SPORT
A Rovatból

Itt a következménye az Eb-szereplésnek: több magyar játékost is elküldött a külföldi klubja

Callum Styles és Kleinheisler László szolgálataira nem tart igényt eddigi klubja, sőt azóta felröppent a hír, hogy Ádám Martinnal szerződést bonthat a dél-koreai bajnokságban szereplő Ulszan is.


Callum Styles az előző idényt az angol harmadik ligában kezdte és a Barnsley-ban 20 bajnoki meccsen, valamint két kupatalálkozón szerepelt. Majd télen kölcsönvette őt a második vonalbeli Sunderland – ez azért már sokkal vállalhatóbb, magasabb szint –, amelyben 12 bajnokit teljesített. Vele kapcsolatban korábban hallani lehetett olyan hírekről, hogy nem feltétlenül elégedettek a teljesítményével, de mégis némileg meglepő volt a bejelentés, mely szerint visszaküldték a harmadik ligába. A középpályás a válogatottban alapember, hiszen 2022-es bemutatkozása óta huszonhárom alkalommal lépett pályára a csapatban, vagyis csaknem minden mérkőzésen számított rá Marco Rossi.

Kleinheisler László szerződtetését nem is olyan régen, még nagy csinnadrattával jelentették be a görög Panathinaikosznál, ám a 23/24-es szezonban csak két bajnokin, valamint három Bajnokok Ligája-selejtezőn léphetett pályára. Nem is volt meglepő, hogy az athéni klub télen kölcsönadta a horvát Hajduk Splitnek, melynek színeiben 12 bajnokin lépett pályára, majd az Eb-kiesés után a klub jelezte, hogy köszöni, de visszaküldi Kleinheislert a görögöknek. A válogatottban 53 alkalommal szereplő középpályás, az elmúlt két évben 12 meccsen kapott lehetőséget Marco Rossitól, igaz minden alkalommal csereként.

Örök probléma a magyar együttessel kapcsolatban, hogy a külföldön szereplő játékosainak jó része nem játszik a klub csapatában, vagy ha igen, akkor alacsony szinten – lásd még Nagy Ádám és olasz második ligából majdnem kieső Spezia esetét –, márpedig ez alapvetően behatárolja a nemzeti együttes lehetőségeit.

Az egész Európa-bajnoki keretből csak Szoboszlai Dominik (Liverpool), Gulácsi Péter, Orbán Willi (RB Leipzig), Sallai Roland (Freiburg) és Schäfer András (Union Berlin) játszik rendszeresen a legjobb bajnokságok valamelyikében. Ha csak végignézzük a névsort, akkor látható, hogy a többiek vagy alacsonyabban jegyzett élvonalbeli gárdákban keresik a kenyerüket – és ott sem mindig játszanak: Szalai Attila alig volt pályán az előző szezonban – vagy második ligában szerepelnek és ott sem biztos, hogy rendszeresen.

Nekik kellett volna a fotelultrák szerint legyőzni azt a svájci válogatottat, amelyben Premier League-győztes futballista szerepel (Manuel Akanji) és megverni a német együttest, melynek vezére amellett, hogy spanyol aranyérmes lett, még a Bajnokok Ligáját is megnyerte a Real Madriddal (Toni Kroos). Gyakorlatilag a lehetetlen kategóriáról beszélünk.

Visszatérve Styles és Kleinheisler esetére, ami velük történt az a magyar válogatott jövőjével kapcsolatban is ijesztő.

Mert, ha például Styles megragad az angol harmadik vonalban, akkor azért nagy csodát nem várhatunk tőle a Nemzetek Ligájában, ahol mások mellett a németekkel is találkozunk újra. A középpályás nem tud felkészülni ilyen nagy feladatokra abban az esetben, ha amúgy, az idehaza méltán ismeretlen Mansfield ellen kell pályára lépnie a bajnokságban. Persze jó lenne, ha jobb csapatot találna magának – legalább a második vonalban –, de a visszafogott Eb-szereplés ebben nem segítette.

Kleinheisler László éppen Styles cseréje is lehet a válogatottban, de az ő helyzete még rosszabbnak tűnik. A 30 esztendős játékos 2016-ban állt légiósnak és azóta – kapaszkodjunk meg – hét csapata volt. Nyolc év alatt... Először a német Werder Bremen vette meg, ám a zöld-fehérek hat bajnoki után elkezdték kölcsönadni. Előbb a Darmstadnak (12 meccs), majd a Ferencvárosnak (10 – és ide ugye azért küldték, hogy tanuljon meg németül a Fradi akkori vezetőedzőjétől Thomas Dolltól...), aztán pedig a kazah Asztana jött a sorban. A kazahoknál három meccsen olyan jól teljesített, hogy meg is vették a játékjogát, szerepelt is 28 meccsen, majd az NK Osijekhez szerződött. Úgy tűnt ez be is jön, hiszen 111 meccsen 18 gólt is szerzett a játékos, majd lecsapott rá a Panathinaikosz, amelyben összesen 17 bajnokit kapott. Innen pedig már ismert a történet.

Az Eb-csoportban a válogatott hozta azt, amit reálisan elvárhattak tőle, vagyis legyőzte a gyengébbnek tartott ellenfelet, a jobbaktól pedig kikapott. Ez azonban azt is jelenti, hogy a csapat tagjai nem válogathatnak a jobbnál jobb ajánlatok között, mert nem kapnak ilyeneket.

Talán csak Varga Barnabásnak lehet esélye egy jó átigazolásra, de ő sem (csak) a németországi teljesítményének köszönheti, ha ez megvalósul, hiszen ott van mögötte egy parádés évad, amelyben minden sorozatot figyelembe véve 40 meccsen 29 gólt szerzett, ami nem rossz mutató, főleg ha hozzávesszük, hogy ebben az időszakban a válogatottban 11 találkozón hatszor talált a kapuba. Ez akár egy jobb élvonalbeli szerződést is érhetne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Meghalt Felix Baumgartner
A 2012-es űrugrásával világhírűvé vált sportoló Olaszországban szenvedett halálos balesetet. Egy nő is megsérült, amikor Baumgartner járműve egy faépítményre zuhant.


Felix Baumgartner motoros siklóernyővel repült Olaszországban, amikor rosszul lett, és lezuhant. A baleset Porto Sant'Elpidio település közelében történt, nyaralás közben – írta mega La Repubblica.

Az 56 éves extrémsportoló egy medence mellett álló faépítményre zuhant. A szétrepülő törmelékek miatt egy fiatal nő is megsérült. Őt nem életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Baumgartner a becsapódás után elvesztette az eszméletét, majd leállt a szíve. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de már nem tudtak segíteni rajta, halottnak nyilvánították.

A világ leginkább onnan ismerte, hogy 2012-ben ejtőernyős ugrást hajtott végre majdnem 39 kilométeres magasságból. Szabadesés közben fél percen át 1357 kilométer per órás sebességgel haladt. Ő volt az első ember, aki csak a saját testével átlépte a hangsebességet. Az ugrást több mint ötvenmillióan nézték élőben a YouTube-on.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Rossz öltözőbe ment be a magyar focista a próbajátékon, így a saját csapata ellen lépett pályára
Félegyházi Krisztián Szekszárdon jelent meg, de a Dombóvári FC helyett a hazaiak csapatához csatlakozott véletlenül. A történteken végül mindenki nevetett.


Félegyházi Krisztián, a Kelen SC focistája próbajátékra jelentkezett a Dombóvári FC-hez a nyári átigazolási szezonban. A 23 éves játékos azt az információt kapta, hogy Szekszárdra kell mennie, ahol pályára léphet egy edzőmérkőzésen.

A helyszínen viszont kisebb félreértés történt. Félegyházi ugyanis nem a Dombóvár csapatának öltözőjébe ment be, hanem a Szekszárdi UFC játékosai közé ült le. Juhász Ferenc, a szekszárdiak edzője a Teol.hu-nak mesélte el, mi történt pontosan.

„A mérkőzés előtt bementem az öltözőbe, egyedül ült a padon, bemutatkoztunk egymásnak. A lefújás után, amikor már mindenki elment, odajött hozzám és mondta, hogy rossz infót kapott. Csak annyit közöltek vele, hogy Szekszárdra jöjjön, de neki a Dombóvárban kellett volna játszani – rossz öltözőben ült. Nevettünk egy nagyot, ilyen sztorit még nem hallottam.”

A Dombóvári FC-nél számítottak Félegyházi érkezésére. Horváth Zoltán, a csapat edzője elmondta, hogy korábban már edzett náluk, ezért is várta őt.

„Tudtam a nevét, küldtek róla egy videó-összeállítást is, a meccs előtt beírtam, hogy játszatom majd. Személyesen nem ismertem, a találkozó előtt kerestem őt.”

Horváth Zoltán hozzátette, hogy az eset óta is értetlenül áll a történtek előtt.

„Ha valaki bekopog hozzám, megkérdezem, hogy honnan jött és mit akar.”

A fiatal játékos végül valóban pályára lépett a Dombóvári FC-ben. A Kaposfüred elleni felkészülési meccsen játszott, amelyet 4-0-ra megnyert a csapata. A próbajáték a vasárnapi Paksi FC II. elleni találkozón folytatódik.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Balhé a döntő után! A Chelsea szétzúzta a PSG-t, majd elszabadult a pokol
A lefújás után a Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost.


Az Egyesült Államok adott otthont a megújult, immár harminckét csapatos FIFA Klubvilágbajnokságnak. A torna döntőjében a Chelsea és a Paris Saint-Germain csapott össze, a találkozóra pedig az amerikai elnök, Donald Trump is kilátogatott. A papírforma szerint a remek formában lévő PSG számított esélyesnek, de a Chelsea már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

Cole Palmer kétszer is betalált, majd Joao Pedro is eredményes volt, így a Konferencia-liga-győztes angol csapat háromgólos előnnyel vonulhatott szünetre a Bajnokok Ligája-győztes ellen. A második játékrészben nem változott az eredmény, a párizsiak nem tudtak reagálni. Ráadásul a 85. percben a PSG portugál középpályása, J. Neves piros lapot kapott.

A lefújás után feszültté vált a hangulat. A játékosok egy kisebb csoportja dulakodásba keveredett. A Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost. A Chelsea trénere, Enzo Maresca is a pályára sietett, hogy csillapítsa a kedélyeket.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Luis Enrique elmondta: „sajnálja, amit tett”, és azt is hozzátette, hogy „csak szét akarta választani a játékosokat”, ám valaki meglökte, és emiatt reagált úgy, ahogy.

A döntő legjobb játékosának Cole Palmert választották, aki két gólja és egy gólpassza mellett így értékelt: „mindenki lebecsülte” őket, ezért számára „csodálatos érzés”, hogy győztek. Szerinte edzőjük „fantasztikus taktikát” eszelt ki, és „csodás munkát végez” a csapat élén. A Chelsea ezzel magabiztosan, három-nullás győzelemmel hódította el a trófeát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk