hirdetés
szegedi-nagy-arviz-nyito-001c-1000x521.jpg

'Szegedet lesujtva fölemeltem': a szegedi nagyárvíz festményei a Fekete házban

Miként segítette az újjáépítést Liszt Ferenc? Ez is kiderül a kiállításon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 12.


hirdetés

A szegedi nagyárvíz festményeiből nyílik kiállítás a Fekete házban. A város történetének egyik legnagyobb tragédiáját bemutató a „Szegedet lesujtva fölemeltem” című tárlaton kiderül például, hogyan kapott Ferenc József osztrák tábornoki köpeny helyett huszármentét, és hogy miként segítette az újjáépítést Liszt Ferenc.

1879. március 12-én, azaz 140 évvel ezelőtt pusztította el a Tisza Szeged városának jelentős részét: az óriási sorscsapás évfordulója kapcsán nyílik most festménykiállítás a Fekete házban azokból az alkotásokból, melyek a katasztrófa rombolását szemléltetik.

Az árvíz után húsz évvel, 1894-ben döntött úgy Szeged városa, hogy az árvíz csapását egy nagyméretű festménnyel kell megörökíteni az utókor számára. Először Benczúr Gyulát akarták felkérni a feladatra, ő azonban sok megrendelése miatt nem tudta elfogadni a felkérést. Ezért egy pályázat segítségével végül Vágó Pált bízták meg, hogy fesse meg az óriási méretű (közel hét méter széles és 3,5 méter magas) alkotást.

A munka lassan haladt és sokáig elhúzódott: Vágó a képet többször átfestette, majd három évi munka után 1902-ben helyezték el a szegedi múzeumban. A festő és a festmény közös története azonban ekkor nem ért véget: 1903-ban újabb módosítást kellett a képen végrehajtani. Vágó Pál ugyanis osztrák tábornoki köpenyben festette meg Ferenc Józsefet, melyet nehezményezett Szeged népe, ezért az osztrák egyenruhát magyar huszárezredesi mentére kellett átfestenie.

Az óriási méretek miatt a festmény a Móra Ferenc Múzeumból nem mozgatható, ezért a Fekete ház kiállításán az alkotás olajnyomatát láthatják az érdeklődők. Emellett bemutatják az árvízi festménypályázatra beérkezett többi pályaművet is, megismerkedhetünk az árvíz történéseivel Mikszáth Kálmán szemén keresztül, illetve kiderül az is, milyen szerepe volt Liszt Ferencnek Szeged újjáépítésében.

hirdetés

A „Szegedet lesujtva fölemeltem” című festménykiállítást március 12-én nyílik meg a Fekete házban. A tárlat augusztus 31-ig látogatható minden nap 10-18 óra között.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rudificko2-1.jpg

A legjobb fagylaltlelőhelyek – 3 tipp, hogy hol fagyizz Szegeden

A Sunseaty bloggerei ismét nyakukba vették a várost, hogy egy újabb ajánlót készíthessenek nektek. Most a három kedvencüket ismerhetitek meg.
Gergő írása a SunsEaty blogon - szmo.hu
2020. június 30.


hirdetés

G&B, azaz Gergő és Bandi. Két ember, akiket a közös szenvedélyük, a hamburger és a Forma-1 hozott össze. Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy a munkahelyi ebédszünetekben tett felfedező utak során szerzett kulináris élményeket igyekeztek a kollégákkal is megosztani. Aztán arra gondoltak, hogy szélesebb kört is érdekelhet, hogy hová érdemes betérni, ha valaki gyorsan szeretne enni valami igazán finomat... Elsősorban Szegeden, vagy bárhol máshol, ahova eljutnak. Az élményeiket pedig közreadják a SunsEaty blogon.

Ezúttal a legjobb fagylaltlelőhelyek nyomába eredtünk, és bár sikerült néhány nap alatt tönkretennünk mindazt a kőkemény munkát, amit az elmúlt hónapok edzéseibe fektettünk, mégis megérte, mert elképesztően finom fagyikat kóstoltunk.

Torta Művek - Derkovits fasor

Elsőként egy újszegedi cukrászdát ajánlunk, kiváló parkolási lehetőséggel, közel a Holt-Maros sétányhoz, ami szuper úti cél a szabadba vágyóknak. A Torta Műveknél tett látogatás mindig kellemes meglepetést tartogat számunkra, ugyanis az áthúzás, dresszírozás, dekorálás stb. a kiszolgáló pult mögött történik, így sorban állás közben megleshetjük a cukrászok munkáját, és gyönyörködhetünk a szebbnél szebb tortákban.

A látványcukrászdában tejmentes, cukormentes, vegán és "semmitől sem mentes" fagylaltok közül választhatunk. A gombócok 5 dkg-osak és 300 forintba kerülnek.

A pisztácia, illetve a cukor- és tejmentes fagylaltok 50 forinttal drágábbak, de a pisztáciára így sem tudtunk nemet mondani. Nem bántuk meg! Az egyik helyi specialitás a mentafagyi egy kevés csokival. Nos, egyáltalán nem rajongok az after eight jellegű desszertekért, de ennél a fagylaltnál elképesztően jó arányokat sikerült összehozni.

hirdetés

Az elvitelre szánt hűsítő finomságot tölcsérben és sétálókehelyben is kérhetjük. Mivel a gombócok a nagy melegben egy szempillantás alatt olvadásnak indulnak, nem érdemes sokáig várni velük. A gyors olvadástól senki ne ijedjen meg, ez éppen azt jelzi, hogy biztosan nem került pálmaolaj a fagylaltunkba.

Rudi & Fickó - Oroszlán utca

A két kópé border terrierről elnevezett Rudi és Fickó olyan széles portfólióval rendelkezik, hogy vétek lenne fagylaltozónak titulálni, mégis a város egyik legfinomabb fagyijára bukkantunk náluk. A történet úgy kezdődött, hogy a Cirmit megálmodó Nándi és Timi hazacsábították barátaikat Angliából, hogy közös vállalkozásba kezdjenek. Zoli és Mariann addigra már kitanulta a fagylaltkészítés minden csínját-bínját, és a Yorkshire Dales Ice Cream-mel komoly elismeréseket szerzett külföldön.

Receptjük egyszerű: "Magas minőségű alapanyagok, zéró állagjavító, zéró habosító, zéró mesterséges színezék. Minden olyan ízű, ahogy azt a természet adta nekünk."

A kínálatot a harmonikus, letisztult ízek jellemzik, amelyek természetesek, mégis intenzívek. A fagylalt tömör és selymes. A textúrákkal való játék jegyében minden gombócba belecsempészik magát az alapanyagot is, így a mangó fagylaltban igazi mangódarabokkal találkozhatunk, a pisztáciában pedig olykor egy-egy apró pisztáciaszem okoz kellemes meglepetést.

A pisztácia - ha nem fogyott ki - szinte kötelező választás, és a füge-dió kombinációt is feltétlenül érdemes kipróbálni. Érdekes, hogy míg én határozottan a diót éreztem jobban, addig Andi szerint inkább a füge dominált. Az ecuadori csoki a Lindt csokoládéra emlékeztetett bennünket és a csoki-meggy sorbet-t is nagyon izgalmasnak találtuk.

Az általunk kóstoltakon túl erdei gyümölcs, eper sorbet, citrom, vanília és stevia meggy is szerepel a kínálatban. Az árak 350 és 450 forint között mozognak, kivétel a pisztácia, ami 490 forintba kerül. Bár a 490 forintos gombócár drágának mondható, mégis az élmény miatt próbáljátok ki a pisztáciát is, garantált az addikció.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés

A szemét miatt kell bontani a vadonatúj tiszai kikötőt

A vízügy szerint egyszerű építési megoldással elkerülhető lett volna a veszélyes és tarthatatlan helyzet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 22.


hirdetés

Balesetveszélyessé vált az uszadéktól, ezért szét kellett bontani egy vadonatúj tiszai kikötőt Szegeden - adta hírül az RTL Klub Híradója.

A napok óta áradó Maros rengeteg szemetet hoz magával Romániából, és ennek egy része az új kikötőnél torlódott fel, amit 300 millió forintból építtetett a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont.

Annyi hulladék gyűlt össze, hogy a létesítmény már balesetveszélyessé vált. A vízügy szerint egy terelővel elkerülhető lett volna a balesetveszélyes helyzet.

Mint mondják, az anyagok nagy része a természetes kanyarokban gyülemlik fel, innen igyekeznek elhordani.

A szemét egyébként a Bertalan híd lábánál is fennakadt, ott már több tonna hulladék összegyűlt.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Klub riportja:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito-6.jpg

Meseszép, ahogy virágzik a mák és pipacs Szeged határában

Nem csoda, hogy sokan megállnak, sétálnak a festői környezetben. Sőt, még néhány ló is feltűnik a virágok között.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2020. május 24.


hirdetés

Erre a látványra sóhajt fel az ember: festői. Mert valóban, ezeken a törékeny virágokon átszüremlő napfény egészen különlegessé varázsolja a határt. Sokakat csábít andalgásra, fotózásra, a virágok közé heveredésre.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szeged_nyit.jpg

Hatalmas retró tévén, ingyen nézhetsz mozifilmet Szegeden

A város szélén lévő fűtőmű mellett, a fűben lehet mozizni a szabad ég alatt.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2020. június 29.


hirdetés

Egy óriás retró tévén lehet ezentúl filmet nézni Szegeden. A város szélén lévő Rókus 2-es számú fűtőmű oldalára felfestett hatalmas készüléken szabadtéri mozi lesz.

Bár a Belvárosi mozi is újra fogadja majd a vendégeket, ám egy új kulturális színfolttal gazdagodhatott a Napfény városa.

A Fűtőmű utcában található Szeged egyik legnagyobb fűtőműve, ide álmodták meg a retró tévét a Mondolo „street art” festői.

A szombaton este 9-kor kezdődő vetítések ingyenesek lesznek. A füves területen bárki leülhet, elheverhet egy pokrócon. Lehet vinni enni-innivalót is, de a biztonságos távolságtartást kérik a szervezők.

A filmek időtartama általában két óra, így este 11-ig befejeződnek a vetítések. Ha esne az eső, akkor vasárnap tartják meg a mozielőadást. Augusztus 22-ig minden hétvégén egy-egy újabb filmet tűznek műsorra - írja a szeged.hu.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!