hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Csak egy anya vagyok a sok közül, akik nem sajnálnak maguktól egy pohár bort

Aznap már nem ittam, másnap pedig pont kezdődött a száraz november, úgyhogy gondoltam, oké, vágjunk bele! – mondta magának szerzőnk, aki elmeséli, sikerült-e betartania a fogadalmat.

Link másolása

hirdetés

Az idei száraz november középpontjában a nők alkoholfogyasztása állt, mert az rejtettebben zajlik, és még nagyobb tabu, mint a férfiak ivása. És a helyzet talán még rosszabb, ha anyukákról van szó…

Az alkoholivást a hazai „hagyományokhoz” híven tinédzserként kezdtem, és a hatását is igen hamar kitapasztaltam. A gimi végére már egész komoly tudással bírtam arról, mit és mennyit lehet keverni, melyik pia hogyan hat rám, mi az, ami kis mennyiségben is garantált macskajaj, és mi az, ami nem okoz majd fejfájást sem.

Sosem vetettem meg az italt, és nem is esett jól nemet mondani egy koccintásra csak azért, mert mondjuk aznap még vezetnem kellett.

Többnyire egész kulturáltan megúsztam a dolgot, de azért „tisztességesebb” szétesésekre is volt példa.

Nem egy buli volt, ahol magamban előadtam az egész István, a királyt, és előfordult bizony filmszakadás is. Volt, hogy az alkohol kihozta belőlem, amit mélyre temettem magamban, és olyan őszinteségre, fordulatokra, döntésekre kényszerített rá, amit józanon sosem mertem volna meglépni. Nem mondom persze, hogy erre de büszke vagyok, viszont semmi kirívó nem volt benne, egyáltalán nem lógtam ki ezzel a csoporttársaim, a kollégáim vagy barátaim közül.

hirdetés

Noha én és az alkohol jóban, mondhatni bizalmas viszonyban voltunk gimis korom óta, mégsem éreztem azt soha, hogy gondom lenne vele. Sosem ittam folyamatosan, vagy sutyiban, netán egyedül. Mindig élveztem, hogy felszabadít és ellazít egyszerre. Aztán amikor anyuka lettem, a dolog némileg megváltozott. A várandósság és a szoptatás alatt persze teljes megvonás volt, de amint a második gyerkőcöt is leválasztottam, újra vidáman fogtam kezet alkoholbarátommal, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy alig egy év alatt az esti egy-két pohár bor mindennapossá vált.

Idén nyáron látogatóban voltunk egy régi barátnőmnél, akit csodálattal figyeltem, milyen derűs és nyugis, hiába ráncigálják jobbra-balra ugyanúgy a gyerekei, mint engem. Aztán kiment rágyújtani. Amikor megéreztem a jellegzetes illatot, kérdőn néztem rá.

Ja, igen, ez cucc, kérsz? – kérdezte lazán. Megráztam a fejem. Miért, te mit tolsz? – faggatott, mintha csak az időjárásról lenne szó. Én iszom – vágtam rá zavartan, mint aki lebukott. Ja, igen, a többség iszik – és ezzel le is zártuk a témát.

Ez nagyon megmaradt bennem. Hogy én is egy ilyen „többség” vagyok. Aki úgy érzi, ha nem iszik, megbolondul. A dolgozó kisgyerekes anyák rohanással és szürreális feszkókkal teli mókuskerék-élete estére többnyire teljesen kiakasztott. A számtalan hülye elvárás, az erőn felüli megfelelhetnék, a piszlicsáré dolgok miatt hisztiző vagy veszekedő gyerekek, a szinte mindig ugyanúgy zajló napi körforgás, az állandó kialvatlanság és az időhiány folyamatos feszültségben tartottak.

A férjem sokszor csak rám nézett, meg sem kérdezte, mi volt aznap, hanem pattintotta ki a dugót a palackból, és máris koccintottunk. Nem is tudom, mire. Csak simán örültünk annak, hogy eltelt egy újabb nap.

Volt, amikor már délután azt vártam, mikor jön el az pillanat, amikor végre ihatok egy korty italt, hogy kicsit lazább és jobb fej anyuka lehessek.

Úgy hittem, hogy a sok szorongás miatt alkohol nélkül egyszerűen képtelen lennék elaludni. Úgy éreztem, hogy én is egy vagyok a százezernyi anyuka közül, aki nem sajnál magától esténként egy pohár bort, mert ennyi már csak jár nekem. Egy percig sem nem gondoltam, hogy ez bajos lenne és hogy bármi gondom lenne az alkohollal.

Egészen idén október végéig. Akkor került elém Zacher Gábor bejegyzése a Száraz novemberről. Volt benne egy rész, ami nagyon betalált:

"

De mi van azokkal, akik már a második éjszakát nem aludták át, este nehezen megy az elalvás, többször felébrednek. Munkából hazafelé a vásárláskor elgondolkodik az üveg rozé felett, hogy megveszem, 2 nap alatt 1 üveg nem sok. Tényleg nem sok, ettől elélhet valaki 200 évig, de a gondolat ott motoszkál a fejében. Megiszom este a 2 pohár rozét, és jól alszom. Itt már baj van.

Húha, gondoltam. Ezek szerint mégis gáz van? Aztán elém került egy ábra is arról, hogy 14 egységnyi ital felett már kockázatos ivásról van szó. Nem kellett sokat számolgatni, hiszen ha csak egyetlen pohár vörösbort iszom meg naponta, már akkor is ebbe a kategóriába esem. Szóval ezek szerint igenis gáz van.

Aznap már nem ittam, másnap pedig pont kezdődött a száraz november, úgyhogy gondoltam, oké, vágjunk bele. Nézzük meg, kibírom-e egy hónapig pia nélkül. Szólni azonban jó ideig nem szóltam róla senkinek, mert nagyon kínosnak éreztem, hogy egyáltalán felmerül, hogy nekem ebben indokolt lehet részt venni.

Szánalmasnak éreztem magam, mint aki már lecsúszófélben van. Eszembe jutott anyai nagymamám, akivel nem tartottuk a kapcsolatot, és akit felnőttkorom hajnalán magam kutattam fel. Egy szociális otthonban lakott, onnan mentünk el sétálni. De a séta az első beülős helyig tartott csak, mert Ica mama mondta, hogy elfáradt, szeretne leülni.

Remegő kézzel rendelt magának egy fröccsöt, és húzóra betolta. Aztán még egyet. Aztán már tudott beszélgetni. Én viszont nem.

Akkor értettem meg, miért is tartottak tőle távol, és hogy kisgyerekként miért nem maradhattam nála sosem ottalvásra. Úristen, én nem lehetek ilyen. Én nem vagyok ilyen.

Jó, gondoltam, ezért legyünk reálisak. Alkoholista nem vagyok, de függő talán már igen. A legjobbkor jött tehát ez a november, amikor egy támogató csoporttal a hátam mögött vághattam neki ennek az önismereti utazásnak. Annyira elszánt voltam, hogy még csak be sem pánikoltam, mégis hogyan fogom kibírni ezeket a hétköznapokat egy kis lazító nélkül. Úgy döntöttem, hogy nincs más választásom, mint tűrni és kész. Majd csak lesz valahogy.

Az első napokban egész egyszerűen nem vettem tudomást arról, hogy akár inni is lehetne. Egy hét után tűnt fel, hogy mintha jobban aludnék. Vagyishogy nem mintha, hanem tényleg. Te jó ég, ilyen jól tudok aludni??? Azóta is könnyebben alszom el, és bár szinte minden éjjel többször fel kell kelnem – ha nem a gyerekek, akkor a kutya miatt –, ez sem gond, mert akármi történt is, könnyen visszaalszom. Ezért már alapból megérte volna elhagyni az alkoholt.

Mivel az éjszakák pihentetőbbek lettek, az energiám megtöbbszöröződött. Így hatékonyabb lettem a munkában és a napi átlag feszkót is jobban bírom. És ami a legjobb: hosszú éveken át tartó szünet után végre újra elkezdtem sportolni, amire eddig a teljes enerváltság miatt gondolni sem bírtam. Szóval hetente 2-3-szor úszni járok, még bérletet is vettem. Ami még újdonság, hogy valami iszonyat módon kívánom a gyümölcsöket. Korábban alig-alig ettem, na de most! Szóval alig néhány hét alatt olyan életmódbeli változásokat indukált nálam a száraz november, amiről még csak nem is álmodtam.

Valamikor a harmadik hét végén volt azonban egy nehéz napom, amikor valahogy minden balul sült el, és iszonyatos energiámba került, hogy ne bontsam fel azonnal a konyhapultról felém kacsingató hárslevelűt.

Pánikszerűen írtam a csoportba, hogy ezzel is nyerjek két perc önuralmat. A száraz novemberezők azonban olyan gyorsan és szenvedélyesen válaszoltak, hogy mire minden üzenetet elolvastam, már el is múlt a gyötrő vágy, helyette hol sírtam, hol meg nevettem.

Velük együtt tudtam megcsinálni. És ahogy a történeteikkel, az ő szenvedéseikkel és küzdelmeikkel szembesültem, arra gondoltam, hogy nekem még annyira nem is nehéz. Nekem „csak” magammal kell harcolnom. Hiszen otthon dolgozó, mókuskerekező anyukaként nekem nem kell minden nap még azzal a kísértéssel is megküzdenem, amivel azok szembesülnek, akiknek van rendes társasági élete.

Ha minden baráti beszélgetéshez, minden nagy találkozáshoz, minden családi ebédhez, minden ünnepléshez hozzátartozik az ivás, akkor baromi nehéz ellenállni.

Pláne úgy, hogy a magyar társadalomban teljesen elfogadottnak számít, hogy mindenki tintázik.

Sőt, vannak alkalmak, amikor lényegében „kötelező” inni – „ne sérts meg”, ugye. Aki iszik, az együtt van a többiekkel. Aki meg nem, az kívülálló. De annak biztos baja van, és „önhibáján kívüli okokból” nem ihat.

Aki nem iszik, az más. Én úgy határoztam, hogy a novemberi próba sikere után nekivágok a decembernek is így. Másként. Szárazon. Mert ez lesz az igazi kihívás. Téli szünet. Karácsony. Szilveszter. Nagy zabálások. Nagy együttlétek. És ha ezt kibírom alkohol nélkül, akkor már magam is elhiszem, hogy elmúlt a vész. És még az is lehet, hogy így folytatom januárban is. És februárban is... És azután is…


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Unott arcú hivatalnokok” – Várkonyi Andrea, a magyar Marie Antoinette

Esküszöm, az összes NER-menyasszonnyal aláíratnék egy házassági szerződési záradékot, hogy a frigy után öt évre eltűnnek az országból. Várkonyi Andreának is jobbat tenne, ha nem hergelné itt a népet a Gucci-intellektusával.
hf - szmo.hu
2021. november 23.


Link másolása

hirdetés

Amikor berobbant a magyar közéletbe a hír, hogy a csilliárd diplomás, orvosi végzettségű, tévés hírolvasóként ismertté vált Várkonyi Andrea feleségül megy a dollármilliárdos, felcsúti gázszerelőhöz, Mészáros Lőrinchez, pár másodpercig ízlelgettem ezt a kis csemegét (lássuk be, van neki egy kis Monty Python-os bukéja), aztán elintéztem annyival: “ő dolga.”

Mert hogy az is. Negyvenes, egyedülálló anya, az országos tévéceleb-karrierből kikopott (nem az ő hibája, jönnek a fiatalabbak, ügyesebbek, fontos fark(as)okkal táncolók, ilyen ez a popszakma), Andrea pedig egy perifériás kábeltévénél landolt. Bevallom, én évek óta azt se tudtam, hogy a világon van, igaz, alig nézek tévét.

Egyáltalán nem hibáztatom vagy ítélem el, hogy a saját és a gyereke jövőjének biztosításáért hozott egy döntést, megragadott egy soha vissza nem térő lehetőséget, vagy egyszerűen csak tényleg elsöpörte a szerelem, és hozzáment az ország leggazdagabb emberéhez.

Akinél az ugyan kétséges, hogy tud-e írni-olvasni (már a saját nevén kívül, az azért sok-sok szerződéshez kellett), ám olyan nyugodtan lehet szenderegni kidolgozott, férfias felsőtestén, mint egy kisbaba.

Szóval ez Andrea dolga. Amit ő eladott, azt évezredek óta bocsátják áruba a nők. Ki olcsóbban, ki méregdrágán, ki koszlott motelszobák nyikorgó rugójú kanapéin, ki szabályos házasságlevéllel, nyolccsillagos dubaji szállodák selyemszatén függönyeinek jótékony homályában.

A problémám nem ezzel van. A problémám azzal van, hogy Andrea – jó néhány sorstársához hasonlóan – mintha egyfajta tudathasadást szenvedett volna el abban a pillanatban, amikor a lábát először bújtatta bele egy átlag magyar tanári fizetés két-háromszorosába kóstáló Jimmy Choo cipőbe. Mintha kikapcsolták volna az agyában azt a területet, amely a valóság-érzékelésért, a józan paraszti észért, és az önismeretért felelős.

hirdetés
Andreának hirtelen küldetéstudata lett. A Gucci-napszemüvegek árnyékában, a Louis Vuitton táskák bőrkantárjainak bársonyos érintésével a vállán ráébredt, hogy őt eddig nem az érdemei szerint becsülték.

Hogy az ő tehetsége, sokoldalúsága, művészi és üzleti géniusza nem volt elismerve. Pedig ő ennek a nemzetnek egy elásott gyémántja, aki csak azért nem tudott oly szemkápráztatóan csillogni, mint az ujján díszelgő, húszmilliós brill, mert ezek a buta magyarok képtelenek voltak fel- és elismerni őt.

És ezt épp Andreától, egy több diplomás, értelmes nőtől nem vártam. Nem vártam, hogy átváltozik magyar Marie Antoinette-é (aki ugye arról híresült el, hogy amikor azt mondták neki, hogy a nép éhezik, nincs kenyerük, meglepetten így válaszolt: “Akkor egyenek kalácsot.”) Bár az anekdota állítólag nem hiteles, az most mindegy is, a lényeg az, hogy Andrea, aki doktori titulusát jó nagy betűkkel fitogtatva, pszichológusi minőségében most megjelentetett egy önismereti-életvezetési sikerkönyvet, abban azt mondja az “unott arcú hivatalnokokról” kérdező kislányának, hogy azért ilyen elgyötörtek, mert nem tanultak eleget.

Mert ugye, ha az ember sokat tanul, akkor majd jobb napokat látott műsorvezető lesz belőle egy kábeltévénél. Jaj, bocsánat, dehogyis: hiperszonikus sebességgel kilő a karrierje, Cannes-i díjnyertes reklámfilmeket gyártó, százmilliós médiacég tulajdonosnője lesz, meg igazgatótanácsi tag az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjében, meg önismereti bestseller-író.

Irigyelt és körberajongott marketing-zseni, PR-guru, Dosztojevszkij-i magaslatú tollforgató, meg persze divatikon és szépségideál, így egyszerre. És természetesen ennek KIZÁRÓLAG ahhoz van köze, hogy sokat tanult, ahhoz még csak véletlenül se, hogy hozzáment egy suk-sükölő oligarchához, akié a fél ország.

Na ezzel van bajom. Hogy Várkonyi Andreából többet néztem ki. Marie Antoinette-nek legalább van annyi mentsége, hogy egész életében királyi pompában élt, fogalma sem volt arról, hogy él egy közember. De Andreának van, nagyon is. Pontosan tudja, mire lehet jutni ebben az országban azzal, ha az ember “csak” tanult és szorgalmas. És mégis el akarja hitetni velünk – urambocsá még ő maga is elhiszi – hogy a fergeteges sikereit tényleg a saját képességeinek köszönheti.

Kedves Andrea. Nem vagyok szakértő, de ez nekem bizony színtiszta nárcizmusnak tűnik. Cinikus, álszent magamutogatásnak az újonnan szerzett férjed pénzéből.

Mert ugye vannak a szerényebb luxusfeleségek. Bezsákolják az országosan ismert, kőgazdag palit, aztán a népharag elől gyorsan elhúznak külföldre. Hawaii-n vagy Bora Borán élvezik a jachtos, magánrepülős, brilliánsokkal meg Dior-nagyestélyikkel kipárnázott életüket, minden nap áldják a szerencséjüket, és szépen csendben maradnak. Ez még akár szimpatikus hozzáállásnak is tekinthető.

A nárcisztikus luxusfeleségek viszont azt csinálják, amit te. Fürdenek a palijuk milliárdjain vásárolt, országos népszerűségben, meg írnak egy “sikerkönyvet”, amelyben belerúgnak az “unott arcú hivatalnokokba”.

A Jimmy Choo cipőjükkel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Csókay András elárulta, mi vezetett szerinte a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása utáni botrányokhoz

Az idegsebész szerint „egészen megdöbbentő volt” az, hogy „gyerekbántalmazást kimerítő levelet írt az alapítvány Szász János gyerekének”.

Link másolása

hirdetés

2019-ben választotta szét a Csókay András idegsebész vezette orvoscsapat a bangladesi sziámi ikreket, most Veiszer Alindának adott interjút - amit itt lehet megtekinteni előfizetésért cserébe - a műtétről és a pereskedésbe fajult botrányokról.

Az interjúban, amit a Telex szemlézett, Csókay elmondja, hogy szerinte több szakmai hiba is történt a műtétet megelőzően. Csókay műanyag koponyákon mutatta meg a műsorban, hogyan kellett volna felépíteni a koponyát, és ehhez képes mennyivel lett alacsonyabb a csont, mennyivel kevésbé nyújtott védelmet az agynak. Az egyik lány agya be is vérzett, majdnem meghalt, azóta képtelen az önálló életvitelre - mondta a professzor.

Ennek az oka Csókay szerint, hogy a háta mögött az alapítvány kilobbizta, hogy ne a sok éve vele dolgozó, anatómiához értő képzőművész, Muhari-Papp Sándor Balázs építse fel puzzle-szerűen a kifűrészelt, feleslegessé vált koponyacsontokból az új koponyák hátsó részét.

A vita valójában Csókay és Pataki Gergely plasztikai sebész között húzódik, akik több mint tíz évig vitték közösen a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Csókay azonban egyetlen egyszer sem mondja ki a nevét az interjúban, minden esetben alapítványként hivatkozik a másik oldalra.

Az idegsebész az interjúban elmondta, ha nem a háta mögött hoznak meg a műtétről alapvető döntéseket, akkor odament volna, és azt mondja, hogy "fiúk, akkor most innen takarodó van".

hirdetés

Mindezeket a vitákat ráadásul felvette a műtétről dokumentumfilmet készítő Szász János, akinél aztán házkutatást tartott a rendőrség egy ismeretlen feljelentő miatt, a nyersanyagokat keresve. Csókay szerint azért, mert az alapítvány nem szeretné, hogy a konfliktusok nyilvánosságra kerüljenek.

Csókay úgy fogalmazott, "gyerekbántalmazást kimerítő levelet írt az alapítvány Szász János gyerekének, az valami egészen megdöbbentő volt. Elmond egy csomó hazugságot róla, és leírja, hogy meg kell tudni Szász János gyerekének, hogy az apja mit csinált".

Elmondta azt is:

"Én jónak tartom a magyar rendőrséget, védi például a tüntetőket. De az, hogy 11 rendőr lerohanjon egy kovidos családot egy nyolc és egy tizenhat éves gyerekkel... Hát olyan megfélemlítő ereje volt ennek. (…) itt valami borzasztó félrevezetés történt. Félre lehet vezetni a legjobb rendőrséget is."

Támogatás

Veiszer Alinda műsora szponzorok nélkül, kizárólag a nézők adományaiból készül. Ha szeretnéd, hogy még sok hasonló beszélgetés szülessen, a Patreon oldalukon támogathatod a produkciót.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Jocó bácsi szerint mindenki álljon ki az elveiért, akár oltat, akár nem

A népszerű történelemtanár szerint akkor is ki kell tartani mellettük, ha emiatt akár hátrányt is szenvedhetünk.

Link másolása

hirdetés

Napok óta téma a közéletben a pedagógusok kötelezővé tehető oltása. Korábban mi is írtunk arról, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is aggódik, hogy a téli szünet után az oltatlanság miatt kieső tanárok miatt hatalmas pedagógushiány alakulhat ki. Márpedig az EMMI szerint jelenleg a 10 százaléka (kb. 15 ezer ember) nincsen beoltva.

A témában most megszólalt Balatoni József 'Jocó bácsi' is, aki előre bocsátotta, hogy sokaknak talán nem lesz szimpatikus a véleménye. Mint mondta, ő soha senkit nem akart meggyőzni az oltásról, most sem teszi, sőt azt is remek dolognak tartja, ha valakinek elve van.

„De még fontosabb az elvek való melletti kitartás. Elfogadom, hogy valaki nem kér oltást, bár nem értek vele egyet, de tisztetben tartom mindenki döntését. Viszont, ha valaki dönt, akkor fogadja el, hogy bizony az elvei miatt néha érheti hátrány ugyanúgy, ahogy más esetben előny is. Valaki nem kér oltást, oké.

Oltás nélkül nem dolgozhat. Ő nem kéri, vállalja ezzel azt, hogy nem dolgozhat. Tiszta sor. De hogy hetek óta megy a hiszti, hogy mit képzelnek magukról, és emberellenes, az nekem sok. Ha vannak elveim, akkor nem nyígok, hanem kitartok mellette”

– írja a népszerű történelemtanár.

hirdetés

Jocó bácsi nem titkolja ellenvéleményét azokkal szemben sem, akik szorgalmazzák, hogy a járványhelyzet miatt állítsák vissza a digitális oktatást is. „Mert a digitális oktatás javarészt semmit sem ér, a gyerekek jó része lelkileg nem bírna még egy etapot. De ugye ez nem számít. Igen, kiesik több ezer tanár januártól. Nekünk, akik maradunk, azt kell mondani, hogy az eddigi hiány mellett ezt már nem tudjuk ellátni. Omoljon csak össze a rendszer. Aztán lehet majd építkezni” – véli a pedagógus.

Mint írja, „én sem akarok sem rábeszélni, sem lebeszélni senkit. Elsőként mondtam azt, hogy én egy gyereket sem fogok meggyőzni, vagy elbizonytalanítani. Mindenkinek a saját döntése.

Tudom, csak régi, jól bevált oltást lehet beadatni. Kérdem én, azok már régiként és jól beváltként jöttek létre? A kérdés persze költői. Mert mindenre is van kontra.”

Jocó bácsi azzal zárja véleményét, hogy kéri: mindenki tartson ki az elvei mellett, de „őszintén, siránkozás nélkül”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Két hét leforgása alatt mondták le a karácsonyi céges bulik 90 százalékát a járvány miatt

Olyan dátumok iránt sem érdeklődik senki, amelyeket korábban már nyáron le kellett foglalni, különben esélytelen volt helyszínt találni. Eközben a dolgozók akár 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszakmát.

Link másolása

hirdetés

Magyarországon is egyre súlyosabb esetszámokat produkál a koronavírus-járvány negyedik hulláma, ami minden bizonnyal a közelgő ünnepi időszakra is rányomja majd a bélyegét. Ennek egyik első jele, hogy november közepén szinte varázsütésre elkezdték lemondani a hagyományos évzáró céges bulikat.

A tavalyi évhez képest jelentős különbség, hogy míg akkor általános tilalom volt érvényben, most hivatalosan lehetne ilyen rendezvényeket tartani, mégis majdnem mindenhol úgy döntöttek, hogy inkább nem kockáztatnak.

Erről, illetve az iparág általános kilátásairól beszélgettünk szakmabeliekkel.

A last minute lett az új hívószó

A céges rendezvénypiac erős hónapokon van túl, a tervezhetőséget viszont jóval nehezebbé tette, hogy a szabadidős turizmushoz hasonlóan ebben a szektorban is kifejezetten a last minute foglalásokra álltak át – tudtuk meg Tatár Györgytől, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás (cegeshelyszinek.hu, rendezvenyhelyszinek.hu) ügyvezetőjétől.

Elmondása szerint az egész őszi időszakra jellemző volt, hogy míg korábban 3-4 hónapra előre is lekötöttek egy rendezvényt, ez az időablak most átlagosan 2-3 hétre csökkent, de extrém esetben az is előfordult, hogy csütörtökön rendeltek meg egy 120 fős rendezvényt a rákövetkező hétfőre. Bár végül ezt is sikerült megvalósítani, az ilyen igények óriási kihívás elé állították nemcsak a szervező céget, de a szolgáltatókat is.

A karácsonyi céges rendezvényeket ugyan viszonylag hamar lekötötték, azonban november közepe óta ezeket is sorra mondják le: a foglalások 90 százaléka néhány hét leforgása alatt teljesen eltűnt a piacról. Ezek között olyan „gyémánt” dátumok is szerepelnek, mint például a december 15-16-17-e, amelyek korábban jóformán kihalásos alapon működtek: akár már nyáron le kellett csapni rájuk, különben lehetetlen volt helyszínhez jutni. Ehhez képest most senkinek nem kellenek.

„Már azzal hívogatnak bennünket a partnereink, hogy a karácsony előtti utolsó hétvégéjük is üres, ha tudunk rá bárki érdeklődőt, állnak rendelkezésre. Ez korábban, normál piaci viszonyok között teljesen elképzelhetetlen volt.”

hirdetés

Némi reménysugarat szerinte itt is az utolsó pillanatos foglalások jelenthetnek: elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek olyan cégek, akik akár a karácsony előtti hét hétfőjén döntenek majd úgy, hogy csütörtökön vagy pénteken mégis megtartják a rendezvényüket. Akik pedig eddig nem mondták le a foglalást, sokszor az összes résztvevő helyszíni tesztelésével igyekeznek biztonságos körülményeket teremteni.

Tatár György a balatonfüredi Boutique Hotel Annuska üzemeltetőjeként is hasonló tendenciáról tud beszámolni: ott be se jöttek az évnek ebben a szakában szokásos előfoglalások, mindenki a végsőkig kivár a döntéssel.

„A szeptember és az október még nagyon erős volt, novemberben viszont már érezni lehetett a negyedik hullám hatását. Egyelőre a szilveszter is erősen kérdőjeles, idén valószínűleg az is legfeljebb last minute fog elmenni, amire szintén soha nem volt még példa.”

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) részéről szintén azt nyilatkozták megkeresésünkre, hogy nyár végén kezdett igazán újraindulni a rendezvényszervező szektor, melyet erős őszi hónapok követtek.

Mindenki egyszerre akart bepótolni mindent, illetve sok év végére tervezett eseményt is előre hoztak. Megélénkült a konferenciaturizmus, ami elősorban a belföldi, kisebb eseményekre volt jellemző, a nemzetközi rendezvények piaca a bizonytalan utazási korlátozások miatt még nem állt helyre.

A MARESZ is úgy tapasztalta, hogy az őszi fellendülés után az utóbbi hetek romló járványügyi adatainak következtében sorra mondják le az év végi rendezvényeket: az ágazatban drasztikusan esik vissza az üzleti rendezvényekre szóló rendelésállomány.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy november 14-én megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása, amely megtiltja az egészségügyi ágazatban a személyes jelenléttel történő szakmai rendezvényeket. A piacot nagymértékben visszaveti ez a korlátozás, hiszen az egészségügyi témájú szakmai rendezvények, továbbképzések az egyik legfontosabb húzóágazatot jelentik az üzleti rendezvények piacán, az események majdnem 50 százalékát ez a kör teszi ki.

A miniszteri utasítás következtében drámai lemondáshullám indult el ebben a szegmensben, mely nemcsak a budapesti szállodákat, és rendezvényhelyszíneket, de a vidéki vendéglátóhelyeket is nagymértékben érinti.

"Azt tapasztaljuk, hogy a megrendelők bizonytalanok, kivárnak, viszont a sokszor 2-3 hétre lerövidült megrendelési határidő komoly tervezési nehézségek elé állítja a szervezőket és szolgáltatókat. Sokszor okoz problémát elegendő embert találni a rendezvények kiszolgálásához" – erősítette meg a szövetség a Tatár György által elmondottakat.

Mindezek ellenére a MARESZ bizakodva tekint a jövő konferenciái felé, hiszen – mint fogalmaznak – „a szinte bármilyen méretű nemzetközi kongresszust és konferenciát befogadni képes, idén átadott kongresszusi központ új lendületet adhat Magyarországnak abban, hogy előkelőbb pozíciót érjen el a konferenciadesztinációk között, és minél több nemzetközi nagy rendezvényt tudjunk ezáltal is hazánkba csábítani.”

A dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszektort

„Szeptember-októberben még bizakodás volt és mindenki rendezvényeket tervezett, azonban ahogy jelentősen elkezdtek emelkedni az esetszámok, majd a kormány is szigorításokat jelentett be, ez a trend megfordult” – nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) társelnöke.

Ő is hasonló trendeket említett, mint cikkünk másik két alanya: november elejétől elkezdtek aggódni az ügyfelek, azóta egyre több a visszamondás, ami ráadásul nem is kötődik semmilyen jogszabályi korlátozáshoz.

Inkább önszántukból visszakoznak, attól tartva, hogy az ő rendezvényükön fertőződik meg valaki, vagy addig megváltozik a szabályozás úgy, hogy végül egyébként se tarthatnák meg, esetleg attól, hogy el se jönnek elegen ahhoz, hogy ne veszteséggel zárjanak. Multinacionális cégeknél az is előfordul, hogy egy közös nemzetközi policy mentén döntenek központilag az eseményeik törlése mellett.

Ebben változást csak az esetszámok csökkenése hozhat Botond Szabolcs szerint, akkor is inkább last minute jelleggel: ha épp kedvezőbbnek tűnik a helyzet, néhányan dönthetnek úgy, hogy mégis megszerveznek egy-egy rendezvényt, de jó előre biztosan nem fog így dönteni senki.

Az év végi időszakban további nehezítést jelent, hogy ilyenkor tipikusan olyan rendezvényekről van szó, ahol nehéz kordában tartani az embereket: mindenki ölelget mindenkit, kevésbé figyelnek a járvány elleni védekezésre, mint például egy konferencián, ahol fegyelmezetten, székeken ülnek a résztvevők.

Az MTPA abban bízik, hogy explicit rendezvénytiltásra már nem lesz szükség, de szerintük ez inkább politikai döntés kérdése a kormány részéről. Mindazonáltal úgy látják, a hatályos jogszabályok, vagyis a kötelező védettségi igazolvány és a megfelelő higiéniás körülmények elég biztonságot nyújtanak ahhoz, hogy ne kelljen tovább szigorítani.

Komoly probléma az elvándorlás okozta munkaerőhiány is. A szervezetnek konkrét adata egyelőre nincs ennek mértékéről, de viszonylagos konszenzus van abban, hogy akár az iparágban dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a szektort.

Az újabb és újabb hullámok pedig tovább erősíthetik ezt a trendet, ami öngerjesztő folyamatként az újraindulásra is negatív hatással lehet. Ezért is tartják fontosnak, hogy oktatással és utánpótlás-neveléssel erősítsék a szegmenst.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: