SZEMPONT
A Rovatból

A járvány alatt drasztikusan fokozódik a családon belüli erőszak – Herczog Mária az áldozatok védelméről

Senki sem tudja, mi zajlik a zárt ajtók mögött.
Sándor Zsuzsa - szmo.hu
2021. február 03.



Becslések szerint 2020-ban 65 százalékkal több kapcsolati erőszakot követtek el nálunk, mint 2019-ben. A járvány kitörése óta még inkább fenyegeti a családon belüli erőszak a gyerekeket, időseket, betegeket és fogyatékosokat is.

Mit tesznek ez ellen idehaza, és mit a nemzetközi gyakorlatban? Erről kérdeztük Herczog Mária szociológust. Az elsősorban családszociológiával és gyermekvédelmmel foglalkozó szakembert Amerikában értük el, ahol a Columbusban működő Institute for Human Services munkatársa. De emellett a hazai és nemzetközi szakmai közéletben is számos feladata és pozíciója van.

– Naponta hallunk híreket arról, hogy a járvány kitörése óta fokozódott a családon belüli erőszak. Az esetek számáról azonban nincsnek pontos adatok. A szakembert ez nem zavarja?

– Dehogyisnem, ugyanis szakmai állításokat nem lehet becslésekre alapozni. A családon belüli erőszakot eleve nehéz egzaktan mérni, a járvány pedig olyan helyzetet teremtett, amiben még soha nem voltunk.

– Miért nehéz felmérni a családon belüli erőszakot?

Egyrészt mert nagy a látencia: az áldozatok többsége elhallgatja, hogy bántalmazzák otthon. Nem jelzik a bajt, nem tesznek feljelentést. Tehát a valódi estek száma biztosan többszöröse a feltételezettnek, vélelmezhetően legalább tízszerese.

Az is probléma viszont, ha erőszaknak minősítjük azt, ami nem az.

– Hogy érti ezt?

– A járvány óriási terheket ró az egész társadalomra, és ez lecsapódik a családban is. Sokkal több feszültséget és konfliktust kell elviselnünk, és ez még a jó partneri kapcsolatokat is próbára teszi. Az egymást szerető társak, gyerekek és szülők között is előfordulhat, hogy olyasmit vágnak egymás fejéhez vagy úgy viselkednek, amit utólag maguk sem értenek. A kapcsolati erőszak bűncselekménye azonban más: ott az egyik fél hatalmában tartja a másikat, uralkodik felette, kizsákmányolja, korlátozza a szabadságában, lelkileg és fizikailag is bántalmazhatja.

– A veszekedések azonban könnyen tettlegességig fajulhatnak. A járvány miatt sokkal inkább bezárkózunk. Ez önmagában is veszélyforrás?

Abszolút, ráadásul rengeteg olyan problémával kell megküzdenünk, amelyekkel korábban nem, tehát nem tanultuk meg jól kezelni ezeket.

Ha a gyerekek egész nap otthon vannak, nem tudják a mozgásigényüket kiélni, zavarják az otthonról dolgozó szülőt. Sok családban nincs annyi számítógép, vagy egy se, még áram se, hogy mindenki online végezhesse a feladatait. Ha a szülő elveszítette a munkáját, az egzisztenciális gondok megsokszorozzák a lelki terheket is. Mivel a személyes kapcsolatokra alig van lehetőség, inkább telefonon, interneten kommunikálunk a rokonokkal, barátokkal, így a családtagok még inkább magukra maradnak, és egymáson vezetik le a feszültségeiket. A külső kontroll is megszűnhet a család körül: ha egy gyereket bántalmaznak, azt általában elsőként az óvodában, iskolában veszik észre, vagy a nagyszülő, az orvos látja meg, hogy baj van. De most még a gondozók se jutnak be a családokhoz.

Senki nem tudja, mi zajlik a zárt ajtók mögött.

Sokan laknak együtt idős, beteg vagy fogyatékos hozzátartozójukkal. Normál időszakban számíthatnak valamilyen nappali ellátásra, de ez sincs jelenleg, ezért ők is sokkal gyakrabban válnak áldozatául a családon belüli erőszaknak. Nemrég nagy port kavart egy angliai eset: a szülő nem bírta tovább magára maradva elviselni a súlyosan fogyatékos gyermekével járó feladatokat, lelki terheket. Tavaly március óta voltak összezárva a lakásban, nem működtek a korábbi segítő szolgáltatások, és végül megölte a fogyatékos gyermekét.

– Beszéljünk Magyarországról. Szél Bernadett független képviselő a napokban bejelentette: az elmúlt évhez képest kétharmaddal nőtt nálunk a családon belüli erőszak. Hozzátette: az adatokat a Belügyminisztérium honlapjáról gyűjtötte össze. Az ORFK-tól ugyanis nem kapott tájékoztatást. Én is levélben kérdeztem az ORFK-t, hogy alá tudják-e támasztani a képviselőnő által közzétett számokat. Azt válaszolták, a bűnügyi statisztikáik nyilvánosak a honlapjukon. Csakhogy ezen nincs feltűntetve a „kapcsolati erőszak” és a járvány időszakát sem vizsgálják külön.

– Az ORFK-nak kötelessége lenne a kért számokat kiadni, de tudjuk jól, milyen nehéz ma Magyarországon bármilyen közérdekű adathoz hozzájutni, szinte semmiről nincs nyilvános adat, információ. Amúgy azt gondolom, reális becslés lehet, hogy ezeknek a cselekmények a száma kétharmaddal nőtt.

– Civil szervezetek szerint idehaza minden héten meggyilkolnak egy nőt, és az elkövető az áldozat valamelyik hozzátartozója. Minden tizedik családban súlyosan bántalmazzák a gyerekeket. Brutális számok. Világviszonylatban is?

Herczog Mária

– Nehéz az összehasonlítás, mert van ahol sokkal rosszabb a helyzet, máshol meg sokkal jobb. Izlandon például 1998-ban létrehozták a gyermekek bántalmazását komplexen vizsgáló Gyerekház központokat. Kiderült, hogy a bántalmazás évente átlagosan 600 gyereket érint, ami a 360 000 lakosra számítva nagyon sok. Magas volt a családon belüli erőszak aránya is. Kimutatták azt is, hogy az országban minden negyedik nő szenvedett el élete során szexuális bántalmazást. Ami azért is megdöbbentő, mert Izland a demokrácia és a nemek közti egyenlőség szempontjából is mintaországnak számít. És ez az adat az ENSZ Women nőjogi szervezet szerint alacsonyabb, mint a globális átlag, ami szerint minden harmadik nő élt át valamilyen szexuális bántalmazást. Ugyanakkor az izlandi magas számok összefügghetnek azzal is, hogy az országos felvilágosító kampányok hatására jóval több lett az ismertté vált eset. Az áldozatok mertek jelezni, mert tudták, hogy sokkal több, hatékonyabb segítségre számíthattak.

– Sok minden múlik a megelőzésen és azon is, hogy van-e olyan szociális háló, amely segíti a bajba jutott családokat. Ebből a szempontból hogy állunk?

– Nagyon rosszul. Az elmúlt években a kormány jelentős összegeket vont el a szociális szférától, a szociális munkások még az egészségügyi dolgozóknál is rosszabbul keresnek.

A szociális ágazat olyan súlyos kapacitásgondokkal küzd, hogy normál időszakban sem tudja a feladatait megfelelő színvonalon ellátni, nemhogy ilyen krízisben.

Ez is hozzájárul a családon belüli erőszak látenciájához: bántalmazás gyanúja esetén ugyanis minden segítő foglalkozású szakembernek, így a védőnőnek, orvosnak, pedagógusnak, szociális munkásnak is jelentési kötelezettsége van. Ám ezt ritkán teszik meg. Részben mert nem érzik felkészültnek magukat a veszély felmérésére, illetve ők is félnek az elkövetőktől.

A szaktárca 2013-ban elrendelte, hogy a szakemberek is anonim módon tehessenek bejelentést a rendőrségen. Csakhogy ez tévút. A bántalmazó családtag úgyis rájön, ki volt a bejelentő: ha egy védőnő jár ki hozzájuk, nyilván csak ő lehetett, ha iskolás a gyerek, akkor a pedagógus. Másfelől nem azért képezünk szakembereket, hogy névtelen feljelentők legyenek, hanem hogy segíteni tudjanak, amihez a tájékoztatás és együttműködés is hozzátartozik.

– Mégsem várható el tőlük, hogy az agresszív családtagok bosszújának tegyék ki magukat. Milyen megoldást javasol?

– A segítő szakmában sem szabad senkit magára hagyni. Szakmai teameknek kellene együttműködniük, közösen fellépniük az elkövetővel szemben, figyelmeztetni például az erőszakos szülőt arra, hogy milyen következményei lehetnek annak, amit tesz. Sokan ugyanis azzal sincsenek tisztában, hogy amit csinálnak, az bántalmazás. A teamnek szociális, jogi, pszichológiai, orvosi segítséget kellene biztosítani az áldozatnak és az elkövetőnek is. Hol van erre lehetőség Magyarországon? A segítő szakmákban nagy a fluktuáció, a pályaelhagyás. Lassan nincsenek elérhető szakemberek, alig van pszichológus, pszichiáter, és az ambuláns mentálhigiénés ellátás szinte megszünt, ahogy a fekvőbeteg ellátás is nagyon limitált, főleg most, járványhelyzetben.

Ráadásul a többi családtagot is támogatni kellene, köztük a „néma tanúkat” is, mert ők is súlyosan traumatizálódnak.

Segítségre szorulna például az a gyerek is, aki ugyan nem szenvedi el az erőszakot, csupán rendszeresen végignézi a családban vagy máshol. Nélkülözhetetlen az ő támogatása is, hogy később ne váljon maga is áldozattá vagy elkövetővé.

A családon belüli gyilkosságok elkövetője sok esetben az a gyerek, aki – hogy védje az édesanyját – hirtelen felindulásból végez az apjával.

– A családon belüli erőszak látenciája a rendőrségi intézkedésektől is függ: nálunk a rendőrök gyakran nem ismerik fel mivel állnak szemben, és tévesen testi sértés vagy garázdaság miatt indítanak eljárást.

– A rendőröktől sem várható el, hogy minden területhez egyaránt jól értsenek. Ezért is lenne szükség arra, hogy más országokhoz hasonlóan, nálunk is létrejöjjenek a rendőrségen belüli családi erőszakkal foglalkozó speciális egységek. Egyszer vidéken tartottam erről előadást, mikor az egyik rendőrfőnök felállt és azt mondta: „Asszonyom, önnek teljesen igaza van. De ha én, mondjuk, két emberemet ráállítom arra, hogy csakis a családon belüli erőszakkal foglalkozzanak, akkor több lesz a településen az autólopás és betörés. Mivel csak onnan tudok embereket elvonni és átképezni.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bojár Iván András a mini-Dubajról: Az Orbán-kormány nem tudja ellopni Budapestet
A Rákosrendezőre tervezett megaberuházás miatt akár rendszerváltó népi ellenállás is kialakulhat - jósolja a művészettörténész és építészkritikus. Szerinte a projekt építészetileg, ökológiailag, városképileg és nemzettudatilag egyaránt problémás.


Ma szavaz a Fővárosi Közgyűlés arról, él-e az elővásárlási jogával, és megveszi-e az arab befektetők elől Rákosrendező területét, ahová a kormány mini-Dubajt álmodott. A hatalmas ingatlant 51 milliárd forintért adnák el az Egyesült Arab Emírségek egyik befektetőjének, aki a szerződés alapján akár 500 méteres felhőkarcolókat is felhúzhatna, egy 2000 milliárd forintos beruházás részeként. A kormány egy általuk az arabokkal kötött nemzetközi szerződésre hivatkozva eddig azt is vitatta, hogy a fővárosnak egyáltalán lenne elővásárlási joga, de a Nemzeti Vagyonkezelő leveléből az derült ki, mégis van. Magyar Péter azt közölte, ha a jogi érvek nem elégségesek, a Tisza Párt kész utcára vinni a magyarokat az ügyben.

Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, íróval arról beszélgettünk, hogyan változtatná meg a városképet egy ilyen mega-beruházás, milyen hatással lenne a budapesti lakásárakra, a klímaváltozás elleni küzdelemre, és mit gondol, mi lesz végül az ügy sorsa.

– Más európai városokban is épülnek magas épületek, vannak felhőkarcolós üzleti negyedek Varsótól Németországon át Londonig. Mi a baj velük Budapesten?

– Jó tíz évvel ezelőtt, sőt 15 is talán, amikor még bőven építészettel foglalkoztam, volt egy Építészet Hónapja nevű fesztiválsorozatunk minden évben. Az egyik témája az volt, hogy „Jönnek a felhőkarcolók”. Ez alkalmat teremtett arra, hogy a szakma alaposan körbejárja a kérdést. Nagyon sok komoly építész, például Virág Csaba, koncepcióterveket készített arról, hogy ha egyszer lennének felhőkarcolók Budapesten, akkor hová volna érdemes őket elhelyezni, hogy ne tegyék tönkre a 19. században kialakult, védendő városképet. Vizsgáltuk azt is, hogy logisztikai vagy közlekedési szempontból mely helyszínek lennének alkalmasak, illetve milyen fejlesztésekre lenne szükség, ha ilyen épületek épülnének.

Ez azonban régen volt. Azóta világosan látjuk, hogy beütött a klímakatasztrófa. Tudjuk, hogy 2024 volt az elmúlt 125 ezer év legmelegebb éve. Magyarországon medence jellege miatt az átlaghőmérséklet nem egy, hanem két fokkal emelkedett egyetlen év alatt. Óriási a baj.

Azért közelítem meg innen a kérdést, mert ahogyan le tudtam mondani a kortárs építészet iránti imádatomról, amit 30 éven át képviseltem, és azon belül a modernitás szószólója voltam, úgy fel lehet ismerni azt is, hogy, ami tegnap még jó ötletnek tűnt, mára elveszítette az alapját. Ha Budapest jövőjéről, a közösségért és a holnapi életért felelős emberek közös munkájáról van szó, akkor, ahogyan egykor a Fővárosi Közmunkák Tanácsának szakmai grémiuma tette, egy hasonló körkörösen figyelő és elemző várostervezési műhelyben prioritást kellene adni a környezetvédelmi szempontoknak.

– Mik ezek a szempontok?

– Először is, nem kell ennyi lakás. Egy csökkenő népességű országban, egy csökkenő lakosságszámú fővárosban nincs szükség újabb lakásokra. Aki azt mondja, hogy erre piaci kereslet van, az simán hazudik.

Ezek a lakások nem azért épülnek, hogy valódi emberek éljenek bennük, hanem mint ingatlanportfólió, nagy nemzetközi pénzügyi alapok vagy nyugdíjalapok vagyonát képezik. Igazából részvényekként működnek.

Megépítenek egy 100 négyzetméteres lakást 35 millió forintos bekerülési értéken, majd 250 millió forintért árulják. A felülárazás révén ezek már teljesen más értéket képviselnek a nemzetközi piacon. Nem a szegényedő és alkalmasint valódi lakhatási gondokkal küzdő magyar lakosság vásárolja meg őket, hanem például kínai befektetők, akik nem egy, hanem 34 lakást vesznek, nyilván nem lakhatási céllal. Azt is mondják, hogy ezek a projektek munkahelyeket teremtenek. De ez sem igaz. Az építőiparban gyakran ukrán és román feketemunkásokat alkalmaznak.

Csakhogy a királyi építőipari cégeket emiatt ritkán vegzálja a királyi NAV, vagy királyi építésellenőrző hatóság.

A technológiai fejlesztések miatt pedig egyre kevesebb emberi munkaerő kell az épületek karbantartásához. Az érvek, amelyeket használnak, politikai lózungok. Az emberekkel azt próbálják elhitetni, hogy ez majd jó lesz nekik, de valójában a közelben élők számára semmi kézzelfogható jót nem hoz.

A másik fontos szempont a város sűrűsége és pénzügyi koncentrációja. Felhőkarcolókat ott építenek, ahol ezek magasak: például London, New York vagy Sanghaj belvárosában. Magyarország azonban nem pénzügyi világközpont.

Egy gyönyörű város vagyunk, de csak 1,5–1,7 millió lakossal. Az, hogy pénzügyi központtá váljunk, már a 90-es években meghiúsult.

– Lehettünk volna?



– A Monarchia örökségével okosan bánva lehettünk volna, de Budapest és Magyarország a rendszerváltás után sajnos soha nem nőtt fel ehhez a szerephez. Pozsony például sokkal ügyesebben startolt. Bécs agglomerációjaként, a fapados járatok fogadóhelyeként. 40 kilométeres gyorsvasúttal van összekötve az osztrák fővárossal, körülbelül tőlünk Székesfehérvárnyi távolságra, és tökéletesen működik. Pénzügyi és gazdasági funkcióit Bécs közelségére alapozva építette ki. Ez a csoda történt Győrrel is, de természetesen ennek lényegesen nagyobb a léptéke egy főváros, Pozsony esetében. Budapest viszont soha nem válik erőteljes gazdasági központtá, még akkor sem, ha felhőkarcolókat építenek. Ezek önmagukban nem hozzák el ezt a státuszt.

– Milyen veszélyeket rejt, ha mindezek ellenére idehozzák a felhőkarcolókat úgy, hogy azoknak ezek szerint nincsen organikusan kialakuló funkciója?


– Építészeti szakíróként annak idején foglalkoztunk vízparti fejlesztésekkel, mert Budapest Duna-partja hihetetlen, máig kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában. Hosszan tanulmányoztuk a tengerparti, folyóparti és tóparti fejlesztéseket. Akkoriban Belgrádban is volt egy nagy pályázat, amelyet azt hiszem, a Libeskind iroda nyert meg. Az elképzelések szerint Belgrád egy abszolút korszerű, modern városnegyedet épített volna ki.

Ezt a lehetőséget azonban végül fillérekre váltották, és a területet egy arab befektetői csoportnak adták át, akik elpuskázták a potenciált.

Épp azoknak, akik most Budapest tönkretételén szorgoskodnak.

Belgrád, Dubaj

A Száva-part egy túlépített, ronda, lelketlen városrésszé vált, tele silány épületekkel. Nem történt más, mint hogy futószalagon készültek az épületek, és semmi nem maradt a Libeskind által tervezett nagyszabású elképzelésekből. Miért gondoljuk, hogy itt máshogy lenne? Miért fáradna egy arab beruházó egy világszínvonalú projekt megvalósításával Magyarországon, amikor sem Szerbia, sem Magyarország gazdasági ereje nem indokolja ezt? A helyzetet súlyosbítja az a közöny, ami a Fideszben tapasztalható.

Magas épületek vagy felhőkarcolók építése tönkretenné Budapest városképét.

A Mol-torony például már most is tönkretette Gellért-hegy városképi arányait, és hasonlóan negatív hatással lennének ezek az épületek a Hősök terére, de a Várból szemlélve a Parlamentre, Bazilikára nézve is. Ez a tér a magyar nemzeti emlékezet kiemelt helyszíne, és monumentális építészeti értéket képvisel.

Ha magas épületek tornyosulnának mögötte, elveszne a monumentalitása, spirituális ereje.

Párizsban sem építenek magas épületeket az Eiffel-torony vagy a Diadalív környékén, ahogyan Berlin sem helyezne felhőkarcolókat a Brandenburgi kapu mellé. Ezek az ikonikus helyszínek a nemzeti identitást is szimbolizálják, nem is teszik tönkre őket. Ezzel szemben Magyarországon a Hősök terével már megtörtént a degradáció amikor a térnél jelentősen szélesebb épületet, a Néprajzi Múzeum tömbjét helyezték el mellé. Ez a lépés városkompozíciós szempontból leértékeli az Andrássy utat, nyilván azt szolgálja, hogy a Fidesz korszakának építészeti lenyomata elnyomja a Hősök terének jelentőségét.

– Az elején említetted, hogy az azóta brutálisan ránk robban klímaváltozás miatt is okosabb lenne elengedni az ilyen építkezéseket...



– Ha városi jövőképet akarunk alkotni a klímakatasztrófa közepette, nem szabad környezetterhelő beruházásokat engedni. Az ilyen építkezések erősítik a cement- és betonipart, amely a globális felmelegedés egyik jelentős tényezője. A szállításuk, az építési por és a szennyezés tovább növelnék az egyébként is súlyos problémákat. Van még egy gondolat, amit fontosnak tartok. A sajtótájékoztatón senki nem kérdezett rá Gulyás Gergelynél arra, hogy miért nem kezdett semmit az Orbán-kormány a területtel uralkodásának közel 20 éve alatt, pedig annak a nagy része állami tulajdon. Most viszont ők Karácsony Gergelyen kérik számon, hogy ő miért nem foglalkozott a területtel. Ez arcpirító.

Az elővásárlási jogától is megfosztanák a fővárost, mert egy titkos szerződés alapján az arab befektetők döntenek arról, mi történik egy hatalmas budapesti területen. Ha ez nem hazaárulás, akkor mi az? Építészetileg, ökológiailag, városképileg és nemzettudatilag egyaránt problémás ez a projekt.

A Fidesz minden erővel próbálja elhitetni, hogy a főváros tehetetlen. Ezért van az, hogy Budapest népe rendre nem a kormányra szavaz, aztán mégis a Fideszt hatalomba juttató falu népe határozza meg a jövőjét.

– Ezek után már csak azt tudom kérdezni: demokrácia vagy felvilágosult abszolutizmus?

– Sajnos, a jelenlegi körülmények között, keserű iróniával azt mondanám, a felvilágosult abszolutizmus környezetvédelmi szempontból talán hatékonyabb lenne. A parancsuralmi és kollektivista Kína, amelyet gyakran kritizálunk, egyértelmű programokkal és parancsokkal rendelkezik a karbonsemlegesség elérésére, míg a demokráciák nem tudnak ilyen gyorsan reagálni. A közpénzből feltőkésített nemzeti oligarcha réteg, nem szokva a valódi versenyhez, képtelen a valódi innovációra. Primitív módon másolják más országok már elavult és meghaladott megoldásait.

Az ügy végkimenetele szerintem az, hogy ebből nem lesz semmi, mert olyan, akár rendszerváltó népi ellenállás alakulhat ki, mint amilyen annak idején a Duna-kör volt. Az Orbán-kormány nem tudja ellopni Budapestet,

de a szomorú realitás ebben az, hogy ha ellenállás is lesz, végül akkor is a magyarok fizetik meg az árát a nemzetközi kártérítési perek révén, mint tettük annak idején a bősi vízlépcső esetében is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„A mi mindennapjaink arról szólnak, hogy anyut ellássuk” – Edina évek óta otthon ápolja 74 éves édesanyját
Edina édesanyja már hosszú évek óta él nála, két évvel ezelőtt azonban annyira leromlott az állapota, hogy már 24 órás felügyeletre szorul. Szóba került, hogy a 74 éves asszony idősotthonba költözik, de arra akár éveket is várni kellene.


Edina egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen nőtt fel, Nyíregyházától 40 kilométerre az ukrán határ felé. Egyetemistaként költözött el a családjától Budapestre, haza viszont már nem ment. Párjával az agglomerációban telepedtek le, Szigethalmon. A bátyja egy ideig még a szülőfalujuk környékén élt, de hét évvel ezelőtt ő is Budapestre költözött a családjával, mert ott kapott állást. Az édesanyjuk így egyedül maradt egy több mint 100 négyzetméteres családi házban, amihez nagy kert is tartozott.

„Ekkor kezdődtek az anyuval kapcsolatos megoldandó feladatok. Akkor már csak bottal tudott járni, az udvart és egy idő után már házat sem tudta elhagyni. A helyi egyházi szociális szolgálattól kértünk segítséget. Napi fél-egy órában elintézték neki a bevásárlást, vagy elvitték orvosi vizsgálatra, ha szükség volt rá. A téli időszakokban viszont már többnyire nálam volt, hiszen a nyugdíjából nem tudta gázzal kifűteni a házat, a bátyámék pedig már elköltöztek, így fával nem tudott tüzelni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy hozzánk költözik, a házát pedig eladjuk” - meséli Edina.

Egy ideig még egy szigethalmi ikerházban laktak, az édesanyja ugyanis bottal tudott közlekedni a lakásban. Két évvel ezelőtt azonban romlani kezdett az állapota, kerekesszékbe került, így másik otthont kellett keresniük. Olyat, ami nagyobb, akadálymentes és ki tudnak alakítani számára egy szobát, amihez közel van a mosdó és a fürdő is. Az is szempont volt, hogy a fürdő alkalmas legyen arra, hogy a mozgásában korlátozott, 74 éves asszonyt könnyen meg tudják fürdetni. Végül tavaly októberben sikerült találniuk egy házat, ami megfelelő volt számukra.

Mivel az édesanyja állapota folyamatosan romlott, Edina beiratkozott egy OKJ-s tanfolyamra, ahol kifejezetten azt oktatták, hogyan kell ellátni egy idős beteget. A gyakorlatát egy idősotthonban végezte, ahol mindent megtanítottak neki arról, hogy kell például mozgatni egy kerekesszékes beteget úgy, hogy fizikailag ő se roppanjon bele. Megtanulta, hogyan kell pelenkázni, fürdetni, és mivel demens idősek között is dolgozott, abba is beleláthatott, milyen foglalkozásokat tartanak nekik. Ugyanakkor nemcsak pozitív tapasztalatot és tudást szerzett, de sokkal jobban belelátott egy idősotthon működésébe. És ez is közrejátszott valamelyest abban, hogy az édesanyját inkább otthon ápolja.

Merthogy, miután az édesanyja már 24 órás felügyeletre szorul, náluk is felmerült, hogy esetleg keresnének neki egy bentlakásos otthont, ahol folyamatosan figyelnek rá. El is kezdett idősotthonokat keresni, de több akadályba is ütközött.

„Az első, amivel szembesültem, hogy nem igazán van egy összeszedett adatbázis, ami naprakész információkkal szolgálna az idősotthonokról. Egy-egy gyűjtőoldalt találtam, de ott sem voltak friss információk arról, hogy van-e férőhely és milyen típusú. Ezekről jelenleg egyáltalán nem lehet online tájékozódni” - mondja Edina, aki hosszas keresgélés után végül e-mailben és telefonon keresett meg több otthont is. Ám azt tapasztalta, hogy az e-mailre többnyire nem reagálnak az intézmények, így maradt a folyamatos telefonálgatás.

„A legtöbb reakció az volt, hogy nincs férőhely. Alapvetően mindenhol várólista van. Erre úgy lehet felkerülni, hogy a háziorvos kiállít egy igazolást arról, hogy az idős már 24 órás ellátásra szorul. Emellett rengeteg papírmunka van, nagyon sok dokumentumot kell kitölteni, beszerezni. De így is átlagosan 1-2 év a várakozási idő, attól függően, hogy mikor szabadul fel hely”

- meséli Edina.

Tapasztalatai szerint a magánotthonoknál valamivel jobb a helyzet, valamennyivel rövidebb a várakozás idő, vagy nincs is. De ettől függetlenül nehéz olyan helyet találni, ami az édesanyjának kerekesszékesként megfelelő.

“Volt olyan idősotthon, ahol közölték, hogy csak fennjárót tudnak fogadni, kerekesszékest egyáltalán nem. Volt olyan, aki azt mondta, hogy csak fekvőrészlegen tudnák elhelyezni, vagy teljesen demensek között. Anyunak viszont még nem olyan az állapota, ami ezt indokolná. Ha pedig sokkal rosszabb állapotú közegbe kerül be, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ez felgyorsítja a leépülését, tehát ezt nem kockáztattuk meg. Illetve több olyan hely is volt, ahol azt láttam, hogy ki sem tudna mozdulni a szobából, mert az emeleten lenne csak hely és nincsen lift. De olyan tapasztalatom is volt, ahol omlott a fal a szobában” - mondja Edina.

Csalókkal is találkozott a keresgélés közben. Volt egy számára szimpatikus hely, ahol egy régi kastélyt építettek át idősotthonná, és azt állították, hogy két hét múlva megnyitnak, csak utalja el a belépti díjat, ami egymillió forint. Papírt sem akartak írni neki erről, az otthon pedig még hetekkel később sem nyitott meg.

A belépti díj egyébként önmagában nem meglepő. Sok idősotthonnál kérnek egy nagyobb összeget a családtól, amikor a hozzátartozójuk beköltözik. Edina tapasztalatai szerint ez általában 1-2 millió forint, de vannak olyan magánotthonok, ahol például apartmanokba költözhetnek be az idősek. Itt akár 15-20 millió forintot is kérhetnek. Az átlagos helyeken pedig az egyszeri belépti díj mellett havidíjat is fizetni kell, ami többszázezer forint is lehet.

„A megfizethetőbb magánotthonok 300-450 ezer forintba kerülnek havonta. Ez tartalmazza az idős a 24 órás ellátását és az étkezését. Az már kérdéses, hogy ebben az összegben benne van-e a gyógyszer és a pelenka költsége. Általában pelenkából csak bizonyos mennyiséget biztosítanak: kettő nappalit és egy éjszakait. Ami ezen felül van, azt ki kell fizetni”

- mondja Edina.

De ez még nem minden: Edina szerint a kisebb otthonoknál azzal is számolni kell, hogy ha a bennlakót például éves felülvizsgálatra kell vinni szakorvoshoz, akkor az útiköltséget is fizetni kell. Vagy a család vállalja, hogy elviszi a vizsgálatra.

Bőven akadnak olyan magánotthonok, ahol akár havi 1 millió forintot is elkérhetnek. Az ilyen helyeken viszont létezik olyan megoldás is, hogy nem véglegesen költöznek be az idősek, hanem csak egy átmeneti időszakra, például pár hétre, ha az őket ellátó család elutazik, vagy pihenésre van szükségük.

Márpedig egy idős ember gondozása nagy teher tud lenni a családnak. Edináéknak sem egyszerű, pedig azt mondja, hogy ők még szerencsések, hiszen mindketten tudnak otthonról dolgozni a párjával, így könnyebb a logisztika. De ettől függetlenül lelkileg és fizikailag is megterhelő a folyamatos készenlét.

„Az a legnehezebb, hogy teljesen le vagyunk korlátozva. Anyut 2-3 óránál több időre nem lehet magára hagyni. Azt is pontosan ki kell számolni, ha csak bevásárolni megyünk. Arról nem is beszélve, hogy kikapcsolódni abszolút nem tudunk. Még csak egy fél napra sem tudunk elmenni például egy plázába, moziba vagy színházba. ”

„A mi mindennapjaink arról szólnak, hogy anyut ellássuk. Az egész életünk köré épül. A kéthetes karácsonyi, szilveszteri időszakban, amikor regenerálódni vagy pihenni lehetett volna, én nem tudtam se regenerálódni, se pihenni. Nagyon kimerült és fáradt vagyok, ráadásul fizikailag is megterhelő ez az egész, mert őt folyamatosan mozgatni kell” - meséli Edina.

Végül több idősotthon várólistájára is felíratta az édesanyját. Jelenleg pedig otthoni segítséget keresnek, úgynevezett házi gondozót. De ez sem egyszerű, hiszen, mint mondja, a magánszolgáltatók többnyire csak Budapesten belül közvetítenek ki gondozókat, ők pedig Szigetújfalun laknak. Éppen ezért egyedül állt neki segítséget keresni. Facebook-csoportokban ad fel hirdetéseket, de azt mondja, nagyon nehéz leellenőrizni azokat, akik jelentkeznek. Ráadásul itt nemcsak az a kérdés, hogy valaki szakmailag megfelelő-e, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kit enged be az ember az otthonába, kire bízza rá a kiszolgáltatott helyzetben lévő családtagját. És az a kérdés is felmerül, hogy egy mennyi időre tervezhetnek azzal, aki elvállalja a feladatot. Ráadásul egy házi gondozó sem olcsó, Edina szerint itt is körülbelül 300-400 ezer forinttal kell számolni havonta.

„Valójában nincs jó döntés, és ez külön nyomasztó. Nem akarom anyut egy idősotthonban a kerekesszékbe zárva látni, és a gyorsabb leépülését borítékolni, de így meg nekünk nincs életünk. Ez folyamatos harc a lelkiismerettel és azzal, hogy meddig bírjuk. Mert sehogy se jó, bárhogy döntünk egy ilyen helyzetben.”

„Ha nem találunk segítőt, akkor a mi életünk megy rá. Ha találunk ott a kérdés, hogy meddig, mennyi időre, és mi lesz utána” - fogalmaz Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Totyik Tamás: Egyes településeken magasabb lett az óvodavezető fizetése, mint a polgármesteré, így inkább visszaküldték a pénzt az államkincstárnak
Az 1 millió forint fölötti tanárfizetésekre sokan felkapták a fejüket, de szakszervezeti vezető szerint ez a 170 ezer tanár csak kis részére igaz. Ráadásul a fiatalok nem kezdtek el visszajönni, visszadolgozó nyugdíjasból lett több, és a "sárga irígység" furcsa helyzetekzet vezetett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. február 03.



Pénteken Orbán Viktor arról beszélt, már több mint 4 ezer olyan tanár van, aki 1 millió forint fölött keres. Egy nappal korábban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára posztolta a részletesebb adatokat, miszerint „már több mint 4.600 tanár bére magasabb 1 millió forintnál a tankerületi iskolákban. A legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint.” Azt is hozzátette, két év alatt több mint 50 százalékkal nőtt a tanárok és óvónők átlagos fizetése, ami így már eléri a 844 ezer forintot.

Mi áll a statisztikák mögött? Mennyit visznek haza most az oktatásban dolgozók, és elég-e ez ahhoz, hogy enyhüljön a szakemberhiány a közoktatásban? Illetve a fizetésemelésektől várhatjuk-e automatikusan a színvonalasabb oktatást? Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével beszélgettünk.

– Örüljünk, hogy volt egy 32,2 százalékos, majd most egy 21,2 százalékos átlagos béremelés?

– Örüljünk, igen, ezt el kell ismerni.

– És Rétvári Bence szerint 4600 tanár bére átlépte a bruttó 1 millió forintot. Sőt, van, aki 1,7 milliót keres.

– El se tudom képzelni, hogy ki keresett 1,7 milliót. De van 170 ezer pedagógus. Ebből a 4600 mit jelent? A kormány azt mondta, hogy a diplomás átlagkeresetek 80 százalékára akarja felzárkóztatni a pedagógusok bérét. Ez a mostani számítások szerint olyan bruttó 800-840 ezer forint körül van. Ezt az átlagkeresetet kellene idén elérni. Nagyjából azok, akik egymillió felett keresnek, érik el a diplomás átlagkeresetet. Akkor most minek örvendjünk? Nemcsak a pedagógusok, hanem az intézményvezetők átlagkeresete is a diplomás átlag alatt van. Pedig ők vezető beosztású emberek.

Tízezer körüli feladatellátási hely van. Ha ebből 4600 feladatellátási helyen kapnak az intézményvezetők ennyit, az a fele sem. És csak ők érik el a diplomás átlagkeresetet.

Azt nem vitatjuk, hogy emelkedett a pedagógusok bére. Arányát tekintve nem is nevezhető alacsonynak ez az emelkedés. Azonban a munkaterhelés még mindig rendkívül nagy. Európában a legmagasabbak közé tartozik a pedagógusok tanítással lekötött munkaideje, illetve maga a munkaidőkeret is magas. Nem véletlen, hogy a kormány nem is mer kutatást végezni a pedagógusok munkaterheléséről. 2018-19 környékén a kormány a Századvéggel akart végeztetni indíttatni egy ilyen kutatást, aztán gyorsan elállt tőle.

– Az államtitkár szerint a tanárok és az óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik az idei 21,2 százalékos béremeléssel együtt.

– Ez egy bértömeget jelent, tehát a pótlékok, bérkiegészítések, túlórák, minden benne van ebben a számban. Először is, van az alapfizetés, ami egy pályakezdő pedagógus esetében 640.900 forint. Az osztályfőnökök pluszjuttatást kapnak az osztályfőnöki munkájukért. Juttatás jár a munkaközösség-vezetőknek is, de a tantestületeknek csak körülbelül egytizede lát el ilyen feladatokat. Az intézményvezetők, intézményvezető-helyettesek, tagintézményvezetők is kapnak még pluszjuttatást. Emellett a pedagógusoknak van túlórájuk, ami nagyon minimális lett a 2010 előtti helyzethez képest. Azok, akik hátrányos helyzetű településen dolgoznak, vagy fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak, szintén kapnak pluszjuttatást. Tehát a bértömeg magában foglalja az alapbéreket és az említett juttatásokat. Illetve hadd tegyünk hozzá még valamit. Az állami fenntartású iskolákban ez a béremelés korrektül megtörtént, sőt valamivel magasabb is volt ez az arány.

Viszont év végén több száz település polgármestere kapott felszólítást, hogy az óvodákban bent ragadt a béremelésre szánt összeg egy része.

Az Államkincstár küldte ki ezeket a leveleket, vagyis az óvodák esetében nem mindenhol történt meg az ígért mértékű béremelés.

– Pedig Rétvári Bence azt írja, hogy az óvónői béremelés többletforrása a költségvetésben megvan.

– Megvan a forrás, csak az önkormányzatok nem osztották ki. Azért, mert egyes településeken magasabb lett az óvodavezető fizetése, mint a polgármesteré.

– És inkább nem adták oda az óvodavezetőnek a pénzt?

– Sőt, volt, ahol vissza is küldték az államkincstárnak. Ez tipikus magyar betegség, úgy hívják, hogy sárga irigység. Az alapvető probléma, hogy a pedagógus kollégák nem voltak elég öntudatosak ahhoz, hogy bírósághoz forduljanak. Nem szoktam gyakran dicsérni a kormányt, de el kell ismerni, hogy ott, ahol a pedagógusok hozzánk fordultak és jeleztük a problémát, a kormány tett lépéseket.

– Mi a helyzet a fiataloknál? Egy pályakezdő tanár, aki nem intézményvezető, és valószínűleg még nem is osztályfőnök, csak az alapbérre számíthat?

– Általában igen, vagy ha hátrányos helyzetű településen dolgozik egy pályakezdő, akkor a 640.900 Ft-nak még a 20 százalékát megkapja. Nem véletlen, hogy a szakszervezetek annak idején kezdeményezték, és az Európai Bizottság javaslatát a kormány is elfogadta, hogy a pályakezdők bérét jóval nagyobb arányban kell emelni, mint az összes többi pedagógusét, mert a versenyszféra ezeket a fiatalokat azonnal elszívja.

Most is azt látni, hogy bár emelkedett a pedagógusok száma, nem a fiatalok érkeztek nagy arányban a rendszerbe, hanem a nyugdíjasok. Annyira alacsony volt a nyugdíjuk, hogy nekik rendkívül vonzó lehetőség volt, hogy megkapják a nyugdíjukat, és ha teljes munkaidőben foglalkoztatják őket, akkor megkapják még ugyanazt a 840 ezer forintos átlagkeresetet is.

Így tényleg jól keresnek, csak én szeretném megkérdezni, hogy egy 76 éves angoltanár vagy egy 78 éves óvodapedagógus mennyire tud a mai generációhoz igazodni? Mennyire bírja a tempót? A kormány mélyen hallgat róla, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha ez a több mint tízezer visszafoglalkoztatott nyugdíjas hirtelen eltűnne, a rendszer megroppanna.

– A pályakezdők nem kezdtek el visszaáramlani?

– Idén nem lett több pályakezdő, mint tavaly. Jöttek fiatalok is, de nem érték el a tavalyi szintet, a 2013 előttiről már nem is beszélve. Bevallom férfiasan, én is azt gondoltam, hogy ez a nagyságrendű béremelés már vonzó lesz a fiataloknak. De úgy tűnik, hogy tévedtem.

– Amit én hallottam, hogy elsősorban a reál szakos tanárok tudtak könnyebben elmenni, őket hamar fel tudta szívni a versenyszféra. Igaz ez?

– Az országos kompetenciamérés során az intézményvezetők kérdőívet töltöttek ki, és az derült ki, hogy a természettudományos tantárgyaknál volt az egyik legnagyobb hiány. Ami pedig bennünket nagyon meglepett: az ének, a rajz és a testnevelés a további három nagy hiányszak.

– Hová tudnak menni ezek a tanárok?

– Nem tudjuk pontosan. Feltehetően ezekből a szakokból kevesen is végeznek. A testnevelésnél az is problémát jelent, hogy a megnövekedett óraszámot nem tudják ellátni a megfelelő létszámmal. Ott nagyon sok olyan kolléga van, aki érettségivel és edzői szakvizsgával tanít testnevelésórát. Ezen felül még az idegennyelv-tanárok körében van hiány.

– Gondolom, nekik is nagyon könnyű elhelyezkedni, vagy simán elmennek magántanárnak.

– Vagy nyelviskolákban tanítanak. Általában az a gyakorlat, hogy délelőtt óraadóként bemennek egy közeli iskolába, délután pedig nyelviskolákban vagy magántanárként dolgoznak.

– Rétvári Bence posztja úgy folytatódik, hogy jövőre a tanárok bére tovább emelkedik a diplomások bérével megegyező mértékben. Ez akkor nem azt jelenti, hogy a pedagógusok bére eléri a diplomások bérszintjét, hanem csak azt, hogy ugyanolyan arányban emelkedik, mint a diplomásoké, tehát ez a 20 százalékkal alacsonyabb átlagos szint megmarad?

– Pontosan. Azt jelenti, hogy szinten kell tartani a pedagógusbérek és a diplomás átlagbérek arányát, tehát a pedagógusok átlagkeresetének a diplomás átlagkereset 80 százalékát kell elérnie. Azonban ebben az a csalóka, hogy béremelésről beszél ismételten, csak épp elfelejti mondani, hogy ez bértömeg emelkedés és nem az alapbér emelkedése, ahogy korábban említettem.

– Az is szerepel Rétvári államtitkár bejegyzésében, hogy az igazgatók olyan bért tudjanak kínálni, amely alapján több jelentkező közül választhatják ki a legjobb tanárt.

– Először is: elvették az igazgatók autonómiáját. Kézi vezérlés van. Nem véletlen, hogy van sok betöltetlen igazgatói állás a köznevelésben.

– Nem az igazgató döntheti el, hogy kinek mennyit kínál?

– Papíron talán igen, de a gyakorlatban nem, mert nagyon leszűkítik a mozgásterét, nem áll rendelkezésére akkora bértömeg, amellyel érdemben gazdálkodhatna. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy a most bevezetett teljesítményértékelés augusztusban, amikor a rendszer élesedik, mekkora mozgásteret fog adni az intézményvezetőknek. Korábban a szakképzésben is azt mondták, hogy az intézményvezetők döntik el a differenciálást. Aztán a centrumok sorozatban visszadobták az igazgatók döntéseit.

– Mennyi most a túlóra?

– Éves szinten 60 órát ingyen kell helyettesítenie minden pedagógusnak. Ha egy kolléga megbetegszik, továbbképzésen van, őt helyettesíteni kell, és ezt a feladatot ingyen kell ellátni, éves szinten 60 órában. Emellett vannak olyan feladatok, amelyekért nem jár plusz juttatás. Ha például beosztják gyermekfelügyeletre vagy ebédeltetésre, azt a 40 órás munkaidejében kell elvégeznie. Hiába határozzák meg a munkabeosztása szerint, hogy 24 tanítási órát kell tartania a pedagógusnak és a maradék időt elvileg felkészüléssel, szülői értekezletek megtartásával, versenyre való felkészítéssel, fogadóórákkal és dolgozatjavítással kell töltenie. Emellett még a gyermekfelügyeletet is el kell látnia. Nyugat-Európában az ilyen feladatokat a szociális szféra munkavállalói végzik, nem pedig a pedagógusok. Ezek a plusz feladatok növelik a pedagógusok munkaterhét és leterheltségét.

– Hogyan néz ki egy tanár heti munkaideje az órarendi órákon felül?

– 32 órát biztosan az intézményi feladatokkal tölt, és a maradék 8 órában próbál felkészülni, de a méréseink szerint ez nem 8 óra, hanem jóval több. Úgy számoljuk, hogy minimum heti 12 órát biztosan dolgozatjavításra és tanítási órákra való felkészülésre fordítanak.

– Mindezeket figyelembe véve, most pedagógusnak lenni egy fokkal jobb, mint eddig volt?

– A bérek szempontjából mindenképpen.

– De mitől lesz valóban jobb az egész? Azaz mikor fog látszani a kimeneti teljesítményen, hogy itt változás történt?

– Nagyon fontos lenne a megfelelő szakos ellátottság biztosítása. Emellett a nevelést és oktatást közvetlenül segítő kollégák bérét is rendezni kellene, mert egyre több a problémás gyerek, az SNI-sek száma pedig átlépte a százezret. Továbbá nálunk jelenleg ezer gyermekre jut egy iskolapszichológus. Ez az arány a szomszédos Ausztriában 300.

– És ténylegesen jut is egy iskolapszichológus ezer gyerekre?

– Szerintem nem. Bár hozzá kell tenni, hogy emelkedett az iskolapszichológusok száma, de nem olyan ütemben, hogy ezt a szintet elérhessük.

– Már csak egy dolog érdekel, de az nagyon. Tisztán emlékszem, hogy amikor én iskolába jártam, délután egy óra tájt, legkésőbb fél kettőkor otthon voltam. És nem lettem hülyébb. A mi családunkban is vannak iskolás gyerekek, és három előtt nem nagyon látjuk őket.

– A Nemzeti alaptantervben egy 11. évfolyamos diáknak 36 óra van előírva.

– Majdnem minden napra nyolc óra jut?

– Így van. Az óraszámok nagyon megemelkedtek, és a kormány a konzervatív fordulattal még több tudást akar a gyerekek fejébe belegyömöszölni, ahelyett, hogy a készségek elsajátítását segítené. Beszéljünk nyíltan és őszintén:

a tananyag nagyjából 30 százalékát ki kellene dobni alsó tagozatban. De ha 40 százalékot mondok, lehet, hogy közelebb járok az igazsághoz.

– Csak én gondolom úgy, hogy ezzel részben a tanárhiány is enyhülhetne?

– Nem feltétlenül. A tananyagcsökkentés lehetőséget adna arra, hogy sokkal több idő jusson gyakorlásra és a készségek fejlesztésére. A mi időnkben nem volt heti öt testnevelésóra, nem volt etika vagy hittan kötelezően. Ha valaki előveszi az 1978-as alaptantervet, ott az látszik, hogy a százalékszámításra és a törtrészszámításra felső tagozatban nagyjából 100 órát fordítottak. Most ez 50 óra körülire csökkent.

Egy másik klasszikus példa: korábban a kisbetűk és nagybetűk elsajátítására nagyjából másfél évet adtak. Most nagyon sok helyen már a téli szünetig minden betűt megismertetnek a gyerekekkel.

Ráadásul például a Meixner-módszert alkalmazó tankönyvek, amelyek lassú, biztos haladást nyújtottak a gyerekeknek, a normál általános iskolákban a tiltott tankönyvek listájára kerültek. Most már csak a fogyatékkal élő gyerekek számára lehet tanítani belőlük.

– Visszatérek arra a kérdésre, hogy Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy visszajöjjenek az elvándorolt pedagógusok, és több fiatal válassza ezt a pályát?

– Ezt a béremelési ütemet tartani kellene. Sőt, azt mondom, ha a bérek elérnék a diplomás átlagkereset 90 százalékát, akkor biztos, hogy sokkal vonzóbb lenne a pálya. A másik dolog, hogy a munkaterheket csökkenteni kellene, tehát a heti 24 órás tanítási időkeretet legalább 20-22 órára le kellene vinni. És ami a legfontosabb:

vissza kellene adni a pedagógusoknak az alkotói szabadságot, hogy egyénre szabottan tudják tanítani a gyermekeket.

Teljesen más módszertani kultúra, haladási tempó és tananyag kellene egy rózsadombi elitiskolában, mint egy hátrányos helyzetű település iskolájában. Teljesen más eszköztárral kellene dolgozni. A központi irányítást el kellene felejteni, mert az nem működik, hogy minden iskola és minden diák egyszerre, ugyanúgy lépjen előre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos Trump vámháborújáról: Itt nem a közgazdasági logika működik, hanem valami más, egy fontos állást betöltő személy egoja
A volt jegybankelnök szerint káoszt és improvizációt látunk, és csak reménykedni lehet abban, hogy ebből nem lesz rendszer. A kérdés az, mi történik, ha mégis? Ha az Egyesült Államok, mint nagyhatalom végig így akar működni?


Kitört a globális vámháború, életbe lépett Donald Trump rendelete, ami alapján 10%-os vámot vetnek ki a Kínából Amerikába érkező 400 milliárd dollárnyi árura. Válaszul Kína bejelentette, vámot vetett ki az Amerikából érkező kőolajra, a mezőgazdasági gépekre, a nagyobb kocsikra és a kisteherautókra, valamint monopóliumellenes vizsgálatot rendelt el a Google ellen.

Trump korábban ennél is nagyobb, 25%-os vámmal fenyegette meg Kanadát és Mexikót, de ezt mindkét ország esetében egy hónapra felfüggesztette,

miután ígéretet kapott, hogy a két ország fokozza a határellenőrzést. Trump állítása szerint szomszédaitól azt várja, hogy csökkenjen az Amerikába áramló fentanil mennyisége és a migránsok száma.

A piacok azonnal reagáltak: a tőzsdék meginogtak, bár az amerikai részvénypiac később korrigált. Az európai vezetők közben arra készülnek, hogy Trump valóra váltja következő fenyegetését, és az Európai Unióból érkező termékekre is vámokat vet ki. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárral próbáltuk meg értelmezni, mi történik az Egyesült Államokban.

– Most úgy tűnik, hogy mégis blöff volt ez az egész vámokkal való fenyegetőzés. De mi az értelme? Mit nyert ezzel Trump?

– Nyilván semmit nemzetgazdasági értelemben. Racionális alapon minden elemző tulajdonképpen azt gondolta, hogy a büntető vámokról való szónoklás a választási kampányban elmondottaknak a lecsengése, aztán majd fölállnak a szakminisztériumok, elkezdenek működni, addig az elnök szimbolikus döntésekkel foglalkozik, mondjuk a dokumentumok nélküliek tömeges deportálását népszerűsíti, de a gazdaságpolitikát nem rúgja fel. Most abban a furcsa állapotban vagyunk, hogy a kijelölt pénzügyminiszter és külügyminiszter már átment a kongresszusi meghallgatáson, de több más szereplőt még nem fogadtak el. Ebben az átmeneti időszakban, amikor nem szoktak érdemi döntéseket hozni, Trump a leendő kormánya feje fölött átnyúlva elkezdett kormányozni.

Ennek az előkészítetlen, hatástanulmányok nélküli kormányzásnak (egyébként tessék magyar füllel is meghallani ezeket a mondatokat), amikor nem működnek a fékek és az ellensúlyok, nagy a hibaszázaléka.

Gyorsabb a döntéshozatal, és gyakran hibás. Most egy ilyen esetet látunk. Azt egyébként lehetett tudni, hogy a bejelentések része blöff, mert Kína minden termékére 60 százalék vámot harangozott be néhány hete, ami irgalmatlan blöff volt: az piaci zavarral jár, megdobná az amerikai inflációt. A szomszédos országokra pedig nem gazdasági okok miatt, hanem a határvédelem gyengeségére hivatkozva jelentett be büntetővámokat, ami az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásnak nyilvánvaló felrúgása. Erről is azt gondolták eleinte az elemzők, hogy blöff. Ezért is volt viszonylag kicsi a reagálás a bejelentéskor, bár az a „viszonylag kicsi” is megrázta a tőzsdéket, az árfolyamokat, és így már bekövetkezett bizonyos gazdasági veszteség. Ezek az első körös veszteségek. A beszélgetésünk pillanatában az a helyzet, hogy elvileg amerikai idő szerint déli 12-kor életbe lép a kínai 10 százalék többletvám. De az ember most már mindent úgy mond, hogy hozzáteszi, melyik percben folyik a beszélgetés.

– A korábbi ciklusában elsősorban Kínát jelölte meg Trump, mint fő riválist, amellyel szemben akár vámpolitikával is, de fel kell venni a kesztyűt.

– Éveken keresztül a trumpi szöveg az volt, hogy Amerikának a feltörekvő Kínával szemben kell megvédenie magát, mert a kínaiak veszedelmesek, mert trükköznek, és ezért indokolt gazdasági alapon is a velük szembeni vámvédelem. Ebben van is valami. Az Európai Unió is, magyar ellenszavazattal ugyan, de tavaly nyáron a Kínában gyártott elektromos autókra kiegyenlítő vámot vetett ki, éppen azért, mert az ottani belső árképzés átláthatatlan, és valószínűleg tiltott szubvenciót tartalmaz. De talán Elon Musknak például lehet rejtett oka, hogy Kínával is kesztyűs kézzel bánjanak. A most még érvényben lévő 10 százalékos vám jóval kevesebb, mint a felfüggesztett 25 százalékos tételek a két szomszédos országgal szemben.

Muskról tudható, hogy nagy kínai érdekeltségei vannak, ott termeltet, neki Kína fontosabb, mint a két szomszéd ország,

tehát el tudom képzelni, hogy ebben az ügyben személyes befolyást fejtett ki.

– És mi van Európával? Minket is fenyegetett Trump vámokkal.

– Európát nem lehet azzal vádolni, hogy titkolt állami támogatások lennének, mert e vonatkozásban az Európai Unió szabályozása szigorú, nálunk nem lehet illegális állami támogatást nyújtani. Némelyik tagállam kormánya persze szeretne ilyet, lehet tippelni, hogy melyik, de kemény szabályok vetnek ennek gátat. Tehát itt végképp nincs gazdasági megalapozottsága a védővámoknak, büntető vámoknak, azon túl, hogy Európának kiviteli többlete van Amerikával szemben. Csakhogy Amerikának az egész világgal szemben behozatali többlete, kiviteli deficitje van. Egyszerűen azért, mert az amerikaiak többet költenek, mint amit megtakarítanak. Tehát van egy makrogazdasági szituáció, ami kikerülhetetlenül előáll, ha egy ország túlfogyaszt. Akkor bizony túlimportál. Ami úgy jelenik meg a statisztikában, hogy a rajta kívül álló világgal szemben deficitje van. Ezen úgy nem lehet segíteni, ahogy az elnök gondolja. És itt megáll az ember, mert azt kell kimondani, hogy

itt nem racionális gazdasági megfontolások mozgatják a döntéshozatalt. Ráadásul ami a mértéket és az időzítést illeti, az láthatóan hasraütés alapján megy.

Ez az egész eddigi vámügy meglehetősen amatőr. De hát ez jellemzi az elnök egész habitusát és jellemét.

– A mostani fejlemények ismeretében ez inkább a kiskakas meséjének kezd tűnni. Ezt a fenyegetést ezek után egyáltalán lehet komolyan venni?

– Ha közgazdászt vagy üzleti elemzőt kérdez, az ilyen döntés előtti öt percig azt mondja, hogy miután ennek nincs értelme, ilyen nem lesz. Aztán öt perc múlva kiderül, hogy lett döntés. Akkor az elemző nem tehet más, kiszámolja, hogy abból mi következik. Az Egyesült Államok legnagyobb külkereskedelmi partnere nem Kína, hanem Európa. És szövetséges. Vámháborúnak tehát nincsen gazdasági racionalitása.

Csakhogy azt látjuk két hete, hogy itt nem a közgazdasági logika működik, hanem valami más: egy fontos állást betöltő személy egoja.

És van most káosz, improvizáció. Kár már történt. Az ember csak reménykedik, hogy ebből nem lesz rendszer.

– Egyáltalán, mi az értelme ennek a vámpolitikának egy olyan világgazdasági szerkezetben, mint amilyenben élünk?

– Ez a fajta vámvédelem és a hazai ipar támogatása a XVII. század gazdaságpolitikája, amiről a klasszikusok, Adam Smith óta kimutatták, hogy hosszú távon károsak. Ennek ellenére a merkantilizmus létezik mind a mai napig, modernebb formájában a kínai állam is alkalmazta, amikor védelmet vont a saját gazdasága köré. Az viszont meglepő, hogy egy fejlett ország vezetője gondolja úgy, hogy ezzel lehet ismét naggyá tenni Amerikát. A közgazdaságtudomány már régen túlhaladt ezen. Ami a mostani vámfenyegetést illeti, úgy tűnik, hogy ez inkább egy alkufolyamatban elfoglalt pozíció, egy nagyotmondás volt.

– Ha szembeállítjuk a drágulással és a várható termelésvisszaeséssel a vámbevételeket, milyen egyenlegben reménykedhet az amerikai kormányzat?

– Közgazdasági nonszensz, hogy a vámbevételek fedezzék Trump jövedelemadó-leszállítási tervét, ahogy ígérte. Egy sor gazdasági elemző – egyébként magamat is ide sorolom, hiszen írtam erről – elmondja, hogy a vámbevételek a modern államok életében ugyan nem csekélyek, de az összes bevételnek egy-két százalékát teszik ki, ha mégis nagyon megemelik, akkor lehet 5 százalék. A személyi jövedelemadó és a vállalati nyereségadó azonban ennek az ötszöröse. Tehát aki azt gondolja, hogy jól megvámolja a külföldieket, és majd abból finanszírozza az adók megfelezését, az teljes félreérti a közgazdaság alapösszefüggéseit. Továbbá a vámokat alapvetően a fogyasztó fizeti meg, az amerikai fogyasztó. A vámtarifa megemelésből származó állami bevétel messze nem elégséges Trump nagy adócsökkentési programjának a végrehajtásához.

– Ez lesz az amerikai politika a jövőben? Hogy előbb ütünk, aztán tárgyalunk? Ugye itt van Ukrajna is, amellyel szemben, mint egy kereskedő, azt mondja Trump, hogy ha ritkaföldfémeket adnak Amerikának, akkor továbbra is támogatják őket. Elképzelhető az, hogy a politikától és a diplomáciától idegen törvényszerűségek mentén fog folyni az egész ciklus?

– Igen, az a nagyobb félelmem.

Mi van akkor, ha ez a néhány nap nem arról szól, hogy csak egy hatalmi vákuumban végrehajtott improvizációt látunk, ami inkább az elnök személyére vonatkozik, hanem nagyobb a baj, és az Egyesült Államok, mint nagyhatalom végig így akar működni?

Ezzel nem lehet tervezni, mert ez folyamatos visszaélést jelentene a gazdasági logikával, hiszen nem-gazdasági ügyeket kever bele a nemzetközi szabályrendszerbe. A szabályrendszer eddig jól-rosszul működött, de ezután nem nagyon fog tudni jól működni. És akkor persze ehhez a szabálynélküliséghez is igazodni fog majd a világ, csakhogy a hosszú távú kiszámíthatóság eltűnik, ami megnehezíti a dolgát az összes szereplőnek. Elvileg azt is lehetne gondolni, hogy a checks and balances, az ellensúlyok rendje visszaáll Amerikában, amikor az ilyen működés visszásságai nyilvánvalóvá válnak. Talán az amerikai rendszer alapintézményei megint elkezdenek működni. De ezt most nem tudjuk. Két év múlva lesz az időszaki választás, amelyen lehet, hogy a belső erőviszonyok megváltoznak. Amit a szakapparátus moderáló szerepéről mondtam, az sajnos csak egy akadémiai álláspont, mondván, hogy ha van pénzügyminiszter, az majd ilyen oktalanságokat nem követ el.

De van már pénzügyminiszter és külügyminiszter, és ezek szerint nem elég határozottak vagy befolyásosak ahhoz, hogy megelőzzék a bajt.

Viszont az, hogy ilyen gyorsan visszakozott mindkét szomszéd ország esetében az elnök, elfogadva nem tudjuk pontosan milyen ígéreteket, abban lehet, hogy benne volt már a szakapparátus. Ezt innen nem lehet látni. Tegnap megnéztem az amerikai kommentárokat éjszaka. Volt, aki a fejét fogta, hogy ilyet még nem látott. Volt, aki azt mondta, hogy az illetőről tudjuk, hogy ilyen. A szakapparátus ügye nem jött szóba, az most zajló belső folyamat: most veszik át a minisztériumokat, viszik be a saját embereiket, cserélik le azokat, akiket nem szeretnek. Ilyenkor el tudom képzelni, hogy vannak olyan minisztériumok, amelyek leálltak, vagy akár intézmények is. Az USAID-nél például mindenkit szabadságra küldtek, ez az óriási szervezet fel van felfüggesztve. A kormányátadási átmenet mindig kicsit zavaros, de most különösen, és ma ennek a kaotikus 2-3 hétnek az eseményeiről beszélünk. Az igazán nagy kérdés az, hogy ebből működési mód lesz-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET: