KULT
A Rovatból

Ifjú titán kukázná a színházat, de a színház nem hagyja magát

Megdöbbentő és nyomasztóan aktuális David Hare: Amy világa (Szerepeink) című darabja. Kritika.

Link másolása

A színház mindig is hálás témája volt a színháznak. William Shakespeare-től Molnár Ferencig, Lengyel Menyhért Lenni vagy nem lenni-jétől Ronald Harwood sikerdarabjáig, Az öltöztetőig. A Belvárosi Színház az idén ősszel tűzte műsorra az angol David Hare Amy világa (Szerepeink) című drámáját, amely nemcsak önmagában bilincseli le a nézőt és ad lehetőséget nagyszerű alakításokra a színészeknek, hanem egyúttal nyomasztóan aktuális – több szempontból is.

Egy pályája csúcsán túl lévő színésznő és lányának ambiciózus, filmrendezői álmokat dédelgető barátja az első pillanattól kezdve gyűlölik egymást. Judynak a színház az élete, Dominic viszont életcélját tévés celeb-talkshow-n keresztül próbálja elérni, és míg az asszony egyszerűen irtózik a tv-től, a trendi „tömegkultúrától”, a pletykaműfajtól, a fiúnak lesújtó véleménye van a „világot jelentő deszkákról”. Számára a színház olyan kényszer lehet csupán, mint a fogorvos, és legszívesebben az egész ott folyó „művészkedést” kukába dobná. Amikor ez utóbbi mondatok elhangzottak, egy pillanatra érezhetően megfagyott a levegő a nézőtéren. Valószínűleg sokaknak „dézsávü” érzése támadt…

Amúgy egyikük sem látszik ki a saját egójából, hivatásuk, sikerük mindennél fontosabb, közben nem veszik észre, hogy az anyját és kedvesét egyaránt imádó Amy hogyan őrlődik fel lassanként e „két tűz közötti” helyzetben. És bár Judynak sikerül a mélypontról – egy tv-sorozat szerepével – visszaküzdenie magát a színpadra és talán élete legjobb alakítását nyújtja, és Dominic is elkészíti nagysikerű, állítólag remekül vágott, de meglehetősen vériszamos filmjét, későn ébrednek rá életük legnagyobb veszteségeire, és kicsi az esélye, hogy legalább ők békejobbot nyújtsanak egymásnak.

A színház „haldoklására” viszont éppen az előadás adja meg a választ. Hernádi Judit önimádó, ugyanakkor naiv és felelőtlen Judyként hihetetlen átéléssel járja végig e külső-belső pokol stációit. Az első felvonás során még időnként felcsattan a nevetés egy-egy gesztusa, mimikája, hangsúlya kapcsán, ahogy a leglehetetlenebb helyzetekre reagál, a második rész viszont egyre fájdalmasabb lesz, és a csúcspontot az utolsó jelenetek jelentik, amikor az öltözőjében előbb fiatal pályatársával beszélget a „nagy titokról”, majd bűnbánónak látszó vejével próbál szót érteni.

Az első sorból, tehát testközelből láthattuk Hernádi átalakulásait és legalább akkora élmény volt szembenézni vele a végső taps során: arcvonásaiban még ott volt Judy egész drámája.

Amíg a színház és a színészek képesek, ahogyan ezt már az ókorban is tudták, őszinte katarzist kiváltani a nézőből, akkor hogyan beszélhetnénk a haláláról?

Dékány Barnabásnak nehéz dolga van Dominicként, hiszen úgy kell hoznia alapvetően ellenszenves figuráját, hogy neki is megvan a maga igazsága. A modern média világában él, tudja, hogy mi az, ami a legnagyobb nézettséget hozza a tv-ben, és mi, akik a médiában dolgozunk, tudjuk, hogy napjainkban sok ember képes az életét hozzáigazítani a szappanoperákhoz és az utolsó percemberkét is könnyebb eladni, mint Shakespeare-t. Ugyanakkor modern „radikalizmusa” póz, ugyanúgy nem őszinte, mint az egész világ, amiben él. A fiatal színész e szerepet tán egy kicsit túl is játssza, már-már ideges túlmozgásával, bár ilyen típussal sajnos a mindennapokban is találkozunk, még karikírozni sem kell. A legjobb pillanatait az utolsó jelenetben hozza, amikor ő is szembekerül saját, tragédiához vezető kommunikáció-képtelenségével.

Éppen ennek lesz az áldozata Amy, akit Gombó Viola Lotti jelenít meg tiszta szívvel, különleges érzékenységgel. E sudár, nemesen szép megjelenésű színésznő előttünk válik az anyjáért és barátjáért rajongó kislányból szeretteit kétségbeesetten közelíteni próbáló, majd minden illúzióját elvesztő nővé, akinek „világára” igazából senki sem kíváncsi.

A darab egyik nagy pillanata, amikor Hernádi az ölébe veszi a lányt, miközben már az égvilágon semmi közük egymáshoz. Többször elhangzik, hogy már hetek, hónapok óta nem találkoztak, nem is hívták egymást, egyiküknek sem jutott eszébe, hogy vajon mi lehet a másikkal.

Mint többgyerekes szülők, nagyszülők, akiknek még a szüleik is élnek, el sem tudnánk képzelni, hogy ne tudjunk egymásról folyamatosan a családban, anélkül, hogy bárkire rátelepednénk, de sajnos tudjuk, hogy az ilyen „kapcsolatok” nem csupán az írói fantázia művei.

Emlékezetes pillanatokkal ajándékoz meg bennünket Hámori Ildikó a fokozatosan leépülő nagymama csendesen szívszorító szerepében. Kardos Róbert sunyi életművész Frankje vagy Zakariás Máté rajongó ifjú színésze egy szakadék, illetve egy reménysugár Hernádi-Judy életében.

Régen fordult elő már velünk, hogy egy színházi előadás után némán mentünk a ruhatárba, majd ki az utcára, és még a hazafelé buszozás közben is alig szólaltunk meg. Ez is sokat elárul a darab, és úgy általában a Színház erejéről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: