hirdetés

SPORT

„Jobb, ha tudják, hogy nem szabad bedühödniük” – maffiastílusban fenyeget a Szuperliga elnöke

A Real Madrid-elnök Florentino Perez szerint annyira fontosak a fiatal tévénézők, hogy a meccsek játékidejét is csökkenthetik. – Az UEFA monopóliumának vége, új idők jönnek – jelentette ki.
Fotó: MTI/EPA/EFE/BALLESTEROS - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Mint megírtuk, 12 top európai futballklub megállapodást írt alá, amivel csatlakoznának egy új kontinentális Szuperligához. Ebben a legjobb európai klubok meghívásos alapon indulnak, egyfajta zárt bajnokságot alkotva. Kieső nincs, a licenszeket meg kell vásárolni, bekerülni nagyon nehéz. Nincs is esélye másnak, csakis a legnagyobb és leggazdagabb kluboknak. Ez sokak szerint a klubfoci, sőt akár a sport lényegét öli meg, kisebb kluboknak esélyük sem lesz az új ligába kerülni, míg a nagy klubok kiesés nélküli elitfocit játszhatnának. Az UEFA már jelezte, hogy nem támogatja az új ligát, sőt a szervezet jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat. Az is felmerült, hogy a Szuperligában szereplő focisták nem mehetnek az idei EB-re és majd a világbajnokságra sem.

A Szuperliga elsőszámú vezetője a Real Madrid frissen újraválasztott elnöke lett, aki a spanyol El Chiringuito című tévéműsorban beszélt arról, miért is döntöttek a Szuperliga megalakításáról.

Mint mondta, azért jelentették be most a gyakorlatilag még csak félkész állapotban lévő kezdeményezést, mert szorította őket az idő a klubok rossz anyagi helyzete miatt. Végül arra jutottak, hogy a koronavírus-járvány okozta veszteséget úgy tudják enyhíteni, ha a Bajnokok Ligáját lecserélik a Szuperligára.

"Amikor a közvetítési bevételek jelentik az egyetlen bevételi forrásodat, a megoldás az, hogy vonzóbb meccseket kell játszanod, hogy a világ focirajongói a nagy klubok egymás elleni meccseit nézhessék. A Real Madrid nagyon rossz gazdasági helyzetben van. Két szezon alatt több mint 400 millió euró veszteségünk keletkezett, és ez csak a Real Madrid"

- mondta Florentino Perez.

hirdetés

Kijelentette, szükségük van a változtatásra, mert anélkül "végük van". A foci iránti érdeklődés ugyanis lanyhulni kezdett, a nézettség csökken, ahogy a tévés jogdíjak is. Statisztikákra és felmérésekre hivatkozva azt mondta, hogy a 16-24 éveseket nem érdekli a foci, 40 százalékukat azért, mert túl sok az alacsony színvonalú meccs.

"A mai tizenéveseket jobban érdeklik a videójátékok, mint a foci és ezzel tennünk kell valamit. Alkalmazkodnunk kell. Ugyanez történt az ötvenes években. Az UEFA és a FIFA ellenezte a BEK-et"

- jelentette ki.

A Real Madrid elnöke szerint annyira fontosak a fiatal tévénézők, hogy a meccsek játékidejét is csökkenthetik, a kutatások szerint ugyanis szerintük túl hosszúak a mérkőzések, ezért unalmasak.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SPORT
A Rovatból
hirdetés

A „Numero Uno” legnagyobb védése – Gigi Buffon búcsúja

Nem volt még 18 éves, amikor első meccsén kivédte a BL-győztes Milan-csatárok szemét, de 43 évesen sem „kegyelemből” tartották a Juventusnál.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2021. május 12.

hirdetés

Nemcsak azért volt ő „Numero Uno”, mert negyedszázados pályafutása nagyrészében az 1-es számú mezt viselte, hanem azért is, mert nemcsak a Juve-hívek, az olasz drukkerek, hanem a négy égtáj futball-szerelmesei is egyetértettek abban, hogy Gianluigi Buffon minden idők egyik, ha nem a legnagyobb kapusa. Most elérkezett a búcsú ideje.

