy zseniálisan, logikusan felépített rendszer, de ez a rész nagyon el lett rontva. Tehát ez ment nyáron, körülbelül május végétől szeptember közepéig. Volt is, akinek segítettünk korrekciózni, hogy ne legyen annyi bennmaradt pénze.

A csavaros számlák magyarázata

Most jönnek a diktálós problémák: hogy magas volt a szeptemberi számlája a tavalyihoz képest, ahogy már korábban elmondtam. Ezek 10-20 ezer forintos tételek, amik akár a következő hónapban visszafordíthatók. Azt azért tudni kell, hogy a mostani időjárás az körülbelül olyan, mint az átlagos.

Ha valaki kevesebbet fogyaszt, mint a kedvezményes mennyiség, akkor azonnal visszakapja, visszaárazzák neki azt, amit szeptemberben kifizetett.

Vannak, akik már mínuszos számlákat kapnak. Ilyenkor az egyenletes résszámlások elvannak, ők akkor jönnek, amikor leolvasás van, megkapják az elszámoló számlájukat, és aki év közben nem figyelte a fogyasztását, azt kemény meglepetések érhetik.

– Ráadásul, ha jól tudom, akkor van egy szabály az MVM-nél, hogy ha valaki irreálisan alacsony rézfogyasztást állít be, akkor az nem jogosult részletfizetésre. Ők ilyenkor mit tudnak csinálni? Hitelt kell felvenni?

– Nem tudom. Vagy mégis megkapja méltányosságból a részletfizetést, vagy valóban kölcsönt kell felvenni.

– Tehát akkor tulajdonképpen elmondhatjuk azt, hogy mind a két rendszerhez, a diktálóshoz és az átalánydíjas fizetéshez is kell egyfajta tudatosság.

– Egy picit javítanom kell. Átalánydíj az, amit a panelokban fizetnek, ahol nincs óra. Ez itt egyenletes résszámla. De igen. Odafigyelés nélkül nem megy.

– Milyen fogyasztónak melyiket ajánlaná, melyik elszámolási módszert?

– Hát ez attól függ, hogy kinek mi válik be. Vannak olyan családok, akik inkább kifizetnek télen többet, mert nyáron más jellegű kiadásaik vannak. Én a magam részéről, mivel nekem azonos a bevételem minden hónapban, nyilván az azonos kiadást szeretem. Nekem az egyenletes résszámla a kényelmes. Ezt ki-ki el tudja dönteni magának. De persze nagyon sokan úgy állnak hozzá, hogy nem akarnak „előre hitelezni”. Holott például az egyenletes résszámlánál simán az is megtörténhet, hogy egy időben az MVM hitelez nekem, mert esetleg én még a befizetésekkel nem tartok ott, mint amennyit elfogyasztok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hrutka János: Hosszú évtizedek után Szoboszlai Dominik személyében először van világsztárja Magyarországnak
Két napja világsztárként ünnepli a Montenegró ellen másfél perc alatt duplázó Szoboszlai Dominikot a hazai mellett a nemzetközi sajtó is. A 23 éves játékosról, a magyar válogatott sikeréről, valamint a honi labdarúgás jelenéről és jövőjéről beszélgettünk a fociszakértővel.

Link másolása

Zsinórban harmadszor lesz ott a labdarúgó Európa-bajnokságon Magyarország. Marco Rossi válogatottja már egy fordulóval a csoportmeccsek vége előtt bebiztosította helyét a jövő nyári, németországi Eb-n, így vasárnap délután a Puskás Arénában Montenegró ellen az egész éves veretlenség megőrzése és a csoportelsőség megszerzése volt a tét.

Az első félidő után úgy tűnt, hogy egyik sem fog sikerülni, azonban a második játékrészben Szoboszlai Dominik másfél perc alatt két gólt rúgva fordított, majd a hosszabbításban ugyancsak az ő szabadrúgása után vágta be a kipattanó labdát Nagy Ádám. A meccs után Szoboszlai teljesítményét nemcsak a magyar újságírók értékelték világklasszisnak, hanem a SofaScore statisztikai portál is maximális pontszámot adott a 23 éves középpályásnak.

Sőt, a SofaScore szerint a teljes, több hónapos Eb-selejtezősorozat ideje alatt pályára lépő valamennyi játékost figyelembe véve is csak a portugál Bruno Fernandes és a francia Kylian Mbappé nyújtott jobb teljesítményt nála.

Ma már azok is ismerik a Székesfehérváron született játékos nevét, akiket egyébként hidegen hagy a sportág, és valószínűleg nincs olyan ember az országban, aki ne tudná, hogy jövő nyáron Európa legjobbjai ellen lép pályára a magyar válogatott. Szoboszlai és a csapat sikereiről beszélgettünk Hrutka János, korábbi 24-szeres válogatott labdarúgóval, fociszakértővel.

- Annak fényében, hogy a magyar válogatottat az első kalapból, vagyis papíron legerősebb válogatottként húzták az Eb-selejtezőcsoportba tavaly októberben, ez a kijutás siker, bravúr vagy papírforma?

– Ezt több oldalról lehet megközelíteni. Ha onnan kezdjük, hogy Magyarország jelenleg 30. a világranglistán, az európai csapatok között pedig a 17., akkor azt mondhatjuk, hogy egy 24 csapatos Európa-bajnokságra elvárható a kijutás. Ugyanakkor nem innen indultunk egy éve: a selejtezők és a 12 meccses veretlenségi sorozat alatt is folyamatosan lépdelt előre a csapat, decemberben pedig várhatóan még jobb helyen állnak majd az utóbbi két meccsnek köszönhetően. Azt már a sorsolás pillanatában is látni lehetett, hogy egy nagyon kedvező csoportba kerültünk, viszont Szerbia kizárólag a játékoskeret alapján előzetesen nagyobb játékerőt képviselt nálunk. Vagyis kezdetben úgy lehetett számolni, hogy a magyar válogatott a második legesélyesebb ebben a csoportban, azaz ki tudja vívni a pótselejtező nélküli, közvetlen kijutást.

Ha innen nézzük, akkor bőven felülteljesítettünk

azzal, hogy végül veretlenül és csoportelsőként jutottunk ki az Európa-bajnokságra.

– A mostani csapatunk jobb, mint a 2020-as, de a Covid miatt végül csak 2021-ben megrendezett, vagy a 2016-os Eb-n szereplő magyar válogatott?

– Nehéz összehasonlítani a három csapatot. Ha azonban úgy nézzük, hogy az elmúlt évtizedekben kizárólag harmadik és negyedik helyen végeztünk az Eb-selejtezőcsoportokban, beleértve a négy évvel ezelőttit is már Marco Rossival a kispadon, akkor a mostani első hely hatalmas előrelépés, és mutatja ennek a csapatnak az erejét.

Ami egy nagy változás, hogy hosszú évtizedek után Szoboszlai Dominik személyében először van világsztárja Magyarországnak.

Az előző mérkőzéseken meg is tapasztalhattuk, hogy milyen hozzáadott értékkel bír egy ilyen játékos szerepeltetése. A korábbi csapatok idején attól tartottunk, hogy mi lesz majd, ha visszavonul Király Gábor, Juhász Roland, Gera Zoltán, majd később Dzsudzsák Balázs vagy Szalai Ádám. Viszont a helyükre szerencsére érkeztek olyan játékosok, akik meglepetést okozva be tudták verekedni magukat a válogatottba és jó teljesítményt nyújtanak.

– A legutóbbi Eb-k előtt 1986-ban szerepeltünk utoljára meghatározó világtornán. Abban a harminc évben valóban nem volt olyan játékosállomány itthon, ami a mostanihoz hasonló sikereket érhetett volna el, vagy valami egészen más miatt maradhattak el az eredmények?

– Az elmúlt évtizedek világranglista helyezései alapján az látszik, hogy akkor is ugyanúgy a középmezőnyhöz tartoztunk, ahogy most. Folyamatosan a 30. és a 60. hely között ingáztunk, attól függően, hogy éppen mennyi siker volt. Az eredmények összehasonlítása során ne menjünk el amellett, hogy folyamatosan emelik a világesemények résztvevőinek létszámát, ami minden nemzet számára jóval nagyobb lehetőségeket kínál. Néhány évtizeddel ezelőtt legtöbbször csak a csoportelsők jutottak ki az Eb-re, a második helyezettek közül a legjobbak pedig selejtezőket játszhattak.

Világbajnokságra még nehezebb a kijutás, ami nem is jött össze 1986 óta. De ott is emelik a létszámot 2026-tól, így bízhatunk abban, hogy mások lesznek a lehetőségeink.

Persze ne menjünk el szó nélkül a mostani eredmények mellett, amihez vegyük hozzá a hazai infrastruktúra-fejlesztést, a Ferencváros sikeres nemzetközi kupaszerepléseit, és ezen keresztül a csapat néhány magyar játékosának rutinszerzését, valamint azt is, hogy korábban jóval nagyobb különbség volt az európai topválogatottak és a középmezőny között. Utóbbira jó példa, hogy a ranglistán mögöttünk álló törökök, skótok, albánok, csehek, románok, szlovákok vagy szlovének is ott lesznek a jövő évi Eb-n.

– Lehet köze a mostani sikeresebb időszakhoz annak, hogy külföldi vagy Dárdai Pál személyében külföldön dolgozó edzők vezették a magyar válogatottat?

– Igen, szerintem szoros összefüggés van. De ha a Ferencváros utóbbi években elért sikereit nézzük, azokat is külföldi edzőkkel érték el. Sajnos nem nagyon volt olyan magyar edző az elmúlt időszakban, aki itthonról indulva tudott volna külföldre kerülni. Azok a fiatal magyar edzők lettek sikeresek külföldön, akik eleve kint játszottak és ott kezdtek edzősködni, mint például Dárdai Pál, Bódog Tamás, Löw Zsolt vagy Szabics Imre.

– Mi lehet az oka annak, hogy a magyar edzőket nem keresik külföldről?

– Ennek egyetlen egy oka lehet: valószínűleg nem rendelkeznek azokkal az ismeretanyagokkal, amelyekre szükség lehet egy külföldi csapatnál. A jövőben talán a Ferencváros sikerei kinyithatnak egyre több játékos előtt eddig csukott ajtókat, és talán egy minimálissal jobb több lehetőség kínálkozhat emiatt a szakvezetők előtt is. De ehhez elsődlegesen egy olyan magyar csapathoz kellene kerülniük, ami nemzetközi szinten is bizonyítani tud. Erre azonban jelen pillanatban a magyar edzőknek nagyon kevés esélye van.

– Nemcsak a kispadon jellemző a külföldi dominancia a válogatottnál, hanem a játékoskeretben is. A külföldön játszók mellett az utóbbi években jellemző tendencia lett a honosítás. Ez mennyire jellemző trend más országokban, egyben mennyire kritika a magyar utánpótlásképzésre nézve?

– Abszolút egy görbe tükör, mindazonáltal

ez egyáltalán nem egyedülálló Európa futballját nézve. A magam részéről nincs problémám a jelenséggel, hiszen nagyon fontos láncszeme a mostani sikerességünknek.

Willi Orbán, Loic Nego vagy Callum Styles nélkül még annyira sem lenne mély a magyar keret, mint ahol most tartunk. A honosítás terén jó minőségű munka folyik, elég ha csak megnézzük az U21-es válogatottat, ahova a Manchester Cityből érkezik haza a meccsekre Michael Okeke, vagyis a külföldön magyar gyökerekkel rendelkező tehetségek felkutatása már az utánpótlásra is jellemző. Nyilván sokkal egyszerűbb út lenne, ha az utánpótlás-nevelés is ugyanolyan felfelé ívelő pályára állna, mint a Ferencváros vagy a felnőtt válogatott. Véleményem szerint a minőségi utánpótlás-nevelés nélkül a további előrelépés lehetősége a magyar válogatott esetében rendkívül minimálisnak mondható.

– Ha már utánpótlás: a székesfehérvári Főnix Gold neveltjei közül Szoboszlai, Bolla és Csoboth is ott volt Rossi keretében vasárnap, ellenben az akadémiai rendszerből ehhez képest jóval kevesebben kapnak szerepet. Mi lehet ennek az oka?

- A magyar labdarúgás képtelen az elmúlt években, évtizedekben nemzetközi szinten piacképes labdarúgókat kitermelni. Ez biztosan nem írható a feltételek rovására, hiszen azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon az egyik legjobb infrastruktúra várja a fiatalokat, vagyis itthon tényleg jó akadémistának lenni.

Az egy másik kérdés azonban, hogy szakmailag mit kapnak ezek a gyerekek.

Miközben például a Barcelonában vagy a Manchester Cityben nagy számban vetnek be 16-17 éves játékosokat rendszeresen, ehhez képest Magyaroszágon a játékosok 99,5%-a még 18 éves korában sem alkalmas arra, hogy az NB1-ben bemutatkozzon és folyamatosan játsszon.

– Szoboszlai Dominik miben más, mint az utóbbi években a következő magyar világsztárnak kikiáltott Dzsudzsák Balázs vagy mondjuk Németh Krisztián?

– Úgy gondolom, hogy Dzsudzsák és Németh Krisztián nemzetközi szinthez mérten is kifejezetten jó játékosok voltak. Szoboszlai Dominik azonban teljesen más polc, aki ma már a legnagyobb játékosok között említhető és világsztárként lehet kezelni.

Erre a szintre a tehetségen túl a mérhetetlen mennyiségű lemondás, a gyakorlással töltött rengeteg óra, valamint az édesapja fanatizmusa segítette.

Azt azért hozzáteszem, hogy ma már az új technológiák integrálásával sok minden fejleszthető tudományos módszerekkel, ezért a tehetség százalékos arányban valamivel kevesebbet nyom a latba, mint 10-20 évvel ezelőtt. Vagyis ma már akarattal és munkával bárki ellensúlyozni tudja, ha nem olyan tehetséges, mint társai.

– Szoboszlaival kapcsolatban többször is kimondtad, hogy világsztár, amit ő a vasárnapi meccs után határozottan elutasított. Hol van szerinted a határ a világsztár és az egy polccal alatta lévő játékosok között?

- Erre a kérdésre a selejtezősorozat utolsó meccsein kaptuk meg a választ. Amikor egy játékos kritikus pillanatban mindig jó döntést tud hozni, képes és mer vállalni olyan dolgokat, amit mások nem, és ezzel el tud dönteni pillanatnyi szituációkat vagy egész mérkőzéseket, és még a látszólag rosszabb meccsein is jók a statisztikái, amihez hozzájönnek a megfelelő személyiségjegyek, valamint az akarat, akkor világsztárnak lehet nevezni.

– Ha így fejlődik a jövőben is, akkor mi lehet Szoboszlai karrierjének a kifutása?

– Jelen pillanatban a világ egyik legjobb csapatában játszik, a világ legerősebb bajnokságában. Szerintem ha innen nem tud tovább lépni, már az is fantasztikus és minden képzeletet felülmúló. Ebben többletet már csak azok a csapat vagy egyéni eredmények és címek hozhatnak, melyekre a Liverpoollal kiváló lehetősége van. Ha így folytatódik a pályafutása, akkor azt sem látom elérhetetlennek, hogy akár még a világ legjobb játékosának járó Aranylabdáért is versenyben legyen a jövőben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: