hirdetés
csicska-.jpg

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

Fődi Kitti riportja, Abcúg, Kép: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. július 15.


hirdetés

Az egyik boltba is betérünk, az eladók rögtön elmesélik, hogy ide rendszeresen járnak csicskák. Általában bevásárlási listákkal küldi őket a család, és vagy pontosan annyi pénzt adnak nekik vagy kevesebbet, hogy ne maradjon nekik a visszajáróból. Amikor kevesebb pénzzel érkeznek, akkor a pénztárnál megy a sakkozás, hogy mi az, ami fontos, mi az, ami maradhat.

"Van, akit naponta ötször is elküldenek, ma reggel is az egyik jött először kávéért, aztán kenyérért, később valami másért, és egyiket sem magának vette” – magyarázza a boltos.

Mivel ezeknek a csicskáknak otthon se igazán adnak enni, sokszor szinte éheztetik őket, ezért a boltosoknak néha megesik rajutk a szívük és adnak nekik egy szendvicset. De többször előfordult már, hogy loptak is, emiatt többüket már kitiltották a boltból. Nekik az ajtóban kell megállniuk, és onnan mondaniuk, hogy mit kér a család, amit aztán a boltosok összeszednek nekik.

A főtéren éppen ezért a Szeretetszolgálat egy ételdobozt is kihelyezett, de arra is ráírták, hogy egy ember maximum három ételt vehet ki, mert van, amikor a családok küldik oda a csicskát, hogy hozzák el nekik az összes ételt.

Egy, küldeményeket szállító férfit is megállítunk, aki mosolyogva mondja nekünk, hogy pontosan tudja, melyik háznál vannak csicskák.

"Tudom, hogy melyik háznál kik laknak, és látom, hogy az az ember nem rokon, mégis ott lakik. De az öltözékükből is lehet tudni, mert koszosabbak mint kéne” – mondja a férfi.

Néha a család megpróbálja átvenni a csicska küldeményét, azt hazudják, hogy a keresztapjuk, de a férfi már pontosan tudja, hogy ez nem igaz, ezért semmit nem ad át. Szerinte a csicskatartás nyílt titok Szarvason, és szinte majdnem minden háznál vagy tanyán vannak.

A Szeretetszolgálatnál dolgozók azt mesélik, hogy ez már annyira nyíltan zajlik a városban, hogy egyszer az egyik helyi kocsmáros hívta fel őket azzal, hogy ott van az ivóban két csicska, akik arról beszélnek, hogy meg szeretnének szökni, de nagyon félnek. A Szeretetszolgálat munkatársai aztán az éj leple alatt csempészték ki őket.

Egy-két óra elteltével a beszámolók alapján könnyen bele lehet tanulni, hogy a város utcáit járva felismerjük, ki a csicska és ki nem.

Szarvas központjában több olyan emberrel találkozunk, akik a leírásoknak megfelelően inkább néznek ki hajléktalannak, de feltűnően céltudatosan kajtatnak végig az utcákon, nem csak úgy lézengenek. A cikk elején leírt beszélgetés is egy ilyen találkozást mutat be, de más szedett-vetetten öltözködött embereket is leszólítottunk, akik azonnal faképnél hagytak minket, amikor kiejtettük a csicska szót. A Szeretetszolgálat szerint ezek az emberek maguk is tagadják, hogy csicskák lennének, és kikérik maguknak a megnevezést.

Betérünk két olyan házba is, ahol az esperestől tudjuk név szerint, hogy kit tartanak ott csicskaként. Az egyik nagy, polgári ház udvarában egy fiatal fiúval és a nagyapjával találkozunk, a többiek nincsenek otthon. Megkérdezzük őket, hogy hallottak-e arról, hogy a városban több család is alkalmaz embereket szállásért és kosztért cserébe. Az idős férfi rögtön tudja, hogy miről beszélünk, de már mondja is, hogy nemhogy náluk, egész Szarvason nincsenek csicskák, csak mondják, hogy vannak, de mi itt nem fogunk találni egyet se. Ahogy kijövünk a házból, belefutunk egy csicskának kinéző emberbe, akit megerősíti, hogy abban a házban lakik a keresett csicska, de amikor kiejtjük ezt a szót, sarkon is fordul, feltehetően ő is az valamelyik háznál.

2009-ben már volt botrány a szarvasi csicskáztatással kapcsolatban, amikor a Népszabadság leleplező cikket írt láncon tartott csicskákról. Akkor a lakossági bejelentések és a polgármesteri hivatal adatai alapján 30 család házához vonultak ki a rendőrök rabszolgasorban tartott embereket keresve. Végül bizonyíték hiányában minden eljárás megszűnt.

A második nagy családi ház, ahova betérünk, már nem olyan üres, a konyhában ül a nagymama, az unokák, dédunokák. Elmondjuk neki, hogy azt hallottuk, hogy Szarvason sokan csicskát tartanak, de szerintük se létezik ma már ez a jelenség.

"Nincsenek, régen voltak itt Szarvason, de már nincsenek. Gondolom úgy volt, hogy jobb volt nekik, mint az utcán hajléktalanként, kaptak szállást, kaját, cigit. Gondolom csak jobb volt nekik, ha nem tetszett volna, akkor elmentek volna” – mondja a fiatal férfi.

Még akkor is tagadják, hogy tartanak csicskát, amikor megmondjuk nekik, hogy mi azt a biztos információt kaptuk, hogy náluk is van valaki. Ahogy kilépünk a házból az esperes hív minket, hogy az említett ház csicskája épp ott van a templom előtt, aki aztán maga is megerősíti, hogy abban a házban lakik, bár szerinte nem csicskaként, hanem családtagként.

Mindez, amit Szarvas utcáin látni, csak a jéghegy csúcsa, nagyjából 20-25 ember az, aki ennyire szem előtt van, de rajtuk kívül még körülbelül 100 ember van a városban és a környéki tanyákon.

A hajléktalanszálló nem alternatíva

Talán kicsit nehéz megérteni, hogy ha ezek az emberek nincsenek láncra verve, szabadon közlekedhetnek a városban, akkor miért nem mennek egyszerűen el. A csicskatartásnak ez a legbonyolultabb kérdése.

"Ha most kiemelném mind a 150 embert, és elvinném őket Győrbe, Debrecenbe hajléktalanszállókra vagy nappali melegedőkbe, akkor a 150-ből 120 visszajönne” – mondja Tóth Tamásné családsegítő.

Ennek okait az egyéni életutakban és a nem megfelelő hajléktalanellátásban kell keresni. A csicska sorba került emberek sokszor a hajléktalanellátásból vagy az utcáról kerülnek ezekhez a családokhoz, és korábban már mindenüket elvesztették: szeretteiket, munkát, lakhatást. A családok ezt ügyesen ki is használják, elhitetik velük, hogy családtagok, hozzájuk tartoznak, és ami az egyik legfontosabb tényező, hogy fontosak, feladatuk van, például gondozni a lovakat. Ezért ezek az emberek nem is tartják magukat csicskáknak, olyan erős kötődés alakul ki a tartóik felé, hogy némelyikük kifejezetten jól érzi magát ebben a helyzetben, de természetesen ettől még ugyanúgy kihasználásról, emberkereskedelemről beszélünk.

Tóth Tamásné több csicskával készített mélyinterjúja során szinte mindegyikük azt mondta, hogy nincs hová menniük, a hajléktalanszállóra vissza pedig semmi pénzért nem mennének. A szállókon meglopják őket, gyakran vannak verekedésbe torkolló konfliktusok, nincs senki, akihez kötődni tudnának, akár 10-20 emberrel alszanak egy szobában, a családnál meg maximum csak 1-2 szobatársuk van.

,,Ha valaki ételt, ruhát kap, családban van, saját szobája és feladata is van, akkor ezzel nagyon nehéz versenyeznie egy szociális ellátórendszernek. Egy haljléktalanszálló nem alternatívája ennek, sem érzemileg, sem fizikailag” – magyarázza Oncsik János.

A Szeretetszolgálat munkatársai folyamatosan próbálják rábeszélni a csicskákat, hogy hagyják ott ezeket a családokat. Állandó kapcsolatban vannak velük a szenvedélybeteg klubon, az Angyali segítség az Ótemplumból című jótákonysági sorozatának étel- és ruhaosztásain keresztül, de a téli krízisszállójukra is gyakran betérnek olyan csicskák, akik fűtetlen szobákban alszanak. A múlt héten öten is jelezték a szolgálatnak, hogy el szeretnének jönni, de az ötből később egy sem jött vissza.

Az ötből az egyik ügyfél egy idős férfi volt, aki egy párkapcsolati hirdetésen keresztül csúszott bele a csicska sorba. A férfit egy Kecskemét melletti idősek otthonából csábították el, ezzel feladta a kiváltott férőhelyét az intézményben. A betétkönyvbe helyezett 6 millió forintját a nő és unokatestvérének hazudott élettársa azonnal elvette, a férfi nyugdíjára pedig hitelt vettek fel. A férfit a rendőrségtől hozták be a Szeretetszolgálathoz, ahol elmagyarázták neki, hogy kihasználták, majd hazaküldték az okmányaiért. A férfi csak este telefonált, hogy nincs pénze taxira bejönni a városba, majd csak másnap érkezik, de azóta sem jött vissza.

A szolgálat évente csak 1-2 embert tud úgy kimenteni, hogy azok pár héten belül ne kerüljenek vissza.

A mentésekben sokat számít Lázár Zsolt esperes szerepe, akitől félnek a csicskatartó családok, ha ő megy oda egy házhoz elhozni valakit, akkor vele nem mernek kötekedni, de ehhez az kell, hogy a csicska is menni akarjon.

A szolgálat először mindig az áldozat családját keresi fel, de ők általában már nem nyitottak több éve nem látott rokonaikra. Ha a családtagok felkutatása nem jár sikerrel, akkor a szervezet megpróbálja betenni őket valamilyen szociális intézménybe, de sokszor a több évtizede csicska sorban élő emberek nem tudják betartani itt a szabályokat, például azt, hogy nem fogyaszthatnak alkoholt, ezért inkább maradnak a tartóknál.

,,Ezek az emberek annyit kaptak már az életben, hogy az, hogy hátba vágják egy lapáttal, mert elfelejtette megetetni a lovakat vagy kimarad egy vacsora, az már nem probléma, mert ők ide tartoznak” – mondja Tóth Tamásné.

A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghan-harry-megxit.png

Meghan „Kardashian” Markle fél kézzel lenyomta az angol királynőt az Insta-vezérelt, új világban

Legalábbis ezt lehet kiolvasni a brit lapok cikkeiből és a kommentek tízezreiből. Harry és Meghan faképnél hagyták a királyi családot, irány Hollywood, de továbbra is a brit kisember adójából dőzsölnének. A királyság végének a kezdete, vagy egy új, globális Insta-királyi pár születése? Vélemény. 
Hargitay Judit - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Szappanopera. Követve az elmúlt napok – hónapok – eseményeit a sajtóban és a globális közösségi médiában nekem ez ugrott be arról, ami a brit királyi családban folyik. Csak azért nem a "valóságshow" kifejezést használom, mert ezeknek az embereknek jól láthatóan az égvilágon semmi köze a valósághoz. 

Harry és Meghan "kiugrásáról" olyan mennyiségű cikk és komment született, hogy bizton állíthatom: gyakorlatilag lehetetlen kibogozni, mi is történt valójában. A szikár tények a következők: a sussexi hercegi pár novemberben hathetes szabadságot vett ki, hogy kipihenjék az elmúlt év "embert próbáló" királyi kötelezettségeit. A hat hetet Kanadában, egy Vancouver-szigeti luxusvillában töltötték – állítólag egy milliárdos barátjuktól kapták kölcsön –, majd hazajöttek Londonba, és szinte azonnal "rádobták az atombombát" a királyi családra.

A királynő engedélye, valamit Károly és Vilmos előzetes értesítése nélkül, az Instagramon jelentették be, hogy nem kívánnak többé a királyi család főállású tagjai lenni.

A jövőben egy jóval "progresszívabb" szerepet képzelnek el maguknak, igyekeznek anyagilag függetlenedni, és gyakorlatilag átköltöznek Észak-Amerikába. Meghan az Insta-felmondólevél utáni napon sietve vissza is repült Kanadába, ahol otthagyták kisfiukat, Archie-t. Harry meg itt maradt leboltolni a dolgokat. 

Nehéz megmondani, hogy a robbantás után a Windsorok, vagy a brit közvélemény volt jobban felháborodva. Mintha a briteket sokkal jobban felkavarta volna a Megxit, mint a Brexit. Minden újság, tévécsatorna, netes fórum és kommentszekció ezzel foglalkozott.

hirdetés

A királynő nem szólalt meg, de tegnap válságtanácskozásra hívta Károly herceget, valamint Vilmost és Harryt norfolki kastélyába, Sandringham-be, ahol egy két és fél órás kupaktanács után II. Erzsébet kiadott egy szokatlanul közvetlen hangú közleményt, megerősítve, hogy "családjával együtt mindenben támogatja" Harry és Meghan függetlenedését. 

Ismétlem: senki nem tudja, pontosan mi zajlott a háttérben, ami a mindössze húsz hónappal ezelőtti, boldogságban úszó, világra szóló hercegi esküvő után ekkora blamába torkollott. Cikkek százainak (beleértve Meghan volt családtagjainak és barátainak egyre gyakrabban előbukkanó beszámolóit), és kommentek ezreinek elolvasása után én most csak egy verziót vázolok fel, amelyet a brit közvélemény igen nagy – sőt, mondhatom, túlnyomó – része oszt kisebb vagy nagyobb mértékben. Ez NEM az igazság, ez egy sztori. Vagy szappanopera-forgatókönyv, ahogy tetszik. És nem fest hízelgő képet Meghanról.

Szóval a sztori egy nagyravágyó, valószínűleg nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, nem túl sikeres, elvált (állítólag kétszeresen is), amerikai kábeltévé-színésznőről szól, aki a negyvenes éveihez közeledve még mindig élete nagy dobására vár. Mivel tinédzser kora óta megszállottan rajong Diana hercegnőért, éveken át rendszeresen portyázik a londoni éjszakai életben, ahol újságírókkal, publicistákkal igyekszik összehaverkodni, azzal a nem titkolt céllal, hogy felcsípjen egy "gazdag brit férfit."

Miután egy sztársportolónál és egy tehetségkutató-sztárnál sikertelenül próbálkozik, egy máig meg nem nevezett celeb-barát összehozza a Nagy Hallal: Harry herceggel.  

Mint a nárcisztikusok általában, a színésznő különleges sármmal és manipulatív képességekkel rendelkezik. Eljátssza Harrynek azt, amire a mentális problémákkal régóta küzdő herceg a legjobban vágyik: Diana reinkarnációját. A bűbájos, megértő, anyáskodó, egyszersmind törékeny, védelemre szoruló, hatalmas Bambi-szemeivel a vajat is megolvasztó tündérkirálylányt. Akinek soha nem volt családja (egyébként van, elég nagy, csak dobta őket, amikor Harryvel összejött, az apjával azóta szóba sem áll).

És a sztori szerint ezzel a színésznő megüti a jackpotot. Harry halálosan beleszeret, és szinte pillanatok alatt, Vilmos herceg, Fülöp herceg és legjobb gyerekkori barátja, Tom Inskip komoly figyelmeztetései ellenére ország-világ előtt feleségül veszi. Majd szinte rögtön megszületik a baba, Meghan számára az életre szóló "kajajegy" (ezt a kifejezést a britek előszeretettel használják, rengeteg kommentben szerepel): Archie. 

Csakhogy a színésznő máshogy képzeli el a hercegnőséget, mint ahogy az a valóságban kinéz. Meghan egy Disney-Kardashian féle, rózsaszín ködös, Givenchy-ben illegő-billegő, az Instagramon százmilliós rajongótábort magába bolondító Diana-klón akar lenni. Ehelyett unalmas angol kisvárosok közösségi házai előtt kell kezet fognia a pórnéppel, szalagokat átvágni, erkélyeken integetni, ráadásul a második sorban, mert elöl Katalin hercegné áll. A sajtó is piszkálja néha (ahogy egyébként az új királyi jövevényeket szinte mindig, ezen Katalin is átesett). És még az idő is szar.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ikerbabak-a-racs-mogott-10.jpg

Ikerbabák a rács mögött: negyedszer szóltak nekik a karácsonyi dalok

9 hónapja nem ölelhette meg kislányait egy édesanya, csak vasrácson át láthatja őket. Egy Facebook-csoport tagjai minden adventi vasárnapon énekeltek a lakás bezárt ajtaja előtt.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. december 23.


hirdetés

Mintha az ég is zokogna szomorúságában, úgy ömlik az eső, miközben egy tucatnyi ember a sötét udvaron áll gyertyával, mécsessel és karácsonyi dalokat énekel egy bezárt ajtó előtt.

A zárt ajtó mögött egy férfi lakik két kislánnyal.

Az ikerbabákat márciusban vitte magával egy játszótéri találkozás alkalmával, és a gyerekekhez azóta nem engedi oda az édesanyjukat, Ibolyát csak időnként, és csak a lakás bezárt rácsán keresztül láthatja a gyermekeit.

Az ügyről korábban már írtunk: Ibolya azért küzd, hogy végre magához ölelhesse a kislányait.

hirdetés

Ez volt a negyedik alkalom, hogy egy kis csoport mécsesekkel, gyertyákkal énekelt a kislányoknak. Az előzőeken az édesanya is részt vett, most azonban nem jött el, mintha elhagyta volna a lelki ereje.

Az éneklés az Ikerbabák a rács mögött Facebook-csoport akciója volt. November 23-án volt a NANE által szervezett felvonulás, a Néma tanúk. Ezen a nőket és gyermekeket ért erőszak ellen tiltakoznak minden évben.

Az idei nyitórendezvényen többek közt Ibolya, az ikerbabák édesanyja is beszélt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
mérgező_család-1000x667.jpg

Megszoksz vagy megszöksz: így számoltam le a mérgező családommal

A karácsony évekig számunkra is egyet jelentett a nagy családi zsivajjal. Egy ideje azonban már nincs így: szűk körben ünneplünk. Nem volt könnyű, de letettem a családi terhet. Vélemény.
K. U. D.; illusztráció: Unsplash - szmo.hu
2019. december 25.


hirdetés

Gyerekkoromban imádtam, hogy nagy családba születtem, mindig nagyon élveztem a nagy családi összejöveteleket. Olyankor találkoztam olyan rokonokkal is, akikkel amúgy egész évben alig láttuk egymást, mert messze laktak, és csak a nagyobb ünnepekre jöttek el a nagyszülőkhöz látogatóba. Imádtam a pezsgést, a hangzavart, hogy egy percre sincs csend, nincs megállás, mint egy nyüzsgő hangyaboly.

Ahogy cseperedtem, annál inkább lettek ezek az alkalmak egyre megterhelőbbek számomra. Az például, hogy december 26-án menni kell. Akkor is, ha nincs kedvünk. Akkor is, ha történetesen valaki lebetegszik. Mert elvárják. Mert úgy illik. Elképzelhetetlen volt, hogy ne menjünk. Pedig anyukám már előző este feszült volt. Azt latolgatta, mit vegyen fel, mi az a ruha, amit a nagyanyám, a nagynénéim, az unokatestvéreim nem cikiznek ki, és mi az, ami leginkább eltakarja a plusz kilókat.

Igazából akármit választott, akármennyire volt csinos, sosem úszta meg a bántó megjegyzéseket, ahogy senki sem.

Amikor serdültem, azért tettek megjegyzéseket, hogy kikerekedtem, aztán amikor lefogytam, azzal jöttek, hogy lehetek ilyen sovány, mi bajom van, tiszta gebe vagyok. Azt hiszem, 18-19 lehettem, amikor először megfogalmaztam, hogy ezek az emberek azért gyűlnek össze évről-évre, hogy bánthassák egymást. Nem csak a karácsonyról beszélek, hanem a szülinapi-névnapi ünneplésekről vagy a ballagásokról.

Soha nem nyíltan bántották egymást, hanem vicceskedve, de pont odaszúrva a másiknak, ahol a legjobban fáj. Hányszor hallottam, hogy a keresztanyám teátrálisan előadta, milyen fárasztó a három unoka, mennyire leszívják az energiáit, majd oldalba bökte a nővérét, hogy Katusom, örülhetsz, hogy neked ezt nem kell megtapasztalnod. Katus szeme persze könnybe lábadt, mindennél jobban vágyott ugyanis unokákra, csak épp a gyerekei nem érezték még elérkezettnek az időt.

hirdetés

Persze minden egyes családi összejövetelen emlékeztették őket, hogy ideje lenne már a családalapításnak. Aztán amikor az egyik unokatestvérem férjhez ment, a férjét szedték ízekre, hogy milyen már ez a fiú, művészlélek, hát a zenélésből nem lehet megélni.

Mindig találtak valakiben kivetnivalót és mindenki folyton magyarázkodott, próbálta védeni magát.

A családi zsivaj évről évre vált egyre elviselhetetlenebbé. Megelégeltem, hogy kibeszélték azt, aki épp nem volt jelen, például kiszaladt mosódba. Megelégeltem, hogy zavarba ejtő kérdésekkel bombázták egymást, vagy épp kérkedtek a sikereikkel.

A Belgiumban élő unokanővérem például néhány évvel ezelőtt nem érkezett üres kézzel, hozott a 15-20 embernek 6 darab, 250 milliliteres kiszerelésű Belle-Vue Kriek sört. Nem átallott megjegyezni, mennyire drága ital is az, így mindenki úgy kortyolja azt a nedűt, hogy ő bizony sok pénzt hagyott a reptér duty free shopjában a kedvünkért.

Én akkor már évek óta Budapesten éltem, jól tudtam, hogy akár a fővárosban is beszerezhető a sör, amit a vidéken élő rokonaim áhítattal szürcsöltek.

Mindenki jobb akart lenni a többieknél. Vagy legalábbis mindenki jobbnak akarta mutatni magát.

Már évek óta együtt voltunk a barátommal, amikor egyszer, a faluba vezető úton megkérdezte, ha ennyire nincs kedvem az egészhez, mégis minek megyünk? Jó kérdés, válaszoltam. Fel sem merült bennem, hogy van olyan lehetőség, hogy ne menjünk. Mentünk hát még néhány évig. Aztán az egyik alkalommal valami eltörött bennem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
egy-kis-alfoldi-falu-lett-az-uj-plattensee-crop-1577258690-1600x900.jpg

Egy kis alföldi falu lett az új Plattensee

Negyvenkét német, holland, belga és svájci költözött a semmi közepére, egy kétezer fős kis faluba, Csengelére. Az idegenek a magyarországi alacsony árak, a könnyen megszerezhető ingatlanok és a csend miatt jöttek az alföldi településre.
Fődi Kitti írása, Abcúg, Fotók: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. december 27.


hirdetés

A falu életébe is örömmel vetették bele magukat, tollaslabda klubba járnak, részt vesznek az önkormányzati választásokon, falunapokon, néhányuk már érti és beszéli is a magyar nyelvet. Szerintük kedvesek és segítőkészek a magyar emberek, az egyetlen probléma, amit Magyarországon látnak, hogy hatalmas a bürokrácia, és hogy nem jön ki a szerelő, amikor ígéri. A helyiek szerint ezek rendes, precíz németek, nincs velük semmi baj.

Kiskunfélegyházától délre, Kiskunmajsától nem messze terül el Csengele kiterjedt tanyavilágával. Bár a faluban van egy rendezett főtér és egy felújított templom is, nincs termálfürdő, tó, hegy vagy sícentrum, mégis 1998 óta folyamatosan itt vásárolnak tanyákat a német ajkú, külföldi állampolgárok. Mára már 42 külföldi lakik a falut körülvevő tanyákon, saját kisebbségi önkormányzat alakításán is elgondolkodtak már, a helyiek is jól ismerik őket. Mi lehet számukra annyira vonzó ebben az abszolút nem turisztikai, szinte a semmi közepén lévő faluban?

Itt segítenek a szomszédok

"Nem szeretem a Balaton, mert ott nagyon sok külföldi van, én szeretem a rendes Magyarország. A mentál az más. Németországban, amikor voltunk, akkor a férjem anyja demens volt, ikerház laktunk. Eltűnt a mama, a szomszéd ott dolgozott a kertben, de nem figyelt, nem szólt, amikor kérdeztem, mondta a szomszéd, hogy fél órája ment el. Itt amikor a kutya eltűnt, a szomszéd rögtön szólt, gyorsabb volt, mint én"

– magyarázza az Abcúgnak Karin Wolters tört, de érthető magyarsággal.

Karin és férje, Josef Wolters tanyájához egy hosszú földúton keresztül lehet kijutni, a bejárati ajtótól két, hatlamas újfundlandi kutya rohan az alacsony fakapuhoz, miközben az Abcúg munkatársai hosszan tanakodonak, hogy a szokásos “Jó napot!” kiáltással csalogassuk ki a bennlakókat, vagy maradjunk a nemzetközi “Hello!”-nál. Végül az utóbbit választjuk, mire megjelenik a házból egy nő, és gyanakodva közelít a kapu felé, aztán megszólal tökéletes magyarsággal: Jó napot kívánok!

hirdetés

Rögtön kiderül, hogy a nő, Karin már 19 éve él itt, ezért törve, de beszéli a magyart. Férjével együtt költöztek ide Németországból, mert itt jobbnak látták a megélhetési viszonyokat. Odakint a szomszédaikkal is rendszeresen meggyűlt a bajuk, ugyanis baromfi- és galambtenyésztéssel foglalkoztak, a szomszédok viszont állandóan arra panaszkodtak, hogy hangosak az állatok és a kertjükbe piszkítanak.

Amikor úgy döntöttek, hogy eladják a németországi házukat, akkor először az interneten kezdtek el tanya után keresgélni, első körben csak Németországban. De aztán a hirdetők között belebotlottak egy Berlinben tanuló magyar, egyetemista lányba, aki nagymamája csengelei tanyáját árulta. Karin sosem járt korábban Magyarországon, de Josef igen, és neki már korábban is nagyon tetszett az ország. Eljöttek megnézni a házat, és azonnal meg is vették.

Itt már nem foglalkoznak állattenyésztéssel, viszont van 11 újfundlandi kutyájuk, akiket éppen tegnap is Németországba vitt Karin kiállításra, 40 csirkéjük és 80 galambuk, de mindez csak a hobbi kedvéért. A házat tényleg rengeteg állat veszi körül, lovak, malacok, kacsák szaladgálnak amerre csak megyünk, az udvaron még egy lakókocsi is áll, ha látogatók jönnének Németországból. Akár egy magyar tanyának is mondhatnánk, de a gémeskút mögött megcsillannak a napelemek a háztetőn, ami jól jelzi a nyugat-európaiságot.

Kettejük közül csak Karin tanult meg magyarul, aki azt mondja, hogy az első pár évben csak szótárral és kézzel-lábbal mutogatva kommunikált. Autodidakta módon kezdett el tanulni, de a szomszédja is sokat segített, aki néha az állatokra is felügyel, ha Karin és Josef nincs itthon. Szerintük ez az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy kedvesek és segítőkészek az emberek. A másik ok, amiért Csengelét választották, hogy nagyon csendes, békés a vidék, állításuk szerint sosem költöznének vissza Németországba.

Kilencven százalékos volt a részvételi arány

Az Abcúg megkereste Csengele újdonsült polgármesterét is, hogy megkérdezzük, szerinte mi az oka annak, hogy ennyi német költözött épp ebbe a faluba.

"1998-99 óta folyamatosan áramlanak külföldiek a településre. Elsősorban a megélhetési viszonyok, az alacsony ingatlanárak és a nyugodt környezet miatt jönnek. A Balaton nekik már túl német jellegű, és a puszta érzést, azt, hogy több kilométerre ellátnak, jobban szeretik” – magyarázza a polgármester, Tóth Tibor, aki név szerint ismeri az összes külföldi állampolgárt.

A polgármester szerint ez a bevándorlási hullám nem csak őket érinti, hanem más kicsi alföldi településeket, például Balástyán is szép számban vannak külföldiek. A csengeleik közül néhányan csak a nyarat töltik itt, mert a munkájukat a hazájukban végzik, ezért javarészt nyugdíjasok az állandó lakók.

A közösség, amit alkotnak, pedig annyira összetartó, hogy az elég hosszú ideje itt élők még az októberi önkormányzati választásokon is részt vettek, amiről statisztikát is készítettek maguknak. Nagyon büszkék a 90 százalékos részvételi arányra.

Saját kisebbségi önkormányzat alapítása is felmerült, de a legtöbb német nyugdíjas pihenni jön ide, ezért elhalt az ötlet. Viszont a falunapokon, karácsonyi ünnepségeken szép számban látni a külföldi lakosokat, ugyanis a településnek vannak sváb gyökerei, ezért sváb dalok is felcsendülnek ezeken a rendezvényeken, amit a németek nagyon élveznek.

A polgármester szerencsére remekül beszél németül, ezért az önkormányzatnál rendszeresen tudnak segíteni az ügyes-bajos dolgaikban, mint például a kéményseprő kihívásában. Magyar nyelvtanfolyamot egyelőre nem terveznek indítani, mert korábban már az általános iskola egyik tanára megpróbálkozott vele, de végül a tanárnőnek nem volt elegendő kapacitása, így abbamaradt a nyelvtanítás.

A nyár végén mindig nehéz volt visszamenni Hollandiába

Csengelére, bár javarészt német nyugdíjasok költöztek, egy holland család három gyerekkel is itt találta meg a békét. Sandra van der Duim tanyájára vezető utat egy kovácsolt vaskapu zárja el, amin egy táblán az áll: Ha a kapu zárva van, belépni tilos! Alatta pedig ugyanez angolul.

Szerencsére Sandra épp akkor jön ki autóval a kapun, és gyönyörű magyar kiejtéssel kérdezi meg, hogy mit szeretnének. Még gyorsan elviszi a lányát valahova, aztán visszaérkezve, megmutatja a széles területen tanyájukat. Van itt minden, egy hatalmas halas tó, ami épp ki van száradva, birkák, kutyák, macskák, zöldséges kert. Sandra egyedül lakik itt három 18, 16 és 13 éves gyerekeivel. A férje havonta egyszer látogat haza egy-egy hétre, Hollandiában dolgozik egy trágyát készítő cégnél.

2011-ben vették meg a házat, amikor nyaralót kerestek, ami lehetett volna akár Portugáliában, Horvátországban is, a lényeg az volt, hogy egy békés helyet találjanak. Sandra és férje ismerőseitől jókat hallott Magyarországról, ezért a mi országunk is felkerült a lehetséges nyaralóhelyek listájára. Az interneten rá is akadt erre a helyre, és amikor eljöttek megnézni a két melléképületes parasztházat, akkor azonnal beleszerettek. Sandra szerint maga volt a béke szigete. Számára nem az volt a lényeg, hogy legyen a telekhez közel tengerpart vagy hegy, egyedül a ház és a közvetlen környezete számított.

Minden nyáron lejártak a gyerekekkel, de egyre nehezebb volt visszamenniük Hollandiába, így egy napon a férje azt mondta, hogy maradjanak, és próbálják ki, milyen itt élni. A gyerekek is szavazhattak arról, hogy hol szeretnének lenni, de mindannyian Magyarországot választották.

"Ez a békesség és a pihenés, és minden közel van hozzá, Szeged is, Budapest is. A faluban pedig beülök a kocsiba és egy perc alatt mindenhol ott vagyok. Hollandiában sokkal több idő leugrani a pékségbe vagy a boltba, a szomszédokkal is állandóan baj volt. A ház előtt nem volt hely parkolni, a szomszédos ikerházból minden áthallatszott, az is, ha lehúzták a vécét" – meséli Sandra angolul, mert a magyar kevésbé megy neki.

Sandra kevésbé társasági ember, szívesebben van egyedül, bíbelődik a kertben, gondozza az állatokat, ezért is tetszett meg neki ez a tanya.

A gyerekek mindannyian itt is járnak iskolába, a legnagyobb már gimnazista Kiskunfélegyházán. Az iskolában tanultak meg magyarul tanáraik segítségével, az első egy évük szinte csak erről szólt.

A nagyobbik lánnyal suli után futnak össze, amikor édesanyja az egyik melléképületet mutatja, amit eredetileg turisták számára vendégháznak szánták, de végül a nagyobbik lány saját lakosztálya lett. A lány holland-magyar fordító szeretne lenni, ezért Debrecenbe vagy Szegedre fog egyetemre jelentkezni. Sandra szerint egyik gyereke se vágyik vissza Hollandiába, és ha egyszer visszaköltöznének, akkor biztos benne, hogy két hónapnál egyikük sem bírná tovább. Sandra pedig már három éve nem tette be a lábát a hazájába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!