KÉK HÍREK

Félig magyar származású rabot készülnek kivégezni Virginia államban

Kiskorában „Oo-chee”-nek, vagyis Öcsinek becézték, most a halálsoron vár a kivégzésre.
Index - szmo.hu
2017. június 13.


Link másolása

Egy félig magyar származású rab kivégzésére készülnek az Egyesült Államokban, Virginia államban - írja az Index. A magyar apától származó William Morvát 2006-ban betörések, rablási kísérletek és jogtalan fegyverhasználat miatt tartóztatták le, néhány nappal a tárgyalása előtt azonban

megszökött az előzetesből, menekülés közben pedig agyonlőtt két embert.

Morvát halálra ítélték, kivégzését pedig július 6-ára tűzték ki. A férfi életét most már csak a kormányzó kegyelme mentheti meg. A vészesen közeledő kivégzés hatására komoly kampány indult Morva megmentésére. Pártfogói arra hivatkoznak, hogy

a 35 éves férfi mentálisan zavart, súlyos téveszmék gyötrik.

William Morva édesapja, Károly Magyarországon született, az 1956-os forradalmat követően hagyta el hazánkat, életét azonban nemcsak a bukott szabadságharc emléke, hanem több korábbi trauma is beárnyékolta. Egyik szülője öngyilkos lett, nagynénjét meggyilkolták, a náci megszállás ideje alatt pedig a magyar hadseregben kellett szolgálnia. Állítólag még Amerikában is sokáig rettegett attól, hogy a nácik az egész családját megölik.

Legkisebb fia, William élete sem volt egyszerű.

Noha a felszínen boldog volt a család élete, egyik nagynénje eskü alatt vallott róla, hogy apja zsarnok, anyja pedig mentálisan zavart volt, a gyereket pedig mindketten elhanyagolták. Kamaszkorára William az ismerősök beszámolói szerint téveszmékről panaszkodott.morva01

Morva 2006 nyarán került előzetes letartóztatásba rablási kísérletek, betörések és jogtalan fegyverhasználat miatt. Tárgyalását augusztus 23-ára tűzték ki, ő azonban augusztus 19-én közölte, hogy orvosi ellátásra lesz szüksége, mert megsérült a karja és a lába.

Morvát másnap reggel szállította el a kórházba a seriffhelyettes, Russel Quesenberry. Morva a kórházban aztán kikéredzkedett a vécére, ahol lefeszegetett a falról egy vécépapírtartót, majd leütötte vele a seriffhelyettest és elvette tőle a fegyverét.

A mosdóból kilépte Morva Derrick McFarlanddel, egy fegyvertelen biztonsági őrrel találta szemben magát, akit annak ellenére arcon lőtt, hogy az meg sem próbálta elvenni a fegyverét. A férfit másnap reggel néhány biciklis szúrta ki a környéken. Morva a helyszínre érkező Eric Suthpin tizedest is fejbe lőtte, méghozzá azonnal: a rendőrnek esélye sem volt elővenni a pisztolyát.

Morvát hat tárgyalási nap alatt halálra ítélték,

az új ügyvédei szerint azonban a bíróság több szempontot is figyelmen kívül hagyott az ügyben. Szerintük, ha figyelembe vették volna Morva mentális állapotát, nem ítélték volna halálra. Állításuk szerint Morva skizotip személyiségzavarban szenved, amit igazságügyi szakértők is megerősítettek.morva02

Az ügyben meghallgatott ismerősök is megerősítették, hogy Morvának komoly tévképzetei voltak. Azt képzelte például, hogy természetfeletti erő szóltja, hogy mentse meg a világot.

Egyik bátyjának pedig azt mesélte, ő lesz az indiánok következő megváltója.

Ügyvédei szerint a börtönből is mentális állapota miatt szökött meg: azt képzelte ugyanis, hogy igazságtalanul, a rendőrség és a Bush-kormányzat közötti összeesküvés részeként zárták be, és veszélyben van az élete, a börtönben ugyanis a halálát akarják.

William Morva kegyelméért külön honlapot hoztak létre, ahol online petíciót indítottak az ügyben. Terry McAuliffe-nak, Virginia állam kormányzójának még David O'Sullivan, az EU washingtoni nagykövete is írt az ügyben, hogy változtassa tényleges életfogytiglanra a büntetést.

Képek: YouTube

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: