„A Jóisten selejtet nem teremt” – Budaházy kegyelméről kérdeztük a pápai szentmise közönségét

Molnár Sára írása, fotó: Use at your Ease képe a Pixabayen - szmo.hu
2023. október 02.

Anyám megkért, hogy öljem meg. Nem túl felemelő ezt a mondatot leírni. Rákos volt. Harmadszorra újult ki. És mire észrevették, megette a veséjét, a nyaki csigolyáját, és nagyon úgy nézett ki, hogy az agya fele tart a kórság. Csak feküdni tudott, és pelenkába tudta végezni a dolgát. Már ha tudta beöntés nélkül. Alig volt 58 éves.

Nagyon félt a fájdalomtól. Ezért kért meg, hogy ha elviselhetetlenné válnának a fájdalmak, szerezzek morfiumot, és adagoljam túl. Zsibbadnak az ujjaim, ahogy ezt most leírom, pedig már majdnem egy évtized telt el. Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, vagy a Jóistennek, hogy végül nem kellett ezt a döntést meghoznom. Mert valószínűleg meghoztam volna.

De ott, amikor megkaptuk a Nagy Végső Diagnózist, és számolgattuk, hogy milyen évszak lesz, amikor letelik a megjósolt 3-6 hónap, még elveimmel ellentétes lett volna az, amit anyám kért. De engem úgy neveltek, hogy a szeretet igazsága felül kell, hogy írja az elméleti igazságokat. És mi szerettük egymást.

Furcsa, de talán a tagadás óvó-védő ködébe burkolva, nem is a tettől féltem elsősorban, hanem hogy ne kerüljek bajba. Joghallgató voltam. Tudtam, hogy idehaza nincs kivétel: az emberölés az emberölés, és kész. Pörgettem az agyamban, hogy honnan szerezzek morfiumot? Hogy magyarázzam ki, hogy több hiányzik? Ha boncolják, és felfedezik valahogy a túladagolás nyomait, mit mondjak?

Tagadjak? Fogjuk az ápolás okozta kimerültségre, hogy elszámoltuk? Adjam a hülyét, hogy azt hittem, ez még belefér? Találjunk ki valami kacifántos történetet, hogy mostohapám is beadott egyet, én pedig azt hittem, nekem kell, ezért „duplázódott” az adag?

Szoktak-e még boncolni? És egyáltalán mennyi morfium az „annyi”? Melyik az a pont, amikor már „ez nem lesz jobb”. Hisz a haldoklás nem egy egyenes vonalú dolog. Rémes és kétségbeejtően reményvesztett szakaszokat követ egy hirtelen javulás. Van-e orvos ismerősöm, akitől kérdezhetek, úgy, hogy nem keverjük bajba egymást? Ha a hospice nővért kérdezem, nem leszek-e gyanús?

Végül a csodálatos orvosoknak, és a lenyűgözően hatékony fájdalomcsillapítóknak köszönhetően anyám viszonylag fájdalmak nélkül, álmában ment el. A kemótól és a ráktól legyengül szervezete egy felsőlégúti bacival már nem tudott megbirkózni, és csendben megfulladt. Fel se ébredtem rá. Mert valami isteni sugallat miatt aznap éjjel nem bírtam a szobámban aludni, és befeküdtem mellé.

Mélyre temettem minden emléket. Azt is, amikor egy rettenetes fulladásos roham közben mentőt hívtunk. De mire kiértek, pont elmúlt az, amiről azt hittük, itt a vég. A mentők megértőek voltak, de azt mondták, ha még egyszer hívjuk őket, be kell vinni – pedig ő otthon akart meghalni.

Köszönöm Istenem, hogy kíméletes voltál mindkettőnkhöz, és nem volt mit kibírni.

Pár hónappal később anyám nagynénjét látogattam meg a kórházban. Búcsúzni mentem. Hónapok óta bent feküdt. Öreg volt már. Ami érdekes, hogy kora és súlyos betegségei ellenére, egész jó volt a vérképe. A lenyűgözően hatékony gyógyszeres kezelés tartotta életben.

Azt hittem, egy haldokló ápolása után nem lepődöm meg semmin. De ahogy beléptem a kórterembe, sokkot kaptam. A nagynéném, aki egy masszív, vastag, kerek asszonyság volt – Maci volt a beceneve – ott feküdt a magas ágyon. Vagyis csak a feje és a mellkasa. Valami „ZS” kategóriás horrorfilmbe illően fel volt püffedve és el volt folyva. Nem tudok rá jobb szót. Mint egy napon felejtett olvadó gyurma figura. Még anyámtól tanultam, hogy a fekvő betegeknek át kell masszírozni a lábát, hogy élénkítsük a vérkeringését. De hiába puhatoltam végig a takarót, nem találtam, hogy hol kezdődnek a végtagjai – kitakarni meg nem akartam. A keze és a lába összezsugorodott és szétaszott. Szinte négy csonk állt ki a töpörödött és püffedt testből. Magánál volt. Valamennyire. Kicsit észlelte, hogy ott vagyunk. A rokonai emiatt látogatták is minden nap. De a nap további 23,5 órájában riadt, kidülledt szemekkel bámulta a plafont. Kicsit megsimogattuk. Mutattunk képeket az unokákról, aztán eljöttünk.

Dühös voltam a büntetőjog tanáromra, aki egész meggyőzően magyarázta, hogy az eutanázia legalizálása miccccsoda jogtechnikai akadályokba ütközne. És mennyire megzavarna öröklésjogi viszonyokat, és még a legszabályozottabb jogi környezetben előállhatna – amúgy Agatha Christie regényekbe illően csavaros – eset, amikor egy gyilkosságot fednének el eutanáziával.

Én meg ott zokogtam, hogy hogyan lehet a jogtechnikával takarózni? Pedig ha adótörvényekről van szó, zokszó nélkül csinál a jogalkotó fából vaskarikát – kivételekkel, vélelmekkel, fikciókkal és egyéb jogi varázsigékkel. De ha az emberi méltóság a kérdés, akkor hirtelen jajj, de fontos a kristálytiszta jogegység és kivétel nélküli logika! Egyáltalán, hogy lehet öröklési jogi kérdéseket előrébb sorolni, mint a legfontosabb és legalapvetőbb emberi jogot: az emberi méltóságot. Anyagi-pénzügyi kérdések nem sérülhetnek az emberi jogok kárára?! És tényleg hagyunk évente sokezer kegyes halált választó haldoklót minden, emberi mivolt minimumát jelentő méltóságtól megfosztva szenvedni, hogy nehogy valami furmányosan ritka csavaros esetben visszaéljen valaki az eutanázia adta lehetőségekkel? Nem értem. Nem értem, hogy történhet ez meg.

És haragudtam azért is, mert minket, hozzátartozókat, magunkra hagynak. Hiába kéri a haldokló, hogy otthon szeretne meghalni, ritka, amikor ez békésen megy végbe. És az a nagy helyzet, ha valaki nem olyan szerencsés, hogy ne egy utolsó, nagy és látványos rohammal támadjon a betegsége, a szervezet ellen, akkor bizony lesz egy „csúnya jelenet”. Ám ha ekkor nem hívjuk ki a mentőt, az segítségnyújtás elmulasztása. Kettőtől öt évig tartó szabadságvesztés. Erre senki se készít fel, és nem is hallhattál ilyen történetekről, nem lehet párbeszéd része, nem kapsz tanácsot. Így hát reflexből tárcsázod a 112-t. Mert soha senki nem beszélt arról, hogy a mikor lehet még valóban „menteni”, és mikor „nyersz” csak 5-15 kórházi napot, ahol majd magányosan kell elmúlnia a szerettednek. Ott állsz egyedül. Magadra hagyva. És dönts, ahogy bírsz.

Évi sokezer méltatlanul haldokló – aki kérné a kegyes halált – még több gyászolót hagy maga után, akiket a jogi és lelki sötétségbe löknek. Ha megteszik, azért. Ha megtagadják, és végignézik a méltatlan kínlódást, akkor azért. Az ő emberi méltóságuk se számít. Viseljék. Az őrjítő lelki terhet egyedül. Örüljenek, ha nem kerülnek börtönbe…

Én nem így képzeltem el a Rendet.

Utólag, sok sorstársi történeteket végighallgatva haragszom azért is, mert emberségből jelesre vizsgázó orvosok és nővérek fölött lóg a szabadságvesztés damoklészi kardja, akik félrenézve nem számolják a felírt és elfogyott morfium injekciók számát. Akik nem kérdeznek, és nem írnak elő boncolást. Akik nem értik, mire mennek ki a kérdések. Akik elöl felejtik a gyógyszert a kórházban az ágy melletti éjjeliszekrényen. Aztán sose számolnak utána. Isten áldja őket, mert jobban védik az emberi méltósághoz fűződő emberi jogot, mint sok nagytudományú jogász, aki erre esküdött fel.

Köszönöm neki, hogy az őt ért sorscsapásból erőt merít, és olyan harcra készül, amivel könnyebbséget hozhat szinte mindannyiunk életébe. Mert hiába nem gondolunk bele, csak a legszerencsésebbek azok, akik így vagy úgy, de sose kell hogy találkozzanak a dilemmával – akár meg kell lépniük végül, akár nem.

Láng Dávid; fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. szeptember 26.

Mihez kezdenél, ha egyik hónapban egyszerűen nem érkezne meg a fizetésed, amiért megdolgoztál? És akkor, ha ez zsinórban harmadik hónapja történne meg veled, ráadásul abban sem lehetnél biztos, hogy belátható időn belül rendeződik a helyzet?

A dolgozók 8-10 százaléka a kialakult helyzet miatt már felmondott.

Nekünk három olyan dolgozó mesélt a motivációiról, akik saját bőrükön tapasztalják az elvonásokat, egyelőre mégis kitartanak.

„Azon már túl vagyok, hogy szégyelljem magam, amiért kölcsönökből kell élnem”

A Fűtött Utca névre hallgató Dankó utcai hajléktalanszállóról korábbi riportunkban is hosszan írtunk már. Lényegében egy óriási hangárról van szó, amely ezer sebből vérzik: nagyon rossz a szigetelése, télen pedig rendszeresen leáll a kazán, ami annyira elavult, hogy már a javítására sem találnak szakembert.

A körülmények speciálisak, mivel itt sosincs teltház, még akkor sem, ha elérik a törvényben meghatározott maximális befogadóképességet. Nyáron általában 100 körüli embernek biztosítanak fedelet egy időben, a téli krízisidőszakban viszont akár 170-180 főre is felkúszhat a létszám.

„Soha nem voltunk teletömve pénzzel, de az elmúlt 10 évben különösen nehezített körülmények között dolgozunk. Néhány éve is előfordultak már akadozások a munkabérek kifizetésében, ilyen drasztikus helyzet viszont még soha, mint most, már negyedik hónapja” – mondja Szécsi Viktor, aki 2004 októbere óta dolgozik itt, mint ügyeletes szociális munkás.

Egy szociális munkás alapjáraton sincsen túlfizetve: még a 24 órás szolgálat miatt járó éjszakai- és műszakpótlékokkal együtt sem éri el a nettó bérük a 300 ezer forintot. Szécsi szerint szinte mindenkinek van valamilyen extra kiadása: „Én lakáshitelt fizetek, mások lakbért. Gyerekeim ugyan nincsenek, így róluk nem kell gondoskodnom, a nyugdíjas édesanyámról viszont nem feledkezhetek meg.”

Megtakarítása egyáltalán nincs, az utóbbi néhány hónapban kénytelen volt baráti kölcsönökhöz folyamodni. „Szerencsére többen is megnyugtattak, hogy ráérek visszaadni, de ez az egész akkor is méltatlan. Ráadásul van egy idős kutyám is, akinek nem mondhatom, hogy bocs, ma nem kapsz vacsorát. Ahogy nekem is kell ennem, és rezsit fizetnem is.”

A Fűtött Utcán dolgozó 23-24 szociális munkásból mára 18 vagy 19 maradt. Közülük más egyelőre nem tervez felmondást, Szécsi is biztos benne, hogy nem fog meghátrálni.

„Októberben lesz 19 éve, hogy itt dolgozom, de már a főiskolai tanulmányaim is ide kötnek. Nekem ez kicsivel többet jelent, mint egy szimpla munkahely. Mindenkit ismerek, engem is mindenki ismer, a lakók és a dolgozók egyaránt” – indokolja.

Iványira viszont egyáltalán nem neheztel, hiszen a lelkész, ha akarná, se tudná kivonni a beosztottait a probléma alól, lévén ők is a rendszer részei. „Megértem az ő helyzetét is, óriási teher nehezedik rá, kész csoda, hogy még bírja” – teszi hozzá.

Némileg biztató, hogy a nemrég közzétett számok alapján 1%-os felajánlásból az Oltalom Karitatív Egyesület 71 millió forintra, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség pedig 1 milliárd 300 millió forintra számíthat. Az utóbbit viszont január 31-ig kell átutalnia a Magyar Államkincstárnak, és az eddigi tapasztalatok alapján ki is szokták várni a határidőt.

Addig marad a bizakodás, illetve a nyilvánosság ereje, amit ő a saját eszközeivel ki is használ: napi rendszerességgel posztol a közösségi oldalán, „nem siránkozást, csak a száraz tényeket, és hogy álljunk ki minden rászorulóért. Szerintem ennek van pozitív hozadéka, így az is megismerheti Iványi Gábor munkásságát, aki esetleg nem hallott még róla.”

„Ki kell, hogy tartsak a végsőkig. Szerencsés a helyzetem, mert van kihez fordulnom, és azon már túl vagyok, hogy szégyelljem magam, amiért kölcsönökből kell élnem. Tudják rólam, hogy nem szerencsejátékra költöm, hanem ételre.”

Életképek a Fűtött Utcáról

„Havi 80 ezer forintért bérelek egy szobát, ennél lejjebb már nem tudom adni az igényeimet”

Jánosi Zsuzsával már-már zavarba ejtő élmény interjúzni: a fiatal nő végig mosolyogva beszél olyan elképesztő állapotokról is, amelyekre a legkézenfekvőbb reakció a tehetetlen düh, vagy még inkább az elkeseredett üvöltés lenne.

Az egyetem elvégzése után nem szeretett volna iskolában dolgozni, pár évig cégeknek tartott magyar mint idegen nyelv kurzusokat. Ugyanakkor benne volt a kíváncsiság, milyen lehet az iskolai közeg. Állami fenntartású iskolába viszont nem akart menni, így esett végül a MET által fenntartott kőbányai Wesley János Általános Iskolára a választása, ahol az idei az ötödik tanéve.

Ő is júniusban kapta meg utoljára a teljes fizetését, a krízisalapból a nyár során egy 100 ezres és egy 50 ezres utalás jutott neki. Hogy megéljen valahogy, besegít egy esti iskolában és magántanítványai is vannak, emiatt a hét három napján csak este 7-8 óra körül végez. Elmondása szerint akad olyan kollégája, aki szobafestést vállal délutánonként, más bébiszitterkedést, szinte mindenkinek van valamilyen másodállása.

Miután szembesült a tanévre várható kétségbeejtő helyzettel, augusztus végén beadta a felmondását. Azonban mivel most végzős az osztálya, akiket negyedik éve tanít, képtelen volt magukra hagyni őket. Ezért végül az egy hónapos felmondási ideje letelte előtt eldöntötte, hogy ezt a tanévet még végigcsinálja.

Tanárhiány szempontjából minden eddiginél nagyobb most a baj: “van olyan kolléga, aki eredetileg maradt volna, de végül mégis elment, több másik pedig, akit óraadóként vártunk, visszamondta.”

Ráadásul mivel magyartanárból még viszonylag jól állnak, a felmondása után a magyaróráit pár kivétellel szétosztották. Ezért miután kiderült, hogy a tanév végéig mégis marad, nagyrészt inkább más órákat kapott: az összesen 24 órájából így most mindössze 4 olyan, amire hivatalos képesítése van.

A napközi külön égető probléma, mivel a napokban az utolsó olyan kolléga is azonnali hatállyal felmondott, aki még vállalni tudta. „Ő eleve nyugdíj mellett járt vissza, és azt mondta, nem bírja tovább, hogy egy tisztességesen ledolgozott élet után ilyen őrületben fejezze be a pályafutását.”

Most csak megy előre, nem gondolkodik a helyzetén, már csak azért se, mert napról napra olyan tantárgyakból kell felkészülnie, amiket soha nem tanított még.

A felső tagozaton rajta kívül mindössze egy ember maradt teljes állásban, egy másik félállásban, és még valaki az alsó tagozatos tanítók közül itt is megtart néhány órát, mert van hozzá papírja. „Ennyien vagyunk összesen, el is mondtuk év elején a gyerekeknek, hogy idén ezt a négy arcot fogják látni, teljesen mindegy, milyen órára csengetnek be.”

Zsuzsa azt mondja, ő még szerencsés helyzetben van, mivel saját magán kívül csak egy kutyáról kell gondoskodnia. Azok a kollégái viszont, akiknek családot kell fenntartaniuk és esetleg hitelük is van, már nincsenek itt.

„Én 80 ezerért bérelek egy szobát, és az egyik hónapban már ezt se tudtam kifizetni. Ennél lejjebb nem tudom adni az igényeimet. A szeptemberi lakbérre haladékot kaptam októberig, de az a szomorú helyzet, hogy akkor se biztos, hogy tudnak majd fizetni.”

„Ami engem illet, talán el tudnék lebegni addig. Az egyik barátomnak például el kellett altatni a kutyáját, maradt utána egy 20 kilós zacskó kutyatáp, amit megkaptam tőle, így legalább erre nem kell költenem. Étkezést szintén kapunk itt, jelenleg pedig nagyjából semmi másra nem költök. Ez hosszú távon nyilván tarthatatlan állapot, de ha én is elmennék, összeomlana a felső tagozat.”

Ha októberberben tényleg lehúzzák a rolót, az Zsuzsa szerint a gyerekeknek legalább annyira fájdalmas lenne – ha nem még fájdalmasabb –, mint a tantestületnek.

„Sokaknak ez az egyik legstabilabb pont az életében, arról nem is beszélve, hogy otthon egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak meleg ételhez. A napközi kiesése pedig azért nagy érvágás, mert ahol egy szobában van összezsúfolódva egy egész család, ott esély sincs tanulni vagy leckét írni.”

A saját jövője miatt annyira nem aggódik, mivel több nyelven is beszél, aligha lenne gondja az elhelyezkedéssel. A mostani közeg viszont nagyon hiányozna neki.

Jelenleg ennek a forgatókönynek van a legnagyobb esélye, az egyetlen reménysugár az lenne, ha januárig ki tudnák gazdálkodni a béreket magánadományokból. Ha viszont csak az 50-100 ezer forintos csepegtetés marad, az biztosan nem lesz elegendő.

„Nem lehet Isten segítségét kérni a boltban, vagy a lakbér kifizetésekor”

Galyas Éva ötödéves teológushallgató a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, emellett a józsefvárosi gyülekezet munkatársa: havonta egyszer prédikál, bibliaórákat tart, az egy éve indult Oltalom Rádióban pedig hírszerkesztőként dolgozik.

„Amikor 2-3 éve elkezdtem itt dolgozni, akkor is voltak nehézségeink, de nem ilyen nagyságrendben. Egyszer tavaly is előfordult, hogy csúsztak a fizetések, de akkor végül utólag a teljes összeget megkaptuk. Aztán hetekig őriznünk kellett a Dankó utcai gázcsonkot, nehogy kikapcsolják a gázt. És ott voltunk a NAV-razzia idején is, szóval azt hiszem, éppen belekerültem a dolgok sűrűjébe” – meséli.

Szerinte a mostani nagyobb elvonási hullám folyamatosan lebegett a MET és az Oltalom feje felett, de arra aligha számított bárki, hogy immár negyedik hónapja nem fogják megkapni a fizetésüket. Egyedülálló, kisgyerekes szülőként ez különösen súlyosan érinti.

Egyelőre mindenki másodállásokat, alkalmi munkákat néz, amiből fenntarthatja magát és a családját, miközben a rendes állását is el tudja látni. Ő különböző civil projektekben vesz részt (szintén nem túl sok pénzért), de vállalt már takarítást is.

Éva az 1%-os felajánlásokkal kapcsolatban is szkeptikus: szerinte annyiféle módon próbálták már ellehetetleníteni őket, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy ennek a pénznek a visszatartására is kitalálnak valamit. Mindazonáltal próbál optimista maradni és bízni benne, hogy végül megkapják az összeget.

„Dühös már nem vagyok, annyi minden miatt lehet dühösnek lenni, ami ebben az országban történik, hogy belefáradtam. Egyre szűkülnek azok a terek, ahol még szabadon lehet gondolkodni, nagyon aggódom a főiskola jövője miatt is: itt szabadabb, ökumenikusabb teológiát oktatnak, de könnyen előfordulhat, hogy megpróbálják bedarálni, mert olyan értékek mellett állunk ki, mint a szabadság és a társadalmi szolidaritás. Az viszont biztos, hogy Iványi Gábor nem fogja feladni.”

Ha támogatnád a krízisalapot, a következő számlaszámon teheted meg: 11708001-20520380 (OTP Bank) – számlatulajdonos: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Fischer Gábor, Címlapkép: MTI, Balázs Attila - szmo.hu
2023. október 03.

A Belügyminisztérium azt közölte portálunkkal, hogy eddigi adataik alapján a tanárok 99%-a elfogadta a státusztörvényt és marad. Ez pedig a minisztérium szerint azt jelenti, hogy "az oktatás megszervezése sehol nem veszélyeztetett." Azonban már 1% távozása is több mint ezer tanárt jelent, akiket november elejére pótolni kellene.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagja azt mondja, ez nagyon nehéz feladat lesz. Az iskolák már most is mindent megpróbálnak, hogy betömködjék a lyukakat, eddig napköziben oktatók tanítanak alsósokat, alsós tanárok felsősöket, másod- és harmadéves egyetemistákkal szerződnek, akiket még helyettesíteni is beküldenek más osztályokba.

Szerintük a szülők akár bírósághoz is fordulhatnának, ha olyanokat küldenek be egy órát megtartani, akiknek nincs meg az ehhez szükséges végzettségük. De csak kevesen merik felemelni a hangjukat.

– Van-e olyan iskola, ahol komoly problémákkal kell majd szembenézni a státusztörvény miatt távozó kollégák miatt?

– Biztos, hogy van. Például tudok olyan pécsi iskoláról, ahol közölték a szülőkkel, hogy nem lesz napközi, mert

Azért alsósoknál ez elég jelentős probléma, ahol a szülők dolgoznak általában négy-öt óráig. Folyamatosan kapunk információt olyanokról is, hogy nem a megfelelő szakost osztják be.

– Akik bejelentettek távozási szándékukat, azoknak október végéig kell dolgozniuk. Azaz mindössze egy hónap van, hogy az iskolák találjanak valakit a helyükre. Ez az egy hónap mire lesz elég?

– Nem most kezdődött a folyamat, csak folytatódik. Megpróbálnak tanárképző szakokról behívni hallgatókat, nappali tagozatos hallgatókat, tehát nem az utolsó éveseket, és velük betömködni a lyukakat. Velük jogviszonyt is létesítenek, ami tényleg egészen elképesztő. Ezenkívül próbálnak nyugdíjasokat, meg mindenkit, aki él és mozog befogni, úgy is, hogy például teljesen jogsértő módon pedagógiai asszisztenseket raknak majd be délutánra, napközi foglalkozások idejére, pedig oda pedagógus végzettségűnek kell lenni. Illetve a napköziseket felrakják tanítani, a tanítókat pedig felrakják egészen nyolcadikig tantárgyi órákra tanítani. Középiskolákba felvesznek olyanokat, akiknek nincs mesterszakos diplomájuk. Tehát mindenféle lehetséges módon ez már beindult, csak

Most például meghívtak vendégelőadónak, hogy a hallgatóknak munkajogi kérdésekre válaszoljak. Már voltam két alkalommal így egyetemen, és mondtam nekik, hogy arról beszéljünk, ami őket érdekli, mert a munkajog az nagyon tág, azt nem lehet egy órában összefoglalni. Teljesen ledöbbentem, hogy nappali tagozatos hallgatók azt üzenték meg, hogy az eseti helyettesítésről szeretnének nagyon részletesen tudni. Meg is kérdeztem, hogy de már miért is? Hát ez egy nagyon kis szelete a munkajognak, miért pont ez érdekli őket?

– Milyen minőségű tanulmányokat lehet úgy folytatni, hogy közben aktív munkaviszonyban van egy másod-, harmad-, negyedéves hallgató?

– Ez így nagyon nehéz. Jószerivel így normálisan nem lehet nyilván felkészülni a pedagógus szakmára. Az igaz, hogy nagyon nagy gyakorlati tapasztalatra lehet szert tenni. De arról szól pont a nappali tagozatos tanulmányi időszak, hogy erre felkészül valaki, és nem így, vak vezet világtalant alapon beleugrik!

– A Facebook oldalukon felhívták a figyelmet arra, hogy egyes intézményekben megpróbálták a státusztörvény miatt távozni akaró tanárokat megfosztani az 1-3 havi végkielégítésüktől, ami jár nekik, ha ebben a két hétben egy nyilatkozattal hagyják ott az oktatást. Ez pontosan hogyan történt?

– Itt egy olyan elképesztő duma ment, hogy amit a PDSZ jogásza írt, azt ők nem fogadják el nyilatkozatnak, hanem helyette egy másikat kell aláírni. Abba meg bele van írva, hogy az illető tanár lemond. És ez azért trükkös, mert ebben az időszakban szeptember 15 és 29 között le is lehet mondani, nem tilos, csak a lemondás egy másik jogi kategória. Ott két hónap lemondási idő van, és nem jár semmilyen végkielégítés. Tehát ha valaki egy ilyet aláír, utána azt mondják neki, hogy ne haragudj, miért tartod a kis kezedet? Hát lemondással szüntetted meg a jogviszonyodat, két hónapig még dolgoztatunk, és utána elmehetsz szépen. Ezt művelték elég sokan, és ezért is hívtuk fel a figyelmet az oldalon, beírtam a tagoknak a hírlevélbe is, hogy ilyeneket alá ne írjanak.

– Van olyan meghatározott létszámbeli minimum, ami alatt nem lehet iskolát működtetni? Vagyis megtörténhet, hogy valahol most annyi pedagógust mondott fel, hogy be kell zárni az iskolát?

– A jogszabályban az szerepel, hogy a tanulói időkeret, meg az osztályszámok alapján kell kiszámolni a szükséges pedagóguslétszámot. 2013-tól már így kellene a pedagóguslétszámot meghatározni, de a mai napig nem így határozzák meg, sőt

Ők nem így tartják nyilván a pedagóguslétszámot, hanem egyébként sehogy. Az intézmények folyamatosan lejelentgetik, hogy ilyen meg olyan működési zavar van, és akkor ők vagy adnak álláshelyet, amit be lehet tölteni vagy nem. Vagy azt mondják, hogy vegyetek fel óraadókat.

– Tehát van minimális létszám, ami alatt le kellene húzni a rolót.

– Igen. De nem foglalkoznak vele. Legalább kétévenként kellene hatósági ellenőrzést végezni. Ez a köznevelési törvény 34. paragrafusában van, de ez nem történik meg. Tehát ilyen értelemben még roló lehúzva nem lett, illetve hát nyilván, ha egy nem tetsző, olyan magániskoláról van szó, amit nem szívesen látnak, ott biztos, hogy alkalmazzák ezeket a rendelkezéseket, arra rárepülnek, és adott esetben megvonják a működési engedélyt. De tankerületi iskola esetében még soha nem történt ilyen.

– A szülők mit tudnak tenni ebben a helyzetben, hogyan lehet szülői oldalról kikényszeríteni minőségihez közelítő oktatást?

– Mielőtt elmondanám, elmondom azt, hogy mit mondtak nekem szülők, milyen tanácsokat kaptak az óvodavezetőtől. Az hangzott el az óvodai nevelési év indításakor, hogy arra kérik a kedves szülőket, próbáljanak meg a gyerekekkel úgy beszélni, hogy

Tehát mindenkivel legyenek kedvesek, aki éppen bejön a csoportba. Nem egy szülő telefonált nekem, hogy kaptak ilyen instrukciókat, hogy gyereknek ne legyen ennyire személyes kötődése az óvodapedagógus iránt. És ezt egyébként hallottam már tanító viszonylatban is, ami azért egészen elképesztő, hiszen a gyermek igenis kötődni szeretne, és kötődnie is kell ahhoz, aki tanítja. Szerintünk

Tehát ha azt tapasztalják, hogy a tanórákra olyan személyek jönnek be, akiknek az adott tantárgyból nincs meg a végzettségük, akkor forduljanak nemcsak a fenntartóhoz, hanem Aáry–Tamás Lajos ombudsmanhoz, vagy akár a bírósághoz. Erről joguk van információt kérni és kapni. Ez nem személyes adat, ez közérdekű adat, ezt igenis ki kell, hogy adja az intézmény. És persze csatlakozzanak olyan szülői szervezetekhez, amelyek már léteznek, ilyen a Szülői Hang vagy a Magyar Anyák, akik azért ezeket az ügyeket elég jól fel tudják hangosítani. Illetve az iskolán belül is szerveződhetnének, és akár tömegesen is. Írhatnának leveleket, nemcsak a tankerületi központnak, hanem a Klebelsberg Központ elnökének, a miniszternek, az államtitkárnak, Maruzsa Zoltánnak, illetve a sajtónak. Nagyon sokszor halljuk szülőktől is a panaszokat, és mindig kérjük, hogy a szülő álljon ki, mondja el, hiszen ő tudja közvetlenül, hogy mi történt. Ha csak nekünk mondják el, és tőlünk várják, hogy majd mi továbbítsuk, úgy nehéz lesz A-ról a B-re jutni.

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2023. szeptember 29.

Tíz hónappal a 2022-es népszámlálás lezárulta után a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a végleges adatokat. Többek között kiderült, hogy hányan élnek Magyarországon, hányan vallják magukat valamelyik egyház tagjának, hányan élnek házasságban vagy épp egyedül, ahogy az is, 10 év alatt mekkora volt a népességfogyás.

Mellár Tamás az első Orbán kormány idején, 1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal élén állt, 2002 és 2004 között pedig az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöke volt. A statisztikus, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora 2018-ban független képviselőként bejutott a parlamentbe, jelenleg pedig a Párbeszéd frakció tagja. Arról kérdeztük, hogyan értelmezi a most nyilvánosságra hozott adatokat.

– Sok olyan izgalmas adat van még hátra, ami nem jelent meg, a kedden publikáltak leginkább az alapdemográfiával kapcsolatosak. Azt gondolom, hogy alapvetően a várakozásoknak megfelelően alakultak ezek az adatok. Nyilvánvaló volt, hogy az ország népességének csökkenése tovább folytatódik, és most már jelentősen 10 millió alatt vagyunk, ahogy az is, hogy a társadalom egyre inkább elöregszik. Az átlagéletkor tovább emelkedett, és folytatódott az a tendencia is, hogy egyre több a kisebb család, azaz egyre kevesebb a három-négy gyerekes család, miközben nagyon sok egyedülálló van.

Mindezt annak ellenére, hogy az elmúlt években komoly támogatásokat kaptak, de úgy látszik, hogy a szekularizáció világtrendjét nem lehet megtörni Magyarországon sem, vagyis a modernizáció ezen a szinten behatolt hazánkba is.

– Egyértelműen a modernizációban látja a vallásosak számának csökkenésének okát? A kettővel ezelőtti, 2001-es népszámláláshoz képest a római katolikusok száma csaknem megfeleződött.

– 2001-ben még 5 millió felett volt a katolikusok száma, most pedig már csak 2,9 millió. Pedig akkor sem volt már kötelező válaszolni a vallási kérdésekre, de azért sokkal többen feleltek ezekre a szenzitív, érzékeny témákra. A társadalom most már jóval öntudatosabb, talán ennek is köszönhető, hogy csak 60 százalék adott választ a vallási hovatartozására.

Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár 2001-ben sokan vallották magukat vallásosnak, közülük sokan nem járnak rendszerese templomba, nem fizetnek egyházi adót, és így valójában mégsem tekinthetők ők olyan igazi, elkötelezett hívőnek. Talán csak megszokásból, vagy esetleg félelemből írták be, hogy vallásosak, ami esetükben nagyjából abban merül ki, hogy karácsonykor és húsvétkor elmennek a templomba, megkeresztelik a gyerekeket, egyházi esküvő és temetés van, de ennél szorosabb kapcsolatuk valójában nincsen a vallással.

– Ugyancsak drasztikus csökkenés mutatkozik az adatok alapján a romák számában. Míg 2011-ben még 315 ezren vallották magukat romának, addig 2022-ben már csak 209 ezren, miközben 1 millió ember erre a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Ennek mi állhat a hátterében?

– Azt gondolom, hogy ebben az esetben alapvetően a félelem lehet a kulcs. Vagyis nem akarják a romák bevallani a saját nemzetiségüket, mert félnek a megbélyegzéstől, félnek a hátrányos megkülönböztetéstől, ezért sokan inkább nem válaszoltak. Sajnálatos módon a mostani népszámlálás arról híresült el, hogy névvel és lakcímmel vették fel az adatokat, nem úgy, mint a korábbi esetekben. Emiatt

Talán ennek tudható be, hogy ezekre a nem kötelező kérdésekre nagyon sokan nem adtak választ. Azokhoz képest, akik a népszavazás során romának vallották magukat, valójában jóval többen vannak az ebbe a nemzetiségbe tartozók. Ahogy az is valószínűsíthető, hogy azoknak a jelentős része, aki nem válaszolt erre a kérdésre, pontosan azért nem válaszolt, mert félt megvallani a roma azonosságát. De olyan esetekben, amikor nincs konkrét válasz, a statisztikusok is csak találgatni tudnak, mi állhat a háttérben.

A gazdaságpolitika számára nem az a fontos, hogy Kis Péter, Nagy József vagy Sárközi János milyen nemzetiségű, hanem sokkal inkább az, hogy bizonyos térségekben, bizonyos területeken, bizonyos helyeken és országos szinten mekkora az egyes népességcsoportok mérete. Ezek milyen demográfiai és egyéb tulajdonságokkal rendelkeznek, mert a gazdaságpolitikák és egyáltalán a társadalompolitikát is ehhez kellene illeszteni.

– Ahogy említette is, az ország lakossága most már jóval 10 millió alatt van. 333 ezerrel élnek kevesebben Magyarországon, mint a legutóbbi népszámlálás idején. Azonban ez a csökkenés a népességfogyás, a kivándorlás és a koronavírus-járvány fényében talán kevésnek tűnik.

– Igen, könnyen elképzelhető, hogy valójában még ennél is jelentősebb népességfogyásról van szó. Nem tudjuk például azt sem, hogy akik tartósan külföldön vannak, továbbra is ott akarnak maradni, vagy idővel hazajönnek.

Akkoriban a határon túli magyarok beáramlása volt jelentős, de az uniós csatlakozás után ez okafogyottá vált. Az ide érkező menekültek is csak tranzitországnak tekintik Magyarországot, és tovább akarnak menni. Kevésbé valószínű tehát, hogy az itt letelepedő külföldiek annyian lennének, hogy jelentő mértékben kompenzálni tudták volna a népességfogyást nyugatra vándorlásból fakadó veszteségeket.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy több százezer magyar él életvitelszerűen külföldön, ennek ellenére mégis itthon élőként vették számba őket a tavalyi népszámlálás során?

– Igen, ez elképzelhető. Bár emlékeim szerint úgy szólt a szabályozás, hogy azokat nem számolják bele, akik 12 hónapnál hosszabb ideig külföldön vannak. De ha épp akkor hazajöttek, vagy a szüleik azt gondolták, hogy ők mégiscsak itthoniak, és ezért kitöltötték a nevükben a kérdőíveket, akkor őket is beleszámolták annak ellenére, hogy eszük ágában sincs már visszajönni.

Egyedül a jelentős bérhazautalásból lehet valamilyen következtetést levonni. Ezek alapján bizony masszívan 6-700 ezer, vagy akár még 800 ezres számot is lehet valószínűsíteni.

– A két napja nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy közel 1,5 millió ember él egyedül Magyarországon, ami a nem egész tízmilliós népesség jelentős részének tűnik.

– Én is azt gondolom, hogy ez sok, de ez is egy világtendencia. Első lépésben a családok háromgenerációs együttélése szűnt meg. Ehhez jön hozzá, hogy sokan nem akarnak családalapításra vállalkozni, vagyis nagyon jelentősen individualizálódik a társadalom. Ez pedig sajnálatos módon egyenes következménye annak, hogy egyszemélyes háztartások jönnek létre. Ehhez vegyük még hozzá, hogy folyamatosan növekszik a várható élettartam, így az idős házaspárok tagjai közül az egyik akár évekre is egyedül maradhat a másik halála után.

Ráadásul ezek az egyszemélyes családok sokkal nehezebben tudnak megbirkózni a rezsi és a különböző kiadások fedezetének előteremtésével.

– A kedden megismert adathalmaz alapján véleménye szerint mi lenne az a legfontosabb következtetés, amit a kormánynak mindenképpen le kellene vonnia?

– Szerintem azt mindenképp, hogy nem lenne szabad elvtelenül támogatni a történelmi egyházakat a keresztény Magyarországra hivatkozva, mert ez nem visz előre bennünket. Láthatólag nem tudja megakadályozni a vallásosok számának csökkenését az, hogy ingatlanokat, pénzt és funkciókat adunk a történelmi egyházaknak. Ráadásul bizonyos társadalmi csoportokat akár taszíthat is, ha az egyház közel kerül az államhoz. Számukra sokkal fontosabb lenne az egyházak függetlensége, és az, hogy valóban azon értékek mentén végeznék a munkájukat, amiket a Bibliában meg lehet találni. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy az a családtámogatási politika szintén nem produktív, mert nem növelte számottevően a gyermekes családok, főként a többgyermekes családok számát.

akik láthatóan sokan vannak, és rengetegen szegények köztük.