hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

6 millió beteg vagy „dél-koreai modell”? – beszélgetés a koronavírus kilátásaitól dr. Ferenci Tamás biostatisztikussal

A koronavírus-járványnak egyik legrosszabb velejárója az emberekben egyre növekvő bizonytalanság. Tervezhetjük-e valamiképpen jövőnket, meddig tarthat a karantén, milyen áron csökkenthetők az emberi veszteségek?
Szöveg: Göbölyös N. László - Fotó: Southcom/ - szmo.hu
2020. április 07.

hirdetés

Ezekről kérdeztük Dr. Ferenci Tamás biostatisztikust, aki tagja annak az epidemiológiai munkacsoportnak, amely folyamatosan tájékoztatja a kormányfőt a magyarországi járványhelyzetről.

- Ön a szerzője „A magyarországi koronavírus-járvány valós idejű epidemiológiája” című folyamatosan frissülő weboldalnak. Mi a szerepe ennek a munkának a járvány kezelésében?

- Alapvetően az a feladat, hogy a járvány alakulását leírjuk, mert meg akarjuk tudni, mik történtek a múltban, és legyen egy pillanatfelvételünk arról, hogy a múltbeli történések eredményeképpen mi a jelenlegi helyzet. És ami talán a legfontosabb, hogy készítsünk egy előrejelzést arról, mi várható a jövőben. Ezek manapság nagyon pontos információkat tudnak szolgáltatni. A járványok terjedésének matematikai leírása viszonylag fiatal tudományág, amely rengeteget fejlődött az elmúlt 20-30 évben. Van számos kidolgozott modellünk, amelyek képesek megragadni és leírni ezeknek a járványoknak a terjedését.

Nem is igazán maga az előrejelzés a fontos - hány eset várható holnap, jövő héten, jövő hónapban -, hanem az, hogy a legtöbb ilyen modellel el lehet játszani a „mi lenne, ha?” típusú kérdéseket. Például előrejelezhetőek a korlátozások bevezetésének vagy feloldásának várható hatásai. A valóságban csak egy dobásunk van, nem tudunk kipróbálni többfélét, mint egy számítógépes játékban. Ezért nagyon fontosak a járványügyben a matematikai és a statisztikai modellek, hiszen segítenek kiválasztani a legjobb kimenetelű megoldást

- Ezekhez a modellekhez Önök felhasználják a korábbi magyarországi és más országbeli járványoknak az adatait is?

hirdetés

- Nem. Az oldalon, amely mindenki számára hozzáférhető, kizárólag a magyar napi esetszámot és halálozási adatokat használom fel. A korábbi járványok inkább a tapasztalatban és a módszertanban jönnek be, hogy milyen eszközöket kell ráereszteni ezekre az adatokra.

- Minden nap értesülünk a fertőzöttek, a halálozások, a karanténban lévők és a teszteltek számáról. Ezekkel kapcsolatban több probléma is felmerül. Például sokan úgy vélik, hogy a fertőzöttek száma valószínűtlenül kicsinek tűnik, igaz, a tesztelések száma is alig 20 ezer feletti egy hónappal az első beteg regisztrációja után.

- Számos módszer van arra, hogy reális képet kapjunk a megbetegedésekről. Az oldalon általam alkalmazott úgy működik, hogy veszem a halálozási arányt – bár járvány közben nem lehet egyszerűen elosztani a halottak számát az esetszámmal, mert a kórházban ápoltak között valószínűleg lesznek, akik meghalnak, de ez megfelelő eszközökkel korrigálható - ami ma Magyarországon 10-15% körül alakul. Ha ezt az emberek összevetik a német adatokkal, azt látják, hogy ez annak sokszorosa. Elgondolkodhatunk azon, hogy ez vajon miért lehet. Nem valószínű, hogy a vírus nálunk halálosabb lenne, és az egészségügyi rendszerünk sincsen túlterhelve, hogy az lenne a különbség magyarázata, pláne, hogy a betegségnek úgysincs oki terápiája. Az sem valószínű, hogy nálunk a betegek kockázatosabbak, mert például a német lakosság elöregedettebb.

Ellenben a néhány százalékos halálozási arányt mutatott Németországban nagyon sokat tesztelnek, így adja magát a magyarázat: valójában a mi halálozási arányunk is ugyanannyi, csak mi a betegek mindössze egytizedét vettük észre. Ezzel a logikával kaphatunk egy számszerű adatot arról, hogy hány betegünk van ahhoz képest, amennyit kimutatunk, és ennek alapján megbecsülhetjük a fertőzöttek valós számát is.

- A hivatalos adatokban nyilvánosságra kerül az elhunytak kora, és a koronavírus előtti egészségi állapotuk, amelyekből többnyire az tűnik ki, hogy bármilyen újabb fertőzés végzetes lehetett volna számukra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen tájékoztatás a teszteltek esetében is iránymutató lehetne akár a közvélemény számára is, hogy az emberek lássák a valódi veszélyt.

- Ezt most kezdjük pontosan látni, hogy az egyes tényezőknek mekkora a kockázatot növelő szerepe. Nemzetközi tanulmányokban azt például már jól felmérték, hogy bizonyos életkorban mekkora a halálozási kockázat, de sokkal nehezebb felmérni a társbetegségek hatását. Ezekről inkább csak a járvány végén kapunk reálisabb képünk. Egy dologra vigyázzunk: ha az elhunytak 80%-a szív- és érrendszeri beteg volt, ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ilyen betegségekben szenvedőknél 80% a halálozási kockázat. Ezért lehetnek félrevezetőek az ilyen adatok önmagukban, ha nem gondoljuk végig a kérdést.

- A járvány kitörése óta gyógymódok tucatjai keringenek az interneten. Az utóbbi napokban megjelent az az elmélet, mely szerint azokban az országokban, ahol bevezették a BCG-oltást, kevesebb a megbetegedés. PLOS Medicine pedig térképpel is illusztrálta, hogy ahol magasabb az oltási kultúra, ott kisebb mértékű megbetegedések várhatók. Önnek mi ezekről a véleménye?

- A  tanulmány azt nézte, hogy mennyi a koronavírus okozta megbetegedési és halálozási ráta egy országban, aszerint, hogy van-e BCG-oltás vagy nincsen, illetve, hogy mióta van. Az ilyenfajta vizsgálatoknak általános problémája, hogy az egyes országok nem csak ebben az egy tényezőben térnek el. Vessük össze például Olaszországot és Magyarországot: Olaszországban több megbetegedés van és nincs BCG, nálunk kevesebb van és van BCG. De közben a két ország között számtalan egyéb különbség is van.

Honnan tudhatjuk, hogy a megbetegedések, halálozások számában tapasztalt különbségnek konkrétan a BCG-nek és nem a többi tényezőnek van-e szerepe? Tehát a BCG-beli eltérés összemosódott egy sor más körülménnyel. Ugyanezt az eredményt kapnánk, ha az egy főre jutó tésztafogyasztással vetnénk össze a koronavírus okozta megbetegedéseket. Bármennyire is viccesnek hangzik, az empirikus alátámasztottsága e két ország viszonyában ugyanannyi ennek, mint a BCG-s teóriának. A másik probléma, hogy nem egyéni szinten vizsgálták a kérdést, hanem országos átlagokat. Ez pedig egy további problémát is felvet, mert az országos átlagok nem biztos, hogy úgy viselkednek, mint az egyéni szintű kapcsolatok.

Kérdésfelvetésként elfogadható, és immunológiai szempontból biztosan érdekes dolgokat lehet belőle leszűrni, de módszertani szempontból ez a bizonyítás gyenge lábakon áll. Ami nem azt jelenti, hogy nem igaz, csak azt, hogy ez nagyon kevéssé bizonyítja, ettől persze még igaz is lehet.

- Az embereket végső soron az érdekli a legjobban, hogy meddig tarthat ez az állapot. Ön milyen tendenciát lát?

- Annak a felmérésében, hogy meddig terjedhet a járvány, segíthet a betegségek elemi reprodukciós száma: ez azt jelenti, hogy ha én bedobok egy csupa fogékony emberből álló társadalomba egy beteget úgy, hogy semmilyen korlátozó intézkedés nincsen, akkor ő átlagosan hány embert fog megbetegíteni. Ez egyfajta ragályossági mérőszám. Például a kanyarónál, ami nagyon ragályos, 15 feletti is lehet, míg a szokásos szezonális influenzánál alig több, mint 1. A koronavírusnál úgy tűnik, hogy ez az elemi reprodukciós szám 2-3 környékén van. Ebből ki lehet számolni, hogy ha semmit nem teszünk ellene, akkor az embereknek mekkora hányadának kell védettnek lennie ahhoz, hogy ne tudjon járvány kitörni külön intézkedés nélkül sem. Ha ugyanis egyre több megbetegedés történik, a betegek túlnyomó része felépül, és remélhetőleg a későbbiekben immunis lesz a betegséggel szemben, akkor egy idő után egyre gyűlnek a védett emberek a lakosságban. Így, bár a fertőzöttek egyenként három embert „megkínálnak” a betegséggel, egyre kevesebben betegszenek meg, mert a megkínáltak egy része már átesett rajta. Ekkor a tényleges reprodukciós szám csökkenni kezd, és amint elérjük az 1-et, onnantól kezdve nem tud kialakulni önfenntartó járvány. Az elemi reprodukciós számból ki lehet számolni, hogy ez a küszöb kb. 60-70%. Ez Magyarországon hatmillió embert jelent! Ez a küszöb mindaddig, amíg nincsen védőoltás, ami a dolgok jelenlegi állása szerint a legjobb esetben is egy-másfél év múlva készülhet el.

Nagy dilemma előtt áll a világ: nem lehet a betegség terjedését korlátozó intézkedésekkel a végletekig alacsony szinten tartani, akkor olyan sokáig tartana a dolog, hogy azt sem a gazdaság, sem a társadalom nem bírná ki. De azt sem lehet hagyni, hogy napi 10 ezer beteg legyen, mert akkor az egészségügyi ellátás omlik össze.

Rövid távon bővíteni kell az ellátórendszer kapacitását, de valójában valami mást is ki kell találni. Nagyon sok verzió van a megoldásra, talán a legtöbbet az úgynevezett „dél-koreai modellről” beszélnek. Nincsenek bezárások, még az éttermek is működnek, nemhogy a munkahelyek és az iskolák, viszont rendkívül széles körű tesztelés, nagyon hatékony kontaktus-kutatás és a fertőzöttek gyors elkülönítése folyik. Bár Dél-Korea sem lefutott meccs még, ez egy szóba jövő megoldás lehet, és reménykedhetünk, hogy működik anélkül, hogy a társadalom és a gazdaság életét alapvetően felborító, drákói intézkedésekre volna szükség: a kontaktusok számának csökkentésére. Így is ki kell várni az időt a védőoltásig, vagy a kellően sok felgyógyult összegyűléséig, de legalább így sokkal inkább kibírható ez az idő, emberileg és gazdaságra nézve is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Azok mellett alszom most az aluljáróban, akiknek korábban szakácsként hordtam az ételt”

Megnéztük, hogyan gondoskodnak a hajléktalanokról a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szociális munkásai a tél egyik leghidegebb napján.
Láng Dávid; fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

„November óta vagyok hajléktalan. Azért ide jöttem, mert itt már ismertem a srácokat: korábban szakácsként többször is én hordtam nekik az ételt. Ha valaki akár csak pár hónapja azt mondja nekem, hogy én is erre a sorsra fogok jutni, nem hittem volna el neki.”

Így kezdi történetét az 52 éves Róbert, akivel a Kálvin téri aluljáróban találkoztunk. Az arcát nem szeretné, ha lefotóznánk, de kérdéseinkre szívesen válaszol. Érthetően, összefüggő mondatokban beszél, érződik rajta, hogy tanult ember. Ha más környezetben látnánk, soha nem gondolnánk arra, hogy fedél nélkül kénytelen élni.

„Normális életem volt, de elváltam és ezzel mindent elveszítettem: a fedelet, a munkámat, mindent. Miután kikerültem az utcára, négy napig még bejártam dolgozni étlen-szomjan, de a negyedik napon annyira rosszul lettem, hogy elájultam. A kórházban tértem magamhoz, össze volt varrva a fejem. Utána megmondtam az igazat, és hogy ilyen állapotban munkaképtelen vagyok”

– meséli. Elmondása szerint azóta több mint 40 kilót fogyott, gondok vannak a tüdejével, valószínűleg soha többé nem fog tudni a szakmájában dolgozni.

„Egyik reggel kihűlt és meghalt egy barátunk nem messze innen. Ekkor úgy döntöttünk, nem akarunk ilyen sorsra jutni, úgyhogy bementünk az egyik szállóra. Két napon belül ruha- és fejtetűt is kaptunk. Azóta kétszer cseréltem le minden ruhámat – szerencsére van olyan nappali melegedő, ahol adományból lehet újat kérni –, a patikából speciális sampont is szereztünk, de időnként még mindig úgy érzem, mintha mászna rajtam valami.”

A fentiek fényében nem csoda, hogy még ilyen hidegben is inkább az utcát választják, pedig veszély itt is bőven leselkedik rájuk.

hirdetés
„Valaki mindig ébren van közülünk, nehogy megrugdossanak, leköpjenek vagy levizeljenek. Sajnos mindegyikre volt már példa: akinek otthon problémái vannak és meglát itt, gyakran meg is örül, hogy végre egy elesett ember, akin levezetheti a feszültséget.”

Róbert a kilátástalanságban is bizakodni próbál: bár szakács a tüdőproblémái miatt már szinte biztosan nem lehet belőle – mivel nem bírja a forró gőzt –, reméli, hogy valahol el tud majd helyezkedni. Gyárban, vagy akár közmunkásként is szívesen dolgozna, a lényeg, hogy legyen pénze albérletre.

„Van a közelben egy internetkávézó, ahol nagyon kedvesen meg szokták engedni, hogy bemenjünk álláshirdetéseket nézni. Mondtuk, hogy nem szeretnénk kellemetlenkedni, de azt felelték, nincs semmi gond. Szóval próbálkozom – hiszen a remény hal meg utoljára.”

Összefognak a segélyszervezetek

A fedél nélkül élőket segítő utcai szolgálatot a Menhely Alapítvány koordinálása mellett több szervezet (például a Vöröskereszt, a Máltai és a Baptista Szeretetszolgálat, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) látja el összehangoltan, felosztva egymás között a hét napjait és a budai/pesti oldalt.

Mi a MET két munkatársát, Zsoltot és Orsit kísértük el. Az Iványi Gábor által vezetett szervezet hétfőnként van ügyeletben a pesti oldalon. Délután 4-kor indulunk a Dankó utcából, a hőmérséklet fagypont körül lehet, estére azonban már -7 fokot mutat az előrejelzés.

A krízisautó ilyenkor bármelyik pesti kerületből kaphat bejelentést – akár járókelőktől, akár autósoktól, vagy a hatóságtól –, hogy láttak valakit az utcán feküdni. Emellett az V. kerülettel is szerződésben állnak, ennek keretében egy hatórás sávban járják a belvárosi utcákat minden hétköznap.

„Mindenkihez odamegyünk, aki a területünkön tartózkodik, akár ismerjük már, akár nem. Megkérdezzük, szükségük van-e bármire, nem szeretnének-e bemenni szállóra”

– mondja Zsolt.

Vörös kód idején csak a legszabadelvűbb hajléktalanok maradnak kint az utcán – leginkább az aluljárókban –, őket gyakorlatilag lehetetlen rávenni arra, hogy elmozduljanak. Legtöbben a Róbert által is említett tetvekre, poloskákra hivatkoznak, illetve a sok lopásra és verekedésre, de olyanok is vannak, akik egyszerűen nem szeretnék feladni a szabadságukat és alkalmazkodni a benti szigorú szabályokhoz.

Ennek ellenére a választási lehetőséget mindig felkínálják nekik, és néha akad is kivétel: néhány napja az Astorián találkoztak egy addig soha nem látott hajléktalannal, feltették neki a szokásos kérdést, az illető pedig végül velük tartott és azóta is a szálló lakója.

Szabad férőhely mindig van, különösen, hogy a vörös kód a kapacitások megnövelésével is jár: ilyenkor az ágyak mellett matracokat is tesznek a földre, hiszen a hidegben fagyoskodásnál még az is jobb.

A Menhely Alapítvány által üzemeltetett diszpécserszolgálat átfogó adatbázissal rendelkezik az utcai gondozó szolgálatokról, az éjjeli menedékhelyek aktuális telítettségéről és az éppen beosztott kollégákról. Náluk fut össze minden.

Lista a vörös kód idején elérhető befogadóhelyekről

Most is tőlük kapunk bejelentést: a Rákóczi út egyik mellékutcájának sarkán, egy kihasználatlan üzlethelyiség oldalsó beugrójában láttak egy takarókba burkolózott férfit rengeteg csomaggal.

Zsolt és Orsi odalépnek hozzá, mi valamivel távolabbról figyelünk, mivel újságírókkal nem akar szóba állni.

Mint kiderül, Józsefnek hívják, 68 éves, van valamennyi nyugdíja, és egy 55 éves barátjával együtt húzza meg magát itt, aki most épp máshol tartózkodik. Ismeri a Fűtött Utcát (ez a MET Dankó utcai szállójának neve), járt is már ott, de nincs jó véleménnyel róla. Csak olyan helyet lenne hajlandó elfogadni, ahol egy szobában mindössze ketten vannak.

„Ilyen elképzeléssel a BMSZKI Dózsa György úti átmeneti szállójára tudna bemenni, ez havonta nagyjából 10 ezer forintba kerül, de cserébe életvitelszerű bent tartózkodást tesz lehetővé, és tényleg vannak kétszemélyes szobák is. Innen dolgozni is sokkal könnyebben el lehet járni, mint egy éjjeli menedékhelyről, ahová este 6 előtt nem engednek be, reggel fél 7-kor pedig már takarítják”

– fejti ki Zsolt, majd a Menhely-diszpécsernek is jelentést tesz telefonon arról, mit tapasztaltak. A fentieket Józsefnek is elmondta, innentől már rajta múlik, él-e a lehetőséggel.

„Egy idő után megkeményedik az ember szíve”

Új bejelentés egyelőre nincs, így mialatt az ellenőrző kört folytatva a Deák tér felé vesszük az irányt, arról kérdezzük Zsoltot, hogyan éli meg azt, hogy napi szinten testközelből találkozik mélyre csúszott, végtelenül kilátástalan sorsokkal.

Mint mondja, ehhez hozzá lehet, sőt hozzá is kell edződni. Ő mára már teljesen el tudja választani a munkát a magánélettől: néhány éve egy vidéki kisvárosba költözött, onnan jár be a 24 órás műszakokra, így a szabadnapjain a környezetváltozás is segít neki a regenerálódásban, hogy aztán újult erővel folytathassa. Persze nem volt ez mindig így.

„Amikor bő 20 évvel ezelőtt elkezdtem ezt a munkát – akkor még Miskolcon –, olyan reményeim voltak, hogy tényleg lehetséges úgy segíteni ezeken az embereken, hogy egyszer majd hozzám hasonlóan rendes egzisztenciájuk, lakhatásuk, társas kapcsolataik legyenek. Régebben egy-egy megrázóbb történeten sokszor napokig sírtam, mert egyszerűen nem értettem, hogyan lehetséges, hogy embereknek így kell élniük. De ahogy telnek az évek és az ember egyre jobban rálát az ellátórendszer hiányosságaira, hozzászokik az adott intézmény napi rutinjához, ezzel párhuzamosan pedig megkeményedik a szíve és megtanul reális célokat kitűzni.

Nem azért, mert már nem érintik meg a sorsok, hanem rájön arra, hogy igazából segíteni úgy tud, ha nem azonosul ezekkel a sorsokkal. Ha mind vinném őket a lelkemben teherként, sajnálkozva tekintve rájuk, az adott személynek attól semmivel nem lenne könnyebb. A feladatom sokkal inkább az, hogy irányt mutassak: lehetőségeket arra, hogyan tudná máshogy csinálni és hogy járulhatok ehhez én hozzá.

Aki tartósan belefolyik egy intézmény napi rutinjába, egy idő után már az apró dolgokban is meg tudja találni a sikerélményt. Lehet, hogy valaki, akinek korábban biztos megélhetése, családja és lakása volt, már soha nem fog kikerülni a Fűtött Utcáról, de nekünk ezt sem szabad személyes kudarcként megélni. Ha neki ez a végső menedéke, akkor az a feladatunk, hogy támogassuk a hátralévő éveiben, akár csak néhány jó szóval, vagy beszélgetéssel.”

Zsolt szerint irreális elvárás, hogy egy hajléktalant úgy integráljanak vissza a társadalomba, hogy adnak neki egy albérletet és azt hiszik, hogy ettől majd egy csapásra minden problémája megoldódik. Mégis vannak olyan szervezetek – itt hangsúlyozottan nem a mostani munkahelyére céloz –, akik ezt a stratégiát alkalmazzák.

Mint mondja, elméletben nagyon szép, hogy szerzünk néhány úgynevezett kiléptető lakást, majd odaadjuk olyanoknak, akik addig az utcán vagy szállón éltek. De nekik ettől még ugyanúgy nem lesz családjuk, valódi társas kapcsolataik, és jó eséllyel a lakóközösségbe is nagyon nehezen tudnak beilleszkedni, hiszen alighanem ítélkezve fogadják az érkezésüket.

A gyakorlatban ez például úgy néz ki, hogy kivesz az intézmény egy tízemeletes panelházban egy háromszobás lakást, és oda elhelyez szobánként 2-2 embert. Nem nehéz elképzelni, mennyire lesz gördülékeny a mindennapi életük. A munkahelyen hasonlóan sok nehézség vár rájuk – ha egyáltalán sikerül elhelyezkedniük –, különösen, ha alkoholfüggőségük is van.

„Először le kellene hozni őket az italról, majd megtanítani a helyes gazdálkodásra – beosztani a pénzt, rezsit fizetni –, és olyan alapvetőnek tűnő dolgokra is, mint a rendszeres munkába járás. Ne az legyen, hogy ha van kedve, bejár, de ha épp nincs, egyszerűen otthon marad, hiszen ezt nyilván sehol nem tolerálják.”

Ezeknek a problémáknak a megoldása ugyan messze túlmutat Zsolt személyes lehetőségein, ő ettől függetlenül ugyanolyan elhivatottan folytatja a napi rutinját. Ha mással nem, érdeklődéssel, beszélgetéssel, jó szóval.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Anyját, apját elvesztette egy hat éves kislány koronavírusban

A gyerek egyetlen nap alatt lett árva. A vele maradt rokonokban sok a kérdés, és több segítséget várnának az államtól. Szerintük egy év után sem világos, kinek, mit kell tennie ilyenkor.
Belicza Bea, Címlapkép:Pixabay - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

Múlt szombaton 70-en haltak meg koronavírusban. Ebből két ember Kovács Szilárd rokona volt. Egy 45 éves férfi és az ő 36 éves felesége. Egy hat éves kislány maradt árván utánuk.

Szilárd egy másik tragédia kapcsán szerepelt már a médiában. Az ő húgát ölte meg a darnózseli hentes férj évekkel ezelőtt. Ősszel volt a jogerős ítélet.

A férj Szilárd unokatestvére volt. A mérhetetlen fájdalmakról nem akar beszélni, azt szeretné megosztani, milyen problémákkal szembesültek.

„Egy évvel a vírus megjelenése után sincsenek kidolgozott protokollok, megoldások, hogy egy ilyen esetben kinek mit és hogyan kell, lehet megtennie”

– írta a Facebookon.

Szilárd unokatestvérét február elsején tesztelték és másnap tudta meg, hogy koronavírusos. Amikor még nem tudta, hogy beteg, meglátogatta a szüleit, így ők is megfertőzödtek és karanténba kerültek.

Szilárd unokatestvére egy hét múlva légzési nehézséggel kórházba került, majd négy nappal később követte őt a felesége is. Szombat hajnalban pedig az édesapja is bekerült a kórházba.

Szilárd a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy az unokatestvére a felesége számát adta meg közeli hozzátartozóként. Amikor meghalt, a kórház nem tudott már az asszonnyal sem beszélni, így a nő szüleit hívták fel. Tehát a férj anyósáék hamarabb tudtak a haláláról, mint az édesanyja.

hirdetés

Szilárd szerint itt kezdődött a probléma.

Ki és hogyan mondja meg az édesanyának a tragikus hírt? Egyedül van otthon karanténban, ha telefonon meghallja, elájulhat, összetörheti magát.

„Jó lenne, ha valaki személyesen elmondhatná, aki támogatná, de ki és hogyan mehet be, mert kapun keresztül „beordítani” mégse a legideálisabb?”

Szilárdék felhívták a háziorvost, hátha van ötlete. Ő azt mondta, hogy nekik nincs védőruhájuk, amiben be lehetne menni. Azt javasolta, kérdezzék meg a mentőknél. Amíg azon gondolkodtak, megkérhetnek-e egy mentőst, hogy menjen be elmondani a hírt, vagy beöltözhet-e más és bemehet-e az idős asszonyhoz, addig

jött az újabb lesújtó hír: meghalt a feleség is.

Ekkor már késő is volt, 8 órától a kijárási tilalom is lehetetlenné tette, hogy elinduljanak.

A feleség szülei másnap már nem bírták magukban tartani a fájdalmat, felhívták a férj édesanyját, és elmondták, hogy a fia és a menye is meghaltak.

„Amikor megtudtam, hogy már tudja a hírt, lóhalálában vittem édesanyámat, a másik unokatestvérem pedig a harmadik testvért, hogy kapun keresztül valahogy próbáljanak segíteni.”

Szilárd szerint egy családban két áldozat nem gyakori, de egyedül élő vagy karanténban lévő embernek biztosan kellett már halálhírt közölni.

„Úgy látom, erre egy éve nincs kitalálva semmi. Lehetne védőruhát rendszeresíteni a háziorvosnál például, egy kis odafigyeléssel lehetne rendszer, kinek és hogyan kell a hírt közölnie egyedül lévő emberrel, akinek utána egyedül kell mindezt feldolgoznia.”

Újabb probléma, hogy fiukat és menyüket elvesztő idős házaspárnak nincs bankszámlája, postán kapják a nyugdíjat. Csakhogy egyikük kórházban van, többiek karanténban.

A karanténban vagy kórházban lévők nem tudják felvenni a pénzt, így előbb vagy utóbb visszaküldik a nyugdíjfolyósítónak. Szilárd szerint erre is lennie kellene már járvány alatti szabálynak, mert karanténban valahogy még lehet megbízást íratni, de egy hirtelen kórházba kerülttel már nem.

„A legtöbb ember nem különféle, minden esetre érvényes meghatalmazásokkal teli fiókkal éli az életét.”

Szilárd rokonai tragédiája miatt most először nézte meg a koronavírusban elhunytakról készített kormányzati listát. A 45 éves unokatestvére és 36 éves felesége mellett is feltüntettek alapbetegséget. Magas vérnyomást és a túlsúlyt.

„Olyan érzés fogott el, hogy ez a lista azért ilyen és azért így van kitalálva, hogy az esetleges felelősséget le tudja tolni magáról a rendszer, mert ugye Covid és különben is betegek voltak."

- mondja. „Ugyanezen az oldalon szorongás az alapbetegsége az egyik halottnak, de ilyen alapon szinte mindenkinek van valamilyen alapbetegsége. Dátum egyáltalán nincs, így a tényleges beazonosítás még a közeli rokonoknak sem könnyű. Mire jó ez?"

A hat éves gyerek a nagyszülőknél van. Gyűjtés indult neki, sokan segítenek.

„Vasárnap még a gyerekkel kapcsolatban is tanácstalanok voltunk, de úgy tűnik, hogy „az árván maradt gyerek problémára” a rendszernek vannak már válaszai, többféle szakember próbálta kitalálni, hogyan közöljék a kislánnyal, hogy szülei meghaltak.”

Szilárd szerint egy év alatt emberközpontúbb szabályok születhettek volna, hogy egyszerűbb legyen egy ilyen veszteség feldolgozása. 14 ezer ember hozzátartozói szenvedhetnek hasonló problémáktól.

„Bele kell ordítanom az éterbe, amit a családom és én megtapasztaltam. Hátha eljut ez olyan helyre, ahol az ilyen problémák megoldásához legalább van szándék és erőforrás, talán kormányzati akarat is” – írta a Facebookra Szilárd.

Gyűjtést indít az árván maradt 6 éves kislány javára a Baptista Szeretetszolgálat

Cikkünk megjelenése után kaptuk a közleményt, hogy a baptista közösség felkarolja és támogatni szeretné őt a helyzete rendeződéséig. A Szeretetszolgálatot a család és a barátok keresték meg azzal a kéréssel, hogy nyújtson szervezeti hátteret az adományok fogadásához.

"Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa Ön is az árván maradt kislányt!" – írják.

Aki megteheti, az alábbi számlaszámokra utalhat:

UniCredit - 10918001-55555555-55555555

OTP Bank - 11736082-20054403-00000000

Közlemény: Borostyán


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Krónikus betegek listáján vannak egészséges fiatalok – „Kivel szúrok ki, ha azt mondom, adják másnak?”

Elvileg még sürgősségi oltások vannak. Az kap, akinek nagyobb szüksége van védelemre a koronavírus ellen. Több emberről tudunk, akik – feltehetően véletlenül - felkerültek a listára.
Belicza Bea Címkép (illusztráció): MTI/Komka Péter - szmo.hu
2021. február 16.

hirdetés

A 23 éves Beáta január közepén regisztrált az oltásra, hogy idővel, amikor sok vakcina lesz, ő is megkapja a magáét. Oltást ugyan még nem kapott, de a listára már felkerült, mégpedig a krónikus betegek listájára. Erről egy levélből értesült. Azonnal írt a háziorvosának, hogy milyen problémával került ő ebbe a kategóriába. Ma fel is hívta őt a doktor.

„Elmondta, hogy

nála egyetlen feljegyzett probléma látható, a gerincferdülés, de ezt nem gondolja krónikus betegségnek.

Azt mondta, az AstraZeneca lista alján vagyok és azonnal értesít, amint kap vakcinát és én jövök a sorban. A lista összetételéhez viszont semmi köze.” – mondta el Beáta. A lányt nagyon bosszantja ez a hiba, mivel a közeli ismerősei között is többen nem kapták meg az oltást, akiknek nagyobb szüksége lenne rá. Aggódik azok miatt, akiknek odaígérték korukból, betegségükből adódóan.

„Ők most várnak, teljes tudatlanságban, bosszúságban, és igyekeznek nem belecsavarodni a helyzetbe.

Mi van, ha azt mondom, ezt most adják másnak? Legközelebb már nem szólnak? Eljátszom az esélyem? Kivel szúrok ki?
Vélhetően azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik az oltópontokon/háziorvosi rendelőkben végzik a dolgukat a leküldött lista alapján.

Biztosan vannak olyanok, akik rezzenéstelen arccal veszik tudomásul, hogy végre nem velük szúrnak ki, és végre valami hiba az ő malmukra hajtja a vizet. Engem viszont rohadtul zavar.”

hirdetés
A 31 éves Juli a háziorvosától kapott levélből tudta meg, hogy a krónikus betegek listáján van.

„Kedves Páciensek!

Megkaptam az oltási névsort, Önök az Astra Zeneca oltásra vannak beosztva.

Egyelőre sem oltóanyagot, sem pontos időpontot nem küldtek. Valószínűsíthető, hogy egy-két héten belül sorra kerülnek.

Kérem aki nem szeretné ezzel oltatni magát mindenképp jelezzen vissza.”

Juli rémülten rohant az orvoshoz, hogy ő miért van ezen a listán?

“A háziorvos csak mosolygott és vállat vont.”

A fiatal nő megnyugodhatott, hogy nem lett hirtelen krónikus betegsége, valószínűleg csak egy hiba, de őt is aggasztja, hogy miért nem azok kapják előbb az oltást, akiknek szükségük van rá.

Egy szolnoki háziorvos már a múlt héten jelezte, hogy az ő krónikus betegek listáján is van egészséges fiatal.

Azt mondja, nála és a kolléganőinél sok olyan beteg is van, aki nem tartozik  rendelőjükhöz.

„Én nem szeretném őket oltani, nem tudok róluk semmit. Lehet, hogy ők sem akarnak engem. Ráadásul mondjuk a város másik felén lakik, nem hiszem, hogy ennyit akar sétálni, én pedig nem oltok háznál.”

Neki az orosz vakcinával nem volt gondja, szerinte ez a legjobb:

„A 92%- os hatékonyság nagyon jó és biztonságos hagyományos technikával készült. Ezért gondolom, hogy akik kaphatják, azoknak ez jó."

Egy dunántúli háziorvosnak már voltak gondjai az orosz oltóanyaggal. A kétharmaduk elutasította a Szputnyikot, a többiek meg a távolság miatt nem akarták.

„30 hívásból 6 volt hajlandó elmenni az orosz vakcináért a 40 km-re lévő oltópontra.”

Mindeközben sok idős ember hiába várja az oltását, de nincsenek rajta a listán, pedig időben feladták a regisztrációjukat levélben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A halál piacán vagyunk” - bármire hajlandóak az emberek egy oxigénpalackért Mexikóban

A kórházak már nem tudják ellátni a fertőzötteket, az otthon fekvő súlyos betegek élete pedig azon múlik, hozzájutnak-e az oxigénhez. Már a bűnbandák is beszálltak.
Címlapkép: EneasMx, Wikipedia - szmo.hu
2021. február 16.

hirdetés

Mexikóra olyan erővel sújtott le a koronavírus-járvány második hulláma, hogy országos szinten hiánycikké vált az oxigénpalack. Virágozni kezdett a feketepiac, miközben az árak az egekbe szöktek.

Közép-Amerika legnagyobb országában már közel 170 ezer áldozata van a koronavírusnak, ezzel a harmadik helyen állnak a világon. Januárban, egyetlen hónap alatt több, mint 30 ezren haltak meg.

A megbetegedések száma hamarosan eléri a 2 milliót, elkapta a fertőzést maga az államfő, Andrés Manuel Lopez Obrador is.

A kórházak annyira túlzsúfoltak, hogy Mexikóvárosban 10-ből 8 kórház már a sürgősségi osztályra beérkezú betegeket is kénytelen elutasítani.

A fővárosban decemberben kezdett drámaian romlani a helyzet, miután a hatóságok a riasztó adatok ellenére sem voltak hajlandók bezárni a nem létfontosságú üzleteket és szolgáltatásokat. Aztán bevezettek ugyan bizonyos szigorításokat, de jöttek a karácsonyi ünnepek és a lakosság fittyet hányt az otthon maradásra kérő felszólításoknak.

Ma pedig már szó szerint élet-halál kérdés, hogy az otthon fekvő súlyos fertőzöttek a nap 24 órájában tisztított oxigénhez jussanak.

A hozzátartozók emiatt mindent megtesznek, hogy oxigénpalackot szerezzenek. Az árak azonban az egekbe szöktek: a Mexikóban kapható legkisebb oxigénpalack többm mint 800 dollárba kerül. Tízszer annyiba, mint például az Egyesült Államokban. Feltöltése 10 dollárból kijön, de legfeljebb hat órára elegendő.

hirdetés

A New York Times riportere megszólaltatott egy mexikóvárosi férfit, aki oxigénpalackokkal üzletel. Juan Carlos Hernandez maga is átesett a koronavíruson, és közben elvesztette munkáját egy autókölcsönző cégnél. Ezután döntött úgy, hogy új munka után néz, „üzlete” a gépkocsija lett.

„A halál piacán vagyunk. Ha nincs pénzed, elveszthetsz valakit a családodból”

– mondja Hernández. Azt meséli, voltak, akik pénz híján más értéküket ajánlották fel, esetleg éppen a saját autójukat. Rengetegen verik magukat súlyos adósságokba, mégsem tudják megmenteni szeretteiket.

Még ennél is riasztóbb, hogy a mexikói alvilág is megszimatolta ezt az üzletet, és kiterjesztették rá gátlástalan módszereiket.

A helyi média beszámolói szerint bűnbandák rabolnak el oxigénpalackokkal teli teherautókat, vagy pedig fegyverrel kényszerítik a kórházak személyzetét az életmentő eszközök átadására.

Megjelentek az internetes csalók is, akik eladói engedély nélkül árusítanak drága pénzért használhatatlan palackokat, vagy pedig előleget vesznek fel egy közösségi oldalon keresztül, majd eltűnnek.

A mexikói Szövetségi Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője szerint a házi használatú oxigénpalackok iránti kereslet január első három hetében 700%-kal nőtt.

Az oxigénpalackok újratöltésére váró sorok immár mindennapos látványnak számítanak Mexikóváros egyes kerületeiben. Amikor megérkezik valaki a palackokkal, hihetetlen tolongás kezdődik, az emberek próbálják egymást túlharsogni.

A kormány már a nemzeti gárdát is kivezényelte az oxigént szállító kamionok védelmére. Mexikóvárosban több ingyenes töltőállomást nyitottak. Csakhogy az országban nem folyik oxigénpalack-gyártás és jelenleg az Egyesült Államoktól sem tudnak importálni. Így aztán a rászorulók az olyan, házról-házra járó árusokban reménykednek, mint Hernández.

Ő lelkifurdalást érez, mert se képzettsége, se engedélye nincs, de mégis csinálja, mert „életeket ment”. Miután azonban a forgalmazók olyan magasra emelték az árakat, amelyeket az addigi vevői már nem tudtak volna megfizetni, Hernández átállt a drágább oxigén-koncentrátorokra és egy tehetősebb vevőkörre.

Ha jó hete van, kétszer annyit keres, mint korábban az autókölcsönzőnél. És bár úgy érzi, embertelen dolog hasznot húzni más bajából, azt mondja, csinálja, mert nincs más választása, neki is ennie kell.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: