SPORT

Nőnek adta ki magát több sportoló is az indiai női bokszvilágbajnokságon

És nem ez volt az egyetlen botrány a vasárnap záruló világversenyen.

Link másolása

Az indiai fővárosban zajló női bokszvilágbajnokság ma zárul, de már több botrány is kísérte az eseményt.

Az első még szombaton történt az orosz aranyérmes bokszoló, Anasztaszija Demurcsjan szombati eredményhirdetésénél, mert

miközben felvonták az orosz zászlót, a himnusz helyett Pjotr Csajkovszkij 1. hangversenyének egy részletét játszották le a szervezők

- foglalta össze a 444.hu.

Ezt a zenei részletet korábban használták az orosz sportolók olimpiai díjátadó ünnepségein, 2021-ben Tokióban és 2022-ben Pekingben, illetve más nemzetközi versenyeken is, miután Oroszország büntetést kapott az állami szintű doppingolás miatt, így nem használhatta a saját himnuszát sem.

Idén azonban az indiai boksz-vb volt az első olyan nagy nemzetközi torna, amin orosz sportolók nemzeti zászlóval és himnusszal vehettek részt az orosz Umar Kremljov elnökletével, a Gazprom által szponzorált nemzetközi szövetség (IBA) döntése után.

Tehát az orosz himnuszt kellett volna lejátszaniuk az eredményhirdetésnél, de ez csak a rossz bejátszás után, második alkalommal történt meg.

Volt még más kellemetlenség is: Kremljov elnök bejelentése szerint ugyanis olyan bokszolókat fedeztek fel, akik nőnek adták ki magukat.

„A DNS-vizsgálatok eredményei alapján számos olyan sportolót azonosítottunk, akik megpróbálták becsapni kollégáikat, és nőnek adták ki magukat. A vizsgálatok eredményei alapján bizonyosodott, hogy XY kromoszómájuk van. Az ilyen sportolókat kizártuk a világbajnokságról”

– mondta az elnök az orosz állami hírügynökségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb játékosai közé került
A svájci sporttudományok intézetének listáján feltűnik a magyar kiválóság is, aki több klasszist is maga mögé utasított.

Link másolása

A magyar válogatott Szoboszlai Dominik neve is megtalálható a svájci sporttudományok intézetének listáján, amely a világ legértékesebb játékosait rangsorolta.

A listát a Manchester City norvég csatára, Erling Haaland vezeti, aki a CIES becslése szerint jelenleg 245,1 millió eurót ér. Őt követi a Real Madrid brazil sztárja, Vinícius Jr. (196,3 millió euró), melléjük a dobogóra pedig még az Arsenal angol játékosa, Bukayo Saka (195,8 millió euró) fért fel.

Szoboszlai Dominik értékét 73,8 millió euróra tartja az intézet, amellyel olyan kiválóságok elé került, mint az angol válogatott csatára, Harry Kane vagy lipcsei csapattársa, Christopher Nkunku, aki a Chelsea csapatához távozik a nyáron.

Szoboszlai kapcsán is kérdéses, hogy hol kezdi meg majd az új idényt, mivel a pletykák szerint több csapat is komolyan érdeklődik iránta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról
Ben Ferrer hegymászó készített egy képet róla az Erkélynél. Másnap a magyar mászónak örökre nyoma veszett.

Link másolása

Újabb fotó került elő Suhajda Szilárdról, ez lehet az utolsó kép, ami a magyar hegymászóról készült a Mount Everesten.

Ben Ferrer a Hét hegycsúcs nevű hegymászócsapat tagja, május 24-én 7 óra 30 perckor lefelé tartott a csúcsról, amikor a Balcony (Erkély) nevű részen találkozott a magyar hegymászóval. Suhajda megkérdezte tőle, hogy milyen magasan vannak. Ferrer szerint a mászó „nagyon fáradtnak tűnt”, ő pedig tévesen azt feltételezte, hogy Suhajda épp azt tudatta a csapatával, hol jár, vagy azt, hol fordul vissza.

„Röviden üdvözöltem, és megkérdeztem, hogy van, mire azt felelte, hogy rendben. Aznap valószínűleg a szezon legjobb időjárási körülményeit jegyezhettük fel a csúcstámadásra, meleg volt, kevesen voltak a hegyen, és nem volt sem szél, sem felhő.”

Hat órával később Suhajda találkozott egy másik hegymászóval, Elia Saikalyval, aki próbált kommunikálni vele, de a magyar mászó nem válaszolt.

„Csak ment fölfelé, lassan, de kitartóan. Látszott rajta, hogy nagyon elszánt ember, akit más fából faragtak, mint a többieket” - mondta Elia.

Ekkor már valamivel a Balcony felett járt, ezután Suhajda még elérte az úgynevezett Hillary lépcsőt is - itt látták őt utoljára május 25-én.

A jeladója alapján Suhajda 8795 métert ért el, ezzel a magyar hegymászók közül ő az aki a legmagasabbra jutott „tiszta mászással”, vagyis palack és serpák nélkül.

A Suhajda Szilárdról készült utolsó fotót itt tudod megnézni.

(Forrás: 24.hu, explorersweb.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET: