Rendszeres olvasóink már jól ismerhetik Farkas Ernőt, Hargitay Judit kolléganőnk nagyapját, akiről az évek során számos cikk jelent meg a portálon.

Az unokája által lejegyzett tanulságos és szívet melengető történetek után most engem ért a megtiszteltetés, hogy meglátogassam és interjút készítsek vele, nem is akármilyen apropóból: a 100. születésnapjára készülve.

Ernő bácsi makulátlan külsővel, frissen megborotválkozva fogad, azonnal nyújtaná a kezét is, de szabadkozom: sokat járok közösségbe, így ez most nem a legjobb ötlet, ahogy a maszkot is végig fent hagyom – nem bocsátanám meg magamnak, ha pont miattam történne vele valami.

„Soha nem gondoltam rá, hogy megérhetem a 100-at, ez óriási meglepetés nekem is. Alig hiszem el, hogy valóban megtörtént” – válaszolja megkerülhetetlen első kérdésemre. Ismerősei közül a legtöbben még a 90-et se töltötték be.

Pedig több alkalommal is szinte egy hajszálon múlt az élete: a II. világháború után hat évet töltött hadifogságban, rokonai és ismerősei talán le is tettek róla, hogy valaha látják még élve, egy napon mégis hazatért.

Mint mondja, nem volt könnyű visszarázódni: eleinte még erősen érezte a megvetést, mivel Horthy testőrségében szolgált, az emberek pedig a kormányzót tették felelőssé a doni katasztrófáért, így rá is ferde szemmel néztek.

„Nagyjából fél évig éreztem, hogy szólnak is hozzám, meg nem is, nagyon tartózkodóan álltak hozzám. De gyerekkoromtól ismertek, tudták rólam, milyen ember vagyok, így ez lassan elmúlt” – meséli.

Utána rövid időn belül az egyik legmegbecsültebb személy lett a faluban, mindenki szerette őt. A kalocsai fűszerpaprika-gyárba került, ahol összesen 44 évet töltött, ez volt az egyetlen munkahelye egész életében.

„Ora et labora, azaz imádkozzál és dolgozzál: mindig ez a közmondás határozta meg az életemet” – foglalja össze filozófiáját.

Amikor nyugdíjba vonult, az akkori igazgató azt mondta neki: „Ernő bácsi, nagyon becsüllek, amiért ennyi évet húztál le itt, és mégis szegény maradtál.” Vagyis hiába töltött be jórészt vezető pozíciókat, soha nem használta anyagi haszonszerzésre: "Eszembe se jutott, hogy lopjak."

Kevesen mondhatják el magukról, hogy megúsztak egy repülőgép-szerencsétlenséget, de rá ez is igaz. 1965-ben úgy volt, hogy kiküldik Moszkvába egy békecsoport tagjaként, de kijelentette, hogy ő bizony nem megy. Akárhogy győzködték, nem állt kötélnek, így végül nélküle indultak el. A gép pedig lezuhant 126 emberrel a fedélzetén, és senki nem élte túl.

Azóta sem ült repülőn egyszer se, ha pedig az unokája utazik valahová, alig bír megmaradni egy helyben, annyira aggódik, nehogy valami baja essen.

Az egykor 400 fős Horthy-testőrségből mára ő az egyetlen, aki még él. Sok barátot szerzett ott, némelyik hosszú évtizedekig megmaradt. Körülbelül 20 ember lehetett, akivel egészen a halálukig tartotta a kapcsolatot. „Utoljára négyen maradtunk, mindegyikükkel beszéltem telefonon, mielőtt meghaltak” – idézi fel.

Szülőfalujából, a Baja melletti Fajszról nagyjából 10 éve költözött Budapestre a lánya lakásába, akkor már itt érezték őt nagyobb biztonságban. Természetesen nehéz volt megszoknia a környezetváltozást.

„Mentem az utcán, és mindenkinek köszöntem, ahogy falun is, mert nem tudtam, hogy itt ez nem szokás. Ők meg néztek rám, mintha bolond lennék.”

Ma már az egész környék ismeri őt: akit csak lát, azzal szóba elegyedik, mindenkihez van egy-két jó szava.

Igazi sztár lett belőle, aki után folyamatosan érdeklődnek: még az unokájától is megkérdezik, amikor vele futnak össze, hogy van a nagyapja.

Több egészségügyi dolgozó is elhagyta a hivatását március elsejével. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Vannak, akik több mint 20 év után álltak fel. A Szeretlek Magyarországnak két ápolónő beszélt arról, miért hozták meg ezt a nehéz döntést.

Gyöngyi egy covid-osztályon dolgozott ápolónőként. Nem írta alá az új szerződést. A hétvégén letelt az utolsó műszakja.

"Hogy mi zajlik bennem? Hetek óta gondolkodtam, mit tegyek. Félelem, düh… mi lesz a családommal, ha nem írom alá? De mi lesz velem, ha aláírom? Egyre feszültebb voltam, már nem volt kedvem bemenni dolgozni. Dühített. Mintha egyedül maradtam volna a döntésemmel. De az élet, a szerencse mellém állt. A barátnőm, aki szintén ápolónő, döntött, és büszke volt. Nem bírom tovább menjünk innen… segített megérteni, hogy magamat és a családomat kell néznem. Imádom a szakmámat, szeretem a betegeket, de nem bírom tovább. A covid-osztályra kerültem tavaly novemberben. Az első napom borzalmas volt, azt hittem, hogy megfulladok. Téptem le a ruhát és a maszkot, már az sem érdekelt, ha elkapom a vírust. De a pokol még csak ezután kezdődött.

Jeleztük a vezetőségnek, hogy nincs védőruhánk: nem volt maszkunk. Kiégtünk, elfáradtunk, 12 órát voltunk a védőruhában pihenő nélkül. Nem tudtunk inni, vécéről csak álmodtunk. Azt mondta a vezetőség, ha nem bírjátok, betegállomány. De akkor miből élünk? És húztuk az igát megroggyanva tovább. Akkor jöttem rá, hogy senkit nem érdekel, ha betegen dolgozom, ha belerokkanok. A covid-pótlékainkat hol kaptuk, hol nem.

Hogy most mi lesz? Pihenek, elmegyek a munkanélküli segélyért. Már tanulunk németül a barátnőmmel, júniusban utazunk Ausztriába. Már várnak ránk a kollégáink, akik hamarabb feladták. Megyünk, hátha több megbecsülést kapunk, ahol hagynak minket dolgozni".

Csilla diplomás ápolónő egy koraszülött intenzív osztályon. Illetve csak volt. 23 év és 6 hónap után szombaton kezdte meg az utolsó műszakját.

"Ápolónő vagyok akkor is, ha éppen nincs munkám vagy nincs "jogállásom". Sok éve dolgozom - illetve dolgoztam. A múltidő idegen, még nem áll rá a szám. Abbahagyom, nem írok alá. Nem fogadom el az új jogállást, mert nem értek egyet vele. Nem írom alá, mert vannak más lehetőségek is az életemben.

Nem vagyok politikus, nem értek a nagy játszmákhoz. Én az elszenvedője vagyok ezeknek. Csalódott vagyok! Csalódott a vezetőinkben, a hangnemben, amit megütnek velünk szemben. Csalódott vagyok azért, mert kizsigerelnek bennünket a hivatástudatunkkal visszaélve. A mi szakmánkhoz kell, hogy pihenni tudjunk lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy a kolléganőnknek ne kelljen miattunk dolgozni 250 órát, amikor szabadságon vaqy táppénzen vagyunk.

Sok minden hiányzik a mai ápolóknak, hogy azok tudjanak maradni, akik lelkesen beültek az iskolapadba, hogy ezt a hivatást űzzék. Ha találkoznak egy "rossz" ápolóval, gondolják végig, hogy hogyan és miért jutott idáig, hiszen ő nem utálatból választotta a szakmát! Próbáljanak meghallani minket!

Az indoklás az, hogy az egészségügyi dolgozó ne zsigerelje ki magát. Persze kiderült, hogy ha rengeteg ápoló nem ápol másodállásban, dugába dől minden, mentők és intenzív osztályok kapacitása szűkül jelentősen. Kaptunk is engedélyt azonnal arra, amit korábban nem dönthettünk el mi önmagunkról: dolgozhatunk akár 250 óránál is többet.

Sztrájkolni nem sztrájkolhatunk, a kollektív szerződések január 1-jén megszűntek. A felmentési, felmondási feltételek számunkra hátrányos irányba változtak. Az oszd meg és uralkodj elvén széthúzták az orvos és a nővér társadalmat. Ez nagyon sokat fog ártani a szakmának. Nincs értelmezhető mennyiségű új, magasan képzett ápoló.

A jövő számunkra elég sötéten fest. Nincs velünk lojális érdekképviseletünk, akik hathatósan fel tudnak és mernek lépni a nevünkben. Nincs megfelelő infrastruktúra, csak omló kórtermek és büdös öltözők. Nincs értelmezhető módon kiadott szabadság, sok helyen egy éve szinte semmilyen szabadság sincs. Nincs emberi időbeosztás a létszámhiány miatt. Állandó a variálás az emberekkel, hogy ki, hova, mikor, stb. Nincs elegendő frissen végzett ápoló.

Pedig ez az egész az emberekről szól. Emberekről az egészségügyben. Betegekről és gyógyítókról. Az egészségügy nem csak egy sakkfigura egy táblán, ezért el kellene kezdeni figyelni rá, hogy mi történik benne!"

"Letelt az utolsó műszakom", "9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért", "34 év és 7 hónap után nem írtam alá" - ilyen és ehhez hasonló posztok jönnek szembe a közösségi oldalakon. Egészségügyi dolgozók sora hosszú évek után adta fel március 1-jével a hivatását. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.

- írta egy Facebook-csoportban egy távozó egészségügyi dolgozó.

"A mai és holnapi nap igazi, történelmi gyásznap az egészségügy és a társadalom számára.

Számtalan kolléga (orvos, egészségügyi szakdolgozó, egészségügyben dolgozó- nem eü.végzettségű) utolsó munkanapja közalkalmazottként, és lehet, hogy legutolsó az egészségügyi pályáján. Sok ember ugrik vakon most a semmibe, a bizonytalanba-akár aláírt, akár nem. Ami most biztos: maga a BIZONYTALANSÁG.

- írja egy másik egészségügyi dolgozó.

Kiss László egy pszichiátriai szakkórház rehabilitációs osztályán dolgozott ápolóként. 29 év az egészségügyben. Ő sem írt alá.

"Természetesen hosszas vívódás után hoztam meg a döntésem az ESZJ elutasításáról. Az egyéni és kollektív jogfosztás verte ki nálam a biztosítékot, úgy gondolom alapvető jogaimat korlátozza a kormányzat, ráadásul egy félig kész törvénnyel, amelynek nem lényegtelen "töltelékeit" az aláírás után készítik el.

Úgy gondolom, hogy

- mondta a Szeretlek Magyarországnak.

„Oltás COVID ellen Sinopharm-vakcinával” – ezzel a címmel esett be egy e-mail a postafiókomba kedd délután. Feladója a háziorvosom volt. Több mint 10 éve már, hogy a páciense vagyok, jól ismerjük egymást. Kezdetben azért is jegyzett meg magának, mert nem sok Hodgkin-kóron átesett fiatal lehetett a praxisában, akkoriban valószínűleg én voltam az egyetlen.

Amióta kitört a járványhelyzet, számomra ő volt az egyik, ha nem az egyetlen világítótorony. Ha megfogalmazott egy-egy posztot az aktuális helyzetről, mindig nagyon tárgyilagos volt, pont úgy írt, hogy a laikusok is megérthessék, és érződött rajta, hogy tájékozott a témakörben. És most egyszerre szembetaláltam magam egy általa írt mesterművel, ami nem másról szól, minthogy mit kell tudnia a Sinopharm-vakcinával való oltásra kiválasztott pácienseinek. Köztük nekem. Merthogy ezek szerint én is a kiválasztottak közé kerültem.

Talán mert sokan elutasítóak az Európában még nem jóváhagyott oltással szemben? Talán mert Kínában sem adják ezt 60 év felettieknek – bár idehaza a hivatalos ajánlás szerint 18 év felett bárkinek adható? A legvalószínűbb, hogy azért, mert van a múltamban daganatos betegség, ami miatt az átlagosnál gyengébb lehet az immunrendszerem. Költői kérdéseimre a levélből nem érkezett válasz, de minden másfajta kételyre igyekezett reagálni a tájékoztató.

Ahogy azt is írta, hogy lehet, hogy pont ez az elölt vírust tartalmazó oltás lesz hatékonyabb a vírusmutációk ellen, mert másfajta immunválaszt vált ki – de biztosat erről megfelelő kutatási eredmények, publikációk hiányában nem lehet mondani.

Kitért arra is, hogy Sinopharmmal oltottak már Kínában, az Egyesült Arab Emirátusokban és Szerbiában is, és sehol sem számoltak be súlyos mellékhatásokról. Nagyon fontos információként kezeltem azt, hogy milyen sebességgel halad az oltás az egyes oltóanyagokkal a praxisban: „A Pfizer és a Moderna oltóanyagával a legidősebbeket kezdtük oltani, életkor szerint haladunk lefelé. Jelenleg az 1940-es születési évnél tartunk. Változatlan oltási tempó mellett kb. két születési évet haladunk hetente, de kb. az 1950-es születési év után már csak egyet. Az oltási tempó mindkét irányba változhat: lassulhat is, gyorsulhat is, nem tudjuk.”

Gyors fejszámolás, 1976-os születésűként még legalább 18 hetet kellene várnom jelen állás szerint egy Pfizer vakcinára, ha csak azt tartom elfogadhatónak. Az még több mint négy hónap. El tudom kerülni addig a megfertőződést? A levél azt is világossá tette, hogy ha visszaigazolom, hogy vállalom a Sinopharm-vakcinát, akkor lekerülök az oltási listáról – ha elutasítom, akkor rajta maradok, de nem leszek védett továbbra sem.

Amikor regisztráltam a COVID elleni oltásra, nem gondoltam, hogy majd pont ilyen döntési helyzetbe kerülök, hogy válaszolnom kell, elfogadom-e a kínai, hatásosságáról még nem teljesen meggyőző vakcinát. Miután elolvastam a háziorvosom tájékoztató levelét, két napig oltásokkal álmodtam. És csak ilyen hír ömlött rám mindenhonnan. 4000 felett a napi új fertőzöttek száma, oltasson, aki csak tud – a kínai vakcinát Zacher Gábor sem ajánlja. De kiben bízzak én? Mire alapozzam a döntésemet?

A korábbi kezelőorvosomat hívtam fel, aki a nyirokrákból meggyógyított. Először ő is elmondta, hogy a baj az, hogy keveset tudunk a kínai vakcináról. De közben már millió embert beoltottak vele, nem tűnik problémásnak.

Gyorsan vissza is jeleztem, mielőtt még meggondolhattam volna magam. Azért akadtak pontok, amikor meginogtam, mert persze pont az oltás előtti napon kellett kiderülnie egy vakcinákról okoskodó Facebook-csoportban, hogy a Sinopharm fecskendőjének tűje csak 15 mm-es, mikor 25 mm a standard általában, biztos-e, hogy jó helyre jut el az oltóanyag. Biztos az volt, hogy péntek délután fél 4-kor jelenésem volt a háziorvosi rendelőben.

Az adminisztrációs körök sokkal hosszabbak, mint maga az oltás. Először ki kell tölteni mintegy négy oldalnyi dokumentumot. Itt kell nyilatkozni például arról, hogy tudomásul veszem, hogy nem bizonyított még a vakcina hatásossága – ennél a mondatnál kicsit megremegett a kezem, hogy valóban pipát rakok-e mellé, mert hát magát a tényt tudomásul vehetem, de azt kevésbé értem, hogy akkor miért is van már bevetésen ez a vakcina. Oké, 550 000 ember juthat így oltáshoz, reméljük, ez sokakat valóban szövődményektől, betegségektől, netán haláltól ment meg.

Második lépésként a háziorvos nézi át a kitöltött lapokat, esetleg plusz kérdéseket tesz fel, majd eldönti, hogy alkalmas vagyok-e az oltakozásra – csak hogy ezt a csodálatos szót is használhassam. Majd harmadik körben jön maga az oltás, szabadon választott karba, valóban kicsi tűvel, de profi technikával beszúrva. Végül záró mozzanatként fél órát kell még eltölteni a váróban, hogy biztosra menjünk, nincsenek hirtelen fellépő mellékhatások.

A 70 feletti szüleimnek egy vidéki városban például még eddig semmilyen – ők novemberben átestek a fertőzésen, abban reménykedünk, hogy még egy darabig kitart a védettségük. Pont a családban megtapasztaltak miatt lettem még biztosabb benne, hogy én ezt a vírust inkább elkerülni szeretném, mint megküzdeni vele.

Még nem telt 24 óra sem, mióta megkaptam az oltást, de eddig az egyetlen dolog, amit érzek, hogy az oltás helye érzékenyebb, ha emelem a bal karom, akkor ott nehézkesebbnek tűnik. De nem kezdtem kínaiul beszélni, nem nőtt zöld fülem, és nem ájultam el – egyelőre. Reméljük, ez így is marad.

A folytatás? Elvileg négy hét múlva második kör. Biztosat azért nem tudok, mert a rendelőben sem tudták megmondani, hogy a mi második adagunk félre van-e téve, vagy majd ezután kell megérkeznie Kínából. Ha azt is belém szúrták, akkor onnantól számítva két hét múlva teljesedik ki a védettség, szintén elvileg. Mert hát ugye a hatásossági vizsgálat nem elég jól dokumentált. Most mi félmillióan (vagy negyedmillióan) itt Magyarországon egész jó mintát adunk a Sinopharm gyártóinak.

Hétfőn több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak korábban két ápolónő mesélte el, miért döntött így.

De nemcsak azok mondtak búcsút az új szerződés miatt a hivatásuknak, akik már évtizedeket húztak le az egészségügyben. A Szeretlek Magyarországnak egy fiatal rezidens mesélt arról, hogy ő sem írta alá az új szerződést.

- kezdi a neve elhallgatását kérő rezidens, aki 2019 szeptemberében lépett be a 3 éves háziorvos rezidensképzésbe.

2020 januárjától kaptam a Hiányszakmás Rezidensösztöndíjat, ez 150.000 Ft nettó bérkiegészítést jelentett havonta. Így volt egy ösztöndíjszerződésem és egy háromoldalú szerződésem az ÁEEK-kel és a képzőhelyemmel (egyetem).

A háziorvosi képzésnél csak hosszabb szakképzések vannak, tehát a szakorvosjelöltek kénytelenek voltak aláírni, hiszen iszonyatos adósságot ró ránk az állam. A szakképzés különböző helyeken teljesítendő osztályos orvosi munkából áll, például gyermekgyógyászat, sürgősség, belgyógyászat, illetve a többségnek van egy állandó osztálya, ahova a gyakorlatok alatt is visszajár ügyelni, és ez a gyakorlata a leghosszabb.

A törvényt három nappal a béremelések bejelentése után hozták meg, ebben még például szerepel a két éves kirendelhetőség (egy év az eredeti, de ez meghosszabbítható ugyanarra a feladatra még egy évvel). Utólag kormányrendeletekkel finomították két hónapra, ezt haladásként könyvelték el egyesek, pedig tudjuk jól, hogy mindez percek alatt módosítható.

Amikor azt mondom, hogy két hónapos kirendelés, akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy ha 10 nap múlva én Nyíregyházán kellek, akkor kezdjek valamit az albérletemmel, a macskámmal, találjam ki, hogy keresek-e ott is lakást magamnak vagy szállóra kerülök (amelyek állapota *khm* kérdéses), keressem meg, hogy ki fizeti az utazást, oldjam meg az ingázást, dobjam a másodállásomat, rutinomat, ürítsem ki hűtőt, természetesen senkitől ne várjam, hogy meghosszabbítják például az éves könyvtár-, kondi- vagy a BKV-bérletemet, ja és a gyereked-pasid-csajod-kutyád-macskád senkit nem érdekel (mindezt "békeidőben").

Ami böki a csőrömet, az az, hogy orvos létemre ezzel elveszik a szabad munka- és lakhelyválasztás lehetőségét. Mikor lett kevesebb jogom, mint annak, aki nem az egészségügyben dolgozik? Nem vagyok katona sem, hogy így bánjanak velem.

A kirendelés időtartama alatt eltérő foglalkoztatás esetén telik az a bizonyos 44 nap (ez mit jelent? sebészkednem kell?), de ha háziorvosi rendelőbe kellek, akkor az vajon beszámítható a szakképzésembe vagy sem? Utóbbi valószínűbb, tehát ennyivel lesz hosszabb a szakképzésem. Ennek lepapírozása természetesen mind az én feladatom lenne.

Ebből akkora feszültség lett mindenütt, hogy egyes osztályok a bejelentés napján leálltak. Több webinárium is volt azóta, ahol jogászok hangoztatták, hogy micsoda fantasztikus fizetés ez... Először is nem követi az inflációt. Másodszor pedig, ha arra a bizonyos 16 év után járó 7 számjegyű fizetésre gondolnak, akkor közölném, hogy a legfiatalabb orvos is 40 éves lesz, mire eléri és legalább egy szakvizsgát produkált. A második szakvizsgát (ami szükséges a rendszer napi szintű működéséhez, illetve az első szakvizsgán túl + 3-5 év) havi 40.000 forinttal hálálják meg, amire nagyon találóan írta egy kolléga, hogy "öregedni érdemesebb, mint tanulni".

A COVID-osztályos kirendelésekről annyit, hogy rezidenssel bármit megtehetnek. Nálunk nem "kirendelés" vagy "polgári szolgálat" a becses neve, hanem "gyakorlati hely módosítása", ezt akárhányszor megtehetik, legfeljebb vizsgánál leszel gondban, hogy hopsz, nem sikerült bejárni arra a helyre, ahol szakvizsgáznod kell. Olyannyira gyakori, hogy én "csak" 2 hónapot voltam kirendelve COVID-osztályra, mások 3-4 hónapot - ettől függetlenül más gyakorlati helyeken is volt COVID-pozitív betegem, de azért nem kaptam COVID-pótlékot (46.000 Ft/hó).

A hálapénzt kivezetik, szuper. A fizetést emelik, de a közalkalmazotti státusz miatt olyan "védelmi rendszerektől" esünk el, amilyen például az ügyelet utáni pihenőidő, a sugárzás miatti pótszabadság, a műszakpótlék. Eljutottunk oda, hogy az éjszakai munkáért még te fizetsz, mert a másnapot nem honorálják.

A szerződés aláírásáról keveset tudok, mivel már teljesen belefáradtam a Közlönyök olvasásába.

Eleinte január végére vártuk, ebből nálunk február 18. lett, ráadásul a tervezetet egy kizárólag egyetemi gépekről elérhető tárhelyre küldték, amit olyan ritkán nyitunk meg (főként átmeneti ott- vagy vidéken dolgozóként), hogy a jelszavakat, jogosultságokat törli a rendszer. Miután kértük az illetékeseket, hogy küldjék már el e-mailben a tervezetet, azt mondták nem, azt nem szabad. Érdekes módon a kirendelésekről SMS-t kapunk és értesítést a fő e-mail címünkre...

Az első aláírók 19-én mentek, pénteken, aznap este pedig már változott a fizetési besorolásuk, mert kijött egy Közlöny, ami miatt másképp lesz számolva. A szerződést nem adták kézhez, viszont scannelve elküldték.

Az alá-nem-írókat is várták, nyilatkozatot kellene tenni, mert csak. Mivel a törvény erejénél fogva szűnik meg a státuszom, erre semmi szükség, sőt, egyesek szerint ezt akár felmondásként is értékelhetik.

Három hónapja próbálom kideríteni, hogy mi lesz velünk, alá-nem-író rezidensekkel, egyelőre úgy tűnik, hogy az ösztöndíj visszafizetése a sarkalatos problémám, erre elvileg kérhetek majd 12 hónapos részletfizetést, addig is keresek állást, másodállásomat folytatom.

Tavaly bejelentették a praxisközösségeket, így nemcsak azt nem tudom, hogy mi lesz velem ősszel, de azt sem, hogy hosszútávon hogyan tervezzek. Azokért is ki akartam állni, akik most nem tehetik meg, hogy otthagyják a munkát, az osztályt.

Az a rengeteg munka és iszonyatos humánerőforrás-hiány már olyan mértékű, hogy emberéleteket követel, erre bejött a járvány is. Majd ez. Kimerültek vagyunk, a szabadságainkat többnyire karanténban töltöttük, ez hatással lesz az egészségünkre is, ennek elvesztését senki nem tapsolja meg.

Sokan ezek ellenére is aláírtak, de ha csak minden tizedik dolgozó állt is fel, az egész eszement változás legnagyobb vesztese marad a beteg. Nem fogjuk tudni ki maradt, melyik sürgősségi vagy intenzív osztály dőlt be, ki látja el a kórházban - ha lesz mentő, aki behozza".