SPORT
A Rovatból

Szoboszlai Dominik: Innen szép a győzelem!

Szerinte a második félidő jó volt. Nem voltak megijedve, használták egymást, segítettek a másiknak, passzoltak ötöt egymás után. Ezt kellett volna csinálniuk az első félidőben is


A magyar válogatott 3:1-re kikapott Svájc ellen az Európa-bajnokság A-csoportjának első fordulójában. A lefújást követően a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik értékelte a mérkőzést az M4 Sportnak.

"Fogalmam sincs, mi volt a különbség, ha tudnám, válaszolnék, teljesen más csapat voltunk az első félidőben, mint a másodikban. Ebből a meccsből is tanulunk, van még két találkozó hátra, nem szabad búslakodni. Innen szép a győzelem.

Nem mehetsz bele úgy egy meccsbe, hogy azt hiszed, ajándékba fogod kapni a három pontot. Semmit nem adnak ingyen ezen a szinten, ezért meg kell dolgozni. Az, hogy idáig elértünk, nem véletlen, ezért megdolgoztunk, ugyanúgy kell innentől folytatni. Nem lesz olyan, hogy azt mondja majd a német vagy a skót válogatott, hogy nincs kedvünk, jussatok tovább ti."

- mondta a tévécsatornának Szoboszlai.

"Elég sok dolgunk van még, rajta vagyunk. A második félidő jó volt, nem voltunk megijedve, használtuk egymást, segítettünk a másiknak, passzoltunk ötöt egymás után, ezt kellett volna csinálnunk az első félidőben is"

– zárta gondolatait a Liverpool középpályása.

(via csakfoci.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Súlyos baleset történt a Hungaroringen, falnak csapódott Leclerc autója!
Lando Norris volt a leggyorsabb a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a Hungaroringen. Charles Leclerc törte a négyes kanyar után veszítette el autója felett az irányítást, és a falnak csapódott.


Baleset történt a magyarországi futam második szabadedzésén, ezért le kellett inteni a futamot.

A második szabadedzés csöndjét Charles Leclerc törte meg, aki a négyes kanyar után veszítette el autója felett az irányítást, és a falnak csapódott.

Természetesen piros zászlós fázis következett, amíg a Ferrarit elszállították a pályáról, szerencsére a pilótának nem esett baja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Hungaroringet is elérte a globális leállás: a Mercedes istállónál is kék halál volt az edzésen
Az informatikai rendszereket globálisan sújtó hiba náluk is megtérdeltette a számítástechnikát, szó szerint „kék halál” volt a csapat garázsában.


A Mercedest a Hungaroringen is utolérte a globális informatikai probléma – írta meg a Vezess.hu.

A Mercedesnek nagyon nem kezdődött jól a napja, az informatikai rendszereket globálisan sújtó hiba náluk is megtérdeltette a számítástechnikát, szó szerint „kék halál” volt a csapat garázsában.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén végül Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője érte el a legjobb köridőt.

A 29 éves pilóta mögött a címvédő és háromszoros világbajnok, Mogyoródon tavaly és tavalyelőtt is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, míg a harmadik leggyorsabb köridőt Sainz csapattársa, a monacói Charles Leclerc futotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Lemondott a zsinórban két Eb-döntőt elbukó angol válogatott szövetségi kapitánya
Gareth Southgate 102 meccsen irányította az angol válogatottat. Az Eb alatt rengeteg kritikát kapott a csapat taktikája miatt.


Lemondott Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott sz9vetségi kapitánya, közölte a BBC. A szakember vezetésével Anglia 2:1-re kapott ki a vasárnapi Eb-döntőben a spanyoloktól, három évvel ezelőtt pedig Olaszország győzte le őket a sorozat utolsó meccsén Londonban.

Az 53 éves szakember 102 meccsen vezette az angol válogatottat. A két Eb-döntőn kívül 2018-ban elődöntőbe jutottak az oroszországi világbajnokságon is.

„Büszke angolként életem legnagyobb megtiszteltetése volt az angol válogatottban játszani és az angol válogatottat irányítani”

– mondta a lemondása utáni sajtótájékoztatón Southgate, aki az egész Eb alatt rengeteg kritikát kapott, amiért a világ egyik legjobb, legértékesebb játékoskeretével sem mert kockázatot vállalni a papíron náluk jóval gyengébb ellenfelekkel szemben sem.

Az angol szövetség hangsúlyozta: az 1966-os vb-győzelem óta Anglia csupán hét egyenes kieséses szakaszban játszott mérkőzést nyert meg a különböző világtornákon. Southgate vezetésevel azonban az elmúlt nyolc évben kilenc ilyen meccset is sikerrel vettek Kane-ék.

A BBC szakértői szerint Jürgen Klopp, a Liverpool távozó edzője az egyetlen, aki szóba jöhet Gareth Southgate utódaként.

Rajta kívül szerintük érdemes lehet még megfontolni Sarina Wiegman kinevezését, aki az angol női válogatottal Európa-bajnokságot nyert és világbajnoki döntőbe jutott. Igaz, utóbbi meccset elveszítette Spanyolország ellen.

A fogadóirodák szerint az angol válogatott kispadjára jelenleg a legnagyobb esélye a 2023-ban a Chelsea-től elküldött Graham Potternek lehet. Szóba jöhet még az U21-es válogatott szövetségi kapitánya, Lee Carsley, valamint a Newcastle menedzsere, Eddie Howe is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Piastri nyert a Hungaroringen, Verstappen egy ütközés miatt csak ötödik lett
A McLaren ausztrál versenyzője először nyert Forma-1-es futamot. A csapattársát körökön át győzködték, hogy az elrontott kerékcsere után adja vissza neki a vezető helyet.


12 év után győzött újra a McLaren a Forma-1-es magyar nagydíjon. A mogyoródi versenypályán a rajt utáni első kanyar volt a legizgalmasabb, ahol a legfontosabb kérdések el is dőltek. A futamot a pole pozícióból kezdő Lando Norrist csapattársa, Oscar Piastri és a Red Bullos Verstappen is megelőzte. Innentől kezdve a második kerékcserékig az ausztrál Piastri vezette a mezőnyt.

Ezután Norris vette át a vezetést, Piastri csak mögé jött vissza a boxutcából, miután elrontották a kerékcserét. Innentől kezdve Norrist sokáig a rádión keresztül győzködték a McLaren mérnökei, hogy adja vissza a vezető helyet Piastrinak.

Norris körökön keresztül hajthatatlannak tűnt, ezért egyre konkrétabb üzeneteket kapott a csapattól arra, hogy cseréljen helyet csapattársával.

Három körrel a vége előtt beadta a derekát, és a célegyenesben lassítva elengedte a 23 éves, óriási tehetségnek kikiáltott Piastrit, aki ezzel első győzelmét szerezte meg a Forma-1-ben.

A második helyen Lando Norris ért be, a harmadik pedig Lewis Hamilton lett a Mercedessel, aki 200. alkalommal lett dobogós. Max Verstappen éppen vele ütközött néhány körrel a vége előtt, így a címvédő végül csak az ötödik lett.

A világbajnokság pontversenyében továbbra is a címvédő Max Verstappen áll az első helyen. A konstruktőri világbajnokságban a Red Bull gyűjtötte eddig a legtöbb pontot.

A vb a jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal Spa-Francorchamps-ban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: