SZEMPONT
A Rovatból

Ha az utca emberén múlik, Hadházy Ákos fölényesen nyeri a zuglói előválasztást

Rászántunk egy délelőttöt, hogy járókelőket kérdezgessünk az egyik legszorosabb versenyt ígérő körzetben: az eredmény persze nem reprezentatív, de így is nagyon tanulságos.

Link másolása

Talán egy körzet sincs, ahol annyira izgalmasan alakul az előválasztás kampánya, mint a budapesti 8-as számúban, vagyis Zuglóban. Pedig a meccs előzetesen lefutottnak tűnt: az MSZP-s Tóth Csaba 2014-ben és 2018-ban is fölényesen győzött a Fidesszel szemben, nem nagyon akadt senki, aki megkérdőjelezte volna, hogy a következő választáson is ő lesz az ellenzék közös jelöltje.

Ezt az állóvizet kavarta fel alaposan a Momentum februárban, amikor bejelentették, hogy az egyébként szekszárdi illetőségű Hadházy Ákost indítják Tóthtal szemben, mivel a zuglóiaknak "becsületes és tisztességes" képviselőre van szükségük, és "csak úgy lehet országosan is áttörést elérni a korrupció elleni harcban, ha helyben kezdjük."

Bár maga Tóth Csaba kitartóan tagadja, hogy köze lenne bármilyen kétes ügyhöz, és ezeket rábizonyítani sem sikerült eddig, a Momentum álláspontja az, hogy már annak sincs helye az ellenzéki összefogásban, akire egyáltalán a gyanú árnyéka vetült. Pletykák pedig vannak bőven az MSZP-s politikussal kapcsolatban.

Az utóbbi hetekben sorra érkeznek a hírek az eldurvult zuglói kampányról: nemrég abból lett botrány, hogy a Kétfarkú Kutya Párt Hadházynak kampányoló passzivistái Tóth Csaba-sapkát tettek egy gumiból készült lófejre, Tóth pedig erre válaszul etikai eljárást kezdeményezett, mivel szerinte "megsértették az emberi méltóságát".

Hadházyt végül nem marasztalták el, de ez az eset is jól mutatja, milyen a viszony a két jelölt között. Az pedig még jobban, hogy hosszas lebegtetés után Tóth végül nem ment el a Partizán által szervezett vitára, ehelyett inkább feljelentette Gulyás Mártont.

Fekete-Győr András ezután még nagyobb fokozatra kapcsolva állt bele az ügybe: személyesen kérte számon Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és Jakab Pétert, akiknek a pártjai továbbra is Tóthot támogatják Hadházyval szemben.

"Még mindig megéri nektek ezzel az emberrel közösséget vállalni? Mert szerintem nincs helye az ellenzékben olyanoknak, akik a demokrácia legalapvetőbb elemét, a vitát sem vállalják" – fogalmazott a Momentum miniszterelnök-jelöltje.

Ilyen előzmények után arra voltunk kíváncsiak, mennyire szűrődött át mindez a közhangulatba, érdekli-e egyáltalán az utca emberét az ellenzéki csörte, vagy csak a média nagyítja fel az egészet.

Csütörtök délelőtt, tehát két nappal az előválasztás kezdete előtt két órát töltöttünk a Bosnyák téri piac bejáratánál, majd további másfelet a Fogarasi úti Tescónál. Szúrópróbaszerűen szólítottunk meg járókelőket, fiatalokat és időseket egyaránt, összesen – bár nem számoltuk – közel 100-at.

Nem követem, nem nyilatkozom, fideszes vagyok

A fő benyomásunk az volt, hogy ha ezen a merítésen múlna, az egész előválasztás alighanem érdektelenségbe fulladna. Ötből négyen a fentiek valamelyikét válaszolták, vagy ennyire sem méltatva egyszerűen továbbmentek. Aki viszont mégsem, az szinte kivétel nélkül Hadházy mellett foglalt állást.

Találkoztunk olyannal is, aki hiába vallja kormánypártinak magát, ennek ellenére részt vesz az előválasztáson.

"Jövőre biztosan a Fideszre szavazok, de nem mindegy nekem, hogy ki lesz az ellenfél. Hadházynak szerintem kisebb esélye van, mert nem budapesti, nincs semmi helyismerete"

– fogalmazott a 75 éves, születése óta itt élő férfi, aki nagyon elégedetlen a baloldali vezetéssel, szerinte az elmúlt nyolc évben semmilyen előrelépés nem történt Zuglóban. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem ad sok esélyt a leváltásukra, de a maga részéről szeretne mindent megtenni érte.

A legtöbben azért ennél direktebb megfontolásból támogatják Hadházyt. Ilyen például a 28 éves Márk, aki elmondása szerint rengeteget olvasott zuglói gyanús ügyekről, akár a parkolási maffiával, akár az MSZP-Fidesz nagykoalícióval, vagy a közétkeztetési pénzek lenyúlásával kapcsolatban.

Szerinte ha nem lenne vaj a füle mögött, Tóth nem jelentette volna fel Gulyás Mártont, és elment volna a Partizán vitájára. A lófej-botrányról is megvan a véleménye.

"Önmagában beszédes, mennyire gyerekes Tóth Csaba, ha egy ilyen ügy miatt próbálja besározni Hadházyt és a Kutyapártot. Ez egy vicces hecc volt, semmi több, ennyinek bőven bele kéne férnie egy kampányban"

– fejti ki, hozzátéve: "ha ezt a vezetést nem sikerül leváltani, semmivel nem leszünk beljebb, mintha a Fidesz nyerne."

"Nem tetszik, gyanús mindaz, amit csinál, vagy ahogy nyilatkozik" – ezt már egy idős pár férfi tagja mondja Tóth Csabáról, külön kiemelve Hadházy leárulózását a fideszes trafikmutyi nyilvánosságra hozatala kapcsán. "Ettől kezdve nem stimmel nekem Tóth úr, és nem a párthűségem, hanem az igazságérzetem miatt" – fűzte hozzá.

Végül is "nem olyan gáz", de végre van alternatíva

Egymástól függetlenül többen is kiemelték, hogy hiába helyi lakosok, Tóth Csaba tevékenységéből szinte semmi nem jutott el hozzájuk, azzal viszont nagyon is tisztában vannak, amit Hadházy a korrupció üldözéséért tesz.

"Kettős érzésem van. Születésem óta itt élek, eddig Tóth Csabára szavaztam, de most kissé meginogtam. Hadházyt sokkal jobban ismerem, többet tudok a teljesítményéről, ez mellette szól" – mondta egy középkorú nő.

Ez alapján úgy tűnik, bevált a Momentum húzása, ami Hadházy országos ismertségétől várt sikert, mivel még olyanok is szép számmal fontolgatják, hogy inkább őt választják, akiknek egyébként nincs különösebb problémájuk Tóthtal, leginkább semlegesek vele szemben.

"Hadházy működése tetszik, ahogy fel akarja számolni a korrupt rendszert, utánamegy dolgoknak, úgymond van vér a pucájában. Tóth Csabáról nem tudok nyilatkozni, fél füllel hallottam a parkolási ügyről, de konkrétumokat nem ismerek. Nem látom, mi az, amit ő hozzátesz Zuglóhoz" – mondja a 47 éves László, aki 10 éve él a kerületben.

Többektől hallottuk, hogy 2014-ben és '18-ban jobb híján Tóthot választották, most viszont örülnek az alternatívának, de olyannal is találkoztunk, aki a korábbi két ciklusban senkire nem szavazott, Hadházyra viszont be fogja húzni az X-et.

Volt olyan is, aki szerint egyszerűen generációváltásra van szükség. "Tóth Csaba a múlt embere, és le kell számolni a múlttal. Jöjjenek végre új szereplők, akik még nem rontottak el semmit!" – fogalmaz egy 28 éve Zuglóban élő férfi, aki Tóth Vas megyei tagbeléptetési botrányát is felemlegette.

Beszéltünk egy 19 éves sráccal is, akit egyáltalán nem érdekel a politika, Hadházyról is az jutott eszébe először, hogy "ő az a jobbikos, ugye?", de elmondása szerint az ismerőseitől azt hallotta, hogy "őt érdemes támogatni, mert jó lesz."

Tóth Csabát három és fél óra alatt mindössze ketten említették favoritként a válaszadók közül. Egy idős házaspár férfi tagja szerint, aki a miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klárát támogatja, "Hadházynak semmi keresnivalója itt, menjen vissza Szekszárdra".

Egy másik idős férfi pedig kormánypárti szavazónak vallotta magát, de mint fogalmazott, még mindig Tóth lenne a kisebbik rossz. Bővebben viszont nem fejtette ki, miért gondolja így.

Azzal kapcsolatban, van-e esélye Hadházynak a győzelemre, megoszlottak a vélemények. Többek szerint a fő kérdés az, hogy a helyiek mennyire gondolják, hogy fejlődik a kerület.

"Nagyon szoros lesz, mivel sokan úgy vannak vele, hogy Tóth Csaba már kétszer bevált, ezért a biztosra mennek. Az öregek megszokták a nevét, nem is érdekli őket, mit tesz vagy nem tesz, egyszerűen csak ismerős nekik" – fejtette ki egy válaszadó.

Teljesen kizártnak viszont senki nem tartotta, hogy végül Hadházy arat majd győzelmet. Körkérdésünk eredménye természetesen nem reprezentatív, de talán így is le lehet vonni belőle némi következtetést. Jövő vasárnap kiderül, mennyire pontosakat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: