Én lettem a Down-szindrómás húgomnak a világ közepe
Tavaly nyáron meghalt a Mama. Hirtelen történt, még mindig nem értem hogyan, és miért, ez valami tévedés lehet. Mamának bámulatos ereje volt, hogy valójában mekkora, azt csak most kezdem megérteni, pedig mindig láttam, tudtam, hogy a teher, amit cipel, sokkal súlyosabb, mint a világon bármi más.
Március 21-e a Down-szindróma világnapja, ami ugyan csak egy nap a 31-ből, az érintettek számára azonban az egész hónapot átszövi ez a téma. Sőt. Az év minden egyes napját.
Sándor Tünde spécitesóként lett pótolhatatlan húga számára. Erről írt posztját - a blog engedélyével - változtatás nélkül közöljük.
Sándor Tünde
Kamaszként érkezett életébe a várva várt kistestvér, Viki, akiről minden felkészítés nélkül, a klinikától kapott levélből tudta meg szüleivel együtt, hogy Down-szindrómával született. Első útja a gimnáziumból ezért a tanítóképző főiskola gyógypedagógia szakára vezetett. Bár megszerezte hozzá a diplomát, végül főállásban sosem foglalkozott értelmi fogyatékos gyerekekkel, de hogy később sem fog, azt sosem mondta még ki.
Tavaly nyáron meghalt a Mama. Hirtelen történt, még mindig nem értem hogyan, és miért, ez valami tévedés lehet, ő is mondta, nem tudja, hogy lett ilyen beteg. Mamának bámulatos ereje volt, hogy valójában mekkora, azt csak most kezdem megérteni, pedig mindig láttam, tudtam, hogy a teher, amit cipel, sokkal súlyosabb, mint a világon bármi más.
Mama egy hónap híján 38 évig szerette, óvta és féltette Down-szindrómával született húgomat, Vikit.
Eljött a nap, amire mindig is készültünk a Mamával, aki – még Apuval egyetértésben – sosem akarta, hogy a testvérem rám maradjon. Mindig arról beszéltünk, hogy majd keresünk egy olyan helyet, ahol Viki biztonságban, kényelemben élhet, ha ők már nem lesznek, nem lehetnek mellette.
Épp látogatóba készültünk a kórházba egy forró augusztusi péntek délután, amikor hívtak, hogy már ne menjünk, néhány perce elment a Mama. Vikiért indultam volna már a napközibe, de ehelyett üzeneteket írtam a családtagoknak, barátoknak. Egyikük azonnal hívott, hogy elvisz autóval Vikiért, ami jó ötlet volt, mert így nem sírtam végig a metrópótlón az utat. Mire odaértünk a napközibe, rájöttem, hogy képtelen vagyok Vikinek most azonnal elmondani, mi történt, menjünk inkább haza. Annyit mondtam csak a húgomnak, hogy ma nincs jól a Mama, nem tudjuk meglátogatni. Ő nem kérdezett, bevonult a szobájába, és zenét hallgatott – mint mindig.
Közben a másik szobában én végig sírtam a napot, és fogalmam sem volt, hogy fogom neki elmondani, hogy a Mama már nincs többé. Másnap reggelig bírtam, akkor bementem hozzá, és azt mondtam, hogy elfáradt anyukánk, és el kellett mennie, most már együtt vannak a szüleink odafönt.
Mi meg idelent. Együtt. Nélkülük.
Nem tudok minden napot egyenként felidézni ezután, mert a fájdalom, a félelem és a felelősség egyszerre lüktetett bennem. Hálás voltam a Mamának, hogy ilyen sokáig lehettem gyerek, hogy sosem rakott rám terheket, sosem akarta, sosem hagyta, hogy bármit átvállaljak abból a csomagból, ami az övé, és amit egyszer majd úgyis megörökölök majd tőle, amikor eljön az idő. Hálás voltam, de hirtelen rám zuhant minden, és még nem tudtam, hogy lesz, csak azt éreztem, hogy tényleg rám szállt az erő, amit a Mamától kértem, hogy hagyja rám. Megkaptam.
Nem volt könnyű, de utóbb azt mondom, így kellett lennie, a Mamának lejárt az ideje, letehette végre a terheit és szabad lett. Repülhet, és talán egy jobb, könnyebb életet kaphat valahol, valamikor, hiszen ezt itt becsülettel és zokszó nélkül végigélte.
Ott álltunk árván, a néma kősziklánk nélkül a testvéremmel, akinek egyetlen nap alatt én lettem a világ közepe.
Megváltozott az én életem is, de tudtam, hogy az övé még inkább meg fog változni. A nyár végét és az ősz elejét szinte végig együtt töltöttük. Elvittem Vikit mindenhova, sokat nevettünk, bohóckodtunk, fényképezkedtünk, szeretgettük egymást.
Megéreztem benne is az erőt, hogy tud és képes változni, ha kell.
Viki, aki a legválogatósabb ember volt, akit valaha ismertem, tényleg nagyon kevés ételt evett meg, és most hirtelen mindenevő lett. Bármivel kínáltam, megkóstolta, és minden ízlett neki! (Ezt még most is nehéz elhinnem, de tényleg nem válogat, bármit főzök neki ebédre, vacsorára, vagy reggelire, megeszi.)
Viki mézeskalácsot díszít
Elkezdtem felkészíteni a testvéremet arra, hogy új otthona lesz. Ez kezdetben teljesen reménytelennek tűnt, mereven elutasította a felvetést, hogy ő bármikor is máshol éljen, mint eddig. Nincs arra szó, mennyire nehéz volt elfogadtatni vele, hogy költöznie kell.
Heteken át mondogattam, hogy találkozni fog a régi barátaival is, hogy ugyanúgy a család része lesz, mint eddig, és ígértem, minden ünnepet együtt töltünk, gyakran fogunk találkozni, karácsonyra, farsangra, húsvétra és minden adandó ünnepre visszaviszem egykori napközijébe.
Bár a karácsonyi találkozás elmaradt, de a farsangon már ott voltunk a régi helyen, ahová a Mamával járt nap, mint nap.
Leírhatatlan érzés volt látni az örömét, hogy mennyire boldog ő és a barátai. Újra találkoztak Norbival, a legjobb barátjával is, akitől egykor minden nap kapott egy szál százszorszépet a napközi udvaráról. A több száz megszáradt virágszálat Viki egy nagy dobozban vitte magával új otthonába.
Viki és Norbi - a találkozás öröme
És vitte magával a napköziből búcsúajándékként kapott fényképalbumot is a legkedvesebb pillanatok emlékévél.
Új életet kezdtünk, új szokásokkal.
Minden este beszélünk telefonon. Szeretem ezt a pár percet, mindig meghat, hogy ki sem csöng a telefon, azonnal felveszi, mert ott van már a kezében, várja és tudja, mikor hívom őt. Történhet bármi, az a napi negyedóra, félóra a legszentebb idő, és a minimum, amit vele töltök el. Fontos volt számomra, hogy a közelemben találjak a testvéremnek otthont, hogy bármikor gyorsan ott lehessek nála, gyakran meg tudjam látogatni, még ha csak egy sétára, egy közös sütizésre, vagy bevásárlásra is éppen. Már tudja, hogy közel vagyunk, mert nem csak az órát ismeri, hanem a várost is.
Nagyon jó volt hallani, amikor nemrég az új otthonáról mesélt a régi napközis barátainak, és azt mondta, jól érzi ott magát. Viki sosem mond mást, mint amit gondol, mint ahogyan érez. Minden alkalommal úgy búcsúzik a telefonban, hogy “Szeretlek, tesókám!” Én pedig minden alkalommal majdnem végig sírom az utat hazafelé tőle, mert minden egyes látogatás arra emlékeztet, hogy mennyire más lett az életünk.
A minap azon kaptam magam, most először, hogy már nem sírtam, hanem mosolyogva nézegettem a Vikiről készült új fotókat, és a kedvenc farsangi képeket. Még sosem éreztem magam olyan jól mulatságon, mint ott. Mindenki beöltözött jelmezbe, minden napközis vidám volt, táncolt, a szülőkkel együtt nevetett, élvezte az ünnep minden pillanatát.
Akkor és ott ismertem fel, hogy milyen nagy életművész a testvérem, aki
a jelenben él, és nem aggódik a holnap miatt, nem bánkódik a tegnapért. Annak örül, aminek épp a részese, nincsenek félig megélt napjai.
Viki nem szokta emlegetni a Mamát, nemrég azt mondta, fáj neki róla beszélni. Egyszer elmesélte, hogy álmodott vele, a Mama ekkor arra kérte, vigyázzon rám. Később jöttem rá, hogy ezt hogy értette Anyu. Szerintem azt akarja, hogy én is vigyázzak magamra, mert rám most már mindig szükség lesz. A saját gyerekem mindjárt felnő, önálló lesz, kirepül, de ott van Viki, akinek örökre a legfontosabb leszek.
Szeretlek, Tesókám!
Az egy sima, egy fordított egyesületet támogathatod ITT!Az egyesület az írja:
Az Egyesület az Inklúzióért mottója: ”Egy sima és egy fordított könnyen köthet barátságot." Azon dolgozunk, hogy segítsük a fogyatékkal élő gyerekek, fiatalok és családjaik mozgását a szociális térben.
Hogy teret és lehetőséget biztosítsunk a találkozásra simák és fordítottak számára, szabadidős és oktatási keretek kötött egyaránt, azzal a céllal, hogy ezekből a találkozásokból mindenki a lehető legtöbbet profitálja, töltődjön belőle, és építkezni tudjon a közös élményből.
Feladatunknak érezzük a gyerekek, a fiatalok szemléletének formálását, a különböző csoportok közti kommunikáció segítését, inkluzív feladathelyzetek és módszerek kidolgozását.
Március 21-e a Down-szindróma világnapja, ami ugyan csak egy nap a 31-ből, az érintettek számára azonban az egész hónapot átszövi ez a téma. Sőt. Az év minden egyes napját.
Sándor Tünde spécitesóként lett pótolhatatlan húga számára. Erről írt posztját - a blog engedélyével - változtatás nélkül közöljük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mintha itt lenne az armageddon” - már Musk is érzi, mekkora bajba került a Tesla a politikai szerepvállalása miatt
Optimista beszéddel próbálta győzködni a cég alkalmazottjait, hogy higgyenek a Tesla jövőjében, amely egyszerre néz szembe a részvények zuhanásával, az eladások csökkenésével és az autók elleni támadásokkal. Mindezt Musk politikai szerepvállalása okozza.
Csütörtök este szokatlan meghívást kaptak a Tesla dolgozói. Elon Musk a cég texasi gigagyárába hívta őket este fél tízre. Az ilyen vállalati gyűlések rendszerint munkaidőben zajlanak, ezért sok dolgozót zavarba hozott a találkozó időzítése, valamint az, hogy az utolsó pillanatban kaprak róla értesítést.
Musk magángépe mindössze két órával a gyűlés előtt szállt le Austinban. A rendezvényt élőben is közvetítették az X-en.
A Tesla tulajdonosa a találkozón megpróbálta megnyugtatni az alkalmazottakat, akik a cég zuhanó részvényei és a Teslák elleni támadások miatt aggódnak, amiket Musk politikai szerepvállalása okozott.
Musk néhány hónap alatt vált Amerika egyik legnépszerűbb emberéből az egyik leggyűlöltebbé, főként azért a szerepéért, amit a kormányzati hatékonyságért felelős tanácsadó testületet (DOGE) élén vállalt az amerikai államigazgatás leépítésében.
Musk azt ígérte, kétezer milliárd dollárt takarítanak meg az amerikai adófizetőknek, és ennek érdekében hatalmas elbocsájtásokat vezényel le a legkülönbözőbb állami ügynökségeknél és szervezeteknél, sokat közülök teljesen be is zárat. Az emberei a legérzékenyebb állami adatbázisokhoz is hozzáférést kapnak, és a munkáját a legnagyobb titokban végzik, mindenféle ellenőrzés nélkül. Bár Trump azt állítja, a végső döntéseket ő hozza, sokan attól tartanak, hogy a világ leggazdagabb embere az amerikai elnökkel karöltve a demokrácia lebontásán munkálkodik.
A Tesla törzsvásárlói hagyományosan a liberális demokraták közül kerültek ki, akik mélyen hisznek a zöld átállás fontosságában, ezért rengetegen csalódtak ebből a szempontból is Musk szerepvállalásában Donald Trump mellett, aki tagadja a klímaváltozást és gyakorlatilag leépíti a környezetvédelmi szabályokat. Mindez szembe megy azzal az üzenettel, amire a Tesla imázsát építették. Nem is beszélve arról, hogy Musk náci karlendítéshez hasonló mozdulatot tett egymás után kétszer is egy nyilvános beszédében.
A csütörtöki vállalati gyűlésre azután került sor, higy az igazságügyi minisztérium bejelentette, a Tesla szalonjaira támadók közül három ember ellen vádat emeltek, Donald Trump pedig arról írt közösségi oldalán, hogy akiket rajtakapnak a Tesla elleni szabotázsakciókon, akár 20 évre is börtönbe kerülhetnek, azokkal együtt, akik a támadásokat szervezik.
„Ha a híreket olvassák, olyan érzésük lehet, mintha itt lenne az armageddon”
- fogalmazott Musk a gyűlésen.
„Nem tudok elmenni egy tévé mellett anélkül, hogy ne látnék egy lángoló Teslát. Megértem, ha valaki nem akarja megvenni a termékünket, de nem kell felgyújtani. Ez olyan őrült dolog. Ne legyél őrült!” - mondta, mire az alkalmazottak felnevettek.
A CNBC szerint Musk arra bíztatta az alkalmazottait, hogy tartsák meg a részvényeiket, annak ellenére, hogy azok majdnem 40 százalékot veszítettek az értékükből az utóbbi hónapokban.
„Nagyon nehéz a tőzsdén befektetőknek, különösen azoknak, akik a legtöbb emberhez hasonlóan a visszapillantó tükörbe néznek, hogy elképzeljenek egy olyan jövőt, ahol hirtelen egy 10 milliós járműflotta az ötszöröse-tízszerese nő” – mondta Musk, aki azonban erre számít.
„Mi a legizgalmasabb jövő, amit el tud képzelni?„ – tette fel a kérdést. Majd meg is válaszolta: „Ez a bőség jövője mindenki számára”, ahol a robotaxik, a mesterséges intelligencia és a Teslánál jelenleg fejlesztés alatt álló robotok egy olyan jövőt hoznak létre, „ahol szó szerint bármit megkaphatsz, amit csak akarsz”.
Ezután számos optimista jóslatot tett. Köztük azt, amit már korábban többször is megígért, hogy a Tesla hamarosan képes lesz autonóm vezetésre. Szerinte az új Tesla Model Y „idén is a legkelendőbb autó a Földön”, és az év első felében új, kedvezőbb árú modellekkel állnak elő. Arról is beszélt, hogy humanoid robotjukból, az Optimusból még idén legyártanak 5000 darabot a cég kaliforniai gyárában.
Musk szavait pozitívan fogadta a tőzsde, pénteken a Tesla részvényei több mint 5%-os pluszban zártak. De ez aligha oldja meg a cég gondjait.
Már a befektetők is elégedetlenkednek
A villanyautós cég körül akkora a baj, hogy az egyik legősibb befektető nemrég nyíltan kijelentette: a Teslának „új vezérigazgatóra van szüksége”. Mint írtuk, Ross Gerber a Sky Business Live műsorában üzent a cégvezetőnek, hangsúlyozva, hogy döntenie kell: vagy visszatér a Tesla élére, vagy a teljes figyelmét a kormányzati szerepére fordítja.
Gerber úgy véli, a vállalatot túl hosszú ideje elhanyagolják, és fontos lenne, hogy valaki teljes figyelemmel irányítsa. Igaza lehet, mert a Tesla részvényeinek árfolyama és eladásainak aránya mélyrepülésben van, gyakorlatilag azóta, hogy Trump hivatalba lépett.
A villanyautós cég piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral csökkent.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tavaly évvégi csúcs, amikor 500 dollár közelében is járt az árfolyam, egy gyors, kéthónapos felfutás eredménye volt. Ezt viszont nem a cég kiemelkedő teljesítménye, hanem az amerikai elnökválasztás eufóriája, és az az optimizmus fűtötte, hogy a cégtulajdonos kormányzati kapcsolata gyümölcsöző lesz a vállalat számára. Aztán az árfolyam már Trump hivatalba lépése előtt csökkenni kezdett, amikor az új elnök belengette a kereskedelmi és vámháború első lépéseit.
A Tesla részvények ára most ismét 240-250 dollár körül alakul, vagyis nagyjából ugyanannyiba kerülnek, mint a választások előtt, 2024. októberében. Ebből elsőre az a következtetés is levonható, hogy csak visszaállt a normál, nem túlárazott állapot - amivel Musk talán még kiegyezne -, de az értékpapír visszaesése ennél összetettebb folyamat eredménye és vastagon hatással van rá az is, hogy kiderült: ormótlan nagyot estek a vállalat autóeladásai.
Egyrészt a január végi eredménybeszámoló során kiderült, hogy a világ kevesebb Teslát vett 2024-ben, mint a megelőző évben, másrészt az Európai Autógyártó Szövetség közölte, hogy 2025 januárja még vészjóslóbban alakult a gyártó számára, mint a tavalyi év, hiszen úgy csökkent 45 százalékkal a Tesla-értékesítés, hogy közben az elektromos autók iránti kereslet 37 százalékkal megugrott. Bár a miénk egy kis piac, érdekességképpen ide kívánkozik, hogy hazánkban ugyancsak durván visszaesett a márka forgalma: az e-cars.hu úgy tudja, január-februárban 61 százalékkal kevesebb Teslát vettek a magyarok, mint 2024 azonos időszakában.
A Reuters értékelése szerint ez az állapot arra kényszeríti majd Muskot, hogy olcsóbb modellekkel álljon elő, még ha nem is kell féltenie a cége dominanciáját: a Tesla egyelőre kétszer annyit ér, mint a GM, a Ford, a Volkswagen, a Toyota, a Hyundai és a BMW együttvéve.
Szabályt is szegnek a politikusok a Tesla érdekében
A nyugati piacokon az elektromos autók iránti kereslet összességében csökkenő trendet mutat, és ilyen környezetben hiába próbálják kedvezményekkel vonzóbbá tenni az EV-modelleket. Gerber szerint a Tesla „egyértelműen válságba került” - ő maga többek között ezért döntött úgy, hogy jelentős mennyiségű részvényt ad el. Bár a befektető úgy látja, Elon Muskot terheli a legnagyobb felelősség a kialakult helyzetért, a milliárdos - a nyilvánosságban legalábbis - inkább a politikai ellenlábasait látja a dolog mögött.
Az X-en kifejtette: szerinte a vállalatai „nagyszerű termékeket gyártanak, amelyeket az emberek szeretnek”, ő pedig „fizikailag” soha senkit nem bántott. Ennek ellenére úgy érzi, gyűlöletet és erőszakot szítanak ellene, mert egyszemélyben „halálos fenyegetést jelent a woke elmeparazitára és az általa irányított emberekre”.
Az önmaga jelentőségét ebben a kérdésben talán túlértékelő Musk a közösségi médiában tovább politizál, de azt beláthatta, hogy a Tesla eladásait valahogy emelkedő pályára kell állítani. Rá is vette Trumpot, hogy promózza a márkát, akinek ez láthatóan nem esett nehezére: a Truth Socialon bejelentette, hogy vásárol egy Teslát, majd a Fehér Házban tartott egy erősen reklámszagú bemutatót a milliárdos és egy új autómodell társaságában.
Ennél jócskán tovább ment Trump kereskedelmi minisztere, aki nyíltan arra buzdította a Fox News nézőit, hogy „ha szeretnének bármit is tanulni a műsorból, akkor vegyenek Tesla-részvényt”. Howard Lutnick azzal, hogy egy konkrét cég értékpapírjainak vásárlására buzdított, etikai szabályokat sértett - írja a Fortune, megjegyezve, hogy Az Egyesült Államok Szövetségi Szabályzata szerint a közszolgáknak tilos a hivatalos pozíciójukat arra használni, hogy vállalatokat vagy termékeket ajánljanak.
Trump kormányának tagjait láthatóan nem különösebben izgatják a szabályok, ha az őket támogató üzletember vállalkozásairól van szó, és inkább a Szilícium-völgy gyakorlatát követik: nem előre kérnek engedélyt valamire, amit tenni szándékoznak, hanem utólag remélik, hogy a közvéleménynek és az igazságszolgáltatásnak nem lesz ellenvetése. E hozzáállással szemben egyre többen tiltakoznak, ami összetűzésekhez vezet: Musk például a közösségi médián keresztül próbál nyomást gyakorolni, hogy leváltsák azokat a bírókat, akik akadályozzák a kormányzat intézkedéseit.
Republikánus pálfordulás az elektromos autók kapcsán
Lutnick a fentebb írt szövetségi szabállyal szembe menve gátlástalanul promózta a konzervatív kormány mellé állt milliárdos vállalatát, és nemcsak az elektromos autókat, szerinte egyre nagyobb figyelmet érdemel a robotikai üzletág is. A miniszter felidézte Musk azon ígéretét, hogy 2028-ra minden amerikai háztartásban öt Tesla robot fog üzemelni. A részvényeseknek erről tavaly júniusban azt mondta, hogy évi 100 millió robot eladásából 1000 milliárd dollárnyi profitra számít. Lutnick úgy véli, amikor az emberek megértik, hogy a cég milyen robotokat és technológiákat épít, eszükbe fog jutni ez az időszak.
Azt mondják majd, „bárcsak vettek volna Elon Musk részvényéből”, ami „soha többé nem lesz olyan olcsó, mint most”.
A Tesla melletti kiállás érdekes fordulat a jobboldali politikusok részéről. Donald Trump korábban - a republikánus szavazók véleményével összhangban - ellenezte az elektromos autókat, és arra figyelmeztetett, hogy Biden 7500 dolláros EV-vásárlási kedvezménye tönkreteszi az amerikai autóipart. Trump csak azután váltott hangnemet, hogy Musk negyedmilliárd dollárral és az X közösségi platform erőforrásaival alaposan megtolta az elnökválasztási kampányát.
A milliárdos és Lutnick ebben az időszakban szoros együttműködésben dolgozott: Muskot éppen a politikus költségcsökkentés iránti elkötelezettsége inspirálta arra, hogy egy kampányrendezvényen 2000 milliárd dolláros vágást javasoljon a 6750 milliárd dolláros szövetségi költségvetésből. Trump novemberi győzelme után meg is próbálta elérni, hogy Lutnick legyen a pénzügyminiszter, a melegházasságban élő és férjével gyermeket nevelő Scott Bessent helyett, ám nem járt sikerrel.
Népszerű luxus EV-ből gyűlölt márka? Támadások kereszttüzében a Tesla
A zuhanó értékesítésen és részvényárfolyamon az sem sokat segít, hogy az agresszíven politizáló Musk miatt a Tesla-tulajdonosok és a márkakereskedések egyre szélsőségesebb tiltakozó akciók célpontjává válnak. Egy salemi férfi Trump beiktatása napján gyújtott fel egy autót a helyi Tesla-szalonban, aztán szűk egy hónappal később többször rálőtt ugyanarra az épületre, amit illegális robbanóanyaggal készült porig égetni, mielőtt a rendőrök elfogták. A coloradói Lovelandben Molotov-koktéllal próbáltak felgyújtani egy Cybertruckot, illetve obszcén feliratokat festettek a Tesla-kereskedés épületére, amit a tettes szintén lángba akart borítani, amikor letartóztatták.
Ezeknél is súlyosabb merényletek történtek Tesla járművek, illetve töltőállomások ellen Dél-Karolinában, Massachusettsben, Missouriban, Washingtonban és például Las Vegasban, ahol forgalmas helyszíneken gyújtottak fel autókat, veszélybe sodorva a járókelők testi épségét.
A legdurvább eset az oregoni Tigardban történt, ahol egy héten belül két különböző Tesla-kereskedésre nyitottak tüzet ismeretlenek. A Fox News úgy tudja, hogy az egyik szalonra hét, a másikra 12 lövést adtak le, szerencsére nyitvatartási időn kívül. Bár az elkövetők szándéka feltehetőleg „csak” a rongálás volt, az egyik helyszínen hajszálon múlt, hogy nem lőtték agyon a biztonsági őrt. Szintén nagy mázlija volt annak a Tesla-sofőrnek, akinek a kocsijára az NBC szerint menet közben lőtt rá valaki Lowellben.
Már az FBI is nyomoz a Tesla-rongálók ügyében
Ezek az utóbbi 1-2 hónap kirívóbb bűntényei, amelyeknél persze jóval több vandál támadás ér Teslákat, töltőállomásokat és autószalonokat - nemcsak Amerikában, hanem Európában is. Az esetek közös vonása az, hogy dühödt tiltakozók graffitikkal rongálják meg a járműveket és az ingatlanokat. Az obszcén felfestések mindegyike Elon Musknak és Donald Trumpnak üzen, kétséget sem hagyva afelől, hogy politikai demonstrációról van szó.
Válaszul Trump és az igazságügyminisztere is arról beszélt, belföldi terroristává nyilvánítják a vandál támadókat.
A Tesla a vámok miatt is aggódik: levelet írtak a kormánynak
A Teslának az sem tesz jót, hogy Donald Trump kiterjedt vámháborút indított, gyakorlatilag a fél világ ellen, hogy alaposan megsarcolja az Egyesült Államokba érkező külföldi termékeket. Az elnök intézkedései miatt a cég levelet küldött az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselői Hivatalának. A levél szerint a megtorló vámok megzavarhatják az amerikai termelést, és az alkatrészek belföldi beszerzése is nehézségekbe ütközik. A Tesla arra figyelmeztetett, hogy a nagy amerikai exportőrök megtorló vámokkal szembesülhetnek, amelyeket Donald Trump agresszív vámhasználatára válaszul vethetnek ki.
A Tesla Economx által is idézett levele szerint fontos annak biztosítása, hogy a Trump-adminisztráció kereskedelmi kérdések megoldására tett erőfeszítései ne okozzanak kárt az amerikai vállalatoknak. A cég álláspontja az, hogy az amerikai exportőrök aránytalan hatásoknak vannak kitéve, amikor más országok lereagálják az Egyesült Államok kereskedelmi lépéseit.
A levél érdekessége, hogy kétségkívül a Teslától érkezett, nem szerepel rajta aláírás. Ennek oka nyilván Musk és az amerikai elnök szoros szövetsége.
Trump közben azt fontolgatja, hogy április elején jelentős vámokat vet ki a világszerte gyártott járművekre és alkatrészekre. Az Autos Drive America kereskedelmi csoport szerint a vámok kivetése megzavarja az amerikai összeszerelő üzemek termelését. A szervezet hangsúlyozza: az autógyártók nem változtathatják meg egyik napról a másikra az ellátási láncaikat, a költségek növekedése pedig magasabb fogyasztói árakhoz, a kínált modellek számának csökkenéséhez és az amerikai gyártósorok leállásához vezethet, ami munkahelyek tömegét teheti feleslegessé.
Musk Kínában erősít
Ahogy Amerikában egyre radikálisabb támadások érik és kereskedelmi akadályokba ütközik, a Tesla figyelme a külföldi piacokra, főleg Kínára irányul. Bár az ázsiai ország EV-piacát egyértelműen a hazai BYD vezeti, bőven jut terep a helyben gyártott Tesláknak is, így a cég az elsők között itt mutatta be a megújult Model Y-t. A ráncfelvarrott típus fényes sikert hozhat, ami nagyon ráfér a márkára, így nyilván nem örül, hogy a Reuters kissé elterelte róla a figyelmet.
A hírügynökség bennfentes forrásokra hivatkozva megszellőztette: az Y-ból készül egy még frissebb verzió, ami amellett, hogy új funkciókat kap, ötödével olcsóbb is lesz, mint a most piacra lépő széria. Az „E41” kódnéven fejlesztett modell tömeggyártása 2026-ban indulhat meg, a Tesla sanghaji üzemében. A források szerint az új autó kisebb lesz, és legalább 20 százalékkal olcsóbban adják majd, mint a nemrég bemutatott Model Y-t, sőt, úgy tudni, hatüléses változat is készülni fog belőle. A közepes SUV jelenlegi indulóára Kínában 263.500 jüan, vagyis kb. 13,2 millió forint.
A Model Y 2023-ban és 2024-ben Kína legkeresettebb autója lett, de az utóbbi időben egyre ádázabb versenyt vív a hazai riválisokkal. Csak tavaly legalább hat versenytárs modell jelent meg, ami bő egy százalékot le is csiszolt a márka piaci részesedéséből, ami így már csak 10,4 százalék.
Elon Musk januárban közölte, hogy a Tesla 2025 első felében olcsóbb modelleket mutat be, de nem árulta el a költségcsökkentés mértékét, az árakat, a méreteket vagy a műszaki adatokat, ahogy azt sem, milyen ütemben érkeznek meg a világ különböző régióiba. A titkolózás ellenére sokan felkapták a fejüket a bejelentésre, mert a Tesla az utóbbi időben nem villantott új terveket, leszámítva a 2026-ra tervezett önvezető Cybercab robotaxit.
A vállalat jelenleg a meglévő modellek gyors ütemben fejlesztett változataival próbálja megőrizni versenyképességét, ami vásárlói szempontból előnyös lehet, hiszen a jövőben érkező modellek árába nem épülnek be a méregdrága fejlesztés költségei. Ez, illetve a fokozódó verseny minden EV-márkát arra késztethet, hogy lehetőségeihez mérten a lehető legjobban leszorítsa az árakat.
Csütörtök este szokatlan meghívást kaptak a Tesla dolgozói. Elon Musk a cég texasi gigagyárába hívta őket este fél tízre. Az ilyen vállalati gyűlések rendszerint munkaidőben zajlanak, ezért sok dolgozót zavarba hozott a találkozó időzítése, valamint az, hogy az utolsó pillanatban kaprak róla értesítést.
Musk magángépe mindössze két órával a gyűlés előtt szállt le Austinban. A rendezvényt élőben is közvetítették az X-en.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
New York Times: A gazdasági gondok megroppantották Orbán Viktor népszerűségét a jövő évi választások előtt
Az amerikai lap szerint a magyar miniszterelnök nem tudta megfékezni az inflációt, és most a politikai veszélyt érezve az árak korlátozásával próbálkozik. Ezek a lépések azonban a kritikusok szerint a kommunista tervgazdaságot idézik.
A New York Times terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarországi árkorlátozásokkal. A lap szerint Orbán Viktor az inflációt olyan módszerekkel próbálja megfékezni, amelyek kritikusai szerint a kommunista tervgazdaságot idézik.
Megszólal például Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, aki úgy fogalmaz: „A gulyáskommunizmus helyett gulyáskapitalizmust kaptunk.”
A New York Times szerint a gazdasági gondok megroppantották Orbán Viktor népszerűségét a jövő évi választások előtt, amelyeket egyes közvélemény-kutatások szerint a Fidesz el is veszíthet Magyar Péterrel szemben.
Azt írják, Magyar Péter gyorsan az országos politika meghatározó szereplőjévé vált, és mozgalmát arra építette, hogy elítéli Orbán Viktort a „megélhetési válság” miatt, valamint őt hibáztatja az akadozó közszolgáltatásokért, és a miniszterelnök rokonai, valamint politikai szövetségesei által irányított vállalkozások helyzetbe hozásáért.
A lap szerint a miniszterelnök eddig sikeresen elhárította a gazdaság helyzetével és a korrupcióval kapcsolatos kritikákat azzal, hogy a magas árakért az ukrajnai háborút okolta, és a közvélemény figyelmét más problémák felé terelte, például az illegális bevándorlásról beszélt, vagy hamisan azzal vádolta az Európai Uniót, hogy transzneművé vagy meleggé akarja tenni a magyar gyerekeket.
De a New York Times-ban a Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston is elismerte, hogy az ukrajnai háború vagy az illegális bevándorlás már nem foglalkoztatja annyira a magyar szavazókat.
„Az infláció most messze a legfontosabb téma” – mondta Mráz.
Hozzátette, hogy a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a Fidesz továbbra is masszívan vezet Magyar Péterrel szemben, de gazdaságilag sebezhető.
Ennek ellenére Orbán Viktor a lap szerint továbbra is próbálja elterelni a figyelmet, például a gyülekezési törvény keddi módosításával, amivel betiltják a Pride felvonulásokat.
„De a gazdasági realitások elől nincs menekvés” - fogalmaz a New York Times.
Idézik a GKI egyik felmérését, ami szerint a vállalkozói bizalmi index 50 hónapos mélypontra süllyedt. A hivatalos adatok szerint a magyar élelmiszerárak februárban 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, és az elmúlt öt évben több mint 80 százalékkal emelkedtek. Az ING Bank elemzése szerint ez a növekedés drámaian megterheli a háztartásokat. A kormány képtelen megfékezni az inflációt, ami ismét a legmagasabb az Európai Unióban, 5,6%.
A magyar miniszterelnök az amerikai lap szerint az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert az amerikai konzervatívok és Donald Trump körében is azzal, hogy évek óta harcol az általa „migrációs őrületnek”, „woke-vírusnak” és „genderőrületnek” nevezett jelenségek ellen. Most azonban a politikai veszélyt érezve olyan lépésre szánta el magát, ami eltér a hagyományos konzervatív elvektől, miszerint az államnak távol kell maradnia a piacgazdaságtól: korlátozza az alapvető élelmiszerek árát.
A lap beszámolója szerint Orbán Viktor az inflációért a boltokat hibáztatja, amelyek közül a legnagyobbak külföldi tulajdonban vannak, mint például a brit Tesco és az osztrák Spar. A szupermarketeket azzal vádolja, hogy túlárazzák az alapvető termékeket, különösen a tojást és a vajat. Megoldásként 30 terméknél maximálta a boltok árrését, ami nem lehet nagyobb 10 százaléknál.
Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Központjának vezetője ugyanakkor New York Times-nak azt mondta, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem fog ellenőröket küldeni a boltokba, hogy megbüntesse azokat a kereskedőket, akik nem csökkentették az áraikat. „A szocializmus nyilvánvalóan nem működik” – mondta. „És Kelet-Európa ezt jobban tudja, mint bárki más.”
A New York Times terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarországi árkorlátozásokkal. A lap szerint Orbán Viktor az inflációt olyan módszerekkel próbálja megfékezni, amelyek kritikusai szerint a kommunista tervgazdaságot idézik.
Megszólal például Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, aki úgy fogalmaz: „A gulyáskommunizmus helyett gulyáskapitalizmust kaptunk.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aki Orbán és Gyurcsány közé egyenlőségjelet tesz, az hétpróbás gazember, agyafúrt manipulátor – ezt üzente Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek. A TISZA Párt elnöke ugyanis a gyülekezési törvény módosításáról szóló bejegyzésében azt írta, hogy hatalma megrendülésével Orbán Viktor ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodik, mint a 2006-os zavargásokkor a Gyurcsány-kormány, a magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe.
A DK elnöke csütörtöki, "Levélféle Magyar Péterhez" című bejegyzésében viszont azt üzente a TISZA Párt elnökének: hazudik, amikor azonosságot próbál teremteni a Pride mostani betiltása és 2006 ősze közé. Gyurcsány arról ír, hogy ő hibázott miniszterelnökként, Orbán Viktor viszont történelmi, politikai bűnt követett el.
„Írom egyszerűen: aki, mint például Ön, Orbán és Gyurcsány közé egyenlőségjelet tesz, az hétpróbás gazember, agyafúrt manipulátor, megtévesztett szellemi-politikai tévelygő, sodródó, bár nem rosszindulatú áldozat, a nyájösztöntől fogvatartott ösztönítélő és nem folytatom.”
A DK-elnök szerint Magyarra a felsorolásból a manipulátor illik leginkább. A politikus azt is hozzátette, hogy nem bántani akarja ezzel a megjegyzéssel Magyart, és nem személyes sértettség vezeti, hanem azt gondolja: „nem lehet nagyobb baj, mint az, hogy az ördögi Orbán helyére az ördögi Magyar lépjen.”
A DK elnöke szerint 2006. október 23-a „szörnyű nap volt”, a „Fidesz provokált, erőszakot akart, az utcán akarta megdönteni a kormányt”, és nem kevesen érezték úgy, hogy őket rendkívül súlyos, indokolatlan, törvénytelen bántalmazás érte.
„A Fidesz most alaptörvényt és más jogszabályokat változtat, hogy azok, akik másként szeretnek, mint a többség, ne ünnepelhessék boldogan jogukat a szabad szerelemhez. Mert önfeledt, színes felvonulásuk, annak megmutatása, hogy ők „mások”, szerintük veszélyes gyermekeink egészséges lelki fejlődésére” – írta Gyurcsány Ferenc. Szerinte a Fidesz kormányzása, és az ő súlyos hibákat is vétő, de a demokratikus alkotmányosság keretei között működő kormányzása közé egyenlőségjelet tenni mérhetetlen alávalóság.
„És tudja, miért mondom, hogy ez nem egyszerű tévedés, hanem hazugság? Mert ezt Ön valójában tudja, de azért teszi, hogy ne kelljen egyenesen beszélnie, viselkednie.”
Gyurcsány látja, hogy Magyar Péternek a Fidesz csapdát állított, de szerinte ezt a TISZA Párt elnökének kell megoldania, viszont az az ő ügye is, hogy ne keverje a gazemberek közé csak azért, mert bajban van.
Aki Orbán és Gyurcsány közé egyenlőségjelet tesz, az hétpróbás gazember, agyafúrt manipulátor – ezt üzente Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek. A TISZA Párt elnöke ugyanis a gyülekezési törvény módosításáról szóló bejegyzésében azt írta, hogy hatalma megrendülésével Orbán Viktor ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodik, mint a 2006-os zavargásokkor a Gyurcsány-kormány, a magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe.
A DK elnöke csütörtöki, "Levélféle Magyar Péterhez" című bejegyzésében viszont azt üzente a TISZA Párt elnökének: hazudik, amikor azonosságot próbál teremteni a Pride mostani betiltása és 2006 ősze közé. Gyurcsány arról ír, hogy ő hibázott miniszterelnökként, Orbán Viktor viszont történelmi, politikai bűnt követett el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fabiny Tamás a Pride ellehetetlenítéséról: A mostani tiltás és az ezzel kapcsolatos hisztéria emberek életébe kerülhet
Az evangélikus püspök szerint más egyházak vezetői valószínűleg anyagi kitettség miatt nem szólalnak meg. Ő azonban úgy gondolja, a Pride tiltása és a miniszterelnök poloskázós beszéde is komoly következményekkel járhat.
Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy reagált Orbán Viktor poloskázós beszédére Fabiny Tamás. A miniszterelnök március 15-i szónoklatában úgy fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat”. Ehhez hozzátette: „Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, a pokolban külön bugyor várja őket”. Fabiny a Szemlélek blogon azt írta: „Egy keresztény politikust éppen a hite kell hogy megvédjen attól, hogy ilyen súlyos kifejezésekkel éljen”, és hogy az ilyen kijelentések ismétlődése tovább ronthatja a közbeszéd állapotát.
Az evangélikus püspök most a Válasz Online podcast-csatornájának adott interjút. Ebben többek között megmagyarázta, miért gondolta úgy, hogy – más felekezetek vallási vezetőivel ellentétben – reagálnia kell a miniszterelnök szavaira. „ [...] Magyarország miniszterelnöke – nemcsak most, hanem máskor is előszeretettel használ biblikus képeket, bibliai metaforákat, teológiai tartalmú kifejezéseket, azt gondolom, kötelességem ezzel kapcsolatban állást foglalni” – fogalmazott Fabiny, hozzátéve: „Nem lehet ezt elvitatni, hiszen a magyar nyelvnek is része a Károli Bibliától kezdve sok fordításban a Szentírás, és ez beleférhet irodalmi művekbe, szónoki beszédekbe. Ott érzem a piros lámpa kigyulladási kötelességét, hogyha valamiféle teológiai zavart – erősebb kifejezéssel herezist, tévtanítást – észlelek, amit igyekszem szóvá tenni.”
Szerinte abban, hogy más egyházak vezetői nem szólaltak meg, közrejátszhat az anyagi kitettségük. Mint fogalmazott: „Sokan engem is óvtak attól, hogy nagyon sokat beszéljek, mert ezt állítólag már forintosítani is lehet. Ha például elindul egy egyházi projekt, amit a vezetők szeretnének védeni, de félnek, hogy egy rossz megnyilatkozásuk miatt leállítják ezt a projektet, akkor esetleg valóban meggondolják, hogy járassák-e a szájukat. A legjobb volna oda eljutni, hogy ne legyen függvénye egyik a másiknak, hanem azt lehetne mondani, hogy »barátom, te most olyat mondtál, amivel én nem értek egyet, akár politikai, akár teológiai téren, de annak az egyetemnek vagy templomnak csak meg kell épülnie, azt az óvodát csak el kellene indítani«.”
Fabiny beszélt a gyülekezési jog korlátozásáról és a Pride betiltásáról is. Erről azt mondta: „A gyülekezési szabadság természetes emberi jog, amit én védek. A hitünkből is következik, egyébként a protestantizmusnak is az egyik alapelve a Luther által is képviselt keresztény szabadság: nem várta meg, hogy engedélyt kapjon arra, hogy megszervezze az új közösségét, vagy kiszögezze a 95 tételét, hanem a lelkiismeretére hallgatott.” Hozzátette: „Aki akarja, az egyházban is tudja elmondani, hogy »én meleg vagyok«. Még nem jutottunk el ide: szégyellnivaló, ha valaki rádöbbent arra, hogy neki az identitása más, mint amire őt a hittanórán tanították, vagy amit ő a saját hite alapján képzelt magáról.
Ne felejtsük el, hogy itt megnyomorított, szégyenbe, megalázott helyzetbe taszított emberek vannak; a szuicid gondolatok valósággá válhatnak, míg a közösség átélése és a hasonló gondokkal küzdő emberekkel való találkozás terapikus lehet.”
A meleg hívek és az egyház kapcsolatáról szólva elmondta: „Lehet, azt kell, hogy mondjam nekik, az egyházunk nem engedi meg, hogy házasságot kössetek egyházi rend szerint – és ezt én magamra is érvényes kötelezőnek tartom –, de azt nem akadályozza meg az egyház, hogy imádkozzam értetek és veletek. Legyetek itt a gyülekezetben, ne bújjatok a föld alá.
Ez a mostani tiltás és az ezzel kapcsolatos hisztéria tehát emberek életébe kerülhet. Lelkipásztori felelősséggel mondom, hogy ezekről az emberekről egyszer számot kell adni, akik most megnyomorítva érzik még inkább magukat.
Kérem szépen a döntéshozókat: a lelki szempontokra, hogy itt emberekről van szó, figyeljenek! Ha – bocsánat, de – buzizunk, meg még ennél is ocsmányabb eszközöket vetünk be, akkor e dehumanizálással megfosztjuk ezeket az embertársainkat attól, hogy ők Isten képmásai, akik küzdenek az identitásukkal, akiket szeretnünk, segítenünk, támogatnunk kell. És itt az egyházban is nagyon sok feladatunk van még.”
Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy reagált Orbán Viktor poloskázós beszédére Fabiny Tamás. A miniszterelnök március 15-i szónoklatában úgy fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat”. Ehhez hozzátette: „Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, a pokolban külön bugyor várja őket”. Fabiny a Szemlélek blogon azt írta: „Egy keresztény politikust éppen a hite kell hogy megvédjen attól, hogy ilyen súlyos kifejezésekkel éljen”, és hogy az ilyen kijelentések ismétlődése tovább ronthatja a közbeszéd állapotát.