SPORT

Mi történt? Dejan Sztankovics távozik a Fraditól a bajnoki cím és az elvesztett kupadöntő után

A szerb edzőt négyhavi fizetéséért lehet kivásárolni a szerződéséből. Állítólag ezt az opciót aktiválta egy másik klub. Hivatalosan még nem jelentették be a válást.


Elfogadta egy másik klub ajánlatát, és távozik Ferencvárostól Dejan Sztankovics, tudta meg az M4 Sport. Döntését a szerb vezetőedző csütörtökön közölte is a magyar rekordbajnok vezetésével.

Sztankovics tavaly szeptemberben vette át a csapatot. Irányításával a klub bajnoki címet nyert, a Konferencia-ligában a csoportkörben veretlenül a rájátszásig menetelt, ahol a későbbi döntős Olimpiakosz ellen búcsúzott. A Fradi csütörtök este meglepetésre kikapott a Magyar Kupa döntőjében a Pakstól.

Kubatov Gábor elnök már a Ferencváros 125. évfordulóján elárulta, a szerb tréner szerződésében négy havi fizetéséről szóló kivásárlási összeg szerepel. A portál úgy tudja, hogy a szóban forgó másik klub ezt az opciót aktiválva kivásárolja a jelenlegi megállapodásából.

„Tudjuk, hogy Olaszországban kelendő és lehet, hogy olyan ajánlatot kap, amit nem tud – és lehet, én se tudnám – visszautasítani. De pont ez a szépsége a futballnak, hogy itt sosincs nyugalom, egy pillanatra sem. Fájlalnám ha elmenne, de kaphat ilyen ajánlatot és nekünk mindig készen kell állnunk” – mondta Sztankovicsról Kubatov Gábor.

Az M4 Sport kereste a Ferencvárost az ügyben, de egyelőre nem kaptak választ.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Zavarba ejtő dolog derült ki a svájci focistáról – van ország, ahol a nevét sem ejtik ki
Olyan dolgot jelent a neve, amit nem mindenhol mondanak ki szívesen. Az internet persze azonnal ráharapott a sztorira.


A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 3-1-es vereséget szenvedett Svájc ellen a németországi Európa-bajnokság csoportmeccsén. Marco Rossi csapata azonban még nem mondott le az egyenes kieséses szakaszról.

A svájci válogatott harmadik gólját szerző Breel Embolóról pedig kiderült egy igencsak zavarba ejtő tény: a neve ugandai nyelven egészen érdekes dolgot jelent.

A torna eleje nem indult fényesen a magyar válogatottnak, de Szoboszlai Dominikék a második félidőre összekapták magukat, és már jobban játszottak Svájc ellen. Sajnos ez sem volt elég, a végén kikaptunk. A 93. percben Willi Orbán egy balszerencsés fejese után a labda épp Embolóhoz került, aki köszönte szépen, és Gulácsi Péter fölött elegánsan a kapuba emelt. Ám most nem is ez a lényeg.

Az AS Monaco csatára, a kameruni származású Breel Embolo neve ugyanis ugandai nyelven „hímvesszőt” jelent.

Igen, jól olvastad. Az ugandai kommentátorok annyira zavarba jöttek ettől, hogy a közvetítés során inkább kerülték is a teljes nevének kiejtését. Persze, a közösségi média nem hagyta szó nélkül a dolgot – már a 2022-es katari vb-n is téma volt –, felhívták a figyelmet, hogy Embolo neve több afrikai országban is hasonló jelentéssel bír.

Az internet népe egyébként nemcsak Embolo nevével, de Király Gábor legendás 2016-os mackónadrágja után ismét egy magyar játékos, ezúttal Ádám Martin kinézetével is el van foglalva.

via Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
„Jókat szoktam röhögni ezeken” - Ádám Martin reagált a róla szóló mémre
A focista szerint van egy alapadottsága, amin változtatni nem tud, ilyen a genetika. Ha csereként beállva gólt rúg, az nem azért lesz, mert ezeket a mémeket nézegette.


A németországi Európa-bajnokságon debütáló Ádám Martin vasárnap délután várta a magyar sajtó kérdéseit a válogatott bázisán. A játékos már az elején leszögezte: nem az a „betojós” típus, de azért szombaton izgult kicsit.

„Végül is egy nagy világeseményen vagyunk, ahol három meccsed van, hogy továbbjuttasd a hazádat. Az első esély elúszott, de még van kettő. Mindenkinek fent van a feje, dolgozunk tovább”

– mondta határozottan a focista.

A németek elleni meccsre készülve Ádám Martin elárulta, hogy a fő feladatuk az lesz, hogy kompaktabbak legyenek és együtt kezdjenek el presszingelni, hogy ne csússzon szét a csapatjáték.

„Nem mi fogjuk többet birtokolni a labdát, a német válogatott az ellenfél. Az lesz a fő szempontunk, hogy végig tudjuk vinni azt a 3-4 kontrát félidőnként, amire lehetőségünk adódhat”

– magyarázta a stratégiai elképzeléseiket.

A meccs után terjedni kezdtek a mémek, amelyek Martin kinézetével foglalkoztak. A francia L'Equipe szaklap is külön cikket szentelt neki.

„Jókat szoktam röhögni ezeken. Így születtem, bár azt nem mondom, hogy születésemkor is ekkora voltam. Van egy alapadottságom, amin változtatni nem tudok, van egy fizimiskám, ilyen a genetikám. Ha csereként beállva gólt rúgok, az nem azért lesz, mert megnézegettem ezeket a mémeket”

– mondta Martin a tőle megszokott humorral.

A válogatott tehát készül a következő mérkőzésre.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Ott volt a magyarok meccsén Mohamed, aki mindig egy sört tart a fején szurkolás közben
Mohamed általában úgy sétálgat a stadionban egy sörrel a fején, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ott volt szombaton Kölnben.


A 444 szúrta ki, hogy a szombati Svájc-Magyarország mérkőzésen ott volt Mohamed Mohamed, aki egy vírusvideókban szerepelve vált ismertté.

Mohamed általában úgy sétálgat a stadionban egy sörrel a fején, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A legismertebb Schalke-szurkolót azóta látták hat sörrel is a fején. Tegnap Kölnben, a magyar-svájci meccs helyszínén három sör volt a fején.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A hollandok hátrányból fordítottak a lengyelek ellen az Eb vasárnapi meccsén
Izgalmas meccs volt Hamburgban vasárnap délután. A lengyelek megszerezték a vezetést, de aztán a hollandok 2:1-re megfordították a mérkőzést.


A lengyelek megszerezték a vezetést, de aztán a holland csapat fordított a németországi Európa-bajnokság vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidőben a lengyelek kerültek előnybe: egy bal oldali Zielinski-szögletet Buksa az ötös bal sarkáról a kapu bal, azaz hosszú alsó sarkába fejelte.

A 29. percben Gakpo egyenlített, majd a mérkőzés végén meg is fordították a meccset a hollandok: Weghorst ballal a jobb alsóba lőtt hét méterről.

Európa-bajnokság, 1. forduló, D csoport:

Hollandia-Lengyelország 2-1 (1-1)

----------------------------------

Hamburg, v.: Soares Dias (portugál)

gólszerzők: Gakpo (29.), Weghorst (83.), illetve Buksa (16.)

sárga lap: Veerman (15.)

(via nso.hu, MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET: