Ilyen volt a Fidesz-kongresszus: olajozott, megrendezett, dögunalmas – de aztán jött Kovács Péter
Csengetnek Brezsnyevnél, éjjel. Kikászálódik ágyából, a pizsamáján csörömpölő kitüntetésekkel elbotorkál az előszobába. Megáll. A pizsama felső zsebéből kikotorja a szemüvegét, kivesz belőle egy papírdarabot, majd borízű hangon olvasni kezdi: – Ki az?
Ez jutott eszembe a Fidesz kongresszusának csúcsjelenetéről. Persze már sokan azt sem tudják, ki volt az a Brezsnyev. Szóval ő egy ostoba diktátor volt, aki élete végére elhülyült, imádta az autókat és a kitüntetéseket, de papír nélkül már egy mondatot sem tudott elmondani. Íme, ő volt az:
Brezsnyev idején, amikor én még iskolás voltam, Magyarországot egy párt irányította. Annyira egy volt ez a párt, hogy nem is volt másik. Elsős olvasókönyvemben a Pártról volt egy rövid kis olvasmány, meg is kérdeztem, ez most melyik párt. Akkor derült ki számomra, hogy nincs másik, ez az egy van. A Párt. Ez eléggé letört, el is vehette volna a kedvem a politika iránti érdeklődéstől, de mégsem így történt, nagyobb iskolás és gimnazista koromban már nagyon aktív hírfogyasztó voltam.
Akkoriban ami igazán érdekes volt, az a külpolitika.
Ez jutott eszembe akkor, amikor belenéztem a Fidesz tegnapi kongresszusába. A Hír Tv élőben közvetítette, teljes terjedelemben, éreztem, ahogy bizseregni kezdenek az ereim, megfiatalodom, gyermek lettem újra, csak hát a televízió lett szélesvásznú és HD. És persze az Internacionálé helyett Listen to your Heart. De Kádár elvtársat itt is üzembiztosan újraválasztották.
Volt azért innováció is. A nézőtér sötétben volt végig. Bevallottan előadást láttunk, színpaddal, aktorokkal, nem volt itt semmi vita, az egész légköre a hetvenes évek eleji pártaktívák színvonalát ütötte meg. Az ellenség a nyugat, meg a dekadencia, mi tudjuk, megvédjük, soha többet semmi, ami előttünk volt. Olajozott, megrendezett, dögunalmas. Úgy éreztem, menthetetlenül elalszom.
Nem hiba talán, hogy sosem hallottam róla, de bátran állítom, hogy az egész sok órás vergődés egyetlen őszinte mondatát tőle hallottuk. Azt mondta, amit már mind tudunk, ami nyilvánvaló, de amit ki még nem mondtak így. A következőt:
Íme a Homo Fidesicus. A felülről vezérelt ember. Ez mindent megmagyaráz. Megmagyarázza a mikrofon láttán elrohanó politikusokat, a konok hallgatásokat, az interjúk kéjes és következetes megtagadását. A kényes kérdésekre a választ a központ határozza meg. Nemcsak kibeszélés nincs, gondolkodás sincsen. Az ész bajjal jár, ha az ember fideszes. Ott fent mindent jobban tudnak. Pontban a Központban.