„Három éve e napon haltam meg először, aztán még háromszor”
Akkor még nem volt koronavírus. Influenza után egy baktérium felülfertőzéssel kezdődött a rémálom. 8 napig nem tudott magáról, amikor kilyukadt a tüdeje, vérmérgezése volt és húsevő baktériumokkal harcolt. Négyszer élesztették újra.
" Mi jár a fejemben? Kérdi a Face.
Hát az, hogy három évvel ezelőtt pont ezen a napon haltam meg először. Micsoda bolondság, igaz?
Ezen a napon dr. B.J. küzdött értem, egy idegen nőért, akiről semmit sem tudott. Egy idegen nőért, aki azt sem tudta, hol van, és ki is az a dr. B.J.
Mesélték. Később. Sokkal később. És ezen a napon én már három napja nem tudtam semmit a világról.
Ha adhatok egy tanácsot, vigyázzatok az álmodozással, vágyakozással!
Nehogy teljesüljön, mert abba bele lehet halni!
Nekem tavaly, egy álmom vált valóra.
Jó, közben volt pánik, futkározás, még helikopter is, de én csak aludtam!
Mondták ám utána, milyen jó is, hogy akkor nem voltál fenn. Mert napokon keresztül nem találták az okot. Miért történik az, ami. Vírus? Vagy baktérium? Ezért adtak mindenre ellenszert. Vírusra, baktériumra, és ha nem lett volna elég gyenge amúgy is a szervezetem, hát gyengítették az immunrendszerem, hogy hasson már végre valami.
De múltak a napok, gyengült a testem, szép lassan gépek vették át az uralmat. Ha nem működik a tüdő, előbb-utóbb leáll mindened. Újraélesztenek.
Levegő ki-be-ki-be adta a gép. Leáll a veséd. Nem baj, dolgozik a gép. Visszahoznak. Megint és megint. Utaztatok már helikopteren? Én még nem.
Van Pesten egy labor, ahova végső lehetőségként elküldték a tüdőből vett mintát - ugye milyen jó, hogy aludtam, míg vették? És ott kiderült a hatodik napon, hogy ez egy baktérium. Okos volt, és sikeres mutáns. Mert hát a baktériumoké a világ - mondták később -, mi csak vendégek vagyunk köztük. Innentől célzottan arra adták az ellenanyagot.
A hely, ahol voltam, a KAITO. Sosem tudtam, hogy létezik. Ahol egy nagyszerű csapat dolgozik, hogy visszahúzzanak az életbe.
Egyedül fekszel egy üvegfalú nagy szobában.
Csövek, gépek, műszerek. Szonda, kanül, infúzió.
Ápoló éjjel-nappal. Egy. Veled. Őrzi az álmod.
Lélegeztetőgép ki.....be.....ki....be.....
Ez egy csendes hely.
Árnyak - szörnyek - páncélember. Ébredek.
Alszom tovább. Mire újra kinyitom, egy fiatalember lép be az ajtón.
- Jó napot kívánok, Éva! Ön kórházban van, Győrben. Március elsején került be, nyolc napig altatásban volt. Érti amit mondok?
Közben egy zöld ruhás ápolónő egy tálcát visz a bal oldalamra, csendesen matat a felkaromnál. Mindent értek.
- B.J. vagyok, az ön orvosa. Ma 2018. március 8., csütörtök van. Éva, érti, amit mondok?
- Ha érti, próbáljon meg bólintani.
Hogy ez nem jutott eszembe! Teljesen igaza van.
Kíváncsiak vagyunk. Ő is, én is. Lassan megmozdul a fejem. Picit le, picit fel. Ó, ez már valami!
Nyitott jobb tenyerembe teszi egyik ujját, lassan odafordítom a fejem, látom, hogy ott van.
Várunk. Én is. Az agyam akarja. Semmi sem mozdul.
De ő optimista. Mindig, mindig az volt. Mosolyog rám.
- Nincs semmi baj - mondja. Ez is hihetetlen, de mindig mindent elhittem neki.
Éjszaka, szörnyek táncolnak a falon. Ott a páncélember. Nem alszom, figyelek. Csend. Ápolók jönnek, mennek, bal karomba kapom folyamatosan tizenkét branülbe az injekciókat.
Reggel.
- Jó reggelt, Éva! Jól van?
Mindketten meglepődünk, de válaszolok.
- Jól - satnya, elhaló hang, de beszéd. Boldog. Mosolyog.
Miért, ő nem tudja, hol van? Naná, hogy tudom, hol vagyok! És jelentőségteljesen ránézek, tudja már, hogy kivel szórakozik!
De az én dokim, iszonyúan ravasz ám, most olyat kérdez, hogy rögtön tudom, nincs mire megsértődnöm!
Mi van? Mi a fene az, hogy évszak? Jár az agyam, már ami akkor volt nekem, az mind forgott, de fogalmam sem volt, mit is jelent az hogy évszak! Pláne, milyen évszak! A rohadt életbe, akkor több is van?!
Éreztem, hogy ez neki fontos. Rossz diák felel, időt húz. Balra felnézek, hú most tudja, hogy nem tudom.
És valami ősi, zsigeri memória beindul. Nagycsoportos óvodásként mantráztatták velünk hogy ha március, akkor tavasz.
- Azt mondta tegnap, március 8. van?
- Azt.
- Akkor ma március 9. péntek van.
- Igen.
- Ha március, akkor tavasz.
Megint boldog. Ennek az embernek sok nem kell.
- Nagyon jó! Most szorítsa meg a kezemet!
Komolyan, ez a mániája. Ez a kézszorítás valamiért becsípődött nála. Tegnap is próbálta, de nem adja fel.
- Jól van Éva, fog ez menni! - és neki ennyi elég.
Mosoly, boldog."