hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Százezreket hatott meg az unoka videója arról, hogy örül a nagypapája, amikor találkoznak
Nincs annál szebb érzés egy idős embernek, amikor meglátogatja az unokája. Egy ilyen reakció most bejárta a netet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. december 18.


hirdetés

Így érezhet a skóciai Methilben élő 87 éves Robert is, aki kitörő örömmel és tárt karokkal fogadja Jennifert, valahányszor megérkezik hozzá. A diáklány 17 ilyen találkozást vágott össze alig több mint egy perces videóba, majd feltette a Twitterre. „Íme az én nagyapám, 87 éves ifjú, ő az én mindenem. Tiszta szívemből szeretem őt, és imádom felvenni a reakcióit. Remélem, mindenkinek tetszeni fog.”

Jennifernek nem kellett csalódnia, mert a kisfilm nagyon hamar kedvenc lett a közösségi oldalon, 444 ezer lájkkal, és 81 ezer megosztással – írta a Daily Mail .

Sokan meghatódtak ettől a szívet melengető videótól, és megosztották saját érzéseiket, emlékeiket. Egyikük azt idézte fel, amikor nagyapja megtudta, hogy az anyjától, hogy beteg, és nekiállt reggel hatkor levest főzni az unokájának. Egy másik éppen előző héten vesztette el 90 éves nagyapját, akit úgy szeretett, mintha második apja lenne. „Mit nem adnék azért, hogy még egyszer elmehessek hozzá” – sóhajtott fel egy harmadik. „A nagyszülők angyalok, becsüljük meg őket” – írta egy újabb kommentelő, mások az öregúr nagy-nagy öröme láttán ejtettek könnyet, és volt, aki megjegyezte, hogy milyen jól áll neki a kék pulóver.

Jennifer a sikeren felbuzdulva nyitott egy külön Instagram-oldalt nagyapjának, amelyen ugyan még csak poszt van, de máris kapott 450 lájkot.


KÖVESS MINKET:





Sorstársait keresi, és küzd a lehetetlennel a szegedi édesanya
A diagnózis szerint disszociatív (konverzió) zavar miatt ráng mindene. Sem dolgozni, sem magát, sem gyermekét nem tudja ellátni. Most sorstársakat, vagy gyógymódot keres.
Dobó Maitz Petra cikke - szmo.hu
2019. február 19.


hirdetés

Szabó Szilviát (43) kilenc éve ismerem. Akkoriban még hosszú haja volt és annyira vágyott saját gyermekre. Egy teljesen energikus, pozitív szemléletű harmincas nőt ismertem meg benne, aki olyan volt, mint bármelyik kortársa.

Részesei voltunk egymás életének akkor, amikor megszületett a kisfia, aki ma már másodikos általános iskolás. És akkor is, amikor úgy döntött, a hosszú haj helyett egy cuki, rövidebb frizurára vált.

Aztán elsodródtunk egymás mellől, míg tavaly decemberben nagyon keresett engem. Arra kért, szóljak a férjemnek, hogy menjen el érte autóval és vigye őt a kórházba, mert baj van. Mert nagy a baj.

Egész teste rángatózott, szinte alig tudott a korlátba kapaszkodva lejönni az ötödik emeleti lakásából. Ezt követte sok-sok hétnyi kórházi ápolás, benne karjaikat széttáró orvosok hadával, akik számtalan vizsgálat, koponya MRI, EEG, röntgen után sem tudták megmondani, konkrétan mi a baja.

Ő változatlanul remegett, önműködően, tehát nem ő irányítja és ez a remegés azóta is az élete része.

Szilvi régen és most:

Saját felelősségére immár otthon van, édesanyja ápolja, gyógyul, de ... nem gyógyul. Mert semmilyen biztatót nem mondanak neki. Csupán a diagnózis született meg: disszociatív (konverzió) zavar.

A történetbe már a közepén folytunk bele, volt egy előzménye is 2018 szeptemberében. Ekkor Szilvinél a pánikbetegség jelei mutatkoztak, amire gyógyszert kapott. A gyógyszerek viszont inkább ártottak, mint segítettek, hiszen ennek lett a folyománya ez a bizonyos remegés. Ma már mindössze egy gyógyszert, Seduxent szed a tünetekre.

Szilvi élete eközben romokban hever. Ő küzd, de egyelőre kilátástalan minden perce.

A munkahelyén elköszöntek tőle, határozott időre vették fel az előző helyre, ami lejárt december 31-én. A munkaügyi központba nem tud bejelentkezni, hiszen egyrészt nem tud eljutni oda, másrészt a központ által kiadott munkahelyekre sem, sőt, tanfolyamokra sem tudna beülni.

A rokkantosítási folyamat egyelőre nem játszik, hiszen Szilvia egyrészt még bizakodik, hogy egyszer majd elmúlik ez az egész és a jövőben nem lesz más, mint rémálom, másrészt maga a diagnózis is nem olyan régen fogalmazódott meg.

A kisfia az elmúlt hónapokban az édesapánál és annak új kedvesénél van. Az egész történetben talán ez a legnagyobb tragédia.

A gyereket ellátni nem tudná, de nem is tenné ki őt annak a látványnak, amely Szilvia életét most kíséri. Karácsonykor, Szentestén egyszer hazamehetett a kórházból és akkortájt megölelhette a fiát.

"Zombi vagyok, ugráló lábakkal, kezekkel" - fogalmaz és arra is utal, hogy bár a Seduxen szorongásgátló, nyugtató gyógyszer, de aludni immár hetek óta képtelen. 1-3 óra a maximum, amikor már a végkimerültségtől alszik, de alvás közben is tart a remegés, így az minden, csak nem pihentető.

Néha hajnal 5-kor, 6-kor képes valamennyit aludni, de napközben erre már képtelen,

akkor azonnal hányinger fogja el. Nagyon fontos, hogy tudd, ez nem epilepszia.

Szilvi mindig is filigrán, vékony nő volt, akin az is meglátszódott azonnal, ha egy kisebb vírus miatt 1-2 kilót fogyott. Jelenleg mínusz 7 kilónál tart és nekem nincs jogom kimondani olyat, hogy csont és bőr, de tényleg nagyon lesoványodott.

Hogy miért is született ez a cikk? A saját eszközeimmel szeretnék abban segíteni neki, hogy a története nyilvánosságot kaphasson. Sorstársak jelentkezését várja a szasziszi@gmail.com e-mail címre. Hátha van, aki ezt a betegséget már maga mögött tudhatja. Hátha van egy olyan közeg, ahová fordulhat, ahol sorstársakra lel, ahol megértik mindazt, amin keresztül megy. Vagy valaki, aki ebből már sikeresen kigyógyult és tudja, mi a gyógyír.

Arra kérlek, ha tudsz ilyenről, írj!


KÖVESS MINKET:




Gödörbe esett cicát mentettek a budapesti tűzoltók
A felszínen már állatvédők vártak a megrémült állatra, akit végül alpintechnikával sikerült felhozni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Tűzoltók mentettek ki egy tíz méter mély gödörbe esett macskát Budapesten, a XVIII. kerületi Alacskai úton - szúrta ki a Blikk.

A folyamatról a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tett közzé a Facebookon egy videót, amiből kiderül: pontosan hogyan segítettek a bajba jutott állaton. A budapesti tűzoltók alpintechnika használatával mentették ki a pórul járt macskát. A cicát a felszínen már állatvédők várták.


KÖVESS MINKET:





Scully is rátelefonált az Országos Mentőszolgálatra, érdekelte az időutazás
Újabb fergeteges videóval jelentkeztek a mentősök, amiben az FBI ügynöke azt firtatja, hogyan jutnak el a Szomszédok szereplői a február 26-i táblaavatásra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 17.


hirdetés

"Mentők, Budapest, miben segíthetek?" "Itt Dana Scully az FBI-tól. Tudom, hogy furcsán hangzik, de egy időutazás ügyében folytatok nyomozást, amit állítólag a mentők szerveznek."

A fenti párbeszéd zajlik le a mentősök legújabb videójában, ami a szomszédok tábla avatását promotálja.

Scully ügynököt az érdekli, mi lesz ez az esemény, kik lesznek ott a régi magyar sorozatból, és hogyan jutnak el a helyszínre.

Mi is írtunk róla: az Országos Mentőszolgálat táblaavatással állít emléket február 26-án, 10:00-kor Budapesten Magyarország legnézettebb sorozatának, a Szomszédoknak, amiért 12 éven keresztül öregbítette a mentők jó hírnevét.

Az eseményen találkozhattok a Magenheim doktort alakító Kulka Jánossal, a sorozat többi színésze közül Simorjai Emesével, Malek Andreával és Lakatos Péterrel is,

beülhetek a sorozat egykori mentőibe, sőt: megnézhetitek a Markó utcai forgatások helyszínét is, ahol újraélesztés oktatást is tartanak.

Az eseményt itt találod.

Az OMSZ mostanában fergeteges videókat és elgondolkodtató, ütős és hatásos posztokat tesz közzé a Facebook-oldalán. Imádtuk például azt a karácsonyi felvételt, amin bemutatták, hogy nagyon érzik, mi is az a lip sync, a másik kedvencünk pedig a mentősök szilveszteri posztja volt.


KÖVESS MINKET:





Az égő házból mentettek ki három gyereket a rendőrök – a lányok észre sem vették, hogy tűz van
A rendőröket a környékbeliek riasztották. Mire kiértek, már füstölt és lángolt az épület egyik része.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 16.


hirdetés

A rendőrök mentettek ki három lánytestvért egy házból, mikor az épület egyik részre lángra lobbant - írta a Police.hu.

A környéken lakók jelezték, hogy tűz van, ezért vonultak ki a rendőrök Jászalsószentgyörgy egyik utcájába. A helyszínre érve azt látták, hogy egy épületrészből füst tör elő, és a tetőszerkezet is lángol.

Benyomták a bejárati nagykaput, majd az alsóépületbe benyitva látták, hogy a bútorok és más tárgyak lángolnak, de a helyiségben senki nem tartózkodik.

Ezután a főépülethez mentek, ahol az előszobában három lányt találtak, akik nem is tudtak a tűztől.

A 18 éves lányt és két fiatalkorú testvérét kihozták az épületből és a fűtött, szolgálati gépjárműbe ültették.

A tűzoltók és a katasztrófavédelem munkatársai eloltották a tüzet, amely már átterjedt a lakóépület tetőszerkezetére is. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének okát és körülményeit - írta a portál.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x