SPORT
A Rovatból

Kiderült, mennyi pénzért léphetnek le a Liu-testvérek Magyarországról

Amit a legtöbben gondoltok, szorozzátok meg kettővel, de lehet, hogy hárommal vagy többel. Saját zsebből fogják kifizetni.

Link másolása

A Mandiner és a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Liu Shaolin Sándornak és Liu Shaoangnak összesen 283 millió forint lelépési pénzt kell kifizetniük. Ezért az összegért válthatnak országot a világklasszis magyar gyorskorcsolyázók.

A Világgazdaság azt írja, hogy

a Liu-testvérek saját zsebből fizetnék ki a 283 millió forintot. Amióta sikert sikerre halmoznak, százmilliókat kaphattak állami és szponzori forrásból.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korábban kijelentették, hogy amennyiben a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) ragaszkodik ahhoz, hogy visszafizessék a rájuk fordított pénzt, akkor ezt maguk teszik meg. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem áll mögöttük sem más ország szövetsége, sem nagylelkű szponzor.

Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az "egyre bizonytalanabbá vált" helyzetük miatt döntött az országváltás mett. A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről, és elmondták, hogy távozásuk fő oka az, hogy megváltozott az edzői stáb.

"Amikor megtudtuk, hogy a Magyar Országos Korcsolyázószövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtünk. Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk"

- mondta Liu Shaolin Sándor.

Liu Shaoang azzal folytatta, hogy miután kiderült, nem marad változatlan a stáb, többször leültek tárgyalni a szövetséggel annak érdekében, hogy megtartsák edzőjüket, Csang Csing Linát. Ám idővel egyre biztosabbá vált számukra, hogy nem oldódik meg a probléma.

Liu Shaolin Sándor azt mondta,

a szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra - nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára -, valamint fájlalják, hogy Dzse Szu Csunnal csak rövid távú szerződést kötött a szervezet, olyat, amely nem tart a következő olimpiáig.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Gyászol a budaörsi sportvilág: 18 évesen meghalt Ferenczy Boglárka, a város kézilabdacsapatának kapusa
Egy éve volt tagja a klubnak, de nagy tehetségnek tartották. Szerdán lépett volna pályára, de elhalasztották a meccset.

Link másolása

Kedden este, 18 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs ifjúsági csapatának kapusa.

„Bogi nyáron érkezett klubunkhoz, az ifjúsági I. osztály és az NB II mellett alkalomszerűen bepillantást nyerhetett felnőtt együttesünk életébe. Együttérzésüket érezzük, ezért a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A Budaörsi Kézilabda Család nevében a hozzátartozók fájdalmában osztozunk, mellettük állunk a nehéz időkben. Bogi emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjon békében!”

A csapat szerdán a DKKA ellen játszott volna, a meccset azonban a történtek miatt elhalasztották.

Ferenczy Boglárka a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál kezdett kézilabdázni, majd Magyarországra került, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához. Pályafutása során megfordult a Tungsramnál, a Ferencvárosinál és a Budakalásznál, az utánpótlás-bajnokságok mellett a felnőttek között is bemutatkozott.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Meghalt Müller Sándor
Az egykori válogatott labdarúgó 76 éves volt. A Vasassal nyert Közép-európai Kupát és Magyar Kupát is, és tagja volt a klub máig utolsó bajnokcsapatának.

Link másolása

Életének 76. évében meghalt Müller Sándor magyar bajnok válogatott labdarúgó.

Ahogy az MLSZ megemlékezésében írta: Müller a III. kerületi TVE együttesében kezdett futballozni, majd húszévesen a Vasashoz igazolt „a kiváló technikai tudással, cselezőkészséggel és gólérzékenységgel megáldott játékos”.

Az angyalföldiekkel Közép-európai Kupát és Magyar Kupát nyert, illetve tagja volt a klub máig utolsó bajnokcsapatának az 1976/77-es idényben.

Müller 1980-tól külföldön is kipróbálta magát, előbb a belga Royal Antwerp, majd a spanyol Hercules Alicante együttesében futballozott. Három évvel később még egy idényre visszatért a Vasashoz, a pályafutását pedig az osztrák Leopoldstadtnál fejezte be.

Müller 1970-ben mutatkozott be a válogatottban, 17 találkozón öltötte magára a címeres mezt, és egy gólt szerzett a nemzeti együttesben. Szerepelt az 1982-es világbajnokságon,

pályára lépett a Salvador ellen 10-1-es sikerrel zárult mérkőzésen, amely - további kettővel együtt - a vb-k történetének legnagyobb különbségű győzelmét hozta.

Müller Sándort a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal
Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

Link másolása

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

"Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során" - nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Leállt a szíve, összeesett edzésen magyar válogatott röplabdás, csapattársa mentette meg az életét
Blázsovics Péter szerencséjére csapattársa, Árvai Péter, aki orvos, azonnal megkezdte az újraélesztést. Azt írja, örökké hálás lesz neki, hogy megmentette az életét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

Edzésen lett rosszul és összeesett Blázsovics Péter, válogatott röplabdázó, írta meg a HVG. Életét egy csapattársa gyors beavatkozása mentette meg. Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, azelőtt hat évig a Kazincbarcika szélső ütője volt, hivatalosan csak a a következő szezontól erősítené a DEAC csapatát, de mivel számára az idei idény véget ért, ezért vett rész leendő csapata edzésén.

A debreceni klub honlapja szerint a 28 éves játékos váratlanul lett rosszul, összeesett, elvesztette az eszméletét. Az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos rögtön a segítségére sietett. Megállapította, hogy a csapattársának nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Ezt írta:

Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt.

Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét.

Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.

Blázsovics így nyilatkozott minderről:

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek – mondta. – Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet.

Blázsovics jelenleg intenzív osztályon van, megfigyelésen.

Link másolása
KÖVESS MINKET: