SZEMPONT
A Rovatból

Gőzöm sincs, mit motyogsz – A maszkviselés átka hallássérültként

Eddig nagyrészt a szememmel hallottam, a szájmozgás ugyanis sokat segít a gördülékeny kommunikációban. A covid óta úgy érzem magam, mintha mindenki Kenny lenne a South Parkból.

Link másolása

Siket ugyan nem vagyok, de egy gyerekkori középfülgyulladás, majd az azt követő elrontott fülműtét nyomán közepesen erős hallássérülést mutatnak a görbék. Hallókészüléket nem viselek, mert nekem nem vált be, de teljesen jól eléldegélek így is évtizedek óta: szinte senkinek nem tűnt fel a hiányosságom, amíg nem említettem. Ami papíron rémesnek tűnik, a valóságban azért nem olyan szörnyű: igaz, hogy nem hallom a légyzümmögést meg a kaputelefont, viszont nem denevérekkel és delfinekkel szoktam fejhangon sípolva társalogni, ahogyan az audiológián tesztelnek. Az agyam kompenzál, tehát ha nem értem az adott szót, a mondat kontextusából azért rájövök, illetve az artikuláció nagyon sokat hozzátesz az érthetőséghez. És itt el is érkeztünk a koronavírusos időszak egy kevéssé kiemelt, de számomra sajnos rendkívül hangsúlyos problémájához: a maszkot viselő beszélgetőpartnereimből általában nem értek semmit. (Tudom, covidban meghalni nagyobb baj, mint nem hallani, de ez a személyes írás most nem erről szól.)

Eleinte majd’ megfeszültem, hogy felfogjam, vajon mit akar a másik közölni velem, de amikor a sokadik műanyag falanx mögé bújt, dupla maszkos eladóval vagy éttermi alkalmazottal találkoztam, feladtam. Túl sok koncentrációt, energiát emésztett fel. Nagyjából annyi jött át, mintha csak a South Parkból ismert, narancssárga pulcsis Kenny mondaná nekem: „mhhhmm-mhhmhmm”.

Egy idő után már meg sem próbáltam visszakérdezni, csak csüggedve eldaráltam, hogy feltételezem, nem a hobbijaimról érdeklődik, szóval lássuk csak, mik lehetnek a válaszok: itt fogyasztom az ételt, kártyával fizetek és nincs semmilyen pontgyűjtő kártyám. És ha van még bármi fontos, akkor erőltesse meg magát, és játsszunk Activity-mutogatóst, mert máshogy nem fog menni.

A legszánalmasabb jelenet ennek kapcsán az volt – amin már sírva röhögtem a végén, mert az egyik legzseniálisabb szakállas vígjáték, a Vaklárma jutott eszembe –, amikor megpróbáltak lefotózni az új útlevelemhez az okmányirodában. A teljes harci díszben rettegő, percenként alkoholos gélben fürdőző alkalmazottnak hiába magyaráztam, hogy legalább amíg bent vagyok a sötétszobában, öt másodpercre húzza le a szájáról a maszkot, ha valamit mondani szeretne, de nem volt hajlandó. Úgyhogy alaposan megszenvedtünk azzal a nyomorult fegyencképpel. Ültem a kisszéken, vártam a fényképezőgép villanását, majd mivel sok idő után sem történt semmi, feltételeztem, hogy már rég kész, és érdeklődtem, hogy kimehetek-e, mire pont a kérdésem közben villant fel végre a vaku. A hölgy diadalittasan kivetítette a képet, hogy jó lesz-e, de a beszédem közbeni arcmozgásom miatt úgy néztem ki, mint aki stroke-ot kapott. Ezért kértem, hogy ismételje meg. Visszaültem, megint vártam, vártam és vártam. Nem történt semmi. Mondom magamban, nem cseszel ki velem, most kivárom a villanást, de a munka hőse, akinek hiába jeleztem előre a hallássérülésemet, valamit mondott – gondolom azt, hogy most készül a kép –, mire reflexből ránéztem, mert ugye nem értettem, és persze megint a kép készítése közben mozdultam be. Mivel csak szemből nézve érvényes a fotó, újabb kör következett. Ekkor elszántan kimerevítettem a szemgolyómat, mint egy hal, mondván, akkor se mozdulok, ha közben rablógyilkos tör be az okmányirodába. Amikor már muszáj volt pislognom, nyilván felvillant a vaku. Ekkor a nő kiborult, én vihogtam, de negyedszerre sikerre vittük a dolgot, és megszületett a szuperelőnytelen, követelményeknek megfelelő dokumentáció.

Sajnos a maszkviselés óta megnőtt azok aránya, akik fennhéjázó nőcskének néznek (amikor fel sem tűnt, hogy hozzám szóltak), vagy retardáltnak.

Utóbbi akkor fordul elő, amikor azt hiszem, hogy értem a kérdést, ezért zsigerből oda nem illő választ adok rá. Ennek a verziónak a klasszikus végkimenetele az – miután a másik döbbent arckifejezésből leesik, hogy értelmetlenül reagáltam, ezért kérem, hogy ismételje meg a kérdést, amit ezek szerint félreértettem –, hogy szótagolva ordítanak velem.

Ilyenkor turistának érzem magamat a saját hazámban. Némi artikuláció és eggyel hangosabb beszéd már elég segítség nekem, de sokaknak nehezére esik máshogyan formálni a szavakat, mint ahogyan megszokták.

A maszkviseléstől eleve elszigetelődve érzem magamat embertársaimtól, hát még így, hogy szó szerint blokkolja a szóértésemet, akár egy tűzfal. Ettől még hordom, amikor kell, és megértek mindenkit, aki non-stop magán hordja vírusos időkben, csak számomra ez kimerítő. Lassan ért be a folyamat, de ma már nevetve válaszolok igennel arra az agresszív kérdésre, hogy „na mi van, süket vagy?”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: