hirdetés
szel-2.jpg

Szélvihar miatt éjszakára sárga, hétfőre már több megyében narancs figyelmeztetést adtak ki

Lesz, ahol a 95 km/h-t is meghaladó széllökésekre kell számítani.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 10.


hirdetés

Hétfőre virradó éjjel heves szélrohamok jöhetnek, a középső megyékben narancssárga figyelmeztetés érvényes. A vasárnap esti óráktól ismét erőre kap a szél, mely az éjszaka folyamán egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és tovább erősödik. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben (elsősorban a magasabb csúcsokon), a főváros térségében, a középső tájakon és északnyugaton is kialakulhat szélvihar,

a legerősebb széllökések akár a 80-90 km/h-s értéket is meghaladhatják.

Ez a szélvihar még a hétfő délelőtti órákban is kitart, majd délután már veszít valamelyest erejéből, viszont élénk, erős lökésekre még ekkor is számítani kell. Ugyanakkor ezzel az északnyugati széllel hűvösebb légtömegek érkeznek térségünkbe - írta az Időkép.

A met.hu tájékoztatása szerint vasárnap néhol 95 km/h körüli széllökések is valószínűek. A magasabban fekvő helyeken ennél akár jóval erősebb szél is fújhat.

A viharos szél miatt sárga figyelmeztetést adtak ki vasárnap éjfélig Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád megyére.

A legerősebb szél késő estétől hajnalig valószínű, ezt követően fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.

Hétfőn napközben inkább már csak néhol (főként Észak-Dunántúlon) lehet 60-65 km/h körüli széllökés. A front előtt vagy a fronton egy-egy zivatar is létrejöhet. Hétfőn délután az ország északnyugati felén a záporokhoz (jégdara záporokhoz) viharos (60-75 km/h) szél, néhol zivatar társulhat.

Hétfőn szinte az egész országban figyelmeztetés van érvényben, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben narancs, a többiben - Vas, Zala és Baranya kivételével - sárga.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
bankrablas-fenyes-nappal.jpg

Bankrablás volt fényes nappal Üllőn – szürke szatyorral menekült a fekete ruhás férfi

Fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a bank dolgozóit. Mutatjuk a kamerafotókat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 18.



Kirabolt egy férfi egy bankot 2019. június 18-án, kedden, 9 óra után Üllőn.

A hírt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tett közzé a honlapján.

A közleményben azt írták,

a férfi a bankban fegyverrel vagy annak utánzatával kényszerítette az egyik dolgozót, hogy készpénzt adjon neki. Lövést nem adott le, a pénzzel gyalogosan menekült el a helyszínről.

A kamerafelvételek alapján a rabló

egy 170 centiméter magas fiatal férfi, aki fekete ruhát és napszemüveget viselt, kezében egy szürke szatyor volt.

A rendőrség az elkövető azonosítását és felkutatását megkezdte, az elsődleges intézkedések az esettel összefüggésben folyamatban vannak.

Lapozz a képekért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
pusztaszabolcs.jpg

Százkilós betontömb esett egy 12 éves fiú fejére, egész éjjel küzdöttek az életéért

A gyerek Pusztaszabolcson játszott barátaival egy romos háznál, amikor a baleset történt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Életveszélyesen megsérült egy 12 éves gyerek a Fejér megyei Pusztaszabolcson, miután játék közben a fejére esett egy 100 kilós betontömb.

A Bors értesülése szerint a kisfiú hétfőn egy lakatlan ház romjainál játszott barátaival. Az építményben évekkel ezelőtt gázrobbanás történt, ezért életveszélyessé vált. A tulajdonos ugyan valamennyire elbontotta a romokat, de a maradványoknál gyakran játszanak a helyi gyerekek.

A 12 éves fiú éppen az egyik betonfaldarabról akart átugrani a másikra, amikor megcsúszott és a földre esett, a 100 kilós tömb pedig rázuhant a fejére.

A barátai azonnal segítségért indultak, ennek köszönhetően az gyorsan meg is érkezett. A Deltahírek úgy tudja, egy testnevelő tanár emelte le a hatalmas betondarabot a megsérült gyerekről.

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, ahol a mentősök hosszú ideig küzdöttek a fiú életéért. Többször is újra kellett éleszteni, míg stabilizálhatták annyira az állapotát, hogy kórházba szállíthassák. A Bors információi szerint egész éjjel próbálták megmenteni a kisfiú életét az orvosok a műtőben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
merkel3.jpg

Merkel rosszul lett a tűző napon egy ceremónián – videóra vették, ahogy láthatóan remeg

Az új ukrán elnököt fogadta éppen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 18.



A német kancellár Ukrajna nemrég beiktatott elnökét, Volodimir Zelenszkijt fogadta Berlinben az óriási hőségben, amikor rosszul lett – számolt be róla az AP hírügynökség

Az eseményről közzétett videón jól látszik, ahogy egész testében reszket, miközben egy katonai zenekar a két ország himnuszát játssza.

Merkel a hírek szerint kiszáradt, de már jobban érzi magát. Nem sokkal később kiállt az újságírók elé, és azt mondta: megivott három pohár vizet, ez sokat javított az állapotán.

Az AP hozzáteszi: hivatalosan nem lehet tudni, hogy a kancellárnak bármilyen egészségügyi problémája lenne, de a német törvények egyébként is szigorúan kezelik az efféle adatokat.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
10.jpg

Horrorgyilkosság Dánszentmiklóson: megkínozták, felakasztották, majd elégették ismerősüket

Egy testvérpár követhette el a gyilkosságot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Brutális gyilkosság történt Dánszentmiklóson: egy középkorú férfit a hétvégén agyonvertek, felakasztottak, majd a holttestét egy szőnyegbe csavarták és felgyújtották. A Pest Megyei Főügyészség indítványozta két férfi letartóztatását, akik közül az egyik halálra verte az áldozatot (ismerősüket), míg a másik segített a holttest eltüntetésében.

A gyanúsítottak testvérek, egyikük egy házban lakott a megölt férfival.

Alkalmi munkából éltek, naponta nagyobb mennyiségben fogyasztottak alkoholt. Nem volt köztük soha nagyobb nézeteltérés, de június 15-én mégis összeszólalkoztak, erről pedig a gyanúsított beszámolt a testvérének.

A testvér erre dühös lett, szidta és ököllel ütlegelte az áldozatot, aki így már a házban védekezésre képtelen állapotba került. Az egyik testvér kivonszolta őt az udvarra, ahol egy fához kötözte és folytatta a verést. A testvére mindezt tétlenül végignézte, majd az összevert lakótársat a sorsára hagyták.

Egy idő elteltével visszatértek a házhoz, ahol látták, hogy semmilyen életjelet nem mutat. Ekkor levágták a fáról, majd a holttestre éghető anyagot tettek és meggyújtották.

A szomszédok vették észre a tüzet. Átmentek a házhoz, ahol felfedezték az összeégett tetemet és értesítették a rendőrséget.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x