hirdetés
DSC_5763.jpg

Amikor az étkezés élmény! – teszteltük a St. Andrea Restaurant vacsoramenüjét

A St. Andreát már nem csak borai miatt emlegetik elismerően. A belváros szívében elegáns éttermet és skybart is üzemeltetnek, mi most az előbbit próbáltuk ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 06.


hirdetés

A St. Andrea Restaurant idén először mutatta meg magát a Gourmet Fesztiválon, és rögtön el is hozták a legjobb ételnek járó díjat, a "bárány-borjú, paprika, málna" névre keresztelt kreációjukkal. Nem sokkal később, különleges, csak az ételeket sejtető fotókkal borzolták a kedélyeket, így már mi sem bírtunk cérnával, és beültünk hozzájuk egy vacsorára.

Mutatok egy képet a sorozatból, ami őszintén szólva elsőre kifejezetten felbosszantott. Viszlay Márk készítette, aki eddig inkább divatfotózás terén mozgott otthonosan.

Nem meglepő módon, egy velős szlogen járt csak a kép mellé: „Az egyszerű mindig bonyolult. Az egyszerű a legnehezebb.”

Tehát akkor én most nézzem ezt a halat, és jöjjön meg az étvágyam? Egy pisztráng. Csak egy pisztráng és más semmi más?

Zsörtölődtem egy darabig, de ahogy újra és újra elém került a fotó, azt sem tudtam tagadni, hogy izgat. Hiszen a jó alapanyag minden. Majdnem minden! Azzal kezdődik a jó étel. És a varázslat, az meg úgyis ott történik majd, azt személyesen kell átélni. El kell menni érte!

Úgyhogy végül magamat is meglepve, egy abszolút szokatlan kampány hatására döntöttem úgy, hogy megnézem magamnak a St. Andreát, és bevallom, nagy kérdőjelekkel a fejemben vártam estét. Mert a séf, Barna Ádámmal főztjével még csak párszor találkoztam, de például a Gourmet Fesztiválos fogásukról is lemaradtam, és a vacsoraélményüknek még a közelébe se kerültem.

Pedig ez egy olyan hely, amit számon tartanak itt Pesten. Ez egy olyan hely, amit a gasztronómia megszállottjaként illik ismerni!

Vacsora, ami élmény. Ne fussunk el a szavak mellett, mert itt pont ezekben rejlik a titok. Hiszen van az az étterem, ahova azért mész, hogy az étvágyadat csillapítsd, és van az, ahol ennél többet vársz, ahol egy utazással ér fel az a pár óra.

A  St. Andrea mind a belső tér hangulatával, mind pedig az ételekkel és italokkal kalandra hív.

Sokan azzal szoktak viccelni, hogy azokat a tányérokat, amiket elénk tesznek egy ilyen helyen, ők otthon már a mosogatóba hajítanák élből. "Mert olyan kicsi adagok. Ha-ha. Érted?" Nemértem. És nem vicces!

Attól, hogy nem öntenek eléd élből egy hordónyi savanyú káposztát, vagy nem dobnak az asztalra egy egész malaclábat, még nem kell agyérgörcsöt kapni az idegtől. Majd jönnek azok az ételek, szépen sorban. És hidd el, a végére nem csak a hasad telik meg, hanem a fejed is, új információkkal, és a lelked egy élménnyel.

Úgy gondolod, hogy nem éri meg kivárni? Azért hiszed ezt,  mert még nem próbáltad!

 

És itt jegyezném meg, hogy a St. Andreában felszolgált adagok egyáltalán nem gyűszűnyi méretűek.

Aki itt nem lakik jól 6 fogás után, annak tényleg csak a kiló kenyeret tudom ajánlani.

De vegyük csak végig, hogy pontosan hány tányér kerül elénk egy este alatt, ha történetesen a 6 fogásos menüt választjuk:

"GREATEST HITS MENÜ"

Kezdünk az étvágyfokozókkal. Málnás és kolbászos falat, ehető kavicsok. És a kenyér meg a kacsazsír le is maradt a fotóról, pedig az olyan finom volt, hogy még 1-2 fogás között is majszoltunk belőle.

TAHITÓTFALUSI PISZTRÁNG édeskömény, bodza:

KACSAMÁJ birsalma, dió:

LECSÓ tojás:

SZARVASGERINC mángold, bogyósok:

UBORKA zöldalma, bársonyvirág:

LEMON TART:

És természetesen vannak levezető falatkák. Mondjuk ezen a ponton már éhség az nincs, és csak azért ugrik rájuk az ember, mert annyira ötletesen vannak tálalva ezek is:

(4 fogásos menü: 16.000 ; 6 fogásos menü: 19.000)

A menü számomra kikezdhetetlennek bizonyult. Nyilván ízlés kérdése, hogy a tökéletesen elkészített ételek mennyire jönnek be az embernek, hogy mennyire kapnak el az ízkombinációk valakit, vagy hogy mennyire főznek a szájíze szerint... de ami jó, az jó. A  St. Andrea pedig kiemelkedően jó konyhát visz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
23131973_1949069918442627_8616325726808175997_n.jpg

Az őszi nyaralás jóval költségkímélőbb megoldás, és az időjárás miatt kirándulni is sokkal élvezetesebb.
Szöveg: Vass Adrienn, Fotó: Csákvári Péter - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Van olyan szerencsétlen, aki pont csak nyáron nem jut el soha nyaralni?

Én egyértelműen ezt a tábort erősítem. Mindegy, hogy hova sodor az élet, nyáron sose állok készen. Vagy szabadidő nincs, vagy a pénz nem elég... de már a bánkódásra is sajnálom az időt, hiszen ősszel mindig jön a kárpótlás.

Ősszel utazni remek! Jóval költségkímélőbb megoldás, és a legtöbb helyen a gatya se rohad le rólunk, így komolyabb felfedezésekbe foghatunk, mintha kánikulában mennénk.

Persze nem minden hely alkalmas a szezon utáni lazításra. Azok a helyek, amik kifejezetten a strandolásra és a partyzásra építenek, szomorúan festhetnek egy novemberi napon, de vannak olyan úti célok, amik ilyenkor is tündökölnek.

Fogadjátok szeretettel a szubjektív, letesztelt 5-ös listánkat!

Dubaj

Kezdem a kakukktojással, a legnagyobb falattal. Hiszen Dubajban csak ősszel kezdődik a szezon.

Nyáron konkrétan olyan eszeveszett hőség van, hogy turistaként totálisan felesleges arra járni. Egy csomó hely zárva van ilyenkor, így a plázában hesszelésen kívül nem sok jót lehet csinálni a 43 fokban.

De tavasszal és ősszel beindul a buli!

Míg mások a ballonkabátot kotorják elő otthon, te bikinit ránthatsz és válogathatsz a luxus programokat ígérő partok közül.

Ha pedig nem a tengerparton fekvés vonz, akkor is találhatsz kedvedre valót.

Növényekkel és bazárokkal teli parkok, hegyek, völgyek és tavak várnak a felfedezésre. Dubajban az turizmust évről évre komolyabban veszik, így az európai turista is tárt karokkal van várva.

Bővebben Dubajról itt olvashatsz:

„Van az a klasszikus dubajos program – na ez most más volt” – dubaji luxus turistaszemmel

Izrael

Ha Izrael, akkor Tel-Aviv, igaz? Hát én most pont egy másik várost ajánlanék: Menj Eilatba ősszel, és egy igazán pihentető pár napban lehet részed.

A repülő a sivatag közepén fog letenni, így élből egy lenyűgöző túra után jutsz majd be a városba. Itt remek szállások, bevásárlóközpontok és éttermek várnak majd, de a nyári nyüzsi helyett élhetőbb hangulat vesz majd körbe. Itt is örömmel fogadják a turistákat, és a legtöbb helyen igazán kellemes beszélgetésekbe is keveredhet az ember.

A természeti adottságok pedig szintén lenyűgözőek. Jordánia hegyei úgy magasodnak a tenger mellett, hogy a világ egyik legszebb partját hozzák ezzel létre. Napokig el lehetne itt üldögélni a víz mellett, de ha a sivatagba merészkednél, akkor is komoly meglepetésekben lehet részed. A Red Canyon például igazi fotózkodós helyszín.

Jah, és Eilattal pénzügyileg is jobban jössz ki, mint ha Tel-Avivot választanád. Csak keress rá a szezonon kívüli szállások áraira!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
ĺSC_5522-1.jpg

Van egy apró falu Fejér megyében, ahol tyúklábon forog a ház. Ez a hely pont olyan, mint álmaid étterme.
Szöveg és fotó: Csákvári Péter - szmo.hu
2019. szeptember 18.



Amikor először hallottam a Fiastyúkról, azonnal elöntött valami pozitív érzés, mielőtt még bármit tudtam volna róla. Egyszerűen a neve, és az abban lévő tyúknak a hangzása is valami olyan gondolatáramlatot gerjeszt bennem, ami a vidék, a természetközeliség, és a nyugalom tengelyén mozog. A csirke annyira városi szó, annyira elcsépelt és rideg. Tyúk... A tyúk az már valami.

És be is igazolódtak az érzéseim a Fiastyúk mivoltával kapcsolatban, ugyanis ez bizony egy udvarház mindentől távol, Csóron. A ház, ami az étterem és a gazdaság bázisa is egyben, egy apró dombon uralja a tájat és a Rostás-Szabó család saját biogazdálkodásának egy része öleli körbe.

Amint beléptünk az udvar kapuján illatok százai csapnak meg a házhoz vezető út mellett elterülő fűszerkertből. Az esszenciális alap fűszerek mellett,(mint a kakukkfű, bazsalikom, petrezselyem) rengeteg féle zöldséget (találtam még articsókát is) és gyümölcsöt termesztenek. Ezen felül saját szőlőik vannak, amiből bort készítenek (jé), egy csirkegazdaságuk, ahol őshonos magyar sárga tyúkokat (a tojásért) és francia bressi tyúkokat (a húsáért) tartanak. Bent a faluban is van egy telkük, ahol veteményesük, bogyós gyümölcsös, fűszerkert és virágok találhatóak. A Keleti-Bakony déli lejtőin pedig gyümölcsfáik vannak (barack, körte, birs, cseresznye,miegymás). Csak azt szerzik be máshonnan, amit muszáj. Ebben az esetben is ügyelnek arra, hogy amennyire lehet környékbeli gazdáktól oldják meg. Hölgyeim és Uraim, ez az úgy nevezett farm to table csontig való kimaxolása.

Még asztalhoz sem ültem már egy órát kóboroltam a fűszerkertben, amit bőven felírhatunk egy piros pontnak, mert eszméletlen hangulata tud lenni, ha ebéd előtt eszegetünk pár szem málnát, megszaglásszuk a kaprot, majd ugyanabból a kirobbanó ízű zöldségekből és gyümölcsökből dolgozó konyha elé vethetjük magunkat. A menüt kinyitva láthatjuk, hogy egy direkt karcsún hagyott választék tárul elénk, hiszen így tudják tartani azt, amiben hisznek.

Van azonban egy azonnal szembetűnő érdekesség: olyan elemek is játszanak a fogásokban, amiknek ősszel abszolút nincs az a klasszikus szezonja. Ilyen például a málna, amire gyönyörű a magyarázat: a folyton érő málnájuk bizony aktívan terem, tehát a Fiastyúkban igenis szezonja van!

Ez a csavar több más alapanyaggal is előfordul, így mondhatni ennél szezonálisabb menü nem igen van az országban.

Az erős kezdés után igazából nem is kételkedtem abban, hogy jót fogok enni, főleg, hogy már a kenyér+vaj kombótól elájultam, és majdnem jól laktam. A friss helyben sült kovászos kenyér, a kecskesajt, és isteni zöldségkrémek már önmagukban elegek, hogy az embernek jó napja legyen. Szinte hallottam a fanfárt a gyomromban. Előételként parádésan szerepelt a füstölt lazacpisztráng szívsalátával és petrezselymes majonézzel, felkeltette az étvágyam kíváncsiságát és nyitva hagyta a kaput a következő versenyzőknek. Ezután muszáj voltam rámenni a csirkelevesre (ha már saját csirke), ami tárkonyos daragaluskával volt felszerelve. Igazi klasszik csirkehúsleves, baromi kraftos ízekkel, és tökéletesen eltalált sózással, ami kurva ritka főleg olyan helyeken, ahol elvárják a bizalmat a konyha felé azzal, hogy nem tesznek az asztalra ki sószórókat. 

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
muhus-burger.jpg

„Esélyem nem lenne megmondani, hogy ez nem hús” – mondta Peti a tesztelésnél. Azt is megmutatjuk, hogy készül a műhús.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 22.



Peti és Adri azt a burgert és kolbászt kóstolta meg, amely sokak szerint a legjobban hasonlít a klasszikus húsélményhez.

A "húspogácsa" és a "kolbász" is megtévesztésig hasonlít az igazihoz, ráadásul nem csak a vegánok érdeklődnek iránta. A Beyond mögött olyan nevek vannak befektetőként, mint Bill Gates, Leonardo Dicaprio, vagy a McDonald’s egykori vezérigazgatója, Don Thompson.

A Magic Burgerben azt is elmagyarázták és megmutatták, hogy készül, mennyivel környezetkímélőbb az előállítása, és hogy ez az egyik útja a jövő táplálkozásának.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
DSC_9312-1.jpg

Ha kicsit egzotikusabb ízekre vágysz, a NOOR-t ki kell próbálnod! Mi is így tettünk.
Szöveg és fotó: Csákvári Péter - szmo.hu
2019. szeptember 04.



Most, hogy kicsit elcsitult az étteremnyitási láz (persze simán lehet, hogy csak a letűnt nyár miatt tűnik így), olyan éttermeket kezdtem felkutatni, amik nyitva vannak már egy ideje, valamiért kilógnak a sorból, ugyanakkor nincs velük tele a sajtó. Ez egy igen erős szűrő, mert - nem fogod kitalálni - ebbe a keresztmetszetbe esnek a szar éttermek tucatjai is.

Így még egy filtert kellett belőnöm a kereséshez, és ez nem volt más, mint a szóbeszéd. Így jutottam el a NOOR-ba, ami végre nem a belváros szülötte, ugyanakkor az Alagút utcában igazi kis kulthellyé nőtte ki magát ez a libanoni(!) étterem, ami nem hivalkodóan, viszont baromi minőségien lát vendégül.

Libanoni étteremből egy kezemen meg tudom számolni, mennyi van a városban, vagyis maradjunk annál, hogy hányat ismerek. A libanoni konyha, mint olyan, talán elsőre nem ugrik be mindenkinek, vagyis talán nem olyan egyértelmű, mint egy mexikói – taco vagy egy olasz – tészta esetében, de ha a Közel-Kelet felé húz az agyunk, akkor nagyjából körvonalazódhat, merre járunk gasztronómiailag.

 

Ahogy belép az ember, azonnal beüt a keleti fless, aztán gyorsan vissza is ránt valami az ismeretlenbe. Ez azért lehet, mert azonnal megcsap a vízipipa édes füstje, ezzel egy máris érdekes atmoszféra csavar magába, majd rájössz, hogy a sötét, de meleg enteriőr nem a mindennapjaidból köszön vissza, hanem inkább filmekből, és nem, egyértelműen nem egy török étteremre emlékeztet az, amit látsz.

Az ételek között lehetnek ismerős elemek, mivel a közel-keleti konyha azért szépen építkezik egymásból (darált dolgok, nyársas dolgok, bárány báránnyal, darált bárány, darált bárány nyárson, ugye).

Az étlap viszont annyira szépen lett megalkotva, hogy kinyitván az ember egyből egy bejrúti bisztróban érzi magát, aztán csak néz, mint a cédrus a zászlójukon, hogy na most akkor mit.

Nyilván úgy döntöttem, legyen a bárány meg legyen darált bárány is, ha már itt vagyunk. A darált bárány a kofta névre hallgat, és nem kell ragozni: egy irgalmatlanul jól eltalált fűszerezésű, darált (le nem írom többször ezt a szót) bárány (ezt se, de muszáj lesz) rudacskáról beszélünk, paradicsommártással és fűszeres burival. Az egész fogyasztás élménye a mártogatással egy mini szertartás, és

az ízek akkorát jönnek, mint a reggeli váci vonat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!