hirdetés
nyiregyhaza.jpg

Szabolcsban már a háziorvosokat is elkezdték berendelni kórházi munkára

A 444.hu információja szerint függetlenül a koruktól, minden olyan helyi szakembert berendelnek a nyíregyházi kórházba a koronavírusos betegek ellátására, akinek van megfelelő szakvizsgája.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Egyre súlyosabb a járványhelyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a 444.hu információja szerint

"a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba".

A portál úgy tudja, hogy a korhatár sem számít, mert már nincs elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra és a koronás betegek kezelésére.

A nyíregyházi Jósa András oktatókórház jelenleg "elsődleges járványügyi ellátó", így ide szállítják a megye covidos betegeit.

A helyi háziorvosok úgy tudják, hogy akinek van megfelelő szakvizsgája, azt berendelik. Pedig közülük sokan veszélyeztetettek,

hirdetés

a háziorvosoknak több mint a fele 61 évnél idősebb és többen krónikus betegek is.

Többen felvetik a problémát, hogy amíg a kórházban esetleg megoldódik így a létszámgond, mellette keletkezik egy másik, a háziorvosi ellátásban. Pedig ők amolyan "őrszerepet" is betöltenek, és segítenek abban, hogy ne zúduljon a kórházra sok kezeletlen beteg.

Egy másik orvos szerint naponta több mint száz orvos-beteg konzultációt folytatnak, a nagyobb részüket ugyan telefonon, de emellett elindult az influenza-oltási program is.

A lap információja szerint a kórházban a covid-osztályon már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is dolgoznak, most pedig háziorvosokat irányítanak ide. Jelenleg kb. 300 koronavírusos beteget ápolnak a kórházban, a tizedük intenzív ellátást kap és 27-en lélegeztetőgépen vannak.

Mint mi is megírtuk, a kórház főigazgatója, Adorján Gusztáv a múlt héten koronavírus-fertőzésben meghalt.

Címkép forrása: Google Maps


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foldi-laszlo.jpg

Földi László: Szájer nemi identitása minden titkosszolgálati szerv előtt ismert tény volt

Szerinte éppen ezért valószínű, hogy a szolgálatok tervezett akciójáról lehetett szó.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 03.


hirdetés

Földi László, a kormánymédia egyik legfoglalkoztatottabb volt hírszerzője, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt a vonalat erősíti, amely szerint a "túnyomórészt férfiakból álló" szexpartin lebukott Szájer Józsefet titkosszolgálati akció áldozata lett.

Ő azonban hozzátett a történethez olyat is, ami más kormányzati magyarázatokból általában kimarad. Szerinte ugyanis Szájerről

„minden titkos­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közösségeket látogat.”

Ezt az állítását többször is megerősítette a lapnak. A Bosszú Brüsszelből című interjúban kifejti azt is, hogy „vélhetően egy hasonló körökben mozgó ismerőse – megbízást teljesítve – egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megengedett létszám felett jelentek meg, tehát a jogszabályok megsértése azonnal megvalósult.”

Szerinte ha elfogadjuk, hogy nem tudott az ecstasy tablettákról, akkor azokat valaki becsempészte a táskájába. Ahogy fogalmaz, „aki ismeri a titkosszolgálatok működését, annak világos, mi történt”. Szerinte a magyar és lengyel uniós költségvetési vétó magyarázza az időzítést is.

hirdetés

Szerda este Földi a Hír TV-ben egyenesen úgy fogalmazott:

„A rajtütés szervezői arra fókuszáltak, hogy magyar érdekeket sértsenek.”


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
ambrus-attila2.jpg

Nem várt elismerés Szájernek - A Viszkis csodálja az ereszen át szökést

A volt bankrabló maga is használta ezt a módszert, mikor megszökött a Gyorskocsi utcából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 03.


hirdetés

Alig van ma már az országban olyan ember, aki ne tudna arról, hogy Szájer József volt fideszes európai parlamenti képviselő szexbulin vett részt, és a politikus az ereszcsatornán át próbált meg megszökni onnan.

Most a Blikk az ereszes szökés egyik hazai szakértőjét, a Viszkis Rablóként elhíresült Ambrus Attilát kérdezte a menekülés ezen formájáról.

„Szerintem csőlátás lépett fel a képviselő úrnál, ezzel magyarázható ez a bravúros menekülési kísérlet, amiért egyébként minden tiszteletem az övé. Főként ebben a korban, ilyen kondival!”

- dicsérte a 90-es évek legismertebb rablója Szájert, miután elmondta, az ilyen helyzetekben ez a fajta csőlátás lép fel a menekülő embereknél. Bár azt is hozzátette, ha igazán jó kondiban lett volna, valószínűleg nem okozott volna gondot neki elfutni a rendőrök elől sem.

hirdetés

„Nem tudni, hogy a képviselő milyen edzettségi és fizikai állapotban volt, ám egy ilyen sokkos helyzet és a nyomában felszabaduló adrenalin teljesen átrendezi az ember pszichéjét, megsokszorozza teljesítőképességét”

- tette hozzá a Viszkis.

Ambrus Attila 1999-ben lepedőből és telefonzsinórból összekötött hágcsón menekült el a Gyorskocsi utcai fogdából, de még így is öt métert zuhant a járdára. Neki akkor sikerült megszöknie a rendőrök elől.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Screenshot-2020-12-03-at-9.48.40.png

Vulgáris szavakkal illette az éppen szexelő vendégeket a rendőrség - állítja a brüsszeli orgia szervezője

Lökdösték az embereket és az okmányaikat kérték - mondta el a szervező egy interjúban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 03.


hirdetés

A Partizán lefordította a brüsszeli szexpartit szervező David Manzheley katalán La Vanguardiának adott interjúját.

A 29 éves doktori hallgató az interjúban elmondta, hogy a járványhelyzet előtt sokkal nagyobb, 100 fős bulikat rendezett.

Hozzátette, a járványhelyzet alatt ez volt az első, amit szervezett, olyanoknak, akik kijelentették, hogy már átestek a koronavíruson.

Manzheley úgy tudja, egy versenytársa hívhatta ki rá a rendőröket, aki szintén hasonló rendezvényeket szokott tartani Brüsszelben. A leginkább azt nem érti, hogy este 21:20 körül miért törtek rájuk bármiféle parancs vagy papír nélkül.

hirdetés

A buli szervezője szerint a "homofób rendőrtisztek, akik részt vettek ebben az akcióban" az általa szervezett szexpartit használták fel arra, hogy támadják a brüsszeli LGBT-közösséget:

"A vendégek szexeltek a lakásban, amikor megérkeztek, lökdösték az embereket és az okmányaikat kérték, vulgáris szavakat használva a homoszexuálisokra".

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nagy-grofo.jpg

Lélegeztetőgépre került Kis Grófo édesapja

A zenész és több családtagja is elkapta a koronavírust, szerencsére mind jobban vannak már.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 03.


hirdetés

Arról korábban mi is hírt adtunk, hogy elkapta a koronavírust, és kétoldali tüdőgyulladással kórházba is került Kis Grófo mulatószenész.

Most a Blikk kiderítette, hogy a családból nem egyedül a sztár, hanem édesapja is elkapta a betegséget.

A Nagy Grófoként is emlegetett idősebb Kozák László ráadásul lélegeztetőgépre is került.

Szerencsére idővel javult az állapota, néhány napja lekerült a lélegeztetőről, és hamarosan haza is térhet családjához.

hirdetés

„Hála az égnek, már édesapánk is jobban van, szerencsére nem volt semmilyen alapbetegsége, ezért élte túl a vírust, ha nem is könnyen” - mondta el a lapnak Kozák István Gyémi, Kis Grófo testvére, aki két negatív tesztet produkálva megúszta a vírust. „Előbb édesapánk lett rosszul, mentővel vitték kórházba, nem sokkal később lett beteg a testvérem, aki ugyanabban a kórházban lábadozott, ahol édesapánk” - mesélte el a nehéz napokat átélt rokon. Hozzátette:

„Édesanyánk már nagyon várja haza apukánkat, három nappal a betegek érkezése előtt az egész házat speciális eljárással fertőtlenítik. Kihívunk egy céget, akik ózonnal megölik az esetleges vírusokat. Mindennap többször imádkoztunk szeretteink és minden beteg gyógyulásáért, és hálát adtunk az Úrnak, az orvosoknak, nővéreknek az áldozatos munkájukért.”

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!