hirdetés
kosa.jpg

Svájcban elfogták a Kósa Lajost átverő csengeri nőt

Szabó Gáborné egészségügyi okokra hivatkozva utazott el, azt üzente, hogy kezelteti magát, és hamarosan meglesznek az iratai is a vagyonról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. április 29.


hirdetés

Nem sokkal azután, hogy a Fővárosi Törvényszék európai elfogató parancsot adott ki, elfogták azt a csengeri nőt, aki Kósa Lajost azzal kereste meg, hogy 1300 milliárd forintos örökségét segítsen neki befektetni - tudta meg a Pesti Srácok.

Szabó Gáborné Matkó Mária 2012 őszén kereste fel egy ügyvéddel Kósa Lajost. A debreceni polgármester azt tanácsolta, hogy a legjobb, ha magyar állampapírba fektet, illetve "munkahelyteremtő beruházásokat eszközöl Kelet-Magyarországon".

A hírek szerint a pénzből Kósa édesanyja is kapott volna ajándékba. Később kiderült, hogy a nő szélhámos, és már több tucat embert vert át hasonló történettel .

Szabó Gáborné ellen a Nemzeti Nyomozóiroda is nyomoz. Az asszony azonban március végén "egészségügyi okokból" Svájcba ment és onnan nem jött eddig haza. Azt üzente, hogy kezelteti magát, és a örökséggel kapcsolatos ügyeit is intézi. Még azt is ígérte, hogy 1-2 hónapon belül meglesznek az iratok, amikkel hozzáférhet a hatalmas összeghez.

hirdetés

A Pesti Srácok bennfentes információra hivatkozva azt írta, hogy "az asszonyt Svájcban pénteken elfogták. Vele volt egy üzlettársa, és két családtagja is – hogy velük mi lesz ez után, az a jövő zenéje".

Korábban Kósa Lajos azt mondta, hogy feljelenti a nőt, de most egy másik károsult, Kiskun Tender Kft. ügyében indított eljárás alapján nyomoznak - írta az Index.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
0_MJR_TEM_230819LYONS01.jpg

Borzalmas tragédia: játék közben véletlenül felakasztotta magát egy 10 éves kisfiú Angliában

A pici a játékkutyája pórázával játszott, amikor a tragédia történt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

Issac Lyons egy egyiptomi jelmezt viselt, mikor apja rátalált a nyaka köré tekeredett pórázzal, amit az ágyához rögzített – írja a Nottinghamshire Live.

A tragikus módon elhunyt fiatal fiúra feltartott kézzel találtak, mintha egyfajta Superman-játékot játszott volna – állapította meg az eset felderítésesben résztvevő nyomozó, Samantha Austin.

Az egyiptomi jelmezt azzal magyarázták, hogy a család nemrégiben tért vissza egy egyiptomi nyaralásról, és a fiút nagyon érdekelte a római kori kultúra.

hirdetés

„Talán azt képzelte, hogy ő is római, de ez is csak egy hipotézis” – mondta Austin nyomozó. Úgy gondolják a halála véletlen műve volt, nem gyilkosság.

Issacra a 45 éves apja, Mike Lyons talált rá, aki egykori katona volt, így azonnal megpróbálta újraéleszteni kisfiát, de nem sikerült. Lyons elmondta a rendőröknek, hogy gyerekeiket mindig figyelmeztették, hogy vigyázzanak ezekkel a játékokkal, mert veszélyesek lehetnek.

Szülei úgy emlékeznek Issac-re, mint egy igazán boldog gyerekre, aki szuperhősöket tervezett, történeteket írt, és rajongott a filmekért, és amikor meglátott egy Unicef hirdetést, mindig könyörgött, hogy adományozzanak nekik pénzt és játékot. Most azt tervezik, hogy a fiú játékait az alapítványnak adományozzák.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
isla1.jpg

Szülei karjai közt halt meg az ötéves kislány, miután betegen jött haza egy karácsonyi partiról

Angliában történt a szörnyű tragédia – a szülők közösségi finanszírozást indítottak a temetés költségeire.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 15.


hirdetés

Az ötéves Isla Wilkinson, aki családja szerint „gyönyörű” és „odaadó” teremtés volt, december 7-én halt meg a newcastle-i Royal Victoria kórházban, miután a család sunderlandi otthonában 20 percre megállt a szíve – írja a Chronicle Live.

Isla egy karácsonyi parti után betegen érkezett haza, majd lefeküdt aludni. Másnapra viszont sokkal rosszabbul lett, köhögni kezdett, és a láza is felszökött. Édesanyja, Alex Williams, végül úgy döntött, beviszi kislányát a kórházba, ám ekkor Isla szíve hirtelen megállt.

Az anya a mentők kiérkezéséig folytatta az újraélesztést, majd a mentőknek 20 perc elteltével sikerült visszahozniuk Isla pulzusát.

A szörnyű hír végül a kórházban várta a szülőket, ahol kiderült, a kislány olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy az orvosok már nem tudnak segíteni rajta.

hirdetés

A szülők bent tölthették az utolsó néhány órát az intenzív osztályon, hogy elbúcsúzzanak kislányuktól. Édesanyja ezalatt felöltöztette kedvenc karácsonyi pizsamájába, kifestette a körmeit és befonta a haját. Ahogy elmesélték, „békésen ment el, és ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig”.

A család elmondta, Isla és bátyja, a 9 éves Aiden nagyon szerették egymást, szinte elválaszthatatlanok voltak.

Elmondásuk szerint Aiden mindenképpen szeretné különlegessé varázsolni Isla temetését, mivel húgánk lovashintó és egészen rózsaszín dekoráció jár.

A temetés költségeire a család GoFundMe oldalán eddig több, mint 16.500 font gyűlt össze.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
gyor-tragedia.jpg

Meggyilkolta két gyermekét, majd saját magával is végzett egy győri férfi

Vasárnap délután találta meg a holttesteket a rendőrség.
MTI; fotó: Police.hu - szmo.hu
2019. december 15.


hirdetés

Két gyermek és édesapjuk holttestét találták meg a rendőrök egy győri lakásban vasárnap, a gyermekeket az apa ölhette meg, aki öngyilkos lett – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség lakossági bejelentés alapján vizsgált át egy győri lakást vasárnap délután, ahol két gyermek – egy 13 éves lány és egy 10 éves fiú – holttestére akadtak.

A lakás egy másik helyiségében pedig megtalálták harmincöt éves édesapjuk holttestét is.

hirdetés

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyermekek halálát édesapjuk okozta, aki ezután öngyilkos lett. Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
PRI_109891136.jpg

Feltörte egy pedofil hacker a család kameráját, és beszélt a 8 éves kislányukhoz

„A Mikulás vagyok, nem akarsz a legjobb barátom lenni?” – kérdezte tőle. Szerencsére azonnal lebukott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 14.


hirdetés

A kamerát mindössze négy napja szerelték fel a gyerekek szobájába, mielőtt feltörték volna.

A hacker nem pusztán megfigyelte a kislányt, miután bejutott a hálózatba, hanem beszélt is hozzá.

„A Mikulás vagyok, nem akarsz a legjobb barátom lenni?”

hirdetés

– kérdezte az ismeretlen tettes a kislányt, aki az anyukája után kezdett sikítozni.

A kamera felvételei visszanézhető az azt gyártó cég, a Ring szoftverének segítségével, így miután a lány anyukája, Ashley LeMay megnézte a videót, azonnal értesítette a helyi médiát a borzalomról.

„Néztem a videót, és a szívem csak úgy… pedig még a videó végére se értem, amikor a lányom kiabált, hogy – anya, anya –, és én befutottam” – mondta a WMC5-nek. – „Láthatták őket aludni. Láthatták őket bármilyen élethelyzetben.”

A Ring nyilatkozatot adott az esetről, amelyben a hackert egy biztonsági szabálysértés miatt vádolta.

„Annak a ténynek köszönhetően, hogy az ügyfelek gyakran ugyanazt a felhasználónevet és jelszót használják különböző fiókjaikhoz és előfizetéseikhez, a hackerek gyakran újrafelhasználják az egyik szolgáltatásból ellopott vagy kiszivárogtatott hitelesítő adatokat és feltörnek vele más fiókokat”

– mondta a cég szóvivője.

Dr. Kiri Addison, a Mimecast e-mailes adatkezelő cég adattudományi felettesének vezetője elmondta, hogy az IoT eszközökből gyakran hiányoznak a „legalapvetőbb biztonsági intézkedések.”


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!