SPORT
A Rovatból

A kiszőrösödött izomkolosszus-hölgyektől a nőies fitneszig hosszú út vezetett – a testépítés és a női versenyzés kezdetei

A Magyar Testépítő és Fitnesz szakszövetség elnöke, Huber István büszke rá, hogy Magyarország fitneszben a világ éllovasa. Pedig 1977-ben még csodabogárnak nézték, amikor az első budapesti konditermeket elkezdte látogatni.

Link másolása

A női testépítés örökké vitatott téma: akad, aki csodálja a mögöttes teljesítményt, másokat pedig taszít a kidolgozott izomzatú hölgyek látványa. Kezdetben a testépítés kizárólag a férfiak terepe volt, 1965-től kezdve a híres Mr. Olympia versennyel az élen, melynek éveken keresztül Arnold Schwarzenegger volt a szimbóluma. A későbbi színészlegenda 1976-ban sorozatban immár a hatodik Mr. Olympia-győzelmét ünnepelte.

Egy évvel később, Jimmy Carter elnökké választásának évében indult el a nők bevonása is a hasonló megmérettetésekbe. Előtte nem igazán érdekelt senkit a nők izomépítése. Valójában nem is volt különösebben látványos, inkább az egészséges életmódról és diétáról szóltak ezek a kezdetleges bemutatkozások. 1977-ben viszont létrejött egy – nem hivatalos, de annál elszántabb – női szövetség, az Izmos Nővéri Rend. Mégpedig azzal a céllal, hogy lerombolják a női testépítéssel kapcsolatos előítéleteket. Naponta órákat emelgették a súlyokat, hogy felfigyeljenek az erőfeszítéseikre.

Ekkortájt kezdte hirdetni a daytoni Fiatalok Keresztény Egyesülete (YMCA) egyik tagja, Henry McGhee, miszerint a férfiakhoz hasonlóan a nőknek is meg kell adni a lehetőséget fizikumuk építésére és a versenyzésre.

Elindultak az első komolyabb megmérettetések a Las Vegas-i Resort and Casino szállodában (ahol utána Miss Universe szépségversenyeket rendeztek, sőt, rendeznek manapság is).

Az igazi áttörést azonban az jelentette, amikor 1979-ben megrendezték az IFBB által is elismert, a Világ Legjobbjai elnevezésű női testépítőversenyt, 2500 dolláros fődíjjal. Egy évvel később elindult a Ms. Olympia verseny is, amely máig a legrangosabb professzionális verseny testépítőnők számára. Az első nyertes Rachel McLish volt, a legeredményesebb versenyzőnek mindezidáig pedig Iris Kyle számít a maga 10 győzelmével.

A nemek közötti különbségtétel abban nyilvánult meg, hogy a Ms. Olympiát másfél évtizeddel később vezették be, mint a férfi megfelelőjét. De az elnyerhető pénzjutalomban is: a 2012-es Mr. Olympia például 250 000 dollárt vitt haza, míg Ms. Olympia csupán 28 000 dollárt.

Ennek több oka is lehet: egyrészt a nőknek más a testfelépítése, izommennyisége, és a tesztoszteronszintjük alacsonyabb, így a természetes módon építhető izomzat mennyisége is korlátozott számukra. Továbbá eleinte a női testépítés nem volt figyelemfelkeltő, mert a férfiaknak nem tetszett a műfaj, a nők pedig nem értették, hogy ez mire jó.

Megkérdeztük a magyar kezdetekről az MTFSZ (Magyar Testépítő és Fitnesz szakszövetség) elnökét, Huber Istvánt. Ő már csak tudja, mi fán terem hazánkban a testépítés, hiszen 1977-ben kezdte a testépítést. A világon majdnem minden országban képviselte már a szakmát, és két évtizede vezeti a szövetséget.

"Csodabogaraknak néztek minket akkoriban" – kezdett bele a mesélésbe István.

"Amikor végigmentem az utcán, mondták, hogy „odanézz!”, mire én is odanéztem, kiderült, hogy engem néztek. Az egész országban voltunk körülbelül százan, akik nagyon izmosak voltunk, akkoriban ez nem volt divat, a bodybuilder szót sem ismerték. Még arra is emlékszem, hogy 1970-ben az Athenaeum nyomda színiben versenyeztek az első testépítők.

Ami a női versenyzőket illeti, eleinte nem jött könnyen az áttörés. Amikor 1986-ban Lengyelországban megrendezték a női európai testépítő bajnokságot, a nyertes jó irányba vitte volna a sportágat, de a szakma azt szerette volna, ha a nők is nagyon izmosak lennének, holott szerintem nem szép, ha egy hölgyikén 20 kiló többletizom van. Illetve a férfiakra szabott szerektől (pl. tesztoszteron, szteroid) akkoriban a nők szőrösek lettek, és hangjuk is elváltozott.

Aztán szerencsére jött egy csodás hölgy, Szikszay Gabriella, aki tényleg csinos tudott maradni" – mondta az MTFSZ elnök, hozzátéve, hogy Gabriella 1991-ben lett amatőr női testépítő világbajnok, valamint páros testépítő világbajnok és első magyarként kijutott a Ms. Olympiára, ami hatalmas eredmény.

A következő fontos mérföldkő az volt, amikor sikerült bevezetni a fitness kategóriát. A ’90-es évek közepén indult be nálunk a fitnesz-őrület: ekkoriban nyerte meg a Fitness Magyar Bajnokságot Palatinus Tünde, valamint ekkortájt kezdte el a bajnoki címeit begyűjteni Béres Alexandra is, aki szintén sokat tett a műfaj népszerűsítéséért.

"A női testépítés elkezdett háttérbe szorulni a versenyzői létszám csökkenése és a szponzorok távolmaradása miatt, ezért az IFBB 2013-ban eltörölte ezt a kategóriát" – eleveníti fel a múltat István.

Magyarország fitneszben azóta is a világ éllovasa, Szlovákia a második, és Ukrajna a harmadik a rangsorban, és ez a hármas felállás időről-időre felcserélődik.

Arra a kérdésre, hogy hazánkban mióta léteznek konditermek és mióta járnak oda nők is, a Magyar Testépítő és Fitnesz szakszövetség elnöke azt válaszolta, hogy az 1970-es évek közepén egyszerre négy konditerem is nyílt Budapesten. Érdekességként megemlítette, hogy az első, Spartacus nevű hely ma is működik a Bartók Béla út 57. szám alatt, csak más néven. Hölgyek pedig körülbelül egy évtizeddel később, az 1980-as évek közepén kezdtek el edzőteremben súlyzózni.

– Akkoriban még nem izomkolosszusokat faragtunk belőlük, amit a világ elvárt, de az említett Szikszay Gabi is így kezdte, és volt egy Rubos Katalinunk is, aki juniorban világbajnoki címet szerzett. Aztán kiemelném a későbbi évekből Vargha Violát, az MTFSZ  jelenlegi főtitkárát, aki junior testépítésben fél évtizeden át élmezőnyben volt a rendkívüli genetikájával, majd páros testépítésben 2. helyen végzett Európa-bajnokságon, végül fitneszmodell világbajnok lett. ​

Ő nem használt szereket, és belevitt egy nőies vonalat a versenyzésbe, ráadásul a testépítésből át tudott menni a bikini fitneszmodell kategóriába és vissza, miközben mindkét kategóriában tudott versenyezni.

Az biztos, hogy a 21. századra jócskán változott a női izomépítés megítélése és szabályrendszere, és egyre szélesebb rétegeket szólít meg a súlyzós edzésforma. Manapság a világ legtöbb részén már teljesen természetes látvány egy lány egy konditeremben, miközben egyes muszlim vallású országokban, például Afganisztánban máig tilos a női testépítés.

Források: Csupasport, Wikipédia

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Gyászol a budaörsi sportvilág: 18 évesen meghalt Ferenczy Boglárka, a város kézilabdacsapatának kapusa
Egy éve volt tagja a klubnak, de nagy tehetségnek tartották. Szerdán lépett volna pályára, de elhalasztották a meccset.

Link másolása

Kedden este, 18 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs ifjúsági csapatának kapusa.

„Bogi nyáron érkezett klubunkhoz, az ifjúsági I. osztály és az NB II mellett alkalomszerűen bepillantást nyerhetett felnőtt együttesünk életébe. Együttérzésüket érezzük, ezért a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A Budaörsi Kézilabda Család nevében a hozzátartozók fájdalmában osztozunk, mellettük állunk a nehéz időkben. Bogi emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjon békében!”

A csapat szerdán a DKKA ellen játszott volna, a meccset azonban a történtek miatt elhalasztották.

Ferenczy Boglárka a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál kezdett kézilabdázni, majd Magyarországra került, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához. Pályafutása során megfordult a Tungsramnál, a Ferencvárosinál és a Budakalásznál, az utánpótlás-bajnokságok mellett a felnőttek között is bemutatkozott.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal
Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

Link másolása

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

"Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során" - nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Leállt a szíve, összeesett edzésen magyar válogatott röplabdás, csapattársa mentette meg az életét
Blázsovics Péter szerencséjére csapattársa, Árvai Péter, aki orvos, azonnal megkezdte az újraélesztést. Azt írja, örökké hálás lesz neki, hogy megmentette az életét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

Edzésen lett rosszul és összeesett Blázsovics Péter, válogatott röplabdázó, írta meg a HVG. Életét egy csapattársa gyors beavatkozása mentette meg. Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, azelőtt hat évig a Kazincbarcika szélső ütője volt, hivatalosan csak a a következő szezontól erősítené a DEAC csapatát, de mivel számára az idei idény véget ért, ezért vett rész leendő csapata edzésén.

A debreceni klub honlapja szerint a 28 éves játékos váratlanul lett rosszul, összeesett, elvesztette az eszméletét. Az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos rögtön a segítségére sietett. Megállapította, hogy a csapattársának nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Ezt írta:

Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt.

Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét.

Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.

Blázsovics így nyilatkozott minderről:

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek – mondta. – Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet.

Blázsovics jelenleg intenzív osztályon van, megfigyelésen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meglepetés: Milák Kristóf mellett Hosszú Katinka is indul az úszó országos bajnokságon
A 34 éves háromszoros olimpiai bajnok visszatér, és több számban is indul - ez derült ki a nevezési listájából.
MTI - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

Milák Kristóf mellett várhatóan Hosszú Katinka is visszatér a jövő heti úszó országos bajnokságon.

Az már néhány napja látható volt a szövetség rendszerében, hogy a 200 méter pillangón olimpiai bajnoki címvédő Milák Kristóf - aki éppen a tavalyi ob óta nem indult versenyen - hat számban (50, 100, 200 m gyors és pillangó) adta le nevezését a Duna Arénában sorra kerülő eseményre.

A csütörtök éjfélkor zárult határidőn belül végül

"megjelent" a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka neve is. Az első gyermeke születése után visszatérő 34 éves klasszis legutóbb a 2022-es római Európa-bajnokságon indult, most 100 méter pillangón, valamint 200 és 400 méter vegyesen adta le nevezését.

Hosszú korábban elmondta, célja, hogy kijusson a hatodik olimpiájára.

Az országos bajnokság döntőit keddtől péntekig a Duna World közvetíti élőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: