SPORT
A Rovatból

Visszavonul Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka

A 34 éves sportoló a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, és végül a befejezés mellett döntött.

Link másolása

Bejelentette visszavonulását Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka.

„Szeretném hivatalosan is bejelenteni az élsportolói pályafutásom befejezését” - mondta az olimpiai bronzérmes súlylökő csütörtökön a M4 Sporton. A 34 éves Márton Anita elárulta, a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, átgondolta pro és kontra az érveket, majd a befejezés mellett döntött.

Pályafutását felidézve kiemelte, nem indult könnyen, de megtanulta magát túltenni a nehézségeken, sőt, az lett a védjegye, hogy mindig az utolsó lökésre tudott javítani és elérni a jobb helyezéseket, vagy éppen az országos csúcsokat.

„Mindig egy elérhető célt tűztünk ki az edzőmmel, és amikor elértük, onnan léptünk tovább”

- hangsúlyozta.

Márton Anita elárulta, az egyik legkedvesebb emléke az olimpiai bronzérem, amelyre „könnycsalogató” visszaemlékezni.

Az adásban megszólalt edzője, Eperjesi László is, aki elmondta, tanítványa 12 éves volt, amikor először találkozott vele egy versenyen. Hozzátette, eleinte a súlylökés mellett a diszkoszvetést és a kalapácsvetést is ugyanúgy gyakorolták, és Márton Anita 23 éves korában derült ki, hogy a súlylökés lesz a fő száma.

A világbajnoki címről elmondta, Birminghamben Márton Anita olyan versenyzőket győzött le, akiket korábban még soha.

„Az eltökéltség és a motiváció, hogy mindig jobbat akart, ez tartotta a világ élvonalában”

- nyilatkozott a mester.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kiemelte: Márton Anita pályafutása majdnem negyed évszázadot ölelt fel. Hozzátette, számára személy szerint fontos volt közelről átélni a sikereit onnantól kezdve, hogy „elkezdte bontogatni a szárnyait”.

„Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, az első világbajnokunkról, olimpiai bronzérmesről van szó” - hangsúlyozta.

Gyulai azt is jelezte,

szeretnék, ha Márton Anita a sportágban maradna, erre már megvannak a tervek a szövetségben, hiszen olyan tudás és tapasztalat birtokában van, melyet hiba lenni nem használni.

Márton Anita a 2018-as fedett pályás világbajnokságon aranyérmet szerzett, szabadtéren az olimpiai bronz mellett a 2017-es vb-második hely a legjobb eredménye.

(Forrás: MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ennyi pénzt kapnak a magyar válogatott játékosai a 2024-es Eb-re való kijutásért
A pénzzel felelősen bánik majd az MLSZ. A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.

Link másolása

A Sportal.hu foglalta össze, hogy az MLSZ a sikeres kvalifikációval 9,5 millió eurós juttatást kap az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), ez átszámítva 3,6 milliárd forint.

A pénzzel azonban felelősen bánik majd az MLSZ: a szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.

A 3,6 milliárd forint 35 százalékát, vagyis 1,26 milliárd forintnak megfelelő eurót oszt szét az MLSZ a játékosok között.

A selejtezők nyolc mérkőzésén 28 labdarúgó lépett pályára, de volt 6 olyan futballista, aki szerepelt a keretben, de nem kapott lehetőséget egyetlen mérkőzésen sem.

Vagyis a fenti összeget 34 felé oszthatja a szövetség, de az nem nyilvános, hogy ki mennyi részesedést kap.

Az viszont biztos, hogy Marco Rossi és segítői a 3,6 milliárd forint 15 százalékát oszthatják szét egymás között, vagyis 540 millió forint a rájuk vonatkozó teljes keret.

Az UEFA-tól származó bevétel újabb 35 százalékát (1,26 milliárd forint) az Európa-bajnoki részvétel költségeire különíti el a szövetség, a megmaradt 540 millió forintot pedig a hazai utánpótlásra költik majd el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
EURO-2024 - Marco Rossi elmondta, milyen esélyeket lát a továbbjutásra
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes.

Link másolása

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között.

"Természetesen szerettük volna elkerülni Németországot több okból is: egyrészt mert alapvetően nagyon erős együttes, másrészt pedig házigazda lesz, így tudjuk, milyen körülmények várnak majd ránk az Eb-n"

- fogalmazott a sorsolás után Rossi, aki hozzátette, a németek "más szintet" képviselnek, ugyanakkor a másik két riválissal szemben versenyképes lehet a magyar nemzeti együttes. "Nagyképűség nélkül állíthatjuk ezt, de ez nem azt jelenti, hogy le tudjuk őket győzni. Rengeteg dolog befolyásolja majd ezeknek a meccseknek a kimenetelét, sok múlik majd a játékosaink aktuális állapotán, és számos más apróságon. De tény, hogy nagyjából azonos szinten vagyunk jelenleg Skóciával és Svájccal".

Az 59 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember kiemelte, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben már nincsenek "gyengébb" csapatok, ráadásul a labdarúgásban jelenleg általános érvényű, hogy a papíron esélytelenebbnek tartott együttesek ellen is nehéz futballozni.

"A skótok remek teljesítményt nyújtottak a selejtezősorozatban, agresszív és fizikális játékot játszanak. Kifejezetten keményen képesek védekezni, amikor arra van szükség. Egyáltalán nem könnyű ellenfelek a számunkra, és biztos vagyok benne, hogy csúcsformában kell lennünk ahhoz, hogy legyen esélyünk nyerni velük szemben" - fejtette ki Rossi, egyúttal jelezte, mindent elmond a skót válogatott erejéről, hogy a selejtezőben legyőzte Spanyolországot. "Ha őket meg tudták verni, akkor bárkit meg tudnak".

A svájciakról elmondta, nem tartja őket annyira fizikális csapatnak, mint Skóciát, nekik viszont más erősségeik vannak.

"Murat Yakin irányításával nagyon jó teljesítményt nyújtanak és remek eredményeket érnek el" - mondta a kapitány, aki kiemelte: biztosra nem állíthatja, de Németországról feltételezi, hogy első lesz a csoportban. "A második helyért nyílt lesz a küzdelem köztünk és a svájciak, valamint a skótok között, mert ez a három együttes azonos szintet képvisel".

Az A csoportban Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. A csoportokból az első kettő biztosan továbbjut, a hat csoportharmadikból pedig a legjobb négy folytathatja az Eb nyolcaddöntőjében.

A németországi Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között tíz német városban - Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Dortmundban, Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Lipcsében és Gelsenkirchenben - rendezik, a döntőnek a berlini Olimpiai Stadion ad otthont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Botrány! Szexelés hangjai hallatszottak a jövő évi foci-Eb csoportjainak kisorsolásakor
Az UEFA elegáns gáláját többször is megzavarta a kéjes nyögdécselés, amit az M4 Sport élő közvetítésében is hallani lehetett. Kiderült: előre eltervezett prankelésről volt szó.

Link másolása

Szombaton délután sorsolták ki a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság csoportjait, ám az elegáns ceremóniát többször is szexelés hangjai zavarták meg.

Ahogyan beszámoltunk róla, Magyarország a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került egy csoportba. A sorsolás „aláfestéseként” többször is pornófelvételek hangjait lehetett hallani, de persze nem az UEFA-esemény szervezőinek köszönhetően, hanem a focis tudósítások prankelésére szakosodott Daniel Jarvis előre eltervezett akciójának eredményeképpen.

Ugyanis Jarvis bejuttatott a gálára egy telefont, melyet többször felhívva megszólaltatta a szexelős csengőhangot.

A kellemetlen közjátékot a házigazda Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkárhelyettese is megemlítette a helyszínen, de nyilván akkor még ő sem tudta az okát, így a kéjes nyögdécselés rendre visszatért a számos országban, így Magyarországon is élőben közvetített Eb-sorsolás során.

Forrás: 444, Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
„Milák tartozik magának és Magyarországnak annyival, hogy lejár edzeni. Pénzt kap érte, ne beszéljünk mellé!”
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya helyesbítette Wladár Sándor szövetségi elnök korábbi kijelentését. Hosszú Katinkában sem bízik már.

Link másolása

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette: semmi realitása, hogy Hosszú Katinka érmet, esetleg aranyat nyerjen a párizsi olimpián.

„Hát, nézze, élsportról beszélünk, a legjobb úszók a legfontosabbak, ő attól már távol van, hogy főszereplő legyen. Másfél éve nem úszik, és az utolsó versenyei is egy masszívan lefelé ívelő pályafutást mutattak”

– mondta.

Milák Kristóf helyzete, más. Épp ezért különösen fájdalmas, mert nála nem egy utolsó dobásról, hanem pályafutása csúcsáról van szó a kapitány szerint. Szerinte azt az edzésmunkát, amit nem végzett el, már nem fogja tudni bepótolni, így biztosan meg sem fogja közelíteni a teljesítménye az olimpiai szintet. A kapitány helyesbítette Wladár Sándor szövetségi elnök korábbi kijelentését,:

„Milák tartozik magának és Magyarországnak annyival, hogy lejár edzeni. Pénzt kap érte, ne beszéljünk mellé!”

Egyesülete, a Honvéd nem vette el a fizetését, azt továbbra is kapja az úszó. Azt a kapitány nem tudta megmondani, hogy edzésbe állt-e Milák, mert az úszó egyszerűen nem veszi fel neki a telefont.


Link másolása
KÖVESS MINKET: