SZEMPONT
A Rovatból

A dohánybolt lett az új kocsma a bulinegyedben, magyar vendég már csak mutatóba maradt

Teljesen átalakultak a bulizási szokások, a megmaradt helyek pár kivétellel csak a turistákból élnek. Egyelőre elég jól, de a Szimpla tulajdonosa szerint előbb-utóbb ők is bajba kerülhetnek.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 25.


Link másolása

Aki mostanában a bulinegyedben jár, olyan benyomása lehet, mintha a koronavírus soha nem is létezett volna: a bezárt helyek újranyitottak, minden tömve van turistákkal, amihez persze kiadós áremelkedés is társult.

Arra voltunk kíváncsiak, vajon tényleg ez az általános tendencia, és hová tűntek a magyarok, akik számára a 800-1000 forintnál kezdődő korsó sörök egyre inkább a megfizethetetlen kategóriába esnek.

„Nálunk gyakorlatilag visszatért a járvány előtti forgalom: március-áprilisban már a kapacitásaink határán voltunk, csak azért nem fogadunk több vendéget, mert fizikailag nem férnének be többen”

– tudtuk meg Zsendovits Ábeltől, a Szimpla tulajdonosától.

A környék talán legkultikusabb helye tavaly ilyenkor még a 2019-es látogatottság alig 8-10 százalékán üzemelt, novembertől viszont elkezdett visszatérni az élet.

Ezt segítette az is, hogy mivel 2021 utolsó és 2022 első hónapjaiban egész Európában jóformán csak Magyarországon lehetett táncolni, jelentős versenyelőnyt kapott Budapest, ami megalapozta a szórakozóhelyek forgalmát is.

Február végén aztán jött a háború, amelynek az első 2-3 hete volt a kritikus. Ezt követően nagyjából beárazták a turisták, hogy valószínűleg nem fognak ide is átterjedni a harcok, így a kezdeti félelmek ellenére komolyabb visszaesés nélkül megúszta a szektor.

„Annyi változott, hogy nincsenek orosz és ukrán vendégek, valamint az amerikaiak és ázsiaiak is kevesebben vannak egyelőre, ugyanakkor pótolják őket például a britek, csehek, izraeliek, de török és spanyol vendégünk is rengeteg van” – mondja Zsendovits. Becslése szerint a Szimpla látogatóinak 97 százaléka külföldi, lényegében csak olyan magyarok térnek be hozzájuk, akik egy ismerősüknek mutatják meg a helyet, esetleg a hétvégi termelői piacra vagy egy koncertre érkeznek.

A munkaerőhiány viszont égető probléma: rengetegen elhagyták a szektort, és egyelőre a vadabbnál vadabb órabérekkel, valamint egyéb bőkezű juttatásokkal sem lehet visszacsalogatni őket.

„A korábbi magas elvárások már nincsenek sehol, jelenleg annak is örülünk, akinek két keze van. Szegény ember vízzel főz” – fogalmaz, hozzátéve: ez sajnos színvonalbeli visszaeséssel is együtt jár, a személyzet jelentős része miatt teljesen jogosan érkeznek kritikák, de egyszerűen nincs alternatíva.

„Pultost és felszolgálót is alig lehet találni, szakácsot pedig szinte képtelenség. Máshol egyre gyakoribb, hogy indiai, kirgiz, mongol vendégmunkásokkal töltik fel a helyeket, könnyen lehet, hogy előbb-utóbb mi is erre kényszerülünk majd.”

Egy korsó sör áráért inkább felpattintanak három dobozost a rakparton

Az elszabadult költségek miatt csak idén 30 százalékos áremelésre volt szükség a Szimplában, de a hely szerencséje, hogy a külföldi közönségnek még így is olcsóbb, mint a nyugat-európai árak.

Máshol viszont közel sem ennyire rózsás a helyzet, Zsendovits szerint a Covid teljesen felforgatta a magyarok kocsmázási szokásait.

„A vendéglátóipari szektor vidékén gyakorlatilag megszűnt. Csapolt sört szinte sehol nem forgalmaznak már, a kocsmák helyébe a kisboltok és a dohányboltok léptek. Nem csoda, hiszen egy korsó áráért három dobozost is fel lehet pattintani.”

A tizen-huszonéves generáció is átállt erre a bulizási formára: ők azok, akiknek a járvány miatt két év kimaradt a fiatalságukból, nem jártak sehová, most pedig, hogy elvileg már lehet, inkább továbbra is maradnak apu garázsánál vagy a köztereknél.

A Szimplát ez a trend ugyan nem érinti, de a tulajdonos így sem örül a helyzetnek: mint fogalmaz, lassan egyfajta Walt Disney-szerű Patyomkin-helyekké válnak, aminek hosszú távon aligha lesz jó vége.

„A magyar vendégek lényegében eltűntek, a Kisüzem-Fekete Kutya-Központ tengelyen tartja még magát egy két utolsó mohikán, ahol megmaradt a helyi közönség, de a túlnyomó többség inkább feltankol a dohányboltban, majd leül a rakpartra vagy a régi Gödör környékére.”

A járvány legnagyobb nyertesei egyértelműen a dohányboltok: a Deák tér vonzáskörzetében akad olyan is, ahol a forgalom 97 százalékát az alkoholos italok adják.

A bulinegyed másik érdekes fejleménye, hogy rengeteg hely váltott profilt és alakult át éjszakai bárból reggelizőhellyé. Ez egyrészt kevesebb konfliktussal jár, másrészt a kereslet is megvan rá, mivel az airbnb egyelőre szabadon működhet a kerületben, így a bulituristák szállást is helyben foglalnak.

Zsendovits szerint egyelőre még fenntartható a kizárólag külföldi vendégekre építő üzletpolitika, mivel a szobaárak például olcsóbbak lettek, a turisták összköltségvetése ezért nem nőtt számottevően.

„Egy fürdőzéssel, masszázzsal, esetleg fogászati kezeléssel összekötött bulis hétvégét még mindig jóval kevesebből ki lehet hozni nálunk, mint bárhol máshol a régióban. De ha a fapados repülőjegyek árai is elkezdenek nőni, bajban leszünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: