hirdetés
Swimathon-_2016_uszoda.jpg

Swimathon 2017: Dobó Kata, Martinek János és Földes Eszter is úszik, hogy segíthessen

Vállalják hogy úsznak (néhányan nem is keveset), cserébe civil szervezeteknek adják a nekik felajánlott pénzt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. május 26.


hirdetés

Már 140-en vállalták a május 18-án indult Swimathon 2017 közösségi adománygyűjtő kampányban, hogy úsznak egy számukra fontos civil, ferencvárosi kötődésű ügyért, sőt kampányolnak érte és támogatást gyűjtenek a javára.

Vannak köztük ismert arcok is: az olimpia bajnok öttusázó Martinek János; Dobó Kata, Szalai Kriszta, Földes Eszter színészek; és Szemere Katalin, Pikó András és Pálinkás Szűcs Róbert újságírók. Valamint az író Rácz Zsuzsa,

a zenészek közül pedig Lovasi András, a Kiscsillag énekese

és Hajnóczy Csaba, a Kontroll Csoport egyik alapítója.

Hét ferencvárosi érintettségű civil projektért folyik a kampány, melyet most másodszor szervez meg a helyi közösségi adománygyűjtés népszerűsítéséért létrejött Ferencvárosi Közösségi Alapítvány.

hirdetés

Angliában 1986-ban szervezték meg az első SWIMATHON-t, amely azóta számos kiemelten fontos közügyre tudta ráirányítani a társadalom figyelmét.

Az idei kampány kedvezményezett projektjei:

• Hosszan tartó kórházi kezelésen áteső gyerekek tanulmányainak segítése

• Sérült és ép színészek közös színházi produkciója

• A menekülteket a dokumentumfilm eszközeivel közelebb hozó középiskolai oktatási csomag

• Alulról szerveződő, lokális, karácsonyi közösségi vásár Budapest egyik legnagyobb lakótelepén

• Hajléktalan emberek helyzetén segíteni akaró lakásügynökség-program

• A helyi, közösségi adományozás népszerűsítése, és a cselekvés új intézményeiként létrejövő közösségi alapítványok országos ügye

• Közösségi programok szervezése, hogy minél több Ferencvároshoz kötődő ember tehessen a kerületért

További információ: www.2017swimathon.hu

Érkeznek úszók Romániából, Szlovákiából, Angliából, Németországból és Egyiptomból is, itthonról pedig több helyi kötődésű nagyvállalat munkatársai is csatlakoztak hozzájuk már a BP-től, a Morgan Stanley-től, a K&H-tól és a DM-től.

Valamennyien egy maguk által megálmodott adományösszeget akarnak összegyűjteni 4 hét alatt - minimum 100 ezer forint/fő - egy-egy kiválasztott civil program számára, hogy aztán június 18-án délelőtt, a Kőér utcai uszodában teljesítsék az egyéni kihívásukként vállalt távokat és szintidőket, egy nyilvános program keretében.

A 2016-os eseményről készült videó:

A házigazda Ferencvárosi Közösségi Alapítvány 2016-ban rendezte meg Magyarországon először a mára már nemzetközileg ismert és komoly sikereket elért programot. A tavalyi rendezvényen több mint 1000 ember vett részt, 4 csapat indult, és akkor összesen 7,5 millió forintot gyűjtöttek össze a négy civil szervezet javára.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bejruti-robbanas-nover-babak-northfoto.jpg

Szívmelengető fotón a bejrúti nővér, kezében a három újszülött babával, akiket megmentett a robbanáskor

Az ápolónő a három kicsit magához szorítva menekült el a szülészetről, amikor a robbanás történt.
Fotó: Northfoto - Xinhua News Agency/eyevine - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, óriási robbanás rázta meg kedden Bejrútot. Egy raktár gyulladt ki a libanoni főváros kikötőjében, ahol nagy mennyiségben tároltak ammónium-nitrátot. A robbanásnak legalább 135 halálos áldozata van, a sérültek száma több mint ötezer.

A beszámolók szerint a detonáció olyan nagy erejű volt, hogy még 10 km-ről is lehetett érezni a hatását. A kikötő több kilométeres körzetében az épületek ablakai kitörtek, leszakadtak a mennyezetek és a berendezésben is hatalmas károk keletkeztek.

Sok kórház, köztük az Al Roum kórház is megrongálódott a robbanás következtében. Bilal Jawich fotóst "szakmai megérzés" vezérelte, hogy odamenjen, és nem csalódott az intuíciójában, ugyanis egy nagyon emlékezetes pillanatnak lehetett szemtanúja.

Látta, ahogy egy nővér három újszülöttet tart a karjában meglepő nyugodtsággal, ami igencsak furcsa volt a körülötte látható káoszban a fotós szerint. A földön ugyanis rengeteg halott és sérült ember hevert.

hirdetés

"Mindezek ellenére a nővér olyan volt, mintha egy rejtett erővel kontrollálná magát, hogy megmentse azokat a gyerekeket"

- mesélte Jawich a CNN Arabicnek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mentoauto-omsz.jpg

A családtagok vezették le a szülést egy zuglói kismamánál, már megszületett a baba, mire kiértek a mentők

A családnak sikerült gond nélkül világra segíteni az újszülött kislányt a mentésirányító telefonos segítségével, az Országos Mentőszolgálat oldalán gratuláltak is nekik ehhez.
Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Újabb rendhagyó szülésről számoltak be az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Mint írták, kedd este egy mindenórás zuglói kismamánál otthon indult meg a szülés, ezért mentőt hívtak hozzá.

Mivel azonban a baba már nagyon ki akart bújni, a mentők kiérkezéséig a mentésirányító telefonon instruálta a családot a teendőkre, akik így gond nélkül világra is segítették az újszülött kislányt, mire a mentők odaértek.

A mentők az édesanya és a kislány helyszíni ellátása után mindkettőjüket stabil állapotban szállíthatták kórházba. A baba a Jázmin nevet kapta szüleitől.

"Jázminnak boldog, egészséges életet kívánunk, a családnak, az édesanyának és bajtársainknak gratulálunk"

- írták a mentőszolgálat bejegyzésében.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
feleseg-ujraelesztette-a-ferjet-northfoto.jpg

Fél órán keresztül élesztette újra férjét az ír nő, ezzel megmentette az életét

A kétgyermekes családapa szíve 50 percig állt, mielőtt sikerült visszahozni az életbe. Ha a felesége nem kezdi el a szívmasszázst, meghalt volna.
Fotó: Northfoto - Sanita Lazdauska/SWNS.COM - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Borzasztó pillanatokat élt át egy ír nő, akinek újra kellett élesztenie a férjét, miután az váratlanul szívrohamot kapott - számolt be róla a Metro.

A család sosem felejti el azt a napot, amikor kis híján tragédia történt. Juris Lazduaskis még tavaly márciusban lett rosszul egyik reggel. Felesége, Sanita először azt hitte, hogy a férje csak alszik és horkol, mert fura hangokat adott ki. De aztán gyanús lett neki a nem normális horkolás, ezért közelebb ment a férfihoz és megpróbálta felébreszteni őt. Hiába rázogatta a testét, a horkolás folytatódott.

Majd amikor Juris egyszer kinyitotta a szemét egy percre, aztán ismét visszaesett az előző állapotába, sőt el is kékült és már nem lélegzett, a felesége tudta, hogy baj van.

Rögtön hívta a segélyhívót, de a telefonban azt mondták neki, hogy el kell kezdenie az újraélesztést, különben a férje meghalhat. Telefonon instruálták, miközben fél órán keresztül szívmasszázst végzett a párján, amíg a mentők kiértek.

hirdetés

A szakemberek segítségével sikerült újraéleszteni a kétgyermekes családapát, akinek a szíve 50 percig állt, és ha a felesége nem kezdi meg a szívmasszázst, nem élte volna túl a szívrohamot.

"Nem nagyon volt időm arra, hogy hősként gondoljak magamra" - mondta Sanita.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
apuka-segitsegevel-szuletett-meg-a-baba-illusztracio-pixabay.jpg

A hősiesen helytálló apuka segédkezett gyermeke születésénél, amíg a mentők oda nem értek

A 39 hetes kismamánál otthon indult be a szülés. A hős apuka tartotta a frontot, amíg a szakemberek kiértek hozzájuk.
A címkép illusztráció: Pixabay/ThorstenF - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Néhány napja írtunk arról, hogy a családtagok vezették le a szülést egy zuglói kismamánál, mire a mentők kiértek, már megszületett a baba.

Most is az egyik családtag segítette a mentősök munkáját, ugyanis otthon indult be a szülés egy 39. hétben lévő kismamánál.

"A Nyírábrányi Mentőállomás esetkocsiját riasztották ma hajnalban ahhoz a 39. hetes kismamához, akinél otthonában indult be a szülés. A mentésirányító instrukcióit addig a hősiesen helytálló apuka követte, az ő segítségével vált láthatóvá az újszülött hajas fejbőre"

- számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

hirdetés

A mentők hamar kiértek a helyszínre, a szakemberek átvették a szülés vezetését és végül egészséges kisfiút segíthettek világra.

Időközben ráadásul speciális koraszülött mentőegység is csatlakozott az ellátáshoz. Végül az anyukát és a kis Gáborkát is stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők, a hős apuka kíséretében.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!