„A mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden” – Németországban kezdett új életet egy ápolónő, aki otthagyta a magyar egészségügyet
Március elsejével több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak akkor többen is elmondták, miért döntöttek így. Volt, aki évtizedeket húzott le az egészségügyben, mielőtt az új szerződés miatt búcsút mondott a hivatásának.
Csilla diplomás ápolónő, egy koraszülött-intenzív osztályon dolgozott. Több mint 23 év után hagyta ott a magyar egészségügyet. Márciusban a Szeretlek Magyarországnak ő is elmondta, miért döntött így.
Most, több mint két hónap elteltével megkerestük, hogy megtudjuk, mi történt vele az elmúlt időszakban, hol tudott elhelyezkedni, megbánta-e a döntését, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Csilla végül Németországban kezdett új életet, nem hagyta ott a pályáját, továbbra is ápolónőként dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Azonban a váltás nem volt egyszerű számára. Egyrészt, mert több mint 23 évet dolgozott a magyar egészségügyben, ami mentálisan nagyon megviselte, másrészt azért, mert a családja nélkül, kevés nyelvtudással indult el szerencsét próbálni Németországba.
- Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor nem írtad alá a szerződést? Milyenek voltak a napjaid utána?
Nagyon összezuhantam, poszttraumás stresszben szenvedtem.
De közben már el kellett kezdeni frissíteni a nyelvtudásomat, hogy ki tudjak menni majd dolgozni.
Ebből a szempontból jó, hogy nem azonnal mentem egy másik munkahelyre, mert az felőrölt volna.
- Hogyan kerültél Németországba?
Egy német közvetítőcégen keresztül mentem ki dolgozni. Ők segítettek a lakhatásban és a nyelvtanulásban is. Nekem még csak alapfokú nyelvvizsga kellett a diplomához, így most heti több alkalommal is járok nyelvórákra a munka mellett.
- Ugyanúgy koraszülött osztályon dolgozol, mint itthon. Milyenek most a napjaid, mennyiben más az ottani élet, a munka, mint Magyarországon?
Minden szempontból más, mint otthon. Németországban is sok a munka, és itt is vannak elvárások, de teljesen máshogy állnak az emberhez, figyelmesebbek. Például az első időszakban egy kicsit messzebb laktam a kórháztól, körülbelül egy másfél órára, így nekem nem kellett hatra járnom dolgozni, csak kilencre. De szó nélkül átírják a beosztást, ha éppen nyelvórám van, vagy amikor költözni kellett.
Egy nagyon jól szervezett, precíz rendszerben dolgoznak, nem láttam még eddig fejetlenséget. A másik, hogy
Rajtam mindig röhögnek a kollégáim, amikor leesik a kezemből valami, és megkérdezem, hogy kidobhatom-e. Itt az a válasz, hogy persze. Otthon ezzel szemben mindent vittünk sterilizálni, azt is, ami egyébként egyszer használatos. Az intenzíveken például nagyon jók a nagy eszközök, mint a lélegeztetőgépek, az ágyak. Amikor bemész, azt látod, hogy modern. De sokszor hiányoznak az apró dolgok: a pelenka, a rögzítések, az EKG-hoz a tappancsok. Ez a legnagyobb különbség, hogy Németországban ezek mind ott vannak.
- Anyagi szempontból mennyivel jártál jobban vagy rosszabbul a döntéseddel?
Ugyanakkor éjszaka dolgoztam, nappal maradt pár órám aludni, hogy el tudjam látni a családomat is. Ez nem élet: az ember éveken keresztül csinálja ezt, ráadásul egy intenzív osztályon.
- Egyelőre egyedül mentél ki Németországba, a családod itthon maradt. Két gyermeked van. Hogy bírod nélkülük?
Rettenetesen nehéz, hiszen most egy időre kettészakadt a család. Viszont, amikor még otthon dolgoztam, nagyon kimerült és stresszes voltam, az sem volt jó.
- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve, ők is kimennek utánad?
Igen, már dolgozunk azon, hogy mielőbb ki tudjanak jönni ők is. Az a célunk, hogy teljesen kiköltözzünk. Most viszont még nem keresek annyit, hogy egy fizetésből meg tudjunk élni itt, a párom pedig még nem tud annyira németül, hogy munkába tudjon állni. Ha meglesz a nyelvvizsgám, akkor kapok olyan fizetést, amiből már biztosítva lesz a megélhetésünk. Most az a terv, hogy bérelni fogunk egy házat. Annyiban nehezebb a mi helyzetünk, hogy van egy kutyatenyészetünk, így nem egyszerű bérelni, vásárolni pedig nem tudunk. De van több opciónk is: az is lehet, hogy Ausztriában telepedünk le, közel a határhoz, én pedig átjárok majd dolgozni. Ez még kiderül. Mindenesetre szeretnénk mielőbb megoldani, hogy újra együtt lehessen a család, mert ez a része a legnehezebb jelenleg.