„Minden kezdetnek van egy vége. Most itt a vége a második Juve-korszakomnak. Hónapok óta érleltem ezt a döntést, de nem volt könnyű. Mert nem könnyű elvágni ezt a köldökzsinórt a történetemtől, az örömömtől, a könnyeimtől, az otthonomtól. De tudom, hogy most eljött ez a pillanat. Nem tudok eléggé köszönetet mondani. Mindent adtam. És még többet kaptam” – írta Facebook-oldalán Buffon, és bejegyzését 24 óra alatt 36 ezren kommentelték.

A kapus ezzel egyidőben beINSports tv-csatornának adott interjúban is megerősítette szándékát és hozzátette: „Vége egy ciklusnak és az a helyes, ha nem okozok több gondot.”

Amikor Buffon 2019 őszén visszatért egy éves, mindössze egy bajnoki címet és nemzeti kupát hozó párizsi kalandjából, vállalta, hogy második számú kapus lesz Wojciech Szczesny mögött, még az egyes mezt sem kérte vissza, megelégedett a 77-essel, és természetesen lemondott a csapatkapitányi tisztségről is. Csupán annyi kérése volt, hogy legalább 8 mérkőzésen védhessen, mert így tudta megdönteni Paolo Maldini 647 meccses első osztályú rekordját. Persze azóta sem kellett neki kegyelemkenyéren élnie a Juvénál, sőt, tavaly ősszel beállított egy különleges rekordot: a Barcelona elleni 3-0-as BL-meccsel ő lett az első kapus, aki négy egymást követő évtizedben képes volt a legnagyobb európai tornán gól nélküli meccset lehozni. Januárban azonban a „portierone” (nagy kapus) betöltötte 43. életévét, és úgy érezte: csapatával is úgy tisztességes, ha nem akarja elvenni a kispadot fiatalabb, tehetséges kollégáitól. Még akkor is, ha bizony az idény folyamán akadtak Szczesny-nek olyan bakijai, amelyek után a szurkolók felsóhajtottak: Buffon ezt megfogta volna…

A Repubblica így kommentálta a bejelentést: „Ez volt Buffon a legnagyobb védése, megállj parancsolni önmagának”

Egy nevéhez illően („bolond”) szertelen, nyakigláb kamaszt ismert meg a világ 1995-ben, amikor egyik pillanatról a másikra az akkor fénykorát élő Parma kapusa lett. Épp a bajnok, BL-győztes Milan ellen léptek pályára otthon a „hercegségiek”, és összes felnőtt kapusuk vagy sérült, vagy eltiltott volt. Így került a háló elé „Gigi”, 17 évesen és 295 naposan, és nemes egyszerűséggel megálljt parancsolt egyebek között az aranylabdás Roberto Baggiónak és George Weah-nak. Hamarosan ő lett az első számú hálóőr a sárga-kékeknél, akikkel 1999-ben megnyerte az UEFA-kupát. Közben 1997-ben 19 évesen és 9 hónaposan már a nagyválogatottban is bemutatkozott egy moszkvai havas vb-selejtezőn, amelyen csak későbbi világbajnok csapattársa, Fabio Cannavaro késztette megadásra egy öngóllal.

2001-ben jött a nagy fordulat Buffon életében, amikor mai áron 52 millió euróért megvásárolta a Juventus. Leszámítva a 2018-19-es szezont, amikor a Paris-St.Germannél védett, a Zebrák jelentették számára az otthont, az igazi közösséget. Nemcsak a torinóiakkal szerzett 10 bajnoki címnek volt fő részese, hanem azt sem felejtik el neki soha, hogy amikor 2006-ban a bundabotrányok miatt visszaminősítették a B-osztályba a Juvét, Buffon akkor is kitartott csapata mellett.

hirdetés
„A Juventus egy életre szóló választás” – mondta akkor és 5 évvel később is, amikor, bár számos ajánlatot kapott 33 évesen, maradt az Öreg Hölgynél. A bolondos kisfiú lehiggadt, kapitánya, vitathatatlan vezéregyénisége lett csapatának.

Leszokott az öncélú parádézásról, de még 40 felett is mutatott be olyan bravúrokat, hogy az ellenfelek az idegösszeomlás szélére kerültek. Sokszor megcsodáltuk elképesztő reflexeit, ruganyosságát, bátor kifutásait, vetődéseit, de legalább ennyire lenyűgöző volt az a szenvedély, ahogyan együtt élt a játékkal, ahogy biztatta, hergelte, nyugtatta, dicsérte csapattársait. Fogalommá váltak gesztusai, mimikái, és nem utolsósorban világító kék szemei, amelyeknek kereszttűzében aligha lehetett kellemes állni egy-egy védelmi hiba után. Ugyanakkor Buffonból soha nem áradt egyfajta „ki, ha én nem?” magatartás, egy saját értékeivel tisztában lévő, ám a sport iránti alázat, a társak, az ellenfelek tisztelete annál inkább.

Gigi Buffon 28 évesen ért a csúcsra, amikor 2006-ban világbajnok lett az olasz válogatottal, amelynek természetesen szintén rekordere 176 szerepléssel. Talán nem véletlen, hogy ha eszembe jut az olasz himnusz, a Fratelli d’Italia, az ő nem éppen operaénekesi hangján szólal meg bennem. Bár a 2006-os csapat tele volt világklasszisokkal, Cannavarótól Del Pieróig, Tottitól Inzaghiig, Buffon volt a csapat lelke, és a franciák elleni fináléban kivédte David Trézeguet büntetőjét. Akkor járt a legközelebb az Aranylabdához – éppen Cannavaro előzte meg. Bár a következő években az összes létező nemzetközi díjat begyűjtötte, amit egy futballkapus megkaphat – Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetségtől (IFFHS) háromszor is kitüntette minden idők legjobb kapusa címével – az Aranylabda kimaradt a gyűjteményéből.

Mint ahogy immár véglegesnek tekinthető az is, hogy nem emelheti magasra a Bajnokok Ligája Trófeát sem. Három vesztes BL-döntő jutott csak neki: 2003-ban a Milan, 2015-ben a Barcelona, 2017-ben a Real Madrid ellen kapott ki a Juve. Buffon éppen ezért ment el a PSG-hez, de csalódnia kellett, mint ahogy nem teljesült ez a vágya visszatérése után sem. Éppen emiatt nem vonult még vissza, de most már úgy érzi: kifutott az időből.

Attól nem kell tartania Gigi Buffonnak, hogy a következő években ölbe tett kézzel fog ülni. Néhány hete indította el kapusakadémiáját, és még az sem kizárt, hogy védeni is fog, mint az említett interjúban mondta, ha „igazi kihívás várja”. Máris felmerült anyaegyesülete, a Parma, amely épp most esett ki az első osztályból…

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT

Sporttörténelem: Valter Attila vezeti az összetettet a Giro d'Italián

Holnap ő indulhat rózsaszín trikóban, még soha nem ért el ekkora sikert magyar kerékpáros a legnagyobb versenyeken.
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro - szmo.hu
2021. május 13.

hirdetés

12. helyen, de a csoportjával azonos idővel ért be a Giro d'Italia kerékpáros körveseny mai, 6. szakszán Valter Attila, a Groupama FDJ csapat versenyzője - írja a verseny honlapja.

Ezzel összetettben átvette a vezetést élete második Giróján a magyar biciklis.

A mai versenyt Gino Mäder a Team Bahrain Victorious színeiben nyerte.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Tovább menetel Valter Attila a Giro d'Italián, már 4. az összetettben

Továbbra is övé a legjobb 25 év alattinak járó fehér trikó, magyar kerékpáros még sosem állt ilyen jól három hetes versenyen.
MTI / Fotó: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro - szmo.hu
2021. május 12.

hirdetés

Valter Attila összetettben feljött a negyedik helyre a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek szerdai, ötödik szakaszát az ausztrál Caleb Ewan nyerte. Valter és Dina Márton a győztessel azonos idővel ért célba, Alessandro De Marchi pedig őrzi az első helyét összetettben.

Ezúttal a Modena és Cattolica közötti, a sprintereknek kedvező sík szakasz állt a mezőny előtt. Ezen az etapon viselhetett először magyar kerékpáros megkülönböztető mezt Grand Tour-viadalon:

a rajt előtt összetettben még ötödik helyen álló Valter a legjobb 25 év alatti bringást illető fehér trikóban vágott neki a 177 kilométernek.

A szakaszon a várakozásoknak megfelelően sprintbefutó döntött, amelyben a Lotto Soudal bringása bizonyult a leggyorsabbnak, 4:07:01 óra alatt teljesítve a távot, miként a mezőny is, benne második és harmadik helyen olasz bringás, Giacomo Nizzolo, valamint Elia Viviani. A favoritok között számon tartott spanyol Mikel Landa a cél előtt 4,5 kilométerrel nagyot bukott, s bár az állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket, annyi biztos, hogy nem folytathatja a versenyt.

Valtert a 78., Dinát a 136. helyen írták be a verseny hivatalos jegyzőkönyvébe, előbbi viszont összetettben egy helyet javítva már a negyedik pozíciót foglalja el, míg a 25 év alattiaknál továbbra is vezet. Dina hátránya nem változott az élen álló De Marchihoz képest, és két helyet lépett előre.

Valter Attila 25 éven aluliak mezőnyében a 2019-ben Tour de France-ot nyert Egan Bernalt is előzi, a kolumbiai versenyző jelenleg a 4. helyen áll.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT
A Rovatból
hirdetés

Eldőlt: Portóban lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája angol házidöntője

Isztambulból kellett áttenni az eseményt, mert az Egyesült Királyság beutazási listáján Törökország a vörös zónába került.
Fotó: CaGeRaGe/Wikipédia/CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2021. május 13.

hirdetés

A portói Estádio do Dragaóban rendezik a UEFA Bajnokok Ligája döntő mérkőzését, a Manchester City-Chelsea meccset május 29-én - adta hírül honlapján az Európai Labdarúgó-szövestég (UEFA).

A döntőt eredetileg az isztambuli Atatürk stadionban játszották volna, de az Egyesült Királyság vörös listára tette Törökországot, azaz nem javasolják az országba utazást állampolgáraiknak a koronavírus-helyzet miatt. Így a focisták ugyan szigorú szabályok mellett lejátszhatták volna a meccset, de nézők nem vehettek volna részt a helyszínen.

Portóban csapatonként 6-6 ezer szurkolónak megengedik a beutazást, így nem kell üres stadionban játszani a BL-döntőt.

Meg nem erősített, de a sajtóban keringő hírek szerint a Bajnokok Ligája döntőjéhez hasonló sors vár az idei Forma-1-es Török Nagydíjra is. Az Istanbul Park-i helyszín eleve beugró lett volna az elmaradó Kanadai Nagydíj helyett, de a brit beutazási döntés érzékenyen érinti a többségében angliai központtal rendelkező csapatokat, így valószínűleg a tavalyi év után idén nem rendeznek nagydíjat az európai-ázsiai országban.

A Török Nagydíjat Ausztria, Nagy-Britannia vagy Franciaország pótolhatja egy második számú versennyel. Utóbbi országban a Paul Ricard versenypályán lehetőség van több vonalvezetés kialakítására is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: