hirdetés
balintgazda-cim-1.jpg

Száz barátja köszöntötte születésnapján a 100 éves Bálint gazdát

A gyertyák el sem fértek volna az ünnepelt tortáján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 29.


hirdetés

Családi körben ünnepelte a 100. születésnapját Bálint György, aki különleges meglepetést kapott. Felesége, Antónia megkereste száz barátját, akik a jubileumra összeállított kötetben meséltek róla és köszöntötték Bálint gazdát - tudta meg a Blikk.

"A családi összejövetel előtt egy kicsit lefeküdtem pihenni, így készültem. Azt gondoltam, engem már semmilyen ajándékkal sem lehet meglepni, hiszen mindenem megvan

– mondta a lapnak Bálint György, aki hozzátette: végül mégis meglepte felesége, aki megszervezte, hogy 100 barátja jelen legyen az eseményen.

Az ünnepelt elmondta: 2 tortát is kapott, de egyiken sem volt gyertya, hiszen azok talán el sem fértek volna a süteményeken, inkább tűzijátékkal tették emlékezetessé a köszöntőt.

Bálit gazda az korábban azt mondta: vegyes érzelmekkel gondol századik születésnapjára.

hirdetés

"Egyrészt 100 évesnek lenni nem érdem, inkább a körülmények szerencsés összjátékának eredménye, ha valaki megéri ezt a kort. Emlékszem, amikor 40 éves korom környékén nyugdíjjal kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk, azt mondtam: engem ez nem érdekel, úgyse fogok addig élni... Mégis úgy adódott, hogy eljutottam idáig"

- mondta Bálint György.

Születésnapja alkalmából mi is felkerestük az ország főkertészét, a vele készült interjúnkat ITT találod.

Bálint gazda a grandiózus szám dacára egy pillanatra sem enged az idő vasfogának: dolgozik, tanácsokat ad, cikkeket ír, interjúzik az egyik legnagyobb nemzetközi hírügynökséggel, a Reutersszel, két könyvön dolgozik, a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról értekezik, és még a közösségi médiától sem riad vissza.

Az ország kertészmérnöke viszont azokról sem feledkezett meg a születésnapján, akik követik őt a közösségi médiában, ugyanis egy képmontázzsal mutatta be az elmúlt 100 évét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyaszolnak-a-mentosok-kollegajuk-halt-meg-a-motorbalesetben.jpg

Gyászolnak a mentősök: az egyik kollégájuk halt meg a motorbalesetben

Mezőgazdasági vontatóval ütközött a 7-es számú főúton, Pettendnél.


hirdetés

Halálos baleset történt 2020. július 1-jén 16 óra 25 perc körül a 7-es számú főúton, Pettend külterületén.

A Deltahírek információi szerint egy mezőgazdasági vontató balra kanyarodott, és már majdnem teljesen befordult, amikor hátulról belerohant a motorkerékpár.

A balesetben a motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

"Úgy tudjuk a motoron ketten ültek. A 42 éves budapesti férfi mögött egy nő ült, akit a mentők kórházba szállítottak" - írja a Deltahírek.

Később kiderült, hogy az elhunyt férfi az Országos Mentőszolgálat dolgozója volt.

hirdetés

Az OMSZ a Facebook-oldalán tett közzé megrendítő bejegyzést, amelyben a kollégájuktól búcsúznak:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
benedek-tibor-sztarok-bucsu.jpg

Szűk családi körben temették el Benedek Tibort

A Magyar Kupa döntője előtt lesz lehetőség nyilvánosan is elbúcsúzni a pólólegendától.
MTI - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor családja pénteki közleményében jelezte, hogy a hosszú betegség után június 18-án elhunyt sportembertől kívánsága szerint szűk családi körben búcsúztak el.

„Szeretnénk azonban, hogy aki szerette és tisztelte őt, méltóképpen vehessen tőle búcsút. Így az augusztusi Magyar Kupa döntője előtt pályafutásának legszebb pillanataival emlékezünk rá a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A részletekről, valamint a döntő időpontjáról hamarosan a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tájékozódhatnak”

- áll a közleményben.

Az életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor játékosként klub- és válogatott szinten is minden lehetséges nagy trófeát begyűjtött; a nemzeti csapattal a három ötkarikás győzelme mellett világ- és Európa-bajnoki címet, világkupa- és világliga-sikereket ünnepelhetett. Tagja a sportági Hírességek Csarnokának, és egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
noel-sma-zolgensma-adomany-sokkot-kaptak-a-szulok.jpg

Kisebb sokkot kaptak a kis Noel szülei, amikor kiderült, mennyi pénz kell a kezelésre

Ha összefogunk, akkor összejön a teljes összeg a világ legdrágább gyógyszerére. Ami most még drágább, mint gondolták.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Többször is beszámoltunk arról, hogy Zente és Levente után egy harmadik SMA-1 betegséggel élő kisfiúnak, Noelnek gyűjtenek Zolgensma génterápiára, a világ legdrágább gyógyszerére.

Noel 2019. július 12-én született Erdélyben, 3 hónapos korában derült ki, hogy SMA-1 pozitív.

A Zolgensma génterápia kifejlesztése további óriási előrelépést jelentett az érintettek gyógyításában. Lényege, hogy egy vírust juttatnak be a szervezetbe, amely kicseréli a hibás vagy hiányzó motoros idegsejtek génállományát, így megakadályozza az izmok további elsorvadását.

Megfelelő mennyiségű és minőségű gyógytorna és rehabilitáció hatására idővel Noel izomzata annyira megerősödhet, hogy képes lehet az önálló járásra. Ezzel az eljárással tehát hatalmas javulás várható.

Eddig 607 millió forint gyűlt össze Noelnek. A kicsi fiú szülei most egy jó és egy rossz hírről is beszámoltak Facebookon.

hirdetés

Mivel a kisfiú nem repülhet, az orvosokkal együtt Romániára és Magyarországra korlátozták le a lehetőségeket a Zolgensma beadására. A budapesti Bethesda magánkórházban kerülhet majd erre sor.

"Csodálatos módon kaptunk időpontot, annak ellenére, hogy nincs meg a szükséges összeg. Az időpontunk: 2020. augusztus 25. Ez az a nap, amiről tavaly október óta álmodtam, amióta Noelt diagnosztizálták"

- írja az édesanyja.

"Ez a jó hír.

A kevésbé jó hír, ami villámcsapásként ért a költségbecslésekhez kapcsolódik.

Tudtam, hogy számolnunk kell további költségekkel, de ledöbbentett a végleges összeg, amit a kórház megadott.

A ZOLGENSMA költsége 2 100 000 USD + 5% ÁFA + az elemzés + a 3 hónapos utókezelés költségei összesen: 2.400.000 USD.

Nem tudom leírni, hogy éreztem magam. Azt hittem, hogy már célegyenesben vagyunk, ez a hír teljesen lesújtott.

Néhány nap után megértettük, hogy el kell fogadnunk, mert nincs más lehetőségünk és átgondoltuk a továbbiakat.

A helyzet a következő:

Számlákban szereplő összeg: 1.853.460 USD

Az SMS-ből beszedett összeg: 160.000 USD

Azonban csak remélni tudjuk, hogy az smsekből származó összeg legalább egy része a beavatkozás előtt Noel számlájára kerül. Keressük a megoldásokat és folyamatosan jövünk majd a hírekkel.

A rendelkezésünkre álló teljes összeg (az SMS-t is beleértve): 2.013.460 USD

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Videón, ahogy Dallos Bogi sírva öleli magához a szaporítótól mentett kutyát

Puskás Peti vele tért vissza a telepre, ahol borzalmas körülmények között tartották az állatokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Puskás Peti állatmentő akcióban vett részt.

A vegán életmódjáról és a környezetvédelemmel kapcsolatos véleményéről is ismert énekes Youtube-on publikálta azt a videót, amelyik akkor készült, amikor több állatvédő szervezettel együtt egy nyírbogáti szaporítótelepre ment.

A szaporítótelepeken gyakran szörnyű körülmények között tartják az állatokat.

Van olyan telep, ahol például háromszáz hangszálvágott kutya van- mondja az egyik szervezet munkatársa a videóban. "Ugatnának, de nem tudnak."

hirdetés

Mivel az állatkereskedelem jövedelmező, becslések szerint több mint 10 ezer kutya élhet csak Magyarországon úgynevezett szaporítótelepen. A kutyák jó részét külföldre adják el.

Puskás Peti most a szerelmével, Dallos Bogival tért vissza a helyszínre, és szomorú posztot tett közzé erről.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!