News here

SPORT

„Ti tettetek engem erőssé, férfivá” – Szalai Ádám a szurkolók között mondott köszönetet utolsó válogatott meccsén – videók

Könnyesre sikerült a csapatkapitány búcsúja, már a himnusznál elsírta magát. A Magyar Labdarúgó Szövetség a legemlékezetesebb pillanatokból összeállított videóval mondott köszönetet a csatárnak.

Link másolása

Mint megírtuk, 0-2-es vereséget szenvedett hétfő este a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában az Európa-bajnok Olaszországtól a Nemzetek Ligájában. Ez volt a kontinens-bajnokság utolsó csoportmérkőzése, így eldőlt, hogy a magyar csapat a második lett a csoportjában, mindössze egy ponttal lemaradva az olaszoktól, de megverve Németország legjobbjait és a hazai pályán és idegenben is legyőzött angolokat.

Bár a magyar válogatott erőn felül teljesített a „halálcsoportban” a komoly ellenfelek ellen, és kisebb csodának is beillik ez az eredmény, a szurkolók és a csapat mégis csalódott volt egy kicsit, hogy nem jött össze a győzelem hétfő este. Már csak azért is, mert ez volt a csapatkapitány, Szalai Ádám utolsó válogatottbeli mérkőzése.

A csatár múlt héten jelentette be visszavonulását a válogatottól, és azt is lehetett tudni, hogy már csak a hátralévő két Nemzetek Ligája-meccsen fog pályára lépni. A múlt pénteki, németek elleni győztes összecsapáson gólt is lőtt, nem is akármilyet. Az olaszok kapujába viszont nem sikerült betalálnia, így gól nélkül és vereséggel zárta válogatott pályafutása utolsó meccsét.

Szalai már a mérkőzés előtt elérzékenyült, amikor Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke átadott neki egy oklevelet.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A himnuszt hallgatva pedig már nem bírta visszatartani a könnyeit, sírva énekelte a szöveget:

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A csatár nem játszotta végig búcsúmeccsét, a 75. percben lecserélte Marco Rossi szövetségi kapitány. Szalait a mérkőzés végén a szurkolók és csapattársai is éltették.

Így búcsúztak tőle a szurkolók:

Ezután a 86-szoros válogatott focista felment a lelátóra a drukkerek közé, majd a mikrofonba beszélve köszönetet mondott nekik:

„Először is elnézést, hogy ezt a meccset nem hoztuk. Szeretném a csapat nevében megköszönni mindazt, amit műveltetek velünk az elmúlt években. Az Eb-selejtezőkön, az Eb-n, a Nemzetek Ligájában, itthon az angolok ellen, kint Angliában, Németországban. Hihetetlen élmények... Többször elmondtam, ritkán látni ilyet, egy nemzetnek ilyen szurkolótábora van, így összetartanak, és bármilyen nehéz időket is éltünk át, mindig itt vagytok, szurkoltok, velünk vagytok. Mindent meg fog tenni a csapat annak érdekében a következő Eb-selejtezőkön, hogy kint legyünk az Eb-n! Én személy szerint szeretném megköszönni az összes támogatást, az összes kritikát az egész pályafutásom során, az összes kritikát, amit kaptam. Ti tettetek engem erőssé, férfivá. Szeretném megköszönni mindenkinek! Mindörökké Magyarország!”

Szalai Ádám köszönetet mondott a szurkolóknak:

Szalai a meccs végén az M4 Sportnak nyilatkozva azt mondta, iszonyatosan csalódott a vereség miatt, mert szerinte a realitások ellenére óriási esélyt szalasztott el a csapat. A lefújás után még nem tudta átérezni azt, hogy ez volt az utolsó meccse a válogatottban, de köszönetet mondott a csapattársainak, a teljes stábnak és a szurkolóknak is.

Szalai Ádám nyilatkozata a meccs után:

A Magyar Labdarúgó Szövetség Szalai válogatott pályafutásának legemlékezetesebb pillanataiból készített egy videót, ezzel mondtak köszönetet a búcsúzó csapatkapitánynak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SPORT
Hospice ellátásba került Pelé, felfüggesztették a kemoterápiás kezelését
A 82 éves futball-legendánál tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

Link másolása

Hospice gondozásba került Pelé, miután a szervezete már nem reagált a kemoterápiára - írja a Daily Mail.

A brazil futball-legendánál tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A 82 éves Pelé, vagyis teljes nevén Edson Arantes do Nascimento kedden került kórházba ödéma és szívelégtelenség miatt. Később kiderült, hogy légzőszervi fertőzése is van, erre antibiotikumot kapott.

A kórház csütörtöki közleményében azt írta, hogy Pelé „stabil állapotban van”, és a lánya is úgy nyilatkozott, hogy nincs ok az aggodalomra.

Egy brazil lap értesülései szerint azonban

a legendás sportoló szervezete már nem reagál a februárban megkezdett újabb kemoterápiára, ezért „életvégi palliatív gondozási osztályon részesül fájdalomcsillapító kezelésben”.

Pelé három világbajnokságot nyert a brazil válogatottal, sokan a világ egyik legnagyobb focistájának tartják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Drámai végjáték után jutott a foci-vb negyeddöntőjébe Horvátország
A második félidőben tudtak csak egyenlíteni a Japánok ellen, a büntetőpárbajban viszont sikerült győzniük.

Link másolása

Bejutott a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe a horvát válogatott, miután a büntetőpárbajban legyőzték Japán legjobbjait.

A mérkőzés első félidejében a japánok álltak jobban, mivel a 43. percben sikerült vezetést szerezniük. A szünet után Horvátország viszonylag gyorsan, az 55. percben egyenlített, több gól azonban nem született a rendes játékidőben. A hosszabbításban sem dőlt el a párharc, ezért tizenegyesek következtek.

A japánok első két játékosa kihagyta a büntetőt, a horvátok viszont betaláltak az első két alkalommal. Ezután Japánnak sikerült megszerezni az első találatot, és a horvátok hibáztak. Mivel a következő japán játékosnak sem sikerült berúgni a tizenegyest, az utána következő horvát viszont simán hozta, amit kellett, eldőlt, hogy Horvátország jut tovább.

Déli szomszédaink következő ellenfele Brazília vagy Dél-Korea lesz, ez a párharc a mérkőzés este 8-kor kezdődik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Tízezrek nézték a YouTube-on a katari vébét, ám kiderült, hogy átverés az egész
Több tízezren szerették volna megnézni a meccseket, de helyettük FIFA 23 videókat láttak. Ám erre csak később jöttek rá.

Link másolása

Emberek tízezrei nézték azokat a kamu katari vébés streameket a YouTube-on, amelyek valójában a FIFA 23-as játékon lejátszott meccsek voltak - írja az as.com alapján az RTL.hu.

Sokakat vertek át a trükkel, Franciaországban például több mint 40 ezer embert. Az időpont és a címek miatt sokan kattintottak a videókra.

A kamu közvetítések rendszerint vietnámi kommentárral mentek. A nézők azt hitték, hogy vietnami adást látnak, de egy idő után azért gyanús lett, hogy ez nem az élő közvetítés.

"Amíg nem láttam a kommenteket a chatben és a játékosok arcát közelről, addig azt hittem, hogy ez tényleg egy közvetítés"

– írta az egyik néző, aki szintén bedőlt a trükknek.

Az oldalak az átveréssel azonban több száz dollárt is tudnak keresni. Ezért érdemes az ilyen oldalakat jelenteni, mert a YouTube letiltja az átverőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Lubics Szilvia nyerte meg a nőknél az Antarktiszon megrendezett ultrafutó verseny
A magyar sportoló összesen 197,3 kilométert teljesített. Nemcsak a hideggel, hanem a viharos széllel, sőt, a pingvinekkel is meg kellett küzdenie.

Link másolása

Lubics Szilvia nyerte a nőknél az Antarktiszon megrendezett ultrafutó versenyt. A The Last Desert – Antarctica nevű versenyén 23 ország 43 versenyzője indult, és kizárólag tapasztalt ultrafutók vehettek részt rajta. A sikerről a futó számolt be a Facebook-oldalán.

A 6 szakaszból álló verseny során

a résztvevőknek minél több kilométert kellett futniuk az Antarktisz különböző területein kijelölt pályákon.

Szilvi a második napon vette át a vezetést, végül 197,3 kilométert teljesített összesen.

Összesítésben második a japán Watanabe lett 190,5 kilométerrel, harmadik pedig a dél-afrikai Reynolds 187,7 kilométerrel. A másik magyar versenyző, Roskovics Miklós szintén kiválóan futott, ő 200,5 kilométeres eredménnyel 5. helyezést ért el.

Szilvi leírása szerint talán élete legnehezebb versenye volt ez,

a futóknak meg kellett küzdeniük a fagypont alatti hőmérséklettel, a viharos erejű széllel, a mély hóval és jelentős szintemelkedéssel is,

miközben a hátukon lévő zsákban kellett cipelniük minden kötelező felszerelésüket.

„A pingvinekről már ne is beszéljünk...” - tette hozzá a sportoló.

A versenyen csak olyan futók vehetnek részt, akik már legalább két 250 kilométeres sivatagi versenyt teljesítettek. Szilvi az Atacama-sivatagban és Namíbiában futott le sikeresen két ilyen versenyt, így szerzett jogot az indulásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: