hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„9 hónapja költözött belém a koronavírus és még nem enged” – megszólalt a tatai kórház fertőzött nővére

Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen. Azt mondja, megjárta a poklok poklát. Legidősebb lánya azt meséli, írásba adták, hogy nem mondanak le róla.
Belicza Bea, Fotó: Nagy Hajnalka - szmo.hu
2021. március 05.

hirdetés

Egyetlen dolgot bocsát meg a koronavírusnak Nagy Gergelyné Hajnalka. Azt, hogy elvette tőle az inzulint.

„Cukorbetegként sosem akartam napi 4-5-ször szúrni magam. Aztán, miután magamhoz tértem a fertőzés után, kiderült, nincs többé szükségem szúrásra, egyre sem. Hogy miért, arra nincs magyarázat” – meséli a tatai kórház nővére. De míg a fertőzés pozitív oldalán csak ez van, a túloldal tele rossz emlékkel, fájdalommal.

„Még mindig nagyon erősen fáj a hátam, mellkasom, de nem akarok már több fájdalomcsillapítót, igyekszem anélkül elviselni. Zsibbad mindkét lábam és a jobb kezem is. A lábfejek még nem mozognak, kell hozzá a lábfejemelő. A kezemen, a körmökön még megvan a feketeség, érzékeny, és nem tudom behajlítani az ujjaimat.”

Figyelem, felkavaró fotók következnek!

Le akarták vágni két ujját, de már sokat javultak

Ezek mind a covid szövődményei, és nincs még vége a felsorolásnak.

hirdetés

„A bőröm teljesen levedlett, pörgött le rólam mindenhonnan. Voltak kiütéseim, azok mostanra halványodtak, de még mindig rajtam vannak.”

A legutóbbi vizsgálaton azt állapították meg, hogy 50 százalékos a tüdőkapacitása. Ebből ő most nem érez semmit, mert nem terheli magát annyira.

„Belémköltözött a covid, a panaszok azt mutatják, aktívan bennem van.”

Tökéletes láb és kéz nélkül, gyenge tüdővel esélye sincs visszamenni dolgozni, pedig nagyon szeretne már ott állni a betegek mellett.

„Nem értem, miért kerültem ebbe a börtönbe” - mondja. Bár a nővérek tudják, hogy a betegágyon bárki lehet, egy napon akár ők is, ezt mégis elviselhetetlen volt megtapasztalnia Hajnalkának.

„Magatehetetlenül feküdtem, menekülni akartam, de mozdulni sem bírtam. Haza akartam menni, de nem tudtam. A düh, hogy a kollégák dolgoznak, én meg nem tudok. Én beteg vagyok? De én nem szoktam beteg lenni!” – eleveníti fel, mi foglalkoztatta elsőként, amikor levették a lélegeztetőgépről 68 nap után. Ez volt októberben.

Az első hullámban kezdődött

Menjünk vissza május közepére, amikor elkezdődött a harca a vírussal. Ahol ő dolgozott a tatai kórházon belül, ott elvileg nem volt covidos beteg, de a járvány felfordulást okozott a kórházban, a költöztetés alatt a dolgozók a különböző osztályok és szakrendelők között szaladgáltak. Szerinte akkor fertőződhetett meg, annak ellenére, hogy maszkjuk és kesztyűjük is volt. Hajnalka azt mondja, a veszélyekkel nem törődve mindenki kivette a részét a munkából.

„Nálunk senki nem futamodik meg. Hajnali kettőkor is bemegyünk kollégák helyett, ha kell. Ez a dolgunk, ott vagyunk, ha kell, a betegért.”

Ő három krónikus betegséggel dolgozott. Cukorbeteg, asztmás és pajzsmirigy alulműködése van.

„Hetente szűrték a betegeket és minket is. Nem is volt nálunk fertőzött sokáig. Nekem a 4-5. negatív teszt után jött a betegség.”

Belázasodott, de azt gondolta, sima megfázás, elkezdett köhögni, azt gondolta, ez az asztma. Felettese azonban jobbnak látta hazaküldeni az éjszakai műszakról. Felhívta a háziorvost, aki felírt neki antibiotikumot, két napig semmi baja nem volt, aztán folyamatosan romlott az állapota, a hetedik napon fulladni kezdett. Hívtak hozzá mentőt, nem kellett kivinni, maga ment ki.

„Befeküdtem és válaszolgattam kérdésekre, odáig jutottam, hogy anyja neve. Ott elsötétült minden. A család elmondása szerint 30-40 percig dolgoztak rajtam, hogy elindulhassunk. Menetközben felébredtem és ahogy meghallottam a szirénát, megsajnáltam a szegény embert, akit visz a mentő. Majd rájöttem, én vagyok az. A főnökömmel beszéltem utoljára, azt mondtam neki, hogy én most meghalok.”

Két hónapig semmiről nem tudott

A következő 68 napról semmilyen emléke nincs. A három gyerekének, férjének és anyósának hosszú, nehéz időszak volt ez. Egy bő hónapig mást sem tehettek Hajnalkáért, csak telefonálgattak, hogy valami információt kapjanak.

A nagyobbik lánya - szintén Hajni - mesélte, hogy rémes napok voltak.

„Négy napig vérzett az orra, a szája az altatásban. Nagyon féltünk. Volt olyan orvos, aki azt mondta, legyünk a telefonnál, mert nem ad sok esélyt a túlélésre. Hajnalig ébren voltunk akkor. Miközben anyuról próbáltam minden nap infót kapni, otthon vigyázni kellett mindenkire. Könyörögtem a bátyámnak, húgomnak, apunak és nagyinak, hogy egyenek, különben, ha kihozzuk anyut a kórházból, vihetem be őket.”

A 44. napon behívták a családot elbúcsúzni. Hajni az apjával ment, de eszükben sem volt búcsúzni, támogatni akarták Hajnalkát.

„Mondtuk, hogy nem mondtunk le róla. Írásba is adtuk, hogy legyen nyoma”

– mondta Hajni.

Ő volt az első, akit beengedtek.

„Védőruhába öltöztettek, izzadtam nagyon. Egy hosszú folyosón mentünk, ahol csak a lélegeztető gépek pittyegését hallottam és egyszercsak befordultunk oda, ahol anyu egyedül feküdt a szobában. Olyan volt, mint egy maci, fel volt vizesedve teljesen. Csúnya volt, hogy a nyelve el volt tekerve, bedagadva. Láttam a két fekete ujját és a filctollas rajzolást, hol akarták levágni.”

Hajni ma is elsírja magát, amikor felidézi, miket mondott az anyjának, és hogy az asszony szeme megmozdult. Azt mondta a doktornő neki, hogy hallja őt. Apját neki kellett felkészítenie, hogy bemenjen.

„Ő nagyon elgyengült, mondtam neki, hogy össze ne ess, mert azt hiszik, covidos vagy!”

Aztán ment a másik két testvér is. „A húgom első látogatásán rosszul lett. Akkor még anyu nem beszélt, mert a nyakában volt egy cső, csak a szemével kommunikált. A teste minden részéből jöttek ki a csövek, a rengeteg gép sok volt neki, kikísérték.”

Anyja, Hajnalka csak két hónap múlva tudta meg, hogy a tüdeje gyakorlatilag eltűnt, ezért kapcsolták műtüdőre, ECMO-ra. Van az országban pár ilyen gép, amit műszívként is használnak, gyakorlatilag az utolsó lehetőséget adja, ha két szerv valamelyike nem működik. A testén kívülre vezették a vérét, oxigenizálták és utána vezették vissza. Nővérként sem hallott erről a gépről eddig, ő is az interneten nézett utána, mit tud ez a szerkezet.

„Ha nem a Korányiba kerülök, talán nem élem túl. Az ébresztés után bármikor felébredtem, mindig más orvos volt körülöttem, azt sem tudtam, kihez tartozom. Igazából mindenkié voltam, mindenki odatette magát.

Elképzelni is nehéz, mennyien küzdöttek értem”

– vette vissza a szót Hajnalka.

105 nap múlva ment haza a kórházból, utána Madurka Ildikóval, a Korányi Intézet főorvosával adott interjút a MTV-ben

Fekvőbetegként is ápolni akart

A betegeknek korábban mindig azt mondta, hogy nélkülük nem tudják őket meggyógyítani, 95 százalékban azon múlik, hogy akarjanak jobban lenni.

Saját esetében most úgy látta, az orvosok nélkül esélytelen lett volna életben maradnia.

Viszont utómunka maradt neki is hosszú hónapokra.

„Altatás alatt a teljes izomzatom elszállt. Nekem erős vádlim és erős karom volt, ébredés után meg csak lötyögött rajtam a bőr. Minden egyes mozdulat nagyon nehéz volt, minden nap ki volt tűzve, hogy valamit meg kell csinálni.”

Az elmúlt kilenc hónap alatt rengeteg munkával sem jutott oda, hogy ugyanúgy járjon, mint a fertőzés előtt. Hetente két-háromszor gyógytornásszal erősít, másfél órát edz otthon, és szobabiciklizik 2-3-szor 4-5 kilométert. Emellett van még a napi 2700 lépés és a házimunka.

„Azért az nagy siker, hogy újra van karizmom, lábizmom is. Micsoda munka van benne, hogy mozogni tudjunk, azt csak ilyenkor fogja fel az ember. Nem beszélve arról, hogy a saját cipőmet 5 és fél hónapig nem bírtam felhúzni.”

Emlékszik, hogy a 88. nap után sikerült zuhanyoznia. A családot kérte, hogy tolják ki és majd megoldja. Kis segítség azért így is kellett.

40 napot volt ébren a kórházban, megterhelő volt számára az is, hogy a nővéreknek vele kell foglalkozniuk, ő pedig nem tud segíteni.

„Idegesített, hogy hozzám kellett jönnie az ápolónak, amikor még sok embert kellett etetni. Amikor egy szemközti beteg vizet kért, semmit nem tehettem, se csengetni, se beszélni, se odamenni nem tudtam. Nyomasztó volt.”

Nem elég, hogy nem tudott ápolni, úgy érzi, betegnek sem volt túl jó.

„Minden nap hoztak egy marék gyógyszert, én meg mondtam, hogy ez sem kell, az sem kell, potyogtak a könnyeim. Én, aki nem bírom az injekciót, most visszakaptam mindet, amit kiosztottam a harmincvalahány év alatt” – mondja nevetve.

Mindenki azon dolgozott, hogy jobban legyen.

„Szmájlikkal érkeztek a kajáim. Jöttek adományok, négyféle ételt kaptam, de én azt nem bírom megenni, kértem, adják valakinek.

A kórház után nagy élmény volt a szépítkezés a tévés interjúra

Látogatók csak a járvány után jöhetnek

105 napot volt kórházban, a család alig várta, hogy újra otthon legyen. Most kényeztetik, minden kérését próbálják teljesíteni.

„Nem szabad, hogy elszaladjon velem a ló, nekik is van életük. Elég az, hogy folyamatosan vinni kell engem gyógytornára, orvosokhoz. Van, hogy pár perc alatt végzünk, de van, hogy egész nap ott ülünk és várunk a sok beteg között. Imádom a családom, igyekszem mindig sütni, főzni nekik, amit szeretnek.”

Látogatóban a férje az intenzív osztályon

Látogatókat egyáltalán nem fogadnak, Hajnalka szeretné, ha nem kerülne többet vírus az otthonukba.

Biztos abban, hogy vissza fog menni dolgozni, de tudja, ez nem a közeljövőben lesz. “Munkahelyi, üzemi balesetként van elkönyvelve a fertőzésem. Szeretném meghosszabbítani a táppénzt, mert még körülbelül egy év kell, mire visszakapom a régi énem.”

"Megjártam a poklok poklát, csak nem fogadott be, kidobott"

- mondja összegzésként.

A betegeinek mindig azt mondta, örüljenek, hogy életben maradtak, hogy találkozhatnak a családdal, örüljenek minden pillanatnak, éljenek a mának. Magának is ezt üzeni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Dr. Kunetz Zsombor: Aki kínai vakcinát kapott, a második után is védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva

A szakorvos szerint amíg a helyzet nem tisztázódik, a Sinopharmmal oltottakat nem lehet a beoltottak közé számítani. De továbbra is azt javasolja, hogy bármelyik itthon felkínált vakcinát el lehet fogadni.
Fotó: MTI/Mészáros János - szmo.hu
2021. április 11.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a kínai betegségvédelmi és megelőzési központ vezetője maga jelentette ki, hogy vakcináik mégsem olyan hatékonyak, ahogy azt eddig állították. Gao Fu szombaton azt mondta: a kínai vakcinák "hatékonysági foka nem túl magas." Az igazgató külön nem tért ki arra, hogy konkrétan mely kínai gyártók vakcináiról beszél - így a Magyarországon használt Sinopharm neve sem hangzott el. Arra viszont igen, hogy jelenleg is hivatalos megfontolás alatt áll a különböző vakcinák mixelésének gondolata, ezáltal növelnék hatékonyságukat.

A hírre Dr. Kunetz Zsombor a közösségi oldalán reagált. Mint írja:

"... a kínai vakcinák tekintetében "nincs túl magas védettségi arány" - ami azt jelenti, hogy a beoltottak között nem lesz nagyon magas arányú azon személyek száma, akik védettek lesznek a fertőzéssel szemben, azaz nem kapják el a vírust. (Hogy ez pontosan mit jelent a megbetegedések súlyosságát tekintve, arra sajnos nincs adat. Éppen ez a probléma ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban, hogy ezeket a információkat a fázis III-as vizsgálatuk hiányában nem ismerhetjük.)

... Nagyon fontos azt megérteni, hogy annak ellenére, hogy a kínai vakcina hatékonysága a bejelentés szerint nem olyan erős, mint az egyéb nyugati vakcinák hatékonysága, mégis hasznos lehet.

Egyrészt erre valószínűleg majd más vakcinákkal "rá lehet oltani", vagy hatékonyságát egy harmadik oltással lehet fokozni.

hirdetés
Tehát egyrészt mindenki vegye fel bátran ezt az oltóanyagot is, de amíg nem tisztázódik a helyzet, addig még a második oltóanyag utáni két hét múlva se tekintse magát beoltottnak, továbbra is úgy védekezzen, mintha nem kapott volna oltást. Ezzel szinte biztosan megfelelő védelmet tud biztosítani a saját maga számára.

Másik nagyon fontos tanulság az esetből, hogy

az mindig rossz választás, amikor a politika próbál meg tudományosat játszani úgy, hogy átlép a szakértőkön,

ennek sem most, sem máskor nem szabadna előfordulnia, hiszen a végén így járunk, ha a külügyminiszter kezében van a szakmai döntés.

Harmadik fontos tanulság, hogy

közel sincsen annyi beoltott ember itthon, amiről az állami média tudósít, hiszen a legjobb esetben is a kínai vakcinával oltottakat - amíg a helyzet nem tisztázódik - nem lehet ideszámítani.

Tehát, tessék továbbra is bátran felvenni a felajánlott oltást, akkor is, ha az a kínai!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Kétszer beoltva, védettségi igazolvánnyal sem kerülhette el a karantént olvasónk Ferihegyen

Felmerül a kérdés: mire való a védettségi igazolvány, ha arra nem, hogy beutazáskor igazolja az adott személy védettségét?
Címkép: Delta News Hub/Flickr - szmo.hu
2021. április 07.

hirdetés

Egy közép-európai országba utazott pár napra, kétszer beoltva Pfizerrel, védettségi igazolvánnyal, mikor visszatért, mégis csak két negatív vírusteszttel kerülhette volna el a karanténkötelezettséget – számolt be történetéről a Szeretlek Magyarország egyik olvasója.

Kifelé menet semmi probléma nem volt, hazajövet azonban Ferihegyen közölte a honi hatósági személy, hogy a védettségi igazolvány nem számít, ha nincs ezen felül két érvényes negatív vírusteszt is, - amit természetesen saját költségen kell megcsináltatni - akkor karanténba kell menni.

Hozzátette: ekkor már legalább egy hónapja megkapta a második adag vakcinát is.

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a Koronavírus Sajtóközponttól, hogy valóban ez-e a gyakorlat, és ha igen, mi az oka annak, hogy nem elég a védettségi igazolvány felmutatása a beutazáskor, illetve várható-e változás a közeljövőben ebben a tekintetben. Amennyiben válaszolnak, arról is beszámolunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Novák Hunor: Ha nem lesz elég jelentkező, valahogy ki fogják kényszeríteni az oltások beadását

Bár Orbán Viktor tagadta, hogy kötelezővé tennék a vakcinát, az ismert gyermekorvos szerint van erre esély, ha a járvány nem hagy alább és nem javul az oltási hajlandóság.
Báthory-Beck Nóra - szmo.hu
2021. április 07.

hirdetés

Kötelező lehet-e a Covid-vakcina, kikényszeríthetik-e a beadását? – erről a többek által felvetett kérdésről beszélt legutóbbi videójában Dr. Novák Hunor, aki a Szeretlek Magyarországnak most részletesen is kifejtette a véleményét.

„Az már most látszik, hogy a védőoltások beadása nem lesz egyszerű történet. De én ezen egyáltalán nem lepődöm meg. Hiszen gyermekgyógyászként látom, hogy az évtizedek óta használt, ezernyi statisztikával bizonyított, több százezer gyermek életét megmentő védőoltásokról is

sokan úgy gondolkodnak, hogy hú, hát nem tudom, hogy az immunrendszerét nem terheli-e meg, nem lesz-e autista, meg meddő, nem változik-e gyíkká, meg hasonló történetek.

Tehát nem, nem lesz ilyen probléma" - fogalmazott a videóban Dr. Novák Hunor, aki azt is hozzáteszi: ha még a régi oltásoknál is ennyi a szkeptikus, akkor nyilvánvalóan az új oltást sem fogják csettintésre beadatni.

A gyerekorvos szerint éppen ezért merülhet fel a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele, amivel kapcsolatban Orbán Viktor április 2-i rádióinterjújában úgy fogalmazott, felnőtteknek nem lehet előírni, ez „nem járható út”, de olyat el tud képzelni, hogy például a gyerekeknek igen.

hirdetés
"Egy biztos, ha rossz lesz az oltási hajlandóság, rengeteg vakcina áll rendelkezésre, nem tudják kinek beadni, és tombol a járvány, akkor valamilyen szinten bizony kötelezővé fogják tenni, vagy ki fogják kényszeríteni a vakcinák beadását"

- mondta Dr. Novák Hunor.

A gyermekgyógyász szerint mindez elsőre sokaknak sokkoló lehet, de hozzáteszi: „ha jobban belegondolunk, Magyarországon most is vannak olyan kötelező védőoltások, amelyek esetében egészen kemény módon kényszerít a magyar állam, konkrétan elveszik az adott ember gyerekét is, ha nem hajlandó beadatni neki a kötelező védőoltást, ezzel régóta együtt élünk rettegés nélkül. Azért a koronavírus-vakcina esetén nem kell ettől rettegni.”

Dr. Novák Hunor elképzelhetőnek tartja, hogy a gyerekek számára kötelező legyen a Covid-oltás valamilyen formában.

„Ha alábbhagy a járvány, akkor erre valószínűleg nem lesz szükség, de ha nem, akkor ugyanúgy, mint az összes többi kötelező védőoltást, ezt is megkaphatják a gyerekek.

Az elmúlt években is volt olyan oltás, amit nemrég tettek kötelezővé, mint például a bárányhimlő ellenit, azt ugyanúgy beillesztették a védőoltási rendbe. Nyilván ez egy plusz oltás, plusz munka, de ha szükséges, akkor abszolút megoldható, ez persze még a jövő zenéje.”

Novák szerint a kötelezővé tétel módjára több opció is szóba jöhet, akár a gyerekek, akár a felnőttek esetében.

„Például, hogy bizonyos munkaköröknél megkövetelik az oltást. Orvosként például kötelező a Hepatitis B elleni oltás Magyarországon, aki nem oltja be magát – nem védett, nem dolgozhat orvosként” – magyarázza Dr. Novák Hunor, aki azt is elképzelhetőnek tartja, hogy más országok miatt kell majd oltatni, mert csak azokat engedik majd be az utazás során, akik védve vannak.

A gyermekorvos azt mondja: a kötelező oltás megszervezése és lebonyolítása kevesebb plusz terhet róna az egészségügyre, mint a rengeteg kórházban kezelt fertőzött ellátása, ezért megérné.

„Annál nagyobb teher nincs az egészségügy számára, mint hogy telítettek az intenzív osztályok és mindenhová vezényelnek orvosokat. Ezért lenne fontos a védőoltások minél széleskörűbb alkalmazása”

- fejti ki.

Arra a kérdésre, hogy szerinte milyen fogadtatása lenne egy ilyen drasztikus lépésnek, azt mondta: szkeptikusok – oltásellenesek mindig lesznek, de ha a járványhelyzet ilyen rossz marad, akkor mindent meg kell tennie a törvényhozónak azért, hogy az oltásokkal az emberek visszakaphassák az életüket, és a korlátozásokat enyhíthessék.

„Világszerte nagy fóbia van a kötelező védőoltásokkal szemben, részben azért, mert nincs kellően benne az alapoktatásban, hogy mi az a védőoltás, hogyan működik egy vakcina. Éppen ezért van nagyon sok abszurd félelem is, hogy megváltoztatja a genetikai állományunkat, meddővé tesz, autisták leszünk és sorolhatnám, plusz ezek mellett ott van, hogy nagyon sokan tűfóbiások. Ha ez a védőoltás egy tabletta formájában lenne bevehető, akkor valószínűleg nem lenne ekkora ellenállás, mert a tablettákat már megszokták az emberek” – mondta Dr. Novák Hunor, aki hozzátette: a védőoltások sokkal ártalmatlanabbak, mint a gyógyszerek, amelyeknek általában több és komolyabb mellékhatásaik vannak, mint a vakcináknak.

A koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételével kapcsolatban kerestük az operatív törzset is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a kérdéseinkre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Vámos Miklós lenyikhajozta Demeter Szilárdot, ő azonnal visszavágott neki

A József Attila-díjas író ostobának tartja Demetert, még a nevét sem volt hajlandó kimondani egy interjúban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 11.

hirdetés

Nyikhajnak tartja Vámos Miklós Demeter Szilárdot, szerinte a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója „borzasztó hülyeségeket írt” a Soros Györgyről szóló közelmúltbeli publicisztikában – derül ki abból az interjúból, amelyet a József Attila-díjas író adott Veiszer Alindának. A teljes 70 perces beszélgetést fizetőkapu mögött lehet megnézni, a Telex szemlézett belőle.

Az említett írás novemberben jelent meg az Origón. Demeter Szilárd ebben többek között azt fejtegette, hogy Európa „Soros György gázkamrája”, a „liberárja” hadserege pedig jobban istenít, mint Adolf Hitlert a sajátjai. A felháborodás hatására visszavonta írását, de nem kért bocsánatot miatta.

Vámos elmondta, azért reagált ilyen arrogánsan Demeter publicisztikájára, mert úgy érzi, hogy az ostoba emberek nagyobb bűncselekményekre is képesek.

Akit említettél, az egy nagyon ostoba ember, borzasztó hülyeségeket írt. Ráadásul egy kis nyikhaj, aki nem emlékszik arra, hogy Soros Györgynek óriási szerepe van abban, hogy itt nincs szocializmus. (...) Támogatott mindenkit, élen a Fidesz igen tisztelt politikusaival

- hangsúlyozta Vámos, aki az interjúban kimondani sem volt hajlandó Demeter Szilárd nevét.

hirdetés

A 71 éves író kijelentéseire Demeter a Mandineren válaszolt. Azzal kezdte, hogy ő nem lenne biztos abban, hogy az emberek, (meggyőződéseik, világnézetük, céljaik) nem változhatnak. Mert ha ez így lenne, akkor Vámos Miklósra Kommunista Ifjúsági Szövetség-díjas íróként is hivatkozhatnánk, ugyanis 1983-ban megkapta ezt a díjat.

Márpedig Vámos Miklós több ennél, és éppen azért lett több, mert változott ő is. Ha eleve nem mindentudóként született, akkor okosabb lett. Annyira viszont nem, hogy Závada, Parti Nagy and co. bevegyék maguk közé, hát most törleszkedik. Ez a jelentkezési lap, úgy látszik, személyeskedjünk egyet Demeterrel, oszt’ hátha emiatt megveregetik a vállamat

– írta Demeter Szilárd.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: